A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bhakta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bhakta. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 4., szombat

Vrtra, a sárkánykígyó imája

Tvastának, Aditi fiának a dévák örök ellenségeinek, a daitjáknak családjából származó Racsaná lett a felesége. Tőle született fia, Visvarúpa, akit Brahmá tanácsára a dévák mesterüknek és papjuknak kértek fel, Visvarúpa pedig a Nárájan-kavacsa (Nárájan amulett, vagy páncél) fohásszal vértezte fel őket – s így legyőzhették a daitjákat. Ám hiába a sikeres együttműködés: amikor Indra tudomására jutott, hogy a daitjákkal rokonságban álló Visvarúpa az ő nevükben is végzett felajánlásokat, féktelen haragjában megölte Visvarúpát.

Mikor Tvastá értesült fia haláláról, bosszút esküdött. Áldozat elvégzésébe fogott, melynek beteljesülésekor létrejön egy hatalmas szörnyeteg – olyan erős és hatalmas lény, aki képes lesz Indrát is elpusztítani. Az áldozat csúcspontján felajánlásait a tűzre vetve e mantrát zengte: indraśatro vivardhasva – Indra ellensége gyarapodj! Felindultságában azonban hibát vétett, rosszul mondta a mantrát. Az indraśatruḥ birtokos jelentést hordozó összetett szó, mint magyarul a „tengerpart” (ami a „tenger partja”). Az indra-śatruḥ éppen így birtokos összetétel, jelentése ’Indra ellensége’ (śatruḥ), megszólítva (a szanszkrtban a megszólítást ragozással fejezik ki): indraśatro. Tvastá azonban hibásan külön ejtette a szóösszetétel két tagját: indra śatro vivardhasva – Indra, ellenség, gyarapodj! Így az áldozat csak részben lehetett sikeres: az áldozati tűzből előlépett ugyan a kívánt szörny, ám Indra erősebbnek bizonyult nála. A szörny hatalmas volt, és vezeklése erejével valamennyi világot elfedte (āvṛ), ezért az Vṛtra (Elfedő) nevet kapta.

A dévák nyomban rátámadtak, ám Vrtra elnyelte fegyvereiket. A dévák az Úr Hari segítségéért könyörögtek, aki először megfeddte őket, mondván: tiszta hívei csak a szolgálat lehetőségére vágynak, nem az ellenségeik fölötti győzelemre. Végül egy jótanácsot adott nekik: keressék fel a szent Dadhícsit, kérjék el a testét, és a csontjaiból kovácsolt fegyverrel legyőzhetik Vrtrát.


Így kezdődött el a hatalmas csata a daitják és a dévák közt, melyet a véda-szövegek több helyen elbeszélnek – többféle módon is leírva a történteket. A Rg-véda 4. mandalája (a 18. himnuszban) a vizeket elzáró démonként említik Vrtrát (a vṛ gyök egyik jelentése ’gátol’), így Indra győzelmének következtében a szomjazó földet elárasztották a folyóvizek.
A Mahábhárata Udjóga (5.) parvájában (9-10. fejezetek) Sálja úgy beszéli el a történteket Judhisthir királynak, hogy Vrtra először elnyelte Indrát. A dévák ekkor teremtették az ásítást, és az ásító Vrtra nyitott szájából Indra sikerrel ki tudott menekülni. Hosszas harc után Indra végül elmenekült a csatából. A rsik közvetítésével ezután fegyverszünetet kötött Vrtrával, aki biztosítékot követelt: tegyen Indra fogadalmat, hogy sem száraz, sem nedves fegyverrel, sem kővel, sem fával, sem lövedékkel, sem kézifegyverrel, sem nappal, sem éjjel nem támad rá. Indra meg is fogadott mindent, ám továbbra is csak azon törte a fejét, miként ölhetné meg Vrtrát. Egyszer aztán éppen alkonyatkor a tengerparton sétált, mikor észrevette, hogy a víz színén hegynyi nagy tajték úszik. Nem is nedves, nem is száraz – gondolta –, ráadásul alkonyat van éppen, ami nem is nappal, nem is éjjel! Ezt a tajtékot hajította hát Vrtrára a Dadhícsí csontjaiból kovácsolt villámával együtt, így győzte le őt.


