A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mantra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mantra. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 3., szombat

a halál legyőzésének nagy mantrája


oṁ
trya̍mbakaṁ yajāmahe
su̱gandhi̍ṁ puṣṭi̱vardha̍nam |
u̱rvā̱ru̱kami̍va̱ bandha̍nān
mṛ̱tyormu̍kṣīya̱ māmṛtā̍t ||


A Háromszemű (Sivának) áldozunk, a kellemes illatúnak, a gyarapítónak.
Óh, bár megszabadítana a halálból, mint uborkát a száráról, hogy (megízleljem) a halhatatlanság nektárját!
(Rg-véda 7.59.12., Sukla-jadzsur-véda 3.60.)

A tryambaka (tri-ambaka) szokásos jelentése: háromszemű, Sivára utal. Két szeme a Nap és a Hold, a harmadik szeme pedig a lelki bölcsességgel való látásé, ugyanakkor a világot felégető pusztító tűz forrása is. Mert az ambaka szó atyát is jelent, Szájana a Rg-véda kommentárjában felveti a „hármak atyja” értelmezést is: a tri-múrti, Brahmá, Visnu és Rudra atyja. A Siva-puránában (2.2.37. fejezet) Sukrácsárja tanítja Dadhícsit e mantráról, az ő kifejtésében a Háromszemű jelentése: háromszemű, mert a három világ, a három létszféra, és a három kötőerő ura.
A su-gandhi („kellemes illatú”) isteni illatút jelent – miként a kellemes illat finoman betölti a teret, hasonlóképp a múlhatatlan Isten is jelen van mindenütt. Más értelmezésben (Szájana kommentárja szerint) hírneve úgy tölti be mindenséget, miként egy virágokkal teli fa áraszt kellemes illatot maga körül.
A száráról könnyedén leváló uborka a természetes, könnyed elszakadás szimbóluma. Az urvāruka (uborka) szóhoz hasonló hangzású az ūrvāruka (ūrva-āruka), ami „nagy fájdalmat”, „nagy sérülést” jelent. A bandhana általában kötést, köteléket jelent – a növény esetében a kocsányt. „Bárcsak megszabadítana a halálból, miként nagy fájdalmak kötelékéből” – ez is kihallható a szövegből.
A Rg-véda verse Vaszistha nevéhez fűződik. A mantra Sivát gyarapítónak (puṣṭi-vardhanam – gazdagító, felvirágoztató, „táplálást növelő”) nevezi, ezért, és a nagy fájdalmaktól való megszabadulás miatti áthallás miatt a mantra gyógyításhoz, megújuláshoz kötődik. A mantra mahā-mṛtyu-jaya mantra néven ismeretes: a halál legyőzésének nagy mantrája.

2022. december 3., szombat

guru-sztótram



akhaṇḍa-maṇḍalākāram vyāptam yena carācaram |
tat-padam-darśitam yena tasmai śrī guruve namaḥ ||1||


Áthatja a mindenséget („a végtelen kört”), élőt és élettelent egyaránt,
feltárta a legfőbb valóságot, ezért az isteni mesternek hódolok.
Megjegyzés: a tat-padam („ama helyzetet”) a védák szóhasználata a legfőbb valóságra.

ajñāna-timirāndhasya jñānānjana śalākayā |
cakśur unmīlitam yena tasmai śrī guruve namaḥ ||2||


A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
(ő) nyitotta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

gurur brahmā gurur viṣṇuḥ gurur devo maheśvaraḥ |
guruḥ sākśāt paraṁbrahma tasmai śrī guruve namaḥ ||3||


A mester Brahmá, a mester Visnu, a mester Mahésvara (Siva),
a mester maga a Parabrahman – ezért az isteni mesternek hódolok.

sthāvaraṁ jaṅgamaṁ vyāptaṁ yat-kiñcit sa-carācaram |
tat-padaṁ darśitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 4||


Aki mozdulatlant és mozgót áthat, bármi élővel és élettelennel együtt,
azt a legfőbb valóságot tárta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

cin-mayaṁ vyāpitaṁ sarvaṁ trailokyaṁ sa-carācaram |
tat-padaṁ darśitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 5||


Aki tudatossággal hat át mindent a háromvilágban (minden) élővel és élettelennel együtt,
azt a legfőbb valóságot tárta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

sarva-śruti-śiroratna-virājita-padāmbujaḥ |
vedāntāmbuja-sūryo yas tasmai śrī gurave namaḥ || 6||


Minden szentírás koronaékszereként tündököl lótuszlába,
aki Védánta lótuszának (éltető) napja – ezért az isteni mesternek hódolok.

caitanyaṁ śāśvataṁ śāntaḥ vyomātītaṁ nirañjanaḥ |
bindu-nāda-kalātītaḥ tasmai śrī gurave namaḥ || 7||


Tudatosság, örökkévalóság, béke, egeket átszelő, egyszerű,
a túl a ponton, a hangon és az időn – ezért az isteni mesternek hódolok.
Megjegyzés: nir-añjana – szó szerint: „nem bekent”, „nem festett”, azaz makulátlanul tiszta, s ebben az értelemben egyenes és egyszerű. A kettősségektől (mint ragaszkodás és gyűlölködés) nem érintett ember jelzője. A hang (nāda, mint a legfinomabb anyag-összetevő), a pont (bindu) és az idő (kala) az univerzum legfinomabb minőségeit jelenti.

jñāna-śakti-samārūḍhaḥ tattva-mālā-vibhūṣitaḥ |
bhukti-mukti-pradātā ca tasmai śrī gurave namaḥ || 8||


A tudás erejével felszerelkezett, az igazság füzérével ékes,
a (világi) örömök, és a megszabadulás adományozója – ezért az isteni mesternek hódolok.
megjegyzés: a bhukti jelentése élvezés vagy evés, illetve élelem. A fordításban az előbbi értelemben gondoltam: a tanítvány tekintsen mindenre a mesterétől kapott ajándékként – a világi örömöket éppúgy, mint az újjászületések körforgásából való megszabadulást.

aneka-janma-samprāpta-karma-bandha-vidāhine |
ātma-jñāna-pradānena tasmai śrī gurave namaḥ || 9||


(Ő) a számtalan születés során felgyülemlett visszahatások béklyóját felperzselő tűz,
aki az átmanról szóló tudással ajándékoz meg – ezért az isteni mesternek hódolok.

śoṣaṇaṁ bhava-sindhośca jñāpanaṁ sāra-sampadaḥ |
guroḥ pādodakaṁ samyak tasmai śrī gurave namaḥ || 10||


A létóceánt kiszikkasztó, ám a tanítás leglényegében bővelkedő,
a mester lábának vize – ezért az isteni mesternek hódolok.

na guror adhikaṁ tattvaṁ na guror adhikaṁ tapaḥ |
tattva-jñānāt paraṁ nāsti tasmai śrī gurave namaḥ || 11||


Nincs a mesternél nagyobb valóság, nincs a mesternél nagyon önfegyelmezés,
az valóság tudásánál nincs nagyott – ezért az isteni mesternek hódolok.
megjegyzés: a tattvam („az-ság”) valóságot, tényt, s ebben az értelemben igazságot jelent.

man-nāthaḥ śrī jagan-nāthaḥ mad-guruḥ śrī jagad-guruḥ |
mad-ātmā sarva-bhūtātmā tasmai śrī gurave namaḥ || 12||


Az én uram a mindenség ura, az én mesterem a világ tanítója,
az én lelkem minden létező lelke – ezért az isteni mesternek hódolok.

gurur ādir anādiśca guruḥ parama-daivatam |
guroḥ parataraṁ nāsti tasmai śrī gurave namaḥ || 13||


A mester a kezdet, ám kezdetnélküli (ő), a mester a legfőbb istenség,
a mesternél nincs felsőbb semmi, ezért az isteni mesternek hódolok.

dhyāna-mūlaṁ guror mūrti pūjā mūlaṁ guror padam |
mantra-mūlaṁ guror vākyaṁ mokṣa-mūlaṁ guror kṛpā || 14||


A meditáció alapja a mester alakja, a szertartás alapja a mester (lótusz)lába,
a mantra alapja a mester szava, a megszabadulás alapja a mester kegye.
megjegyzés: a versben ismétlődő mūlam szó gyökeret, átvitt értelemben valami alapját jelenti.

oṁ sāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ
Óm, béke, béke, béke.

