a dharma tíz jele

 

A szanszkrt dharma kifejezést sokféleképpen fordítják magyarra: vallás, jog, erény, kötelesség, jámborság. A dharma mindez, ám több is ennél: a mindenséget átható és fenntartó rend. A szó a dhṛ – fenntart igei gyökből származik. Ezen isteni rendhez illeszkedve kap értelmet az igazságosság, az erkölcs. A hinduizmusként nevezett vallás sem más, mint ennek az örök dharmának a kifejtése és megélése: ezért a neve sanātana dharma (örök dharma).
Az isteni rendben mindenkinek megvan a saját szerepe, helye. Ezt megtalálva, megélve vagyok a helyemen a világban… ez a sva-dharma (saját dharma), ami így értelemszerűen sokféle lehet, mindenkinek más.

Vessünk egy pillantást a Bhagavad-gítára, vajon milyen szövegkörnyezetben bukkan fel benne a dharma szó. A dharma mezeje (dharma-kṣetra) így utal Dhrtarástra király Kuruksétrára (1.1.) Itt szent hely, zarándokhely értelemben áll. Az 1.39. versben Ardzsuna a harc következményeként eltűnő családi hagyományok (kula-dharma) miatt aggódik.
Gyengesége miatt Krsna előbb korholja Ardzsunát, majd oktatja: ha meghátrálsz e dharmikus küzdelemtől, akkor elveszted saját dharmádat (sva-dharma) és hírneved is egyben (2.33.) Igen, a harc jelzője a dharmából képzett melléknév (dharmya saṁgrāma): ez a harc becsületes, kötelesség-parancsolta (utóbbi jelző Vekerdi József fordításából).
Az anyag és a lélek megkülönböztetésének tana után Krsna a jógáról beszél, s e szavakkal hívja fel rá Ardzsuna figyelmét: e dharmának már egy nagyon pici darabkája (svalpam apy asya dharmasya) megszabadít a nagy félelemtől (2.40.).
A tanítást záró gondolat: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (18.66.) A dharmát itt gyakran vallásként fordítják, ám a vers nem arról szól, hogy az ember fogadjon el egy vallási utat, és utasítsa el az összes többit, s arról sem, hogy utasítsa el a vallásosságot általában – hiszen a vers nem pusztán a dharma elutasításáról szól. A Gítá végkövetkeztetése valóban túlmutat a dharmán, mint világrendhez való igazodáson, ám a vers folytatása a „hozzám” (Krsnához), mint egyetlen menedékhez való fordulást javasolja Ardzsunának, A dharma feladása veszélyétől megóv a dharma forrásának, Istennek oltalma.
És nem is arról beszél, hogy még nem tudom mi a dharma, és savanyú a szőlő mentalitással elfordulok tőle, hogy valami magasabb után ácsingózzak… hanem tudom, megélem a dharmát, a saját dharmámat (sva-dharma), ám az Istenhez kötődésem nyomán mellékessé válik az addig életemet jelentő dharma.

Adódik a kérdés: miképpen ismerhetem fel a saját dharmámat? Mi a dolgom a világban? Hogy cselekszem helyesen?
A Manu-szanhitá válasza egyszerű: a dharma követésének jeleit, „gyümölcseit” sorolja fel. Élj úgy, dönts úgy a mindennapjaidban, hogy e tíz tulajdonság kibontakozzon s megerősödjön benned.
A szöveg értelmezésében Médhátithi (kb 10. század) kommentárját hívtuk segítségül.

caturbhir api caivaitair nityam āśramibhir dvijaiḥ |
daśa-lakṣaṇako dharmaḥ sevitavyaḥ prayatnataḥ ||6.91.||

E négy ásramba tartozó kétszerszületettek mindig
gyakorolják állhatatosan a tíz-jelű dharmát.

A négy ásram a négy életrend vagy életszakasz: tanuló, családos, visszavonult és szerzetes.

dhṛtiḥ kṣamā damo 'steyaṁ śaucam indriyanigrahaḥ |
dhīr vidyā satyam akrodho daśakaṁ dharmalakṣaṇam ||6.92.||

Szilárdság, türelem, önfegyelem, nem-lopás, tisztaság, az érzékek feletti uralom,
értelem, tudás, igazság, mentesség a haragtól – e tíz (tulajdonság) a dharma jelei.

A dhṛti egyaránt jelent szilárdságot, állhatatosságot és elszántságot, ugyanakkor elégedettséget is. Médhátithi kommentárja szerint a kiegyensúlyozottság a kedvező és kedvezőtlen esetekben is, más kommentárok az állhatatos céltudatosságot emelik ki.
A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent, Médhátithi utóbbira helyezi a hangsúlyt: aki nem keres elégtételt a rajta esett sérelmen.
Dama: önfegyelem, önmérséklet. A szó gyöke (dam) jelentése megszelídül, megnyugszik; az önfegyelem így a szenvedélyek feletti uralom, a rossz hajlamok legyőzése. Médhátithi kommentárja szerint a gőg hiánya is, mikor a tanultságot nem kíséri büszkeség.
Az a-steya szó szerint nem-lopást jelent, az idegen tulajdontól tartózkodást, az ember nem veszi el, amit nem adnak neki. Tágabb értelemben azonban tolvajként tekintenek arra is, aki úgy élvezi a dévák nyújtotta áldásokat, hogy azokat nem adja tovább, nem ajánlja fel, nem gondoskodik másokról – lásd a Bhagavad-gítá 3.12. versét.
A tisztaság (śauca) Médhátithi szerint „a táplálkozás és a többi tisztasága”, mások a külső tisztaság mellett hangsúlyozzák a belső tisztaság fontosságát: az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát.
Az érzékek feletti uralom (indriya-nigraha) a tudatosságot jelenti minden pillanatban.
Médhátithi szerint az értelem (dhī) a megkülönböztetőképességet jelenti, a kételyek eloszlató, tévtanok cáfoló igaz tudást. Akad olyan írásmagyarázó is, aki szerint a hetedik jellemző nem dhī hanem hrī, azaz szerénység.
A tudás (vidyā) elsősorban az önvalóról szóló tudást jelenti, míg az igazság (satya) a tényekhez hűen való ragaszkodást. A haragtól való mentesség (a-krodha) kiegyensúlyozottság és béketűrés még a nemtelen támadások közepette is.

daśa-lakṣaṇāni dharmasya ye viprāḥ samadhīyate |
adhītya cānuvartante te yānti paramāṁ gatim ||6.93.||

A tudós bráhmanák, akik e tíz-jelű dharmát tanulmányozzák,
s megértve azt úgy is viselkednek, a legfőbb célt érik el.

helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 3.

