A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nehézség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nehézség. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 17., szombat

Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.




viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||


(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.
A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||


Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.
A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |


A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.
„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||


Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||


A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.
A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||


Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).
Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||


A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.
Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||


Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.
„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!
Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||


Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||


Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!
Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||


Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.


2015. november 25., szerda

telihold üzenete - szegénység



bho dāridryaṁ namas tubhyaṁ siddho’haṁ tat-prasādātaḥ |
paśyāmy-ahaṁ jagat sarvaṁ na māṁ paśyati kaścana ||


Ó, szegénység, hódolat néked! Kegyed révén tökéletessé lettem!
Bár látom az egész világot, engem nem lát senki sem.

A jóga gyakorlása Patanydzsali szerint számos misztikus tökéletesség (sziddhi) eléréséhez vezet. Ilyenek a parányivá, vagy éppen hatalmassá válás művészete (így az atomi vagy a kozmikus folyamatok részese lehet a jógí), súlytalanná válni, távoli dolgokat megragadni, akaratátvitelt gyakorolni, vagy éppen teremtő képességet birtokolni.

A vers egy újabb „misztikus tökéletességre” világít rá, a láthatatlanná válás művészetére. A szegény ember mások tekintetének vakfoltjában él, mindenki keresztülnéz rajta – ám a vers szerzője mindezt mosolyogva, békés derűvel veszi tudomásul.


2014. január 11., szombat

légy családos vagy szerzetes…


Akkortájt sokszor előfordult, hogy ellenkezéssel találkoztam: elképzeléseimmel nem értett egyet a családom, feleségem vagy gyermekeim sem értettek egyet velem, s ilyenkor alkalmazkodnom kellet az ő véleményükhöz. A családos életrend az alkalmazkodás iskolája. Ha az ember megtanul alkalmazkodni, családos léte is sikeressé válik. Mindenki kívánságára oda kell figyelni, észre kell venni mások nehézségeit, s az ember még kemény szavak hallatán sem sértődhet meg. így lesz sikeres a családos ember élete. A családos életrend nagyon komoly lelki gyakorlat (szádhana), melynek során az ember gyakorolhatja az alázatot és megtanul odafigyelni mindenkire. Szó sincs arról, hogy a családos életrendben minden akadálytalan. Meglehet, éppen a férjed vagy feleséged ellenkezik veled s az alkalmazkodás nagyon komoly áldozat, lelki gyakorlat. De milyen nagy eredmény, ha az ember megtanul alkalmazkodni másokhoz, akár az övével ellentétes nézetekhez is képes igazodni! Sikeressé akkor válik az ember a családos életrendben, ha szépen szolgála családját. A nyugati kultúra elfogadja a válást, de mi, vaisnavák nem követhetjük ezt a példát. A vaisnava hajlandó szolgálni, alkalmazkodni, nem akarja válással felbolygatni a családot. Aki megtanulja a szolgálatkészséget, sikeres házasember lesz. Miben is rejlik a siker? Ha alázatossá válik az ember, ha nem a hamis egoja vezeti, ha tisztel másokat, a férjét, az idősebbeket. Így tanulhatjuk meg, hogy mindenkit tisztelnünk kell. Olyan ez, mint az ember tanulóideje. Ha például fizikát vagy kémiát tanul az ember, előbb az elmélettel foglalkozik, később pedig gyakorlati kísérleteket folytat a kémia vagy fizika laborban. A házasélet éppen ilyen kísérleti terep: sikeresek leszünk vagy sem? Ha valaki sikerrel szolgálja családját, az egész emberiséget is képes szolgálni, ha viszont nem, akkor megbukott, mert nem képes szolgálni másokat. Amennyiben egyetértés uralkodik a családban, férj és feleség figyelnek egymásra, az Krsna kegye, de ha nem értenek egyet, nincsenek közös véleményen, eszményeik is eltérőek az is Krsna kegye, mert így erősödik az ember. Nem kell megváltoztatnod helyzetedet, ne hagyd ott családodat, hisz még nagyobb áldás az, ha az anyagi élet nagyobb követelményt támaszt veled szemben. Krsna így tesz erősebbé, így segít abban, hogy figyelni tudj másokra, s meg tudd oldani mások gondjait. Ha családodban szépen, szeretettel orvoslod a problémákat, az egész világ minden gondját meg tudod majd oldani.