2022. augusztus 30., kedd

Ganapatj-atharva-sírsa


gaṇapaty-atharva-śīrṣa
om namas te gaṇapataye ||
tvam eva pratyakṣaṁ tat-tvam-asi || tvam eva kevalaṁ kartā'si ||
tvam eva kevalaṁ dhartā'si || tva meva kevalaṁ hartā'si ||
tvam eva sarvaṁ khalv-idaṁ brahmāsi || tvaṁ sākṣād ātmā'si nityam || 1||


1. Óm! hódolat néked, Ganapati!Bizony, te a megnyilvánult „Az vagy te” (vagy)[1]. Bizony, te magad vagy a teremtő.
Bizony, te magad vagy a fenntartó. Bizony, te magad vagy az elvevő.
Bizony, te az „Itt bizony minden Brahman”[2] vagy. Te közvetlenül az átman vagy[3].

ṛtaṁ vacmi || satyaṁ vacmi || 2||

A Rendet[4] mondom! Az Igazságot mondom!

ava tvaṁ mām || ava vaktāram || ava śrotāram ||
ava dātāram || ava dhātāram ||
avānūcānam ava śiṣyam ||
ava paścāttāt || ava purastāt || avottarāttāt || ava dakṣiṇāttāt || ava cordhvāttāt || avādharāttāt ||
sarvato māṁ pāhi pāhi samantāt || 3||


Oltalmazz engem! Oltalmazd a beszélőt! Oltalmazd a hallgatót[5]!
Oltalmazd az adományozót! Oltalmazd a fenntartót!
Oltalmazd a védák ismétlőjét[6], oltalmazd a tanítványt!
Oltalmazz hátulról! Oltalmazz előlről! Oltalmazz balról! Oltalmazz jobbról![7] És oltalmazz felülről! Oltalmazz alulról!
Mindenfelől védelmezz engem, védelmezz minden irányból[8]!

tvaṁ vāṅmayas tvaṁ cinmayaḥ ||
tvam ānandamayas tvaṁ brahmamayaḥ ||
tvaṁ sac-cid-ānandādvitīyo'si ||
tvaṁ pratyakṣaṁ brahmāsi ||
tvaṁ jñānamayo vijñānamayo'si || 4||


Benned az Ige, benned a Tudatosság[9].
Benned a boldogság, benned a Brahman.
Lét, tudatosság és boldogság (vagy), páratlan vagy.
Te vagy a megnyilvánult Brahman.
Benned a tudás és a felismerés[10].

sarvaṁ jagad-idaṁ tvatto jāyate ||
sarvaṁ jagad-idaṁ tvattas tiṣṭhati ||
sarvaṁ jagad-idaṁ tvayi layameṣyati ||
sarvaṁ jagad-idaṁ tvayi pratyeti ||
tvaṁ bhūmir-āpo'nalo'nilo nabhaḥ ||
tvaṁ catvāri vākpadāni || 5||


E világ(on) minden tőled születik.
E világ(on) minden miattad áll.
E világ(on) minden benned oldódik fel.
E világ(on) minden benned tér vissza[11].
Te vagy a föld, víz, tűz, levegő és tér.
Te vagy a négy szó-rész[12].

tvaṁ guṇa-trayātītaḥ tvam avasthā-trayātītaḥ ||
tvaṁ dehatrayātītaḥ || tvaṁ kālatrayātītaḥ ||
tvaṁ mūlādhāras-thito'si nityam ||
tvaṁ śaktitrayātmakaḥ ||
tvāṁ yogino dhyāyanti nityam ||
tvaṁ brahmā tvaṁ viṣṇus tvaṁ rudras tvaṁ indras tvaṁ agnis
tvaṁ vāyus tvaṁ sūryas tvaṁ caṁdramās tvaṁ brahma
bhūr bhuvaḥ svar om || 6||


Túl vagy a három kötőerőn, túl vagy a három állapoton.
Túl vagy a három testen, túl vagy a három időn[13].
Örökkön a múládhára (csakrában) lakozol.
Te vagy a három erő (együttesen)[14].
Rajtad meditálnak a jógík mindörökkön.
Te vagy Brahmá, te vagy Visnu, te vagy Rudra, te vagy Indra, te vagy Agni (a Tűz),
te vagy Váju (a Szél), te vagy Szúrja (a Nap), te vagy Csandramá (a Hold), te vagy Brahman!
Föld, Levegőég, Menny! Óm!

gaṇādiṁ pūrvam uccārya varṇādiṁ tad-anantaram ||
anusvāraḥ parataraḥ || ardhendu-lasitam || tāreṇa ṛddham ||
etattava manusvarūpam || gakāraḥ pūrva-rūpam ||
akāro madhyama-rūpam || anusvāraś cāntyarūpam ||
bindur uttararūpam || nādaḥ saṁdhānam ||
saṁhitā-sandhiḥ || saiṣā gaṇeśavidyā ||
gaṇaka-ṛṣiḥ || nicṛdgāyatrī-cchaṁdaḥ ||
gaṇapatir devatā ||
om gaṁ gaṇapataye namaḥ || 7||


Gana(val) kezdődő (hangok) elsőként kiejtve, az első hang és a többi rögtön utána,
majd anuszvára, s a félhold jelent meg, a csillaggal ékes[15]
ez a te mantra-formád[16]. „Ga” az első alak,
az „a” a középső alak, anuszvára az utolsó alak,
a pont (bindu) az alak felül; hang a kapcsolódás,
szanhitá szandhi, ez mind a Ganésa-tudás[17].
Ganaka a (fohász) látnoka, nicsrd-gájatrí a versmértéke,
Ganapati az (imádott) istensége[18].
Óm! Gam! Ganapatinak hódolok!

ekadantāya vidmahe | vakratuṇḍāya dhīmahi || tanno dantiḥ pracodayāt || 8||

Felismerjük az Egy-agyarút, meditáljunk az Ormányoson! Bárcsak ő, az Agyaras ösztönözne bennünket![19]

ekadantaṁ caturhastaṁ pāśam-aṅkuśa-dhāriṇam ||
radaṁ ca varadaṁ hastair bibhrāṇaṁ mūṣaka-dhvajam ||
raktaṁ laṁbodaraṁ śūrpa-karṇakaṁ rakta-vāsasam ||
raktagandhānuliptāṁgaṁ rakta-puṣpaiḥ supūjitam ||
bhaktānukampinaṁ devaṁ jagat-kāraṇam acyutam ||
āvirbhūtaṁ ca sṛṣṭyādau prakṛteḥ puruṣātparam ||
evaṁ dhyāyati yo nityaṁ sa yogī yogināṁ varaḥ || 9||


Egy-agyarú, négy-karú, pányvát és elefántösztökét hordoz,
(egyik) kezében agyar[20] (másikkal) áldást oszt, zászlaján egér.
Vörös[21], telt hasú, nagyfülű[22], öltözéke piros,
tagjai vörös illatszerekkel megkentek, piros virágokkal imádják.
Híveivel együttérző isten (ő), a világ oka, a múlhatatlan,
aki a teremtés hajnalán jelent meg. Nagyobb ő prakrtinél de a purusánál is –
aki mindig így meditál rajta az a jógí a jógík legkiválóbbja.[23]

namo vrātapataye | namo gaṇapataye | namaḥ pramathapataye | namaste'stu laṁbodarāyaikadantāya |
vighna-nāśine śiva-sutāya | śrī-varada-mūrtaye namo namaḥ || 10||


Hódolat Vrátapatinak, a gyülekezet vezetőjének[24]! Hódolat Ganapatinak, a Sivát szolgáló szentek vezérének! Hódolat az Első Úrnak! Hódolat legyen néked, Telthasú, Egy-agyarú!
Ó, Akadályok Elhárítója, Siva fia! Hódolat, hódolat néked, Áldásosztó![25]



Jegyzetek

1. tat tvam asi – ’az vagy te’, mahávákja a Cshándógja upanisadból (6.8.7.) Más olvasatban: tattvam asi: a valóság (szó szerint: ’az-ság’) vagy. A szöveg itt mindkét módon értelmezhető. A Cshándógja upanisad szövegkörnyezetébe a jelentés egyértelműen az „az vagy te”, itt a mondatszerkeszetbe inkább a ’valóság vagy’ értelmezés illik, de mert a folytatásban egy másik mahávákja is felmerül, helytálló az ’az vagy te’ értelmezés is, ekképpen: „te vagy az, akire az »az vagy te« kijelentés »az« szava nyilvánvalóan utal”.

2. sarvam khalv-idam brahma – ’itt bizony minden Brahman’, mahávákja a Cshándógja upanisadból (3.14.1.)

