A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oltalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oltalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 17., szombat

Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.




viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||


(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.
A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||


Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.
A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |


A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.
„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||


Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||


A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.
A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||


Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).
Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||


A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.
Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||


Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.
„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!
Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||


Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||


Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!
Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||


Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.


2022. július 2., szombat

Srí Hariráj ácsárja: Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához


śrī harirāyācārya: śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam

Hariráj ácsárja (1591-1716) a szampradáját megalapító Vallabha ácsárja dédunokája. Bár neve Hariráj volt (Hari herceg, a ráj megtisztelő cím, a szanszkrt rājan prákrit alakja), jobb szerette, ha Haridásznak szólították. Jeles tudós és költő, számos kommentár és több mint kétszáz költemény fűződik nevéhez. Nevezetesek öccséhez szóló levelei – a gyűjtemény címe Siksápatra. Hariráj látta, hogy öccse szeretett felesége hamarosan eltávozik az élők sorából, s tudta, mennyire megrendítő lesz ez a férj számára. Öccse, Gópésvar annyira elmerült a múrtik imádatába, hogy nem is törődött a levelekkel – ám amikor valóban meghalt a felesége, elővette őket, és segítségükkel lelt vigaszra fájdalmában.



A Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához refrénje: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama, 'Srí Krsna az én oltalmam', a pusti-márg iskola mahámantrája. A költeményben a refrén „enyém” (mama) jelzőit fordításban egyes szám első személyben megfogalmazott önvallomásként fordítottam.

sarva-sādhana-hīnasya parādhīnasya sarvataḥ |
pāpa-pīnasya dīnasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 1 ||


Bármiféle lelki gyakorlat nélkül (élek), másoktól függök mindenben,
bűnnel eltelve és nyomorultan, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sukha-samprāpti-sanmukhasya viśeṣataḥ |
bahir-mukhasya satataṁ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 2 ||


Csupán a létforgatagból (kisajtolható) öröm elérése foglalkoztat,
és hátat fordítok az Örökkévalónak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

sadā viṣaya-kāmasya dehārāmasya sarvathā |
duṣṭa-svabhāva-vāmasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 3 ||


Mindig csak az érzékek tárgyai után vágyakozom, és a test örömeinek élek.
Természetem aljas, eleve romlott, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sarpa-daṣṭasya dharma-bhraṣṭasya durmateḥ |
laukika-prāptikaṣṭasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 4 ||


Megmart a létforgatag kígyója, letértem a dharma útjáról, értelmem hitvány,
csupán a közönséges dolgok vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

vismṛta-svīya-dharmasya karma-mohita-cetasaḥ |
svarūpa-jñāna-śūnyasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 5 ||


Megfeledkeztem a saját dharmámról, (világi) tettek homályosítják el gondolataim,
a tudás teljes hiánya az eredeti természetem, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sindhu-magnasya bhagna-bhāvasya duṣkṛteḥ |
durbhāva-lagna-manasaḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 6 ||


Elsüllyedtem a létforgatag óceánjában! Az életem tönkrement, bűnös vagyok,
szívem csak a gonoszhoz ragaszkodik, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viveka-dhairya-bhaktyādi-rahitasya nirantaram |
viruddha-karaṇāsakteḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 7 ||


A megkülönböztető-képességet, az állhatatosságot, a szeretetet, és a többi (erényt) hírből sem ismerem,
(az istenszeretettel) ellentétes tettek vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viṣayākrānta-dehasya vaimukhya-hṛta-sanmateḥ |
indriyāśva-gṛhītasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 8 ||


Testem az érzékek tárgyai foglalják le, miközben hátat fordítok a helyes megértésnek.
Teljességgel elragadtak az érzékek paripái, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

etad aṣṭaka-pāṭhena hyetad uktārtha-bhāvanāt |
nijācārya-padāmbhoja-sevako dainyam āpnuyāt || 9 ||


E nyolc strófa olvasásával, az itt elmondottakon meditálva
a mestere lótuszlábát szolgáló (bhakta) alázatossá válik.

iti śrīharirāyācārya viracitaṁ śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam |

Így szól a Srí Krsna-saranástakam című költemény, amit Srí Hariráj ácsárja írt.

2021. október 16., szombat

a dharma tíz jele

 
A szanszkrt dharma kifejezést sokféleképpen fordítják magyarra: vallás, jog, erény, kötelesség, jámborság. A dharma mindez, ám több is ennél: a mindenséget átható és fenntartó rend. A szó a dhṛ – fenntart igei gyökből származik. Ezen isteni rendhez illeszkedve kap értelmet az igazságosság, az erkölcs. A hinduizmusként nevezett vallás sem más, mint ennek az örök dharmának a kifejtése és megélése: ezért a neve sanātana dharma (örök dharma).
Az isteni rendben mindenkinek megvan a saját szerepe, helye. Ezt megtalálva, megélve vagyok a helyemen a világban… ez a sva-dharma (saját dharma), ami így értelemszerűen sokféle lehet, mindenkinek más.



Vessünk egy pillantást a Bhagavad-gítára, vajon milyen szövegkörnyezetben bukkan fel benne a dharma szó. A dharma mezeje (dharma-kṣetra) így utal Dhrtarástra király Kuruksétrára (1.1.) Itt szent hely, zarándokhely értelemben áll. Az 1.39. versben Ardzsuna a harc következményeként eltűnő családi hagyományok (kula-dharma) miatt aggódik.
Gyengesége miatt Krsna előbb korholja Ardzsunát, majd oktatja: ha meghátrálsz e dharmikus küzdelemtől, akkor elveszted saját dharmádat (sva-dharma) és hírneved is egyben (2.33.) Igen, a harc jelzője a dharmából képzett melléknév (dharmya saṁgrāma): ez a harc becsületes, kötelesség-parancsolta (utóbbi jelző Vekerdi József fordításából).
Az anyag és a lélek megkülönböztetésének tana után Krsna a jógáról beszél, s e szavakkal hívja fel rá Ardzsuna figyelmét: e dharmának már egy nagyon pici darabkája (svalpam apy asya dharmasya) megszabadít a nagy félelemtől (2.40.).
A tanítást záró gondolat: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (18.66.) A dharmát itt gyakran vallásként fordítják, ám a vers nem arról szól, hogy az ember fogadjon el egy vallási utat, és utasítsa el az összes többit, s arról sem, hogy utasítsa el a vallásosságot általában – hiszen a vers nem pusztán a dharma elutasításáról szól. A Gítá végkövetkeztetése valóban túlmutat a dharmán, mint világrendhez való igazodáson, ám a vers folytatása a „hozzám” (Krsnához), mint egyetlen menedékhez való fordulást javasolja Ardzsunának, A dharma feladása veszélyétől megóv a dharma forrásának, Istennek oltalma.
És nem is arról beszél, hogy még nem tudom mi a dharma, és savanyú a szőlő mentalitással elfordulok tőle, hogy valami magasabb után ácsingózzak… hanem tudom, megélem a dharmát, a saját dharmámat (sva-dharma), ám az Istenhez kötődésem nyomán mellékessé válik az addig életemet jelentő dharma.

Adódik a kérdés: miképpen ismerhetem fel a saját dharmámat? Mi a dolgom a világban? Hogy cselekszem helyesen?
A Manu-szanhitá válasza egyszerű: a dharma követésének jeleit, „gyümölcseit” sorolja fel. Élj úgy, dönts úgy a mindennapjaidban, hogy e tíz tulajdonság kibontakozzon s megerősödjön benned.
A szöveg értelmezésében Médhátithi (kb 10. század) kommentárját hívtuk segítségül.

caturbhir api caivaitair nityam āśramibhir dvijaiḥ |
daśa-lakṣaṇako dharmaḥ sevitavyaḥ prayatnataḥ ||6.91.||


E négy ásramba tartozó kétszerszületettek mindig
gyakorolják állhatatosan a tíz-jelű dharmát.

A négy ásram a négy életrend vagy életszakasz: tanuló, családos, visszavonult és szerzetes.

dhṛtiḥ kṣamā damo 'steyaṁ śaucam indriyanigrahaḥ |
dhīr vidyā satyam akrodho daśakaṁ dharmalakṣaṇam ||6.92.||


Szilárdság, türelem, önfegyelem, nem-lopás, tisztaság, az érzékek feletti uralom,
értelem, tudás, igazság, mentesség a haragtól – e tíz (tulajdonság) a dharma jelei.

A dhṛti egyaránt jelent szilárdságot, állhatatosságot és elszántságot, ugyanakkor elégedettséget is. Médhátithi kommentárja szerint a kiegyensúlyozottság a kedvező és kedvezőtlen esetekben is, más kommentárok az állhatatos céltudatosságot emelik ki.
A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent, Médhátithi utóbbira helyezi a hangsúlyt: aki nem keres elégtételt a rajta esett sérelmen.
Dama: önfegyelem, önmérséklet. A szó gyöke (dam) jelentése megszelídül, megnyugszik; az önfegyelem így a szenvedélyek feletti uralom, a rossz hajlamok legyőzése. Médhátithi kommentárja szerint a gőg hiánya is, mikor a tanultságot nem kíséri büszkeség.
Az a-steya szó szerint nem-lopást jelent, az idegen tulajdontól tartózkodást, az ember nem veszi el, amit nem adnak neki. Tágabb értelemben azonban tolvajként tekintenek arra is, aki úgy élvezi a dévák nyújtotta áldásokat, hogy azokat nem adja tovább, nem ajánlja fel, nem gondoskodik másokról – lásd a Bhagavad-gítá 3.12. versét.
A tisztaság (śauca) Médhátithi szerint „a táplálkozás és a többi tisztasága”, mások a külső tisztaság mellett hangsúlyozzák a belső tisztaság fontosságát: az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát.
Az érzékek feletti uralom (indriya-nigraha) a tudatosságot jelenti minden pillanatban.
Médhátithi szerint az értelem (dhī) a megkülönböztetőképességet jelenti, a kételyek eloszlató, tévtanok cáfoló igaz tudást. Akad olyan írásmagyarázó is, aki szerint a hetedik jellemző nem dhī hanem hrī, azaz szerénység.
A tudás (vidyā) elsősorban az önvalóról szóló tudást jelenti, míg az igazság (satya) a tényekhez hűen való ragaszkodást. A haragtól való mentesség (a-krodha) kiegyensúlyozottság és béketűrés még a nemtelen támadások közepette is.


daśa-lakṣaṇāni dharmasya ye viprāḥ samadhīyate |
adhītya cānuvartante te yānti paramāṁ gatim ||6.93.||


A tudós bráhmanák, akik e tíz-jelű dharmát tanulmányozzák,
s megértve azt úgy is viselkednek, a legfőbb célt érik el.