részlet B.V. Szádhu Mahárádzs leckéjéből
(megjelent a Gangesz folyóiratban)

2013. december 14., szombat

indokolatlan


vyādhasyācaraṇaṁ dhruvasya ca vayo vidyā gajendrasya kā
kubjāyāḥ kim u nāma rūpam adhikaṁ kiṁ tat sudāmno dhanam |
vaṁśaḥ ko vidurasya yādava-pater ugrasya kim pauruṣaṁ
bhaktyā tuṣyati kevalaṁ na ca guṇair bhakti-priyo mādhavaḥ ||

A hentes vajon követte a szabályokat? Mit mondhatnánk Dhruva herceg koráról, vagy Gadzséndra tudásáról?
És Kubdzsá volna a szépségben bővelkedő? Hol van Szudámá vagyona,
Vidura előkelő származása, vagy Ugraszéna, a jaduk ura dicső tettei?
Soha nem a tulajdonságok, egyedül csak a szívbéli odaadás teszi elégedetté Mádhavát!

A Rúpa gószvámí szerkesztette versgyűjteményben, a Padjávalíban a szeretetteljes szolgálatot magasztaló fejezet alaphangulatát Daksinátja e verse adja. Oly sokféle jó- (és persze rossz) tulajdonságot aggattunk magunkra, ám ezek közül egyik sem fontos… egyedül a bhakti, a szeretetteljes szolgálat teszi elégedetté Istent. Nem a szabálykövetés, hiszen a hentest sem a szabálykövetés tette kedvessé az Úrnak. (A történet a világi kötelességek teljesítéséről itt olvasható). Nem a tisztes kor, hiszen Dhruva herceg is csupán kisfiúcska volt, mikor a szívében imádott ura megjelent előtte Garuda hátán. Nem a képzettség vagy műveltség, hiszen az elefántok királya, akit a krokodil megtámadott, sem tanulmányozta a szentírásokat. Hasonlóan, Kansza púpos szolgálója, Kubdzsá nem volt szép, Krsna gyermekkori barátja, a bráhmana Szudámá nem volt jómódú, Vidura egy cselédlány fia volt, s Kansza apját, Ugraszénát fia börtönbe zárta, hogy maga ülhessen helyette a trónra, így nem dicsekedhetett harcoshoz illő nagy tettekkel. Mégis, mindannyian elégedetté tették Mádhavát, s így sok esetben még hiányosságaik is kikerekedtek. A nemeslelkű Kubdzsát Mukunda érintése ragyogó szépséggé változtatta. Örömmel fogadta barátjától a kevéske lapított rizst, és bár Szudámá nem kért semmit, mégis, mire hazaért, palota fogadta őt viskója helyén. Ugraszéna is kiszabadult börtönéből, s később hősiesen védelmezte Mathurá városát Dzsarászandha és Sálva seregei ellen – Krsna ekkor visszavonult az ütközettől, hogy lehetőséget adjon hívei – így Ugraszéna – számára vitézsége bizonyítására.
Talán szóismétlésnek tűnhet, hogy a vers utolsó negyedében a bhakti szó kétszer is szerepel (bhaktyā – bhaktival; bhakti-priyaḥ – bhaktit kedvelő). A magam részéről inkább indoklásnak látom… a Mádhava név gyakori értelmezése: Má-dhava, azaz Laksmí anya férje. A költő most az odaadás úrnőjének Bhaktinak a férjeként (azaz: bhakti-priyaḥ) azonosítja Mádhavát, s ez magyarázza, miért éppen bhakti teheti őt elégedetté.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita.