A Bhágavata-purána hatodik énekében olvasható történet azonban egészen különleges, és eltér a többi elbeszéléstől. Vrtrát a Bhágavatam nem csupán egy démon-szörny sárkánykígyóként állítja az olvasó elé, hanem nemeslelkű harcosként, aki nem támad a csapása nyomán elefántjáról lezuhanó, s így védtelenné váló Indrára. Vrtra megszólítja Indrát. Először megrója… joggal, hiszen Indra kétszeresen is bűnös: nem csupán egy bráhmanát, de saját mesterét, Visvarúpát ölte meg. Ám tudom – folytatja Vrtra – Visnu téged pártol, így kétségtelen te győzöl majd. Te győzöl, így tiéd lesz a mennyek gazdagsága, ám mert gondolataimat csupán Szankarsan lótuszlábaira rögzítem, így testem elhagyásakor, a szent bölcsek társaságát nyerem majd el. Az ő társaságukban nem vakít el a gazdagság, jutalmam pedig az Úr szolgálata lesz!

Vrtra ezután az Úrhoz fohászkodik:

ahaṁ hare tava pādaika-mūla-
dāsānudāso bhavitāsmi bhūyaḥ |
manaḥ smaretāsu-pater guṇāṁs te
gṛṇīta vāk karma karotu kāyaḥ ||24||


Ó, Hari! Bárcsak a lábaidnál (helyet foglaló)
szolgáid szolgája lehetnék újra!
Életem ura! Gondolataim csak jótulajdonságaidra emlékeznének,
szavaim téged magasztalnának, testem csak téged szolgálna!

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca pārameṣṭhyaṁ
na sārva-bhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
samañjasa tvā virahayya kāṅkṣe ||25||


Sem a mennyek világára, sem (Brahmá) legfelsőbb egére,
sem a Föld királyságára vagy a az alvilág feletti egyeduralomra,
sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére
nem vágyok nálad nélkül, Legfelsőbb Úr!

Nāka-pṛṣṭha szó szerint a ’menny-háta’, az égbolt legfelső része, a kommentárok a Sarkcsillaggal, Dhruva herceg világával azonosítják. Samañjasa: az añjas jelentése ’gyorsaság’, ’rátermettség’, a sam-añjasa jelentései: ’helyes’, ’erényes’, ’igazságos’. Srídhar szvámí kommentárja szerint a megszólítás jelentése: minden jószerencse hajléka.
A gondolat jelentőségét mutatja, hogy – csekély eltérésekkel – több helyen is föllelhető a Bhágavata-puránában.

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca sārva-bhaumaṁ
na pārameṣṭhyaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
vāñchanti yat-pāda-rajaḥ-prapannāḥ ||


Sem a mennyek világára, sem a Föld királyságára / sem (Brahmá) legfelsőbb egére, sem az alvilág feletti egyeduralomra, / sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére / nem vágynak, kik oltalomra leltek lábad poránál. (10.16.37. Kálija feleségeinek fohászai Krsnához)

na pārameṣṭhyaṁ na mahendra-dhiṣṇyaṁ
na sārvabhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
mayy arpitātmecchati mad vinānyat ||

Sem (Brahmá) legfelsőbb egét, sem a nagy Indra hajlékát / sem a Föld királyságát vagy az alvilág feletti egyeduralmat, / sem jóga-sziddhiket, sem az újjászületések végét / nem kívánják nálam nélkül a nékem szentelődök. (11.14.14. Krsna tanítja Uddhavát)


ajāta-pakṣā iva mātaraṁ khagāḥ
stanyaṁ yathā vatsatarāḥ kṣudh-ārtāḥ |
priyaṁ priyeva vyuṣitaṁ viṣaṇṇā
mano 'ravindākṣa didṛkṣate tvām ||26||


Mint a pelyhedző madárfiókák anyjukat,
vagy az éhes borjak a tejet,
ahogy távollévő kedvesét a bánatos feleség,
szívem így vágyakozik látni téged, Lótuszszemű uram!

A madárfiókák magányosan várják anyjukat, közben látják elrepülni a baglyokat, és más ragadozó madarakat – így kukac-ételre és főleg biztonságra vágyva keseregnek anyjuk után. A kisborjak is türelmetlenül várják a fejés idejét – megkötözve sírnak bánatosan. Ám amikor gazdájuk odaengedi őket anyjuk közelébe, gyorsan megtöltik pocakjukat, s amint jóllaktak, elégedetten továbbállnak játszani. Ezt a vágyakozást is szükséglet szüli, s amint a szükséglet betöltetik, a borjú megfeledkezik anyjáról. A távollévő szerelme után vágyakozó asszony a szanszkrt költészet hősnőinek egyik típusa: mindig szerelmére gondol, őt hívja, az ő jótulajdonságait emlegeti, őt szolgálja szívében. A három példa így vágyakozás háromféle motivációjának felel meg: a félelem, a beteljesedés vágya, és az önzetlen, tiszta szeretet.
Más gondolatmenet mentén a tojásból éppen megszületett kismadár tehetetlenül anyja után kiáltozik – még nem ismeri, nem is látta, hiszen csak most bújt ki a tojásból – hasonlóan ahhoz az emberhez, aki nem tud Istenről, csak rosszul érzi magát az anyagvilágban. A megkötözött borjú látja anyját, menne is hozzá, de a kötél miatt nem tud – ez a helyzete annak, aki bár tud Istenről, ám az anyagvilág köti meg. Míg a párjától távol lévő odaadó feleség: tudja hol a férje, akár fel is kereshetné, mégis, kérésének engedelmesen eleget téve türelmesen várja, hogy eljöjjön érte kedvese.