3. Ganapati itt nem csupán az akadályok elhárítójának megjelölése, hanem maga Brahman

4. a ṛtam a védai szövegekben az isteni rend, ám határozószóként ’helyesen’, ’jól’, ’igazul’ értelemben is használják. A kijelentés ezért fordítható így is: „helyesen (azaz pontosan) szólok”, ám én inkább fogadalmat hallok ki belőle: „Mindig az isteni rend szerint fogok szólni, és mindig az igazat mondom!” (azaz: hűség az isteni, és személyes igazsághoz)

5. a beszélő (vaktṛ) ’tanítót’ is jelent, míg a hallgató (śrotṛ) ’tanítványt’

6. szó szerint: ’utána mondót’ (anu-ucānam) jelent, a tanítványt, aki a mestere után ismétli a védahimnuszokat

7. az irányok égtájakat is jelölhetnek: hátulról vagy nyugatról (paścāttāt), előlről vagy keletről (purastāt), balról vagy északról (uttarāttāt) és jobbról vagy délről (dakṣiṇāttāt). Az oltalmat kérő személy szemszögéből nézve (szűkebb térben) a hátulról-előlről-balról-jobbról a jobb értelmezés, míg a tanítványságra gondolva, „oltalmazz minket, a tanítványok közösségét” hangulatban az égtájak helyénvalóak.

8. a samantāt jelentése ’minden irányból’, vagy ’teljesen’. Mindkettő illik a szövegbe.

9. a -maya utótag valamiből állót, valamivel teljest jelent. Az összetételek előtagja (vāc – szó, cit – tudatosság, ānanda – gyönyör, jñāna – tudás, vijñāna – felismerés, megértés) írja le, hogy mivel teljes.

10. a jñāna jelentése tudás, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos szentírásra alapozott tudás, míg a vijñāna a személyes tapasztalat, a meditációból fakadó felismerés

11. a pratyeti (visszatér) ’bízik valamiben’ jelentésben is állhat: „a világon minden benned bízik”. A születés, fennmaradás, feloldódás hármasához a visszatérés illik jobban.

12. négy szó-rész: a beszéd négy fokozata. Az első a vaikharī, a kimondott szó. A tett-erő (kriyā-śakti) szóbeli megnyilvánulása, így a hétköznapi beszédet jelenti. A második a madhyamā (’belső’), a tudás-erő (jñāna-śakti) megnyilvánulása: az intellektuális fejtegetés. A harmadik a paśyantī (’szemlélő’), a vágy-erő (icchā-śakti) megnyilvánulása: az akarat kifejezése. Míg a negyedik a parā (’túli’, ’felső’) túl van mindezeken, az isteni hang megjelenése. A négy rész így a négy tudatállapothoz is köthető (i. vaikharī – jāgrat ’éber’, ii. madhyamāsvapna ’álom’, iii. paśyantī – suṣupta ’mélyálom’, iv. parāturiya ’negyedik’).
Más értelmezés ugyanezen négy fokozatról az isteni hang alászállásaként beszél, a parā-vāc az isteni hang, amit szemlél a szent látnok (ez a paśyantī-vāc), mely a finom fizikai (madhyamā-vāc) és durva fizikai, azaz kimondott szóként (vaikharī-vāc) manifesztálódik.

13. A három kötőerő (guṇa) a tompaság (tamas), a szenvedély (rajas) és a tisztaság, vagy jóság (sattva). A három állapot a három tudatállapot, az ébrenlét hétköznapi állapota (jāgrat) a belső szemlélődés álom-állapota (svapna), és a tartalmakon túli belső visszavonulás (suṣupta). A három test a durva-test (sthūla-śarīra), a finom-test (sūkṣma-śarīra) és az okozati-test (kāraṇa-śarīra). A három idő a múlt (bhūta), jelen (vartamāna), jövő (bhaviṣya).

14. A három erő (śakti): utalás a Svétásvatara-upanisad versére (6.8.): „Teendője és (anyagi) érzékszerve nincs neki, senki sem egyenlő, vagy több nála, / lényétől elválaszthatatlan felsőbb energiái sokfélék: a tudás (jñāna), az erő (bala) és a tett (kriyā). (na tasya kāryaṁ karaṇaṁ ca vidyate na tat-samaś cābhyadhikaś ca dṛśyate | parāsya śaktir vividhaiva śrūyate svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca ||)

15. a szakasz neve: gaṇeśa mantra. A leírás a gaṁ múla-mantra leírása (elöl ga mássalhangzó, aztán az ábc első hangja, az a, majd a zengő anuszvára (), aminek írásképe a félholdba rajzolt pont (candra-bindu)

16. a manu szó elsődleges jelentése ’ember’, ám itt mantra, fohász értelemben áll

17. a következő szakasz ismét a gaṁ mantrát írja le. A saṁhitā ’gyűjteményt’ jelent, a saṁhitā olvasat a mantra eredeti, szavakra bontás nélküli alakja, míg a sandhi (’összeillesztés’, ’kapcsolódás’) a hangok találkozása miatti hangzóváltozás (mint nyelvünkben a szótő és toldalék találkozásakor bekövetkező hasonulás, pl. a barát+ság szót baráccságként ejtjük).

18. a védamantrák szokásos attribútumai: a látnok bölcs (ṛṣi), akin keresztül a mantra alászáll, a mantra versmértéke (chandas), a mantra oltalmazó imádott istensége (devatā), és a hozzá kapcsolódó rítus (viniyoga, ’alkalmazás’)

19. e szakasz a gaṇeśa gāyatrī

20. Ganésa letörte egyik agyarát, hogy azzal írja le a Mahábháratát, amit Vjásza mondott tollba neki – ezért ábrázolják letört agyarával kezében

21. a raktam vöröset, de kedvest, szeretettet és játékos kedvűt, pajkost is jelent

22. śūrpa-karṇaka szó szerint ’kosár-fülű’

23. ez a gaṇeśa rūpa, a ’Ganésa formáját’ ecsetlő szövegrész, e formában meditálnak rajta a jógík

24. hasonló szó a vrata-pati, a fogadalmak ura

25. ez a rész az aṣṭa nāma gaṇapati, ’Ganapati nyolc nevének’ füzére

2021. december 25., szombat

brahma-gájatrí


A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.




A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||


Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||


A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.

2021. július 24., szombat

jóga-mantrák


oṁ
vande gurūṇāṁ caraṇāravinde
sandarśita-svātma-sukhāvabodhe |
niḥśreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra-hālāhala-moha-śāṁtyai ||

ā-bāhu-puruṣākāraṁ
śaṅkha-cakrāsi-dhāriṇam |
sahasra-śirasaṁ śvetaṁ
praṇamāmi patañjalim ||
oṁ


óm!
A mesterek lótuszlábait imádom,
melyek a maga teljességében mutatják meg az önvalót és ráébresztenek (az ebből fakadó) örömre.
Ők jelentik az üdvösséget, a dzsungelben a menedéket,
a létforgatag mérge okozta bénultság enyhítésére.

Az emberi alakot öltő,
kagylókürtöt, csakrát és kardot hordozó,
ezer fejjel ragyogó
Patanydzsalinak hódolok!
óm!


Az első strófában a mesterek (gurūṇām) többesszám birtokosesetben áll, míg a lótusz (aravinda) -lábak (caraṇa) kettesszámban (a szanszkrt nyelvben az egyes- és többes szám mellett kettesszám is létezik, ezzel fejezik ki, ha éppen két személyről/dologról beszélnek). A vers további utalásai a két lótuszlábra vonatkoznak.
A második sor összetett szóba foglalt két jelző: a darśita („láttat”) jelentése megmutat, feltár, a sam (együtt, össze, minőségi, mennyiségi teljesség) igekötővel kiegészülve a látás/láttatás tökéletességére utal. A sukha jelentése öröm, boldogság, az avabodha pedig valamire való ráébredést jelent.
A niḥ-śreyas („aminél nincs jobb”) a végső jót, az üdvösséget jelenti, a ragozás (semlegesnem kettesszám) szerint szintén a lótuszláb jelzője. A jaṅgali hangzása ismerős a fülünknek, jelentése dzsungel, míg a kāyamāna szalmakunyhó: a mesterek lótuszlábai adnak menedéket a világi lét dzsungelében, mint egy remetelak a sűrűben.
A saṁsāra a létforgatagot jelenti, a születések és halálok szüntelen körforgását. A hālāhala halálos méreg. Az ősi történet szerint az istenek és ellenlábasaik, a démonok összefogtak, hogy a lehetőségek végtelen tengeréből (a tejóceánból) igaz kincseket köpüljenek – a végső cél a halhatatlanság nektárának megtalálása volt. Ám elsőként a hālāhala, a halálos méreg jelent meg, ami az egész világot felperzseléssel fenyegette. A lények szenvedése iránt érzékeny, velük együttérző, könyörületes Siva közbelépése mentett meg mindenkit: lenyelte a mérget! Egyedül ő volt képes semlegesíteni, csupán a nyakán jelent meg egy kék csík. A létforgatag, a születések és halálok örök körforgása éppen ilyen méreg. A moha ájulást, bénultságot, a védánta fogalomtárában pedig azt az illúziót jelenti, mely a múlandó dolgokat állandónak láttatja. E mérgezett állapotban enyhülést a Sivához hasonlóan könyörületes, erejüket mások oltalmazására használó mesterek menedéke hoz.

