gondolatok az engedelmességről

Gondolkodók – olykor jelentősen eltérő – meglátásai az engedelmességről. Talán kommentárt sem igényel. Engedelmesség? és/vagy szeretet és tisztaság? Ha engedelmesség, akkor kinek? az elöljárónak? a hatalomnak? az isteni harmóniának? Engedelmességre késztetés, vagy példamutatás és szeretet?

A feltétel nélküli szent engedelmesség

Az elöljárónak nem azért kell szót fogadni, mert okossággal, jósággal vagy bármely más isteni ajándékkal van felékesítve és felruházva, hanem egyedül azért, mert Istent képviseli.
(Loyolai Szt. Ignác)

Nem szabad tekintettel lennünk arra, hogy az elöljáró kiváló, középszerű vagy teljesen jelentéktelen ember-e, mert ez a megkülönböztetés elveszi az engedelmesség erejét.
(Loyolai Szt. Ignác)

Az okosság nem az engedelmeskedőnek, hanem a parancsolónak a dolga.
(Loyolai Szt. Ignác)

Ha nehezen találjátok meg a döntést, forduljatok az engedelmességhez. Ezáltal pótoljátok azt, ami még a bizonyossághoz hiányzik.
(Loyolai Szt. Ignác)

A leghitványabb rabszolgák közé kell számítani azokat, akik csak kényszeredetten és ellenkezéssel hajtják végre az elöljárók parancsait.
(Loyolai Szt. Ignác)

…az engedelmesség bizonyos értelemben megszünteti ugyan a szabadságot, de nem teszi az embert mindjárt rabszolgává. Ezzé a cselekvés indítéka teszi. Ha a cselekvés célja nem magának a cselekvőnek, hanem a parancsolónak haszna, akkor a cselekvő rabszolga, s önmagának haszon nélkül való.
(Baruch Spinoza)

Sziluanosz atyáról beszélik, hogy a Szkétiszben volt egy tanítványa, név szerint Márk. Kitűnt engedelmességével, és szépen tudott írni. Az idős atya engedelmessége miatt szerette őt. Azonban még tizenegy további tanítványa volt, és ezek aggódtak, mert azt jobban szerette náluk. Amikor meghallották ezt az atyák, elszomorodtak. Egy nap eljöttek hozzá, és szemrehányást tettek neki. Erre kivitte őket magával, és mindegyik cellába bekopogtatott: „Ilyen és ilyen testvér, gyere, szükségem van rád!” De senki sem követte őt azonnal. Erre Márk cellájához ment, bekopogott, és azt mondta: „Márk!” Az amint meghallotta az idős atya hangját, ki is ugrott. El is küldte őt egy szolgálatra.
Aztán azt mondta az idős atyáknak: „Hol van a többi testvér, atyák?” Bement a cellába, és kezébe vette Márk írófüzetét. Akkor látta, hogy épp egy O-t akar leírni, de amikor meghallotta az idős atya hangját, nem csavarintotta meg az írónádat, hogy befejezze. Akkor az idős atyák azt mondták: „Valóban, akit te szeretsz, atya, azt szeretjük mi is, és Isten is szereti őt.”
(az 5. században, az egyiptomi sivatagban élt szerzetes atyák történeteiből)

Az engedelmes tanítvány

A gurunak engedelmeskedni jobb, mint tisztelni őt. Az engedelmesség értékes erény, mert ha megpróbálod fejleszteni, akkor az egót, ezt a ravasz ellenséget a megvilágosodáshoz vezetőúton, gyökerestül ki tudod tépni. Csak az a tanítvány tud parancsolni alacsonyabb énjének, aki engedelmeskedik gurujának. Az engedelmesség legyen nagyon gyakorlatias, teljes szívből történő és erősen kitartó. Az igazi engedelmesség nem késlekedik, és nem kérdez. Egy álszent tanítvány félelemből engedelmeskedik a gurujának. Az igazi tanítvány tiszta szeretetből, a szeretet kedvéért engedelmeskedik a gurujának.
(Szvámí Sivánanda Szaraszvatí)

