A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mukti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mukti. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 31., szombat

Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetése



Kavi Karnapúra a Srí Csaitanja felkelő holdja (Śrī Caitanya-candrodaya-nāṭaka) című drámájának hetedik színében mutatja be Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkozását és beszélgetését. E szín a király tanácskozótermében játszódik. A király és tanácsadója, Szárvabhauma Bhattácsárja a zarándokútján lévő Csaitanja Maháprabhuról beszélgetnek. Hogy hagyhatta itt Maháprabhu az Úr Dzsgannáthot? s vajon visszatér-e valaha? – kérdi a király. A szentek a szívükben viszik magukkal az Urat – feleli Szárvabhauma –, s mert barátai vannak itt, így idővel bizonnyal vissza is tér majd.
E beszélgetés közben jelenti az ajtónálló, hogy egy bráhmana érkezett hírekkel… őt Szárvabhauma Bhattácsárja küldött Maháprabhu nyomába. Nyomban beinvitálják, a király hellyel kínálja, és Szárvabhaumával együtt faggatni kezdi: merre járt az Úr, mi történt vele? A hírnök pedig elbeszéli Mahárabhu Kúrmaksétrai látogatásának történetét, és Vászudéva, a leprás bráhmana meggyógyítását. Ám adjuk át a szót a szereplőknek!


sārvabhaumaḥ: tatas tataḥ |

Szárvabhauma: És mi történt aztán?

vipraḥ: tataś ca nṛsiṁha-kṣetram upagamyāgamyānubhāvo bhagavantaṁ nṛsiṁhaṁ dṛṣṭvā stutvā praṇamya pradakṣiṇīkṛtya pratasthe |

Bráhmana: Az Úr azután felkereste Nrszinha-ksétrát. Ahogy megérkezett, s megpillantotta Úr Nrszinhát, imáit és hódolatát ajánlotta, aztán tisztelgőn körbejárta az oltárt, és folytatta útját.

kāñcanācala-marīci-vīcibhir
gaurayan kim api dakṣiṇāṁ diśam |
darśanena karuṇā-taraṅgiṇā
drāvayan jana-manāṁsi sarvataḥ ||4||


(4) Arany-hegyként tündökölve fénysugarak özönével
árasztotta el a délvidéket.
Láthatták őt, könyörületének kiáradó hullámai pedig
mindenfelé megolvasztották az emberek szívét.

api ca,
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he |
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa pāhi naḥ ||5||


(s aztán)
(5) Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség Krsna, oltalmazz minket!

ittham ambuda-vikasvara-svara-
snigdha-mugdha-vacanāmṛta-dravaiḥ |
hlādayan śrutimatāṁ śruti-dvayaṁ
cittam apy apaharan sa jagmivān ||6||


(6) E dalt énekelte, felhőmorajlásnak tűnő, zengő hangján.
Elbűvölő, ártatlanul egyszerű szavai nektár-áradásával
gyönyörködtette mindazok fülét, akik hallhatták őt,
s amerre csak elhaladt, mindenki szívét elrabolta.


A mugdha itt egyszerűt, ártatlanul tisztát, természetest jelent.

sārvabhaumaḥ: satyam evāttha | tasyaivam eva prakṛtiḥ |

Szárvabhauma: Így igaz. Ilyen az ő természete.

vipraḥ: tato godāvarī-tīram āsādya vihita-viśrame jagaj-jana-manobhirāme nirupama-kṛpābhirāme prema-saubhagavati bhagavati kanaka-ketakopavana iva parimalāmodita-dig-valaye sakala-guṇa-nilaye svayam-prakāśikayā tat-prathayā ko 'yaṁ ko 'yam iti kṛta-samūhaḥ samūhaḥ kṣauṇi-surāṇāṁ tatra militavān | nimantritaś ca kenāpi |
samanantaram ananta-rahasye sarvataḥ sañcarati jana-caya-śravaṇa-kānte tad-udante mantrākṛṣṭa iva graha-gṛhīta iva vismaya-camatkāra-vikāra-viśaṁsthūla iva rāmānanda-rāyaḥ samupeyivān |


Bráhmana: Aztán a Gódávarí partjára érve az egész világot elbűvölő, páratlanul könyörületes Úr megpihent. Szeretet és jószerencse áradt belőle. Olyan volt, akár egy arany-kétakí virágokkal pompázó illatos kert. Tündöklő ragyogása nyilvánvalóvá tette (az egész világ számára), hogy ő minden jótulajdonság tárháza, s hirdette kiválóságát. „Ki ez? Ki ez?” – kérdezgették egymástól a bráhmanák csoportjai, ahogy megpillantották őt – „Valakinek meg kellene hívnia őt!”
Végül megérkezett Rámánanda Ráj is, hogy találkozhasson a végtelen titokzatos, és a sokaság szívének oly kedves személlyel. Ámulattól izgatottan közeledett, akár ha varázslat vonzaná, vagy ha szellem szállta volna meg.

A sárga virágú kétakí a kiengesztelés virága. Bár fája girbe-gurba, levelei hegyesek és élesek, a közöttük megbúvó virág kellemes illatú. A hasonlat Csaitanja könyörületes természetére is utal.
A bráhmanákat a szöveg földi istenekként említi (kṣauṇi-sura). A sokaság szívének oly kedves személy: a szövegben a jana-caya-śravaṇa-kānta (ember-tömeg-hírnév-kedves) arra utal, hogy a tömegben futótűzként terjedt a csodálatos szerzetes felbukkanásának híre, és a kormányzót először ez vonzotta oda. Aztán ahogy megpillantotta Csaitanját, már messziről lenyűgözte személyének varázsa.

rājā: rāmānanda dhanyo’si dhanyo’si | yasya te nayana-viṣayībhūtās te caraṇāḥ |

Király: Ó, Rámánanda, nagyon áldott vagy, nagyon áldott! Megpillanthattad az Úr lábait!

vipraḥ: samanantaram āgatyaiva caraṇa-kamala-parisare sarerīyamānāśru nipatati sma svayam eva | aye tvam eva rāmānando 'sīti bhagavatā sānugraham ukte | atha kim iti ca pratyuce | tad anu bhagavatāpi sārvabhaumānurodhena bhagavad-ālokanam abhīṣṭaṁ mameti mayātra kṣaṇam avasthitam | tat su-vihitam eva vihitaṁ bhavatā yat svayam eva samupasede | tad ucyatāṁ kiñcid ity ābhāni |

Bráhmana: Azután szemében könnyei gyöngyeivel az Úr lótuszlábához omlott. „Óh, te vagy hát Rámánanda!?” – szólította meg könyörületesen az Úr. „Valóban” – felelte Rámánanda. „Szárvabhauma javaslatára vágytam megpillantani téged, s ím, most bekövetkezett e pillanat. Ez itt egy alkalmas hely, hadd üljek le ide melléd. Kérlek, válaszold meg a kérdéseim!”