mamottamaśloka-janeṣu sakhyaṁ
saṁsāra-cakre bhramataḥ sva-karmabhiḥ |
tvan-māyayātmātmaja-dāra-geheṣv
āsakta-cittasya na nātha bhūyāt ||27||


Hadd legyenek barátaim a himnuszokkal magasztalt Úr hívei,
míg saját tetteim következtében a létforgatagban vándorlok.
(Add, hogy) illúziókeltő erőd által a magamhoz, gyerekeimhez, feleségemhez és házamhoz
fűződő ragaszkodás megszűnjék, ó Uram!

Add, hogy ne magamhoz, és önmagam kiterjedéseihez, hanem híveidhez ragaszkodhassam! – zárul Vrtra fohásza.

A Bhágavata-purána hatodik és hetedik éneke a tizenkét énekből álló mű középső része – ezért itt bízvást kereshetünk, és lám, találunk is különösen értékes gondolatokat.


Felmerül a kérdés: miként kerülhetett Vrtra ebbe a különleges, démon-bhakta helyzetbe. E kérdést Paríksit király is feltette Sukadév gószvámínak, aki elmondta, hogy Vrtra előző életében Súraszéna állam uralkodója, Csitrakétu volt. A király jeles bhakta hírében állt, Nárada muni és Angirá is eljöttek tanítani. Nárada átadta néki az Úr imádatának mantráját, melyet zengve Csitrakétu végül magával Anantasésával találkozhatott.
Ezután Csitrakétu a mennyek lakója lett. Ám történt egy alkalommal, hogy vimánáján utazva nagy társaságra lett figyelmes: a dévák és bölcsek körében Siva ült, ölében hitvesével, Párvatíval. Csitrakétu felnevetett, és Párvatí füle hallatára bírálni kezdte Sivát: milyen visszás, hogy a lemondás ura a szentek körében a feleségét öleli!
Siva és a szentek egy szót sem szóltak, ám Párvatí haragosan megátkozta: ó, tényleg úgy gondolod, hogy csak te ismered a vallásos elveket? hiszen minden jelenlévő jóváhagyta Siva viselkedését! Nos, ha ilyen fontosnak véled magad, legjobb, ha aszurák közt születsz meg, így nem találkozol majd szentekkel!
Csitrakétu nyomban leszállt járművéről, és összetett kézzel fogadta Párvatí átkát. Látván ezt, Siva társai felé fordult, és a vaisnavákat magasztalta: Milyen csodálatos, hogy a magukat Nárájannak szentelt bhakták nem félnek semmitől. Számukra a pokol vagy az üdvösség egyre megy!

2018. április 21., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 5.


Ötödik fejezet – összefoglalás – a legfelsőbb szeretet dicsősége

bhaktā ekāntino mukhyāḥ | 67

bhaktāḥ – hívek; ekāntinaḥ – egyhegyűek, kizárólagosak; mukhyāḥ – legfőbbek

A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek.

A bhakták különféle csoportjairól az 51-57. szútrák szólnak.

kaṇṭhāvarodha-romañcāśrubhiḥ parasparaṁ lapamānāḥ pāvayanti kulāni pṛthivīṁ ca | 68

kaṇṭha-avarodha-romañca-aśrubhiḥ – torok-akadállyal, borzongással és könnyekkel; parasparam – egymással; lapamānāḥ – beszélgetnek; pāvayanti – megtisztítják; kulāni – családokat; pṛthivīm – földet; ca – és

Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is.

tīrthī-kurvanti tīrthāni sukarmī kurvanti karmāṇi sacchāstrī-kurvanti śāstrāṇi | 69

tīrthī-kurvanti – zarándokhellyé tesznek; tīrthāni – gázlókat; sukarmī – erényessé; kurvanti – tesznek; karmāṇi – tetteket; sat-śāstrī-kurvanti – szent sásztrákká tesznek; śāstrāṇi – utasításokat

Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant.