2020. november 14., szombat

Rúpa gószvámí: A Góvardhan felemelése

Rūpa gosvāmī: Śrī Govardhanoddharaṇam

śrī-govardhanoddharaṇāya namaḥ
Hódolat a Góvardhan hegy felemelőjének!


jhamajjham iti varṣati stanita-cakra-vikrīḍayā
vimuṣṭa-ravi-maṇḍale ghana-ghaṭābhir ākhaṇḍale |
rarakṣa dharaṇīdharoddhṛti-paṭuḥ kuṭumbāni yaḥ
sa dārayatu dāruṇaṁ vraja-purandaras te daram ||1||


A hegyemelés mestere, ki felhő-seregével a napkorongot elrabló, s mennydörgés közepette vihart küldő Indrától megoltalmazta háza népét, ő, Vradzsa királya oszlassa szét rettentő félelmed!

A szanszkrt nyelvben Indra neve valamilyen közösség vezetőjét is jelenti. A Purandara (puram-dara, a várost, erődítményt elpusztító) a félistenek harcos királyának, Indrának a neve, ám a vraja-purandara („Vradzsa Indrája”) összetételben már Vradzsa vezetőjének jelzője, aki nem elusztítja (dara)a települést, hanem éppenséggel megoltalmazza azt. Indra másik neve Ākhaṇḍala, mert darabokra (khaṇḍa) zúzza ellenségeit, ám hiába a minden oldalról lesújtó villámok (stanita-cakra, „égzengés-kör”) s az özönvízszerű eső, Krsna mégis felülkerekedik a győzhetetlen Indrán.

mahā-hetu-vādair vidīrṇendra-yāgaṁ
giri-brāhmaṇopāsti-vistīrṇa-rāgam |
sapady eka-yuktīkṛtābhīra-vargaṁ
puro-datta-govardhana-kṣmābhṛd argham ||2||


Ő az, ki logikus érvelésével félbeszakította Indra áldozatát, s mert nagy vonzalmat érez a hegy és a bráhmanák iránt, hamarjában meggyőzte a pásztorokat, s jelenlétükben a Góvardhan hegyet imádta.

A második és huszonhetedik vers közötti rész - a szanszkrt eredetiben - egyetlen hosszan elnyúló mondat, melynek állítmánya a mondat végén, a huszonhetedik versben derül majd ki (őnéki ajánljuk hódolatunkat).
E versek versmértéke a bhujaṅgaprayāta („kígyóként sikló”), mely szintén a hosszan elnyúló Góvardhan-hegyre emlékeztet. A versmértékek is jelentéssel bírnak: a föld-lényegű (pṛthivī, 1. strófa), hosszan elnyúló (2-27. strófák) Góvardhant ünnepeljük (a 28. strófa sragdharā, azaz „virágfüzéres” versmértékű).

priyā-śaṁsinībhir dalottaṁsinībhir
virājat-paṭābhiḥ kumārī-ghaṭābhiḥ |
stavadbhiḥ kumārair api sphāra-tāraiḥ
saha vyākirantaṁ prasūnair dharaṁ tam ||3||


Virágszirom fejdíszes, ragyogó ruhákba öltözött fejőslánykák dicsérték kedves szavakkal, s a pásztorfiúk is őt magasztalták, ki virágokat hintett szét a hegyen.

giri-sthūla-dehena bhuktopahāraṁ
vara-śreṇi-santoṣitābhīra-dāram |
samuttuṅga-śṛṅgāvalī-baddha-cailaṁ
kramāt prīyamāṇaṁ parikramya śailam ||4||


Hegynyi nagy testben megette a néki felajánlott ételeket, s megörvendeztették a pásztorok feleségeinek ajándékai, kik a csúcsaira kötött zászlócskákkal díszítették fel Góvardhant, s ahogy körbejárták a hegyet, lépésről lépésre egyre nagyobb elégedettség töltötte el szívét.

makha-dhvaṁsa-saṁrambhataḥ svarga-nāthe
samantāt kilārabdha-goṣṭha-pramāthe |
muhur varṣati cchanna-dik-cakravāle
sadambholi-nirghoṣam ambhoda-jāle ||5||


Meghiúsult áldozata feletti haragjában a mennyek királya Vradzsa népének teljes elpusztításába kezdett. Amint megjelent hatalmas égzengéssel, cikázó villámokkal felhő-seregei élén, a látóhatárt szakadatlan esővel borította el.

muhur vṛṣṭi-khinnāṁ paritrāsabhinnāṁ
vrajeśa-pradhānāṁ tatiṁ vallavānām |
vilokyāpta-śītāṁ gavālīṁ ca bhītāṁ
kṛpābhiḥ samunnaṁ suhṛt-prema-nunnam ||6||


Látva az állandó esőtől szenvedő, félelemtől megtört pásztorokat és a didergő, riadt teheneket, barátai iránti szeretetétől hajtva…

tataḥ savya-hastena hastīndra-khelaṁ
samuddhṛtya govardhanaṁ sāvahelam |
adabhraṁ tam abhraṁlihaṁ śaila-rājaṁ
mudā bibhrataṁ vibhramaj-jantu-bhājam ||7||


…bal kezével oly könnyedén emelte fel a Góvardhan hegyet, mintha csak az elefántkirály játszana, s örömmel tartotta a magasban a hatalmas, felhőket nyaldosó hegykirályt. Vradzsa lakosainak ijedtségét látva pedig így szólt:

praviṣṭāsi mātaḥ kathaṁ śoka-bhāre
paribhrājamāne sute mayy udāre |
abhūvan bhavanto vinaṣṭopasargā
na citte vidhatta bhramaṁ bandhu-vargāḥ ||8||


„Ó, anyám, miért merülsz el a bánat tengerében, hiszen fiad nemes és tündöklő! Kedves barátaim, megszűntek már a bajok, ne legyen szívetekben zavarodottság!

hatā tāvadītir vidheyā na bhītiḥ
kṛteyaṁ viśālā mayā śaila-śālā |
tad asyāṁ praharṣād avajñāta-varṣā
vihasyāmareśaṁ kurudhvaṁ praveśam ||9||


Ne féljetek, hiszen valóban elhárítottam ezt a szerencsétlenséget, gyertek csak ide a hegy alá, e hatalmas csarnokba, s vegyétek boldogan semmibe az esőt, kinevetve a halhatatlanok királyát!”

iti svairam āśvāsitair gopa-vṛndaiḥ
parānanda-sandīpitāsyāravindaiḥ |
girer gartam āsādya harmyopamānaṁ
cireṇātihṛṣṭaiḥ pariṣṭūyamānam ||10||


Kedvesen így bátorította a pásztorokat, kiknek lótusz-arcán földöntúli boldogság áradt szét, mikor beléptek a hegy alatti pompás palotába, s örömükben hosszasan magasztalták őt.

girīndraṁ guruṁ komale pañca-śākhe
kathaṁ hanta dhatte sakhā te viśākhe |
purastād amuṁ prekṣya hā cintayedaṁ
muhur māmakīnaṁ mano yāti bhedam ||11||


„Ó Visákhám, miképp is tarthatja barátod lágy ujjai közt a hegyek e súlyos királyát? Jaj nekem! Látván ezt meghasad a szívem az aggodalomtól!

stanadbhiḥ kaṭhore ghanair dhvānta-ghore
bhramad-vāta-māle hatāśe’tra kāle |
ghana-sparśi-kūṭaṁ vahann anna-kūṭaṁ
kathaṁ syān na kāntaḥ sarojākṣi tāntaḥ ||12||


E kegyetlen villámokkal terhes, sötét és félelmetes fellegekkel támadó szélviharban, melyben reményvesztetten semmit sem látni, hogy nem fárad el az én kedvesem azt a felhőket-érintő hegyet tartva, mely éppen most ette meg a tengernyi felajánlott ételt?