tato yadyapi rāmānando hi ko 'yaṁ kiṁ nāma kiṁ mahimā kim āśayaḥ kiṁ tattvam iti kim api bhagavad-viṣayaka-jñāna-viśeṣaṇābhijñas tathāpi cira-kāla-kalita-satata-sakhya-sukha-subhaga-gam-bhāvuka iva niḥsādhvasa eva kim api paṭhituṁ upacakrame –

„Ki Ő? Milyen néven szólítható? Milyen a dicsősége? Miképpen menedék? Mi az (Abszolút) Igazság?” Noha Rámánanda részletekbe menően jártas e témákban, most előbb hosszasan ízlelte a meghitt barátság boldog, áldott hangulatát, majd határozott hangon e verset zengte:

A színmű előadásakor itt a figyelem a színpad másik oldalára fordul, ahol a hírnök bráhmana elbeszélésében megidézett Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetnek.

mano yadi na nirjitaṁ kim amunā tapasyādinā
kathaṁ sa manaso jayo yadi na cintyate mādhavaḥ |
kim asya ca vicintanaṁ yadi na hanta ceto-dravaḥ
sa vā katham aho bhaved yadi na vāsanā-kṣālanam ||7||


(7) Ha az elme nem kontrollált, mit ér az önfegyelem, s a többi gyakorlat?
S vajon miként uralhatná az ember az elméjét, ha nem Mádhavára gondolva?
Ám mire a gondolat, ha nem olvad meg a szív?
És hogyan is lágyulhatna meg a szív, ha nem tiszták a vágyak?

A versmérték: pṛthivī (széles).

bhagavān: bāhyam etat |

A magasztos Úr: Ez csupán a felszín.

kā vidyā – hari-bhaktir eva, na punar vedādi-niṣpannatā
kīrtiḥ kā – bhagavat-paro’yam iti yā khyātir na dānādi-jā |
kā śrīḥ – tat-priyatā na vai dhana-jana-grāmādi-bhūyiṣṭhatā
kiṁ duḥkham – bhagavat-priyasya viraho no hṛd-vraṇādi-vyathā ||8||


(8) Mi a tudás? Csupán a Hari iránti szeretet (hari-bhaktir eva). E nélkül a véda is befejezetlen.
Mi a hírnév? Az Úrnak szentelődés (bhagavat-paraḥ). Az adományozásból és semmilyen más jótettből nem születik ehhez fogható hírnév.
Mi a gazdagság? Az Ő szeretete (tat-priyatā) . Sem vagyon, sem követők sokasága nem lehet ennél jelentősebb.
Mi a szenvedés? Elválás az Úrnak kedvestől (bhagavat-priyasya virahaḥ), nincs ennél szívettépőbb fájdalom!

A bāhya (felszín) szó szerint külsődlegest, kívül lévőt jelent. A verset a Csaitanját és Rámánandát játszó színészek szavaikat egymásba öltve szavalják. A 8. és 12. versek közti rész a Csaitanja-csaritámrta 2.8.245-260. részletével állítható párhuzamba.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ke muktāḥ |

A magasztos Úr: Úgy van! És kik a megszabadultak?

rāmānandaḥ:
pratyāsattir hari-caraṇayoḥ sānurāge na rāge
prītiḥ premātiśayini harer bhakti-yoge na yoge |
āsthā tasya praṇaya-rabhasasyopadehe na dehe
yeṣāṁ te hi prakṛti-sarasā hanta muktā na muktāḥ ||9||


Rámánanda:
(9) Akiknek Hari lábainak szeretetteljes közelségén kívül nincs más vonzalmuk,
Hari iránti forró szeretet bhakti-jógáján kívül nem ismernek más jógát,
és testüket mindig az iránta érzett heves ragaszkodás takarója fedi,
bizony, ők a természetüknél fogva megszabadultak, s nem a „megszabadultak”.

A versmérték: mandākrāntā (lassú léptű).

bhagavān: bhavatu |

A magasztos Úr: Igen!

kiṁ geyaṁ – vraja-keli-karma – kim iha śreyaḥ – satāṁ saṅgatiḥ
kiṁ smartavyam – aghāri-nāma – kim anudhyeyaṁ – murāreḥ padam |
kva stheyam – vraja eva – kiṁ śravaṇayor ānandi – vṛndāvana-
krīḍaikā – kim upāsyam atra – mahasī śrī-kṛṣṇa-rādhābhidhe ||10||


(10) Mit énekeljünk meg? A vradzsabéli kedvteléseket. Mi a legjobb e világban? A szentek társasága.
Mire emlékezzünk? Agha ellenségének nevére. Min meditáljunk? Murári lábain.
Hol éljünk? Csakis Vradzsában. Mi a fül gyönyöre? A vrndávan-béli
kedvtelések. Mi az imádandó? Srí Krsna és Rádhá neveinek magasztaló éneke!

Az első kérdések és válaszok lassú ütemben váltják egymást, kérdés, majd válasz és indoklás. A megszabadulás kibontása után azonban felgyorsul a beszélgetés, szinte egymás szavába vágva beszélget Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj.
Agha ellensége, Mura ellensége (Murári): Agha egy hatalmas kígyó testét felöltő démon, akit Krsna pusztított el. Az agha szó jelentése bűn, kín fájdalom – Agha démon így a megtestesült bűn, míg Mura az önhittség megtestesítője, melynek bástyái mögé bújunk (a név jelentése: körülzárás, körbevétel). Murával szintén Krsna végzett.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ucyatām ucyatām |

A magasztos Úr: Úgy van! Mondd még, mondd tovább!

rāmānandaḥ: (sva-gatam) itaḥ paraṁ kiṁ vaktavyam | praśnānurūpam uditam eva | adhunā yad vaktavyaṁ tenāsya sukhaṁ bhavati na veti na jānāmi | (iti kṣaṇam abhicintya prakāśam) –

Rámánanda: (maga elé) Ez a legvégső, mit mondhatnék még? Csak a kérdéseit követve válaszoltam. Mit mondhatnék most neki, ami elégedetté tenné… nem tudom. (Így tűnődik kis ideig, majd fennhangon folytatja)

nirvāṇa-nimba-phalam eva rasānabhijñāś
cuṣyantu nāma rasa-tattva-vido vayaṁ tu |
śyāmāmṛtaṁ madana-manthara-gopa-rāmā-
netrāñjalī-culukitāv asitaṁ pibāmaḥ ||11||


(11) Az ízeket nem ismerők csupán a nirvána nimba-gyümölcsét
szívogatják, ám mi, a lelki ízek igazságának tudói
a sötét nektárt, a szerelemtől felajzott fejőslánykák
szeme sarkának fekete vizét kortyoljuk.