A Níti-sataka száz strófája útmutató a helyes élethez.
Milyen a jó társulás? a barátság? És az elmaradhatatlan téma: az állhatatosság, az erény dicsérete.

sampatsu mahatāṁ cittaṁ bhavaty utpala-komalam |
āpatsu ca mahāśaila-śilā-saṅghāta-karkaśam ||66||

Sikerben a nagy lelkek szíve lágy, akár a lótusz szirma,
balsorsban pedig kemény mint a sziklás hegyek kövei.

santaptāyasi saṁsthitasya payaso nāmāpi na jñāyate
muktākāratayā tad eva nalinī-patra-sthitaṁ rājate |
svātyāṁ sāgara-śukti-madhya-patitaṁ tan-mauktikaṁ jāyate
prāyeṇādhama-madhyamottama-guṇaḥ saṁsargato jāyate ||67||

Az izzó vasra freccsenő vízcseppnek még csak a neve sem ismeretes,
ám ugyanaz gyöngyként viselkedik, ragyog a lótusz levelén,
míg ha Szváti idején, a tengerben, a kagylóhéj közepébe kerül, megszületik a gyöngy.
Főként a társulás szüli az alantas, közepes, vagy emelkedett minőséget.

A vers a társulás fontosságára emlékeztet: az ugyanolyan vízcseppet a környezete formálja. Az izzó vasra freccsenve pillanatok alatt nyoma sincs, ám a lótusz viaszos levelére cseppenve szépségesen tündököl – míg a Nap fel nem szárítja. A költők szerint, ha Szvátí naksatra idején esik az eső, s az a tengerre hull, a cseppek a kagylóhéjba kerülve igazgyöngyökké válnak. (Ugyanebben az időben a szárazföldre, a kígyók fejére eső cseppekből drágakövek lesznek.) A víz nem válogathat, az ember igen. Milyen társaságot választunk hát magunknak? Ettől függ, hogy igazgyönggyé válunk, gyöngyként ragyogunk a lótusz levelén, vagy elenyészünk pillanat alatt.

Izzó vasra lecsöppenő, rácsepegő víznek nyomát sem leled;
ám lótusz levelén, ha ott leli helyét, szikrázva, gyöngyként ragyog;
vagy tenger fenekén a tárt, de üreges kagylóba utat talál
s gyöngy lesz. Kis, közepes, nagy őrzenivalót más-más körülmény fakaszt.
(Weöres Sándor fordítása)

prīṇāti yaḥ sucaritaiḥ pitaraṁ sa putro
yad bhartur eva hitam icchati tat kalatram |
tan mitram āpadi sukhe ca sama-kriyaṁ yad
etat trayaṁ jagati puṇya-kṛto labhante ||68||

Fiú, aki szép tetteivel megörvendezteti apját,
feleség, aki csak jót akar férjének,
barát, aki ugyanúgy viselkedik balsorsban és örömben –
e hármat nyeri el a jámbor a világban.

eko devaḥ keśavo vā śivo vā
hy ekaṁ mitraṁ bhūpatir vā yatir vā |
eko vāsaḥ pattane vā vane vā
hy ekā bhāryā sundarī vā darī vā ||69||

Egy az isten: Késava, vagy Siva,
egy barát: a király, vagy az aszkéta,
egy a lakhely: városban, vagy erdőben,
s egy a feleség is: a szépség, vagy a barlang.

śrotraṁ śrutenaiva na kuṇḍalena
dānena pāṇir na tu kaṅkaṇena |
vibhāti kāyaḥ karuṇa-parāṇāṁ
paropakārair na tu candanena ||72||

A füled a kinyilatkoztatástól, s nem a fülbevalótól,
kezed az adakozástól, s nem a karkötőtől
tündököl. Éppígy tested is a együttérzéssel átitatott
önzetlen tettektől ragyog, nem a szantálpéptől.

Füled a kinyilatkoztatás: szójáték, a kinyilatkoztatás (śruti, śruta) az, amit az ember hall.

Fület tudásvágy, nem a füldísz ékít,
kezet szívesség, nem a karkötőlánc,
testet nyomorgók segitése és nem
szantáli balzsam teszi csillogóvá.
(Weöres Sándor fordítása)

pāpān nivārayati yojayate hitāya
guhyaṁ nigūhati guṇān prakaṭīkaroti |
āpad-gataṁ ca na jahāti dadāti kāle
san-mitra-lakṣaṇam idaṁ pravadanti santaḥ ||73||

Távol tart a bűntől és az üdvösre ösztönöz,
megőrzi a titkod ám erényeid fennen hirdeti,
nem hagy el a bajban, s ad, ha kell,
Ezek mutatják az igaz barátot – így tartják a bölcsek.

nindantu nīti-nipuṇā yadi vā stuvantu
lakṣmīḥ samāviśatu gacchatu vā yatheṣṭham |
adyaiva vā maraṇam astu yugāntare vā
nyāyyāt pathaḥ pravicalanti padaṁ na dhīrāḥ ||84||

Gyalázzák az erénycsőszök, vagy éppen dicsérjék,
látogassa a szerencseistennő, vagy hagyja el kedve szerint,
haljon meg most nyomban, vagy a következő világkorszakban,
az állhatatosak lába nem tér le a helyes útról.

ālasyaṁ hi manuṣyāṇāṁ śarīrastho mahān ripuḥ |
nāsty udyama-samo bandhuḥ kurvāṇo nāvasīdati ||86||

A lustaság az ember saját testében lakozó hatalmas ellensége,
s nincs az állhatatossághoz fogható barátja! A cselekvő nem bukik el.

chinno'pi rohati taruḥ kṣīṇo'py upacīyate punaś candraḥ |
iti vimṛśantaḥ santaḥ santapyante na duḥkheṣu ||87||

Még a kivágott fa is kihajt, az elfogyott Hold is kikerekedik megint –
ezt fontolgatják a bölcsek a bajban, s nem emésztik magukat.

kadarthitasyāpi hi dhairya-vṛtter
na śakyate dhairya-guṇaḥ pramārṣṭum |
adhomukhasyāpi kṛtasya vahner
nādhaḥ śikhā yāti kadācid eva ||105||

Az állhatatos viselkedésű nyugalmát
a gyötrelmek sem képesek eltörölni,
miként a lefelé fordított tűz
lángja sem fordul lefelé sohasem.

Ha tiszta lelket valahány csapás sujt,
bölcs szent nyugalmát sose sérti semmi.
Ha fáklyalángot lefelé csavarnak,
a láng sosem fog lefelé lobogni.
(Weöres Sándor fordítása)

helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 2.

A Níti-sataka száz strófája útmutató a helyes élethez. Ízelítőként íme néhány gondolat.
Oltalom alatt élni jó - ha a vezető valóban oltalmazó. Milyen legyen az ország, a közösség, a család vezetője? Mi az erény, s mi nem az?