Az āśā szó nem csak irányt, hanem reményt, kilátást is jelent. A hatalmas szélvihar így nem csak fizikai értelemben csökkenti a látótávolságot, hanem a reményeket, a szebb jövő kilátását is elpusztítja.

na tiṣṭhanti goṣṭhe kaṭhorāṅga-daṇḍāḥ
kiyanto’tra gopāḥ samantāt pracaṇḍāḥ |
śirīṣa-prasūnāvalī-saukumārye
dhṛtvā dhūr iyaṁ bhūrir asmin kim ārye ||13||


Nemes hölgy, hát nincsenek itt Vradzsában erős pásztorbotok és izmos pásztorok? Miért e selyemakácvirág-halom lágyságú kéznek kell tartania ezt az ingatag hegyet?

gire tāta govardhana prārthaneyaṁ
vapuḥ sthūlanālīlaghiṣṭhaṁ vidheyam |
bhavantaṁ yathā dhārayann eṣa haste
na dhatte śramaṁ maṅgalātman namas te ||14||


Hegy atyám, Góvardhan! Halld fohászom: add, hogy tested könnyebb legyen a lótuszvirágnál, ne szenvedjen fáradtságot ő, ki téged kezében tart! Hódolat néked, te áldásos természetű!

bhramat-kuntalāntaṁ smita-dyotakāntaṁ
lasad-gaṇḍa-śobhaṁ kṛtāśeṣa-lobham |
sphuran-netra-lāsyaṁ murāres tvam āsyaṁ
varākūṭa-śāli sphuṭaṁ lokayālīḥ ||15||


Drága barátnőm, nézd csak Murári tündöklő arcát, mely körül hajfürtjei játszanak a szélben, sugárzó szépségű mosolyát, sóvárgó szeme táncolását – ő mindig a legjobbat akarja nekünk!”

A vara szó jelentheti a legjobbat, legkiválóbbat, de kérőt, udvarlót, vőlegényt is. A legjobb szándék így lehet udvarló szándék is.

nipīyeti rādhā-latā-vāṅ-marandaṁ
vara-prema-saurabhya-pūrād amandam |
dadhānaṁ madaṁ bhṛṅgavat-tuṅga-kūjaṁ
varāṅgī-calāpāṅga-bhaṅgāpta-pūjam ||16||


Hangosan zümmögő méhecskeként így kortyolta a karcsú Rádhá szavainak mámorító nektárját, a tiszta szerelem illatos, végtelen árját, s örvendezett e páratlan szépség nyugtalan oldalpillantásainak.

kathaṁ nāma dadhyāt kṣudhākṣāma-tundaḥ
śiśur me gariṣṭhaṁ girīndraṁ mukundaḥ |
tad etasya tuṇḍe haṭhād arpayāraṁ
vrajādhīśa dadhnācitaṁ khaṇḍa-sāram ||17||


„Vajon hogy bírja el az én kis Mukundám ezt a súlyos hegyet? Kilátszanak a bordái az éhségtől! Ó, Vradzsa ura, dugj gyorsan a szájába egy kis joghurtos cukrot!

mahā-bhāra-niṣṭhe sthite te kaniṣṭhe
labhe vatsa nīlāmbaroddāma-pīḍām |
avaṣṭabhya sattvaṁ tad asmai bala tvaṁ
dadasvāvilambaṁ sva-hastāvalambam ||18||


Kedves fiam, Nílámbar, belesajdul a szívem, ahogy öcsédet e nehéz teher alatt látom, segíts neki Bala, add gyorsan kezed erejét!”

A Bala név erőt jelent. Jasódá így sürgeti Balarámot: segítsd fiam öcsédet természetes vonásoddal, az erőddel. A Nílámbar név jelentése: kékruhás.

iti snigdha-varṇāṁ samākarṇayantaṁ
giraṁ mātur enāṁ ca nirvarṇayantam |
kaniṣṭhāṅgulī-śṛṅga-vinyasta-gotraṁ
pariprīṇita-vyagra-gopāla-gotram ||19||


Így hallotta anyja érte aggódó szerető szavait. Mikor a megrettent pásztorok látták, hogy a hegy szilárdan áll kisujja végén, lassacskán megnyugodtak.

A gotra szó jelent tehénkarámot, istállót is, illetve ernyőt is, így a harmadik pádában Krsna kisujjára emelt Góvardhanra háromszorosan is vonatkozik: mint hegy, tehénkarám, és ernyő, hiszen a hegy most ernyőként védi a pásztorokat s a jószágokat egyaránt. A negyedik pádában pedig ugyanez a szó család, nemzetség értelemben áll.

amībhiḥ prabhāvaiḥ kuto’bhūd akuṇṭhaḥ
śiśur dhūli-kelī-paṭuḥ kṣīra-kaṇṭhaḥ |
bibharty adya saptābdiko bhūri-bhāraṁ
giriṁ yac cirād eṣa kailāsa-sāram ||20||


„Vajon honnan lett ennek a fiúnak ilyen hatalmas ereje? Még csak hét éves, a porban kellene játszadoznia és tejet innia, s lám, oly hosszú ideje emeli magasba e hatalmas, a Kailászához fogható hegyet!

na śaṅkā dhara-bhraṁśane’smākam asmān
nakhāgre sahelaṁ vahaty eṣa yasmāt |
giri-dik-karīndrāgrahaste dharāvad
bhuje paśyatyāsya sphuraty adya tāvat ||21||


Ne aggódjunk, hogy netán leejti Góvardhant, hiszen oly könnyedén tartja a körme hegyén. Nézd csak! Olyan ő, akár a Földet az ormányán tartó királyi világőr-elefánt.”

iti sphāra-tārekṣaṇair mukta-bhogair
vrajendreṇa sārdhaṁ dhṛta-prīti-yogaiḥ |
muhur vallavair vīkṣyamānāsya-candraṁ
puraḥ sapta-rātrāntara-tyakta-tandram ||22||


Így szóltak a Vradzsa ura vezette pásztorok, s nem ettek semmit, mert szeretetük táplálta őket. Tágra nyílt csillagszemeikkel újra meg újra Krsna hold-arcát csodálták, ki hét éjjelen át egy szemhunyást sem aludt.

taḍid-dāma-kīrṇān samīrair udīrṇān
visṛṣṭāmbudhārān dhanur-yaṣṭi-hārān |
tṛṇīkṛtya ghorān sahasrāṁśu-caurān
durantoru-śabdān kṛtāvajñam abdān ||23||


Őt nézték, ki semmibe vette a viharos szelek korbácsolta, íjak seregeként villámokat szóró, eget elhomályosító rettenetes felhőket, melyek az Ezer-sugarú Napot is elrabolták, és hatalmas hangon dörögtek.

ahaṅkāra-paṅkāvalī-lupta-dṛṣṭer
vraje yāvad-iṣṭaṁ praṇītoru-vṛṣṭeḥ |
balāreś ca durmānitāṁ visphurantaṁ
nirākṛtya duṣṭāli-daṇḍe durantam ||24||


Őt nézték, ki megjelenésével elűzte a kevélységének süppedős mocsarában tisztánlátását elveszítő, s Vradzsát kénye-kedve szerint özönvízzel büntető Indra hamis önteltségét, s véget vetett az ártatlanok megbüntetésének.

balāri – Bala ellensége, Indra neve. Bala (vagy Vala) Kasjapa és Danu fia, egy aszura, ki Pándjadésa királya lett, ám Indra villámával kettéhasította.
A duṣṭāli-daṇḍe durantam szóösszetétel további lehetséges értelmezése: aki végtelen (durantam) a bűnök sorának (duṣṭa-āli, mert az āli sort, vonulatot is jelenthet) büntetésében (daṇḍe).

visṛṣṭoru-nīrāḥ sa-jhañjhā-samīrās
taḍidbhiḥ karālā yayur megha-mālāḥ |
raviś cāmbarāntar vibhāty eṣa śāntaḥ
kṛtānanda-pūrā bahir yāta śūrāḥ ||25||


„A hatalmas eső, a viharos szelek, a villámokkal cikázó félelmetes felhő-seregek mind elmentek már, s a Nap ismét az égen ragyog, oly békés minden! Ó, boldogságtól megittasult hősök, gyertek hát elő!”

iti procya niḥsārita-jñāti-vāraṁ
yathā-pūrva-vinyasta-śailendra-bhāram |
dadhi-kṣīra-lājāṅkurair bhāvinībhir
mudā kīryamāṇaṁ yaśaḥ-stāvinībhiḥ ||26||


E szavakkal szólt az elűzött rokonokhoz, majd a súlyos hegykirályt visszatette eredeti helyére. A szépséges gópík nagy örömmel aludttejet, tejet, gabonát és gabonacsírát szórtak rá, miközben magasztaló himnuszokat énekeltek.

vayaṁ hanta govinda saundaryavantaṁ
namaskurmahe śarma-hetor bhavantam |
tvayi spaṣṭa-niṣṭhyūta-bhūyaś cid-induṁ
mudā naḥ prasādīkuru prema-bindum ||27||


Néked ajánljuk hódolatunkat, oltalmazó s boldogságot hozó szépséges Góvinda! Benned árad szét a lelki létezés Holdja, áldj meg minket a rajongó szeretet egyetlen nektárcseppjével!

kṣubhyad-dambholi-jṛmbhottarala-ghana-ghaṭārambha-gambhīra-karmā
nistambho jambha-vairī giri-dhṛti-caṭulād vikramād yena cakre |
tanvā nindantam indīvara-dala-valabhī-nandad-indindirābhāṁ
taṁ govindādya nandālaya-śaśi-vadanānanda vandemahi tvām ||28||


Hegyemelő hőstetteddel megfékezted a rettenetes villámokat szóró magasra tornyosuló felhő-sereg élén sötét tetteket forraló Indrát, tested szépsége pedig elhomályosítja a kék lótusz levelei felett örvendező méhecske ragyogását. Ó, Góvinda, Nanda hajlékának hold-arcú boldogsága, köszöntsünk most téged!

jambha-vairī – Dzsambha ellensége, Indra neve. Miután a tejóceánból kiköpülték a nektárt, a félistenek és aszurák harcba kezdtek a halhatatlanság italáért. Ekkor végzett Indra az aszurák egyik vezérével, Dzsambhával.

