A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvastam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvastam. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 16., szombat

„Beszélj nekünk a Munkáról”


...
Amikor dolgozol, fuvola vagy, melynek szívén áthaladva a múló percek susogása zenévé változik.
Melyikőtök maradna süket és néma nádszál, mikor minden egyéb összhangzóan együtt énekel?

Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség.
De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett,
És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet,
És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.

Hanem ha fájdalmatokban a születést csapásnak, a test fenntartását a homlokotokra írt átoknak nevezitek, akkor én azt válaszolom, hogy semmi egyéb, mint homlokotok verítéke moshatja el onnan azt, ami oda íratott.

Hallottátok azt is, hogy az élet sötétség, és ti fáradalmatokban visszhangozzátok, amit a megfáradtak mondottak.
És én azt mondom, az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat,
És minden akarat vak, ha nincsen tudás,
És minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet;
Ha pedig szeretettel dolgoztok, önmagatokat összefűzitek önmagatokkal, egymással és Istennel.

És mit jelent az, hogy szeretettel dolgozni?
Úgy szőni gyolcsot, hogy a szálat a szívedből húzod, mintha azt a gyolcsot az viselné majd, akit szeretsz.
Szeretve építeni a házat, mintha az lakna majd benne, akit szeretsz.
Gyengédséggel vetni el a magot, és örvendezve aratni, mintha az enné a gyümölcsöt, akit szeretsz.
A magad képére alakítani mindent, saját lelked lehelletével.
És tudni azt, hogy körülötted állnak mind az áldott halottak, és figyelnek téged.

...
A munka a láthatóvá tett szeretet.
És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.
Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.
És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira.

(Kahlil Gibran: A próféta)

2022. július 16., szombat

sruti, szmrti


Ez a kinyilatkoztatás az ősigazságok rendszere, az emberi lét alapállásáról szóló tudás. Az egyetlen biztos, kétségen felül álló, hiteles tudás. Ez szanszkrit nyelven: a sruti, szó szerint: a kinyilatkoztatás. Ehhez járul még a szmriti, az, ami „kezdettől fogva emlékezetes" - a monda, amit mondanak, a mítosz (ez a rendesen képnyelvbe öltöztetett tudás), amely a srutit kiszélesíti, de annak sehol sem mond ellent. Ami a srutin és szmritn kívül áll, az a lényegtelen semmiség, a káprázat világához tartozik, nem hiteles többé, a legjobb teljesen figyelmen kívül hagyni.

Persze, ha a mai ember a kinyilatkoztatás szót hallja, elkedvetlenedik. Azt hiszi, hogy itt valami csalás van. Mesterséges pátoszt sejt, színpadi külsőségeket és papi hazugságokat. A kinyilatkoztatásban nem kell nagy patetikus jelenetek között felhangzó szózatra gondolni. Ezt csak az olyan ember képzeli, aki a szellemi világ megnyilatkozásait nem élte át, azokban sohasem részesült és azt nem is érti. A kinyilatkoztatás nem operaszerű külsőségek között jelentkező retorikus szavalat. Minél mélyebb igazság nyilatkozik meg, annál halkabb és egyszerűbb; annál inkább a mindennapi életét élő, kötelességét végző tisztaszívű ember szívében szólal meg. Ahhoz, hogy valaki a kinyilatkoztatást felfogja, egyetlen dologra van szüksége: az éberségre. Az éberséget pedig csak egyetlen dolog táplálja: a tiszta lét. Ezért van szükség morális feddhetetlenségre: mert a moralitás nem önmagában való érték. Ez a folttalan élet egyszerűsége. Az ismeret csak zavar és ront, sőt az embert meg is akadályozza abban, hogy a kinyilatkoztatást felfogja. Miért? Mert az ismeret káprázat. A káprázat pedig az éberséget elaltatja. Az embert alvajáróvá teszi.

A kinyilatkoztatás helye a tiszta és megnyugodott egyszerű emberi szív. Ez az, amely az isteni szellem hangját közvetlenül hallja. így nyilatkozott meg a teremtő szellem az ősidőkben. így nyilatkozott meg azóta is remetékben, magányosokban, prófétákban, aszkétákban. Így nyilatkozott meg a történeti időkben is: misztikusokban, szerzetesekben, kivételes költőkben. „Mint a levelek közt járó szellő suhogása." Valahányszor az emberi szív őseredeti egyszerűségét és tisztaságát visszanyeri, a Teremtő Szellem közvetlen kisugárzását fel tudja fogni, és meg tudja érteni. Ezt nevezik kinyilatkoztatásnak.

(Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka I.)