A nimba (Azadirachta indica) apró gyümölcsének íze erősen kesernyés.
A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége).

bhagavān: punar anyad ucyatām | samānarthakam etat |

A magasztos Úr: Folytasd tovább! Ahogy eddig!

rāmānandaḥ: itaḥ paraṁ pratipādyam eva nāsti | kim anyad vaktavyam | (iti manasi vicārya prakāśam) –

Rámánanda: Nincs elmondható ezen túl semmi. Mi mást mondhatnék? (Elgondolkodik kissé, majd fennhangon)

līḍhān eva pathaś cakora-yuvatī-yūthena yāḥ kurvate
sadyaḥ spāṭikayanti ratna-ghaṭitāṁ yāḥ pāda-pīṭhāvalīm |
yāḥ prakṣālita-mṛṣṭayor jala-lava-prasyanda-śaṅkākṛtas
tāḥ kṛṣṇasya padābjayor nakha-maṇi-jyotsnāś ciraṁ pāntu vaḥ ||12||


(12) A csakóra madárkák raja csókolta végig az ösvényt,
melyen ékkövekkel kirakott kristályok soraként csillognak nyomainak oltárai,
s melyet a reménykedő könnyek zápora áztatott, és kent fel –
Krsna lótuszlába körmeinek tündöklő ragyogása oltalmazzon benneteket mindörökké!

A csakóra olyan fogoly-madár, ki a költők szerint kizárólag holdfényen él. A Hold a nektár forrása, így a holdfény a nektár tündöklése – a csakóra madarat pedig csak ez teszi elégedetté (a madár megnevezése a cak – megelégszik igéből származik). Másfelől a heves, ám viszonzatlan szerelem szimbóluma is: hiszen a földön szaladó madár számára a Hold elérhetetlen messzeségben ragyog az égen.
A vers azt a pillanatot állítja elénk, mikor a rásza-tánc köre felbomlik. Krsna Rádhá keresésére indul, a gópík pedig az éjszakai erdőben nyomaikat kutatják. A gópík csakóra madárként állnak előttünk, kik végigcsókolják Krsna lábnyomait.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: kāvyam evaitat | punar ucyatam |

A magasztos Úr: Ez valódi költészet! Kérlek, folytasd!

rāmānandaḥ: (kṣaṇaṁ vicintya) –

Rámánanda: (egy pillanatra eltűnődve)

śrīvatsasya ca kaustubhasya ca ramā-devyāś ca garhākaro
rādhā-pāda-saroja-yāvaka-raso vakṣaḥ-sthala-stho hareḥ |
bālārka-dyuti-maṇḍalīva timiraiś chandena vandīkṛtā
kālindyāḥ payasīva pīva-vikacaṁ śoṇotpalaṁ pātu naḥ ||13||


(13) A Srívatsza, a Kausztubha, de még maga a szerencseistennő is jelentéktelenné válik
Hari domború mellkasán, Rádhá lótuszlábának piros nyoma mellett.
Akár a felkelő nap bíbor-fény ragyogása, kit a sötétség köszönt imáival,
vagy a kibomlott vörös lótusz a Jamuná vizén – e lábnyom oltalmazzon bennünket!

A Srívatsza fehér szőrtincs Krsna és Visnu mellkasán, annak jeleként, hogy Srí, a szerencseistennő mindig ott pihen. A Kausztubha ékkő a tejóceán kiköpülése során bukkant a felszínre, és Visnu mellkasát díszíti. Ám mindezen ékességeket elhomályosítja Rádhá talpának pirosló nyoma – a fenséges istenimádat válik jelentéktelenné a rajongó istenszerelem mellett. A sötétség köszöntötte bíbor nap, a Jamuná sötét vizén tündöklő vörös lótusz – mindkét kép a sötét háttérben tündöklő piros ragyogás kontrasztját festi elénk.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: idam api tathā |

A magasztos Úr: Így, így!

rāmānandaḥ: (caraṇau dhṛtvā) –

Rámánanda: (az Úr lábait megragadva)

sakhi na sa ramaṇo nāhaṁ ramaṇīti bhidāvayor āste |
prema-rasenobhaya-mana iva madano niṣpipeṣa balāt ||14||
(

14) Kedves barátnőm, nincs két személy immár – ő egy szerelmes férfi,
és én egy szerelmes leány –, nincs már különbség!
A Szerelemisten erővel összezúzta,
és a szerelem ambróziájává préselte szíveinket.

athavā,
ahaṁ kāntā kāntas tvam iti na tadānīṁ matir abhūn
mano-vṛttir luptā tvam aham iti nau dhīr api hatā |
bhavān bhartā bhāryāham iti yad idānīṁ vyavasitis
tathāpi prāṇānāṁ sthitir iti vicitraṁ kim aparam ||15||


(vagy)
(15) Én az egyik szerelmes, s te a másik – e látásmód már a múlté,
a józan ész csónakja megfeneklett, nincs többé te és én. Mindkettőnk értelme elveszett.
Most mégis így próbálok gondolkodni: te a férj, s én a feleség –
életek hosszú során át vajon történhet-e ennél különlegesebb?

Rámánanda Ráj úgy fordul Csaitanjához, mint Rádhához egy barátnője. A Csaitanja-csaritámrtában ugyanez a hangulat a 2.8.194. versben lelhető fel, ott Rámánanda az elválástól szenvedő Rádhá szavait énekli meg.
A versmérték: śikhariṇī (koronás)

sārvabhaumaḥ: tato bhagavatā kim uditam ?

Szárvabhauma: S aztán mit mondott az Úr?

vipraḥ: tadā yad avalokitaṁ tad ākalaya –

Bráhmana: Íme, ezt láttam, akkor:

dhṛta-phaṇa iva bhogī gāruḍīyasya gānaṁ
tad-uditam ati-raty-ākarṇayan sāvadhānam |
vyadhikaraṇatayā vānanda-vaivasyato vā
prabhur atha kara-padmenāsyam asyāpy adhatta ||16||


(16) Akár egy kifeszített csuklyájú kobra, ki a kígyó-orvos énekét
hallgatja, úgy csüngött szavain, feszült figyelemmel.
Aztán mert alkalmatlannak találta, vagy talán túláradó boldogsága miatt?
az Úr lótuszkezét Rámánanda szájára tette.

A versmérték: mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)

rājā: bhaṭṭācārya! ko’yaṁ sandarbhaḥ?