A következő strófa a jóga atyamesterét, Patanydzsalit magasztalja. Patanydzsalit a végtelenség ezerfejű kígyója, Ananta, más néven Sésanága megtestesülésének tartják. A jóga atyamesterét maga előtt látó jógí Patanydzsalit ezer tündöklő (a śveta jelent fehéret, de ragyogót is – a tudás kívül megmutatkozó jele e ragyogás) kígyófejjel, ám emberi alakban látja maga előtt – az első sor szó szerint: kartól (ā-bāhu) ember (puruṣa) alakú (ākāra). Ezért Patanydzsalit olykor kígyótesttel, máskor kígyó-kereveten ülve ábrázolják. Miként az istenek, Patanydzsali is attribútumaival együtt jelenik meg: kagylókürttel, csakrával és karddal, míg a negyedik keze áldást oszt.
A kagylókürt (śaṅkha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor az Óm mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is. A csakra egy, a peremén élesre fent diszkoszhoz hasonló hajítófegyver. Isteni attribútumként az elme forrása, illetve a pusztító idő kerekének megjelenítője. A kard (asi) a határozott tudás szimbóluma, mellyel megkülönböztető-képességre, valódi ítélőkészségre tesz szert a tudó.
A szanszkrt versek időmértékes verselésűek. Az első strófa indravajrā („Indra villáma”) versmértékű, ebben a versmértékben minden sor 11 szótagból áll, és a sorok ritmusképlete azonos: – – υ – – υ υ – υ – –
A második strófa versmértéke anustubh („dicséret”); ebben a versmértékben a sorok 8 szótagból állnak. A mantra zengését megkönnyítendő az alábbiakban a mantrát kiejtés szerinti írással, a hangsúlyos szótagokat félkövér jelölve írom:

vandé gurúnám csararavindé
szandarsita-szvátma-szukhávabódhé |
nihsréjaszé dzsangali-jamáné
szanszára-háláhala-ha-sántjai ||

á-báhu-purusákáram
sankha-csakrászi-dhárinam |
szahaszra-siraszam svétam
pranami patanydzsalim ||

A két strófa egyébként csak lazán tartozik össze: a második strófa egy Patanydzsalit dicsőítő versből szakadt le. Annak a versnek az első strófája ekképpen szól:

yogena cittasya padena vācāṁ
malaṁ śarīrasya ca vaidyakena |
yo'pākarot taṁ pravaraṁ munīnāṁ
patañjaliṁ prāñjalir ānato'smi ||


A jógával az elme, a nyelvtannal a szó,
az orvostudománnyal pedig a test szennyét
űzte el, aki a bölcsek közt a legnagyobb,
Patanydzsali előtt hajolok meg összetett kézzel.

A jóga elsődleges célja az elme működésének helyes útra terelése. A Jóga-szútrák meghatározása szerint: „A jóga az elme-örvények (elme-működés) megfegyelmezése; (s amikor az bekövetkezik), akkor a Szemlélő az eredeti helyzetében állapodik meg.” (yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3||)
A hagyomány Patanydzsalinak, a Jóga-szútrák szerzőjének tulajdonít két nevezetes további művet: az egyik a nyelvtan megalapozója, Pánini szövegének kommentárja, a másik a Csaraka-szanhitá című ájurvédával foglalkozó szöveg kommentárja – erre utal a nyelvtan és az orvostudomány említése.

2019. november 16., szombat

a tudás és a bráhmana


A Manu-szanhitá második fejezetének néhány verse arról szól, kinek adható át a véda tudása, s kinek nem.


dharmārthau yatra na syātāṁ śuśrūṣā vā'pi tadvidhā |
tatra vidyā na vaptavyā śubhaṁ bījam ivauṣare ||112||


Hol nincs dharma és artha, vagy illő hallás- és szolgálatvágy,
ott ne ültesse el a tudást, miként a jó magot sem vetik szikes földbe.

Az artha több jelentésű szó: a fordítások többnyire vagyonként értelmezik, s kézenfekvőnek is tűnik, hogy a négy életcél közül a két megalapozóra gondoljunk. S abból a szempontból érthető is az anyagi biztonság, mint elvárás, hogy biztosan ne vezérelje a leendő tanítványt később sem a tudás áruba bocsájtásának szándéka.
Médhátithi kommentárjában még hozzáteszi: a tudás átadása soha nem lehet csereüzlet. Még ha a tanító adományt is kap, akkor sincs előre kialkudott ára a tanításnak.
Hallás- és szolgálatvágy: a szanszkrt śuśrūṣā kifejezés hallásvágyat jelent, ám átvitt értelemben a hallottak megfogadására való készséget, kötelességtudatot, és a szolgálatot is.

vidyayaiva samaṁ kāmaṁ martavyaṁ brahmavādinā |
āpadyapi hi ghorāyāṁ na tvenāmiriṇe vapet ||113||


Inkább haljon meg a brahman ismerője tudásával együtt, tiszta szívvel,
akár szörnyű végszükségben is, mintsem terméketlen földbe vesse azt.

Médhátithi kommentárja szerint a szörnyű végszükség az alkalmas tanítvány hiányát jelenti.

vidyā brāhmaṇam etyāha śevadhiste'smi rakṣa mām |
asūyakāya māṁ mādās tathā syāṁ vīryavattamā ||114||


A tudás, a bráhmanához jőve így szólt: én vagyok a kincsed, vigyázz rám!
Ne adj engem olyannak, aki alábecsül, így maradhatok erős.

Az erős (vīryavat) hatásost, eredményest jelent.

yameva tu śuciṁ vidyānniyata-brahmacāriṇam |
tasmai māṁ brūhi viprāya nidhipāyāpramādine ||115||


Ám aki tiszta, önfegyelmezett, önmegtartóztató –
taníts engem az ilyen bölcs bráhmanának, kincsed gondos őrének.

A niyata (önfegyelmezett) szó további jelentései: figyelmes, komoly.

brahma yas tv ananujñātam adhīyānād avāpnuyāt |
sa brahma-steya-saṁyukto narakaṁ pratipadyate ||116||


Ki a védát egy védatanulótól, annak beleegyezése nélkül szerzi meg,
az ilyen védatolvajlás bűnével terhelt a pokolra jut.

A véda, azaz a brahman tolvaja az, aki kihallgatja más mantrazengését, vagy könyvekből ellesve próbálkozik a védamantrák zengésével.

2019. augusztus 10., szombat

Parásara Bhattárja – Tanítás nyolc versben


Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī

śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||


Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!

Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája: parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a Viṣṇu-purāṇa szerzője, a Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.


Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a mūla-mantra. A mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját. Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.

Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása – Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.

A költemény rákövetkező két strófája a dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

A költemény utolsó két strófája pedig a carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.

Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:

a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Az a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.

Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.

A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:

mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A szent mantra a középső namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.

A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.

A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,

A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:

akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!

A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.

Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:

dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.

A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.

A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:

netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.

Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:

īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!

A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:

1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.

2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket

3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||


„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)

Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).

4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.

5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||


A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.

7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.

8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.

9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.

10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.

A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:

mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!

Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||


Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.

niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.

A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.

2019. június 29., szombat

szvádhjája - találkozás Istennel


Patanydzsali a Jóga-szútrákban a jóga nyolc részéről (aṣṭāṅga, aṣṭa-aṅga), fokáról beszél. Az első kettő életvitel… hogyan viselkedjen a jógí, mit ne tegyen, s mit igen. A tiltások és ajánlások java része akár hétköznapinak is tekinthető, nem csak a jóga iránt elkötelezettek számára követendő: ne legyen ártalmára más lényeknek, ragaszkodjon az igazsághoz, éljen tisztán, egyszerűen fogadja el a számára adódó dolgokat, legyen elégedett.

A jógí számára ajánlott tettek, gyakorlatok közül az egyik – láthatóan – sok félreértésre ad alkalmat, ez a svādhyāya. Mit is jelent a svādhyāya? A Jóga-szútrák a műfajhoz illően nem bontanak ki minden fogalmat, így ezt sem. A teljes szöveg három helyen említi csupán.

Elsőként a kriyā-yoga meghatározásakor (a kriyā jelentései cselekvés, gyakorlat – az elmélettel, a tannal szemben –, illetve rítus) találkozunk a fogalommal. Ez a 2.1. szútra: tapaḥ svādhyāyeśvara-praṇidhānāni kriyā-yogaḥ – az önfegyelmezés (tapas), a svādhyāya és Isten imádata (īśvara-praṇidha) a cselekvés jógája (kriyā-yogaḥ). S mint ilyen, a következő szútra szerint a jóga legmagasabb fokának (samādhi) elérését, továbbá a célhozjutás során felmerülő akadályok (kleśa) felszámolását szolgálja (2.2.)