2020. január 25., szombat

prána és Földanya anyagcseréje


Kónyi Sándor A Biblia a keleti írások tükrében című könyve Patanydzsali Jóga-szútrának fordítása, és a széles látókörű keresztény gondolkodó nézőpontjából való kommentárja. Izgalmas kötet. Az alábbiakban egy érdekes gondolatmenetét követhetjük végig: a prána megnyilvánulásai élőlényekben, illetve a Föld bolygó anyagcseréjében. A gondolatmenet vázát a Prasna-upanisad egy részlete képezi. Az upanisadban a harmadik kérdést Kauszalja Ásvalájana teszi fel Pippaládának: „Mester honnan származik a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?” (3.1.)
Pippaláda válaszában az ötféle pránáról szól.

Kónyi Sándor ekképpen ismerteti Pippaláda mester válaszát:


A prána* szót leggyakrabban „lélegzés, lehelet” jelentésben használják, azonban ne csupán ezt értsük rajta. A prána: az az erő, amely a mozgást, az életet viszi bele a mozdulatlan anyagba.
A mozgás és a különböző mozgásformák azonban már nem maga az erő, a prána, hanem annak csak a „beosztottjai”, amint a Prasna upanisad mondja (lásd utóbb). Itt egymásba olvadnak, illetve a gyakorlatban megkülönböztethetetlenek bizonyos rokon fogalmak: mozgás, energia, erő. A mozgásnak ugyanis mozgási energiája van; és ha a mozgásnak, az energiának a közvetlen hatására gondolunk, megint csak erőt mondunk.
Jézus is erőnek nevezte, amikor a nagybeteg asszony megérintette a ruhája szegélyét: „Éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” (Lk 8.40.)
Az élőlényekben a mozgás fő formái: az életjelenségek, vagyis a szánkhja-jóga tíz képessége (a 10 indrija, az információszerző és cselekvő érzékek**); az életjelenségek fő „megtestesítője”: az anyagcsere (a jóga és a tudomány szerint egyaránt); az anyagcsere lényege: a lélegzés (a jóga szerint), az oxidáció (a tudomány szerint). De a lélegzés és az oxidáció lényege ugyanaz: az élet lehelete (l Móz 2.7.).
Ezek a folyamatok nemcsak bennünk mennek végbe, hanem a Föld bolygó „háztartásában” is. A jóga elénk tárja, hogy mind az egyénben (bennünk), mind a kozmoszban (a „külső világban”) végbemenő folyamatok az egységes, egyetemes prána (mozgás) részei, s ennek megvilágítására az anyagcserét részletezi.

Mit ért a mai orvostudomány anyagcserén?
Klinikai értelemben anyagcsere:
(1) a tápanyagok és az oxigén felvétele,
(2) a tápanyag-molekulák lebontása, miáltal energia szabadul fel,
(3) az átalakult tápanyagok és az energia elosztása,
(4) az energia és a tápanyagok (kémiai energia) felhasználása a sejtekben és a szövetekben,
(5) a végtermékek kiválasztása.
Az anyagcsere-folyamatok két csoportba oszthatók: bontókra és építőkre, de az anyagcsere lényege: a folytonos oxidáció (lélegzés).

Az eddigiekből és a prána mibenlétéből is következik, hogy az állatoknak is „az orrában élő Lélek lehelete” van. (1 Móz 7.22.) (Lehelet = nösamá, Lélek = ruach)

A jóga szerint a prána, a lélegzés „elosztja magát” öt szakaszra. Erről szól a Prasna upanisad „harmadik kérdése”.
„Mester, honnan van a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?
Ö így válaszolt: ... A lélegzés az Átmanból (Lélekből) származik. Úgy kapcsolódik hozzá, mint emberhez az árnyéka... Ahogy a király utasítja hivatalnokait: Igazgassátok ezt meg ezt a falut, úgy osztja be ő (a prána) a többi leheletet.”
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a prána egyszerre mozgás, lélegzés és anyagcsere.
Pránának nevezik ennek a mozgásnak, lélegzésnek, anyagcserének a teljes folyamatát is, de főként az első, meghatározó szakaszát. Prána tehát a Teremtő kilélegzése, mely az ember számára belélegzés (l Móz 2.7.). A többi négy „lehelet", a szamána, vjána, udána, apána – úgy tűnik – már tisztán az anyagcsere mozgásai össze, szét, fölfelé, lefelé.

„A test közepén van a szamána (összelélegzés), ő teszi az elfogyasztott ételt a testtel azonossá (szama), belőle lobban a hét tűz.” (Prasna up. 3,5.)
Nem nehéz fölismernünk, hogy itt a test „vegykonyhájának” a működéséről van szó: a tápanyagok lebontásáról és azoknak a test építőanyagává való feldolgozásáról (asszimilálásáról), valamint a belőlük keletkező többfunkciójú energiáról.
(A szamánáról szól Patandzsali jóga-szútrái közül a 3,40.)