Király: Bhattácsárja! Mit jelent ez?

sārvabhaumaḥ: mahārāja | nirupādhi hi prema kathañcid apy upādhiṁ na sahata iti pūrvārdhe bhagavatoḥ kṛṣṇa-rādhayor anupadhi-prema śrutvā tad eva puruṣārthīkṛtam | bhagavatā mukha-pidhānaṁ cāsya tad-rahasyatv aprakāśakam |

Szárvabhauma: Királyom! A minden korláton túllépő szerelem semmilyen megjelölést nem tűr, ezért hallván Krsna és Rádhá szerelméről szóló nyílt beszédet, az emberek javára tekintettel az Úr elfedte Rámánanda száját, hogy ne fedhesse fel e titkot.

vipraḥ: tadā cikura-kalāpaṁ dvidhā kṛtvā tenaiva tac-caraṇa-yugaṁ veṣṭayitvā nipatya gaditam –

Bráhmana: És akkor (Rámánanda az Úr) lábaihoz omlott, hajával beborítva lábait, és így szólt:

mahā-rasika-śekharaḥ sarasa-nāṭya-līlā-guruḥ
sa eva hṛdayeśvaras tvam asi me kim u tvāṁ stumaḥ |
tavaitad api sāhajaṁ vividha-bhūmikā-svīkṛtir
na tena yati-bhūmikā bhavati no’ti-vismāpanī ||17||


(17) A lelki ízek értőinek koronaékszere, a szerelmes táncos kedvtelések mestere,
bizony ő, a Szívek Ura nem más, mint te magad! Mi pedig magasztalunk téged.
Magától értetődő természetességgel öltesz magadra számos szerepet,
ám oly csodálatos ez a szerzetes-szerep, amit most magadra vettél!

(iti ciraṁ caraṇa-kamalaṁ dhṛtvā rudann āsīt | madhye madhye kiñcid gadati ca |

(Az Úr lótuszlábát hosszasan ölelve felzokog, s eközben így szól:)

ākasmiko na vidhinā nidhir abhyanāyi
bhagnaḥ kim indur amṛtasya yad eṣa pātaḥ |
ānanda-bhūruha-phalaṁ su-vipac-cāriṇāṁ
dṛṣṭaṁ yad eva tava deva padāravindam ||18||


(18) Jósorsom váratlanul kincsekkel halmoz el –
de mire a Holdból aláhulló nektárzuhatag?
A boldogság fájának legérettebb, legkívánatosabb gyümölcsét,
lótuszlábad pillanthattam most meg, óh, Uram!

bhagavan, yathaivādya mayā svapne dṛṣṭaṁ tathaiva sākṣād api |

Uram, ahogy álmomban láttalak, éppúgy jelentél meg most előttem.

(iti punar api pādau dhṛtvā roditi | bhagavān gāḍhaṁ pariṣvajate)

(Így szólván, újra csak zokogott és az Úr lábait szorongatta, ám ő fölemelte, és szorosan magához ölelte.)

ataḥ paraṁ nimantrayitvā, vipra-vareṇa samāgatya, deva aparāhṇo jātaḥ ity ukto bhagavān mādhyandina-karmaṇe calitavān | vayam api tac-caraṇāravindaṁ praṇamya tad ahar eva pratyājigamiṣavaḥ smaḥ |

Majd egy jeles bráhmana lépett oda, és meginvitálta (Maháprabhut), mondván: Uram, itt a délután! ekkor az Úr távozott, hogy eleget tegyen déli kötelességeinek. Mi is hódolatainkat ajánlottuk lótuszlábánál, és még aznap elindultunk visszafelé.

sārvabhaumaḥ: tad adhunā viśrāmyatāṁ bhavadbhiḥ |

Szárvabhauma: Most pedig pihenj meg, kérlek.

vipraḥ: yathājñāpayati bhavān |

Bráhmana: Ahogy kívánod, uram.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. szeptember 19., szombat

Rámánanda-szamvád – kérdések és válaszok


Ahogy közeledett az alkonyat, Rámánanda Ráj ismét felkereste Csaitanja Maháprabhut. Letelepedtek egy félreeső helyen, és folytatták a beszélgetést.


prabhu kahe – kon vidyā vidyā-madhye sāra |
rāya kahe – kṛṣṇa-bhakti vinā vidyā nāhi āra ||245||


(245) Az Úr szólt: Mely tudás minden bölcsesség közül a legfontosabb?
Rámánanda Ráj így felelt: Krsna-bhakti nélkül nincs semmilyen tudás.

kīrti-gaṇa-madhye jīvera kon baḍa kīrti |
kṛṣṇa-bhakta baliyā yāṅhāra haya khyāti ||246||


(246) A különféle elismerésre méltó dolgok közül melyik a legdicsőbb?
Krsna bhaktájának lenni – övé a legnagyobb hírnév.

sampattira madhye jīvera kon sampatti gaṇi |
rādhā-kṛṣṇe prema yāṅra, sei baḍa dhanī ||247||


(247) A számtalan vagyon közt mely gazdagság a legnagyobb?
Rádhá és Krsna iránti rajongó szeretet – aki ezzel bír, ő legvagyonosabb.

duḥkha-madhye kona duḥkha haya gurutara |
kṛṣṇa-bhakta-viraha vinā duḥkha nāhi dekhi para ||248||


(248) A szenvedések közt mely szenvedés a legsúlyosabb?
Krsna hívétől való elválásnál nem látok nagyobb szenvedést.

mukta-madhye kon jīva mukta kari' māni |
kṛṣṇa-prema yāṅra, sei mukta-śiromaṇi ||249||


(249) A megszabadultak közt ki a valóban megszabadult?
Kit rajongó szeretet fűz Krsnához, ő a megszabadultak koronaékszere.

gāna-madhye kona gāna – jīvera nija dharma |
rādhā-kṛṣṇera prema-keli – yei gītera marma ||250||


(250) A magasztaló énekek közül melyik dal az élőlény személyes dharmája?
A Rádhá-Krsna szerelmes kedvteléseit megéneklő – ez a dalok legbelsőbb titka”

śreyo-madhye kona śreyaḥ jīvera haya sāra |
kṛṣṇa-bhakta-saṅga vinā śreyaḥ nāhi āra ||251||


(251) Az áldásos (tettek) közt melyik a lélek számára a legfontosabb?
Krsna hívének társaságán kívül nincs más.

A śreyas a śrī melléknév középfoka, így szó szerinti jelentése jobb, kedvezőbb. Átvitt értelemben áldást, jólétet jelent.

kāṅhāra smaraṇa jīva karibe anukṣaṇa |
kṛṣṇa'-nāma-guṇa-līlā – pradhāna smaraṇa ||252||


(252) Mire emlékezzen az ember minden pillanatban?
Krsna neve, tulajdonságai és kedvtelései – ez a legfontosabb, erre emlékezzünk.

dhyeya-madhye jīvera kartavya kon dhyāna |
rādhā-kṛṣṇa-padāmbuja-dhyāna – pradhāna ||253||


(253) A meditáció fajtái közt melyik meditációt gyakorolja az ember?
Rádhá-Krsna lótuszlábainak meditációja – ez a legfontosabb.

sarva tyaji' jīvera kartavya kāhāṅ vāsa |
vraja-bhūmi vṛndāvana yāhāṅ līlā-rāsa ||254||


(254) Hol éljen az ember, miután mindent elhagyott?
Vradzsa-bhúmi földjén, Vrndávanban, a rásza-tánc színhelyén.

