A következő címkéjű bejegyzések mutatása: náma (Szent Név). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: náma (Szent Név). Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 19., szombat

Az elragadtatás liánja



śrī anurāga-vallī


Az emelkedett hangú költeményben szereplő számokat olykor nem szó szerint fordítottam, hiszen nem pontos számosságot, inkább egyre fokozódó sokaságot, s ezzel a költő amúgy is hevült lelkiállapotának emelkedését fejezik ki. A teljesség és a precizitás kedvéért álljanak itt a nagy szanszkrt számok is: śatam – száz, sahasram – ezer, ayutam – tízezer, lakṣam – százezer, prayutam – millió, koṭi – tízmillió, arbuda – százmillió, vṛndam – milliárd.

dehārbudāni bhagavan yugapat prayaccha
vaktrārbudāni ca punaḥ pratideham eva |
jihvārbudāni kṛpayā prativaktram eva
nṛtyantu teṣu tava nātha guṇārbudāni ||1||


Uram kérlek, adj nékem milliónyi testet,
minden egyes testhez pedig milliónyi szájat!
Kérlek, minden szájhoz adj milliónyi nyelvet is,
hadd táncolhasson rajtuk erényeid mérhetetlen sokasága!

kim ātmanā yatra na deha-koṭyo
dehena kiṁyatra na vaktra-koṭyaḥ |
vaktreṇa kiṁ yatra na koṭi-jihvāḥ
kiṁ jihvayā yatra na nāma-koṭyaḥ ||2||


Ugyan mit ér az a lélek, aminek nincs milliónyi teste?
Mire a test, ha nincs milliónyi szája?
Minek a száj, ha nincs benne milliónyi nyelv,
s mit ér a nyelv, ha nem (zengi) a Szent Nevek millióit?!

ātmāstu nityaṁ śata-deha-vartī
dehas tu nāthāstu sahasra-vaktraḥ |
vaktraṁ sadā rājatu lakṣa-jihvaṁ
gṛhṇātu jihvā tava nāma-koṭim ||3||


Lelkem legyen örökkön száz testben lakozó,
és, ó Uram, e testeknek legyen ezernyi szája!
A szájak uraljanak százezernyi nyelvet,
s minden nyelv zengje neveid milliárdjait!

yadā yadā mādhava yatra yatra
gāyanti ye ye tava nāma-līlāḥ |
tatraiva karṇāyuta-dhāryamāṇās
tās te sudhā nityam ahaṁ dhayāmi ||4||


Ó, Mádhava, bárhol, bármikor,
bárki zengi neved vagy kedvteléseid,
én tízezer füllel jelenek meg ott,
hogy mindig e nektárt kortyolhassam!

karṇāyutasyaiva bhavantu lakṣa-
koṭyo rasa-jñā bhagavaṁs tadaiva |
yenaiva līlāḥ śṛṇavāni nityaṁ
tenaiva gāyāni tataḥ sukhaṁ me ||5||


Hadd legyen ezernyi fülem,
és milliárdnyi nyelvem, ó, Uram!
Hadd halljak velük szakadatlan a kedvteléseidről,
s zengjem őket. Ez az én boldogságom!

A nyelv kifejezésére a szanszkrt nyelvben több szó is használatos. A jihvā a lángnyelv, a tűz nyelvéhez való hasonlóságra utal, a rasajña pedig az ízek ismerője.


karṇāyutasyekṣaṇa-koṭir asyā
hṛt-koṭir asyā rasanārbudaṁ stāt |
śrutvaiva dṛṣṭvā tava rūpa-sindhum
āliṅgya mādhuryam aho dhayāni ||6||


Fülek ezreit, szemek millióit,
szívek tízmillióit és nyelvek milliárdjait akarom!
Szépséges alakod tengerét látva, hallva
és magamhoz ölelve iszom édességed!

netrārbudasyaiva bhavantu karṇa-
nāsā-rasajñā-hṛdayārbudaṁ vā |
saundarya-sausvarya-sugandha-pūra-
mādhurya-saṁśleṣa-rasānubhūtyai ||7||


Szemek milliárdjait akarom! Igen, legyen
milliárdnyi fülem, orrom, nyelvem és szívem,
hogy szépséged, hangod, illatod,
tiszta édességed, ölelésed boldogságos ízét érezhessem!

Az érzékek (szemek, fülek, stb.) és a hozzájuk kapcsolódó érzéktárgyak kapcsolata nem szorul magyarázatra. A hṛdaya szó szívet is jelent, de mellkast is – az ölelés érzékét. Boldogságos íz: a rasa jelentése nedv, íz, szeretet, érzelem, ugyanakkor boldogság is.


tvat-pārśva-gatyai pada-koṭir astu
sevāṁ vidhātuṁ mama hasta-koṭiḥ |
tāṁ śikṣituṁ stād api buddhi-koṭir
etān varān me bhagavan prayaccha ||8||


Legyen milliónyi lábam, hogy melletted lehessek,
milliónyi kezem, hogy szolgálatodra legyek,
és milliónyi értelmem, tanítani azokat.
E kegyeket add meg nékem, ó, Uram!

Melletted lehessek: a mellette járó (pārśva-ga, vagy pārśva-cara) a kísérő, szolgáló, aki mindig ura mellett megy, hogy szolgálatára lehessen.
A versmértékek: az első strófa vasantatilakā (a tavasz ékessége), a többi upajāti.

Visvanáth Csakravartí költeményének egyik előképe a Bhágavata-purána 4.20.24. verse. A Prthu király áldozatával elégedett Úr megjelenik az áldozati arénában, és így szól hozzá: áldozatok bemutatása, vezeklés, vagy a jóga gyakorlása nem elegendő ahhoz hogy, az emberek eljussanak hozzám, ám a te nagyszerű tulajdonságaiddal nagyon elégedett vagyok, kérj hát tőlem egy kegyet, legyen az bármi! A király így felelt:

na kāmaye nātha tad apy ahaṁ kvacin
na yatra yuṣmac-caraṇāmbujāsavaḥ |
mahattamāntar-hṛdayān mukha-cyuto
vidhatsva karṇāyutam eṣa me varaḥ ||


Ó, Uram! Nem vágyom semmi olyanra,
amiben nem (lelem) lótuszlábad nektárját!
A legnagyszerűbb (híveid) szívéből áradó, és ajkain felfakadó
(nektár hallására) adj nékem tízezed fület! Ez az én kívánságom.

A költemény másik előképe Rúpa gószvámí műve, a Vidagdha-mádhava egyik verse:

tuṇḍe tāṇḍavinī ratiṁ vitanute tuṇḍāvalī-labdhaye
karṇa-kroḍa-kaḍambinī ghaṭayate karṇārbudebhyaḥ spṛhām |
cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī vijayate sarvendriyāṇāṁ kṛtiṁ
no jāne janitā kiyadbhir amṛtaiḥ kṛṣṇeti varṇa-dvayī ||


Az ajkak közt táncolva szájak sokaságának vágyát kelti,
a fülben kinyílva pedig százmilliónyi fül megszerzésére ösztönöz.
A szív udvarán lakozva minden érzék működésén győzedelmeskedik –
vajon mennyi nektárt rejt még Krsna nevének két szótagja?

2019. december 14., szombat

kiálts így: „Krsna! Krsna!”


Néhány vers a Padjávalíból, a szent nevet magasztaló fejezetből:

svargārthīyā vyavasitir asau dīnayaty eva lokān
mokṣāpekṣā janayati janaṁ kevalaṁ kleśa-bhājam |
yogābhyāsaḥ parama-virasas tādṛśaiḥ kiṁ prayāsaiḥ
sarvaṁ tyaktvā mama tu rasanā kṛṣṇa kṛṣṇeti rautu ||27||

szerző: ismeretlen, versmérték: mandākrāntā

A törekvés, hogy a mennyekbe jussunk csak kiábrándulttá teszi az egész emberiséget,
a megszabadulás reménye is csupán gyötrelmet hoz,
a jóga gyakorlása pedig felettébb száraz, íztelen. Mi értelme hát az efféle erőfeszítéseknek?
Hagyd el mindet, ó nyelv, s kiálts így: „Krsna! Krsna!”



sadā sarvatrāste nanu vimalam ādyaṁ tava padaṁ
tathāpy ekaṁ stokaṁ na hi bhava-taroḥ pātram abhinat |
kṣaṇaṁ jihvāgrasthaṁ tava tu bhagavan nāma nikhilaṁ
sa-mūlaṁ saṁsāraṁ kasati katarāt sevyam anayoḥ ||28||

szerző: Śrīdhara Svāmī, versmérték: śikhariṇī

Makulátlan, lelki ragyogásod mindig, mindenütt jelen van, nemde?
Mégis, egyetlen parányi levelet sem szakított le a lét fájáról!
Óh, Uram! A nyelvünk hegyén lakozó neved
gyökerestül dönti ki a szanszára fáját! Melyiküket szolgáljuk hát?!

Nyelv hegyén lakozó: a jihvā-agra-stham más olvasatban és kis különbséggel jihvā-grastam: a nyelvet megragadó, azaz a nyelvet megragadva a szent név ledönti a szanszára fáját.

ākṛṣṭiḥ kṛta-cetasāṁ sumanasām uccāṭanaṁ cāṁhasām
ācaṇḍālam amūka-loka-sulabho vaśyaś ca mukti-śriyaḥ |
no dikṣāṁ na ca sat-kriyāṁ na ca puraścaryāṁ manāg īkṣate
mantro 'yaṁ rasanā-spṛg eva phalati śrī-kṛṣṇa-nāmātmakaḥ ||29||

szerző: Lakṣmīdhara, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A tiszta gondolkodású bölcseket vonzza, a bűnöket gyökerestül kiirtja,
s még a csandála is könnyedén elérheti, ha nem néma. A bőkezű, kincses üdvösség is utána epekedik,
hiszen cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokásokat követő élettől.
E Krsna-nám mantra csupán a nyelvet érintve is meghozza gyümölcseit.

A caṭ igei gyök jelentése eltörik, letörik, ám az ud igekötővel társítva azt jelenti: gyökerestől kiirt valamit. A szent név mantrája nem csupán jóvátétel, hanem a bűn okát is felszámolja. A caṇḍāla szó szerint züllött gonosztevőt jelent (a szó gyöke caṇ – bántalmaz, meggyilkol), ám átvitt értelemben a minden alantas életű, dharmát nem követő. Ám még a számukra is nyitva áll az út, a szent név zengése – talán csak a némák nem tudják Krsna nevét hangosan énekelni, bár gondolataikban ők is zenghetik.
A kincses üdvösség is utána epekedik: a vaśyaḥ jelentése vágyandó, vagy legyőzendő, irányítandó. Sríla Prabhupád a szót teljhatalmú irányítóként, a vers e részét pedig így értelmezi: „Krsna szent neve az, ami a felszabadulás kincse fölött uralkodik.”
Cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokások szerinti élettől: A jelölttől a beavatás előtt is megkövetelik a szabályozó elvek, a helyes viselkedés szerinti életet – ez a puraścarya. Majd a megfelelő időben a megfelelő rítust (sat-kriyā) követve beavatást (dikṣā) kap. Ám a szent név zengése mindezektől is teljesen független.
A sat-kriyā általában véve erényes, jámbor tetteket is jelent, így a harmadik páda értelmezhető úgy is, hogy a szent név zengése független a beavatástól, az erényes tettektől, és a már beavatás előtt is gyakorlandó szabályoktól.
Felmerülhet a kérdés e vers kapcsán is: ha a szent név zengése önmagában elegendő, akkor vajon szükség van-e más lelki tevékenységre? Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandharbában (284. tétel) ebben a formában veti fel a kérdést: vajon szükséges-e a múrti-imádat, ha a bhakta a szent név zengését gyakorolja? S rögtön választ is ad: a kezdő bhakta elméje zaklatott, korábbi rossz szokásainak rabja. A további lelki gyakorlatok, mint a templomi imádat segít az összpontosításban, a rossz életmód, a kedvezőtlen mentalitás leküzdésében. S e gondolat nem csupán a múrti-imádatra, hanem a puraścaryára, a rítusokra, vagy más lelki gyakorlatokra is igaz.

viceyāni vicāryāṇi
vicintyāni punaḥ punaḥ |
kṛpaṇasya dhanānīva
tvan-nāmāni bhavantu naḥ ||30||

szerző: Bhavānanda, versmérték: anuṣṭubh

Gyűjtsük és számláljuk,
gondoljunk rá újra meg újra –
mint fösvénynek a vagyon,
hadd legyenek olyanok nékünk a neveid!