„A szívnek száz meg egy vezetéke van. Mindegyikhez újabb száz vezeték csatlakozik, majd ezekhez további hetvenkétezer. A vjána (a szétlélegzés) ezekben mozog.” (Prasna up. 3,6.)
Ezek a szavak félreérthetetlenül a vér- és nyirokkeringésről szólnak, valamint az idegingerületek terjedéséről az ideghálózatban.

Az udána (fölfelé-lélegzés) nem más, mint az az építés, amely a sejtekben és szövetekben folyik, amely a megfelelő életkorban növekedés formájában is jelentkezik.
(Az udána a tárgya Patandzsalinál a 3,39. szútrának.)

Az apána (lefelé-lélegzés): a végtermékek kiválasztása, ezért az upanisad az altesttel társítja, Jézus pedig az árnyékszékkel, „mely minden eledelt megtisztít” (Mk 7,19.), mert ott a szerves anyagok lebomlanak szervetlen vegyületekre,

A külső világban a kilélegzés (prána); a Nap. Az összelélegzés (szamána): a levegőég, a szétlélegzés (vjána): a szél. A fölfelé-lélegzés (udána); a meleg. A lefelé-lélegzés (apána): a Földé. (Prasna up. 3,8-9.)

Az upanisad szavai a tudomány tükrében: A sugárzás a Napból indul (prána). Ez a külső légkörben ionizációt okoz. Itt az ionoszférában a hőmérséklet eléri az 1800 C°-ot is (szamána). A keletkezett energiát „szétlélegzi” a szél: az ionoszférában dúló több száz km/órás szélviharok (vjána).
Az ionoszférában zajló jelenségeket Lao-ce a következő szavakkal érzékelteti:

Az ég és föld közötti tér
nagyon hasonlít a kovácsfújtatóhoz.
Üres, de kimeríthetetlen,
minél jobban mozog,
annál több jön ki belőle.

Mindezek következtében jön létre Földünkön a bioszférában uralkodó meleg, amely az élethez, a növekedéshez szükséges (udána).
Az élő szervezetek elpusztulásakor pedig a szerves anyagok ismét lebomlanak szervetlen vegyületekre, visszakerülnek a földbe, amely „minden szerves hulladékot megtisztít” (apána).

Prána a szervezetben
(jóga)(tudomány)
Lélektől eredő lélegzés
prána
tápanyagok, oxigén felvétele
összelélegzés
szamána
asszimiláció, energiatermelés
szétlélegzés
vjána
tápanyagok, energia elosztása
fölfelé-lélegzés
udána
sejtek, szövetek építése
lefelé-lélegzés
apána
végtermékek kiválasztása

Prána a külső világban
(jóga)(tudomány)
kilélegzés
Nap
Nap sugárzás a Napból
összelélegzés
levegőég
ionoszférában: 1800 C°
szétlélegzés
szél
ionoszférában: szélviharok
fölfelé-lélegzés
meleg
bioszférában: meleg, növekedés
lefelé-lélegzés
a földé
szerves hulladékok lebomlása




Jegyzetek:

* A prāṇa szó az an igéből származik, melynek jelentése lélegzik, létezik. Ebből képezzük az āna (lélegzés, belégzés) szót, mely a pra- előre, elöl jelentésű igekötővel kiegészülve adja a prāṇa szót. A szótárak prāṇa alábbi jelentéseit sorolják fel: 1. lélegzet, légzés, légvétel; 2. szél, légvétel, beszívott levegő; 3. élet (pl. a prāṇa-da – életet adó, vagy prāṇa-rakṣa – az élet védelme); 4. életerő, életlevegő, 5. energia (pl. prāṇa-sāra – életerős, életteli, a sāra – erőteljes, esszenciális, legjobb szóhoz kapcsolódva); 6. érzékszerv; 7. lélek, szellem (a test antonimája); 8. Legfelsőbb Lélek; 9. a szeretett személy, valaki szeme fénye; 10. költői ihlet, a költészet lényege; 11. lélegzet, mint időegység; 11. emésztés.

A prána az életerő, az élet esszenciája, mely elsősorban a lélegzetvétellel, a lélegzettel ragadható meg, de nem tekinthető pusztán fiziológiai működésnek, oxigén felvételének, hanem a mindenség élő energiája.