śravaṇa-madhye jīvera kon śreṣṭha śravaṇa |
rādhā-kṛṣṇa-prema-keli karṇa-rasāyana ||255||


(255) A megannyi tanulmányozható téma közül melyik a legkedvezőbb?
Rádhá-Krsna szerelmes kedvtelései, ezek jelentik a fül gyönyörét.

upāsyera madhye kon upāsya pradhāna |
śreṣṭha upāsya – yugala rādhā-kṛṣṇa nāma ||256||


(256) Az imádandók közt mi a leginkább imádandó?
Az isteni pár, Rádhá-Krsna neve a legáldásosabb imádandó.

mukti bhukti vāñche yei kāhāṅ duṅhāra gati |
sthāvara-deha, deva-deha yaiche avasthiti ||257||
arasa-jña kāka cūṣe jñāna-nimba-phale |
rasa-jña kokila khāya premāmra-mukule ||258||
abhāgiyā jñānī āsvādaye śuṣka jñāna |
kṛṣṇa-premāmṛta pāna kare bhāgyavān ||259||


(257) Mire jutnak azok, akik megszabadulásra, vagy érzékeik élvezetére vágynak?
Ők mozdulatlan testben, vagy dévák testében lakoznak majd.
(258) Az íztelen szárazság ismerői varjakként a tudás nimba gyümölcsét szürcsölik,
míg az ízeket értők – akár a kakukkok – a rajongó szeretet mangójának rügyét csipegetik.
(259) A szerencsétlen filozófusok a száraz tudást ízlelik,
míg a szerencsések a Krsna iránti rajontó szeretet nektárját kortyolják.

A mozdulatlan test a növényekre tett utalás.
A nimba kesernyés gyümölcsével szemben a mangó mézédes.

ei-mata dui jana kṛṣṇa-kathā-rase |
nṛtya-gīta-rodane haila rātri-śeṣe ||260||


(260) Mindketten elmerültek a Krsnáról szóló beszélgetés hangulatában,
táncoltak, énekeltek, vagy éppen zokogtak, míg rájuk nem virradt.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2014. augusztus 2., szombat

az illúziót szétzúzó pöröly


Śaṅkara: Moha-mudgara

bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ
govindaṁ bhaja mūḍhamate |
saṁprāpte sannihite kāle
nahi nahi rakṣati ḍu-kṛñ-karaṇe || 1||

Imádd Góvindát! Imádd Góvindát! Ó, te bolond, csak Góvindát imádd!
Időd hamarosan lejár, s a nyelvtanod akkor nem véd meg majd téged!


A hagyomány szerint Sankarácsárja híres versét Kásiban írta. Tanítványai kíséretében haladt éppen, mikor egy idős emberre lett figyelmes, aki buzgón tanulmányozta a szanszkrt nyelvtant, Pánini Astadhjájí című művét memorizálva. S mert az illúzióban élő ember nem éber, olyan mint aki alszik, és az idő is sürget, nagyon határozott felütéssel szólította meg őt: ó, te ostoba, hiábavalóságokra fecsérled el az életed!
A nyelvtant a műveltség kapujának tekintik, sőt, a védatanulmányozás egyik fontos segédtudományának tartják… ám csupán eszközről van szó, s nem a célról. S mit mondjunk akkor más elfoglaltságokról?
A történet szerint Sankara egy idős emberhez szól így, de vajon tudjuk-e, mennyi időnk van még vissza jelen születésünkből? „Időd hamarosan lejár” – e szavakat mindannyian magunkra vehetjük, hiszen csak azt mérhetjük fel teljes bizonyossággal, hogy mennyi időt töltöttünk el jelen születésünkből. S ha végiggondoltuk, vajon nem sóhajtunk-e fel mi is ekképp: „halt 36 évig, élt néhány napot”.

mūḍha jahīhi dhanāgamatṛṣṇāṁ
kuru sadbuddhiṁ manasi vitṛṣṇām |
yallabhase nijakarmopāttaṁ
vittaṁ tena vinodaya cittam || 2||

Ó, te ostoba, hagyj fel a vagyonszerzés utáni sóvárgással, értelmed fűzd a Létezőhöz, s légy vágytalan!
Szíved elégedjen meg mindazzal a gazdagsággal, amit saját (korábbi) tetteiddel kiérdemeltél.


A rákövetkező versek a világi lét hiábavalóságát ecsetelik. Szólnak a kéjvágyról, mint a legszembeszökőbb tünetről, majd rámutatnak az illúzió okára s az anyagi lét múlandóságára. Ezután két strófa következik a testtel való önazonosítás tévfelfogásáról, majd a ragaszkodásról olvashatunk. A nyolcadik vers a keresés kezdete… nem kész recepttel szolgál, hanem megfontolásra alkalmas egyszerű kérdéseket ajánl végiggondolásra. A kilencedik vers a kiútra mutat rá, majd három strófában összegzi a tanítást.

nārī-stanabhara-nābhīdeśaṁ
dṛṣṭvā māgāmohāveśam |
etan māṁsavasādi vikāraṁ
manasi vicintaya vāraṁ vāram || 3||

Szép nők telt keblei vagy köldöke láttán ne ess illúzióba!
Mindez csak hús és zsír – fontold meg ezt alaposan, újra és újra.


„nézz a dolgok mélyére!”

nalinī-dala-gata-jalam atitaralaṁ
tadvaj-jīvitam atiśaya-capalam |
viddhi vyādhyabhimāna-grastaṁ
lokaṁ śokahataṁ ca samastam || 4||

A lótusz leveléről lepergő vízcsepp illékony és múlandó, ilyen átmeneti az élet is.
Tudd, az egész világot felfalta az önteltség kórja, s legyűrte a szomorúság.


A harmadik páda vyādhyabhimāna (betegség-önteltség) szóösszetételt gyakran mellérendelő értelemben fordítják: lenyelte (elpusztította) a „betegség és az önteltség”. Mert az elsődleges ok az önteltség, a hamis ego, ezért jobbnak láttam az összetételt magyarázó értelemben fordítani: az „önteltség kórja”.
A legtöbb ember sírva jön a világra, panaszkodva él, majd csalódottan távozik – nem túlzás hát az állítás, hogy az egész világot maga alá gyűrte a szomorúság.

yāvad vittopārjana-saktas
tāvan nija parivāro raktaḥ |
paścāj jīvati jarjara dehe
vārtāṁ ko'pi na pṛcchati gehe || 5||

Ameddig jól keresel, körbevesz a ragaszkodó rokonság,
ám ha már öreg és erőtlen testben élsz, senkit sem érdekelsz.

yāvat pavano nivasati dehe
tāva tpṛcchati kuśalaṁ gehe |
gatavati vāyau dehāpāye
bhāryā bibhyati tasminkāye || 6||

Ameddig az életerő a testedben lakozik, addig érdeklődnek a hogyléted felől,
ám ha elhagy a prána, a feleséged is retteg ugyanattól a testtől.