Másodjára az ajánlások (niyama) felsorolásakor bukkan fel a szó: śauca-saṁtoṣa-tapaḥ-svādhyāyeśvarapraṇidhānāni niyamāḥ – tisztaság (śauca), elégedettség (saṁtoṣa), önfegyelmezés (tapas), svādhyāya és Isten imádata (īśvara-praṇidha) az előírások (vagy ajánlások, niyama) (2.32.).

Harmadjára pedig az előírások követésének, a lelki gyakorlatok szerinti élet eredményeit taglaló részben utal Patanydzsali a szvádhjájára, ekképpen: svādhyāyād iṣṭadevatā-saṁprayogaḥ – a szvádhjájából a szeretett Istennel való találkozás, kapcsolat fakad. (2.44.)


Ez utóbbi – azt gondolom – kellően figyelemfelkeltő. Mi is ez a svādhyāya, aminek révén Istennel találkozhat az ember? Az, amit a nyugati világban filozófiának neveznek – olvasom az egyik magyarázatot –, a szó jelentése: „önmagad tanulmányozása”. Az önvaló tanulmányozása – szól egy másik megvilágítás. Megismerni a saját elménket, érzelmeinket, természetünket, jellemünket és személyiségünket – mondja egy újabb értelmezés –, majd hozzáteszi: az első lépés önmagunk megismerése, a második pedig a bölcsesség elsajátítása, a lelki élettel foglalkozó írások olvasása, azok értelmében való elmélyedés, és életünkbe foglalása.

S valóban, fontos mindkettő… az önképzés, önmagunk megértése, és a szentírások tanulmányozása is. De miképpen vezet el az írások olvasása Istennel való találkozáshoz? Az olvasottság? a tájékozottság? az intelligencia? az olvasottság bölcsességhez vezet, és a bölcsességben lakozna Isten? Mit jelent a szvádhjája?

Vizsgáljuk meg a szó etimológiáját! A svādhyāya összetett szó: a sva és az adhyāya szavak összetétele. Az adhyāya gyöke az i, melynek jelentése: megy. Az igei gyök az adhi- (rá, fölé, oda, túl) igekötővel egészül ki: adhi-i, azaz adhī (odamegy), ám az igekötő a szanszkrtban is megváltoztatja az ige jelentését, olykor egészen más fogalomkörbe is helyezve azt (miként a magyarban is, gondoljunk csak a leesik igénk megért jelentésére), így az adhī jelentései: 1. tanulmányoz, tanul, 2. megtanul, megjegyez; 3. emlékezik. visszagondol, vágyakozik. Az -āya képző a cselekvés megnevezésére utal, az adhyāya jelentése így tanulmányozás, tanulás, megtanulás.
A sva visszaható névmás (önmaga, saját), így a svādhyāya szó szerint valóban ön-tanulmányozás, saját-tanulmányozás.

A Jóga-szútrák részletes magyarázattal nem szolgál… vajon milyen módon, milyen tartalommal fordul elő a fogalom más szövegekben? innen megközelítve a kérdést érthetővé válik, mit jelentett a kor olvasója, és a szerző számára.

Óm a Brahman. Az óm minden” (om iti brahma | om itīdam sarvam) – mondja a Taittiríja-upanisad, majd az 1.9. részben így folytatódik a szöveg:

ṛtaṁ ca svādhyāya-pravacane ca |
satyaṁ ca svādhyāya-pravacane ca |
tapaś ca svādhyāya-pravacane ca |
damaś ca svādhyāya-pravacane ca |
śamaś ca svādhyāya-pravacane ca |
agnayaś ca svādhyāya-pravacane ca |
agnihotraṁ ca svādhyāya-pravacane ca |
atithayaś ca svādhyāya-pravacane ca |
mānuṣaṁ ca svādhyāya-pravacane ca |
prajā ca svādhyāya-pravacane ca |
prajanaś ca svādhyāya-pravacane ca |
prajātiś ca svādhyāya-pravacane ca |

A rend, valamint a tanulmányozás és tanítás;
az igazság, valamint a tanulmányozás és tanítás;
vezeklés (tapas), valamint a tanulmányozás és tanítás;
önfegyelem, valamint a tanulmányozás és tanítás;
higgadtság, valamint a tanulmányozás és tanítás;
szent áldozótűz, valamint a tanulmányozás és tanítás;
szent tűzáldozat, valamint a tanulmányozás és tanítás;
vendégszeretet, valamint a tanulmányozás és tanítás;
emberszeretet, valamint a tanulmányozás és tanítás;
utódnemzés, valamint a tanulmányozás és tanítás;
fajfenntartás, valamint a tanulmányozás és tanítás.

A dharma minden mozzanatának kísérője a tanulmányozás (svādhyāya) és a tanítás (pravacana) – a szent tan művelése, tanulmányozása és tanítása hatja át a bráhmana minden cselekvését.

Taittiríja-upanisadot tovább olvasva a mester szavaival találkozunk, aki tanulmányai végeztével így inti a növendékét: „Mondj igazat! Gyakorold az erényt! A szvádhjáját el ne hanyagold!... A szvádhjáját és tanítást el ne hanyagold!” (Taitt.up. 1.11.1., satyaṁ vada | dharmaṁ cara | svādhyāyān mā pramadaḥ … svādhyāyapravacanābhyāṁ na pramaditavyam)

A Bhagavad-gítá három helyen említi a szvádhjáját. Bár részletes kifejtéssel itt sem találkozunk, ám a számos kommentár segít eligazodni a hagyományos értelmezésekben.
A negyedik fejezetben Krsna arról beszél Ardzsunának, miként legyen minden tette Istennek szóló áldozat. Ennek kapcsán beszél a különféle áldozókról és áldozati felajánlásokról: „Más, fogadalmaikban szilárd aszkéták kellékekkel bemutatott áldozatot (dravya-yajña), önfegyelmezés-áldozatot (tapo-yajña), a jóga áldozatát (yoga-yajña), vagy a tanulmányozás és tudás áldozatát (svādhyāya-jñāna-yajña) végzik.” (Bg. 4.28.)
A kommentárok egyöntetűek: „miként az előírás (vidhi) szól: a Rg- és más védák ismétlése, tanulmányozása (abhyāsa)” – írja Sankara, Srídhar Szvámí szerint: „a véda hallása, a hallotton való elmélkedés, meditáció” (veda-śravana-mananādi). Visvanáth Csakravartí még világosabban: „a szvádhjája a véda olvasása, a tudás (jñāna) pedig az annak értelmében elmerülés” (svādhyāyo vedasya pāṭhas tad-arthasya jñānam).

A szvádhjája tehát a tanulmányozás egy nagyon konkrétan meghatározott formája – a véda-himnuszok recitálása. Ma a tanulás, az olvasás azt jelenti, hogy az ember leül a fotelbe, kézbe veszi a könyvet, vagy az e-könyv olvasóját, s utána esetleg el is tűnődik az olvasottakon.
Az óind hagyományban az olvasás, a tanulmányozás alapvetően társas műfaj… nem az írástudatlanság miatt, hanem mert a könyv passzív. Még a sásztra is. Találkozunk a jótanáccsal: üsd fel találomra, és ott lesz a válasz a kérdésedre! Szép gyakorlat, ám tény, a saját gondolataink szűrőjén kell áthatolni az így kapott válasznak is. Ezért mondják: az olvasás olyan piknik, ahová a szerző hozza a szavakat, és az olvasó a jelentést. Egészen más, ha értő társsal megvitatva olvas, tanulmányoz egy művet az ember. Ilyen társaságban válik elevenné a sásztra. Ezért mondja Csánakja is:

ekākinā tapo dvābhyāṁ paṭhanaṁ gāyanaṁ tribhiḥ |
caturbhir gamanaṁ kṣemaṁ pańcabhir bahubhī-raṇam ||

Egymagadban gyakorold az önfegyelmezést (imádkozz és mantrázz), kettesben olvass, hármasban énekelj,
utazáskor legyetek négyesben, a biztonsághoz öt ember kell, míg a háborúhoz sok.

És az ilyen tanulmányozás (adhyāya) kiegészítője a svādhyāya, amikor a gyakorló maga olvassa, recitálja a himnuszokat. És persze nem csupán mechanikus ismétlés, hanem a hallottakban való elmélyedés is – svādhyāya és jñāna, ahogy Krsna mondja a Gítában.