2012. június 30., szombat

hűség


A pándavák erdei száműzetésük idején sok szenttel találkoztak. Márkandéja rsivel beszélgetve tette fel Judhisthir a kérdést: Nem a saját, vagy testvéreim szenvedése fáj, nem a királyság elvesztése, csupán az, hogy az erényes Draupadí ilyen nehéz helyzetbe került miattunk. Vajon történt-e már hasonló eset? Márkandéja válaszul Szávitrí történetét beszéli el, aki a halálból hozza vissza férjét. A Mahábharata Erdei könyvének (Vana-parva) ezen része az Asszonyi hűség dicsérete (Pativrata-máhátmja) címet viseli.
Szávitrí férjét, Szatjavánt elragadja a korai halál. Szatjaván kiváló férfiú, ezért maga Jama, a halál ura jön érte, hogy birodalmába vigye. Szávitrí velük megy, követi férjét. Jama elismeri Szávitrí kiválóságát, áldásokkal jutalmazza, így kísérli meg elégedetté tenni, s visszafordulásra késztetni. Ám Szávitrí nem fordul vissza férje nélkül…

Ízelítőül íme két vers:

sāvitry uvāca
kutaḥ śramo bhartṛsamīpato hi me
yato hi bhartā mama sā gatir dhruvā |
yataḥ patiṁ neṣyasi tatra me gatiḥ
sureśa bhūyaś ca vaco nibodha me ||

satāṁ sakṛt saṁgatam īpsitaṁ paraṁ
tataḥ paraṁ mitram iti pracakṣate |
na cāphalaṁ satpuruṣeṇa saṁgataṁ
tataḥ satāṁ saṁnivaset samāgame ||

Szávitrí így szólt:
Hogyan is lehetnék fáradt férjem közelében?
Hiszen mi férjem útja, az lesz az enyém is örökkön,
ahová férjem vezeted, az az én utam is.
Fontold meg kérlek, istenek ura, szavam ismét!

Az erényeseknek csupán egyszeri találkozás is felettébb kívánatos,
s még annál is fontosabb a barátság, így mondják.
Nem hiábavaló hát az erényesek társasága,
így az ember éljen az ő társaságukban.

(Mahábhárata 3.281.28-29.)

A történetet nálam sokkal szebben meséli el Weöres Sándor, hadd ajánljam figyelmedbe hát az ő fordítását:

Az uram mellett nincs nekem vesződség,
amerre ő megy, az az én utam már,
amerre viszed, az az én utam már.
Hallgass tovább rám, te hatalmas isten!

A jóknak épp csak egy találkozás kell,
azontúl mindig régi hű barátok,
jó emberekkel összejönni hasznos,
mindenki az ő közelükben éljen.

2010. december 22., szerda

a Félelem féli e nevet


Saunaka az összegyűlt bölcsek szószólójaként kérdéseket tett fel Szúta gószvámínak. Beszélj a magasztos Krsnáról – kérlelte őt – hiszen ő az…

āpannaḥ saṁsṛtiṁ ghorāṁ yan-nāma vivaśo gṛṇan |
tataḥ sadyo vimucyeta yad bibheti svayaṁ bhayam ||

āpannaḥ –
megtörtént, elért (valamilyen helyzetbe került); saṁsṛtim – világ folyásába, lélekvándorlásba, a születés és halál menetébe (sṛti); ghorām – rettentőbe; yad-nāma – akinek a nevét; vivaśaḥ – fegyelmezetlen; gṛṇan – zengő; tataḥ – abból; sadyas – gyorsan, azonnal; vimucyeta – megszabadulhat; yad – akit; bibheti – fél; svayam – maga; bhayam – félelem

… kinek nevét még ha figyelmetlenül is zengi a születés és halál szörnyű körforgásába jutott (ember),
ama (körforgásból) hamarost megszabadulhat, hiszen maga a Félelem féli (e nevet).

A vaśa szó alárendeltséget, függőséget jelent, a vi- előtaggal fegyelmezetlent, féktelent, vagy éppen tehetetlent, irányítás alatt állót (a vi- kifejezhet tagadást, de jelenthet fokozást is). Dzsíva gószvámí értelmezésében: annak ellenére, hogy más dolgokhoz ragaszkodik, mástól függ.
Visvanáth Csakravartí Adzsámil példájára emlékeztet: csupán kimondta Nárájan nevét, s így meghátrálni kényszerültek a jamadúták. Krsna nevétől a megtestesült Félelem, Mahákála (Siva rettenetes, pusztító arculata) is retteg, mit sem szólva Jamáról, a Halálistenről, vagy a jamadútákról, az ő követeiről.
Sríla Prabhupád az öntudatlanul, nem tudatosan szóval fordítja a vivaśaḥ kifejezést, s leszögezi: „Krsna transzcendentális neve még akkor is segíthet megszabadulni a születés és halál csapdájából, ha valaki csupán a körülmények kényszerítő hatására vagy nem tudatosan mondja ki.”

