Bejegyzések
Az Uddhava-gítában Krsna e szavakkal zárja a tudásról szóló tanítását (Bhág. 11.28.8-9.):
etad vidvān mad-uditaṁ jñāna-vijñāna-naipuṇam |
na nindati na ca stauti loke carati sūryavat ||
Ki jól érti a tudás és bölcsesség általam tanított lényegét,
az nem ajnároz és nem becsmérel senkit sem, úgy jár-kel a világban miként a Nap (az égen).
A Nap járja a maga útját függetlenül és szabadon, megbízhatóan kél s nyugszik, egyaránt ragyog mindenkire – egyszerűen mert ilyen a természete. Hasonlóan él a bölcs is: függetlenül, és szabadon… a világtól, ám az isteni Szépség és Szeretet elkötelezettjeként. A tudás és bölcsesség, jñāna és vijñāna értelmezéséről a Bhagavad-gítá hetedik fejezetének elején olvashatunk. A tudás útját járó megismeri a jelenségeket… nem előítéletei vezetik, hanem figyelmesen, elfogulatlanul tanulmányozza vizsgálódása aktuális tárgyát. Nem ajnároz és nem becsmérel senkit sem, azaz vizsgálódásának célja semmiképp sem az ítélkezés, legfeljebb az eligazodás: mit tegyen s mit ne. Ilyen bölcsként magasztalja Visvanáth Csakravartí mesterét is, mikor így ír:
„»Megvet« – e két szótag sehogy sem fér meg fülében,
ám nyelvét nap nap után a szentek magasztalására használja.
Bízik ő az emberekben, s nem hibakereső –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!”
pratyakṣeṇānumānena nigamenātma-saṁvidā |
ādy-antavad asaj jñātvā niḥsaṅgo vicared iha ||
Tapasztalatai, következtetések, a szentírások tekintélye, vagy a saját felismerése által
belátva, hogy a keletkező és megsemmisülő világ véges és valótlan, ragaszkodások nélkül él.
E vers szól egyfelől a vizsgálódás módszereiről: érzéki tapasztalat (pratyakṣa – szem előtti, szemmel látható), logikai úton levont következtetés, a Véda tekintélye – e három az ismeretszerzés szokásosan számba vett módszerei –, és negyedikként az ember saját felismerései. Másfelől a vizsgálódás tárgyáról: belátható, hogy a születés és elmúlás világa nem örökkévaló, így a Létezés, a valós valóság túl van ezen.
Időzzünk el egy gondolatnyit annál is, ami kimaradt a versből: a vizsgálódás tárgya csupán a világ… az, ami valamelyest a hatókörünkben van… s nem az imént említett valós valóság. Utóbbi ugyanis vizsgálódással, felfelé törekvő (āroha) módszerekkel elérhetetlen, ám feltárulkozhat a kutató előtt.