...Az élet normális dolgait illetően neked megvannak a magad tapasztalatai, nekem az enyémek, de a guru-tanítvány kapcsolat mindig spirituális, még akkor is, ha haszon vagy pénz is közrejátszik. Ezért, bárhová mész, ennek a tudatosságnak jelen kell lennie. Nem számít, ha elkövetsz bizonyos hibákat a saját területeden, azért mert én azt mondtam, ezt vagy azt csináld. Mindazonáltal én mondtam neked, hogy tégy úgy. Ha a konyhában vagy, és én azt mondom neked, hogy hagyd elöl a lisztet, és tíz zacskó liszted tönkremegy, nem számít. Ha azt mondom, hagyd elöl a lisztet, annak ellenére, hogy esik; csak hagyd elöl. Ez anyagi veszteség, de spirituális haszon, mert engedelmeskedtél a gurunak. Mindig emlékezz erre, és fejlődésed gyors lesz....
(Szvámí Sivánanda Szaraszvatí)

Nincs hatásosabb eszköz arra, hogy engedelmességre bírjunk másokat, mint ha elhitetjük velük, hogy okosabbak vagyunk náluk…
(Ludwig von Beethoven naplójából, 1815.)

A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.
(Naróttam dász Thákur: Srí préma-bhakti-csandriká, 1.)

Az engedelmesség kiterjesztése

Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet.
(Pál: Rómaiaknak írt levél 13.1-2.)

Mikor a nagy út-at semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdődött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.
(Lao ce: Tao te king 18.)

A nyílt erőszak, a parancsuralom természetesen nem zsarolja, hanem egyszerűen kényszeríti az embereket. A szelídebb, manipulatívabb hatalom bizonyos formái viszont már zsarolnak: szabad választást hagynak az embernek az engedelmességre, illetve nem-engedelmességre, de nagyon nehézzé teszik számára azt, hogy az utóbbit, s könnyűvé, hogy az előbbit válassza.
(Hankiss Elemér: A korrupció)

Engedelmesség és annak megtagadása

Aki a Szatjágrahában csupán polgári engedetlenséget lát, az még nem értette meg a Szatjágrahát, jóllehet a Szatjágraha szorosan vett fogalma magába foglalja a polgári engedetlenséget. Csak aki a törvényeknek engedelmeskedni képes, lehet képes arra is, hogy az engedelmességet megtagadja. Csak annak szabad rombolnia, aki építeni is tud.
(M.K. Gandhi: Tűnjön el a régi, jöjjön az új;
megjegyzés: a szatjágraha jelentése 'az igazsághoz való ragaszkodás', ez Gandhi mozgalmának kulcsszava)

Az engedelmesség elvárása

Inkább engedelmeskedj a kérőnek, mint a parancsolónak.
(Publilius Syrus)

Nincs szükség arra a kereszténységre, amely az egyházi vezetők („főpásztorok”) számára olyan „hivatali tekintélyt” igényel, amely kritikátlan engedelmességet és „készséges alávetést” követel az alárendelt „laikusoktól”;
Szükség van arra a kereszténységre, amely arra bátorítja az embereket, hogy Jézus példája nyomán mindazokkal szolidárisan éljenek és dolgozzanak, akik a hátrányos helyzetűekért, a kiengesztelődésért és a békéért szállnak síkra ebben a nehéz világban;
(Erwin Seifried, Forrás: Érted vagyok folyóirat, 2018. áprilisa)

Az engedelmesség ellentmond a szeretet és a lelkiismeret elvének, mert aki szeret, az nem kívánhatja a másik embertől azt, hogy ne azt gondolja, amit gondol, és hogy ne azt tegye, amit helyesnek lát. A szeretet kizárja a félelmet. A szeretet kizárja az uralkodást. A szeretet kizárja a kiváltságot. A szeretet kizárja az erőszaktevést a másik emberen. A szeretet kizárja az engedelmességet. A szeretet lehetővé teszi a másik ember számára, hogy hűséges maradhasson a meggyőződéséhez.
(Bulányi György: Erény-e az engedelmesség?)

biztonság

Bár korábban is megemlíti, ám mélyebben csupán a kilencedik fejezettől világítja meg Krsna isteni természetének jellegét. A fejezet huszonkettedik versében az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, a biztonságérzet eléréséről olvashatunk. A vers így szól:

ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate |
teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham ||22||
 
Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel,
nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.
 