2019. április 6., szombat

Csaitanja Maháprabhu: Siksástakam


Csaitanja Maháprabhu nem írt könyveket, bár követőit, a gószvámíkat arra buzdította, hogy könyvekben foglalják össze tanítását – így szavai e könyvek közvetítésével juthatnak el hozzánk. Csupán egy költemény fűződik közvetlenül a nevéhez… s ez a tanítását összegző nyolc strófa. Ezt jelenti a vers címe is (śiksāstakam), mely a śikṣā (tanítás) és az aṣṭaka (nyolcas, nyolc részből álló) szavak összetétele. A hindu tradícióban kedveltek a tant összegző rövid versek, melyek hagyományosan egy, négy vagy nyolc strófából állnak (néha többől, mint Rúpa gószvámí Upadésámrtája) – Csaitanja Maháprabhu költeménye ezek sorába illeszkedik. A költemény központi gondolata a Szent Név zengése. A vers első írásos formája Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájában lelhető fel, Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig Maháprabhu életét és tanítását bemutató műve, a Csaitanja-csaritámrta koronájaként, a utolsó fejezetben értelmezi a költeményt.
Gondoljuk át, értelmezzük a szanszkrt szöveget! – a költemény jelentősége miatt a Csaitanja-követő vaisnavák számára elgondolkodtató elmerülni a szavak jelentésében is.


1. győzedelmeskedik a Srí Krsna-szankírtan!

ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||1||


Az első strófa Srí Krsna magasztalása, a Szent Név zengésének nagyszerűsége. A kīrtana magasztalást, dicsőítést jelent, a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtaggal együtt közös, tökéletes, teljes magasztalást. A strófa csupán egyetlen mondat. Állítmánya egyszerű kijelentés: győzedelmeskedik (vijayate) a legfelsőbb, a legvégső (param), Srí Krsna együttes magasztalása (śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam). Krsna neve előtt a śrī szócskára gondolhatunk megtisztelő szócskaként… ám e szó Laksmí neve is, aki az Isten melletti Istennő, a śakti, az isteni energia megtestesítője – s így a śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam nem csupán Krsna, hanem az Isten és kísérőjének, energiájának, az Istennőnek együttes magasztalása, miként a Haré Krsna mahámantrában is.
A strófa többi része pedig a szankírtan jelzője… hét áldása, melyek lépésről lépésre közelebb visznek a tökéletességhez.
E magasztalás 1. a szív (cetas) tükrét (-darpaṇa) megtisztító (-mārjanam). A régi időkben a tükör fémlap volt, amit finoman polírozni kellett, hogy felülete makulátlanul sima, s így torzításmentesen tükröződő legyen. Hogy valódi önvalónk megpillanthassuk, ilyen rendszeres és finom polírozásra van szükség… a szív tükrének folttalanítására. A magyar nyelv szív szava az érzelmek székhelyére utal, ám a szanszkrt cetas ennél komplexebb – az érzékelőképesség, gondolkodás, tudatosság és az érzelmek – a cit – működésének központja. A szív megtisztítása így bensőnk lényegi részének megtisztítása.
2. A (világi) lét (bhava) nagy (mahā) erdőtüzét (dāva-agni) kioltó (nirvāpanam) – az anyagi világhoz fűző vágyak akár az erdőtűz, felemésztenek mindent, elemésztik az ember életét, ám Isten magasztalása lecsillapítja, kioltja e sóvárgást.
3. Az áldás (śreyas) alkonyi lótuszának (-kairava) holdsugár-adományozója (-candrikā-vitaranam). A kép az áldás lótuszvirágát festi az olvasó elé. E lótuszvirág holdkeltekor nyílik, a hold fénye ébreszti fel… a Hold pedig a nektár szülőhelye, a kedvesség és szeretetreméltóság kiárasztója – a szív lótuszának virága pedig a Szent Név balzsamos és finom érintésétől bontakozik ki. E szavaknak azonban van egy rejtett jelentése is. Candrikā (azaz holdsugár) Rádhá egyik neve, míg a kairava nem csupán az alkonyi lótuszt, hanem szélhámost is jelent… Rádhá mellett ki másra utalhatna, mint Krsnára. A śreyas (áldás, jószerencse) szó melléknévként jobbat, kedvezőbbet, szebbet is jelent – azaz szebb a szélhámos Krsna, ha Rádhá árasztja rá fényét.
4. Tudás (vidyā) úrnőt (-vadhū) éltető (-jīvanam). A tudás nem pusztán ismeretek és elméletek könyvtára. Értelme, hogy alkalmazott bölcsességé váljon – a száraz ismereteket ez tölti meg éltető erővel.
A verset Rádhá-Krsna szerelmének hangulatában értő mesterek a vadhū szóra mutatnak rá, ami menyasszonyt, vagy hitvest jelent. Ezt figyelembe véve az előző – alkonyi lótuszt festő kép – a istenszeretet általános kibontakozására, míg a tudás úrnőt éltető Szent Név a mádhurja-rasza, a szerelem hangulatában való teljes önátadásra utal.
5. Gyönyör-óceánt (ānanda-ambudhi) duzzasztó (-vardhanam). A felidézett kép a kimeríthetetlen öröm óceánja, s éppen dagály idején. A dagály és óceán továbbra is a Holdra emlékezteti az olvasót, hiszen a Hold járása az apály-dagály jelenség oka – a Szent Név zengésének nektár-forrás Holdja duzzasztja az óceánt.
6. Minden lépést (prati-padam) teljes nektárral (pūrṇa-amṛta) ízleltető (-āsvādanam) – azaz a lelki élet minden apró mozzanatát a kezdettől a beteljesülésig (pratipad más jelentése kezdet) a halhatatlanság nektárjával ízesít, dinamikusan változatosan, soha el nem múló új és új ízeket kínálva.
A padam szó „láb” jelentésében értve a mondatot Krsna lábához érkezésről szól – e menedék a hűsítő nektár ízeivel örvendezteti meg az őt elérőt.
7. Az egész lelket (sarva-ātma) megfürdető (-snapanam). Végül a lélek belemerül a szeretet gyönyöróceánjába. A sarva szó jelenthet minden egyest, de teljest, egészet is. Ezért értelmezhető e szókapcsolat úgy is, hogy a lélek teljes egészében belemerül a gyönyöróceánba, de úgy is, hogy mindenki, minden egyes lélek megtisztul, aki bármely módon is kapcsolatba kerül vele.
A fentiek alapján a vers fordítása:

A szív tükrét megtisztító, a világi lét mindent felemésztő erdőtüzét kioltó,
az áldás alkonyi lótuszát holdsugárral nyitogató, tudás-úrnőt éltető,
gyönyör-óceánt duzzasztó, minden lépést a nektár teljességével ízesítő,
minden lelket megfürdető – ekképp győzedelmeskedik a legfelsőbb, a Srí Krsna-szankírtan.

Megjegyzések:
A vers egy más szövegváltozatban is ismert, pūrṇāmṛtāsvādanam helyett premāmṛtāsvādanam –„teljes nektárral ízleltető” helyett a rajongó szeretet (prema) nektárjával ízleltető.

2. ám mégsem becsülöm kellőképp…

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||


A szanszkrt szöveg nyelvtani szerkezetével magyarul nehezen tudunk mit kezdeni: a neveké (nāmnām) tétetett (az akāri nyelvtanilag a kṛ – tesz – ige elbeszélő múlt passzív alakja) sokféleképp (bahudhā)… azaz neveid sokfélék. S e sokféle nevekben (tatra – ott) minden saját energiád (sarva-nija-śaktiḥ) beléfoglalt (arpitā), ráadásul az emlékezésben (smaraṇe) az idő (kālaḥ) sem jelent korlátot (a niyamitaḥ befejezett melléknévi igenév: korlátozott, kötött, szabályozott jelentéssel). A védamantrák elmondása adott rendben történik: a megfelelő személy az alkalmas időben meghatározott módon zengheti őket… az eredeti hangot felidézve. A Szent Név zengését – bár az minden isteni erővel felruházott – nem kötik ilyen előírások, mert a természete invitálás, odahangolódás.
Ilyen (etādṛśī) a te kegyed (tava kṛpā), ó Uram! (bhagavan!) S bizony (api) az én (mama) balszerencsém (dur-daivam) is ilyen (īdṛśam): nem született (na ajani) iránta (iha) ragaszkodás (anurāgaḥ) bennem!

Neveid sokféleképp valók, minden erőd
beléjük foglaltad, s korlátja sincs a rájuk való emlékezésnek.
Ily végtelen a kegyed, ó Uram, s ilyen az én
balsorsom is: nem ébred bennem ragaszkodás irántuk!

3. alázattal, tisztelettel zengd mindig a Szent Nevet!

tṛṇād api su-nīcena taror api sahiṣṇunā |
amāninā mānadena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||3||


A szanszkrt költemények időmértékes verselésűek. A versek ritmusa gyakran állandó… ám a változó ritmusú versekben a versmérték az érzelmi hullámzás jele lehet. E költemény első strófájának versmértéke a fenséges śārdūlavikrīḍita (éppúgy, mint a Bhágavata-purána első verséé), a fennkölt magasztaló himnuszok versmértéke. A második strófa versmértéke a szárnyaló vasantatilakā (mint a Bhágavata-purána rásza-lílá fejezeteinek versei s számos fohász), míg a harmadiké a rövid és szikár anuṣṭubh, más néven śloka, a megrendültség, elesettség, bánat kifejezője. A hagyomány szerint Válmíki egy párjavesztett madár kesergését hallgatva alkotta meg e versmértéket, a śloka alaphangulata ezért a bánat (śoka) – legalábbis egyes változó ritmusú költeményekben.
A Siksástakában is erről van szó: mily csodálatos a Szent Név zengése – állapítjuk meg az első strófában –, ám ez csupán elméleti ismeret, hiszen a másodikban szembesülünk vele: bár valóban minden ott van benne, oly szerencsétlen vagyok, hogy nem ébred bennem vonzalom iránta. A felismerés – itt állok, teljesen esélytelenül, kisemmizve, nincstelenül – szétzúzza a hamis egot. A jelentéktelenség érzete pedig megnyitja az utat az alázatossághoz… és az ember kétségbeesetten megkapaszkodik… a Szent Névben.
Sokkal alacsonyabban (su-nīcena) – azaz alázatosabban – még (api) fűszálnál (tṛṇāt) is, béketűrőbben (sahiṣṇunā) még (api) a fánál (taroḥ) is. A māna jelentése tisztelet, megbecsülés, büszkeség. A mānin a megbecsült, vagy büszke, öntelt ember… az a-mānin pedig ennek ellentéte. A strófában a cselekvés módjára utalva – büszkeség nélkül (amāninā), ám tiszteletet adva (mānadena, mert māna-dā – tisztelet adása) dicsőítendő (kīrtanīyaḥ) mindig (sadā) Hari (hariḥ).

Alázatosabban, mint a fűszál, a fánál is türelmesebben
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.

Megjegyzések:
A Padjávalíban ez a változat olvasható, míg a Csaitanja-csaritámrtában taror api helyett taror iva áll: akár a fáé. Egyes szövegváltozatokban a sahiṣṇunā helyett titikṣunā áll, a titikṣu jelentése szintén türelmes, béketűrő, így ez a jelentésmódosulást nem okoz.