ājñā kīrtiḥ pālanaṁ brāhmaṇānāṁ
dānaṁ bhogo mitra-saṁrakṣaṇaṁ ca
yeṣām ete ṣaḍguṇā na pravṛttāḥ
ko'rthas teṣāṁ pārthivopāśrayeṇa ||48||

Parancsoló tekintély, hírnév, gondoskodás a bráhmanákról,
bőkezű adományozás, élvezet, és barátai megoltalmazása –
ki nem rendelkezik e a hat jótulajdonsággal,
mire jó az olyan király gondoskodása?

Bráhman-védő, hősi hírnév, tekintély,
hívét védő, vígszívű, bőkezűség,
abból, kit nem fényesít mind e hat jó,
mondd, ily hitvány, gaz királyból mi hasznunk?
(Szerdahelyi István fordítása)

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||51||

Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

durjanaḥ parihartavyo vidyayā'laṅkṛto'pi san |
maṇinā bhūṣitaḥ sarpaḥ kim asau na bhayaṅkaraḥ ||53||

Kerüld a rossz embert, még ha tudással ékes is,
a kobra csuklyája is ékköves, ám mi az, ha nem félelmetes?

Messze kerüld a kísértőt, akkor is, ha tudása nagy,
Ha kígyófejen ékkő ring: nem ugyanoly félelmes-e?
(Weöres Sándor fordítása)

jāḍyaṁ hrīmati gaṇyate vrata-rucau dambhaḥ śucau kaitavaṁ
śūre nirghṛṇatā munau vimatitā dainyaṁ priyālāpini |
tejasviny avaliptatā mukharatā vaktary aśaktiḥ sthire
tat ko nāma guṇo bhavet sa guṇināṁ yo durjanair nāṅkitaḥ ||54||

A szerényt lustának, a fogadalmához ragaszkodót álszentnek, a tisztát csalónak,
a bátort könyörtelennek, a szótlan meditálót bolondnak, a kedvesszavút szánalmasan gyengének,
a nemest büszkének, az ékesszólót szószátyárnak, az állhatatost tehetetlennek tartják –
ugyan, akad-e olyan jó tulajdonsága az erényeseknek, amit a gonoszok nem bélyegeznek meg?!

Szerény: hrīmat, szégyenlős, visszafogott. Szótlan meditáló: muni. Szánalmasan gyenge: a dainya szó mindkettőt jelenti. Nemes: a tejasvin ragyogót, kiválót, hatalmast is jelent.

na kaścic caṇḍa-kopānām ātmīyo nāma bhūbhujām |
hotāram api juhvānaṁ spṛṣṭo dahati pāvakaḥ ||57||

Erőszakos és haragos királynak nincs igaz barátja.
Még az áldozó papot is megégeti a tűz, ha megérinti.

Nincs igaz barátja: na kaścid ātmīya nāma, senki valóban sajátja. Nyaloncok persze mindig akadnak a király körül, a rossz természetű király körül is.

maunomūkaḥ pravacana-paṭuś cāṭulo jalpako vā
dhṛṣṭaḥ pārśve vasati ca tadā dūrataś cāpragalbhaḥ |
kṣāntyā bhīrur yadi na sahate prāyaśo nābhijātaḥ
sevādharmaḥ parama-gahano yoginām apy agamyaḥ ||58||

Néma bolond, ha hallgat, ám állhatatlan szószátyár, mikor ékesszólón beszél.
Arcátlan, ha közel merészkedik, és félénk, ha távol marad.
Gyáva, ha béketűrő, ha pedig nem tűr – és általában is csak – neveletlen,
lehetetlenül nehéz a szolga útja, még a jógíknak is járhatatlan.

A szolga dharmája (sevā-dharma) kifejezést a fordítók általában nem csupán a szolgálóra, hanem bármely alárendelt helyzetre vonatkoztatva értelmezik: szolga, gyermek, tanítvány. A feljebbvaló állandó kritikája lassú méregként öli az alárendeltet; ahogy az ajnározó, túlzott – így hamis – dicséret is.

Míg hallgat, csúfneve kuka; ha szól, bármi szépen: szeles csak;
orcátlan, hogyha közeledik; és lusta, távol maradva;
gyávának mondja nagyura, ha tűr; lázadó, hogyha nem tűr;
szolgának lenni de kutya-nehéz! Szent se bírná nyugodtan.
(Weöres Sándor fordítása)

vāñchā sajjana-saṅgame para-guṇe prītir gurau namratā
vidyāyāṁ vyasanaṁ sva-yoṣiti ratir lokāpavādād bhayam |
bhaktiḥ śūlini śaktir ātma-damane saṁsarga-muktiḥ khale
yeṣv ete nivasanti nirmala-guṇās tebhyo narebhyo namaḥ ||62||

Vágy a jók társaságára, mások erényeinek kedvelése, a feljebbvalók tisztelete,
erős ragaszkodás a tudáshoz, hitvesi szerelem, a világ megvetésétől való félelem,
Isten imádata, az önfegyelem ereje, szabadulás a hitványak társaságától –
hódolat az ilyen makulátlan, erényes embereknek, bárhol is éljenek!

Isten imádata: Isten a szövegben śūlin (Szigonyos), ez Siva egyik neve.

vipadi dhairyam athābhyudaye kṣamā
sadasi vāk-paṭutā yudhi vikramaḥ |
yaśasi cābhirucir vyasanaṁ śrutau
prakṛti-siddham idaṁ hi mahātmanām ||63||

Bajban higgadt, míg siker idején türelmes,
gyülekezetben okosan szól, bátor a harcban,
dicsőségben elégedett, ám vonzódik a szent tanhoz –
ilyen a nagy lelkek tökéletes természete.

Vonzódik a szent tanhoz: vyasanam śrutau. A śruti hallást jelent, így a kinyilatkoztatást is, amit meghall az ember, illetve hallja az elzengett védamantrákat. Ugyanakkor a hallás jelenthet szóbeszédet is. A vyasanam túlzott figyelmet, felfokozott ragaszkodást, de elhajítást, elhagyást is jelenthet – így vyasanam śrutau utal a szóbeszéd elhajítására, figyelmen kívül hagyására is.

pradānaṁ pracchannaṁ gṛham upagate sambhrama-vidhiḥ
priyaṁ kṛtvā maunaṁ sadasi kathanaṁ cāpy upakṛteḥ |
anutseko lakṣmyām anabhibhava-gandhāḥ para-kathāḥ
satāṁ kenoddiṣṭaṁ viṣamam asidhārā-vratam idam ||64||

Adományozni, ám titokban, a házba érkező vendégről késlekedés nélkül gondoskodni,
szívességet tenni némán, míg kapott szívességről megemlékezni a gyülekezetben.
Szerénység a jólétben, és még egy leheletnyit sem fölényesen beszélni másokról.
Vajon ki taníthatta az nemeseknek e teljesíthetetlen kardél-fogadalmat?