A samāna (összelélegzés) a sam- előtag (össze, együtt, minőségi vagy mennyiségi teljesség) vagy sama (azonos, egyenlő) szó, és az āna (lélegzés) összetétele.
A vyāna (szétlélegzés) szóban a vi- elválasztást, vagy negációt jelentő előtag kapcsolódik az āna-hoz, az udāna (fölfelé-lélegzés) szóban az ud- felfelé irányultságot jelző előtag, míg az apāna (lefelé-lélegzés) szóban az apa- lefelé irányuló, vagy degradálódást jelentő előtag.


** a 10 indrija, az információszerző- és cselekvő érzékek, Kónyi terminológiájával: szaglás, ízlelés, látás, tapintás, hallás, nemző-képesség, anyagcsere-képesség, helyváltoztató-képesség, megfogó-képesség, kifejező-képesség

2017. március 25., szombat

a nemes ember


A mester mondotta: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”

A mester mondotta: „A nemes ember nem használati tárgy.”

Ce-kung megkérdezte, ki a nemes ember, és a mester mondotta: „A nemes cselekszik, mielőtt beszél, és azután tetteinek megfelelően tanít.”

A mester mondotta: „A nemes egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részlehajló és nem egyetemes.”

A mester mondotta: „A nemes ember az igazságossághoz ért jól, a kis ember pedig a haszonleséshez.”

A mester mondotta: „A nemes ember lassú akar lenni a szavaiban, de fürge a tetteiben.”

A mester mondotta: „A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést, tiszteli a nagy embereket és tiszteli a szent emberek szavait. A közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.”

(Kung-ce mondásaiból)

2017. január 15., vasárnap

az uralkodó és a tanácsadó


Hajdanában Mi Csi-hszia nagy kegyben állott Vej fejedelménél. Vej fejedelemség törvényei szerint annak, aki jogtalanul használta a fejedelem kocsiját, büntetésül le kellett vágni a lábát. Egyszer Mi Csi-hszia anyja megbetegedett. Egy ember, aki ezt megtudta, késő éjszaka vitte magával a hírt Mi Csinek. Mi Csi pedig bitorló módon a fejedelem kocsiján hajtott ki. Amikor a fejedelem tudomást szerzett erről, kiváló férfiúnak mondotta őt, így szólván: „Milyen szülőtisztelő! Anyja miatt még azt is elfelejtette, hogy ezzel olyan bűnt követ el, amelyért levágják a lábát.” Egy más napon, amikor a fejedelemmel együtt sétált a gyümölcsöskertben, Mi Csi-hszia enni kezdett egy őszibarackot, és édesnek találta; amiért is nem ette meg teljesen, hanem a másik felét odaadta a fejedelemnek. A fejedelem így szólt: „Mennyire szeretsz engem! A szádtól vontad el, hogy engem megetess vele.” 

Mi Csi arcszíne később elhalványodott, az iránta való szeretet meglazult. S amikor egyszer valami bűnt követett el, a fejedelem azt mondotta: „Ez a fickó egyszer bitorló módon az én kocsimon hajtott, máskor meg egy őszibarack maradékával etetett meg.” Pedig Mi Csi magatartása kezdettől fogva semmit sem változott. Hogy korábban kiváló férfiúnak, később pedig bűnösnek tekintették, annak oka az iránta való szeretetnek gyűlöletre változásában rejlett.
Ezért ha valakit szeret az uralkodó, annak tudása betölti feladatát, és mind közelebb kerülnek egymáshoz; de ha az uralkodó gyűlöl valakit, akkor annak tudása nem tölti be feladatát, és mind távolabb kerülnek egymástól. Így aki inteni, meggyőzni, vitatkozni és magyarázni akar az előbb feltétlenül tudja meg, hogy az uralkodó szereti-e vagy gyűlöli, és csak azután adjon tanácsot neki.
Han Fej

2016. augusztus 14., vasárnap

három gondolat



Meng-ce mondotta: „Az erény éppen úgy le tudja győzni a bűnt, mint ahogy a víz le tudja győzni a tüzet. Manapság azonban éppen úgy gyakorolják az erényt, mint aki egy pohár vízzel akar megmenteni a tűztől egy kocsirakomány rőzsét, s amikor a lángok nem hagynak alább, kijelentik, hogy a víz nem tudja legyőzni a tüzet. Ebből aztán nagyszerűen táplálkozhat a bűn, az erénynek pedig elkerülhetetlen pusztulás a vége.” Meng-ce

A Mester mondotta: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”
Kung-ce

A Mester mondotta: „Ha harmadmagammal utazom, a másik kettő feltétlenül mesteremmé lesz. Mert én kiválasztom bennük a jót, és követem, ami pedig rossz bennük, azt kijavítom magamban.”
Kung-ce

2015. május 31., vasárnap

belső bizonyosság


45. Ragadj fel és vess oda, ahová akarsz; szellemem ott is derűs lesz, mert beéri azzal, ha saját alkatának megfelelő módon él és cselekszik.
Vajon ér-e annyit az a dolog, hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta, hogy lealacsonyodjék, hogy megalázott, sóvárgó, magába süppedt, megzavarodott legyen? Találsz-e valamit, ami ezt megéri?
 