A véda-recitálás (svādhyāya) a Gítá 16. fejezetében kerül elő ismét. Krsna az isteni jellemű, „isteni tökéletességre született” (saṁpadaṁ daivīm) emberek jellemvonásait sorolja, elsőként a szerzetesek, házasemberek, brahmacsárík és remeték feladatait. A brahmacsáríhoz egy kötelességet rendel: a szvádhjáját: „Félelemnélküliség, a tudat teljes megtisztítása, megszilárdulás a gjána-jógában, adományozás, önfegyelem és áldozat, tanulmányozás, önfegyelmezés, egyszerűség, ...” (Bg. 16.1.)
A kommentárok e vers kapcsán is egyöntetűen a brahman-áldozattal hozzák kapcsolatba a szvádhjáját. Baladév Vidjábhúsan például így ír: „A brahmacsárí (kötelességének) a szvádhjáját nevezi: ez a brahman-áldozat, ami a Magasztos úr energiáját ajándékozza, mely isteni hangok sokasága – erre gondolva szentelődjék egyedül véda-recitálásnak.”

Az említett brahman-áldozatról a Manu-szanhitából tájékozódhatunk. A kétszerszületettek mindennapos kötelességeivel kapcsolatban a Manu-szanhitá így ír:
„70. A véda-tanítás áldozatát (ajánlják) Brahmannak, a vízáldozatot az ősatyáknak,
a tűzáldozatot a félisteneknek, bali-áldozatot [ételáldozat: a napi élelem biztosítása] minden lénynek, s a szíves vendéglátást az embereknek.

73. A nem (tűzbe öntött) áldozat, a (tűzbe öntött) áldozat, a nagy-áldozat,
áldozás a bráhmanáknak, és az „elfogyasztott”, ez az ötöt nevezik ötös-áldozatnak.
74. A nem (tűzbe öntött) áldozat a mantrazengés (japa), a (tűzbe öntött) áldozat az égőáldozat, a nagy-áldozat a lényeknek ajánlott étel-áldozat.
Áldozás a bráhmanáknak (azaz a bráhmana megvendégelése) a kétszerszületettek legmagasabbrendű imádata, a „elfogyasztott” pedig az ősatyáknak ajánlott vízáldozat.
75. Szvádhjájával foglalja le magát mindig, és Istennek szentelt tettekkel,
hiszen aki isteni tetteket (áldozatokat) végez, az minden létezőt támogat (a mozgókat és mozdulatlanokat egyaránt).” (M.sz. 3.70-75.)

Az ötféle áldozat közül tehát az első a brahman-áldozat: véda-himnuszok és mantrák recitálása, zengése.

Ugyanebben az értelemben kerül elő a 17. fejezetben is. A vonatkozó részben az önfegyelmezés (tapas) gunák szerinti jellemzéséről van szó. A jóság minőségében élő ekképpen fegyelmezi beszédét: A nem felzaklató (an-udvega, megnyugtató) beszéd, mely igaz (satyam), kedves és jóakaró (priya-hitam), továbbá a véda-tanulmányozás gyakorlása (svādhyāya-abhyasanam) jelenti a beszéd fegyelmezését. (Bg. 17.15.)
Itt sem magunkban olvasásról, hanem a véda-himnuszok recitálásáról van szó.

Összefoglalva a fentieket elmondhatjuk, hogy a svādhyāya a védahimnuszok és mantrák recitálása, zengése, mely szorosan összefonódik a hallottakban való elmélyedéssel is. (Bg. 4.28.) A gyakorló tudatosítsa magában, hogy az isteni hangokat zengi, így e zengés folytán a Magasztos úr energiája (bhagavat-śakti) száll reá.

Így talán érthetővé válik, hogy a Jóga-szútra első, Vjásza nevéhez fűződő kommentárja is ekképp definiálja a szvádhjáját: „Az üdvösséghez vezető szentírások tanulmányozása, illetve az ÓM zengése.” (2.32. svādhyāyo mokṣa-śāstrāṇām adhyayanaṁ praṇava-japo vā).

Vessünk még egy pillantást a 2.44. szútrára: svādhyāyād iṣṭadevatā-saṁprayogaḥ – A védahimnuszok recitálásából a szeretett Istennel való találkozás, kapcsolat fakad. A saṁprayoga szóban a yuj (összekapcsol) igei gyököt fedezzük fel, a szó maga találkozást, egyesülést, kapcsolatot jelent. Az iṣṭa jelentése vágyott, szeretett, míg a devatā istenség. A hindu tradíció Istennek számtalan megjelenéséről tud, az iṣṭadevatā az a megjelenés, mely a hívő számára különösen kedves, aki felé leginkább fordul a figyelme. S bár nem lehet eléggé hangsúlyozni az önismeret fontosságát, a szeretett Istennel való találkozáshoz nem az önismeret vezet, hanem a himnuszok zengése és a mantrazengés, mellyel meginvitálja szíve választottját. Aki a hívó szót hallván közelebb lép. Vjásza kommentárja szerint: „Az istenek, a látnok bölcsek, és a tökéletesek (sziddhák) eljönnek, hogy a szvádhjájának szentelődővel találkozzanak” (2.44. devā ṛṣayaḥ siddhāś ca svādhyāya-śīlasya darśanaṁ gacchanti). Aki valaha részt vett olyan eseményen, ahol a Bhagavad-gítá verseit vagy más védahimnuszokat, mantrákat recitáltak hosszasan, annak – gondolom – nem kell ezt magyarázzam, az ám az élmény szóban nehezen átadható. És ez egyedül is gyakorolható… hangos olvasás, mantrazengés a kulcs.

2019. március 9., szombat

olvasatok, memorizálás


A védahimnuszokat manapság vaskos kötetekben keresgéljük, ám a papi iskolák a védák szövegeit évezredeken keresztül szóban hagyományozták tovább. Nemzedékről nemzedékre adták át e himnuszokat, s a tanulók pontosan, szótagról szótagra, hangról hangra ismételték a mestereiktől tanultakat – a megfelelő hangsúlyokkal, mozdulatokkal kísérve zengve a mantrákat. Minden papi iskola egy véda-szanhitának, gyűjteménynek szentelte tanulmányait, s azt memorizálta. Hogy fogalmat alkothassunk a megtanulandó szöveg méretéről: a Rg-véda 1028 himnuszt tartalmaz, több mint tízezer strófát. A teljes Rg-véda ghana olvasat (lásd később) szerinti elzengése kb 450 órát vesz igénybe.
Nem csupán a szöveget, hanem a zengés módját is precízen és alaposan követték és ismételték… erről szól a hangtan (śikṣā) tudománya: a hang, a hangmagasság, a mérték, a légvétel, az egyenletesség és hangkötés.
A szövegeket különféle olvasatokban (pāṭha – recitálás, olvasás) olvasták és tanulmányozták, ezeket tekintjük át az alábbiakban. A különféle olvasatok felsorolása tudom, nem felemelő olvasmányélmény. A gyűjtés csupán főhajtás a több ezer éves tradíció előtt.

Az első a samhitā-pāṭha (összeillesztett, szövegszerű recitálás) – azaz a folytonos szöveg recitálása.
Példaként tekintsük a Rg véda 1.22.20. szakaszát:


tad viṣṇo̍ḥ para̱mam pa̱daṁ sadā̍ paśyanti sū̱raya̍ḥ
di̱vī̍va̱ cakṣu̱r āta̍tam

Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek,
mint az eget betöltő (isteni) szemet.