Leheletnyit sem fölényesen: az abhi-bhū gyök fölékerekedést jelent („fölötte van”), így győzedelmeskedést vagy fölényeskedést, sértést. Teljesíthetetlen kardél-fogadalom: viṣamam asidhārā-vratam, fogadalom, amit nehéz megtartani, olyan, mint kard élén egyensúlyozni. Kötéltánc-fogadalom, mondhatnánk magyarul.
Vajon ki taníthatta a nemeseknek ezt a viselkedést, teszi fel a költői kérdést Bhartrhari – senki, a nemesek spontán viselkednek így, éppen ettől nemesek. Nincs szükségük önigazolásra, ezért cseppet sem fölényeskednek, egyszerűek szerények.

helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 1.

Válogatás Bhartrhari helyes életvitelről szóló verseiből.

ajñaḥ sukham ārādhyaḥ
sukhataram ārādhyate viśeṣajñaḥ |
jñāna-lava-durvidagdhaṁ
brahmāpi taṁ naraṁ na rañjayati ||3||

Tudatlan könnyen megbékíthető,
még könnyebben a lényeglátó.
Ám a tudás-morzsákkal bíró műveletlen
embert még Brahmá sem teheti elégedetté.

lényeglátó: a szanszkrt eredetiben viśeṣa-jñaḥ – különbségeket ismerő

A tudatlannal megegyezni könnyű; hát még a nagytudásuval,
de a csöppnyi tudástól kótyagosat maga Brahmá se győzi meg.
(Weöres Sándor fordítása)

labheta sikatāsu tailam api yatnataḥ pīḍayan
pibec ca mṛga-tṛṣṇikāsu salilaṁ pipāsārditaḥ |
kadācid api paryaṭan śaśa-viṣāṇam āsādayet
natu pratiniviṣṭa-mūrkha-jana-cittam ārādhayet ||5||

Az ember kellő buzgalommal a homokból is sajtolhat olajat,
a szomjazó talán a délibábból is kortyolhat vizet,
hosszas kóborlás után még a nyúl szarva is föllelhető,
ám a makacs bolond elméjét senki sem teheti elégedetté.

yadā kiñcij-jño'haṁ dvipa iva madāndhaḥ samabhavaṁ
tadā sarvajño'smīty abhavad avaliptaṁ mama manaḥ |
yadā kiñcit kiñcid budhajana-sakāśād avagataṁ
tadā mūrkho'smīti jvara iva mado me vyapagataḥ ||8||

Amikor már tudtam valamicskét, tébolyult vakon éltem, akár az elefánt.
Mindentudóvá váltam! – az elmém ezzel kenegette magát akkoriban.
Ám amikor valamelyest is bölcsek közelébe kerültem,
felismertem: ostoba vagyok! s a büszkeség mámora, akár a láz, elenyészett.

Mert a szavak találkozásakor a magánhangzók összeolvadnak, a vers eleje másként is értelmezhető, yadā kiñcij-jñaḥ „amikor valamicske-tudó voltam” helyett: yadā akiñcij-jñaḥ „amikor semmi-tudó voltam”.
A párzó hímelefánt elvakult, tébolyult indulata a költők gyakran emlegetett metaforája.
Elmém ezzel kenegette magát: az avalipta szó szerint megkentet jelent, átvitt értelemben büszke, öntelt, felfuvalkodott.

Dölyfös kamasz voltam s folyton őrjöngtem, mint párzó elefánt,
bolond elmém hitte, hogy az egekig ér bennem a tudás.
De aztán bölcsek közt végre felismertem kicsiségemet,
s botorságom, gőgöm hamarosan elmúlt, mint tavaszi láz.
(Weöres Sándor fordítása)

varaṁ parvata-durgeṣu bhrāntaṁ vanacaraiḥ saha |
na mūrkha-jana-samparkaḥ surendra-bhavaneṣv api ||14||

Jobb a hegyek úttalan útjain barangolni vadállatok közt,
mint ostobák társaságában, akár az istenek királyának palotáiban is!

Jobb a hegyszakadékokban kóborolni vadak között,
mint akár Indra mennyében tanyázni ostobák között.
(Weöres Sándor fordítása)

śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||

Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.

A vers harmadik pádájában a királyt a föld ura (vasudhā-ādipa) kifejezés írja körül, az összetételben a földet a méhében kincseket rejtő (vasu-dhā) szó jelenti. Bár a kincsek – a bölcsek – körülötte élnek, ám nem becsüli őket kellőképp.

vidyā nāma narasya rūpam adhikaṁ pracchanna-guptaṁ dhanaṁ
vidyā bhogakarī yaśaḥ-sukhakarī vidyā gurūṇāṁ guruḥ |
vidyā bandhujano videśa-gamane vidyā parā devatā
vidyā rāja supūjyate na tu dhanaṁ vidyā-vihīnaḥ paśuḥ ||20||

A tudás több, mint szépség, rejtett-titkos vagyon,
a tudás a gyönyör forrása, a hírnévé és örömé, a tudás a mesterek mestere.
A tudás a társad mikor idegenben jársz, a tudás a legfőbb istenség.
A tudást tisztelik a királyok is, s nem a vagyont. Az ember tudás nélkül csupáncsak állat.

Bölcsesség: csoda-kincs, csupán keveseké; rejtekben őrzött vagyon.
Bölcsesség ad erőt, sikert, sok örömet; minden tudás tőle jő.
Bölcsesség: idegenben ő a vezetőnk; nincs isten őnála jobb.
Bölcsesség, a király lehull színed előtt. Állat, kiben nincs tudás.
(Weöres Sándor fordítása)

jayanti te sukṛtino
rasa-siddhāḥ kavīśvarāḥ |
nāsti yeṣāṁ yaśaḥ kāye
jarā-maraṇa-jaṁ bhayam ||24||

Dicsőség nektek, erényesek,
az ízek értői, tudós költők vezércsillagai!
Kiknek hírneve nem alávetettje a test
öregsége és halála okozta félelemnek.

yasyāsti vittaṁ sa naraḥ kulīnaḥ
sa paṇḍitaḥ sa śrutavān guṇajñaḥ |
sa eva vaktā sa ca darśanīyaḥ
sarve guṇāḥ kāñcanam āśrayanti ||41||

A vagyonos ember előkelő,
ő a tanult, a nagytudású, az erények ismerője.
Csak ő az ékesszóló, és csak rá kell figyelni –
minden jótulajdonság az aranytól függ hát.

Csak rá kell figyelni: a darśanīyaḥ szó szerint láthatót, vagy látandót jelent – ebben az értelemben szépet, akit jó nézni. Ám a vers fanyar hangulatához ez az értelmezés tűnik közelebbinek: a világ a hírességeket, a gazdagokat és celebeket figyeli, mintha ők volnának a szakmai tudás (paṇḍitaḥ) és a szakrális tudás (śrutavān) megtestesítői.