2010. május 11., kedd

avasja rákhibé krsna...


„Minden mindig rendben van, csak a mi látásmódunk ronthatja el a világ tökéletes voltát, az Ő elrendezését.”
(B.A. Narayan, levélrészlet)

2009. november 21., szombat

démonjaink legyőzője


Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.

A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:

etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13||


E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének
tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.

ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14||


Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka).
(A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.


1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket.
2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.

tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15||


A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító,
a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).


3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit.
4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.

pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16||


Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh.
Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.

tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17||


Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet
álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.


5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena) pusztítja el Krsna.

nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18||


A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként,
ő a hatodik vétekként megjelent akadály.


6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.

bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||

A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek,
hetedikként erre utal Brahmá illúziója.

7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.

dhenukaḥ sthūla-buddhiḥ syād gardabhas tāla-rodhakaḥ |
aṣṭame lakṣyate doṣaḥ sampradāye satāṁ mahān ||20||

Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár,
ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.

8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.

indriyāṇi bhajanty eke tyaktvā vaidha-vidhiṁ śubham |
navame vṛṣabhās te'pi naśyante kṛṣṇa-tejasā ||21||

Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást,
erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.

9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.

khalatā daśame lakṣyā kālīye sarpa-rūpake |
sampradāya-virodho'yaṁ dāvānalo vicintyate ||22||

Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija,
majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.

10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti.
11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala, azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.

pralambo dvādaśe cauryam ātmano brahma-vādinām |
praviṣṭaḥ kṛṣṇa-dāsye'pi vaiṣṇavānāṁ sutaskaraḥ ||23||

A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása,
a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.

12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.

karmaṇaḥ phalam anvīkṣya devendrādi-prapūjanam |
trayodaśātmako doṣo varjanīyaḥ prayatnataḥ ||24||

A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata
a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.

13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.

cauryānṛta-mayo doṣo vyomāsura-svarūpakaḥ |
śrī-kṛṣṇa-prīti-paryāptau narāṇāṁ pratibandhakaḥ ||25||

A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura,
a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.

14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.

varuṇālaya-samprāptir nandasya citta-mādakam |
varjanīyaṁ sadā sadbhir vismṛtir hy ātmano yataḥ ||26||

A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került –
a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.

15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.

pratiṣṭhā-paratā bhakti-cchalena bhoga-kāmanā |
śaṅkhacūḍa iti proktaḥ ṣoḍaśaḥ pratibandhakaḥ ||27||

Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély –
e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.

16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.

ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||

A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel,
ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.

17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)

bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||

A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember
olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.

18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.

doṣāś cāṣṭādaśa hy ete bhaktānāṁ śatravo hṛdi |
damanīyāḥ prayatnena kṛṣṇānanda-niṣevinā ||30||

E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket
a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.

A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.

PDF

2009. július 23., csütörtök

intézményesíthető-e a lelki utazás?


Az alábbiakban Richard Rohr: A férfi útja című könyvének második kötetéből olvasható néhány bekezdés. A szerző ferences rendi szerzetes, így terminológiái, példái - és kritikája - természetesen a kereszténységhez kapcsolódnak. Ám a férfiak önmagukra találásának hiánya, és a lelki útkeresés intézményesülése sem csupán a kereszténységben felmerülő probléma, így az alábbi néhány mondatot, és Rohr könyvét is jó szívvel ajánlom.