2019. július 13., szombat

Krsna oltalmának magasztaló éneke

Vallabha ácsárja 1479–1531

kṛṣṇāśraya stuti

A Vallabha ácsárja nevéhez kötődő pusti-márg szampradája alapélménye Krsna oltalmának keresése. Ezt jelzi, hogy az iskola fő mantrája: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama (Srí Krsna az én oltalmam).
A költeményt maga az ácsárja, Vallabha írta 1514-ben, egy tanítványának, Bula Misrának. Szilárd támpontot mutat, mikor minden éppen szétesik vagy összedől.


sarva-mārgeṣu naṣṭeṣu kalau ca khala-dharmiṇi |
pāṣaṇḍa-pracure loke kṛṣṇa eva gatir mama ||1||


A kali-korban, melyben minden ösvény tévút lett, mikor elzüllöttek a vallásos emberek is,
e hitetlenségben tobzódó világban egyedül Krsna az én oltalmam.

mlecchākrānteṣu deśeṣu pāpaika-nilayeṣu ca |
sat-pīḍāvyagra-lokeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||2||


A barbárok által leigázott földön, hol csak a bűn ver tanyát
és közönyösek a jók kínlódásával szemben – egyedül Krsna az én oltalmam.

A barbárok által leigázott föld a muszlim hódításra utal.

gaṁgādi-tīrtha-varyeṣu duṣṭair evāvṛteṣv-iha |
tirohitādhi-deveṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||3||


Mikor a szent Gangá környékét, s más zarándokhelyeket is már mind ellepték a gonoszok,
mikor elrejtőztek az istenek is – egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

ahaṁkāra-vimūḍheṣu satsu pāpānuvartiṣu |
lobha-pūjārtha-yatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||4||


Mikor még a jó embereket is összezavarja a hamis egojuk, a bűn bábjaivá lesznek,
és már az imádatukban is csak a kapzsiság vezérli őket – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

aparijñāna-naṣṭeṣu mantreṣv-avratayogiṣu |
tirohitārtha-vedeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||5||


A tapasztaláson túli tudás elsorvadásakor, mikor a jógík már nem törődnek sem a mantrákkal sem fogadalmaikkal,
mikor a védák valódi jelentése végképp ködbe vész – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

Tapasztaláson túli tudás: a tudás, ami túl van az empírián. A megismerés módjai az empíria vagyis pratjaksa (prati-aksa, azaz a szem előtt), a más tapasztalataiból származó ismeret, vagyis paróksa (parah aksa, a szem mögött), s a meditáció, az aparóksa (paróksa elvetése). Isten fenséges imádatából fakadó felismerés az adhóksadzsa (a fenséges Visnu imádata), a rajongó istenszeretet felismeréseinek neve aprákrta (nem anyagi).

nānā-vāda-vinaṣṭeṣu sarva-karma-vratādiṣu |
pāṣaṇḍaika-prayatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||6||


Mikor a számtalan magyarázat tönkretette a rítusokat és fogadalmakat,
s a törekvés csupáncsak képmutatás, egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

A törekvés csupáncsak képmutatás: a szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető, a törekvés képmutató, vagy törekvés van, ám a képmutató tevékenységre irányul.

ajāmilādi-doṣāṇāṁ nāśako'nubhave sthitaḥ |
jñāpitākhila-māhātmyaḥ kṛṣṇa eva gatir mama ||7||


Ő törli el Adzsámil és mások hibáit, ezt világosan láthattuk,
s ő nyilvánította meg teljes dicsőségét – egyedül Krsna az én oltalmam.

Adzsámil történetét a Bhágavata-purána hatodik éneke beszéli el. Adzsámil bráhmana sarj, aki ifjan rossz társaságba keveredik, és végképp elzüllik. Végül tolvajjá és csalóvá vált. Már idős emberként egyszer csak megpillantotta Jamarádzs szolgáit, akik kötéllel a kezükben érkeztek, hogy megfosszák életétől, s a lelkét magukkal hurcolják. Kétségbeesésében Nárájan nevű kisfia után kiáltott, ám ezzel akaratlanul is Nárájan nevét zengte. Nyomban megjelentek előtte Nárájan követei, hogy megoltalmazzák Jamarádzs szolgáitól. Adzsámil végighallgatta Jamarádzs szolgáinak és Nárájan követeinek párbeszédét, s ennek hatására megértette, milyen bűnöket követett is el korábban, szembenézett s leszámolt korábbi életével, és a szent név zengésének, és a meditációnak szentelte életét.

prākṛtāḥ sakala devā gaṇitānandakaṁ bṛhat |
pūrṇānando haris tasmāt kṛṣṇa eva gatir mama ||8||


Evilágiak az istenek mind! Míg a végtelen (Brahman) áldása felmérhető,
Hari maga a teljes gyönyör. Ezért egyedül Krsna az én oltalmam.

A dévák az anyagvilág működését irányító halandó lények, így áldásuk is csak evilági lehet.

viveka-dhairya-bhakty-ādi-rahitasya viśeṣataḥ |
pāpā-saktasya dīnasya kṛṣṇa eva gatir mama ||9||


Híján vagyok a megkülönböztetőképességnek, józan higgadtságnak, szeretetnek, s a többi jó tulajdonságnak,
a bűnhöz ragaszkodom csupán. E nyomorultnak Krsna az egyedüli oltalma.

sarva-sāmarthyasahitaḥ sarvatraivākhilārtha-kṛt |
śaraṇastha-samuddhāraṁ kṛṣṇaṁ vijñāpayāmy-aham ||10||


Ő minden hatalommal teljes, s bizony mindig kész megörvendeztetni híveit.
A nála menedéket keresőket megoltalmazó, felemelő Krsnához könyörgök!

Kész megörvendeztetni híveit: a szanszkrt eredetiben: akhila-artha-kṛt – „maradéktalanul vágyakat teljesítő”. A versben nyilván a hozzá könyörgő híve vágyainak teljesítéséről van szó. Az artha-kṛt további jelentése: gazdagító, gyarapító.

kṛṣṇāśrayam idaṁ stotraṁ yaḥ paṭhet kṛṣṇa-sannidhau |
tasyāśrayo bhavet kṛṣṇa iti śrī vallabho'bravīt ||11||


Ki Krsna közelében recitálja ezt a Krsna oltalmát magasztaló éneket,
ő bizony elnyeri Krsna menedékét – mondja Srí Vallabha.

Vallabhácsárja más versei a slókamálán:
- Navaratna („kilenc drágakő”), a pusti-márg iskola tanainak alapjait lefektető kilenc strófás költemény
- Csatuh-slókí („négy stófás” tanítás), az emberi élet céljairól
- Madhurástakam („mézes nyolcas”), Krsna mézédes magasztalása

2018. december 1., szombat

B.R. Srídhar: Mindenki guru


Fejlődésünkhöz valamennyien hozzájárulnak valamivel, s egyszer majd megértjük, be kell lépnünk a guruk birodalmába. Mindenkit, aki Krsna keresésére és Krsna szolgálatára ösztönöz, guruként tisztelek. Mindannyian segítenek, hogy elérjek a középpontig. Igen szerencsés ez a helyzet: mindenkiben, mindenhol gurut látunk, senki nem a szolgánk és senki sem közömbös számunkra. A legfőbb jószerencsénk: ha elérjük a legfelsőbb lelki környezetet, ahol mindenki a gurunk. Itt alant mindenki szolgálónk, még apánk és anyánk is. A kizsákmányolás e világában mindenkitől valamit szerezni akarunk. Ha a lemondást választjuk, mindez megszűnik, de egyben íztelenné és értelmetlenné válik – elhagyatott hely ez. Ha az örökkévalóság birodalmába akarunk bebocsáttatást, akkor észre kell vennünk, hogy mindenki gurunk, s mi szolgálóik vagyunk.

Mindannyian a mestereink, guruk – s ez azt jelenti, hogy valamennyien jóakaratú oltalmazóink. Azon a síkon minden forrásból a gondviselés italát ihatjuk. Mindenünnen áldásuk és kegyük árad. Mindannyian legfőbb jószerencsénk felé vezetnek bennünket. Ez magától értetődő.
Mégis vannak azért fokozatok, éppúgy, mint ahogy Isten megnyilvánulásaiban is léteznek: Vászudéva, Visnu, Nárájana, Dvárakésa, Mathurésa, Szvajam Bhagaván Krsna – megannyi szint létezik. A fokozatosság mindig benső érettségünkhöz igazodik, így hát nincs mitől tartanunk. Természetesen van, amikor kedvezőtlen a külső környezet, s nélkülözzük a tiszta hívek társaságát. Ebben az esetben lehet, arra intenek: ne keveredjünk a májávádíkal, a buddhistákkal, Sankara híveivel, a nágá bábákkal s megannyi más, úgynevezett szádhufélével; nehogy ide-oda futkossunk, csak hogy bármilyen tanácsadó gurura leljünk. „Ne próbálj erőnek erejével mindenhol gurut látni!" - azért intenek erre, hogy a kedvezőtlen körülményektől megvédjenek minket. Egy bizonyos szinten túl, mikor megszilárdult már bennünk az igazság érzése, elérkezünk arra a síkra, ahol mindenki a gurunk, és támogat célunk elérésében.
Kezdetben indokolt az óvatosság, mert sok csaló egyszerűen bekebelezne bennünket. Különösen a kezdeti szinten összpontosítsunk kizárólag a saját gurunkra, így haladjunk a cél felé, s kerüljük el a buddhistákat, májávádíkat, ateistákat, s mindazokat, akik a szádhuság, az életszentség nevében narancs-vörös lepleket öltenek.
Mégis valamennyi szampradája és vallási hagyomány használta már a következő trükköt: „Csak ide hallgass! Maradj a gurud szavainál! Ragaszkodj saját gurud intelméhez! Ne próbálkozz mindenfelé, ne futkoss ide-oda jótanácsért! Számtalan tanító a te gurud ellensége. Nem a való igazságot hirdetik.” Bizonyos szinten még szükség van az ilyen figyelmeztetésre. „Ne próbálj mindenhol gurut látni, mert ebben a világban sok ember hordja a szádhuk jelmezét, s ezenközben alantas dolgokat művel.” E figyelmeztetés szükségszerű a kezdő szinten.