Kit pénze fölvet: nemes is, tudós is,
megszívlelendő valahány tanácsa,
erényes, ékes-szavu és hatalmas.
Honnan fakad rang s uri sors? aranyból.
(Weöres Sándor fordítása)

daurmantryān nṛpatir vinaśyati yatiḥ saṅgāt suto lālanāt
vipro'nadhyayanāt kulaṁ kutanayāc chīlaṁ khalopāsanāt |
hrīr madyād anavekṣaṇād api kṛṣiḥ snehaḥ pravāsāśrayān
maitrī cāpraṇayāt samṛddhir anayāt tyāga-pramādād dhanam ||42||

Rossz tanácsadói miatt bukik el a király, ragaszkodása miatt az aszkéta, kényeztetés miatt a gyerek,
a szentírás tanulmányozásának hanyagolása miatt a bráhmana, hitvány utód miatt a család, alantas elfoglaltság miatt a jellem,
az ital miatt a szerénység, gondosság híján a termőföld, távollét miatt a gyöngéd szeretet,
őszintétlenség miatt a barátság, a rossz vezetés miatt a jólét, pazarlás és hanyagság miatt a vagyon.

Ragaszkodása miatt az aszkéta: a szanszkrt saṅga szó egyszerre jelent ragaszkodást, és társaságot is – a remete számára a társaság is bukást jelent.
Alantas elfoglaltság miatt a jellem: az upāsana jelent elfoglaltságot, szolgálást és törekvést is.

szubhásiták Bhartrharitól 1.

Három szubhásita-gyűjteményt is tulajdonítanak Bhartrharinak – bár valójában homály fedi, hogy ki volt ő pontosan. Ezen a néven ismeretes egy neves nyelvész, aki a hatodik században, ám a közvélekedés szerint egy legendás király a versek szerzője. A legenda szerint hírneves uralkodó volt, aki odaadóan szerette királynéját, ám a felesége hűtlensége miatt csalódottsága folytán lemondott a trónról, és erdei remetének állt.
Talán a személyénél fontosabb a három nevéhez fűződő versgyűjtemény: a helyes életvitelről (nīti) a szerelemről (śṛṅgāra), és a visszavonulásról, a világi dolgoktól való függetlenségről (vairāgya) szóló versekkel. Egy szerző versei, vagy régi költők költeményeiből való válogatás? mindegy is, az érdekes a világ, amit elénk festenek. Amiben fontos az erényes élet, a bölcs jótanácsok meghallgatása, fontos a szerelem, és fontos az Isten felé fordulás is – mert a vairāgya végső lényege több a világgal szembeni közömbösségnél (bár maga a szó ezt jelenti), hanem Isten felé közeledés. És a teljes élethez szorosan hozzátartozik egyik is, másik is, harmadik is… mindent a megfelelő időben megélve.

Bhartrhari verseit régóta ismerik Európában is, már az 1600-as években forgatták verseit a „pogányságot” megérteni kívánó európaiak. Egyik-másik vershez találtam magyar fordítást is, többnyire Weröres Sándortól, aki Vekerdi József prózafordítása nyomán ültette át a verseket az eredeti versmértéket követő időmértékes formába.

boddhāro matsara-grastāḥ prabhavaḥ smaya-dūṣitāḥ |
abodhopahatāś cānye jīrṇam aṅge subhāṣitam ||

A tanult embereket az irigység emészti, a hatalmasokat az önteltség rontja meg,
míg a többieket a tudatlanság pusztítja; hamvában halnak a szép és bölcs szavak.

Mindenki másként szenved, de az gyógyírt jelentő tanításra süketek a fülek, a szubhásiták (szép és bölcs szavak) a testben (aṅge) agganak el (jīrṇam).

vairāgye saṁcaraty eko nītau bhramati cāparaḥ |
śṛṅgāre ramate kaścid bhuvi bhedāḥ parasparam ||

Egyik a vágytalanságot gyakorolja, erények közt barangol a másik,
s van, ki a szerelemnek örvend – különbözünk egymástól e földön.

etat-kāma-phalo loke yad dvayor eka-cittatā |
anya-citta-kṛte kāme śavayor iva saṅgamaḥ ||

A szerelem gyümölcse e világban, hogy a kettő szíve egy.
Mikor egyik másra gondol, akárha holttestek szeretkeznének.

A szerelemnek áldása, hogy kettőnek a lelke egy;
ha külön él a két lélek: csak két holttest ölelkezik.
(Weöres Sándor fordítása)

nāyaṁ te samayo rahasyam adhunā nidrāti nātho yadi
sthitvā drakṣyati kupyati prabhur iti dvāreṣu yeṣāṁ vacaḥ |
cetas tān apahāya yāhi bhavanaṁ devasya viśveśitur
nirdauvārika-nirdayokty-aparuṣaṁ niḥsoma-śarma-pradam ||

„Ez nem a megfelelő pillanat, most nem ér rá, alszik az úr, ha
meglát téged, ahogy itt ácsorogsz, nagyon megharagszik!” – mondják a kapuőrök.
Ó, szívem! Hagyd el az ilyen helyet, s menj az Úr, a mindenség urának hajlékához,
ahol nincsenek ilyen kegyetlenszavú hitvány ajtónállók, ám határtalan boldogsággal ajándékoz meg!

ārambha-gurvī kṣayiṇī krameṇa
laghvī purā vṛddhimatī ca paścāt |
dinasya pūrvārdha-parārdha-bhinnā
chāyeva maitrī khala-saj-janānām ||

Kezdetben intenzív, majd lassanként elfogyó;
eleinte jelentéktelen, ám egyre gyarapodó –
akár a délelőtti és délutáni
árnyék – ilyen a hitványak és a szentek barátsága közti különbség.

Miért éppen árnyék? merül fel a kérdés a nyugati olvasóban, különösen télvíz idején. De gondoljuk csak magunkat a tűző Nap alá, és rögtön megértjük az enyhet adó árnyék különleges fontosságát. A barátság is ilyen árnyék: a világi zűrzavar perzselő heve ellen nyújt némi oltalmat. A költői kép ugyanakkor ellentmondó utalás, hiszen a maitrī szó Mitra nevéből származik, Mitra pedig a Nap egyik megnevezése.

khalālāpāḥ soḍhāḥ kathamapi tad ārādhana-paraiḥ
nigṛhyāntarbāṣpaṁ hasitamapi śūnyena manasā |
kṛto vitta-stambha-pratihata-dhiyām añjalir api
tvamāśe moghāśe kim aparamato nartayasi mām ||

Elszenvedtem a gonosz-szavakat, hogy valamiképp kiengeszteljem őket,
mosolyogva, üres szívvel nyeltem a könnyem,
és összetett kézzel hódoltam a hatalomtól és vagyontól öntelt, ám üresfejű emberek előtt.
Ó, vágy! hiú remény! vajon mi mással táncoltatsz még engem?!

vitīrṇe sarvasve taruṇa-karuṇā-pūrṇa-hṛdayāḥ
smarantaḥ saṁsāre viguṇa-pariṇāmāṁ vidhigatim |
vayaṁ puṇyāraṇye pariṇata-śaraccandra-kiraṇāḥ
triyāmā neṣyāmo hara-caraṇa-cintaika-śaraṇāḥ ||

Miután mindenünket szétosztottuk, szívünk ellágyul, s könyörülettel telik meg,
a létforgatag kedvezőtlen fordulataira csupán a sors elrendezéseként gondolunk.
A szentek erdejében, az őszi telihold fényében
töltjük az éjjeleket, Siva lábán, az egyetlen menedéken meditálva.