4. fohász a távolból

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||4||


Ez, és a rákövetkező két strófa viyoginī versmértékű. A viyoginī aszimmetrikus versmérték, a páratlan sorok egy szótaggal rövidebbek – a negyedik szótag hiányzik, ettől eltekintve a páros és páratlan sorok hasonlóak. A forma a kínzó hiányt jelzi, a versmérték neve is erre utal: viyoginī, a párjától elszakított nő.
A Szent Nevet zengő lélekben felébred az Istenszeretet, s ekképp fohászkodik: Ó, mindenség ura! (jagad-īśa!) nem kívánok (kāmaye – a tagadószavak a tárgyak előtt állnak) sem vagyont (na dhanam), sem embert (na janam) – azaz követőket –, sem szép nőt (sundarīm) vagy () költészetet (kavitām).
A kavi szó jelenthet nagytudású bölcset, és költőt is… hiszen a tudás teljessége, amikor azt megfelelő szavakkal, költőien megformálva, az értelemet és a szívet egyaránt megérintve adják át. A -tā képző magyar megfelelője a -ság, -ség… így a kavitā a költőiség, költészet a tudós bölcs komoly és gyönyörű szavait jelenti. A négyes felsorolást fontolgatva az olvasóban felötlik az emberi élet négy célja, az erény, a gyarapodás, az érzékek élvezete és az üdvösség – s ennek rendre megfeleltethetők a felsorolás elemei (a vagyon a dharma szerinti életből eredő gazdagság, a követők a biztonságot nyújtó környezet, a szép nő az érzéki vágyak, míg a költészet az üdvösség jelképe). Bhaktivinód Thákur a sundarī (szépséges) szót a kavitā jelzőjeként értelmezi, így a felsorolás három elemű lesz: vagyon, követő és szépséges költészet. A kavitā bölcsessége hamar kivívja mások megbecsülését – így ennek elutasítása értelmezhető a megbecsülés elutasításaként is.
A fohász így folytatódik: a vágyam, hogy születésről születésre (janmani janmani) legyen (bhavatāt) enyém (mama) az Isten iránti (īśvare), az irántad (tvayi) való indokolatlan (ahaitukī) szeretet (bhaktiḥ)!
Az állítmány (bhavatāt) védai hangulatot kölcsönöz a szövegnek, hiszen a -tāt toldalék használata a védai nyelvben megszokott. A fohász a távoli Istent szólítja meg: mindenség ura (jagad-īśa) szól a megszólítás, és a távoli Úr, Isten iránti szeretetről szól.

Sem vagyont, sem követőket, sem szép nőt,
de megbecsülést sem kívánok, ó Mindenség Ura!
Vágyam csupán születésről születésre
az irántad való indokolatlan szeretet.

5. hadd legyek egy porszem lábaidnál!

ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||5||


A következő strófa közelebb lép. Eddig a fenséges, távoli Istenhez szólt, most a személyes kapcsolódás reményét fogalmazza meg. Ezért más a megszólítás: Nanda kisfia (nanda-tanuja)! Nem a mindenséget átható Visnu, vagy a teremtményeknek menedéket adó fenséges Nárájan, hanem a pásztortanya vezérének kicsiny fiacskája, az erdőben rejtőzködő Isten felé fordul. Az ayi a gyöngéd kérlelés, finom győzködés szava. Óh, Nanda kisfia, engem (mām), e rettentő (viṣame) lét-óceánba (bhava-ambudhau) esett (patitam) szolgádat (kiṅkaram) kérlek (kṛpayā), tekintsd (vicintaya) lótuszlábadnál (tava – tiéd, pāda – láb, paṅkaja – lótusz) elhelyezett (sthita) porszemhez (-dhūlī) hasonlatosnak (-sadṛśam). E fohász óvatos, finom kérlelés: elegendő, ha csupán megfontolod… hiszen ha te szeretnéd, az bizonnyal úgy lesz.

Óh, Nanda kisfia! e szolgád
a rettentő létóceán közepébe zuhant,
kérlek, tekints rá
a lótuszlábadra tapadt porszemként!

6. sóvárgás

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā |
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||6||


Krsna lótuszlábának közelsége örvényként ragadja el a Szent Nevet zengőt. Már nem a szavai szólnak, a szeme beszél: a szem (nayanam) ömlő könnyek patakjával (galad-aśru-dhārayā), a száj (vadanam) dadogó, akadályozott (gadgada-ruddhayā) beszéddel (girā), a test (vapuḥ) lúdbőrzéssel (pulakaiḥ) takart (nicitam). Mikor (kadā) lesz (bhaviṣyati), azaz mikor következik ez be a te neved (tava nāma) megragadásakor (grahaṇe)? A grah gyök jelentése megfog, megszerez, a grahaṇa így megragadás, megszerzés, de megértést, felfogást, a vonzalom felébredését is jelentheti. Sokszor mondjuk a mantrát… de mikor zengjük a Szent Nevet? Mikor száll alá Námaprabhu a fülünkbe, szívünkbe, hogy aztán a nyelvünkön táncoljon?

Szemem könnyeim árjával,
szám elcsuklón dadogó szavakkal,
testem beleborzongással – mikor
zengem majd így neved?

7. a távollét hiánya

yugāyitaṁ nimeṣeṇa cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me ||7||


A rajongó szeretet, a prema iránti vágyakozás tudatosítja a hiányt. Így a hetedik strófa ismét a bánat hangján szól, śloka versmértékben.
A magyar nyelvben is használjuk a főnévből képzett igét: olyan, bár mégsem az… király – királykodik, bohóc – bohóckodik. Hasonló szóképzés a szanszkrtban is használatos… hasonló, ám szembetűnően mégsem az, vagy valamilyenné válik értelemben. E strófa három ilyen igét, pontosabban ilyen igéből képzett befejezett melléknévi igenevet sorol (yugāyitam, prāvṛṣāyitam, śūnyāyitam): a biztos támpont hiányát, az elveszettséget sugallva. Semmi sem az, aminek látszik. A befejezettség pedig a megváltoztathatatlanság, így a reménytelenség érzetét is kelti. A teljes bizonytalanság oka pedig a Góvindától való távollét. A viraha jelentései: elválás, hiány, távollét, nélkülözés. Milyen a Góvindától való távollétem (govinda-viraheṇa me) érzése? Minden értelmét veszítette, kiüresedett (śūnyāyitam) az egész világ (jagat sarvam). Hogyan? Világkorszakká lett (yugāyitam) pillanattal (nimeṣeṇa). A yuga világkorszakot jelent, de jelenthet tizenkét esztendőt is, s ez a jelentésárnyalat Csaitanja életének utolsó tizenkét esztendejére tett utalás, mikor teljes visszavonultságban, Rádhá érzéseivel kutatta Krsnát. Hogyan? „Monszunoskodott” (prāvṛṣāyitam) szemmel (cakṣuṣā), mikor nem csupán patakként, de felhőszakadásként ömlenek a könnyek. Az előző vers örömkönnyekről szól, e könnyek azonban forrók és keserűek.

A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

8. szemem fénye

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||


Az utolsó strófa a teljes meghódolásé. Krsna a szemem fénye, azt tesz velem, amit csak akar. Akár () átkarolva (āśliṣya) akár eltaposva, szétzúzva (pinaṣṭu) engem (mām), a lábaihoz vonzódót (pāda-ratām) akár összetöri szívem (szó szerint: szív-összetörést tegyen – marma-hatām karotu) azáltal, hogy nem láthatom (adarśanāt) – cselekedjék (vidadhātu) bárhogyan (yathā tathā) az a csalfa (lampaṭaḥ), csakis ő (eva saḥ) az én életem ura (mat prāṇa-nāthaḥ), nem más (na aparaḥ). E szavak Rádhiká szavai, a „lábaihoz vonzódó” (pāda-ratām) és az „összetört szívű” (marma-hatām) kifejezések nőnemű ragozása nem hagy kétséget.
Átkarolsz, eltaposol, vagy közömbösen átnézel rajtam – legyen bárhogy is, te vagy a szemem fénye!

Átölel, vagy eltipor engem, ahogy lábaihoz borulok,
vagy nem láthatom, s ezzel töri össze szívem,
történjék bárhogy! Tegyen bármit is ez a csalfa,
csak ő az én szemem fénye, senki más!


A Siksástakam iránt érdeklődőknek további tanulmányozásra ajánlom az alábbi kommentárokat:
- Bhaktisziddánta Szaraszvatí Prabhupád,és Szvámí Bhakti Kamala Tírtha kommentárjai itt s slókamálán
- Bhaktivinód Thákur kommentárja, a Szammódaja-bhásja (bhaktipedia.org)
- A Bhakti Raksak Srídhar tanításaiból összeállított Az arany avatár című kötet második fele is a Siksástakam ihletett kommentárja


2018. július 14., szombat

Rúpa gószvámí: Srí Srí Rádhá-Mádhava nyolc páros-neve


śrī-śrī-rādhā-mādhavayor nāma-yugalāṣṭakam

Rúpa gószvámí verse az isteni pár néhány nevét veszi számba – minden strófával egyre beljebb lépve. Rádhá-Dámódar, Rádhá-Mádhava a fenséges isteni pár nevei. E nevek többféleképpen is értelmezhetők, s a rákövetkező strófák fényében ezek tűnnek a távolabbi megközelítésnek – Dámódar az Úr, kinek köldöke tavában nyíló lótuszvirág a mindenség otthona , Mádhava pedig a szerencseistennő férje, kit hallgatással, meditációval és jógával lehet megközelíteni . A második strófa nyilvánvalóan a kisgyermekek baráti hangulatát idézi, míg a harmadik a szerelmes kedvteléseket.


rādhā-mādhavayor etad vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||


Rádhá-Mádhava nyolc páros nevét zengem most el,
Elsőként (1) Rádhá-Dámódar, majd (2) Rádhá-Mádhava,

vṛṣabhānu-kumārī ca tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||


(3) Vrsabhánu leánykája és a pásztorok vezérének kisfia,
(4) Góvinda kedves barátnője és Gándharvá barátja.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-vallabhā-rādhikā-priyau ||3||


(5) A liget csalafinta hősei, (6) Vradzsa ifjúságának koronái,
(7) Vrndávan uralkodópárja, (8) Krsna szíve választottja, Rádhiká kedvese.

nikuñja-nāgarau: A nāgara szó szerint városit jelent, és – kontextustól függően – minden mást is, amit a városiaknak tulajdonítanak: előzékenységet vagy éppen kicsapongó romlottságot, és főleg gyors felfogóképességet, éleseszűséget, csalafintaságot. Nāgara: ez szokásosan a gópíkat elcsábító Krsna jelzője, ám Rádhá nem egyszerű fejőslányka, évődő furfangban maga mögé utasítja Krsnát.

2017. december 23., szombat

a Szent Név dicsősége


Néhány vers a Padjávalíból, a Náma-máhátmjam című fejezetből.
A fejezet Laksmídhara Szvámí versével kezdődik, ízelítő a Náma-kaumudíból (A szent név holdsugaras balzsama).

caturṇāṁ vedānām hṛdayam idam ākṛṣya hariṇā
caturbhir yad varṇaiḥ sphuṭam aghaṭi nārāyaṇa-padam |
tad etad gāyanto vayam aniśam ātmānam adhunā
punīmo jānīmo na hari-paritoṣāya kim api ||17||

Tisztán látszik: a négy véda szívét vonta ki Hari, így illesztette össze a Nárájana szót.
Szüntelen ezt énekelve azonnal megtisztulunk, és nem is ismerünk mást, mi elégedetté tenné Harit.

yoga-śruty-upapatti-nirjana-vana-dhyānādhva-sambhāvita-
svārājyaṁ pratipadya nirbhayam amī muktā bhavantu dvijāḥ |
asmākaṁ tu kadamba-kuñja-kuhara-pronmīlad-indīvara-
śreṇī-śyāmala-dhāma-nāma juṣatāṁ janmāstu lakṣāvadhi ||18||

A jóga, a szentírás megvitatása, s a magányos, erdei meditáció félelemnélküli, a mennyek királyságába vezető útját járják csak a felszabadult, kétszerszületett bráhmanák!
Mi csupán a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok sötétlő ragyogását (idéző Krsna) nevével foglalatoskodunk, s hadd legyen miénk a százezernyi születés!

