A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kettősség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kettősség. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 22., kedd

a létóceán örvényében



három vers a Mukunda-málá-szótramból:

bhava-jaladhi-gatānāṁ dvandva-vātāhatānāṁ
suta-duhitṛ-kalatra-trāṇa-bhārārditānām |
viṣama-viṣaya-toye majjatām aplavānāṁ
bhavati śaraṇam eko viṣṇu-poto narāṇām ||11||


bhava-jaladhi-gatānām – lét-óceánban lévőké ; dvandva-vāta-āhatānām – kettőségek szelétől ütött (megsebzett); suta-duhitṛ-kalatra-trāṇa-bhāra-arditānām – fiú és leánygyermek, feleség oltalmazásának terhétől gyötörteké; viṣama-viṣaya-toye – durva érzéktárgyak vizében; majjatām – elmerülteké; aplavānām – hajótlanoké; bhavati – van; śaraṇam – oltalom; ekaḥ – egyetlen; viṣṇu-potaḥ – Visnu hajója; narāṇām – embereké

A létóceánban vergődő, a kettősségek szelétől megtépázott,
a fiak, leányok, s feleség oltalmazásának terhe alatt nyögő,
az érzékek óceánjában elmerült csónakjavesztett
emberek egyedüli menedéke Visnu hajója.

bhava-jaladhim agādhaṁ dustaraṁ nistareyaṁ
katham aham iti ceto mā sma gāḥ kātaratvam |
sarasija-dṛśi deve tārakī bhaktir ekā
naraka-bhidi niṣaṇṇā tārayiṣyaty avaśyam ||12||


bhava-jaladhim – a lét-óceánt; agādham – mélységest; dustaram – nehezen átszelhetőt; nistareyam – szelhetném át; katham – hogyan; aham – én; iti – ”; cetaḥ – elme!; mā sma gāḥ kātaratvam – ne menj bánatosságba; sarasija-dṛśi – lótusz-szeműben; deve – Istenben; tārakī – megmentő (átvivő); bhaktiḥ – szeretet; ekā – egy; naraka-bhidi – Naraka elpusztítójában; niṣaṇṇā – elhelyezett; tārayiṣyati – átvisz majd; avaśyam – szükségszerűen

Hogyan is szelhetném át e mély és széles létóceánt? – ne búslakodj, ó, szívem!

Naraka végzete, a lótusz-szemű Isten iránt érzett szereteted megment majd, s bizonnyal a túlpartra visz.

tṛṣṇā-toye madana-pavanoddhūta-mohormi-māle
dārāvarte tanaya-sahaja-grāha-saṅghākule ca |
saṁsārākhye mahati jaladhau majjatāṁ nas tri-dhāman
pādāmbhoje vara-da bhavato bhakti-nāvaṁ prayaccha ||13||


tṛṣṇā-toye – a vágy (szomj) a vizében; madana-pavana – kéj-szél; uddhūta-moha-ūrmi-māle – a kimagasló illúzió a hullámfodrok sora; dāra-āvarte – a feleség az örvény; tanaya-sahaja-grāha-saṅgha-ākule – fiú, s testvér - cápák gyülekezetétől zsúfoltban; ca – és; saṁsāra-ākhye –a szamszárának nevezett; mahati – nagy; jaladhau – óceánban; majjatām – alámerülőké; naḥ – miénk; tri-dhāman – három-hajlékú!; pāda-ambhoje – láb-lótusza iránt; vara-da – áldás-adó!; bhavataḥ – tiéd; bhakti-nāvam – szeretet hajóját; prayaccha – add!

A vágy vizén, hol a kéj-mámor a szél, az illúzió a magasra felcsapó hullám,
a feleség az örvény, a fiak, s testvérek a mélyben hemzsegő cápák –
e szamszárának nevezett hatalmas óceánban elmerülteknek, ó Uram,
minden áldás forrása, küldd el kérlek a lótuszlábad iránti szeretet hajóját!