Vagyont, kincset szétoszt, csupa szeretet az emberek iránt,
a lét hívságának zuhatagjain át mennybe siető,
vezeklés csendjében kicsi remeteként tölti az időt,
utólszor térdet hajt, a feje leborul Siva elibe.
(Weöres Sándor fordítása)

mātar medini tāta māruta sakhe tejaḥ subandho jala
bhrātar vyoma nibaddha eva bhavatām antyaḥ praṇāmāñjaliḥ |
yuṣmat saṅga-vaśopajāta-sukṛta-sphāra-sphuran nirmala-
jñānāpāsta-samasta-moha-mahimā līye para-brahmaṇi ||

Föld, anyám! Szél, atyám! Tűz, barátom! Víz, kedves rokon!
Ég, bátyám! hozzátok tartozom! Összeteszem kezem, s végleg
búcsúzom tőletek. A társaságotokban megformált, fényesen tündöklő s makulátlan
tudás révén elhagytam mind a végtelen illúziót, s most elmélyülök a Legfőbb Brahmanban.

Az öt rokon az öt alapelem. Elmélyülök: a lī gyök jelenthet elmélyedést, belefeledkezést és feloldódást is.

Nemzőm: szél! s te szülőm: göröngy! te vezetőm: fény! társaságom te: víz!
testvérem: levegő! kitárt s a magas ég kékjébe nyujtott kezem
áld s elhágy titeket. Közös szeretet él mindnyájatokban, s ezért
elvágjátok a tévelygés gomolyagát: Brahmába szétolvadok.
(Weöres Sándor fordítása)

Anyám, Föld! Apám, Szél! Barátom, Fény! Rokonom, Víz!
Testvérem, Levegő! Összetett kézzel búcsúzom tőletek.
Egyesülésetekből Bölcsesség született, annak tiszta lángja
felperzselte a Káprázat kábulatát, s most beolvadok az örök Brahmanba.
(Vekerdi József fordítása)

Nárada: Bhakti-szútrák, 5.

Ötödik fejezet – összefoglalás – a legfelsőbb szeretet dicsősége

bhaktā ekāntino mukhyāḥ | 67

bhaktāḥ – hívek; ekāntinaḥ – egyhegyűek, kizárólagosak; mukhyāḥ – legfőbbek

A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek.

A bhakták különféle csoportjairól az 51-57. szútrák szólnak.

kaṇṭhāvarodha-romañcāśrubhiḥ parasparaṁ lapamānāḥ pāvayanti kulāni pṛthivīṁ ca | 68

kaṇṭha-avarodha-romañca-aśrubhiḥ – torok-akadállyal, borzongással és könnyekkel; parasparam – egymással; lapamānāḥ – beszélgetnek; pāvayanti – megtisztítják; kulāni – családokat; pṛthivīm – földet; ca – és

Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is.

tīrthī-kurvanti tīrthāni sukarmī kurvanti karmāṇi sacchāstrī-kurvanti śāstrāṇi | 69

tīrthī-kurvanti – zarándokhellyé tesznek; tīrthāni – gázlókat; sukarmī – erényessé; kurvanti – tesznek; karmāṇi – tetteket; sat-śāstrī-kurvanti – szent sásztrákká tesznek; śāstrāṇi – utasításokat

Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant.

A tīrtha szó átkelőhelyet jelent, olyan – elsősorban folyóparti – helyet, ahol a zarándokok megmerítkezhetnek a szent folyóban. Ám a szentek jelenléte teszi őket valódi zarándokhellyé. A śāstra (a śās tanít, nevel, utasít, tanácsol igéből) jelenthet utasítást, de tant is, így a „sásztrákat szent sásztrássá teszik” félmondat kétféleképpen is értelmezhető. Beillesztve a sorba: a hétköznapi fürdőhelyeket (tīrtha), tetteket (karma) és harmadikként utasításokat (śāstra) teszik megszentelt zarándokhellyé, erénnyé és szentírássá, illetve a szent tant (śāstra) teszik még emelkedettebbé.

tan-mayāḥ | 70

tan-mayāḥ –ővele teliek

(Mert Isten) tölti be őket.

modante pitaro nṛtyanti devatāḥ sanāthā ceyaṁ bhūr-bhavati | 71

modante – örvendeznek; pitaraḥ – ősatyák; nṛtyanti – táncolnak; devatāḥ – istenségek; sanāthā – úrral (védelmezővel) rendelkezővé; ca – és; iyam – ez; bhūḥ – föld; bhavati – lesz

(Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld.

Az óind tradíció szerint az ember születésétől fogva háromféle adóssággal érkezik e világba, így elsődleges kötelessége ezen adósságok kiegyenlítése. Adósa Brahmannak (Istennek), a déváknak, azaz a világot uraló isteneknek, és nemzetsége elődeinek, az ősatyáknak. Háromféle áldozat szolgál ezen kötelezettségek teljesítésére: a brahman-áldozat a mantrazengés, az isteneknek szóló felajánlások a tűzáldozat alkalmával, illetve vízáldozás az ősatyáknak. A fenti két szútra világossá teszi: az istenszeretők számára nincs egyéb kötelesség, a legteljesebb mértékben lerótták minden adósságukat.
„Védelmezőt (nyer) a Föld”: a szanszkrt nātha szó urat, mestert, vezért vagy védelmezőt jelent, olvashatjuk így is a szöveget: ők lesznek a Föld urai, ám itt nyilvánvalóan az oltalomról van szó. Isten a mindenség alapja is… így az Istent ily rajongással szeretők szeretettel fordulnak mindenki más felé is.

nāsti teṣu jāti-vidyā-rūpa-kula-dhana-kriyādi bhedaḥ | 72

na asti – nincs; teṣu – irántuk; jāti-vidyā-rūpa-kula-dhana-kriya-ādi – születés, tudás, forma (szépség), család, vagyon, tett s a többi; bhedaḥ – különbség

Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük).