(Srí guru és kegye)

2018. február 24., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 1.


Bevezetés

A szútra jelentése fonál, vezérfonal, illetve olyan mű, mely egy tanrendszer vázlatos áttekintését foglalja magában. Efféle írásművet olvasni olyan élmény, mintha a mester jegyzetfüzetébe pillantanánk bele előadás előtt: a részletes kifejtés szóban hangzik majd el, az előadás vázlata pedig csupán emlékeztetőket, utalásokat tartalmaz, sokszor nyelvtanilag is hiányos mondatok formájában. Ezért a szútrák fordítója előtt két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy teljes mondatokká egészíti ki a szöveget. Az ilyen irodalmi fordítás előnye a könnyebb olvashatóság és szebb szöveg, ám ára az utalások, a szöveg árnyalatainak korlátozása. A szútrák szó szerinti fordítása ezzel szemben a szanszkrt szöveg jellegéből adódóan darabos és töredékes, s az utalások magyarázatokat igényelnek, ám így a tanulmányozó közelebb kerülhet az eredeti szöveghez.

A Bhakti-szútrákról már föllelhető magyar nyelven jó irodalmi fordítás, így most a szó szerinti fordításra teszek kísérletet, néhány megjegyzéssel kiegészítve. Ezek részben megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szavak jelentéseit, részben egyszerűen a szöveg böngészése közben felötlő gondolatok, a részletes és átfogó magyarázat teljességének igénye nélkül.
Ahogy említettem: a szútra műfaj a tan vázlatát adja – ezért az áttekintést segíti, ha a szútrákat csoportosítjuk, fejezetekre bontjuk. A fejezetekre osztás nem a szöveg része, így a fordítók, kommentátorok olykor eltérőképpen csoportosítják a szútrákat, ám az alábbi szakaszokat a szöveg egyértelműen kínálja. Az első rész a szöveg tárgyának, a bhaktinak, az odaadó szeretetnek a meghatározásával foglalkozik. A második összevetés: a bhakti és a többi tradicionális jógafolyamat viszonyának leírása. A harmadik rész témája a szádhana, a bhakti elérésének eszköztára, majd a negyedik az út távlatait villantja fel. Ennyiben a felosztás hasonlatos a Védánta-szútrák tagolásához. A fejezetek száma négy – s ez a szám nem véletlen: a hármas az evilági tökéletesség, míg a negyedik annak meghaladása - emlékezzünk csak az óm mantra négyes tagolására, a tudatállapotokra, vagy az emberi élet céljaira (artha, dharma, káma, és a negyedik, a világból kivezető móksa). Ám míg a Védánta-szútra négy nagy részből áll, a Bhakti-szútrákban egy ötödik is felfedezhető. Az előzőekből adódna a párhuzam: ez talán az ötödik életcélra, a rajongó szeretetre (préma) tett utalás... ám valójában nem erről van szó, az ötödik egyszerűen az előzőek összefoglalása. Minden fejezet még további négy alfejezetre osztható, így a szöveg témái így foglalhatók össze:

1-24.1. a bhakti definíciója
1-6.1.1. mi a bhakti?
7-14.1.2. önfegyelem, sásztra
15-18.1.3. más iskolák véleménye szerint
19-24.1.4. Nárada szerint
25-33.2. összevetés
25-27.2.1. a bhakti több, mint a karma-gjána-jóga
28-29.2.2. talán összefonódnak?
30-32.2.3. nem, mert önmagában a cél
33.2.4. következtetés: ezért még a felszabadult lelkek is követik
34-50.3. szádhana
34-38.3.1. az eszközök felsorolása
39-42.3.2. a nagy lelkek társasága
43-45.3.3. óvás a kedvezőtlen társaságtól
46-50.3.4. ki kel át a máján?
51-66.4. a cél megvilágítása
51-55.4.1. a préma természete
56-57.4.2. a másodlagos bhakti
58-60.4.3. a végcél általa könnyen elérhető
61-66.4.4. a gyakorló élete
67-84.5. összefoglalás
67-73.5.1. a kizárólagos szeretetben élő bhakták magasztalása
74-81.5.2. tanácsok a gyakorló számára
82.5.3. a bhakti formái
83-84.5.4. a bhakti tanítói

A hagyomány szerint a szútrák szerzője Nárada muni. Nárada muni Brahmá fia, a bhakti atyamestere. Több vaisnava iskola is úgy tekint rá, mint a szampradája vezéralakja: hiszen Náradát Brahmá, és Brahmá első teremtményeinek, az ősbölcs kumárák egyike, Szanat-kumára is tanította.

Használati útmutató

A szútra nem esszé... kis dózisokban ajánlott olvasni. Ezt segíti a fejezetekre és szakaszokra tagolás is. Ezután jó az egyes szakaszokat alaposan megfontolni, józan logikával összevetve eddigi ismereteinkkel, tapasztalatainkkal, és kontemplációban (szemlélődő elmélyedés) is megízlelni. Hiszen a szútra a tan csontváza. A többi alkotóelemet – izmokat, ereket, bőrt – mestere útmutatását követve a tanítvány feladata rátenni, s ezzel a bensejében élő bhakti arcát szoborba formázni. S ez a vizsgálódás segít megérteni, mit, és miért teszünk. Néhány esztendő elmúltával aztán érdemes újra végiggondolni ismét „alkotásunkat” – mert változhatnak a hangsúlyaink: más jelentőséget tulajdoníthatunk egy-egy mozzanatnak, ezzel finomodnak szobrunk arcvonásai. S mert a szútra a tan váza, horizontális és vertikális áttekintésre is lehetőségünk nyílik, Isten áldásával valóban finomodnak a vonások, egyre gyönyörűbb, mélyebb, izgalmasabb a mű.
Kedves Olvasó, ha a szövegen eltűnődve megosztandó gondolat – hiányérzet, ellenvetés, kiegészítés – merül fel benned, kérlek, ne habozz, tedd közkinccsé a kommentár-blokkban.

Első fejezet – definíció, a bhakti természete

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1

atha – most; ataḥ – ezért; bhaktim – bhaktit; vyākhyāsyāmaḥ – mondom majd el

Most a bhaktiról szólok.

Az első szútra szövegünk tárgyát írja le, hasonlóan más témájú szútrákhoz. A szöveg első két szava atha ataḥ – most, ezért) szokásos bevezetés, íme néhány példa: athāto brahma-jijñāsā (Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől, Védánta-szútra), athāto dharma-jijñāsā (Itt az ideje a dharma felőli tudakozódásnak, Dzsaimini: Mímánsza-szútra), athāto dharma-vyākhyāmaḥ (Itt az ideje a dharma kifejtésének, Kanáda: Vaisésika-szútra).

sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2

sā – az (a bhakti); tu – bizony; asmin – őiránta; parama-prema – a legnagyobb szeretet; -rūpā – formájú (valódi tulajdonsága, alapvető vonás); más szövegváltozatban lényegi jelentéskülönbség nélkül: para-prema-rūpā

A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás.

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Nárada ezért azonnal pontosítja a bhakti meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma szó jelentése kedvesség, szerető, ragaszkodó hangulat (priyasya bhāva), a préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek.

amṛta-svarūpā ca | 3

amṛta-svarūpā – nektár (halhatatlan) természetű; ca – és

És nektárédes az.

Az és (ca) kötőszó jelzi, hogy e szútra az előző meghatározás, a bhakti természete leírásának folytatása. Az amṛta jelentése többes: a-mṛta – nem-halott, azaz halhatatlan, vonatkozhat az istenek italára, a tejóceánból kiköpült nektárra, s ehhez kapcsolódón vonatkozhat bármire, ami édes és vonzó, továbbá jelenthet gyönyörűt és kívánatost. A leíró jellegű definícióban megjelenik a másik fontos jellemző: a rasza, a lelki kapcsolatok íze, zamata, hangulata.

A bhakti meghatározásának folytatásaként a következő három szútra a szívbéli odaadásban élők tulajdonságait, s ezzel a bhaktinak szentelt élet távlatait villantja fel:

yal-labdhvā pumān siddho bhavaty-amṛto bhavati tṛpto bhavati | 4

yat – amit; labdhvā – elnyerve, megkapva; pumān – ember; siddhaḥ – tökéletes; bhavati – lesz; amṛtaḥ – halhatatlan; bhavati – lesz; tṛptaḥ – elégedett, örömöt lelt, boldog; bhavati – lesz

Amit elnyerve az ember tökéletességet ér el, halhatatlanná válik és teljesen elégedett lesz.