2009. június 17., szerda

a bhakta útja


Szúta Gószvámí e szavakkal szól Naimisáranja bráhmanáihoz:

śuśrūṣoḥ śraddadhānasya vāsudeva-kathā-ruciḥ |
syān mahat-sevayā viprāḥ puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt || 16 ||

śuśrūṣoḥ –
a hallani vágyóé (szolgálóé); śraddadhānasya – hithűé; vāsudeva-kathā-ruciḥ – a Vászudéváról szóló történetek után vágyakozás; syāt – lehet; mahat-sevayā – a dicsők szolgálata által; viprāḥ – bráhmanák!; puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt – jámbor szentek szolgálata folytán

Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.



A śuśrūṣu szó a śru – hallgat, figyelemmel kísér, engedelmeskedik, követ igéből származik. A gyök ismétlődése itt az adott cselekvés iránti vágyakozást jelenti: hallás iránti vágyakozás. Olyasvalakiről van tehát szó, aki figyelmesen hallgat, majd engedelmesen követi a hallott tanítást. A śuśrūśā maga a cselekvés: hallásvágy, engedelmes kötelességtudat és szolgálat, a śuśrūṣu pedig olyan személyt jelent, akiben felébredt a tanítás hallása iránti vágy, és hűséggel szolgálja tanítóját.

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ |
hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi vidhunoti suhṛt satām || 17 ||

śṛṇvatām –
a hallóké; sva-kathāḥ – saját történeteit; kṛṣṇaḥ – Krsna; puṇya – jámbor, áldásos; śravaṇa – hallás; kīrtanaḥ – dicsőítés; hṛdi-antaḥ-sthaḥ – (az ember) szívében lakozó; hi – bizonyára; abhadrāṇi – romlottságokat, gonoszságokat, bűnöket; vidhunoti – tisztít; suhṛt – jószívű; satām – az őszintének

A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, kit áldásos hallani s dicsőíteni.


naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā |
bhagavaty uttama-śloke bhaktir bhavati naiṣṭhikī || 18 ||

naṣṭa –
elpusztult; prāyeṣu – sokaságában/kor; abhadreṣu – bűnökben/kor; nityam – rendszeresen; bhāgavata sevayā – Bhágavata szolgálatával; bhagavati – Bhagaván iránt; uttama-śloke – transzcendentális imákkal magasztalt iránt; bhaktiḥ – szerető szolgálat; bhavati – lesz; naiṣṭhikī – visszavonhatatlan

Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.



A Bhágavata szó a Bhagavánhoz, a személyes Istenhez kötődőt jelent, így egyaránt vonatkozhat Isten híveire, és az Istent magasztaló szentírásra.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye |
ceta etair anāviddhaṁ sthitaṁ sattve prasīdati || 19 ||

tadā –
akkor; rajas tamas bhāvāḥ – a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotok; kāma lobha ādayaḥ – kéj, a sóvárgás, és a többi; ca – és; ye – amik; cetaḥ – elme, szív; etaiḥ – ezek által; anāviddham – anélkül, hogy hatással lenne rá („át nem döfött”); sthitam – szilárd; sattve – jóságban; prasīdati – elégedetté válik, lecsillapodik

Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, megszilárdul a jóságban, és lecsillapodik.


Dzsíva gószvámí e vers kommentárjában a bölcs Havi szavait idézi a Bhágavata-puránából: „Az Úr Visnu híveinek legjobbja mindig Őrá emlékezik, s a három világ uralmáért sem cserélné el fél pillanatra sem az Úr lótuszvirág lábainak imádatát, amit a félistenek s a legyőzhetetlen Úron meditálók is szeretnének elnyerni.” (Bhág. 11.2.53.) Az ilyen imádatra nem a jóság kötőereje, hanem a śuddha-sattva, a tiszta jóság minősége a jellemző.

evaṁ prasanna-manaso bhagavad bhakti-yogataḥ |
bhagavat-tattva-vijñānaṁ mukta-saṅgasya jāyate || 20 ||

evam –
így; prasanna – elégedett, örvendező; manasaḥ – szívé; bhagavat-bhakti – az Úr odaadó szolgá¬lata; yogataḥ – következtében; bhagavat-tattva – Bhagaván igaz természete; vijñānam – megértés; mukta saṅgasya – mentes ragaszkodástól (a manas – a szív jelzője); jāyate – megszületik