A pada-pāṭha (szavankénti recitálás) – a szöveg szavakra tagolása: a szóösszeillesztések (sandhi) és összetett szavak felbontása. Az összetett szavak felbontásának egyértelműsítő szerepe is van – a sandhi során összeolvadt szavak adott esetben többféleképpen is felbonthatók, s így a szöveg más értelmet kap. Például Rúpa gószvámí versének, az Upadésámrtának 2. strófájában, bhaktit leromboló tényezők felsorolásában a niyamāgraha szóösszetétel kétféleképpen is felbontható: niyama agraha és niyama āgraha. A niyama szó jelentése szabály, ajánlás, a gṛh gyök jelentése megragad, a graha a cselekvés megnevezése: megragadás. Az agraha (nem-megragadás) ennek ellentéte, valami elutasítása, míg az āgraha a görcsös ragaszkodás. Így a niyamāgraha értelmezhető a szabályok elutasításaként, illetve a hozzájuk való makacs ragaszkodásként is. Ez persze költői eszköz, a kétértelműség szándékos.
A pada olvasatban tehát a szavak egyszerűen külön állva követik egymást (1, 2, 3, 4, 5, …) A választott strófánk szavankénti olvasata:

tat | viṣṇo̍ḥ | para̱mam | pa̱dam | sadā̍ | paśyanti | sū̱raya̍ḥ | di̱vi | i̍va | cakṣu̍ḥ | ā-ta̍tam |

ama, Visnué, legfőbbet, hajlékot, mindig, látják, bölcsek, égben, mint, szemet, kiterjesztettet

Ezután következik a krama-pāṭha, a lépésenkénti recitálás elsajátítása. A lépésenkénti recitálás az egyes szavak kapcsolódásának memorizálására szolgál.
A példaversünk esetében a krama-olvasat így hangzik (1-2 | 2-3 | 3-4 | 4-5 | …):

tat viṣṇo̍ḥ | viṣṇo̍ḥ para̱mam | para̱mam pa̱dam | pa̱dam sadā̍ | sadā̍ paśyanti | paśyanti sū̱raya̍ḥ | sū̱raya̍ḥ di̱vi | di̱vi i̍va | i̍va cakṣu̍ḥ | cakṣu̍ḥ ā-ta̍tam |

A fenti olvasatokban a vers szavai természetes rendben követik egymást, ezért ezek természetes olvasatok (prakṛti-pāṭha), ám a véda-recitáló bráhmanák további nyolc, nem természetes, művi olvasatot (vikṛti-pāṭha) is számon tartanak, s el is sajátítanak. Ezeket az alábbi vers sorolja fel:

jaṭā mālā śikhā rekhā dhvajo daṇḍo ratho ghanaḥ |
ityaṣṭa vikṛtayaḥ proktaḥ kramapūrva maharṣibhiḥ ||

Összekócolt, füzér, tarajos, vonal, zászló, bot, szekér, sűrű –
e nyolc vikrtiről beszélnek a lépésenkénti (olvasat) mellett a nagy bölcsek.

A jaṭā-pāṭha (összekócolt recitálás) zengése során a szavakat oda-vissza, majd vissza-oda, s ismét oda-vissza sorrendben memorizálják (1-2-2-1-1-2 | 2-3-3-2-2-3 | 3-4-4-3-3-4 | 4-5-5-4-4-5 | …):
A példaversünk – nem teljes – összekócolt recitálása így szól:

tat viṣṇo̍ḥ viṣṇo̍ḥ tat tat viṣṇo̍ḥ | viṣṇo̍ḥ para̱mam para̱mam viṣṇo̍ḥ viṣṇo̍ḥ para̱mam | para̱mam pa̱dam pa̱dam para̱mam para̱mam pa̱dam | pa̱dam sadā̍ sadā̍ pa̱dam pa̱dam sadā̍ | …

A mālā-pāṭha (füzér recitálás) szintén oda-vissza sorban zengi a vers szavait: 1-2 | 2-1 | 1-2 | 2-3 | 3-2 | 2-3 | 3-4 | 4-3 | 3-4 | …

A śikhā-pāṭha (tarajos recitálás) a füzér recitálást harmadik tagjait növeli meg egy szóval: 1-2 | 2-1 | 1-2-3 | 2-3 | 3-2 | 2-3-4 | 3-4 | 4-3 | 3-4-5 | 4-5 | 5-4 | 4-5-6 | …

A rekhā-pāṭha (vonal recitálás) egyre hosszabb szakaszokat ismétel oda vissza. Kilenc szónyi vers esetén az alábbi minta szerint:
1-2 | 2-1 | 1-2 |
2-3-4 | 4-3-2 | 2-3 |
3-4-5-6 | 6-5-4-3 | 3-4 |
4-5-6-7-8 | 8-7-6 5-4 | 4-5 |
5-6-7-8-9 | 9-8-7 6-5 | 5-6 |
6-7-8-9 | 9 8-7-6 | 6-7 |
7-8-9 | 9-8-7 | 7-8 |
8-9 | 9-8 | 8-9 |
9 | 9 | 9 |

A dhvaja-pāṭha (zászló recitálás) a strófa elejét és végét köti össze: 1-2 | 8-9 | 2-3 | 7-8 | 3-4 | 6-7 | 4-5 | 5-6 | 5-6 | 4-5 | 6-7 | 3-4 | 7-8 | 2-3 | 8-9 | 1-2 | 9 | 1 |

A daṇḍa-pāṭha (bot recitálás) fokozatosan építi fel a szókapcsolatokat: 1-2 | 2-1 | 1-2 | 2-3 | 3-2-1 | 1-2 | 2-3 | 3-4 | 4-3-2-1 | 1-2 | 2-3 | 3-2 | 2-3 | 3-4 | 4-3-2 | 2-3 | 3-4 | 4-5 | 5-4-3-2 | 2-3 |

A ratha-pāṭha (szekér recitálás) egyre hosszabb szakaszokban köti össze a szavakat, szintén oda-vissza sorrendben:
1-2 | 5-6 | 2-1 | 6-5 | 1-2 | 5-6 |
2-3 | 6-7 | 3-2-1 | 7-6-5 | 1-2 | 5-6 | 2-3 | 6-7 |
3-4 | 7-8 | 4-3-2-1 | 8-7-6-5 | 1-2 | 5-6 | 2-3 | 6-7 | 3-4 | 7-8 |

A ghana-pāṭha (sűrű recitálás) pedig kettes-hármas csoportokba rendezve oda és visszafelé is zengi a vers szavait.
1-2 2-1 1-2-3 3-2-1 1-2-3 |
2-3 3-2 2-3-4 4-3-2 2-3-4 |
3-4 4-3 3-4-5 5-4-3 3-4-5 |

2019. február 23., szombat

metamorfózis 3. - a valótlanból vezess a valósba


A Bradáranjaka-upanisad 1.3. részének zárógondolata az áldozópapot utasítja: mormolja (japet) ezt a mantrát:

a̱sato mā sa̱dgamaya
ta̱maso mā jyo̱tirgamaya
mṛtyo̱rmāmṛtaṁ gamaya̱

A valótlanból vezess a valósba,
a sötétségből vezess a világosságba,
a halálból vezess a halhatatlanságba!

Majd rögtön magyarázatot is ad a mantrához: „Mikor azt mondja: »A valótlanból vezess a valósba!« – a valótlan a halál, a valós a halhatatlanság, vagyis valójában azt mondja: a halálból vezess a halhatatlanságba, tégy halhatatlanná! (Mikor azt mondja:) »A sötétségből vezess a világosságba!« – a sötétség bizony a halál, a világosság a halhatatlanság. Valójában tehát azt mondja: a halálból vezess a halhatatlanságba, tégy halhatatlanná! (Mikor azt mondja:) »A halálból vezess a halhatatlanságba!« – nincs itt semmi rejtve.”

Az upanisad szövege itt hallgatható meg:



A nyugati világban igazán népszerű Ravi Shankar 1997-ben megjelent Chants of India című lemeze révén vált:



Felbukkan a Mátrix - Forradalmak című filmben:



és Battlestar Galactica című TV-sorozatban is... a mantra jelentéséhez csak áttétesen köthető szituációban, ám szép feldolgozásban:



Íme még két változat: mert népszerű mantra, sokan éneklik, olykor egészen lágy hangulatban:



Máskor pedig egészen szokatlan megközelítésben… íme egy feldolgozás a Shanti People együttestől:



2019. január 12., szombat

bevezetés a hangtanba


A Taittirīya-upaniṣad invokáció utáni első tanítása nagyon tömör – így szól:

oṁ śīkṣāṁ vyākhyāsyāmaḥ | varṇaḥ svaraḥ | mātrā balam |
sāma santānaḥ | ityuktaḥ śīkṣādhyāyaḥ ||1||


A hangtant mondom most el: hang, hangmagasság, mérték, légvétel, egyenletesség és hangkötés. Így szól a hangtan-fejezet.

Az upanisad éppen csak felsorolásszerűen említi a hangtan egyes témaköreit… ismerkedjünk meg e témakörökkel egy lépéssel közelebbről!

A varṇa (hang) a hangok helyes képzése. A hangokat a képzési helyeik szerint, a megfelelő módon ejtik.
A magánhangzók lehetnek rövidek (a, i, u, ṛ, ḷ) és hosszúak (ā, ī, ū, ṝ, ḹ), illetve kettőshangzók (diphtongusok: e, ai, o, au). Utóbbiak mindig hosszúak, az e az a és az i összeolvadása (a + i, kiejtése a magyar é hangéval egyező), az ai = ā + i, o = a + u (kiejtése a magyar ó hangéval azonos), au = ā + u. Az ai és au hangokhoz hasonló kettőshangzók nem fordulnak elő az irodalmi magyar nyelvben, ám tájszólásban találkozni az ó au-vá nyúlásával.
Az ábc-ben a magánhangzók után két speciális hang következik, az anusvāra () és a visarga (). Az orrhang, ami az őt követő mássalhangzó kiejtési helyéhez igazodik (sāṁkhya – szánkhja, saṁskṛta – szanszkrta), míg a visarga kemény h (mint a magyar doh, düh szavakban), illetve a előtti magánhangzó rövid ismétlődése.