Siddha, tökéletes: A szó a sidh (befejeződik, végére jut, sikeressé válik, elér valamit) igéből képzett befejezett melléknévi igenév, jelentése: sikeres, beteljesült, tökéletessé vált, ill. természetfölötti hatalommal vagy képességekkel rendelkező. Vajon ki a tökéletes? A tévedhetetlen? Aki megadja az ötödfokú egyenlet megoldóformuláját? A végső titkok tudója? Jelen szövegkörnyezetben arra vonatkozik, aki a bhakti gyakorlása során vált sikeressé, kinek Isten iránti odaadó szeretete töretlen – a siddha ebben az értelemben célbaérkezett személy. Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, ők a jñāna-siddhák. A másik csoportba az istenszeretetük által tökéletessé váltak (bhakta-siddhák) tartoznak – akikről a szútra is szól. Dzsíva gószvámí háromféle tökéletességről beszél: akik Bhagaván társaivá válván lettek tökéletesek (mint Nárada), akik bár anyagi testben élnek, függetlenné váltak minden anyagi ragaszkodástól (mint Suka). A tökéletesek harmadik csoportjába azokat sorolja, akik még nem mentesek teljesen az anyagi ragaszkodástól. Ennek példája megint csak Nárada, még korábbi születésében: kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva virágzott ki szívében az istenszeretet.
Az amṛta az előző szútrában bhakti jellemzője (nektárédes), itt a távlat része – a bhakti gyakorlója felülemelkedik az anyagvilágon.
A tṛpta jelentése örvendező, elégedett. A Bhagavad-gítá 3.17. verse szerint: Az átmanhoz vonzódó (ātma-rati), átman-örömű (ātma-tṛpta) és az átmanban teljesen elégedett (ātmani eva ca santuṣṭa) embernek nincs egyéb kötelessége, teendője (kārya).

yat-prāpya na kiñcid vāñchati na śocati na dveṣṭi na ramate notsāhī bhavati | 5

yat – amit; prāpya – elérve; na kiñcit – semmit; vāñchati – vágyakozik; na śocati – nem bánkódik; na dveṣṭi – nem gyűlölködik; na ramate – nem ujjong; na – nem; utsāhī – törtető (erőfeszítést tevő, aktív, tevékeny); bhavati – lesz

Amit elérve nem vágyakozik semmire, nem bánkódik és nem gyűlöl, nem ujjong, s (a saját érdekében) nem tesz erőfeszítést.

Az előző szútra az elért tulajdonságokat veszi számba, e szútra pedig azokat, melyektől megszabadul a bhakta. A bhakta-irodalom gyakran fogalmaz meg ajánlásokat: mit tegyen a gyakorló, s mit ne tegyen. Ahogy a Padma-purána is írja: „Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt, minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.” Ám e szútra nem ilyen természetű ajánlás… nem az eszköztár elemzése, hanem a cél jellemzése.
A szútra szerint tehát az a személy, akiben kibontakozott az önátadó istenszeretet elfordul az anyagi léttől, abban nem vágyakozik, abban közömbös, és ott nem tesz erőfeszítést. Nem az életet utasítja el, csupán az én és enyém bűvkörét.

Ezt a következő szútra igazolja:

yaj-jñātvā matto bhavati stabdho bhavaty-ātmā-rāmo bhavati | 6

yat – amit; jñātvā – ismerve; mattaḥ – mámoros; bhavati – lesz; stabdhaḥ – mozdulatlan (állhatatos); bhavati – lesz; ātmā-rāmaḥ – átman-örömű; bhavati – lesz

Amit megismerve mámorossá válik, állhatatos lesz, és az önvalóból meríti örömét.

A bhakta vágytalan – talán céltalan, kiüresedett volna? Éppen ellenkezőleg! megmámorosodott… mondja Nárada.
A stabdha (állhatatos) szó szerint megállítottat jelent, jelenthet megszilárdítottat, elnémítottat, szemtelent (Indra is e szóval becsmérli Krsnát, mikor kisfiúként meghiúsítja a pásztorok tervezett áldozatát), önfejűt, és büszkét is. Az állhatatosként való értelmezés az előző szútra „nem tevékeny, nem erőfeszítést tevő” (na utsāhī) jelzőjét egészíti ki: a bhakti nem passzivitást, hanem odaadó szeretetet jelent.
A szót e szútrában olykor derűs nyugalomként értelmezik, s ez az értelmezés is helytálló – szép ellenpontja a matta (mámoros) jelzőnek. A bhakti (s az azt elért bhakta) nem evilági, így – miként Isten – paradoxonokkal feszíti szét gondolkodásunk kereteit. A Katha-upanisad ekképpen mutat rá az Úr és híve hasonlatosságára: „Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova – e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?" (āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ | kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati || Kaṭha-upaniṣad 1.2.21.)
Sőt, az önfejűként való értelmezés is megállhatja a helyét: a rágátmika-bhaktit élve az érzelmek akár a világi előírásokat, sőt, a szent instrukciókat is áthágva, ellenállhatatlanul törnek fel – ezt pedig a külvilág könnyen önfejűségnek értelmezheti.

Vizsgálatunk tárgyáról elmondtuk, hogy szerető ragaszkodás (préma) az alaptermészete, s a bhaktit megismerő mámorossá válik. E szerelmes mámor természetét tisztázza a következő szútra:

sā na kāmayamānā nirodha-rūpatvāt | 7

sā – az (a bhakti); na – nem; kāmayamānā – kéjsóvár; nirodha-rūpatvāt – önfegyelem (visszafogás, korlátozás) természet miatt

Az (istenszeretet) nem kéjsóvár, hiszen alapvető vonása az önfegyelem.

A nirodha szó szerint korlátozást, visszafogást jelent.

Mi ez a korlátozás? mi az önfegyelem? A kérdésre a következő két szútra válaszol:

nirodhas tu loka-veda-vyāpāra-nyāsaḥ | 8

nirodhaḥ – önfegyelem (visszafogás, korlátozás); tu – bizony; loka – világi; veda – véda (rítusok); vyāpāra – tevékenység; nyāsaḥ – lemondás, letevés

Az önfegyelem a világi és a szent tevékenységek feladása.

A nyās szógyök jelentései: lerak, letesz, illetve odaad, rábíz, átruház. A lemondás, elhagyás hátterében a világtól való elfordulás áll (lásd 5. szútra), illetve az, hogy a bhakta akár önérdekét is feledve minden tettét Istennek szenteli. A nyāsa rábízás értelmében is, válaszul Krsna Ardzsunát buzdító szavaira: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja | ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ || Bg. 18.66.)
A szent tevékenység feladására szép példák az alábbi versek, Rúpa gószvámí Padjávalíjából: „Napszakos imáim, legyetek áldottak! Ó, rituális fürdőm, hódolat néked! Istenek és ősatyák, bocsássatok meg nekem, nem tudok többé áldozni nektek, alkalmatlan vagyok. Leülök valahol, s a Jaduk kiválóságára, Kansza ellenségére emlékezem, csakis őrá emlékezem. Úgy vélem, ez elegendő, ezzel elpusztítom a bűnt. Mi másra volna szükségem?” (79., Mádhavéndra Purí költeménye) „Rituális fürdőm kiszáradt, kötelességeim elvégzetlenül maradtak, a napszakos imák meddők, a Véda jussa gyötrelem, a szentírások is ládikám bensejében maradtak. A dharma alapjaiban rendült meg, ám minden adharma megsemmisült, hiszen szívem szakadatlan a Jaduk urának lótuszlábát csókolja.” (ismeretlen szerző verse)
Ugyanez a téma ismétlődik majd a 62. szútrában is.

tasminn-ananyatā tad-virodhiṣūdāsīnatā ca | 9

tasmin – őiránta; ananyatā – nem-másság; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; udāsīnatā – közömbösség; ca – és

Továbbá kizárólagosság őiránta, s közömbösség a vele ellenkezők iránt.

A bhakta nem ellenséges a nemkívánatos dolgokkal szemben, csupán közömbös.

Mi a kizárólagosság?

anyāśrayāṇāṁ tyāgo’nanyatā | 10

anya – más; āśrayāṇām – oltalmaié; tyāgaḥ – lemondás; ananyatā – nem másság

A kizárólagosság a másokhoz (forduló) oltalomkeresésről (való) lemondást (jelent).

A Bhagavad-gítá szerint: „Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel, nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.” (ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate | teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham || Bg. 9.22.)

Mit értsünk a 9. szútra közömbössége alatt?

loka-vedeṣu tad-anukūlācaraṇaṁ tad-virodhiṣūdāsīnatā | 11

loka-vedeṣu – világi és véda(rítusok) (tettekben); tad-anukūla-ācaraṇam – a vele összhangban lévő cselekvés; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; ūdāsīnatā – közömbösség

A vele ellenkezők iránti közömbösség a vele összhangban lévő cselekvést (jelenti) a világi és a szent (tettekben).

bhavatu niścaya-dārḍhyād-ūrdhvaṁ śāstra-rakṣaṇam | 12

bhavatu – legyen; niścaya-dārḍhyāt – elszánás szilárdságából; ūrdhvam – után, következtében; śāstra-rakṣaṇam – a szentírás oltalma

A szilárd elhatározás után következzék a szentírás oltalma.