Technológia-központú társadalmunk, különösen az üzleti világ, nem arra serkenti a férfiakat, hogy önmaguk felfedezésére és a lelki fejlődés belső útjára induljanak. Sőt, valójában épp az ellenkező irányba ösztönzi őket. Aki vezető beosztásban vagy önalkalmazásban vannak, annak olyan sok időt kell azzal töltenie, hogy ne maradjon le, sőt, előre jusson, hogy gyakran nem marad ideje arra, hogy kapcsolatokat ápoljon másokkal, még kevésbé önmagával vagy Istennel. A hagyományos, nyolctól-ötig tartó munkarendben dolgozó gyári és irodai munkásokat a társadalom kellő mennyiségű figyelemelvonó, izgató és bódító szerrel látja el ahhoz, hogy gondolataik elterelődjenek a monoton munka feszültségéről és unalmasságáról. És természetesen a világ nem figyelmeztet arra, hogy egyéb tennivaló is lenne, hogy belső utat is lehetne választani, amelyből senki nem tud profitot csinálni.
Lényegében az egyház sem segít. A nyugati világ az egyházat is egyfajta vállalattá változtatta, a püspök belvárosi irodája lett a cég székhelye, a bolthálózat pedig lefedi a központot és a külvárosokat. A negyedik században, amikor a keresztényeknek először engedték meg, hogy szabadon gyakorolják a vallásukat, beleegyeztek, hogy az egyház olvadjon bele a Római Birodalomba, ahelyett, hogy Jézus evangéliumának szellemében a birodalmi rendet formálták volna át. A püspökök és papok a hatalmas egyházi szervezet funkcionáriusai és menedzserei lettek.
Mert tulajdonképpen az evangélium egyáltalán nem foglalkozott az egyház szervezésével. A megváltásra és lelki átalakulásra fordított gondot, mind az egyén, mind a társadalom szintjén. A Szentírás tudósainak keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy az Újszövetség töredékeit összeillesztve legalább homályos elképzelést alakítsanak ki arról, hogy a korai egyház hogyan volt megszervezve. De a férfiak már az első évszázadban is szívesebben foglalkoztak a szervezéssel, mint az evangélium lelki bölcsességével, úgyhogy a szervezés nyert. A negyedik században az evangélium azon részei, melyek intézményesíthetők voltak, azok megmaradtak az egyházban, de amelyek nem, lényegében kimaradtak.
Intézményesíthető-e a lelki utazás? Nem nagyon. Megszervezhető-e magunk átalakítása és a megváltás? Ez lehetetlen. Vezetést lehet adni. Ötleteket és vezérfonalakat is lehet. Tanácsot és bátorítást is. De a lelki fejlődést nem lehet megszervezni és ellenőrizni, éppen azért, mert szellemi természetű, azaz a lélek nem lemérhető és nem ellenőrizhető.
Úgyhogy az egyház irányítói azt szervezték meg, amit ki tudtak mutatni és amit ellenőrizni tudtak. A viselkedés külsőségeit szabályozták, a kánonjog és a nyilvános erkölcs előírásai által.

2009. május 22., péntek

az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat...


Kérdés: Az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat. Olyan dolgok is nyakunkba szakadnak, amiért, úgy érzem, nem mi vagyunk a felelősek. Szerintem a jelenlegi kilátástalan gazdasági helyzetünk következtében nem mennek jól a dolgaink.

Bhakti Abhay Narayan válasza: Szerinted, ha lenne mindenütt elegendő pénz, akkor nem lenne veszekedés többé világon? Nem hiszem. A problémát belülről, magunkból kiindulva kell megoldani.
Ugyanabba a hibába esnénk, mint ma az államok legtöbbje, akik csak a mind nagyobb gazdasági fejlődés révén remélik gondjaik megoldását. Mégis, a bajok egyre nőnek. Nem szabad, hogy mi is ezt az utat válasszuk. Ne reméljük azt, hogy ha a pénzügyeinket számunkra kedvező módon rendezni tudjuk, az meghozza a várt eredményt. Lelki megoldásra van szükségünk.
Biztosan hallottad már azt a példát, hogy a Krsna-tudat olyan, mint a borotva. Meg kell teljesen tisztulni, de ha nem vigyáz az ember, megvágja a nyakát. Ha komolyan vesszük, és tényleg mindenben látjuk Krsnát, akkor megtisztulhatunk mindent szennytől, és visszajuthatunk Hozzá. De ha nem vesszük komolyan, mindent rossz színben fogunk látni: mennyi évet és energiát elpazaroltunk, mégis teljesen elszegényedtünk, minden pénzünk odalett, becsaptak, tönkretettek, kizsákmányoltak, megvontak az élvezettől. Az eredmény teljes frusztráció.
Gondoljunk bele, ha teszek valamit Krsnáért, van abban veszteség? Ha rááldozok mondjuk kétszázezer forintot, ám valamiért nincs eredménye, mindegy kinek a hibájából, és a pénz elfogyott, vagy követelik, baj ez? Nem baj! Hiszen ha adok, kinek adok? Krsnának. Akármi történjék is, ez nem lehet baj. Krsna-tudatban máshogy szemléli az ember a dolgokat, mint az anyagi életben.
Indiában sok példáját látni ennek a gondolkodásmódnak. Egy szegény embernek csupán egy rupiája van, de nem azon gondolkodik, hogyan ossza be, mit vegyen rajta, bele is bolondulna, olyan kevés az. De ha a rupiáját felajánlja a Gangesznek, és beledobja, nincs több gondja. S valahogy mégis meg fog élni! El nem tudjátok képzelni, milyen szegénységben élnek ott az emberek. Hozzájuk képest milliomosok vagytok. Mégis minden pénzüket állandóan felajánlják.