 46. Emberrel semmi nem eshetik meg, ami nem emberi dolog, ökörrel, ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kővel, ami kőhöz nem illenék. Ha tehát mindent csak olyasmi ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódol? Hiszen a közös természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent!
 

47. Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, ki akadályozhatná meg, hogy felfogásodat helyesbítsd? Ugyanígy, ha az bánt, hogy nem teheted azt, amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erővel tevékeny­kedni, mint bánkódni? - De valami nagyobb hatalom utamban áll! - Hát akkor se bánkódj, hiszen az eredménytelenség oka nem benned van! - De élnem sem érdemes, ha ennek végére nem járok! - Akkor hát távozz az életből nyugodtan, az utadba került akadályokkal szemben megbékélten, mint ahogyan távozik az is, aki dolgának végére járt.
 

48. Gondold meg, hogy vezető értelmed, ha önmagába zárkózva beéri azzal, hogy semmit ne tegyen, amit nem akar, még akkor is bevehetetlen erősség, ha nincs oka rá, hogy ellenséges legyen. Hát még ha megfontolt körültekintéssel ítélkezik valamiről! Ezért a szenvedélytől megtisztult értelem valóságos fellegvár. Az embernek nincs ennél biztosabb menedéke, hiszen, ha ide húzódik, továbbra is megközelíthetetlen. Aki ezt nem látja be, az tudatlan, aki pedig belátja, de nem húzódik oda vissza, az szerencsétlen.

49. Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát mindig az első benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi baj nem ér. Vagy nem bánom, tégy hozzájuk! De olyan emberhez méltó módon, aki fölkészült a világ összes esélyére.

50. Keserű az uborka? El vele! Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki! Elég! Ne kérdezd: miért vannak ezek a világon? - mert a természet titkait értő ember csak kinevet, mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne, ha kifogásolnád, hogy műhelyükben ott találod a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát. Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit. A közös természetnek azonban nincs önmagán kívül eső helye! S éppen ez a csodálatos a művészetében, hogy önmagába zárva mindent, amit csak felölel - még ha az látszólag romlik, öregszik, feleslegessé válik is -, önmagává alakít át, s ismét más, új dolgokat formál belőle. Művéhez éppoly kevéssé van szüksége külső anyagra, mint olyan helyre, ahová a romlottabb részeket kivetheti. Neki elég a maga tere, a maga anyaga, a maga sajátos művészete.


51. Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó képzeletedben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne zsúfold túl az életedet tennivalóval.
 

 Ám öljenek, szabdaljanak, átkozzanak téged! Befolyásolhatja-e ez azt, hogy értelmed tiszta, átható, józan és igazságos maradjon? Olyan ez, mint ha valaki tiszta, édes vizű forrás mellett áll, és ócsárolja: az pedig továbbra is ontja üdítő italát, s ha sarat vagy szemetet szórsz belé, hamar szétszórja, kimossa magából, és teljesen mocsoktalan marad. Hogyan szerezhetsz ilyen soha ki nem apadó forrást, poshadt vizű kút helyett? Ha minden órában megőrzöd lelki szabadságodat, jóindulattal, egyszerűséggel, szeméremmel.
(Marcus Aurelius: Elmélkedések, 8. könyv, részlet)

2014. március 1., szombat

ki minek gondol, az vagyok annak...


Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg, 127.)

2013. december 28., szombat

ékádasí


A magány és a böjt mágikus állapot. Általában nem szokták tudni. A félénkek és a kislelkűek az egyetlen vallásos böjtnapot is szédelegve viselik, mint az érthetetlen büntetést és közben folyton az evésre gondolnak. A börtönben a teljes böjt, vagyis a kenyér és víz, kínzás. Pedig a törvény eredetileg azért rendelte el, hogy a fogolynak a böjt alatt tisztultabb belátásra alkalmat adjon. Huszonnégy óra egyébként még arra se nagyon elég, hogy a böjt hangulata kifejlődjék. Nem elég, hogy a szüntelen emésztés félig ittas állapotában lévő emberi szervezet kijózanodjék és az érzékenyebb hangoltságra képes legyen.

(Hamvas Béla: Silentium)

2013. szeptember 28., szombat

találkozás egy teljes-emberrel


Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére. Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak. Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: "Egy, kettő, három... nyolc, kilenc", aztán sajátmagára mutatott: "tíz". Őneki már csak poggyász volt a saját teste is.
Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.