Az előző két vers a Védák azon követőiről szól, akik bűneiktől való megtisztulásra vágyva, a mennyei jutalom reményében végzik imádatukat. Sikerrel járva ők valóban elnyerik erényes életük dicső eredményét, ám jámbor tetteik fogyatkozásával ismét visszakerülnek a halandók világába. Ám akik efféle önös szándék nélkül fordulnak Isten felé kizárólag az Ő oltalmát keresve, ők „mindig összekötöttek” (nitya abhiyukta) maradnak, s az isteni gondviselés szerető oltalmában élnek. Yoga-kṣemaṁ vahāṁi – elviszem nekik a yogakṣemát – mondja Krsna.
A yoga-kṣema összetett szó: a yoga etimológiailag az összekapcsol, egyesít (yuj) cselekvés megnevezése, azaz összekapcsolás, egyesítés. Ezenfelül számos más jelentése is létezik: iga, használat, alkalmazás, alkalmasság, a matematikában: összeadás, csillagok együttállása, egy tanrendszer neve, elnyerés, vagyon. A kṣema pedig biztonságot, bizonyosságot, megőrzést, illetve melléknévként előnyöst* jelent. A yogakṣema így lehet a vagyon megőrzése**, lehet a jógából, az isteni kapcsolatból következő biztonságérzet, bizonyosság, illetve mellérendelő szóösszetételként: megszerzés és megőrzés.
Sankara értelmezésében ez utóbbiról van szó: a yoga a még el nem értek elnyerése, a kṣema amazok megőrzése, hiszen hívei különösen kedvesek Krsnának, ő maga mondja: „a bölcsre úgy tekintek, mint saját magamra” (Bg. 7.18.)
Rámánudzsa kommentárjában pontosítja a megszerzést és megőrzést: biztosítom, hogy elérjenek engem – ez a yoga –, s megadom a bizonyosságot, hogy soha nem térnek vissza a szamszárába - ez a kṣema.
Baladév Vidjábhúsan kétféle értelmezést is kínál az olvasó számára: a megszerzés és a megoltalmazás a létfenntartásra vonatkozhat: az ételre, s más hasonlókra. Miként a családfenntartó gondoskodik az övéiről, úgy gondoskodik az Úr híveiről. Másfelől Rámánudzsa értelmezését is osztja: a jóga Krsna elérésének lehetősége, a kséma a biztonság, hogy Krsna soha nem válik meg hívétől.
Sríla Prabhupád megemlíti Baladév mindkét magyarázatát: a vers szószedetében a yoga-kṣemát szükségletként fordítja (Baladév létfenntartásra vonatkozó megjegyzésével összhangban), majd így ír: „A hívő egyetlen kívánsága, hogy elnyerje az Istenség Legfelsőbb Személyiségének társaságát – ezt nevezik jógának. Az Úr kegye jóvoltából az ilyen bhakta sohasem tér vissza az anyagi életfeltételek közé. A kséma az Úr oltalmazó kegye. Az Úr segíti hívét, hogy a jóga által elérje a Krsna-tudatot, s ha a bhakta teljesen Krsna-tudatúvá vált, akkor megvédi attól, hogy visszaessen a szenvedésekkel teli feltételekhez kötött életbe.”
A Gópála-tápaní upanisad szerint: „Krsnát akkor szolgálhatja odaadással a lélek, ha szíve sem ebben, sem a következő életében nem sóvárog már anyagi előnyökre. Ez az igazi szabadulás a karma rabságából.” (1.15.) A szerető odaadásban élő lélek felad mindent, ám az Úr gondoskodik róla – megerősíti ezt a szent hagyomány is: „Kedves Brahmā, lótuszvirág szülötte! Én éppúgy eltartom gyermekeimet (híveimet), akár a madarak, akik táplálják fiókáikat, a teknőcök, akik meditálnak kicsinyeiken, vagy a halak, akik nézésükkel gondoskodnak ivadékaikról.” (Padma-purána)
Gandhi arra hívja fel a figyelmet a vershez fűzött kommentárjában, hogy az igaz jógí, vagy bhakta három tulajdonsággal bír: kiegyensúlyozott gondolkodás (egyenlően tekint mindenre), rátermettség a cselekvésben, és osztatlan odaadás. E három tulajdonság teljességgel harmóniába kerül: hiszen a bhakta az Isten iránti odaadás következtében egyenlően, testvérként tekint minden létezőre, s ez megfordítva is igaz: a kiegyensúlyozottság hiánya, azaz az önző vagy elvakult mentalitás önimádathoz vagy fanatizmushoz vezet, nem pedig odaadáshoz. A szívbéli odaadás mércéje pedig az odaadó cselekvés.