A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik a megértés a magasztos Úr igaz természetéről.


bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||


bhidyate –
el van vágva; hṛdaya-granthiḥ – a szív csomója; chidyante – fel van darabolva, meg van semmisítve; sarva-saṁśayāḥ – minden kétség; kṣīyante – meg van szűnve; ca – és; asya – övé; karmāṇi – tettei (a tettek láncolata); dṛṣṭe – megpillantása után; eva – bizonyára; ātmani-īśvare – a Lélek, az Úr (megpillantása után), vagy: az elmében az Úr (megpillantása után)

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.


A szívet gúzsba kötő csomó a tudatos (cit) lelket, és az érzéketlen (jaḍa), tudat nélküli anyagot összekapcsoló hamis ego (ahaṅkāra).

(Bhág.1.2.16-21.)

Visvanáth Csakravartí e verseket kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait:


satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||

niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||
(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma.
(5) az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása.
(8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás,
(14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

(Sārārtha-darśiṇī)

A tizennégy mozzanat két hetes csoportra bontható: az első hét állomás az evilági tényezőktől való megtisztulás fokai, a második hét a továbblépés, a lelki vonzalom megerősödésének és beteljesülésének állomásai. Az alábbiak szerint azonosítja a szövegben e tizennégy állomást:

„16. Ó, bráhmanák, a (3) hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a (5) Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred (2) a nagy (bhakták) (4) s a jámbor szentek szolgálata által. (1: A hallásvágy forrása pedig a szentek mástól nem függő kegye.)
17. A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket (7) megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, (6) kit áldásos hallani s dicsőíteni.
18. Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, (8) megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.
19. Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, (9: megérzi az odaadás gyakorlatainak valódi ízét,) (10) megszilárdul a jóságban, és (11) lecsillapodik. (Visvanáth értelmezésében: azért érezheti a kírtana, s a többi gyakorlat igazi ízét, mert nem a betegség és öregség gyötörte, étel s többi burkolatú testben leli örömét, hanem az istenszerető érzelmekben, ez a rati, vagy bháva.)
20. A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a (12) Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik (14) a megértés a magasztos Úr igaz természetéről (azaz alakjának, tulajdonságainak, kedvteléseinek édességéről).
21. (13) A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.”

Rúpa gószvámí hasonlóképp írja le a rajongó szeretethez vezető lépéseket a Bhakti-raszámrta-szindhuban (ādau śraddhā..., 1.4.15-16.), ám erről egy másik írás szól majd itt a slókamálán.

––––––––––––––––––

Fordítsuk most figyelmünket a fenti szakasz utolsó versére (Bhág. 1.2.21.)!

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||


A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

E verset szinte szó szerint megtaláljuk a Bhágavata-purána 11. énekében is, melyben Krsna így beszél Uddhavának a bhakti-jógáról:
„26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása.
29. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak engem.
30. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét. (bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi mayi dṛṣṭe’khilātmani ||)” (Bhág. 11.20.26-30.)


Az utolsó versnek csupán a negyedik pádája különbözik, ennek szó szerinti fordítása: az Egyetemes Lélek (akhila-ātmani), az én (mayi) megpillantásom után (dṛṣṭe).