Maháprabhu arra kérte Sivánanda Szénát, hogy gondoskodjon Mukunkda Dattáról. Miért? Mert az családos ember létére soha nem tett félre egy fillért sem, s nyomorgott, mivel minden pénzét Krsnára költötte. Egy másik példa Rághava pandité. Rengeteget gürcölt, de szintén szegény ember volt. Mindig kész volt valami munkát elvállalni, hogy egy kis pénzt összeszedjen, majd felkereste azt a helyet, ahol a legdrágább gyümölcsöket árulják, s megvette azokat. Még ha húsz kilométerre volt is, elgyalogolt érte. Majd hazavitte és felajánlotta Krsnának. S ne gondoljuk, hogy magának akarta a gyümölcsöt! Olyan nagy odaadással élt Krsnáért, annyira hitt benne, hogy úgy gondolta, ha odateszi az oltárra az ételt, akkor Krsna meg is fogja enni. Nem akarta ezalatt zavarni sem, inkább kiállt az ajtó elé, s legtöbbször, amikor felajánlás végén visszament, a tálról hiányzott az étel. Krsna megette. Krsna úgy is tud enni, hogy megmaradjon az étel, de ez esetben megette, mivel a bhakta annyira akarta, s nem akarta szomorúnak látni. Rághava pandit erre költötte minden pénzét, s a legdrágább dolgokat vásárolta meg halomszámra. S ha Krsna meghagyta, akkor szétosztotta. Eközben düledezett a háza, s nem maradt semmije. Egyszer a szolgája kókuszdiót vitt be Krsnához – főleg ez volt a kedvenc fölajánlása –, és a múrtik előtt megérintette a mennyezetet. Rághava pandit azonnal rászólt: „Még ha a legdrágább kókuszdió is, ki vele! Az emberek lába pora felszáll a mennyezetre, te meg megérintetted a mennyezetet, aztán hozzányúltál a kókuszhoz. Ezt már nem fogjuk felajánlani!”

Akkor édes a bhakti élet igazán, ha mindenben látjuk Őt. Kedves Krsna, nem panaszkodom, hogy baj történt, mert tudom, jót akarsz. S akkor Krsna azt gondolja, ennek a bhaktának nem kell több lecke, és változtatni fog a helyzetén. De amíg megvan bennünk az ellenkezés, tanulnunk kell.