Weöres Sándor: A teljesség felé

2013. május 25., szombat

könyvajánló - Rácz Géza: Élettengely


Különös történet, különös szereplők, különös helyszínek és különös időtávlatok.
Sokfelől érkezhetnek a könyv Olvasói, és indulhatnak el a történet szereplőivel együtt a benne megidézett belső zarándok-útra. Bizonyára rácsodálkoznának egymásra, azokra az utakra és ösvényekre, mögöttes külső és belső világokra, ahonnan az Olvasótársak érkeznek, térben és időben. Talán meghőkölve attól az erőtől, ami az első soroktól kezdve árad a műből, s kényszerítő erővel vonzza be az Olvasót a kívülállás helyzetéből a belső megérintettség állapotába.



A tízedik napon

Ma reggel közösen fohászkodtak, ez erőt adott. Mintha megfürdették volna lelküket a szentség minden bűnt lemosó vizében, megtisztulva, erőben és szabadon emelkedtek a szellem tiszta magaslataiba. Ilyenkor a gyöngeségek oly messzinek tűntek. Erőtlenség, lustaság, hitetlenség értelmezhetetlen jelenségekké váltak az elmélkedés megtisztító tüzében. Ilyenkor a föld is szilárdabb támasznak mutatkozott a lábuk alatt, s a tüdejükben a levegő sem puszta lélegzet volt, hanem a mindenség lehelete, ami az élet eleven erejével töltötte el őket. Vid egyenként mondta előre fohászának sorait, s ők engedelmesen ismételték utána:

Uram, tárd föl magad, mutasd meg arcodat!
Uram, árassz el, töltsél el kegyelmeddel!
S Uram, az utat másoknak tedd könnyűvé!

Uram, a kezem, érted tegyen minden jót!
Uram, a fejem, lábadnál hadd hajtsam meg!
S Uram, a szívem, dobogjon csak teérted!


Amint elcsöndesedett a fohász, benső hangjaik fölerősödtek. Ez az eredményes fohász egyik jele – provokál, kivált valamely reakciót és érzékenyebbé tesz. Nem tompultságot okoz, hanem fölszabadít, erősebbé tesz és tevékennyé varázsol, ha még nem is cselekedetben, de tettrekészségben mindenképp. Az eredményes fohász elhárítja az akadályokat a kérdezés elől, elűzi a bátortalanságot, s ha az ember bátor a fohászaiban, akkor az égiek is bátrak lesznek vele. A fohász eredményességének provokatív volta ugyanakkor nem ellenkezést szül, hanem a kutató szellemet erősíti, olthatatlanná fokozza a kíváncsiságot, éhessé tesz a beteljesülésre. És ez biztos jel.


A fohász másik eredménye az egyre teljesebb benső békesség, amikor elcsitulnak a kérdések, és már a hangzó válaszok sem olyan fontosak, mert mindent körülölel a teljesség érzése. Ez a célba érés, az akadályokat elhárító elmélkedésen túl az isteni ízek megtapasztalása. Hogy melyik a nemesebb eredmény? Talán nem érdemes rangsorba állítani a tapasztalásokat. Egyik embernek az egyik, másiknak a másik nyújt többet, sőt, lehet, hogy ami ma fontosabbnak tűnik, az holnapra veszít fényéből, vagy inkább elhalványodik a másik eredmény felfénylése mellett.


Csöndesen lépdeltek, kezükben morzsolgatták olvasóikat. Talpuk alól egyszer-egyszer gördült ki kő vagy kavics, ahogy az enyhe emelkedőn haladtak. S nemcsak a reggeli fohászkodás lélekemelő erejét érezték, hanem az előttük álló cél vonzását is. Valami megmagyarázhatatlan vonzerő gyakorolt egyre ellenállhatatlanabb hatást rájuk, bár nem sejtették ennek a serkentő érzésnek a magyarázatát.


„Vajon mi vár ma reánk? S egyáltalán, kik vagyunk mi?” – töprengett Pálaka. – „Én bárd volnék, ők meg Vid védelmezői? Talán a Sors, vagy a jószerencse vett minket a tenyerébe, hogy az isteni titkok misztériumába, vagy inkább az égi világosság egy újabb kirobbanásába, vessen bennünket? Vajon zarándoklatunk az utunk vége, vagy inkább egy új vándorlás kezdete? Egyedül a mindenség őrizői a megmondhatói…”

a könyv facebook oldala

2013. január 5., szombat

ki a gyilkos?