A svārājya a mennyek (svar) királyságát jelenti, ám a svar szó másik jelentéséhez igazodva vonatkozhat a személytelen üdvösségre, az önragyogó (svar) Brahmannal való azonosulásra. A kadamba fa virágai sárgák, ezért a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok a sárgaruhás, kéklőn ragyogó Krsnát idézik

kalyāṇānāṁ nidhānaṁ kali-mala-mathanaṁ pāvanaṁ pāvanānāṁ
pātheyaṁ yan mumukṣoḥ sapadi para-pada-prāptaye procyamānam |
viśrāma-sthānam ekaṁ kavi-vara-vacasāṁ jīvanaṁ saj-janānāṁ
bījaṁ dharma-drumasya prabhavatu bhavatāṁ bhūtaye kṛṣṇa-nāma ||19||

A boldogság kincsesháza, Kali szennyének eltörlője, a tisztítók tisztítója,
a megszabadulást keresők szent tápláléka, a legfelsőbb hajlék azonnali elérését hirdető,
a béke csarnoka, a költők s filozófusok végső, legszentebb szava, a szentek éltetője,
a dharma fájának magja – hozzon áldást rátok Krsna-nám!
A „legfelsőbb hajlék” újra meg újra visszatérő fordulat, a Rg-véda versét idézi: tad-viṣṇo paramaṁ padam.

vepante duritāni moha-mahimā sammoham ālambate
sātaṅkaṁ nakha-rañjanīṁ kalayati śrī-citraguptaḥ kṛtī |
sānandaṁ madhu-parka-sambhṛti-vidhau vedhāḥ karoty udyamaṁ
vaktuṁ nāmni taveśvarābhilaṣite brūmaḥ kim anyat param ||20||

A bűnök megremegnek, a hatalmas illúzió eszméletét veszti a rettegéstől,
Csitragupta elégedetten a körmeit vágja,
Brahmá pedig boldogan készíti a mézes keveréket, ha valaki
egy csöppnyi erőfeszítést tesz neved zengésében – ó, Uram, mi mást mondhatnánk?
A vers első pádája finom szójáték: az illúzió a józan ész elvesztése (moha), ám most az illúzió veszti eszméletét (sammoha). Csitragupta Jama szolgája, az erényes és a bűnös tettek feljegyzője. Általában sok munkája akad, de most nyugodtan hátradőlhet, a szent név zengése túl van az evilági tetteken. A Teremtő (vedhāḥ) is nyomban sürgés-forgásba kezd, madhuparkát, a kedves vendég fogadásához illő felajánlást készít – amint valaki belefog a szent név zengésébe. A madhuparka összetevői: joghurt, ghí, víz, méz, tej.

2015. március 28., szombat

Bhaktivinód Thákur Mahámantra kommentárja


Óh, Hari! Most, hogy elraboltad szívemet, kérlek szabadíts meg a világi kötelékektől!
Óh, Krsna! Kérlek ragadd el minden gondolatomat, vond magadhoz szívem!
Óh, Hari! Hadd ragadja el gondolatom páratlan kedvességed!
Óh, Krsna! Tisztítsd meg gondolataimat az odaadás tudományával, mire egy bhaktád tanít!
Óh, Krsna! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!
Óh, Krsna! Szilárdítsd meg hitemet, kérlek!
Óh, Hari! Esedezem, tégy alkalmassá a szolgálatodra!
Óh Hari! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!

Óh, Hari! Vezess engem, kérlek, hadd szolgáljalak, ahogy néked tetszik!
Óh, Ráma! Hadd halljak meghitt játékaidról legkedvesebb bhaktáid társaságában!
Óh, Hará (Rádhá)! Kérlek, tárd föl számomra szerető Krsnáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Kérlek, tárd föl számomra imádott Rádhikáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Segíts mindig emlékeznem isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s játékaidra!
Óh, Ráma! Fogadj szolgáddá, míg isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s tetteidre emlékezem!
Óh, Hari! Ha már elfogadtál szolgálódnak, használj engem kedved szerint!
Óh, Hari! Hadd szolgáljam mindenemmel isteni örömödet! Ez alázatos imám szent lábaidnál!

2013. október 12., szombat

Srí Krsna-náma dicsőítése nyolc versben

Rūpa Gosvāmī: Śrī-Kṛṣṇa-ṇāmāṣṭakam
 

nikhila-śruti-mauli-ratna-mālā-
dyuti-nīrājita-pāda-paṅkajānta |
ayi mukta-kulair-upāsyamānaṁ
paritas-tvāṁ hari-nāma saṁśrayāmi ||1||


Óh, Harinám, minden kinyilatkoztatás koronaékszereinek tündöklő füzére imádatra méltó lótuszvirág lábad ujja csupán!
A felszabadult lelkek sokaságával egyetemben egyedül nálad keresek oltalmat, néked szentelődöm.

Az upāsya kifejezés az upa-as igei gyökből ered, melynek jelentése „mellette van”, azaz mellette foglal helyet a tisztelet és alázat jeleként. A felszabadult lelkek Námaprabhu lábaihoz telepednek, így imádják őt. A śrayāṁi ige hozzáfordulást, néki szentelődést jelent, a sam- igekötő pedig teljessé teszi ezt az odafordulást. Dyuti-nīrājita: lámpás felajánlásával imádják a tündöklőt: fényt ajánlanak a fény forrásának, miként a Gangeszt a saját vizével, a Harinámot zengésével imádják.

jaya nāmadheya muni-vṛnda-geya he
jana-rañjanāya param-akṣarākṛte |
tvam-anādarād-api manāg-udīritaṁ
nikhilogra-tāpa-paṭalīṁ vilumpasi ||2||

Dicsőség néked Szent Név, kit számtalan bölcs dalol! Óh, emberiség megörvendeztetője, testetöltött Legfelsőbb Hang!
Még annak is elveszed rettentő kínját, ki kellő megbecsülés híján éppen csak kiejti e Nevet.

A dheya szó jelentése „adott”, így a nāmadheyam kifejezés jelentheti névadóünnepet, vagy magát a nevet is. Paramakṣara (legfelsőbb szótag) – így említik az ÓM mantrát is. A nikhila (teljes) és a paṭali (sokaság) szavak miatt megszámlálhatatlan mennyiségű rettentő szenvedést hárít el a legteljesebb mértékben a Szent Név akár figyelmetlen zengése is.

yad-ābhāso’py-udyan kavalita-bhava-dhvānta-vibhavo-
dṛśaṁ tattvāndhānām-api diśati bhakti-praṇayinīm |
janas-tasyodāttaṁ jagati bhagavan-nāma-taraṇe
kṛtī te nirvaktuṁ ka iha mahimānaṁ prabhavati ||3||

Már halovány tükröződésed csillanása is kioltja a világi lét sötétségének hatalmát, s az igazságra vakok szemét az odaadás úrnőjére nyitja.
Magasztos Név, óh, ragyogó Nap, vajon ki az a jámbor e világban, aki alkalmas volna mindenek felett álló dicsőséged feltárni?

Az ābhāsaḥ hasonlóságot fejez ki, halovány visszatükröződést.
A vibhavaḥ (hatalom, a szövegben a világi lét sötétségének hatalma) jelenthet üdvözülést is, így mélyebb értelemben a lét sötétségének hatalma a (személytelen) üdvözülésre is vonatkozhat.
Hajnalban még nem kelt fel a nap, ám már a halovány derengés is eloszlatta az éj sötétjét. (Ezzel kapcsolatban lásd még: a kelő nap sugarai)
A praṇayinī (úrnő) szó szeretett, kedvelt hölgyet jelent.

yad-brahma-sākṣāt-kṛti-niṣṭhayāpi
vināśam-āyāti vinā na bhogaiḥ |
apaiti nāma sphuraṇena tat-te
prārabdha-karmeti virauti vedaḥ ||4||

A Brahman felismerésén alapuló (meditáció) bár kizárja a (világi) élvezeteket, nem végez (azok gyökerével),
ám a Szent Név megjelenése nyomán tetteink visszahatásai is messzire távoznak – szól a Véda.

A sphuraṇa (megjelenés) szó további jelentései: remegés, reszketés; kitörés, keletkezés; emlékezetbe villanás.

aghadamana-yaśodānandanau nandasūno
kamalanayana-gopīcandra-vṛndāvanendrāḥ |
praṇatakaruṇa-kṛṣṇāv-ity-aneka-svarūpe
tvayi mama ratir-uccair-vardhatāṁ nāmadheya ||5||

Óh, Agha legyőzője, Jasódá öröme, Nanda fia, Lótuszszemű, Gópík holdja, Vrndávan ura,
ki oly könyörületes vagy meghódolt híveid iránt, Krsna – hadd növekedjék e számtalan formád iránti ragaszkodásom, óh, Szent Név!

vācyaṁ vācakam-ity-udeti bhavato nāma svarūpa-dvayaṁ
pūrvasmāt param-eva hanta karuṇaṁ tatrāpi jānīmahe |
yas-tasmin vihitāparādha-nivahaḥ prāṇī samantād bhaved-
āsyenedam-upāsya so’pi hi sadānandāmbudhau majjati ||6||

Óh, Szent Név! Te vagy az, akiről a szavak szólnak (vácsjam), s maguk a szavak is (vácsakam). Mily örömteli, hogy az elsőnél könyörületesebb a második! Hiszen tudjuk,
az élőlény most ajkaival imádva őt, e Szent Nevet, az örök boldogság óceánjában mártózik meg, míg korábban iránta számtalan bűnt követett el.

A Padma-purána versét idézve gyakran említik: „mert a név és a megnevezett nem különböznek egymástól” (abhinnatvān nāma-nāminoḥ). Ám Rúpa gószvámí mégis rámutat egy apró, mondhatnánk titkos különbségre: a Szent Név könyörületesebb isteni forma, könyörületesebb Krsnánál – a Szent Név vétek nélküli zengése feloldoz a korábban elkövetett hibák, bűnök terhe alól.

sūditāśrita-janārti-rāśaye
ramya-cid-ghana-sukha-svarūpiṇe |
nāma gokula-mahotsavāya te
kṛṣṇa-pūrṇa-vapuṣe namo namaḥ ||7||

Óh, Szent Név! Újra és újra hódolatom néked, ki elpusztítod az oltalmat kereső tengernyi gyötrelmét. Te vagy a gyönyör-tudat legmélyebb boldogságának formája, Gókula nagy örömünnepe, Krsna teljes formája.

A rūpin jelentése: valamilyennek tűnő, valamihez hasonló; megtestesült, testet öltött, inkarnálódott vagy szép.

nārada-vīṇojjīvana sudhormi-niryāsa-mādhurī-pūra |
tvaṁ kṛṣṇa-nāma kāmaṁ sphura me rasane rasena sadā ||8||

Óh, Nárada vínájának életre keltője, nektár-hullámok eszenciájának édes áradása,
Krsna-náma! Kérlek, vágyaid szerint lelki ízekkel telve mindig jelenj meg nyelvemen!

Bhaktivinód Thákur egy dalfüzérrel idézte fel Rúpa gószvámí költeményét, a nārada muni, bājāy bīṇā kezdetű dal e strófát bontja ki.

2013. augusztus 31., szombat

a bölcsek köve


nāma cintāmaṇiḥ kṛṣṇaś-caitanya-rasa-vigrahaḥ |
pūrnaḥ śuddho nitya-mukto’bhinnatvān nāma-nāminoḥ ||

A Szent Név a bölcsek köve. Krsna maga, a testet öltött lelki íz.
Teljes, makulátlan, s örökkön mentes a világi léttől, mert a név és a megnevezett nem különböznek egymástól.