Rúpa gószvámí így tanít: „Még e világon se tekintsen anyagi szemmel a bhaktára, a saját természetéből adódó és a testi hibáit szemlélve, (hiszen) a Gangesz lelki folyó mivolta sem csorbul egy cseppet sem, ha a víz éppen buborékos, habos és iszapos.” (Srí Upadésámrta 6.) Az evilági létezésben testi vonásainkat a korábbi tetteink következményei, a karmánk formálja meg. Vannak, akik ezen általános megállapításon túl a konkrét testi jeleket is összekötik az előző életek tetteivel, így például a fekete fogakat a részegeskedés, a rossz leheletet pedig a rágalmazó hajlam következményének tekintik. Rúpa gószvámí versének üzenete szerint azonban a szerető odaadás mindeme hibák fölé emel, a bhakti felülírja a karmát. A bhakti nem evilági természetű – ezért semmilyen evilági kategóriával nem írható le.

yatas-tadīyāḥ | 73

yataḥ – mert; tadīyāḥ – övéi

Mert az övéi (ők).

Elvileg persze mindenki más is, ám az Istent szeretők különösen erősen Istenhez tartoznak – ezért valójában az ő szemével kellene híveit látnunk.

vādo nāvalambyaḥ | 74

vādaḥ – vita; na avalambyaḥ – nem fenntartandó

A (bhakta) ne bocsátkozzék vitába,

bāhulyāvakāśatvād-aniyatatvāc-ca | 75

bāhulya-avakāśatvāt – bőséges alkalomság miatt; aniyatatvāt – bizonytalanság miatt; ca – és

mert végtelen a lehetőségek száma, és mert nem (jelent) bizonyosságot.

bhakti-śāstrāṇi mananīyāni tad-bodhaka-karmāṇi karaṇīyāni | 76

bhakti-śāstrāṇi – a bhakti-irodalmak; mananīyāni – elmélkedendők; tad-bodhaka-karmāṇi – azt ébresztő tettek; karaṇīyāni – teendők

(Az ember) elmélkedjék a bhakti-irodalmon, s tegye azt, ami (a szeretet) felébredéséhez vezet.

sukha-duḥkhecchā-lābhādi-tyakte pratīkśamāṇe kśaṇārdham-api vyarthaṁ na neyam | 77

sukha-duḥkha-icchā-lābha-ādi-tyakte – örömöt, bánatot, vágyat, nyereséget s a többit elhagyottban; pratīkśamāṇe – elváróban (elébe nézőben); kśaṇa-ardham-api – még egy fél pillanatot; vyartham – haszontalanul, hiábavalóan; na neyam – nem vezetendő

Örömöt, bánatot, vágyat, nyereséget s a többit elhagyva, várja (Istenét), s még egy fél pillanatot se töltsön el hiábavalóan.

Amikor az istenszerető érzelmek kivirágoznak a bhakta szívében, a tettei is árulkodnak erről. Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít oktatva kilenc ilyen árulkodó jelről (anubhāva – az érzés bhāva kívül látható jelei) beszél, s Rúpa gószvámí is ezen jeleket sorolja fel a Bhakti-raszámrta-szindhuban: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának hiánya, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez, ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26., Cscs. 2.23.18-19.)

ahiṁsā-satya-śauca-dayāstikyādi-cāritryāṇi paripālanīyāni | 78

ahiṁsā-satya-śauca-dayā-āstikya-ādi-cāritryāṇi – erőszakmentesség, igazság, tisztaság, könyörület, hithűség, s a többi helyes viselkedés; paripālanīyāni – fenntartandó

Gyakorolja magát az erőszakmentességben, igazmondásban, tisztaságban, könyörületességben, hitben s a többi nemes erényben.

sarvadā sarva-bhāvena niś-cintaiḥ bhagavān-eva bhajanīyaḥ | 79

sarvadā – mindenkor; sarva-bhāvena – szívvel-lélekkel; niś-cintaiḥ – aggodalmak nélkül; bhagavān – a magasztos Úr; eva – bizony; bhajanīyaḥ – imádandó

Mindenkor aggodalmait félretéve, szívvel-lélekkel imádja Istenét.

sa kīrtyamānaḥ śīghramevāvirbhavatyanubhāvayati bhaktān | 80

saḥ – ő; kīrtyamānaḥ – van dicsőítendő; śīghram – hamar; eva – bizony; āvirbhavati – feltárja magát; anubhāvayati – ízlelteti, átélésre készteti; bhaktān – híveit

Mert őt dicsőítik, s (így) hamar feltárja magát híveinek, s belátással (áldja meg őket).

„Belátással áldja meg őket”: anubhāvayati, szó szerint: érzékelésre, megélésre késztet, ízleltet.
Az 53. szútra (a méltó személy előtt néha mégis megnyilvánul) bizonytalanságot sugall, e szútra azonban látszólag annak ellentmondón, határozott bizonyosságot. A préma nem érhető el emberi törekvéssel, ám az őt szerető hívei előtt Isten feltárja magát – semmi kétség.

tri-satyasya bhaktir-eva garīyasī bhaktir-eva garīyasī | 81

tri-satyasya – három igazságé; bhaktiḥ – odaadó szeretet; eva – bizony; garīyasī – súlyosabb; bhaktiḥ – odaadó szeretet; eva – bizony; garīyasī – súlyosabb

A három igazság közül bizony a bhakti a legjelentősebb, a bhakti a legjelentősebb.

A „legjelentősebb” (garīyas) a guru (súlyos, nehéz, tekintélyes, fontos) melléknév középfoka: a pontos jelentése tehát: tekintélyesebb, fontosabb.
A „három igazság” a karma, gjána, és bhakti hármasa. A satya szó az as létigéből képzett folyamatos melléknévi igenévből (sat, létező) származik, így egyes kommentátorok (például Vivékánanda) a három igazságot a három időként értelmezik: a három igazság (a múlt, jelen és jövő) legjelentősebbje a bhakti.
Az ismétlés szokásosan a teljes szöveg, esetleg a fejezet végét jelzi. Ezért találkozni olyan véleménnyel is, hogy a következő három szútra utólagos kiegészítés.

guṇa-māhātmyāsakti-rūpāsakti-pūjāsakti-smaraṇāsakti-dāsyāsakti-sakhyāsakti vātsalyāsakti-kāntāsakti-ātmanivedanāsakti-tan-mayāsakti-parama-virahāsakti-rūpā ekadhā api ekādaśadhā bhavati | 82

guṇa-māhātmya-āsakti – az (isteni) tulajdonságai magasztalásához ragaszkodása; rūpa-āsakti – forma (szépség) iránti ragaszkodás; pūjā-āsakti – imádat ragaszkodása; smaraṇa-āsakti – az emlékezés ragaszkodása; dāsya-āsakti – szolgai ragaszkodás; sakhya-āsakti – baráti ragaszkodás; vātsalya-āsakti – szülői ragaszkodás; kāntā-āsakti – szerelmes ragaszkodás; ātma-nivedana-āsakti – önátadás ragaszkodása; tad-maya-āsakti – teljesen elmélyedt (abból álló) ragaszkodás; parama-viraha-āsakti – legfőbb elválás ragaszkodása; rūpā – formák; ekadhā – együtt, egy módon; api – bizony; ekādaśadhā – tizenegyféleképp; bhavati – lesz

Vonzalom az (isteni) tulajdonságok magasztalásához, szépséges formájához, a templomi imádathoz, az emlékezéshez, a szolgálatkészséghez, a baráti (közeledéshez), a szülői (érzelmekhez), továbbá a szerelmes ragaszkodás, az önátadás, a teljes elmélyedés és az elválás. E formák egységesek, bár tizenegyet (számlálnak).