Vajon mi értelme a testi önazonosításnak? A test ugyanaz, ám ha elhagyja a lélek, a családtagok is rettegve, undorral fordulnak el a tetemtől.

bālas-tāvat krīḍā-saktaḥ
taruṇas-tāvat taruṇī-saktaḥ |
vṛddhas-tāvaccintā-saktaḥ
pare brahmaṇi ko'pi na saktaḥ || 7||
 

Az ember gyermekként a játékokhoz ragaszkodik, ifjúként a széplányokhoz,
vénkorában pedig az emlékeihez. Csak a Legfőbb Brahmanhhoz nem ragaszkodik senki.


de…

kāte kāntā kaste putraḥ
saṁsāro'yamatīva vicitraḥ |
kasya tvaṁ kaḥ kuta āyātaḥ
tattvaṁ cintaya tadiha bhrātaḥ || 8||

Ki a feleséged? Ki a fiad? A létforgatag nagyon különös hely!
Kié vagy, s ki vagy te? Honnan jöttél? Ó, testvér, vedd fontolóra az Igazságot!

satsaṅgatve nissaṅgatvaṁ
nissaṅgatve nirmohatvam |
nirmohatve niścalatattvaṁ
niścalatattve jīvanmuktiḥ || 9||

A szent társulásból fakad a ragaszkodásmentesség, s a ragaszkodások elengedése megszabadít az illúziótól.
Az illúziótól való mentesség megszilárdít az igazságban, s az igazságban való elmélyedés vezet az üdvösséghez.


A világi lét hiábavalósága után Sankara az üdvösséghez vezető út állomásait veszi sorra. A saṅga („össze-menés”, találkozás) társulást és ragaszkodást is jelent egyszerre, innen adódik az első páda szójátéka: a sat-saṅga a szent társulás nis-saṅgához, ragaszkodásmentességhez vezet. Az elérendő célt a jīvan-mukti állapotában jelöli meg, ami megszabadulást, függetlenséget jelent a világi léttől, itt és most, a jelen születésben.

vayasigate kaḥ kāmavikāraḥ
śuṣke nīre kaḥ kāsāraḥ |
kṣīṇevitte kaḥ parivāraḥ
jñāte tattve kaḥ saṁsāraḥ || 10||

Az ifjúság elmúltával mire az érzéki vágyak? Mire a tó, ha rég kiszáradt?
Hol vannak a rokonok, ha elveszett a vagyon? S hol a létforgatag, az igazság felismerése után?

mā kuru dhana-jana-yauvana-garvaṁ
harati nimeṣātkālaḥ sarvam |
māyāmayamidamakhilaṁ hitvā
brahmapadaṁ tvaṁ praviśa viditvā || 11||

Ne törődj a vagyon, követők s ifjúság képében mutatkozó hamis egoval, elvesz tőled mindent egy szempillantás alatt,
Add fel hát az illúzió-természetű világot, s lépj értőn a Brahman-létbe!

dinayāminyau sāyaṁ prātaḥ
śiśiravasantau punarāyātaḥ |
kālaḥ krīḍati gacchatyāyuḥ
tadapi na muñcatyāśāvāyuḥ || 12||

A nappal és az éjszaka, az alkonyat és a hajnal, a tél és a tavasz újra meg újra megérkezik –
az Idő játsza játékát, miközben eltelik az egész életed… s a vágyak vihara nem ereszt.

Így végződik Sankarácsárja költeménye, az Illúziót szétzúzó pöröly. Tanítványai további versekkel egészítették ki a költeményt, így annak teljes hossza harminckét versszak.

2009. október 6., kedd

Dámódarástaka


Kárttik havában a kisgyermek Krsnára emlékezünk, kit édesanyja szeretetével kötöz meg. A bhakták ilyenkor Szatjavrata Rsi fohászát éneklik a Padma-puránából:

namāmīśvaraṁ sac-cid-ānanda-rūpaṁ
lasat-kuṇḍalaṁ gokule bhrājamānam |
yaśodā-bhiyolūkhalād dhāvamānaṁ
parāmṛṣṭam atyantato drutya gopyā ||1||


namāmi – hódolok; īśvaram – Istennek [az nam ige vonzata tárgyeset]; sat-cit-ānanda-rūpam – a lét-, tudat- és gyönyörformájúnak ; lasat-kuṇḍalam – a tündöklő fülbevalósnak; gokule – Gókulában; bhrājamānam – ragyogónak; yaśodā-bhiyā-ulūkhalāt – Jasódá aggodalmának mozsarától; dhāvamānam – elszaladónak; parāmṛṣṭam – megfogottnak; atyantataḥ – nagyon; drutya – gyorsan; gopyā – a gópí (Jasódá) által

A lét-, tudat és gyönyörformájú Istennek hódolok,
a csillogó fülbevalósnak, Gókulában tündöklőnek,
ki elszaladt Jasódá aggodalmának mozsarától,
ám végül a gópí mégiscsak elcsípte .

rudantaṁ muhur netra-yugmaṁ mṛjantaṁ
karāmbhoja-yugmena sātaṅka-netram |
muhuḥ śvāsa-kampa-trirekhāṅka-kaṇṭha-
sthita-graivaṁ dāmodaraṁ bhakti-baddham ||2||


rudantam – zokogónak; muhuḥ – gyakran; netra-yugmam – szemeit („szem-párját”); mṛjantam – letörlőt; kara-ambhoja-yugmena – két lótuszvirág kezével; sa-ātaṅka-netram – rettegő szemű („-val rettegő szemet”); muhuḥ – gyakran; śvāsa-kampa – lélegzet remegése; tri-rekha-aṅka-kaṇṭha – három-vonalas jelű nyak; sthita – lévő; graivam – nyakúnak; dāmodaram – Dámódarnak; bhakti-baddham – a szeretettel megkötöttnek

A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli
lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt,
hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti).
Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek.

itīdṛk sva-līlābhir ānanda-kuṇḍe
sva-ghoṣaṁ nimajjantam ākhyāpayantam |
tadīyeṣita-jñeṣu bhaktair jitatvaṁ
punaḥ prematas taṁ śatāvṛtti vande ||3||


iti – így; īdṛś – ilyesfajta; sva-līlābhiḥ – saját kedvteléseivel; ānanda-kuṇḍe – gyönyör-tóban; sva-ghoṣam – saját pásztortanyáján; nimajjantam – megmártózónak; ākhyāpayantam – elbeszéltetőnek; tadīya iṣita-jñeṣu – az ő felsőbbségét ismerők iránt; bhaktaiḥ jitatvam –odaadással legyőzöttnek; punaḥ – másrészt; prematas – szeretettel; taṁ – néki; śatāvṛtti – százszorosan; vande – hódolok

Ilyen kedvtelések gyönyör-tavában
mártózott meg ő a pásztorok tanyáján, s fedte fel mindezt
a felsőbbségét ismerők számára, (hogy megérthessék,) ő odaadással győzhető le.
Újra és újra, százszorosan is néki hódolok nagy szeretettel!