A csintámani olyan mesés drágakő, mely gazdája minden kívánságát teljesíti. A vers ehhez az ékkőhöz hasonlítja a Szent Nevet – minden áldást megad az őt zengőnek. Az alkimisták szerint a bölcsek köve bármely anyagot arannyá változtat, míg a Szent Név az őt zengő rozsdás vas-szívét változtatja olvadt arannyá. A bölcsek köve örök fiatalságot ad a tulajdonosának, a Szent Név imádata – mellékhatásként – a lelki létezés felismerésével is megáld, így a lélek öröklétére ébreszt rá.
A folytatásban ez áll: „A Szent Név … Krsna” (nāma … kṛṣṇaḥ). A megfogalmazás fontos: nem tulajdonos és tulajdon, Krsna és az ő neve, hanem a Szent Név maga Krsna, azaz Krsna a hangok világában a Szent Névként van jelen. A csaitanja szó gyöke a csit (érzékel, felfog, tud, ismer) ige, így a csaitanja jelenthet lelket, mint a tudatost, az érzékelőt, illetve általában tudatosságot. A rasza lehet íz, hangulat, de lényeg, esszencia is, így a csaitanja-rasza vonatkozhat lelki ízekre, vagy lélek (vagy a tudatosság) leglényegére, vagy a tudatosságra és az ízekre együtt. Első megközelítésben tehát a Szent Név a tudatosság leglényege, s a vers folytatását is számba véve: a teljesség (pūrna), a makulátlan tisztaság (śuddha), melyet nem érint az anyagi világ zűrzavara (nitya-mukta, mindig megszabadult), míg a mélyebb értelmezés a lelki ízek megtestesüléseként tekint a Szent Névre. Bhaktivinód Thákur is ezt emeli ki, mikor így énekel A Szent Név dicsősége című dalában: „Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője.”
Majd a vers mindezen azonosságok okát tárja fel: a név, és megnevezett nem különböznek egymástól. Az anyagvilágban ez nincs így. A dolgokra neveket aggatunk, de a nevek nem hordozzák magukban a megnevezett dolog jellemzőit. A sivatagban hiába kiáltunk: víz!, víz!, szomjúságunk nem csillapszik. A Szent Név azonban isteni, Isten egy megjelenési formája, ezért az anyagvilág sivatagában ha egy bhakta tiszta szívvel így kiált: Krsna! ott maga Krsna jelenik meg. Nem megidézésről, vagy ideparancsolásról van szó, hanem az isteni kegy alászállásáról. Srídhar Mahárádzs így ír erről: „Úgy mondják, Krsna nevének egyszeri kiejtése több bűnt semlegesít, mint amennyit egy ember képes elkövetni. De milyen legyen az az egy név? Oly sokszor elmondjuk Krsna nevének szótagjait anélkül, hogy a szent név igazi eredményét elnyernénk! Micsoda különbség van a szent név hangalakja és valódi tartalma között! A makulátlan szent név teljességgel azonos Krsnával, aki csak saját kegyessége folytán száll alá hozzánk. A makulátlan szent név zengéséhez nem elegendő a nyelv s az ajkak mozgása. Krsna makulátlan szent neve nem az ember ajkán zeng, hanem a szívében csendül fel. Aztán túlnő az ember szívén és eljut egészen Krsna birodalmába. Mikor pedig Krsna alászáll, ő az ember szívén keresztül jelenik meg, s akkor már ő mozgatja ajkunkat és nyelvünket. Ez Krsna tiszta makulátlan neve.” (B.R.Srídhar: Kutatás)
 

2013. július 27., szombat

Kaliszantarana-upanisad


kalisantaranopaniṣat
Tanítás a kali kor (óceánjának) átszeléséről

Áldáskérés
om saha nāvavatu | saha nau bhunaktu |
saha vīryaṅ-karavāvahai |
tejasvināvadhītam-astu mā vidviṣāvahai |
om śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ |

Óm! Mindkettőnket oltalmazzon (a Legfelsőbb Úr), s vezessen mindkettőnket.
Együtt tegyünk nagy tetteket,
s e hősiesség (támogassa) az elmélyülést. Ne gyűlölködjünk.
Óm! Béke, béke, béke!

hariḥ om | dvāparānte nārado brahmāṇaṁ jagāma
kathaṁ bhagavan gāṁ paryaṭan kaliṁ santareyam-iti |

Hari óm! A dvápara kor végén Nárada felkereste Brahmát.
– Óh, Magasztos, (akár) a mindenséget (is) bejárva átkelnék a kali kor (óceánján). Hogyan (tegyem)?
 

A szöveg mindenségként fordított go szava földet és eget is jelenthet.

sa hovāca brahmā
sādhu pṛṣṭo’smi sarva-śruti-rahasyaṁ gopyaṁ tacchṛṇu yena kali-saṁsāraṁ tariṣyasi | bhagavata ādi-puruṣasya nārāyanasya nāmoccāraṇa-mātreṇa nirdhūta-kalir-bhavatīti || 1 ||

Brahmá szólt:
– Jól van! Minden kinyilatkoztatás rejtett titkáról kérdezel, halld hát (a tanítást), amivel átkelsz a születés és halál körforgásán a kali korban. Nárájana az eredeti személy, a magasztos Isten. Csupán nevének zengésével megsemmisül a kali kor.


Csupán (mātra) szó szerint: mérték. Jelentheti valaminek a teljes mértékét, teljességét (pl.: manuṣya-mātro martya – minden ember halandó), de lehet valaminek az egyszerű mértéke: ennyi és nem több, csupán, csak (pl.: jāti-mātreṇa – pusztán a kasztjánál fogva.

nāradaḥ punaḥ papraccha
tan-nāma kim-iti |
sa hovāca hiraṇyagarbhaḥ |

Nárada ismét kérdezett:
- Mi az ő neve?
Brahmá válaszolt:
 

Brahmát itt Hiranjagarbhának nevezi a szöveg.
hiraṇyagarbha-antaryāmī - garbhodakaśāyī | 'sahasra-śīrṣādi' kari' vede yāṅre gāi ||
„Hiranjagarbha, belső vezérlő (Felsőlélek) ő Garbhódakasájí Visnu.
A szahaszra-sírsa (ezerfejű) kezdetű versek a védákban őt dicsőítik.” (Cscs 2.20.292)
A Garbhódakasájí Visnu köldökének tavában nyíló lótuszvirágon született Brahmá, ezért őt is Hiranjagarbhaként ismerik.
A Manu-szanhitá szerint az univerzumot sötétség takarta, az önmagától létező Úr pedig ragyogó formában megjelent. Először a vizet teremtette meg, s magot vetett belé, amiből egy arany tojás (hiranja-garbha) keletkezett, ebből született Brahmá, a világ megalkotója. Ezután az Úr kettéosztotta a tojást - megteremtve a mennyet és a földet. (1.5-13.)

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare |
hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare ||
 

Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré
Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré

iti ṣoḍaśakaṁ nāmnāṁ kalikalmaṣanāśanam |
nātaḥ parataropāyaḥ sarvavedeṣu dṛśyate ||

E tizenhat név mossa le kali szennyét.
Minden védát (áttanulmányozva) sem láthatunk ennél magasztosabb módszert.

ṣoḍaśakalā-vṛtasya jīvasyāvaraṇa-vināśanam |
tataḥ prakāśate paraṁ brahma meghāpāye raviraśmi-maṇḍalīveti || 2 ||

A tizenhat résszel fedett lélekszikra burkolatának eltűnése után megnyilvánul a Legfelsőbb Brahman, akár a felhők eloszlásakor a sugaraival a Nap.


A tizenhat résszel fedett lélekszikra: a szánkhja filozófia szerint az anyagi természetnek (prakrti) tizenhat módosulása (vikára) van: az öt észlelő érzékszerv (gjánéndrija) – a hallás, tapintás, látás, ízlelés és szaglás; az öt cselekvő szerv (karméndrija) – beszéd, kéz, láb, ürítőszerv, nemi szerv, valamint az elme; továbbá az öt durva anyagi elem (mahábhúta) – föld, víz, tűz, levegő, éter. Az anyagi elemek helyett más felsorolás az életlevegőket sorolja ide: a tüdőben lakozó pránát, a lefelé haladó s a végbélnyíláson át távozó apánát, az egész szervezetben szétoszló vjánát, a torkot nyitó s a fejbe emelkedő udánát, s a köldöklyukban lakozó és az emésztésben szerepet játszó szamánát. E tizenhat elem mellé olykor az értelmet (buddhi) is társítják.
A Prasna-upanisad 6.4. verse szerint a Purusából sarjadó tizenhat rész az alábbi: 1. prána, 2. hit, 3-7. űr, levegő, tűz, víz, föld 8-9. érzék, elme, 10. étel, 11-13 erő, önfegyelmezés, mantrák, 14. tett 15. világok, 16. név.
„Ő teremtette a pránát, a pránából a hitet, az űrt, a levegőt, a tüzet a vizet és a földet, az érzéket és az elmét, s az ételt. Az ételből az erőt, az önfegyelmezést a mantrákat a tettet és a világokat, a világokban (pedig) a nevet.”

punar-nāradaḥ papraccha
bhagavan ko’sya vidhir-iti |

Nárada ismét kérdezett:
– Óh, Magasztos, mi e (nevek zengésének) a szabálya?

taṁ hovāca
nāsya vidhir-iti | sarvadā śucir-aśucir-vā paṭhan brāhmaṇaḥ salokatāṁ samīpatāṁ sarūpatāṁ sāyujyameti |

(Brahmá) azt mondta:
– Nincs előírás. Mindenkor, legyen bár a bráhmana tiszta vagy tisztátalan, (e neveket) idézve az isteni hajlékra jut, elnyeri az ő közelségét, isteni formát ölt vagy eggyé válik vele.


A felszabadulás formái: szalókatám – az isteni hajékra jutás; szamípatám – Isten közelsége; szarúpatám – isteni forma elnyerése, más értelmezés szerint beolvadás Isten testébe; szájudzsjatám – eggyéválás az istenséggel, más értelmezésben meghitt együttlét.

yadāsya ṣoḍaśakasya sārdha-trikoṭīr-japati tadā brahma-hatyāṁ tarati | tarati vīra-hatyām | svarṇa-steyāt pūto bhavati | vṛṣalī-gamanāt pūto bhavati | pitṛ-deva-manuṣyāṇām-apakārāt pūto bhavati | sarva-dharma-parityāga-pāpāt sadyaḥ śucitām-āpnuyāt | sadyo mucyate sadyo mucyate ityupaniṣat || 3 ||

– Amikor (az ember) e tizenhatrészes (mantrát) harmincötmilliószor elmondja, akkor az megsemmisíti a bráhmanagyilkosság bűnét, az emberölést, s megtisztít a tolvajlás (bűnétől) is. Megtisztít a prostituáltakhoz járás (bűnétől), s megtisztít az ősatyák, félistenek és az emberek megsértésének (bűnétől) is. Minden vallásos kötelesség elhanyagolásának bűnétől is azonnal megtisztít. Hamar megszabadul (ki e neveket zengi), hamar megszabadul. Így szól az upanisad.


Más szövegváltozat ez utóbbi részt elhagyja, s kérdés helyett Nárada beszél az előírások nélküliségről, s a felszabadulás formái sem soroltatnak fel.
Figyelemreméltó, hogy Brahmá a mahámantrát Nárájana neveiként említi, így a „Haré” szó számára Hari megszólítása. A gaudíja vaisnava hagyomány e szóban olykor Hará, azaz Rádhá megszólítását hallja. A harmadik rész az üdvösség (mukti) négy formáját jelöli meg elérendő célnak, és a bűnöktől való szabadulásról beszél. A Bhágavata-purána szerint (6.2.14.) bűnöktől való szabadulás a Szent Név halovány derengésének (námábhásza) eredménye. Rúpa Gószvámí szerint: „Már halovány tükröződésed csillanása is kioltja a világi lét sötétségének hatalmát, s az igazságra vakok szemét az odaadás úrnőjére nyitja. Magasztos Név, óh, ragyogó Nap, vajon ki az a jámbor e világban, aki alkalmas volna mindenek felett álló dicsőséged feltárni?” (Srí Krsna-námástakam 3.)
A Csaitanja-csaritámrta 3.3. része beszéli el Haridász Thákur vendégségét Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében:
(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól (melyek az anyagi élvezetvágy, az Istennel való eggyéválás óhajtása és a misztikus tökéletességek utáni vágyakozás szimbólumai) való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál. (186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

2012. január 21., szombat

Góvinda! Dámódara! Mádhava!