Az ṁ (anusvāra) orrhang, a ḥ (visarga) pedig befejező h hang, a szó végén visszhangszerűen ismétli az utolsó magánhangzót (például az aḥ aha-ként ejtendő).
A mássalhangzókat a kiejtés helye, illetve a hangképző szervek szerint csoportosítják, a legmélyebben elhelyezkedőtől (torok) a legkülsőig (ajkak). A mássalhangzók melletti „a” betű itt csak a kiejtést könnyíti, de arra is utal, hogy a dévanágarí írásmódban a mássalhangzó írásjele egy „a” betűt is magába foglal.
A táblázat soraiban a kiejtési helyek szerinti csoportosítást találjuk: az első csoportba a torokhangok (kaṇṭhya) tartoznak. A tālavya hangok képzése a szájüregben hátul történik. A magyar t és d hangok kiejtésekor nyelv a foggal érintkezik (mint a dantya – dentális csoportban), a mūrdhanya (cerebrális vagy retroflex) csoportban lévő hangok (ṭa, ṭha, ḍa, ḍha, ṣa) esetében azonban a hátrahajló nyelv a szájpadlással találkozik, onnan pattan el, vagy képez rést.
A zárhangok mellett megtaláljuk több levegővel ejtett párjaikat (pl: ka, kha), utóbbiakat egy hangként ejtjük – a dévanágarí írásban is egy írásjel jelöli őket. Az orrhangok is a kiejtés helye szerint igazodnak – a magyar nyelvben írásban nem jelöljük a különböző n hangokat, de ha megfigyeljük, másként képezzük az n-t az ing szóban (ez a ṅa hang), és a nem szóban. A sziszegő hangok (śa, ṣa, sa) kiejtése szintén a képzési helye szerinti: a tālavya śa kiejtése a selypítve ejtett s hanghoz közelít, a mūrdhanya ṣa a hátrahajló nyelv és a szájpadlás között kiejtett s hang, míg a fognál átszűrt s a magyar sz hangnak felel meg.

a képzés helye    zárhangok orrhangokfélhangoksziszegők
 zöngétlen  zöngés 
kaṇṭhyakakhagaghaṅaha
tālavya cachajajhañayaśa
mūrdhanyaṭaṭhaḍaḍhaṇaraṣa
dantyatathadadhanalasa
oṣṭhyapaphababhamava

A svara a hang magassága. A véda-himnuszok recitálásakor az eredeti hang és zengés-mód pontos megismétlése kiemelt jelentőségű… ezért a véda-szövegek lejegyzésekor ennek is megvan a maga sajátos jelrendszere. A Rg-véda himnuszainak recitálásakor például három hangot használnak… így külön jelek utalnak a magasabban illetve a mélyebben ejtendő szótagokra. A magasabban ejtendő szótagokat (uddāta) a szótag fölé húzott függőleges vonal jelzi, a mélyebben ejtendőket (anuddāta) pedig a szótag alá húzott vízszintes vonal. A jelöletlen, közepes hang a svarita.


tad viṣṇo̍ḥ para̱mam pa̱daṁ sadā̍ paśyanti sū̱raya̍ḥ |
di̱vī̍va̱ cakṣu̱r āta̍tam ||1.022.20

A hagyomány a védahimnuszok zengése közben a hang magasságához különféle kézmozdulatokat is rendel, a tanulók e mudrákkal együtt sajátítják el a mantra zengését. Uddāta szótag zengésekor recitáló a jobb karját a vállához emeli, anuddāta szótag zengésekor a térdére teszi, míg köztes helyzetben a karja is köztes helyzetben áll. Nem csak karral, de tenyérrel, ujjal, sőt, fejjel is jelezhetik a hangmagasságot: uddāta szótag zengésekor a jobb kéz tenyere felfelé fordul, anuddāta szótag esetén lefelé, míg svarita szótag esetében vízszintesen jobbfelé mozdul. Ujjtartással való jelzésnél a hüvelykujj a mutatóujjat érinti uddāta szótag zengésekor, a kisujjat anuddāta szótag esetén, és a gyűrűsujjat svarita szótag zengésekor. A fejjel való jelzéskor uddāta szótag zengésekor az áll felfelé mozdul, anuddāta szótag esetén lefelé, míg svarita szótag zengésekor kissé oldalra biccen.

A szótagok hossza (mātra) is többféle lehet. Rövid („hangsúlytalan”, laghu) a szótag hossza akkor, ha rövid magánhangzója rövid, hosszú („súlyos”, guru) akkor, ha a magánhangzója hosszú, nyújtott, vagy ha a rövid magánhangzó után mássalhangzótorlódás áll, illetve ha a magánhangzót anusvāra () vagy visarga () követi – ezek ejtési hossza kétszerese a rövid szótagokénak. Előfordulnak nyújtottan, háromszoros hosszal ejtett szótagok is: ezek neve pluta (nyújtott). Leggyakrabban megszólításkor, a név utolsó szótagját ejtik így, messzehangzón kiáltva . A védaszövegek lejegyzésekor a szótag mellé írt hármas szám jelöli a pluta szótagot. A legrövidebb pedig a fél-mértékű (ardha-mātra) szótag – zengésének időtartama a rövid szótag kiejtésének idejénél is rövidebb… előfordul például, ha a szótag virámára végződik. A szótaghossz jelölésére a különféle szakszövegek eltérő elnevezéseket is használnak, ízelítőül:
- fél-mérték (ardha-mātra): druta (fürge), vyañjana (jel, mássalhangzó), binduka (cseppecske), vyoma (ég);
- hangsúlytalan, „könnyű” (laghu): hrasva (rövid), vyāpaka (átfogó), sarala (egyenes), mātrika (egymértékes);
- hangsúlyos, „súlyos” (guru): dīrgha (hosszú), kalā (rész), vakra (hajlott), dvimātra (két-mértékű);
- „nyújtott” (pluta): tryaṅga (háromrészű), trimātra (három-mértékű).

A hang kiejtéséhez szükséges levegőmennyiségre a bala fogalma utal. A szó eredeti jelentése erő. A hangokat e szempont szerint két csoportba sorolják: mahā-prāṇa („nagy-levegő”) a neve a több levegővel ejtendő mássalhangzóknak (kh, gh, ch, jh, ṭh, ḍh, th, dh, ph, bh, ś, ṣ, s, h), míg a többi hang gyűjtőneve: alpa-prāna („kis-levegő”).

A következő tényező a hang egyenletessége (sāma). Ez a himnuszok, mantrák zengésekor a folytonosság, a hangok áramlásának állandó fenntartását jelenti, amiben a mantrazengés közbeni megfelelő lélegzetvétel a legfontosabb.

A santāna szó szerint folytonosságot jelent. A szanszkrt szövegekben az egymás mellé kerülő szóelemek, akár szavak találkozó hangzói hasonulnak egymáshoz (ezt hívják sandhi-nak, összeillesztésnek). A jelenség a nyelvünkben is ismeretes: a barát + ság = barátság, kiejtve baráccság, lábpedál kiejtve láppedál. A magyar nyelvészek közt a 19. század elején zajlott le a vita, mely eldöntötte a kívánatos írásmódot: így magyarul nem a kiejtés szerint, hanem a szavak felépítéséhez igazodó szóelemző módon írjuk a szavakat. Ám a szanszkrt nyelvben kiejtés szerinti a hangok lejegyzése, az írás is – és természetesen a mantrákat is így, folyamatosan zengik. Szünetet csupán a versek, félversek végén tartanak (a dévanágarí írásban egy függőleges vonal – a félvers vége –, illetve két függőleges vonal – vers vége – jelzi e helyeket), továbbá az Óm mantra után, s azon magánhangzók után, melyek nem olvadnak össze a rákövetkezővel*.

* A találkozó magánhangzók általában összeolvadnak: a fenti Rg-véda versben például: divi iva a kiejtésben divīva. Ám egyes kombinációk nem eredményeznek összeolvadást, például a Bhágavata-purána 1.2.21. versében: dṛṣte eva ātmani īśvare (bizony a Lélek, az Úr megpillantása után; más olvasatban: bizony az elmében az Úr megpillantása után) szavak az összeillesztés után a versben így jelennek meg: dṛṣta evātmanīśvare. Az a + ā hangok összeolvadnak ā-vá, az i + ī = ī, ám az e + e találkozás eredményeként a szó végi e a-vá rövidül, és szünetet tartunk a két szó kiejtése között.