A niścaya jelentése elszántság, szilárd hit. Az első lépés a szilárd elhatározás: az istenszeretetnek szentelem magam! Ezután a gyakorló keresse a szentírás, a tan (a śāstra szó mindkettőt jelenti) oltalmát – hiszen közvetlenül Istennel még nem éli kapcsolatát. S ez nem mond ellent a 8. szútrának, inkább megerősíti annak következtetését: az önközpontú tevékenység elhagyandó, legyen bár szakrális színezetű.
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2.16-21. verseit kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait: „(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma. (5) Az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása. (8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás, (14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.” Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban így foglalja össze ugyanezt: „Kezdetben a bizalom, majd a szentek társasága, aztán az imádat gyakorlata következik. Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi odaadása) ízeit, ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja a szerető érzelmeket, s a rajongó szeretetben tetőzik. A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.” (Brsz. 1.4.15-16.)
A bhakti útján jelentős vízválasztó a szilárd hit: az imádat (bhajana) gyakorlása következtében fokozatosan eltűnnek az anarthák, az akadályt képező régi beidegződések, ragaszkodások, s ezzel párhuzamosan szilárdul meg a gyakorló hite. Mindkét vers ugyanazt a szép szót használja a szilárd hitre: niṣṭhā. A sthā ige jelentése áll, a ni- igekötő pedig le-, alá- értelmű, a niṣṭhā így mélyen megalapozva állót, szilárdan, rendíthetetlenül megállapodottat jelent. A hit megszilárdulása előtti a vaidhí-bhakti, a törvény szerinti, írásokat követő rituális odaadás, míg a szilárd hitű ember alkalmassá válik a rágánugá-bhakti, Bhagaván társainak nyomdokait követő spontán szeretet ösvényére lépni. Mert a szútrában szereplő niścaya szó szilárd hitet is jelent, ezért értelmezik a szútrát úgy is, hogy e szilárd hit kibontakozásáig helyezze magát a gyakorló a szentírás oltalma alá, azaz gyakorolja a vaidhí-bhaktit. Ezen értelmezés – mint láthattuk – összhangban van az írásokkal, ám a szútra „elszánás szilárdságából” (niścaya-dārḍhyāt) szavainak eredethatározós ragozása mást sejtet. Amennyiben a niścayára a niṣṭhā szinonímájaként gondolunk, még egy további értelmezési lehetőség is megfontolható: még a hit megszilárdulása után is maradjon az ember a szentírás oltalma alatt. A spontán szeretetet élve ez vagy teljesül, vagy nem. Az írások tanácsai ésszerűek, az isteni rend szerintiek, a spontán szeretet útját követő élete így többnyire nem mond ellent nekik (még akkor sem, ha történetesen nem ismeri tételesen az írásokat), ám a szeretetet nem köti semmi.

anyathā pātityaśaṇkayā | 13

anyathā – máskülönben; pātitya – elbukás; śaṇkayā – gyanúval (aggállyal, feltételezéssel)


Máskülönben az elbukás lehetőségével (kell számolni).

loke'pi tāvadeva bhojanādi vyāpārastvāśarīradhāraṇāvadhi | 14


loke – világban; api – még; tāvat – teljesen; eva – bizony; bhojana-ādi – étkezés és egyebek; vyāpāraḥ – tevékenység; tu – ám; ā-śarīra-dhāraṇā-avadhi – a test fenntartásával bezárólag

Még a világi (életet) is teljesen (a szentírás oltalma alá kell vonni), az étkezést és egyéb tevékenységeket is, a test fenntartásával bezárólag.

Az ajánlásokat két nagy csokorra szokás bontani: az első csoport az elsődleges ajánlások (vidhi – a vidhā, elvégez, végrehajt gyökből, jelentése: elvégzés, gyakorlás, előírás), melyek közvetlenül az istenszeretettel kapcsolatosak, a második csoport a másodlagos ajánlások, melyek ugyan hétköznapi cselekedetnek tűnnek, mégis az istenszeretet ad nekik értelmet. Elsődleges ajánlás például a dzsapa-meditáció, vagy a múrti-imádat, míg másodlagos ajánlás a reggeli tisztálkodás – közönséges tett, ám a bhakta nem csupán a maga jóérzéséért teszi, hanem hogy alkalmas legyen az imádat végzésére. Hasonlóképpen az étkezés – alapvető emberi szükséglet, mégis: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam pedig nem csupán testi táplálék, így az étkezés többé válik, mint a test üzemanyaggal való ellátása – lelki, szellemi táplálás, és az egymásról való figyelmes gondoskodás jele.

tallakśaṇāni vācyante nānāmatabhedāt | 15

tad-lakśaṇāni – annak jelei; vācyante – vannak mondva; nānā-mata-bhedāt – eltérő nézet különbsége miatt

(A bhakti) jeleit (különféleképp) határozzák meg, az eltérő nézőpontok miatt.

A bhaktira minden iskola tisztelettel tekint, ám másként hangsúlyozzák jeleit, kibontakoztatásának módját, s esetleg az elérendő célt is.

pūjādiṣv-anurāga iti pārāśaryaḥ | 16

pūjā-ādiṣu – imádat s a többiben; anurāga – ragaszkodás, elkötelezettség, hűség, szeretet; iti – így; pārāśaryaḥ – Parásara fia

Parásara fia (Vjásza) szerint: a (szerető) ragaszkodás az imádatban s a többi (lelki gyakorlatban).

kathādiṣv-iti gargaḥ | 17

kathā-ādiṣu – történet s a többiben; iti – így; gargaḥ – Garga

Garga szerint: a (szerető ragaszkodás az Istent dicsőítő) elbeszélésekben, s a többi (lelki gyakorlatban).

Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte.

ātma-raty-avirodheneti śāṇḍilyaḥ | 18

ātma-rati-avirodhena – a lélek vonzalmának akadálytalansága által; iti – így; śāṇḍilyaḥ – Sándilja

Sándilja szerint: a lélek vonzalmának akadálytalansága által.

Az istenszeretet nem külső forrásból származik, hanem a lélek sajátja. Sándilja álláspontja szerint a lét tisztítása nyomán spontán sarjad.

Tett, szó, gondolat – az aktivitás háromféle területére hivatkozik az előző három szútra, melyek így nem egymásnak ellentmondók, inkább egymást kiegészítők. Ráadásul e szútrák finoman utalnak a tridandí szerzetesek jelképére, a dandára. E szerzetesek három egybekötözött bambuszpálcát viselnek szerzetesi bot gyanánt, ami a gondolatok, a szavak s a tettek Istennek szentelésére utal – s egy negyediket, mely az egész életük átadását szimbolizálja. E negyedik dandára tett utalás a következő szútra:

nāradastu tadarpitākhilācāratā tadvismaraṇe paramavyākulateti | 19

nāradaḥ – Nárada; tu – ám; tad-arpita-akhila-ācāratā – néki átadott teljes viselkedés; tad-vismaraṇe – őróla megfeledkezéskor; parama-vyākulatā – legnagyobb zaklatottság; iti – így

Ám Nárada szerint: teljesen őnéki ajánlott élet, s kínzó gyötrelem a róla megfeledkezés (pillanatában).

A bhakta elégedett, s elégedettségét Istenhez fűződő kapcsolatának nektárédes ízei adják. Ebben a helyzetben úgy látja, hogy elviselhetetlen fájdalommal járna, ha csupán egy pillanatra is megfeledkezne róla. Még az is fájdalmas, mikor pislogás közben csupán egy pillanatra is lecsukódik a szem. A gópík így énekelnek: „Mikor napközben az erdőben vándorolsz, számunkra egyetlen pillanat egész világkorszaknak tűnik, hiszen nem láthatunk téged. (És este,) göndör fürtjeid ölelte szépséges orcádban is csak az ostoba szempilla-teremtő (Brahmától kapott) szemekkel gyönyörködhetünk.” (Bhág. 10.31.15.) Ugyanezt az érzést foglalja versbe Csaitanja Maháprabhu, a Siksástaka hetedik strófájában: „Góvinda távollétében üressé vált az egész világ. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.” A távollét érzése nagyon intenzív, s még szorosabbra fűzi a szeretetet.

asty-evam evam | 20

asti – van; evam evam – így

Bizony, így van, így.

yathā vraja-gopikānām | 21

yathā – miként; vraja-gopikānām – Vradzsa fejőslánykáié

Miként Vradzsa fejőslánykáinak (szeretete).

A szerető ragaszkodás példájaként Krsna is a gópíkat említi Uddhavának: „Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).” (Bhág. 11.12.12.)

tatrāpi na māhātmya-jñāna-vismṛty-apavādaḥ | 22

tatra-api – akkor még; na – nem; māhātmya-jñāna-vismṛti-apavādaḥ – fenség-tudat-elfeledésének kritikája

Nem (állja meg a helyét) a fenség-tudat elfelejtésének kritikája.

tad-vihīnaṁ jārāṇāmiva | 23

tad-vihīnam – anélkül; jārāṇām – szeretőké; iva – mint

Anélkül (a fenség-tudata nélkül), (szeretetük) akár a (kéjvágyó) szeretőké.

Felmerülhet a kétely: a gópík Krsnához nem mint a fenséges Istenhez közeledtek, hanem mint kedvesükhöz –vajon nem kéjvágy ösztönzi őket? Alátámasztható e gondolat azzal, hogy a Bhágavata-purána éppen a vágy példájaként említi őket. Az ember valamiképpen gondoljon Krsnára – hangzik a jótanács –, hiszen az indítéka lehet bármi. Sikeressé válhat akkor is, ha vágya folytán, gyűlöletből, félelemből vagy akár rokoni ragaszkodásból gondol reá: „Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető érzéseink miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!" (Bhág. 7.1.31.)

S ha kéjvágynak vélnénk a gópík szeretetét, íme az ellenérv: tévedés volna kéjvágyként jellemezni a gópík szeretetét, hiszen annak célja kizárólag Krsna öröme, márpedig...

nāstyeva tasmiṁstatsukhasukhitvam | 24

na-asti – nincs; eva – bizony; tasmin – abban; tad-sukha-sukhitvam – az ő (Krsna) örömének boldogsága

A (kéjvágyban) nem az „ő öröme” okoz boldogságot.