Töredék Bilvamangal Góvinda Dámódara himnuszából:

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||

Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||

Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!



A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.

2011. december 17., szombat

a gyönyör-lényegű Szent Név


jayati jayati nāmānanda-rūpaṁ murārer
viramita-nija-dharma-dhyāna-pūjādi-yatnam |
katham api sakṛd āttaṁ muktidaṁ prāṇināṁ yat
paramam amṛtam ekaṁ jīvanaṁ bhūṣaṇaṁ me ||

Dicsőség, dicsőség Murári gyönyör-lényegű nevének,
mely véget vet minden közönséges próbálkozásnak, legyen az dharma, meditáció vagy imádat.
Üdvösséget adományoz bárkinek, aki valahogyan, akár csak egyszer is kimondja.
A szent név a legédesebb nektár, az én egyetlen, életadó ékességem.
(Szanátan gószvámí: Brhad-bhágavatámrta 1.1.9.)

A rūpam szó alakot, formát, és szépséget is jelent. Összetétel végén valamiből álló, valamit tartalmazó értelemben is áll, az ānanda-rūpam emiatt gyönyör-lényegű. A szent nevet megízlelő hívek felhagynak minden más törekvéssel, legyen az világi kötelezettség, a világtól elvonult, és meditációnak szentelt élet, vagy a tiszteletteljes imádat.

2011. június 18., szombat

hittel, vagy akár figyelmetlenül…


egy vers a Szkanda-purána Prabhásza-khandájából:

madhura-madhuram etan maṅgalaṁ maṅgalānāṁ
sakala-nigama-vallī-sat-phalaṁ cit-svarūpam |
sakṛdapi parigītaṁ śraddhayā helayā vā
bhṛgu-vara nara-mātraṁ tārayet kṛṣṇa-nāma ||

Az édesek édese, az áldásosak áldása, az összes Véda liánjának szent gyümölcse, maga a Legfőbb Lélek.
Krsna neve megszabadít minden embert, aki akár csak egyszer is kimondja, hittel, vagy akár figyelmetlenül, ó, Bhrguk legjobbja!

śraddhayā helayā vā – hittel, vagy akár figyelmetlenül: Krsna neve oly magasztos, hogy a figyelmetlen, könnyen vett mantrazengés is kivezethet az anyagvilágból.
nara-mātram – minden embert, pusztán azzal, hogy embernek született valaki, előtte áll a lehetőség. A Bhágavata-puránában ezzel kapcsolatban ezt olvashatjuk:
na hi bhagavann aghaṭitam idaṁ tvad-darśanān nṛṇām akhila-pāpa-kṣayaḥ |
yan-nāma sakṛc chravaṇāt pukkaśo 'pi vimucyate saṁsārāt ||
(Csitrakétu király így fohászkodott:) Kedves Uram, nem történhet meg, hogy téged látva az ember összes vétke ne semmisüljön meg, hiszen még a legalantasabb személy ha csak egyszer is hallja neved, megszabadul a létkörforgatagból. (Bhág. 6.16.44.)

2011. június 11., szombat

Szent Név a hajnali derengésben


„Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!” (Cscs. 3.3.181.) – Idézte Laksmídhara versét Haridász Thákur Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében.

Hajnalban a Nap még a látóhatár alatt jár, ám fénye szétoszlatja a sötétséget – éppen így oszlatja szét a szent név sértések nélküli, ám nem odaadó szívvel való kimondása a tudatlanság sötétjét. A szent név zengésének ez a módja a nāmābhāsa. A nāma jelentése név, az ābhāsa pedig halvány fényt, tükröződést, hasonlóságot jelent. A nāmābhāsa ugyan nem a Szent Név – Krsna tánca híve nyelvén –, ám így is hathatós: eltörli a bűnöket, s elvezethet az anyagvilágból való megszabaduláshoz, ha mentes a sértésektől.

A nāmābhāsa négy kategóriáját szokás megemlíteni, a Bhágavata-purána alábbi verse alapján:

sāṅketyaṁ pārihāsyaṁ vā stobhaṁ helanam eva vā |
vaikuṇṭha-nāma-grahaṇam aśeṣāgha-haraṁ viduḥ ||

Legyen bár áttételes megnevezés, tréfa, fedőnév vagy figyelmetlen (mantrazengés),
Visnu nevének említése minden bűnt eltöröl.
(Bhág. 6.2.14.)

1. sāṅketyam: áttételes megnevezés (a saṅketa jelentései: utánzat, imitáció, jel, megegyezés). Ilyen, ha az ember a fiát szólongatja Isten helyett, miként Adzsámil esetében is történt. Az elzüllött bráhmana, Adzsámil megpillantotta a Halál követeit, mikor azok hurkot vetettek a nyakába, hogy magukkal hurcolják. Kétségbeesésében az udvaron játszadozó kisfiához kiáltott: Nárájan! Nyomban ott termettek a Legfőbb Úr, Nárájan követei, és elkergették a Halál szolgáit.
Áttételes megnevezés az is, ha véletlenül, egészen másra gondolva, vagy egyszerűen hasonló hangzású szóként mondja ki valaki Isten nevét, pl. vásárlás közben Ráma margarint, vagy harisnyát emleget.

2. pārihāsyam: tréfálkozva. Dzsíva gószvámí kommentárjában megjegyzi, hogy ez csak a szerető vidámságra vonatkozik, a sértő szándékú gúnyolódás nem sorolható ide, hiszen ott kifejezetten bántó a szándék.

3. stobham: fedőnévként – mikor valaki tudatosan, ám más szándékkal mondja ki Isten nevét. Isten neveit is magukba foglaló szavakat, mantrákat használnak a zenében a hangok lejegyzésére, a matematikában egyes hosszú számok egyszerű memorizálására, vagy akár nyelvtani fogalmak jelölésére, miként Dzsíva gószvámí tette, Hari-nāmāmṛta-vyākaraṇa (Nyelvtan, Hari neveinek nektárjával) című nyelvtankönyvében.
Bhaktivinód Thákur értelmezésében a stobham tiszteletlenséget, gúnyt jelent, és Sisupál példáját említi, aki Krsnát szidalmazta, ám mégis, mikor a Szudarsan-csakra leszelte fejét, a testéből kiszabadult lélekszikra Krsna testébe olvadt. Míg Dzsíva gószvámí szerint a sértő szándék nem hoz kedvező gyümölcsöt (hiszen Sisupált is gyűlölködő „meditációjának” állandósága és elmélyültsége szabadította meg az anyagi létezés fogságából), Bhaktivinód szerint oly hathatós a Szent Név, hogy még a gyalázkodókat is kiemeli a születés és halál körforgásából.

4. helanam: könnyedén, hanyagul. Ilyen, ha nyújtózkodás közben felnyög az ember: „Krsna!”, de a hanyag, figyelmetlen mantrazengés is ide tartozik. A helanam szó elsődleges jelentése megvetés, lekezelés, ezért Srídhar szvámí ide sorolja, ha valaki megvetően így szól: „Miféle Visnu?”, Dzsíva gószvámí szerint azonban az efféle tiszteletlen, lekezelő megjegyzés sértő szándékú, ezért nem nāmābhāsa. Bhaktivinód a Dzsaiva-dharmában úgy foglal állást, hogy ha valaki tudatlansága miatt tiszteletlen, az nem sértő, ám ha démoni természete folytán, akkor igen.

ajánlott olvasmány: Indra szidalmai

2010. december 22., szerda

a Félelem féli e nevet


Saunaka az összegyűlt bölcsek szószólójaként kérdéseket tett fel Szúta gószvámínak. Beszélj a magasztos Krsnáról – kérlelte őt – hiszen ő az…

āpannaḥ saṁsṛtiṁ ghorāṁ yan-nāma vivaśo gṛṇan |
tataḥ sadyo vimucyeta yad bibheti svayaṁ bhayam ||

āpannaḥ –
megtörtént, elért (valamilyen helyzetbe került); saṁsṛtim – világ folyásába, lélekvándorlásba, a születés és halál menetébe (sṛti); ghorām – rettentőbe; yad-nāma – akinek a nevét; vivaśaḥ – fegyelmezetlen; gṛṇan – zengő; tataḥ – abból; sadyas – gyorsan, azonnal; vimucyeta – megszabadulhat; yad – akit; bibheti – fél; svayam – maga; bhayam – félelem

… kinek nevét még ha figyelmetlenül is zengi a születés és halál szörnyű körforgásába jutott (ember),
ama (körforgásból) hamarost megszabadulhat, hiszen maga a Félelem féli (e nevet).

A vaśa szó alárendeltséget, függőséget jelent, a vi- előtaggal fegyelmezetlent, féktelent, vagy éppen tehetetlent, irányítás alatt állót (a vi- kifejezhet tagadást, de jelenthet fokozást is). Dzsíva gószvámí értelmezésében: annak ellenére, hogy más dolgokhoz ragaszkodik, mástól függ.
Visvanáth Csakravartí Adzsámil példájára emlékeztet: csupán kimondta Nárájan nevét, s így meghátrálni kényszerültek a jamadúták. Krsna nevétől a megtestesült Félelem, Mahákála (Siva rettenetes, pusztító arculata) is retteg, mit sem szólva Jamáról, a Halálistenről, vagy a jamadútákról, az ő követeiről.
Sríla Prabhupád az öntudatlanul, nem tudatosan szóval fordítja a vivaśaḥ kifejezést, s leszögezi: „Krsna transzcendentális neve még akkor is segíthet megszabadulni a születés és halál csapdájából, ha valaki csupán a körülmények kényszerítő hatására vagy nem tudatosan mondja ki.”