A bíró, aki a bűnügyben ítélkezett, gyönyörű dámlapátosat lőtt a gyulaji vadrezervátumban. Miután a vergődő dámvadnak megadta a kegyelemlövést, így szólt:
– A vadászat a legnemesebb szenvedély.
Az ügyész lepkéket gyűjtött. Gombostűvel átszúrta potrohukat, s ha már nagy szárnycsattogva kimúltak, azt gondolta:
– Ilyen a tudásszomj.
E sorok írója, aki a gyilkossági ügyről a tudósítást írja, lelkes vízilabda-szurkoló. Ha csapatának valamelyik játékosa a víz alatt hasba rúgja ellenfelét, még biztatja is a tribünről.
– A vízilabda kemény sport – szokta mondani.
És mit mondott a gyilkos?
Ő nem köntörfalazott. Töredelmesen beismerte, hogy megölte a feleségét, aki fűvel-fával megcsalta, leányukat a züllésbe taszította, mindnyájukat tönkretette. Megtörten mondta:
– Gyilkos vagyok.
Őt felkötötték.

(Örkény István)

2012. november 24., szombat

tudatos választás


Gandhi, mint oly sok más hindu, tradícióként kapta a növényevő életmódot. Kamaszkorában, lázas újító szenvedéllyel, megpróbálkozott a húsevéssel is: ha a húsevő angolok uralják Indiát, az biztosan jó dolog, minket is erősebbé, jobbakká tehet! Szüleinek persze nem merte megvallani próbálkozásait, inkább csak hazudozott… amit aztán annyira szégyellt, hogy inkább felhagyott a kísérletezéssel.
Később, mikor Angliába utazott volna, édesanyja nem engedte el jó szívvel… rossz híreket hallott ugyanis az Európába utazó fiatalemberekről. Ezért aztán egy szerzetes baráti tanácsát követve fogadalmat tétetett le az ifjú Gandhival: nem nyúl alkoholhoz, húsételhez, és kerüli az asszonyokat. (A szerencsejáték kimaradt… úgy látszik, ez a veszély köreikben fel sem merült.) Gandhi hű maradt fogadalmához – bármennyi nehézséget okozott a betartása –, ám valódi jelentőségét csak később értette meg. Önéletrajzában így ír erről: „Kóborlásaim során egyszer a Farringdon Streeten egy vegetáriánus étteremre bukkantam. Látványa olyanfajta örömmel töltött el, mint amit a kisgyerek érez, amikor valamilyen kedvére való ajándékot kap. Mielőtt beléptem volna, észrevettem, hogy az ajtó melletti üvegablakba eladó könyveket tettek ki. Köztük volt A vegetarianizmus dicsérete Salttól. Egy schillingért megvettem ezt a könyvet, és egyenesen bementem az étterembe. Ez volt az első, szívem szerint való ebéd, amióta Angliába érkeztem Isten a segítségemre sietett.
Salt könyvét az első sortól az utolsóig elolvastam: igen mély benyomást tett rám. Azóta, hogy e könyvet végigolvastam, nyugodtan mondhatom, hogy tudatos döntés alapján vagyok vegetáriánus. Áldottam a napot, amelyen fogadalmat tettem anyám előtt. Eddig azért tartózkodtam a húsevéstől, mert ragaszkodtam az igazsághoz és fogadalmamhoz, ám egyszersmind azt kívántam, bárcsak minden indiai húsevő lenne, és arra készültem, hogy egy napon én magam is szabadon és nyíltan elkezdek húst enni, s másokat is megnyerek az ügynek. Most a vegetarianizmus mellett döntöttem; terjesztése küldetésemmé vált.” (Önéletrajz, avagy az igazsággal való próbálkozásaim története)

2012. október 13., szombat

de


Gyerekkoromban
boldog lehettem volna,
de nem értettem hozzá.

Felnőttkoromban
boldog lehettem volna,
de nem értem rá.

Öregkoromban
boldog lehetnék,
de a közelgő halál okozná.

(Weöres Sándor)

2012. augusztus 15., szerda

soha ne büszkélkedj a más kiválóságával!


Soha ne büszkélkedj a más kiválóságával! Ha a ló büszkélkedve azt mondaná: "Szép vagyok", - még el lehetne viselni. Te azonban, mikor büszkélkedve kijelented, hogy szép lovad van, lásd be: a ló kiválóságával büszkélkedel. Hát mi a tied tulajdonképpen? - A saját képzeteid használata: ha a képzeteidet a természet elveinek megfelelően használod, büszke lehetsz. Ebben az esetben legalább a saját kiválóságoddal büszkélkedel.