Nárada érvelése szerint ha azt állítjuk, hogy az isteni fenség híján a gópík indítéka a kéjvágy, akkor megfeledkezünk arról, hogy egy cseppnyi önzés sem mutatkozott bennük. Márpedig a káma önző természetű. Mi a boldogságom forrása? a saját örömöm, vagy az „ő öröme”, Krsna öröme? A gópík csakis Krsna öröméért éltek, s ez azt mutatja, hogy ha nem is a fenséges Istent imádták, rajongó szeretetük a bhaktinak azokkal a jellemvonásaival bír, melyet a 19. szútra említ: végleges és teljes, teljességgel önzetlen önátadás.
Csaitanja Maháprabhu a fenség és a rajongó istenszerelem témájával kapcsolatban ekképpen tanítja Rúpa gószvámít: „A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik. Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző), míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják. A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretetet, míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (utóbbi jellemzi) a kévalá bhakti útját. A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket, ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.” (Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.) A fenség-tudat (aiśvarya) árnyalta istenszeretet tudatában van Isten istenségének, így a hívő magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez az attitűd távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot Csaitanja a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A beszélgetés folytatásában Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak a börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát. Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben

· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

2017. május 27., szombat

Anydzsaná fiának magasztalása három napszakban

Āñjaneya-trikāla-vandanam



prātaḥ smarāmi hanumantam ananta-vīryaṁ
śrī rāmacandra-caraṇāmbuja-cancarīkam |
laṅkāpurī-dahana-nandita-deva-vṛndaṁ
sarvārtha-siddhisadanaṁ prathita-prabhāvam || 1 ||

Hajnalban Hanumánra emlékezem, a nagyerejű hősre,
a Srí Rámacsandra lótuszlábai körül döngicsélő méhecskére,
aki Lanká városának felégetésével megörvendeztette a félistenek seregeit,
aki minden tökéletesség tárháza, és kinek csodás erejét mindenki magasztalja.

madhyaṁ namāmi vṛjinārṇava-tāraṇaikā-
dhāraṁ śaraṇya-muditānupama-prabhāvam |
sītādhi-sindhu-pariśoṣaṇa-karma-dakṣaṁ
vandāru-kalpatarum avyayam āñjaneyam || 2 ||

Délben a gyötrelmektől zaklatottak megmentőjének, támogatójának hódolok,
az oltalmat keresőket megörvendeztető páratlan erejűnek,
ki oly rátermett Szítá fájdalma tengerének kiszárításában,
ki tisztelői számára olyan, akár egy kívánságteljesítő fa, a múlhatatlan Ánydzsanéjának.

śāyam bhajāmi śaraṇopasṛtākhilārti
puṅja-praṇāśanavidhau prathita-pratāpam |
akśāntakaṁ sakala-rākśasa-vaṁśa-dhūma-
ketuṁ pramodita-videha-sutaṁ dayālum || 3 ||

Alkonyatkor (Anydzsanéját) imádom, ki a hozzá oltalomért fordulók
minden fájdalmát elpusztítja. Ünnepelt hős ő
Aksa végzete, a ráksaszákra hulló tüzes meteor,
ki megörvendezteti Vidéha királyának leányát, s ki oly együttérző.

A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)

2017. április 15., szombat

akiket Maháprabhu elutasított


Csaitanja Maháprabhu a legkegyesebb avatár, hiszen bőkezűen osztogatja a rajongó istenszeretet gyümölcseit. Mégis, olykor szigorúan bánik bhaktáival… megfeddi, így tanítja őket. Alább egy kis csokorra való ilyen történet olvasható. Bár a történetek sokfélék, egy közös elem mégis felfedezhető mindegyikben: a bhakták, mint megannyi védőügyvéd ott állnak, még vétkes társuk mellett is… s finoman, de állhatatosan, akár a legvégsőkig feszítve is a húrt ellenkeznek Maháprabhuval.

Cshóta Haridász – Csaitanja Maháprabhu bhaktája, aki mindig énekelt neki.
Bhagaván Ácsárja egy alkalommal meghívta Maháprabhut ebédelni. Cshóta Haridászt elküldte Mádhaví-dévíhez, egy idősebb asszonyhoz, hogy hozzon rizst a főzéshez. Maháprabhu mikor tudomást szerzett az esetről megtiltotta, hogy Haridász felkeresse őt. Haridász ekkor böjtölni kezdett. Szvarúp Dámódar és más bhakták így érdeklődtek Maháprabhutól: „Milyen súlyos sértést követett el Haridász? Miért nem engeded őt magadhoz?” Maháprabhu így felelt: „Képtelen vagyok elviselni egy olyan személy látványát, aki ugyan a lemondott rendben él, ugyanakkor meghitten beszélget egy nővel!” Másnap a bhakták újra felkeresték az Urat: „Haridász sértése nem súlyos, légy kegyes hozzá, többé nem követ el ilyen hibát!” – de Maháprabhu hajthatatlan volt. „Ha megint szóba hozzátok Haridászt, elmegyek innen!”– válaszolta. A bhakták másnap Paramánanda Purí közbenjárását kérték, de ő sem járt sikerrel. Ekkor a bhakták Cshóta Haridászhoz mentek: „Srí Csaitanja Maháprabhu rendületlenül kitart dühös hangulata mellett, de ne feledd, ő a független Istenség Személyisége. Idővel dühe csillapodik majd, akkor bizonyosan kimutatja kegyét feléd is!” – s rávette Haridászt hogy fürödjön, s egyen. Azután Haridász csak messziről figyelte az Urat, mikor a templomba ment. Egy év elmúltával – anélkül, hogy bárkinek is szólt volna – Prajágba ment, s Trivénínél megvált az életétől. Ekkor megkapta az Úr kegyét, s egy gandharvához hasonló testben éjszakánként Maháprabhunak énekelt.

Kálá Krsnadász – tekintélyes bráhmana család sarja. Ő kísérte Csaitanja Maháprabhut dél-indiai zarándokútján. Egy alkalommal Mallára-dés mellett bhattahárík befolyása alá került, akik egy asszony segítségével édesgették magukhoz. Maháprabhu a hajánál fogva visszahozta, de Puríba visszatérve kijelentette, nem kívánja többé társaságát. „Mehet, ahová akar – nem vagyok többé felelős érte” – szólt. A bhakták azonban felkarolták, s őt küldték Navadvípba Maháprabhu visszatérésének hírével.

Mukunda Datta – Csaitanja Maháprabhu osztálytársa és barátja, jeles énekes. Gyakran járt olyan helyekre, ahol bhakti ellen voltak, Maháprabhu ezért eltiltotta magától. Mukunda nagy bánatában a bhaktákon keresztül tudakozódott, vajon egy nap találkozhat-e majd az Úrral. Maháprabhu ezt üzente: „Mukunda sok millió év múlva kap csak engedélyt arra, hogy láthasson.” Amikor a bhakták ezt Mukundának elmondták, az örömében táncra perdült, s ezt hallván Maháprabhu azonnal visszafogadta.

Kamalákánta Visvásza – Advaita Ácsárja szolgája. Advaita minden kiadásáról tudott, s egyszer levelet küldött Pratáparudra Mahárádzsnak. A levélben leírta, hogy Advaita Ácsárja az Istenség Személyisége, ugyanakkor megemlítette, hogy az Ácsárja 300 rúpiás adósságba keveredett, s ezt ő ki szeretné egyenlíteni. A levél Maháprabhu kezébe került, aki így szólt: „Kamalákánta helyesen megállapította, hogy Advaita Ácsárja az Istenség Legfelsőbb Személyisége (ísvara), ugyanakkor nincstelen koldusnak nevezte. Megbüntetem, hogy okulhasson!” – s megparancsolta Góvindának, hogy többé ne engedje Kamalákántát a színe elé.
Kamalákánta, hallván a büntetésről, nagyon elkeseredett, Advaita Ácsárja azonban így vigasztalta: „Nagyon szerencsés vagy, hisz maga a Legfelsőbb Úr szabta ki büntetésed!” Maháprabhuhoz pedig így szólt: „Képtelen vagyok felfogni transzcendentális kedvteléseid! Ilyen nagy kegyet gyakorolsz Kamálákántával! Hozzám sose voltál ilyen könyörületes. Milyen sértést követtem el lótuszlábad ellen?” E szavakat hallva Csaitanja Maháprabhu nagyot nevetett, s elégedetten hívatta Kamalákántát.

Gópínáth Pattanájaka – Rámánanda Ráj öccse, a király adószedője. Egy alkalommal nagy összegű hiányt állapítottak meg – a hiány tényleges okáról nem szól a történet. Gópínáth felajánlotta a király fiának – aki a vizsgálatot vezette –, hogy apránként megtéríti a kárt, elsőként értékes lovait ajánlotta fel. A király fia azonban túl alacsony áron akarta beszámítani a lovakat, emiatt vita kerekedett köztük, s Gópínáth megsértette a trónörököst… aki válaszul nyomban a vesztőhelyre vitette Gópínáthot. A bhakták szaladtak a hírrel Maháprabhuhoz: meghódolt szolgádat, Gópínáthot ki akarják végezni sikkasztás miatt! Én csak egy szerzetes vagyok, egyszerű koldus, nem tehetek semmit – utasította el Maháprabhu a hozzá fordulókat.
Ekkor a bhakták egyike, Haricsandan Pátra, a király egy hivatalnoka ment el magához a királyhoz, és mondta el neki, mi történt. A király azonnal intézkedett: Gópínáthot szabadon engedték, s méltányos határidőt szabtak az adósság visszafizetésére.
Később Maháprabhu Kási Misrával beszélt: felzaklatnak a világi dolgaitok, elköltözöm hát, hogy békére leljek. Kási Misra megbékítette Maháprabhut: nem Gópínáth, hanem barátai küldték a hírnököket, Gópínáth meghódol lélek, aki megbékélt a sorsával. Később Kási Misra beszélt a királlyal is, aki elengedte Gópínáth tartozását.

2016. május 29., vasárnap

oltalom


„Aki őszintén szeretne segíteni saját magán, azt senki sem tévesztheti meg, mert a mindentudó Isten vigyáz rá. Csak saját maga csaphatja be magát."

(Az örök égbolt - Beszélgetés Szvámí B. R. Srídharral, Gangesz 25.)