2010. november 24., szerda

a szent név alászállása


Srídhar Mahárádzs navadvípi templomában, lakrészének tetőteraszán ült. Az idős szádhu igen elmélyedt hangulatban volt, szinte vétek volt zavarni őt. Intett, üljek le előtte egy gyékényülésre. Sehol senki.
– Milyen sok minden látszik innen fölülről, ami Maháprabhura emlékeztet bennünket! – mondotta az idős mester. – A Gangesz, az erdő, a templomok, a kedvenc fái, a banánfák… Mit szeretnél?
– Meg tudná magyarázni, miképpen lehetséges az, hogy az emberek a szent nevet zenghetik, hogyha az teljességgel lelki? – kérdeztem. Némi hallgatás után Srídhar Mahárádzs megszólalt: Nitái Csaitanja, Nitái Csaitanja, majd belekezdett válaszába.
– A szent nevet nem ejtheti ki anyagi nyelv, nem hallhatja anyagi fül. A név adhóksadzsa, vagyis túl van a tapasztalati tudáson, s fönntartja magának a jogot, hogy rejtve maradjon a világi érzékek előtt. Tapasztalataink, tudásunk s emlékeink, amivel csak rendelkezünk, mind a világi érzékekkel foghatók föl. Nyelvünk főként föld- és vízelemből áll, de a szervezetet behálózó idegvégződések, amelyek elektromos töltést hordoznak, szintúgy anyagiak. Ha egy tárgy túlságosan távol van, érinthetetlen, nem látható, nem ízlelhető, de ha túlságosan közel van szemünkhöz, hasonlóképpen láthatatlan, hisz nem látjuk saját tilakunkat vagy a szemfestéket sem.
Az érzékszerveinket megtoldó mikroszkópok és teleszkópok érzékenyebb eszközök, de még mindig az anyagi szférára korlátozódnak. Egyetlen teleszkóp sem képes kifürkészni az univerzum legkülső burkait, s a mikroszkóp lencséi is atomokból állnak, így nem képesek megmutatni az atomokat, vagy az annál is kisebb részecskéket. Ugyanilyen eredménytelen a mentális agytorna is a lelki dolgok vizsgálatában. Az elme olyan anyagi elem, melynek sűrűsége igen kicsiny. Így a magasabb absztrakciók cseppet sem lelkibbek a kődarabnál. Sokan hiszik, hogy az elme képességeinek kiterjesztésével felfogható a végtelen, csakhogy e számítás hibás. Ha a végtelen beleférne a korlátozott elmébe, nem lehetne végtelen. Az ember azt sem tudja, hány hajszála van, hiába töri a fejét az absztrakt zen- vagy upanisad-aforizmákon, hiába spekulál, saját erejéből úgysem válhat végtelenné. Szellemi önkielégítés ez, s az elme túlcsordul és kiég, ami sajnálatos következményekkel jár: az önvalót és a végtelent illető teljes tudatlansággal.
Léteznek olyan csatornák, melyeken keresztül a végtelen alászáll. Ő a teljes hatalom, dicsőség, szépség, tudás, gazdagság és lemondás. Ő az uralkodó, a mindenhová elterjedő, teljességgel szabad és autokrata. A végtelen nem zárható véges térbe, ám ha Ő a végtelen, akkor képes a maga teljességében is megmutatkozni a véges elme számára is. Amikor saját szándékai szerint átveszi a kezdeményezést, és feltárja magát híve előtt, akkor következik be az önmegvalósítás, az a transzcendentális kinyilatkoztatás. S Ő a lelki hangon keresztül száll alá, amikor rezgésbe hozza a világban Őt képviselő tiszta bhaktái transzcendentális ajkait. A szat-guru hallgatóságának eleddig néma lelki ajkain is a transzcendens hang vibrál.
Szat-gurudéva a Haré Krsna mantrát zengi. Anyagi fülünk olyan hangot érzékel, amely Krsna transzcendentális nevére emlékeztet. A dobhártya megmozgatja a belsőfül folyadékát, amely félig víz, félig levegő, ez továbbadja rezgését az éter elemnek, s végül eljut az elmébe. Ám a lélekhez ekkor még nem jutott el a hangrezgés, még nincs igazi lelki élmény, tapasztalat. Az elme impresszióira támaszkodva élvezzük a karatálok hangját, a dalok ritmusát, a kellemes társaságot, a hallás és figyelés eredményét. De még nincs vége.
A guru által kiejtett eredeti hangzás átszeli az elmét, megmozgatja intellektusunkat, s a bhakti filozófiájával kezdünk foglalkozni. Millió éveken át tanították ezt a bölcsek a szent folyók partjain. A mantrázás lehetséges hatásairól szóló ideák mindenütt megtalálhatók. Ám ez a szó szoros értelemben még nem lelki kinyilatkoztatás. Az intelligencián túl ott van a spirituális tényező, ott van a lélek, ott vagyok én magam.
Az érzékek, az elme s az értelem határait maga mögött hagyó hang végre saját tényleges létünk legfinomabb érzelmi húrjait pendíti meg. Ez a szent név lelki megtapasztalása, lelki fülekkel való meghallása. Majd az inspirált lélek válaszol, visszhangot küld az értelmen, az elmén s a külső érzékeken át, s kimondjuk: Haré Krsna. Ez a szent név maga Isten. S ettől táncolunk örömünkben.
Hangok, hangok, hangok: próbáld megragadni a hangokat! Kapaszkodj fel az éterben úszó hanghullámokra, s biztosan boldog leszel a lelki életben. Az egyik rsi azt magyarázza szútráiban, hogy a tömeges járvány oka a tisztátalan hangrezgés által megmételyezett éter. Ha a védők s ügyvédek az igazság nevében csak hazudoznak a bíróságon, e hangrezgések megfertőzik az étert, ami megrontja a levegőt s vizet, aminek ragály a vége.
A négyarcú Brahmának a világ megteremtéséhez az óm hangrezgése volt az alap. Ebből az óm mantrából születik a gájatrí-mantra. E hangrezgésben spirális csillag- és planéta-virágokként nyílik a tizennégy bolygórendszer, az univerzum közepén a Nappal. Az egyes bolygórendszerek a Brahmá által kiejtett különféle hangokból keletkeztek.
A végtelen számú lelkeknek minden galaxisban megvan a lehetőségük a tevékenységre (karma), a vallásosságra (dharma), a gyarapodásra (artha) az érzékek élvezetére (káma) és az üdvözülésre (móksa). Brahmá feladata, hogy a sokaság bűnös és erényes tettei szerint gondoskodjon e galaxisokról és bolygókról. Brahmá minden bolygórendszerhez sajátságos hangrezgést rendel, mérnöke, Visvakarman pedig e hangrezgés alapján formálja a bolygókat. Így oszlanak el a finom s a durva elemek.
A mi bolygónkon a föld- s a víz-elem van túlsúlyban. Másutt csak víz van, a napon pedig a tűz-elem az uralkodó. Ha egy lélek az illúzió befolyása alatt véget akar vetni durva hús-vér létezésének, levegő-típusú, éteri-, mentális- vagy intelligencia-típusú bolygón szellemként folytathatja tovább.
Az egyéni lélek föl van ruházva bizonyos töredékes teremtő képességgel, és saját befolyási övezetét a hangrezgésen keresztül hozza létre. Egyesek befolyása nem terjed túl saját koponyájukon, mások egy közösségre, nemzetre vagy akár egy egész planétára hatással vannak. Érdekszféráik szépsége és harmóniája pedig attól függ, milyen hangot keltenek.
Egy ország meghódítása során az első célpontok a rádióadók, az újságok, a kommunikációs eszközök. Az új kormány rádión sugárzott kiáltványa megdöntheti az előző vezetést és meghódíthatja az egész országot. Az új adminisztráció a rádióadásokon keresztül szilárdíthatja meg hatalmát. Ám ha hibás az adás, minden tönkremegy. Ezért olyan változó a világhelyzet. A dzsívák szava – a biblia kifejezéssel élve – bábeli hangzavar. Értelmetlen hangok töltik és rontják meg az étert, a levegőt, a vizet, sőt a tárgyak, a helyek s emberek molekuláris struktúráját.
Az elme két funkciónak tesz eleget, a szankalpa és a vikalpa szerint működik. Szankalpa az elme ama működése, amivel a gondolatokat képzetekké, elméletekké, gondolati rendszerekké összegzi. Vikalpa pedig a gondolatok elvetése; a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás útján szerzett tapasztalatok leegyszerűsítése, korlátozása. Mindkét működést a hangrezgés irányítja. Tegyünk egy kísérletet: hunyd be a szemed, s én mondok egy számot. A számok úgy villannak fel az elmédben, mint egy pénztárgépen. Egy, három, hét, négy… A szankalpa és a vikalpa kelti és ejti el a gondolatokat. Ez az elme működésének igen egyszerű metódusa. Bonyolultabb a dolog, ha valaki szándékosan rossz vibrációkkal rontja meg a hanghullámokat. A kommunikációs eszközök a kisiskolás tankönyvektől kezdve a legmagasabb szintű „filozófiáig” hamis hangokat szórnak. A Fehér Ház szóvivői is remek példái hanghullámok szándékolt torzításának. Ám ha lelki hangokat sugároznánk az éterbe, hogyha a Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré transzcendentális hangvibrációjával töltenénk meg a levegőt, a mantra energiája minden élőlényt megtisztítana, fölvilágosítana és feltöltene.
Az Úr Csaitanja verse – amely minden lelki tanítások végső szava – első strófájában a Haré Krsna mahámantra transzcendentális hangjának hét hatását sorolja föl. Először is letörli az anyagi port az elme tükréről (csétó-darpana márdzsanam). Az elme a lélek és a külső anyagi burkolat, a test összeköttetését biztosító közeg. A lélek anyagi értelemben nem-cselekvő. Az illúzió, a májá bűvöletében a lélek lappangó, egyfajta tetszhalott állapotba kerül. Ennek ellenére a lélek olyan erős, hogy tudatosságot sugároz. Az elme közegén keresztül működnek az érzékek, s így „tudjuk” a dolgokat. Ha az elme lencséjét elállítja az anyagi természet, az ember zavarodott lesz, szenved a fájdalomtól, betegségtől s a haláltól. Igen, a halál valójában csak egy bizonyos elmeállapot, hiszen a lélek halhatatlan. Az elme hiteti el velünk hamis módon, hogy haldoklunk, betegek vagyunk, fuldoklunk vagy éppen világra hozunk egy élőlényt. A mahámantra hathatósan tisztítja az elmét. Minden anyagi agyszülemény, a szenvedések eme okozói kimúlnak, éhen pusztulnak. Ezek az anyagi élvezeteken tenyésznek, s ha az elménket elárasztja a transzcendentális hang, azzal kioldjuk a bombát: az anyagi öröm s bánat minden tévképzete szilánkokra zúzódik, megsemmisül, az anyagi elme behódol, nem marad már ellenség. Ekkor az elme a lélek spirituális tudását, tulajdonságait s energiáját tükrözi.
Kialszik a feltételekhez kötött lét perzselő tüze (bhava-mahá-dávágni-nirvápanam). A nirvána, amit a buddhista írásokból oly sokan igyekeznek megérteni, az anyagi lét tüzének kialvását jelenti. A test kezdettől fogva az emésztés tüzében ég. A biológusok azt mondják, a test egy belső égésű organizmus, amely hőt, vízgőzt és széndioxidot termel. Aztán hetven-egynéhány esztendő múltával az emésztés tüze fölégeti az adott testet, s mi egy másikba költözünk, hogy azt is fölemésszük.
Akár az erős dohányos, aki a még izzó cigarettával gyújtja meg az újabb szálat. A transzcendentális hang azonban képes kioltani ezt a tüzet.
A transzcendentális hang a világosság, békesség és rettenthetetlenség áldó sugarait terjeszti (sréjah kairava-csandrikávitaranam), s többé semmiféle aggodalom nem keríti hatalmába az elmét. Az ember mélyen gyökerező félelmekkel születik a világra: létezik-e biztonság? Van-e öröm, békesség? A válasz az alapvető mag: az Óm ebben az értelemben egy nyomós lelki igenlés. Igen, állító válasz. Az elme cáfolata még nem válasz a lélek kérdéseire, pozitív válaszra van szüksége. A mahámantra tényszerű igazságokkal látja el az elmét.
Az időtlen idők óta szomjúhozó léleknek az örömteli nektáróceán dagályhullámán kínálják (ánandámbudhi-vardhanam pratipadam púrnámrtászvádanam).
Az utolsó sor kettős értelmű: egy külsődleges és egy belső tartalmat rejt (szarvátma-sznapanam param vidzsajaté srí-krsna-szankírtanam). Szarvátmá egyfelől az összes élőlényre vonatkozik. A szent név minden lelket transzcendentális boldogságban, tudásban és szeretetben fürdet meg. Magasztos ereje teljességgel lenyűgözi a lelket. De Csaitanja Maháprabhu szerint az átman szónak sok jelentése van. Jelentheti a legfelsőbb Abszolút Igazságot, a testet, az elmét, az értelmet, a törekvést, a meggyőződést és a természetet is. S a mahámantra tiszta hangjait zengve az ember minden létező okát is meghódíthatja. Csak egyszer kiejtve a szent nevet lelkivé válhat az elme, a test, a lélek s a természet is. Ragadd meg minden lét okát, a hanghullámokat, s itasd át azokat a szent név vibrációjával! Ennek eredményeként teljességgel megváltoznak az energiák. Minden ásram, templom, az összes berendezési tárgyával egyetemben isteni. Az ásram, mint környezet különbözik attól a környezettől, amelybe beleszülettünk. Ez „odaát” van, ez Gólóka, s minél tovább haladunk lelki gyakorlatainkban (szádhana), annál többet mutat meg magából az Úr.
Dzsagat-guru Dzsajadéva Gószvámí egyik gyönyörű versében a Haré Krsna mantra alászállásának mérhetetlen erejéről így ír: „Óh, Harinám, a fülembe hatolsz s megérinted a szívem. Könnyek potyognak a szememből s ahogy a földre hullanak, átáztatják a talajt. Lábnyomaim megmaradnak a puha agyagban, s követőim így járhatják az én utamat.”
Ám tudnunk kell, ha a guru nem hiteles, a mantra nem érinti meg az elme s test burkában lakozó lélekszikrát. Lehet, hogy ugyanúgy hangzik, de mégsem az – akár a tej s a mésztej, bár hasonlóak, mégis különböznek egymástól.
Manapság sok álguru jár-kel a világban, s ez a tény mintegy láthatatlanná teszi az igazi bhaktákat. Ha valaki kincset lel egy fa alatt, s kezdőbetűivel megjelöli azt, mégsem találja majd, ha visszatértekor már mindegyik fán ugyanaz a jel látszik.
A szent nevek által keltett eredeti érzelmek Krsna kedvteléseinek koncentrált, örömteli emlékképei. Ezek az érzések minden lélekben benne rejlenek és ötfélék lehetnek: a semleges érzés, a szolgálatkészség, a barátság, a szülői érzelmek és a meghitt szeretői gyöngédség. Krsna minden transzcendentális érzelem óceánja (akhila raszámrta-szindhu). A Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, minden olyan szolgálatot viszonoz, amiket hívei a fenti érzelmek szerint nyújtanak neki (jé jathá mám prapadjanté tánsz tathaiva bhadzsámjaham). Krsna saját édes akarata s kedve szerint használja semleges híveit, akik nem szolgálják aktívan az érdekeit: amikor fuvolázni támad kedve, fölveszi hangszerét, majd leteszi, ha úgy kívánja. Szolgáival szemben Ő a tekintélyes úr. Ebben a viszonyban már több az esély az úr megörvendeztetésére kedvenc ételével vagy ruhájával. De van még akadály, hiszen bármikor elküldheti szolgáját, akinek kötelessége az engedelmesség. A baráti viszonynak két fokozata van. Az elsőben a dzsíva baráti érzelmekkel viszonyul Krsnához. Bocsánatért esedezik, ha véletlenül tréfálkozva szólt volna hozzá, vagy nem borult le társaságában. Az érettebb barátságban már nyoma sincs a tiszteletteljes formaságoknak. Szudámá, Srídámá s a többi pásztorfiú véget nem érő játékoknak hódol Krsnával: a vállára másznak, birkóznak, mintha egyenlők volnának. Sőt, olykor kisebbnek vélik Krsnát. „Krsna a legfiatalabb közöttünk, ráadásul a legkisebb. Könnyen legyőzhetjük birkózásban, óvatosan bánjatok hát vele!”
Ahogy a nádcukor szirupja egyre jobban sűrűsödik, majd kezd kikristályosodni, úgy válik a barátság is szülői szeretetté újabb érzelmek gyarapodásával. „Krsna a kisfiam – mondja Jasódá anya – gondoskodnom kell róla, és védelmeznem kell Őt. Milyen ijedelem, ha csak öt percre is eltűnik a szemem elől! Attól tartok, éppen egy hatalmas fa temeti maga alá, vagy rettentő démonok kerítik hatalmukba. De itt vagy! Miért ijesztgeted így anyádat? Maradj mindig mellettem, nem bírom elviselni, ha nem láthatlak!” Ebben a meghitt viszonyban akár meg is büntetik imádottjukat a bhakták.
A sűrű cukorszirupból lesz a kandiscukor, s a szülői ragaszkodásból alakul ki a szeretői gyöngédség, mikor is a hívő teljességgel átadja magát Krsna kívánságainak, anélkül, hogy bármit is várna saját boldogsága érdekében. „Teljességgel a Tiéd vagyok, feltétel nélkül meghódolok előtted. Ha lábad alá tiporsz, vagy kegyesen magadhoz ölelsz, én boldog vagyok, ha te boldog vagy. Készen állok, ha a pokolra akarsz taszítani, s megvonod tőlem társaságod. Ha Te el is felejtesz, én soha nem foglak elfelejteni, mindig imádni foglak!”