A Bhágavata-purána az odaadó szeretet kilenc módjáról beszél: „Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata, imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.” (Bhág. 7.5.23-24., Prahlád szavai) E lista részben átfedi a fenti sort. A közös elemek: a magasztalás, emlékezés (meditáció), templomi imádat gyakorlása, szolgává vagy baráttá válni és a teljes önátadás (teljes meghódolás). A szútrák tizenegyes sorában ehhez képest további módozatok: ragaszkodás az isteni szépséghez, a raszák szerinti felsorolásban: szülői ragaszkodás és szerelmes ragaszkodás, továbbá az együttlét és az elválás hangulata. A Bhágavata-purána listájában három további elemet találunk: hallani Visnuról (szorosan összekapcsolódik az isteni tulajdonságok magasztalásával), szolgálatokat végezni (pāda-sevanam), és fohászkodás.

ity-evaṁ vadanti jana-jalpa-nirbhayā eka-matāḥ kumāra-vyāsa-śuka-śāṇḍilya-garga-viṣṇu-kauṇḍinya-śeṣoddha-vāruṇi-bali-hanumad-vibhīṣaṇādayo bhakty-ācāryāḥ | 83

iti – így; evam – ekképpen; vadanti – beszélnek; jana-jalpa-nirbhayāḥ – az emberek beszédétől nem félők; eka-matāḥ – egyvéleményűek; kumāra-vyāsa-śuka-śāṇḍilya-garga-viṣṇu kauṇḍinya-śeṣa-uddhava-aruṇi-bali-hanumatvibhīṣaṇa-ādayaḥ – Kumára, Vjásza, Suka, Sándilja, Garga, Visnu, Kaundinja, Sésa, Uddhava, Aruni, Bali, Hanumán, Vibhísana és mások; bhakti-ācāryāḥ – a bhakti tanítói

Így beszélnek, egyhangúlag, a bírálattól mit sem tartva Kumára, Vjásza, Suka, Sándilja, Garga, Visnu, Kaundinja, Sésa, Uddhava, Aruni, Bali, Hanumán, Vibhísana és a bhakti más tanítói.

A Kumárák Brahmá első teremtményei, egyikük, Szanatkumára Nárada tanítója, a Cshándógja-upanisad elbeszélése szerint. Vjásza: a védák szerkesztője (lásd 16. szútra). Suka: Vjásza fia, ő az, aki a Bhágavata-puránában Paríksit királyt oktatja. Sándilja jeles bölcs, Kasjapa unokája, több mű szerzője (lásd 18. szútra). Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte (lásd 17. szútra). Visnu néven talán a Visnu-szmrti nevű írás szerzőjére utal a szöveg. Kaundinja (más néven Kaundilja) Sándilja tanítványa (és/vagy fia). Sésa isteni megnyilvánulás, a végtelenség kígyója, rajta nyugszik Nárájan. Uddhava Krsna unokatestvére, Krsna evilági kedvtelései végén őt tanította. Aruni jeles tanító, a Cshándógja- és a Brhadáranjaka-upanisadban olvashatunk róla. Bali az aszurák királya, ám önátadása révén a tizenkét nagy személyiség (mahádzsana) egyikének tekintik. Hanumán Rámacsandra híve, Vibhísana pedig Rámacsandra ellenfelének, Rávanának öccse, ám Ráma híve.

ya idaṁ nārada-proktaṁ śivānuśāsanaṁ viśvasiti śraddhate sa bhaktimān bhavati saḥ preṣṭhaṁ labhate saḥ preṣṭhaṁ labhate | 84

yaḥ – aki; idam – ezt; nārada-proktam – Nárada által elmondott; śiva-anuśāsanam – áldásos tanítást (tanácsot, utasítást); viśvasiti – bizakodik; śraddhate – hisz; saḥ – ő; bhaktimān – odaadó hívő; bhavati – lesz; saḥ – ő; preṣṭham – legkedvesebbet; labhate – elér; saḥ – ő; preṣṭham – legkedvesebbet; labhate – elér
Aki a Nárada által elmondott áldásos tanításban bízik és hittel követi, az bhakta lesz, és eléri az élet végső célját, bizony, eléri az élet végső célját.

„Az élet végső célja”: szó szerint preṣṭha, a legkedvesebb.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

telihold üzenete - rajtunk múlik

vidyā vivādāya dhanaṁ madāya
śaktiḥ pareṣāṁ para-pīḍanāya |
khalasya sādhor-viparītam-etaj
jñānāya dānāya ca rakṣaṇāya ||

A hitvány ember tudását a vita kedvéért, vagyonát önteltsége fokozására, erejét pedig mások elnyomására használja, míg az erényes tudása a megértést, vagyona az adományozást, ereje pedig az oltalmazást szolgálja.

A tehetség, tudás, vagyon, erő és hatalom a hindu felfogás szerint nem adomány, hanem korábbi tetteink következménye: karma. A kérdés csupán az, mit kezdünk vele, s ez a mi választásunk, felelősségünk. Ha semmit, azzal csak elsorvasztjuk... a többiről a vers szól. Ám nem csupán a többleteinkkel kell kezdenünk valamit, ugyanilyen választás és felelősség, hogy mit kezdünk a hiányainkkal. A hiány vezethet sóvárgáshoz, ám mértékletességhez is, a különbség csupán a mi döntésünk. Lehet az ügyeskedés, a korrupció melegágya, ám lehet kegyfakasztó is. Ez is csak rajtunk múlik.

három gondolat

Meng-ce mondotta: „Az erény éppen úgy le tudja győzni a bűnt, mint ahogy a víz le tudja győzni a tüzet. Manapság azonban éppen úgy gyakorolják az erényt, mint aki egy pohár vízzel akar megmenteni a tűztől egy kocsirakomány rőzsét, s amikor a lángok nem hagynak alább, kijelentik, hogy a víz nem tudja legyőzni a tüzet. Ebből aztán nagyszerűen táplálkozhat a bűn, az erénynek pedig elkerülhetetlen pusztulás a vége.” Meng-ce

A Mester mondotta: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”
Kung-ce

A Mester mondotta: „Ha harmadmagammal utazom, a másik kettő feltétlenül mesteremmé lesz. Mert én kiválasztom bennük a jót, és követem, ami pedig rossz bennük, azt kijavítom magamban.”
Kung-ce