Hogyan tudjuk gyakorlatban megvalósítani a filozófiát? Sokszor olvassuk, hogy Krsnát kell látni mindenben, aztán ha baj ér bennünket, könnyen elfelejtjük. De ne keseredjünk el a gondok láttán, hanem tanuljunk az esetből, és emelt fejjel menjünk tovább a helyes úton. Ha majd belátjátok, hogy valójában soha nem igazságtalanság, ami történik velünk, akkor nem lesz ez kérdés többé. Csalódás, vita, nézeteltérés mindig lehet, s ha ezen fennakadunk, csak a májának adunk esélyt arra, hogy velünk foglalkozzon. Az anyagi világot a feledésre és az elfeledtetésre terezték, s néha nagyon nyomós oknak tűnik valami arra, hogy elfeledjük Krsnát, amit megtennünk mégsem helyes.
Maháprabhu megkérdezte Rámananda Rájt:
- Mi az élet célja?
Rámananda Ráj azt mondta:
- Ha a varnásrama előírásai szerint végezzük kötelességeinket.
Erre Maháprabhu így válaszolt:
- Ez csupán a dolgok felszíne, menj mélyebbre!
- Akkor a Krsna előtti meghódolás.
- Az sem, menj tovább!
- Dászja rasza.
- Ez már jobb. De van még valami?
- A szakhja rasza. Az még jobb.
- Ez lenne a végső?
- Nem. Létezik még a vátszalja rasza is.
- Igen, az még magasztosabb. De ez az utolsó?
Így végül eljutottak a mádhurja raszáig. Rádhárání szeretői szolgálatáig. Ez a rádhá-dászjam. Ekkor Maháprabhu igen elégedetté vált, s megkérdezte:
- S ezen kívül is van még valami?
- Tulajdonképpen van – mondta Rámananda Ráj – bár ez nagyon titkos téma, de én nagyon szemtelen leszek, s beszélni fogok róla.
És elmondta, hogy Krsna és Rádhárání a Kali-jugában együtt jönnek el egy testben, hogy mint tökéletes bhakta tanítsák nekünk az istenszeretet líláját. Ekkor Maháprabhu rátette a kezét Rámánanda szájára:
- Miről beszélsz? Hagyd abba!
De Rámananda Ráj így szólt:
- Nem fogsz elrejtőzni előlem, hiába is próbálkozol. Tudom, ki vagy és meg kell, hogy mutasd magad!
Maháprabhu pedig megmutatta a hatkarú formáját, mint Krsna, Rámacsandra és Maháprabhu. Rámananda Ráj elájult. Amikor magához tért, Maháprabhu úgy ült ott, mintha mi sem történt volna.
Nekünk is el kell jutnunk arra a szintre, ahol Krsna nem tud már elrejtőzni, s mindenben, mindenhol látjuk Őt. Akkor mindjárt másképpen fogjuk látni az egész világot.

A Krsna-tudat nem jelent mást, mint hogy mindig tudatosnak lenni Őróla. Mindig – bármi, bárhol, bármikor is történjék, látni kell benne Krsnát. A Krsna-tudat nagyon találó elnevezés, s az eredete teljesen hiteles: Maháprabhu neve. Krsna Csaitanja jelentése Krsna-tudat.
Krsna azt mondja: „Óh, bőség meghódítója! Nálam nincs magasztosabb igazság. Rajtam nyugszik minden, mint gyöngysor a fonálon.” (Bg. 7.7.) Tudod mit jelent ez? Kívülről csak a gyöngyöket látod, de ha jobban odafigyelsz, akkor látod, hogy mindegyiken keresztülfut a fonál, mely fenntartja az egészet. Így tartja fenn Krsna akarata az egész anyagi teremtést. Az Ő kívánságára keringenek pályájukon a bolygók, növekednek a növények, küzdenek egymással az állatok, s hal meg az ember. Ezt más vallás is így mondja, nem csak a mi filozófiánk. Legyen világosság, s lőn világosság. Ez Krsna akarata.
Ám amikor Krsna azt mondja, hadd leckéztessem meg ezt a bhaktát, akkor tiltakozunk. Világosság lehet, föld lehet, víz lehet, de hogy engem megleckéztessenek, az már nem járja! Az nem lenne igazságos, nem ezt érdemlem. Nem szabadna ilyennek történnie velem!
Miért nem? Krsna akaratát szeretnénk kormányozni? Nem taníthat minket azokkal az eszközökkel, ahogy azt Ő jónak látja? Ha így hisszük, kétségbe fogunk esni, s azt kérdezzük, hogy lehet ez?

Krsna arra kérte Judhisthirát, hogy hazudjon, Ardzsunát pedig, hogy lője le Karnát, mikor az letette fegyverét. Miféle eszközök ezek? Ám végső soron imádjuk ezt Krsnában. Mint ahogy Prabhupád is mondja a „Tökéletes kérdések, tökéletes válaszok”-ban, hogy Krsna a legnagyobb szélhámos, de mi mégis imádjuk ezt benne. Látnunk kell azonban, hogy az egész világ az Ő akaratától függ, aszerint működik. Ha ezt észrevesszük, akkor a kétesnek tűnő dolgokban is látni fogjuk Krsnát, s nem panaszkodunk, hanem ezáltal is imádjuk Őt. Máskülönben önellentmondásba keveredünk.