varaṁ deva mokṣaṁ na mokṣāvadhiṁ vā
na cānyaṁ vṛṇe 'haṁ vareśād apīha |
idaṁ te vapur nātha gopāla-bālaṁ
sadā me manasy āvirāstāṁ kim anyaiḥ ||4||


varam – legkiválóbb; deva – isten!; mokṣam – felszabadulást; na – nem; mokṣa-avadhiṁ – az üdvösség legfelső fokát („végét”); vā – vagy; na – nem; ca – és; anyam – mást; vṛṇe – választom; ahaṁ – én; vara-īśāt – áldások urától; api – bizony; īha – itt; idaṁ – itt, most; te – tiéd; vapuḥ – test; nātha – úr!; gopāla-bālam – kicsiny Gópál; sadā – mindig; me – nekem; manasi – elmében; āvis astām – nyilvánvaló (szemmel látható) lett; kim – mit; anyaiḥ – másokkal

Ó, Legkiválóbb Isten! Sem az üdvösséget, sem az üdvösség legfelső fokát,
sem más (áldást) nem kérek tőled, Áldások Ura!
Ó, Uram, e kicsiny Gópál alakod
láthassam mindig szívemben! Mi mást (is kérhetnék)?

idaṁ te mukhāmbhojam atyanta-nīlair
vṛtaṁ kuntalaiḥ snigdha-raktaiś ca gopyā |
muhuś cumbitaṁ bimba-raktādharaṁ me
manasy āvirāstām alaṁ lakṣa-lābhaiḥ ||5||


idaṁ – itt, most; te – tiéd; mukha-ambhojam – lótusz orcád; atyanta – sok, teljes; nīlaiḥ – sötétekkel; vṛtam – körülvettet (rejtettet); kuntalaiḥ – hajfürtökkel; snigdha – szerető, kedves, lágy; raktaiḥ – pirosokkal; ca – és; gopyā – gópí által; muhus – gyakori, ismétlődő; cumbitam – megcsókolt; bimba-rakta – bimba-piros; adharam – ajkat; me – enyém; manasi – szívben, elmében; āvis astām – nyilvánvaló (szemmel látható) lett; alam – elég volt!, le vele!; lakṣa-lābhaiḥ – százezer elnyeréssel

Lótuszvirág orcád, melyet dús sötét fürtjeid
öveznek, s mely lágyan piroslik a gópí
sűrű csókjaitól, s bimba-piros ajkad
láthassam csupán, nincs szükség százezer áldásra!

namo deva dāmodarānanta viṣṇo
prasīda prabho duḥkha-jālābdhi-magnam |
kṛpā-dṛṣṭi-vṛṣṭyāti-dīnaṁ batānu-
gṛhāṇeśa mām ajñam edhy akṣi-dṛśyaḥ ||6||


namaḥ – hódolat; deva – Isten!; dāmodara – Dámódar!; ananta – Ananta! (végtelen); viṣṇo – Visnu!; prasīda – légy kegyes [prasad]; prabho – Mester! (hatalmas); duḥkha-jāla-abdhi – szenvedések sokaságának óceánja (jāla – szenvedés, háló, csapda); magnam – elmerült; kṛpā-dṛṣṭi-vṛṣṭyā – a könyörületes pillantások záporával; ati-dīnaṁ – nagyon nyomorultat; bata – [együttérzés, szánalom kifejezése]; anugṛhāṇa – kedvezz, légy kegyes [anu-grah gyökből]; īśa – Isten!; mām – nekem; ajñam – tudatlannak; edhi – legyél; akṣi-dṛśyaḥ – szemmel látható

Hódolat néked, ó, Isten, Dámódar, végtelen Visnu!
Ó, Mester, légy kegyes (hozzám), ki a szenvedések végtelen óceánjába merültem,
és könyörületes pillantásaid árjával oltalmazz meg!
Ó, Isten, tudatlan vagyok, mégis, hadd láthassalak téged!

kuverātmajau baddha-mūrtyaiva yadvat
tvayā mocitau bhakti-bhājau kṛtau ca |
tathā prema-bhaktiṁ svakāṁ me prayaccha
na mokṣe graho me 'sti dāmodareha ||7||


kuvera-ātmajau – Kuvéra két fiát; baddha-mūrtyā – megkötözött formád által; eva – bizony; yadvat – ahogy; tvayā – általad; mocitau – felszabadítottak; bhakti-bhājau – magát az odaadásnak szentelők; kṛtau – végzők; ca – és; tathā – úgy; prema-bhaktim – rajongó odaadást; svakām – sajátját, a tulajdonát képezőt; me – engem; prayaccha – adj!; na – nem; mokṣe – felszabadulás iránt; grahaḥ – megragadás; me – nekem; asti – van; dāmodara – óh, Dámódar; iha – itt, most

Miként Kuvéra két fiát e megkötözött formádban
megszabadítottad, s a szerető odaadásnak szentelődő bhaktává tetted,
úgy add meg nekem is a szerető odaadás (ajándékát),
Ó, Dámódar, nem vonz az üdvösség!

namas te 'stu dāmne sphurad-dīpti-dhāmne
tvadīyodarāyātha viśvasya dhāmne |
namo rādhikāyai tvadīya-priyāyai
namo 'nanta-līlāya devāya tubhyam ||8||


namaḥ – hódolat; te – tiéd; astu – legyen; dāmne – kötélnek; sphurat-dīpti – tündöklő ragyogás; dhāmne – hajléknak (fénysugár, béklyó); tvadīya – tiéd; udarāya – deréknak; atha – itt, most; viśvasya – mindenségé; dhāmne – hajléknak; namaḥ – hódolat; rādhikāyai – Rádhikának; tvadīya – tiéd; priyāyai – kedvesnek; namaḥ – hódolat; ananta-līlāya – végtelen kedvtelésűnek; devāya – Istennek; tubhyam – neked;

Hódolat legyen a kötélnek, a tündöklő ragyogás béklyójának,
s derekadnak, a mindenség hajlékának.
Hódolat Rádhikának, kedvesednek,
s hódolat néked, ó, végtelen játékú Isten!

A pádák 12 szótagúak bhujaṁgaprayāta (a kígyó siklása) versmértékűek:
υ – – υ – – υ – – υ – –



A szó szerinti fordítás után pedig következzék a Dámódarástaka irodalmi fordítása:

1) A Legfelsőbb Úrnak ajánlom tiszteletteljes hódolatomat, aki az örökkévalóság, a teljes tudás és gyönyör megtestesítője, akinek cápaalakú fülönfüggői ide-oda himbálóznak, s aki csodásan tündöklik isteni hajlékán, Gókulán. Ő az, aki Jasódá anyától való félelmében gyorsan kereket old, de végül Jasódá mégis elcsípi.