* utóbbira példa a Bhagavad-gítá 1.45 verse: előnyösebb lesz számomra, ha Dhrtarástra fiai megölnek a csatamezőn (dhārtarāṣṭrā raṇe hanyus tan me kṣemataraṁ bhavet)
** a Manu-szanhitá 7.127. versében a szöveg a kereskedésre kivetett adóról beszél: felhívja a király figyelmét a figyelembe veendő költségekre, így az áru őrzésének (yogakṣema) költségére

belső bizonyosság

45. Ragadj fel és vess oda, ahová akarsz; szellemem ott is derűs lesz, mert beéri azzal, ha saját alkatának megfelelő módon él és cselekszik.
Vajon ér-e annyit az a dolog, hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta, hogy lealacsonyodjék, hogy megalázott, sóvárgó, magába süppedt, megzavarodott legyen? Találsz-e valamit, ami ezt megéri?
 
 46. Emberrel semmi nem eshetik meg, ami nem emberi dolog, ökörrel, ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kővel, ami kőhöz nem illenék. Ha tehát mindent csak olyasmi ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódol? Hiszen a közös természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent!
 
47. Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, ki akadályozhatná meg, hogy felfogásodat helyesbítsd? Ugyanígy, ha az bánt, hogy nem teheted azt, amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erővel tevékeny­kedni, mint bánkódni? - De valami nagyobb hatalom utamban áll! - Hát akkor se bánkódj, hiszen az eredménytelenség oka nem benned van! - De élnem sem érdemes, ha ennek végére nem járok! - Akkor hát távozz az életből nyugodtan, az utadba került akadályokkal szemben megbékélten, mint ahogyan távozik az is, aki dolgának végére járt.
 
48. Gondold meg, hogy vezető értelmed, ha önmagába zárkózva beéri azzal, hogy semmit ne tegyen, amit nem akar, még akkor is bevehetetlen erősség, ha nincs oka rá, hogy ellenséges legyen. Hát még ha megfontolt körültekintéssel ítélkezik valamiről! Ezért a szenvedélytől megtisztult értelem valóságos fellegvár. Az embernek nincs ennél biztosabb menedéke, hiszen, ha ide húzódik, továbbra is megközelíthetetlen. Aki ezt nem látja be, az tudatlan, aki pedig belátja, de nem húzódik oda vissza, az szerencsétlen.

49. Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát mindig az első benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi baj nem ér. Vagy nem bánom, tégy hozzájuk! De olyan emberhez méltó módon, aki fölkészült a világ összes esélyére.

50. Keserű az uborka? El vele! Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki! Elég! Ne kérdezd: miért vannak ezek a világon? - mert a természet titkait értő ember csak kinevet, mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne, ha kifogásolnád, hogy műhelyükben ott találod a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát. Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit. A közös természetnek azonban nincs önmagán kívül eső helye! S éppen ez a csodálatos a művészetében, hogy önmagába zárva mindent, amit csak felölel - még ha az látszólag romlik, öregszik, feleslegessé válik is -, önmagává alakít át, s ismét más, új dolgokat formál belőle. Művéhez éppoly kevéssé van szüksége külső anyagra, mint olyan helyre, ahová a romlottabb részeket kivetheti. Neki elég a maga tere, a maga anyaga, a maga sajátos művészete.

51. Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó képzeletedben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne zsúfold túl az életedet tennivalóval.
 
 Ám öljenek, szabdaljanak, átkozzanak téged! Befolyásolhatja-e ez azt, hogy értelmed tiszta, átható, józan és igazságos maradjon? Olyan ez, mint ha valaki tiszta, édes vizű forrás mellett áll, és ócsárolja: az pedig továbbra is ontja üdítő italát, s ha sarat vagy szemetet szórsz belé, hamar szétszórja, kimossa magából, és teljesen mocsoktalan marad. Hogyan szerezhetsz ilyen soha ki nem apadó forrást, poshadt vizű kút helyett? Ha minden órában megőrzöd lelki szabadságodat, jóindulattal, egyszerűséggel, szeméremmel.

(Marcus Aurelius: Elmélkedések, 8. könyv, részlet)