Tegyük fel, hogy bejön egy ember a házatokba, és megkérdi, van-e múrti nálatok. Mert ha van, megfogják és összetörik. Erre te azt gondolod: „Elhatároztam, hogy becsületes leszek, ezért megmondom az igazat, hogy van.” De mikor cselekszel helyesen? Ha tartod magad az általában becsületesnek tekintett viselkedéshez, vagy ha hazudsz Krsna érdekében? Melyik az előbbrevaló?
Elmondok egy történetet ezzel kapcsolatban. A kuruksétrai csatában egyszer Karna nagyon hevesen támadt Judhisthirára. Karna kiváló harcos volt, Szúrja fia, s valójában testvére az öt Pándavának, de ezt nem tudták róla. Judhisthira szorult helyzetében Ardzsunát kereste tekintetével, mert az ő segítségét várta. Látta is, hogy Ardzsuna észrevette, mégsem siet a segítségére. Végül Judhisthira kikeveredett szorult helyzetéből, de miután leszállt a Nap, és aznapra véget ért a csata, előszedte Ardzsunát:
- Ardzsuna, milyen dolog ez? Én annyiszor segítettelek a harcban, te pedig magamra hagysz? Ha nem vagy képes arra, hogy Gándíva íjadat arra használd, hogy engem megvédjél, miféle íj az?
Egy kissé méregbe gurult, és szidalmakat szórt Ardzsuna kedvenc Gándíva nevű íjára. Ardzsuna rögtön belekékült, s az eszébe jutott, hogy egyszer megfogadta, levágja a fejét annak, aki ezt az íjat szidja. Kardot is rántott, és Judhisthirára rontott. Krsna azonban közbelépett, és lefogta Ardzsuna karját:
- Megbolondultál? Mit teszel?
- Le kell vágnom a fejét, mert megfogadtam, s a szavamat adtam, hogy aki az íjamat szidja, azzal végezni fogok!
- Álljon meg a menet, Ardzsuna! Te arra is szavadat adtad, hogy Judhisthira lesz a király, és segíteni fogod őt utolsó csepp véredig, hogy győzzön a csatában! Most akkor melyik szavadat tartod meg? Bármelyiket választod, mindenképpen ellentmondásba keveredsz! A magasabb cél érdekében tett elhatározásod mellett kell kiállnod, s ki kell tartsál Judhisthira mellett!

Ha megfogadtuk, hogy bhakták leszünk, Krsnát szolgáljuk, akkor mindig ebből kiindulva kell döntenünk, s ha egyebet is elhatároztunk, amely alacsonyabbrendű ennél, abból engednünk kell. Történhet olyan, amit problémának látsz, és felháborodsz rajta, de vigyázz, mert lehet, ellene mész annak, hogy megfogadtad, bhakta leszel. Mert megfogadni, hogy bhaktaként fogsz élni, az azt jelenti, hogy mindig az Ő akaratát lesed, s szolgálod szeretettel. Ha nem ezt nézed, akkor előbb-utóbb ellentmondásba keveredsz. Ha valaha kell hazudni, azt csak azért szabad, hogy Krsnának örömet okozzon, máskor nincs helye, de ha azért nem hazudok, mert ragaszkodom a becsületesnek vélt viselkedéshez, még ha az Ő érdekében máshogy kellene is tennem, milyen ember vagyok akkor?
A lábunk porát valakinek a fejére szórni sértés a másikkal szemben. A gópíknak ugyanez volt a véleménye, ezért soha nem tettek volna ilyet. Mégis, amikor Krsnának fájt a feje, és bhaktái lába porát kérte gyógyírként, azonnal megtették. Úgy gondolták, még ha szenvedniük is kell majd az ezért járó visszahatások miatt, boldogan mennek a pokolba, csak Krsna feje ne fájjon tovább. Rádhárání és a gópík minduntalan megszegték a földi szabályokat. Alvó férjük mellől felkeltek, s kilopakodtak az éjszakába Krsnához. Ez talán a legerkölcstelenebb dolog, de megtették Krsna iránti vonzalomból. Ha Krsna szólította őket, otthagyták csecsszopó gyermeküket, kifuthatott a tűzön az étel, nem gondoltak semmivel.