Hasonlóképpen a Muṇḍaka-upaniṣadban is:
„7. A legbölcsebb, a mindentudó, kinek nagysága megnyilvánul a Földön, ebben az éterben (a szívben), s Brahman fényes városában Lélekként ismeretes.
8. Gondolat a lénye, ő a test és az érzékek irányítója. A durva testben (ételben) is ő lakik, s uralja a szívet. Mikor örömteliként és halhatatlanként megmutatja magát, a bölcsek szívük tisztaságával érzékelik őt.
9. A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata. (bhidyate hṛdayagranthiśchidyante sarvasaṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi tasmin dṛṣṭe parāvare ||)
10. A legfőbb aranyburokban lakozik a szenvedélytől s összetettségtől mentes Brahman. Tiszta ez, a fények fénye, amit az Önvaló ismerői ismernek.
11. Ott nem a Nap világít, sem a Hold vagy csillag, sem e villámok fénye, még kevésbe közönséges tűz. Azzal a fénnyel fényeskedik minden, az ő világossága ragyogja be a mindenséget.
12. Bizony Brahman ez a halhatatlan, ott van keleten és nyugaton, északon és délen, az ég magasán és alján. Brahman áthat mindent. Brahman a Teljesség, ez a legkiválóbb.” (Muṇḍaka-upaniṣad 2.2.7-12.)

Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí kommentárjának szellemében így bontja ki e verset:

Az eksztázis (rasa) iránti belső sóvárgásunk gúzsbakötött és lepecsételt szívünk mélyén rejlik. Ám Krsna dicsőségének hallása és zengése feltöri a pecsétet, szívünk feleszmél és kitárulkozik, hogy befogadja Krsnát, minden gyönyör forrását, magát a rajongó eksztázist.
Szívünket a rajongás, a báj és a kellem tartja vonzásában. Ezt a szív érzi s nem az ész; ezért tartják legfontosabbnak a szívet. A bhakti másik hatása a tudás síkján mutatkozik meg. Egy kis ízelítő az isteni gyönyörökből minden kétséget eloszlat (rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate, Bg. 2.59.). Ha az ember ténylegesen ráérez az igazi eksztázisra, a raszára, akkor minden kétsége szertefoszlik. A bhakti íze rabul ejti az ember szívét, s megindul az istenszeretet eksztázisának (prema) árja. Az elégedett szív így fog szólni: „Ez az, amit kerestem!” Mire az ész is a nyomába lép: „Semmi kétség, ez kutatásunk legfőbb célja. Hajíts el minden egyebet!”
– Érjen hát véget minden evilági cselekedet! – szól a szív, ha elnyerte a legfőbb kincset, az istenszeretetet. Ekkor a karma abbamarad.
A bhakti hatására először föleszmél a szív. Mikor szívünket elragadja az istenszeretet, eszünk is jóváhagyja vonzalmunkat, s a mindig rosszra csábító karma megszűnik. A bhakti-jóga a szív igazi kincse.

2009. április 27., hétfő

a szív is jóváhagyja


„Ama dharmát tudd (most), mely a tudók, a gyűlölettõl és (anyagi) ragaszkodástól mindig mentes igazak által követett, s a szív által jóváhagyott.” (Manu-szanhitá 2.1.)

Ragaszkodás (rága) és gyűlölet (dvésa) - e kettősség jellemzi a világi létet. Kutassuk fel azokat a tiszta szenteket, akik mentesek e kettősségtől, és legfőképpen kutassuk azt, ami által meghaladták e kettősséget!
Egy állítás a hagyomány szerint három alappilléren nyugszik: jóváhagyja a szentírás (sásztra), összhangban áll a mester (guru) útmutatásával és a szentek (szádhu) véleményével. Srídhar Mahárádzs e három tényező mellé egy negyediket is hozzátesz: a szív (hrdaja), a lelkiismeret szava is hasonlóképpen elengedhetetlenül fontos. A három külső tényező mellé szükséges a negyedik belső - enélkül a másik három csupán külső tényező marad. Különösképpen igaz ez a bhakti-jógában, a szeretet jógájában, ahol nem elég a tett, a szolgálat, szívbéli szeretetből, odaadásból kell fakadjon.

Még egy idevágó gondolat, Gandhinak a kasztokról írott cikkéből: „... elvetnék általában minden tekintélyt, ha az egészséges értelem és a szív parancsaival ellentmondásba kerülne. A tekintély erősbíti és nemesíti a gyöngét, ha az értelemnek a műve, de lealacsonyítja, ha pótolni akarja az értelmet, amelyet a halk belső hang megszentelt.”