2011. március 2., szerda

virágnézés


Láttam egyszer egy XII. századi festményt. A császár a palota kertjébe virágnézésre vezényelte ki az udvari előkelőségeket. Az uralkodó, az Ég Fia és a magas rangú előkelőségek álltak szépen a kertben, és félrebillentett fejjel bámulták a virágokat. A virágok is épp ilyen áhítatosan félrebillentett „fejjel" csendben néztek vissza rájuk. Az ember és a természet viszonyának talán legszebb példája ez a szelíd, egymást tisztelő, bámuló viszony.
A régi keleten úgy gondolták, hogy ez a csendes szemlélődés a legméltóbb emberi életforma.
(Sári László)

2011. február 23., szerda

nézz a dolgok mélyére!


„Nézz a dolgok mélyére! Sajátos tulajdonságaik vagy értékük egyetlen esetben se kerüljék el figyelmedet."

másfelől:

„Ahogyan elképzeljük a sültekről és más ételekről, hogy ez halhulla, ez madárhulla, ez disznótetem, továbbá, hogy a falernumi bor tulajdonképpen kipréselt szőlőlé, a bíborszegély juhgyapjú csigavérbe áztatva, a szerelmi élvezet belső dörzsölődés, bizonyos inger kíséretében fellépő nyálkakiválás (mert az ilyen képzetek megközelítik a tárgyakat, valósággal átjárják őket, úgy, hogy látjuk, tulajdonképpen micsodák): akként kell eljárnunk egész életünkön át, s ha a dolgok kívánatos alakban tetszelegnek, le kell őket mezítelenítenünk, szemünk elé kell állítanunk silányságukat, le kell róluk hántanunk a ragyogó köntöst, melyben büszkélkednek. Mert a gőg félelmetes csaló s legtöbbször éppen akkor csal lépre, mikor azt hiszed, hogy a legfigyelemreméltóbb dolgokkal foglalkozol. "

(Marcus Aurelius: Elmélkedések 6.3. és 13.)

2011. február 16., szerda

a harag


A haragos arc nagyon természetellenes, s ha sokszor haragszunk, az arcvonások szépsége belepusztul, és végül is visszahozhatatlanul elmúlik. Próbáld ebből levonni a következtetést, hogy a harag észellenes. Mert ha a bűn tudata is megszűnik, mi értelme van még az életnek?

(Marcus Aurelius: Elmélkedések 7.24.)
az illusztráció forrása

2011. február 9., szerda

egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek


Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek.

Mint amilyen a viszony az egységes szervezetekben az egyes testrészek között, ugyanolyan az egymástól térbelileg elválasztott, de bizonyos egységes összeműködésre rendelt értelmes lények között is. Ez a gondolat azonban akkor lesz mélyebb hatással lelkedre, ha minél gyakrabban elismétled magadnak: tagja vagyok az értelmes lények alkotta közösségnek. Tagja, nemcsak részese, mert ha azt állítod, hogy csak részese vagy, akkor még nem érzed a jótett tiszta örömét; hiszen pusztán illendőségből teszel jót, nem pedig úgy, mintha magadnak is tennéd.

Ám történjék külső esemény mindazzal, ami ki lehet téve az ilyen történéseknek. Ám panaszolják fel mások, ha úgy tetszik, a velük esett sérelmeket. Ami engem illet, ha én nem fogom fel rossznak, ami velem esett, akkor semmi baj nem ért. Márpedig tőlem függ, hogy ne fogjam fel annak.

Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. Mint ahogyan az arany, a smaragd, a bíbor is egyre azt hajtogatná: tegyen vagy mondjon bárki bármit, nekem smaragdnak kell lennem, meg kell őriznem színeimet.

(Marcus Aurelius: Elmélkedések 7.12-15.)

2011. január 19., szerda

tüskevár

„Meleg volt még, de a patak felől hűvös levegő kúszott a föld felett a kertbe, és a vízpáráktól egyszerre felemelték fejüket a virágok, és még erősebben illatoztak.
Gyula szinte harapta ezt a tiszta, nedves levegőt, és bágyadtan gondolt a holnapi napra, haza és minden haszontalanságra, de a gondolatokat hagyta elmenni, ahogy jöttek. Nem ültette le őket maga mellé, nem kérdezett tőlük semmit, nem foglalkozott velük. Valami nyugalmas révedezés volt ez, majdnem álom, ámbár nem volt álmos. Most nem nézett egy fára vagy bokorra vagy a méhesre, hanem magában érezte az egész kertet, az egész alkonyodó csendet, és ugyanakkor önmagát is benne érezte ebben az illatos magányban. Ha most levágnának egy fát, az neki is fájna, és ha valaki el akarná taposni azt a kis cincért az úton, bizonyára megakadályozná. Tutajosunk egy lett az alkonyattal, a kerttel, a csenddel, az egész határtalan, lélegző, élő mindenséggel.”
Fekete István: Tüskevár