A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépcsőházban. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépcsőházban. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 23., kedd

a szavak ereje


Kaptam egy kérdést:
Olvastam egy helyen az alábbiakat… mi a véleményed? Illetve érdekelne, hogy kinek mi a véleménye.

„Sokan úgy vélik, hogy a szeretet a leghatalmasabb erő, ám ez tévedés. A földi szeretet törékeny és kiszámíthatatlan, gyenge és változékony. A szavak ereje viszont hatalmas. A szavak boldoggá tehetnek vagy boldogtalanságba taszíthatnak bárkit. Szeretetet ébreszthetnek és meg is semmisíthetik a szeretetet.”



A szavak csalókák… használunk fogalmakat úgy, hogy nem tisztázzuk, mire is gondoltunk valójában. Ilyen a szeretet is: a szeretet nagyon sokféle lehet. Az önző ember szeretetét is szeretetnek nevezzük, pedig ő csak a maga örömét keresi, és a rajongó odaadást is szeretetnek nevezzük, ami pedig oly erős, hogy lenyűgözi Istent is.
Az idézetben említett földi szeretet múló érzelem, ami valóban jön és megy, néhány kedves szó fellobbantja, ám egy morcos tekintettől kihuny. A szeretet azonban nem csupán ennyi, a bhakti szeretete tudatállapot… s ha már a szavaknál tartunk: a tudatállapot szó áll gyöke nem a haladásképtelenséget, hanem a mélyen meggyökerezést, a rendíthetetlenséget jelzi. Ezért ez nem törékeny, hanem a mélyről feltörő és egyre gyarapodó lelki folyam.

yato vāco nivartante | aprāpya manasā saha |
ānandaṁ brahmaṇo vidvān | na bibheti kadācaneti |

„Tőle a szó visszafordul, gondolat őt el nem éri; / Ismervén az Úr örömét, nem kell semmitől sem félni.” – áll a Taittiríja-upanisadban (2.4.1.)… s bár a szavak tehetetlenül visszafordulnak, Jasódá szeretetének ereje megkötözi Krsnát.


Ám ahogy a szeretet, úgy a szó, a megnevezés is lehet evilági, és lelki is. A Brhadáranjaka-upanisad megállapítja: „Ez a világ bizony a megnevezés, a forma és a tett hármasa” (trayaṁ vā idam nāma rūpaṁ karma, 1.6.1.)… ez az evilági. A Bhagavad-gítá tizenötödik fejezete a világot egy fordított faként ábrázolja… a fa gyökerében így a megnevezést a formát és a tettet találjuk, hasonlóképp a lelki sokszínűség fája Krsna nevében, alakjának szépségében és csodás kedvteléseiben gyökerezik, melyek szíveket tisztító varázsos erővel bírnak.

nārada-vīṇojjīvana sudhormi-niryāsa-mādhurī-pūra |
tvaṁ kṛṣṇa-nāma kāmaṁ sphura me rasane rasena sadā ||

„Óh, Nárada vínájának életre keltője, nektár-hullámok eszenciájának édes áradása, Krsna-náma! Kérlek, vágyaid szerint lelki ízekkel telve mindig jelenj meg nyelvemen!” (Rúpa gószvámí: Srí Krsnanámástakam 8.)

2009. október 6., kedd

politeizmus?


Fiam most elsőéves a gimnáziumban... ahogy mostanában mondani szokás: kilencedikes. Belelapoztam a történelemkönyvébe - természetesen először az Indiával foglalkozó résznél -, és szomorúan olvastam benne ezt a mondatot: „A brahmanizmust sokistenhit (politeizmus) jellemezte.”

Azt persze értem, hogy a megismerés első módszere az, hogy az ember a korábbi tapasztalatai alapján kategóriákat állít fel magának, aztán ha valami újjal találkozik, megpróbálja azt belepréselni valamelyik ilyen rekeszbe. Ám hiba volna megragadni ezen a szinten, a gondolkodás csak nem silányulhat efféle Prokrusztész-ággyá!

A hinduizmust szokásosan a henoteizmus címkével látják el. A szó a görög heis theos - „egy isten” kifejezésből származik, s a hinduizmus iránti elfogultsággal kevéssé vádolható Max Müller terminológiája. Arra vonatkozik, mikor valaki egy istent imád, ám elismeri más istenek létét... „elvben monoteizmus, a gyakorlatban politeizmus” - határozta meg Müller a fogalmat. Legalább ennek a meghatározásnak bele kellett volna férnie egy középiskolás tankönyvbe... szívem szerint persze ennél jóval többnek is. Hosszasan lehetne e témáról értekezni, jó szívvel ajánlom például a Kagylókürt folyóirat Orientáció mellékletében megjelent cikket. Itt és most a „politeizmussal” kapcsolatban csupán egy félverset szeretnék idézni a Rg-védából:

ekaṁ sad viprā bahudhā vadanti
agniṁ yamaṁ mātariśvānam āhuḥ
az Egy Létezőt a bölcsek sokféleképp mondják,
Agninak, Jamának, Mátarisvának nevezik.
(Rg. 1.164.46.)


2009. május 10., vasárnap

dogmák?


A minap meghallgattam egy előadást. Az előadó először éles szavakkal illette a mai világgal inkompatibilis katolikus dogmákat, aztán... bevezetett néhány „új”, advaita dogmát: az egyén és Isten azonosságáról szólót. Én meg eltűnődtem azon, hogy a lelki fejlődés nyilván nem abból áll, hogy az egyik dogmagyűjteményt felcseréljük egy másikkal. Halkan megjegyzem: még akkor sem, ha a szépséges-kékséges pásztorfiú körüli hittételekre cseréljük fel a megunt régit. Hiszen a megszabadulást (/üdvösséget) nem a hittételekhez való ragaszkodás hozza el, hanem ha megmoccan valami az ember szívében, s ennek következtében más szemmel látja maga körül a világot s a benne lakó társakat. Kötetlen lesz, mert a valós valósághoz kötődik.
A hittételeknek pedig az az értelmük, hogy addig is rendet teremtsenek a káoszban, segítsenek eldönteni mi a jó és mi a rossz - s ez kezdetben megkerülhetetlen. A másik oldalon pedig... a szeretetet nem kötik törvények, szabályok.
Anyagi szemmel nézve minden anyagi... isteni szemmel pedig az anyagi is transzcendens.