Ekkorra őszentsége már kimerült. Negyven esztendeig tanított hangosítás nélkül, így hangja alig hallható. Ott ültünk egymással szemben, arcunk már-már összeért. Ekkor szólalt meg az egyre hangosodó gong, melynek hangja végül a csendbe olvadt.
– Menj hát, itt az árati ideje.

(forrás: Gangesz folyóirat, 24. szám)

2010. október 27., szerda

Upadésámrta 7-8. – a lelki gyakorlatok jelentősége


syāt kṛṣṇa-nāma-caritādi-sitāpy avidyā-
pittopatapta-rasanasya na rocikā nu |
kintv ādarād anudinaṁ khalu saiva juṣṭā
svādvī kramād bhavati tad-gada-mūla-hantrī ||7||

syāt –
van; kṛṣṇa-nāma-carita-ādi – Krsna neve, tettei s a többi; sitā – cukor (fehér, holdsugár, szépasszony); api – még; avidyā-pitta-upatapta-rasanasya – a tudatlanság epéjétől elhatalmasodott nyelvé (ízé); na – nem; rocikā – vonzó, kellemes; nu – bizonyosan; kintu – ám; ādarāt – figyelemből, gondosságból; anudinam – nap-nap után; khalu – bizony; sā – az; eva – bizony; juṣṭā – gyakorolt; svādvī – édes, zamatos; kramāt – lépésenként, lassanként; bhavati – lesz; tad-gada-mūla-hantrī – ama betegség gyökerének elpusztítója;

Krsna neve, tettei akár a cukor, mégis, a nyelvnek, melyen a tudatlanság epéje elhatalmasodott, nem lesz kedves.
Ám gondosan, nap-nap után ízlelgetve lassanként zamatossá válik, s a betegség gyökerét is elpusztítja.

tan-nāma-rūpa-caritādi-sukīrtanānu-
smṛtyoḥ krameṇa rasanā-manasī niyojya |
tiṣṭhan vraje tad-anurāgi-janānugāmī
kālaṁ nayed akhilam ity upadeśa-sāram ||8||

tad-nāma-rūpa-carita-ādi –
az ő neve, formája, tettei s a többi; sukīrtana-anusmṛtyoḥ – dicsőítésben és megemlékezésben; krameṇa – lépésenként; rasanā-manasī – a nyelvet s az elmét; niyojya – alkalmazva, használva; tiṣṭhan – lakozó; vraje – Vradzsában; tad-anurāgi-jana-anugāmī – az őhozzá vonzódó embert követő; kālam – időt; nayet – töltse („irányítsa”); akhilam – egészen; iti – így; upadeśa-sāram – tanítás leglényege;

Nyelvét és gondolatait mindinkább Krsna neve, alakja s tettei dicsőítésével és a rájuk emlékezésben foglalja el.
A Vradzsában lakozó, s az őhozzá vonzódókat követő (tanítvány) töltse így minden idejét – ez a tanítás leglényege.

Sríla Prabhupád fordításában: „ (7) Krsna transzcendentális szent neve jelleme és kedvtelései édesek akár a méz. S bár a tudatlanság sárgaságában szenvedő ezt nem érzi, mily csodálatos, hogy a nektári szent nevet figyelemmel, naponta zengve, azt egyre ízesebbnek találja, s lassan betegségéből is kigyógyul! (8) A jótanácsok lényege így hangzik: beszédünket és elménket napi huszonnégy órán át lefoglalva szüntelenül hirdessük és tartsuk emlékezetünkben Krsna szent nevét, transzcendentális formáját, jellemét és kedvteléseit. Éljünk Vradzsában, ahol Krsna szeretett, és az odaadó szolgálathoz szilárdan ragaszkodó bhaktáinak nyomdokait követve szolgáljuk Őt.”

A hatodik vers után adódik a kérdés: miképpen juthatunk magunk is a lelki látásmód birtokába? A választ e versek adják: a lelki gyakorlatok (szádhana) végzése nyomán tisztul meg a szív. Az örökkön tökéletes szeretet potenciálja bennünk rejlik, hiszen a lélek az isteni tűz szikrája, az isteni szeretet viszonzó részese. Csaitanja Maháprabhu is így oktatja Szanátan gószvámít: „A Krsna iránti örökkön tökéletes szeretet nem külső forrásból származik, hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén ébred a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya, śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya. Cscs. 2.22.107.) Tehát a megvalósult odaadó szeretet nem a szádhana eredménye, ám a szádhana végzése megtisztítja a szívet, s így felcsillan a benne rejlő ékkő, a Krsna iránti szeretet.
Igen ám, de a lelki gyakorlatok a lelki tisztánlátás hiányában (a-vidyā) anyagias módon gondolkodó ember számára nem kedvesek (na rocikā), így Krsna nevének zengésében sem talál örömöt, ezért elutasítja azt. Az evilági mentalitás falán a szádhu képében megjelenő isteni könyörület üt rést, s később is a guru és a szent vaisnavák társasága inspirálja leginkább a gyakorlót. Mindkét vers hangsúlyozza a lelki gyakorlatok rendszerességét. Nap-nap után (anudinam), azaz mindennap – áll a hetedik versben, a nyolcadikban pedig: a tanítvány töltse így idejét egészen (kālam nayet akhilam), azaz a nap huszonnégy órájában szüntelen szentelje magát a lelki gyakorlatainak. Nincs kétféle életünk: egy az anyagi világ számára, egy másik pedig a lelki gyakorlatainknak, fontos feladat hát, hogy a világi tevékenységeinket is összhangba hozzuk szádhanánkkal.
Krsna neveinek zengése nem közönséges eszköz. Néhány mantra elmondásával kezdődik, ám a távlatok nektáriak, melyhez képest a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentesség és az üdvösség jelentéktelen semmiségek csupán. (Lásd Haridász Thákur szavait, melyeket Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében mondott.) Ekképp gyógyul meg a világi látásmód betegségében szenvedő lélek.
A krameṇa (lépésenként, fokról-fokra, mindinkább) szó kifejezi, hogy a szádhaka (a gyakorló) egyre mélyebbre hatol, lelki gyakorlatai egyre intenzívebbé válnak. Sríla Prabhupád kommentárjában ezzel kapcsolatban példaként az emlékezés (smaraṇa) fokozatait sorolja fel.

Hadd hívjam fel a figyelmet a hetedik vers két finom utalására! A sitā a versben finomított cukrot jelent. A szó a fehér (sita) melléknévből származik, további jelentései: holdsugár, szép leány. Így kerül a vers első sorában egymás mellé a fekete (hiszen a kṛṣṇa szó feketét is jelent) és a fehér, Krsna és a Holdsugár Szépleány… Krsna neve és tettei elválaszthatatlanok Rádhától.
A vers a szent név zengésének gyakorlatát a juṣṭā szóval fejezi ki. A szó többet jelent egyszerű gyakorlásnál, a juṣ igei gyök jelentései: elégedetté válik, szeret, kedvel, örömét leli valamiben, valaminek szenteli magát. A gyakorlás tehát nem mechanikus ismétlést jelent, hanem komoly nekiszentelődést, mely azonban örömteli, s elégedetté teszi a szívet.

A szádhana-bhakti két módjáról beszélnek. A szabálykövető (vaidhí) odaadás a szentírásokban lefektetett előírások és tiltások szerinti életet jelent, míg a rágánuga-bhakti olyan személyes példakép követését jelenti, aki tiszta és spontán ragaszkodással viszonyul Istenhez. A nyolcadik versben ez utóbbira vonatkozik az őhozzá, azaz Krsnához vonzódókat követő (tad-anurāgi-janānugāmī) megjelölés.

Kövessük hát mi is Ambarísa király példáját, minden érzékünkkel az érzékek urát szolgálva!

(Ambarísa király) gondolatai Krsna lótuszlábai (körül forogtak),
szavai a Úr tulajdonságairól szóltak,
kezei Hari templomát takarították.
Fülével Acsjutáról szóló történeteket hallgatott,
szemeivel Mukunda múrtiját, s hajlékait (a híveket s a templomokat) látta,
s az ő szolgáinak testét érintette csupán.
Szaglását a felajánlott virágok illatának érzékelésére,
ízlelését a tulaszílevéllel felajánlott praszádam megízlelésére,
lábait Harival kapcsolatos zarándokhelyek felkeresésére,
fejét pedig Hrsíkésa lótuszlábához hajtásra használta.
A szent szolgálatra vágyott, s nem érzékei élvezetére,
éppoly ragaszkodással, mint az Úr más nagy hívei.

(Bhág. 9.4.18-20.)