2) Látván anyja kezében a pálcát, elsírja magát, s lótuszvirág kezecskéivel a szemét dörgöli. Tekintetében ijedtség rebben. Nyakacskáját három szépívű vonal ékesíti, akár a kagyló héját, s igazgyöngy nyaklánca hullámzik, ahogy hüppög. E Legfelsőbb Úrnak, Dámódarnak ajánlom hódolatom, akinek a derekát nem kötél, hanem anyjának szeretete övezi.

3) E gyermeki játékai láttán Gókula lakói örömmámorban úsznak, amiből a fenségét és gazdagságát imádó hívei is megérthetik, hogy csakis a tisztelettől és félelemtől mentes, intim szeretettel közeledő bhakták hódíthatják Őt meg. Nagy szeretettel ajánlom százszor és százszor hódolatomat az Úr Dámódarnak!

4) Óh, Uram, Te bármilyen áldást megadhatsz, de én nem vágyom sem a személytelen felszabadulásra, sem a Vaikuntha, a lelki világ örök életére, sem semmiféle más áldásra. Egyedüli óhajom az, hogy e vrndávanbéli gyermeki alakodat mindig szívemben láthassam. Mi lehetne ennél fontosabb?

5) Kedves Uram, hullámos fekete hajad övezte lótuszvirág orcád rózsállik Jasódá anya csókjaitól, ajkad pedig pirosas, akár a bimba gyümölcse. Bárcsak mindig szívemben láthatnám lótuszvirág orcád e páratlan látványát! Ezernyi ezer egyéb áldás mit sem ér nekem!

6) Óh, mindenható Isten, fogadd hódolatomat! Óh Dámódar, óh Ananta, óh Visnu, Mester! Légy kegyes hozzám, Uram, kérlek! Én szerencsétlen bolond, itt fuldoklom a világi szenvedések óceánjában, de kérlek, vesd rám áldó pillantásod és ments ki engem! Tedd lehetővé számomra, hogy megpillanthassalak!

7) Kedves Uram, Dámódar! Ahogy a famozsárhoz kötözve Nárada átka alól felszabadítottad s bhaktává tetted Kuvéra fiait, Manigrívát és Nalakuvérát, kérlek, nekem is add meg a makulátlan istenszeretet kincsét! Ez az egyetlen óhajom, még üdvözülni sem akarok.

8) Kedves Uram, Dámódar! Először annak a tündöklő kötélnek ajánlom hódolatom, amely derekadat övezi, másodszor törzsednek, ami az egész univerzum hajléka, majd imádva szeretett Rádháráníd elé borulok s végül, óh, számtalan kedvtelésednek hódoló Uram, Néked ajánlom alázatos hódolatomat!

2009. április 2., csütörtök

Hari


Rúpa gószvámí Padjávalí című versgyűjteményében találtam Srí Avilamba Szaraszvatí szépséges fohászát:

yadu-vaṁśāvataṁsāya
vṛndāvana-vihāriṇe |
saṁsāra-s
āgarottāra-
taraye haraye namaḥ ||

yadu-vaṁśa-avataṁsāya – a Jadu dinasztia ékességének; vṛndāvana-vihāriṇe – a Vrndávanban játszadozónak; saṁsāra-sāgara-uttāra-taraye – a szanszára óceánján átkelő csónaknak; haraye – Harinak; namaḥ – hódolat;

Hódolatom Harinak, a Jadu dinasztia ékességének, ki Vrndávanban hódol kedvteléseinek! Ő a csónak, melyen átkelhetünk a születés és halál óceánján.

Az ékesszólás a tömör és lényegretörő beszéd… mint e rövid kis vers: Hari a megmentő, aki elveszi a szanszára fájdalmát-keservét – így látják a szenvedők. Ő a fenségesen imádott Isten, aki személyes jelenlétével emeli a királyi Jadu dinasztia fényét, s ugyanakkor ő az is, akit fenséges mivoltáról megfeledkező rajongó hívei Vrndávanban szeretnek.
Érdemes néhányszor hangosan is elolvasni a verset, ízlelgetni hangzását.

2009. február 27., péntek

a három követelmény


Az Úr Csaitanja e legértékesebb ajándék elnyerésének legegyszerűbb módját tanította. Ebben az első lépés a személytelen Brahmannal való eggyé válás (szájudzsja-mukti) gondolatának elutasítása. A második követelmény csupán annyi, hogy teljes alázattal hallgassuk ezt az üzenetet egy olyan hiteles bhakta tolmácsolásában, aki maga is tagja Rúpa Gószvámí tanítványi láncának. A harmadik, s egyben utolsó kívánalom pedig az, hogy az ember legyen nagyon tiszta életének minden tettében, maradjon mentes a Kali-korszak szennyező befolyásától.
Aki eleget tesz ezeknek az egyszerű követelményeknek, biztosan elnyerheti az Úr Csaitanja áldását, de aki a legcsekélyebb mértékben is eltér ezektől, magát zárja ki, s hiába próbálkozik szerzett világi képességei révén megérteni Őt. E három követelmény teljesítése nélkül senki sem válhat az Úr Csaitanja kedvteléseinek részesévé.
(Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád)

2008. augusztus 1., péntek

mukti vagy bhakti?


tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

tat –azt; te –tiéd; anukampām –könyörületet; su-samīkṣamāṇaḥ –nagyon figyelembe vevő; bhuñjānaḥ –eltűrő, szenvedő (“felemésztő”); eva –bizony; ātma-kṛtam –önmaga tetteit; vipākam –következményt, „megérettet” (a jelenlegi vagy előző életbeli tettek visszahatásait); hṛd-vāc-vapurbhiḥ –szívvel, szóval és testtel; vidadhan –„elvégző”, itt: ajánló; namas –hódolatot; te –neked; jīveta –él (kívánatos, hogy így éljen); yaḥ –aki; mukti-pade –az üdvösség helyzete iránt; saḥ –ő; dāya-bhāj –örökségre jogosult (vagy ajándékot, adományt élvező);

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él, / miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait / s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol, / bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse.
(Bhágavata-purána 10.14.8.)

A verset a Krsna előtt hódoló Brahmá fohászai között találjuk.
Egy alkalommal Szárvabhauma Bhattácsárja úgy idézte a verset Maháprabhunak, hogy a vers negyedik részében az üdvösséget elutasítva a mukti szó helyett bhaktit mondott, ezzel e rész szó szerinti jelentése: „ki (yaḥ) így él (jīveta), az (saḥ) méltó örököse (dāya-bhāj) az odaadás helyzetének (bhakti-pade). Csaitanja Maháprabhu azonban nem fogadta el a vers e változatát, s a mukti-pade (az üdvösség helyzete iránt) kifejezést a pada szó további jelentéseinek (láb, illetve oltalom) megfelelően így értelmezte: ki így él, az üdvösség urának (kinek lábainál hever az üdvösség, s kinél az üdvösség is menedéket lel) szentelve magát, az a méltó örökös.