A tīrtha szó átkelőhelyet jelent, olyan – elsősorban folyóparti – helyet, ahol a zarándokok megmerítkezhetnek a szent folyóban. Ám a szentek jelenléte teszi őket valódi zarándokhellyé. A śāstra (a śās tanít, nevel, utasít, tanácsol igéből) jelenthet utasítást, de tant is, így a „sásztrákat szent sásztrássá teszik” félmondat kétféleképpen is értelmezhető. Beillesztve a sorba: a hétköznapi fürdőhelyeket (tīrtha), tetteket (karma) és harmadikként utasításokat (śāstra) teszik megszentelt zarándokhellyé, erénnyé és szentírássá, illetve a szent tant (śāstra) teszik még emelkedettebbé.

tan-mayāḥ | 70

tan-mayāḥ –ővele teliek

(Mert Isten) tölti be őket.

modante pitaro nṛtyanti devatāḥ sanāthā ceyaṁ bhūr-bhavati | 71

modante – örvendeznek; pitaraḥ – ősatyák; nṛtyanti – táncolnak; devatāḥ – istenségek; sanāthā – úrral (védelmezővel) rendelkezővé; ca – és; iyam – ez; bhūḥ – föld; bhavati – lesz

(Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld.

Az óind tradíció szerint az ember születésétől fogva háromféle adóssággal érkezik e világba, így elsődleges kötelessége ezen adósságok kiegyenlítése. Adósa Brahmannak (Istennek), a déváknak, azaz a világot uraló isteneknek, és nemzetsége elődeinek, az ősatyáknak. Háromféle áldozat szolgál ezen kötelezettségek teljesítésére: a brahman-áldozat a mantrazengés, az isteneknek szóló felajánlások a tűzáldozat alkalmával, illetve vízáldozás az ősatyáknak. A fenti két szútra világossá teszi: az istenszeretők számára nincs egyéb kötelesség, a legteljesebb mértékben lerótták minden adósságukat.
„Védelmezőt (nyer) a Föld”: a szanszkrt nātha szó urat, mestert, vezért vagy védelmezőt jelent, olvashatjuk így is a szöveget: ők lesznek a Föld urai, ám itt nyilvánvalóan az oltalomról van szó. Isten a mindenség alapja is… így az Istent ily rajongással szeretők szeretettel fordulnak mindenki más felé is.

nāsti teṣu jāti-vidyā-rūpa-kula-dhana-kriyādi bhedaḥ | 72

na asti – nincs; teṣu – irántuk; jāti-vidyā-rūpa-kula-dhana-kriya-ādi – születés, tudás, forma (szépség), család, vagyon, tett s a többi; bhedaḥ – különbség

Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük).

Rúpa gószvámí így tanít: „Még e világon se tekintsen anyagi szemmel a bhaktára, a saját természetéből adódó és a testi hibáit szemlélve, (hiszen) a Gangesz lelki folyó mivolta sem csorbul egy cseppet sem, ha a víz éppen buborékos, habos és iszapos.” (Srí Upadésámrta 6.) Az evilági létezésben testi vonásainkat a korábbi tetteink következményei, a karmánk formálja meg. Vannak, akik ezen általános megállapításon túl a konkrét testi jeleket is összekötik az előző életek tetteivel, így például a fekete fogakat a részegeskedés, a rossz leheletet pedig a rágalmazó hajlam következményének tekintik. Rúpa gószvámí versének üzenete szerint azonban a szerető odaadás mindeme hibák fölé emel, a bhakti felülírja a karmát. A bhakti nem evilági természetű – ezért semmilyen evilági kategóriával nem írható le.

yatas-tadīyāḥ | 73

yataḥ – mert; tadīyāḥ – övéi

Mert az övéi (ők).

Elvileg persze mindenki más is, ám az Istent szeretők különösen erősen Istenhez tartoznak – ezért valójában az ő szemével kellene híveit látnunk.

vādo nāvalambyaḥ | 74

vādaḥ – vita; na avalambyaḥ – nem fenntartandó

A (bhakta) ne bocsátkozzék vitába,

bāhulyāvakāśatvād-aniyatatvāc-ca | 75

bāhulya-avakāśatvāt – bőséges alkalomság miatt; aniyatatvāt – bizonytalanság miatt; ca – és

mert végtelen a lehetőségek száma, és mert nem (jelent) bizonyosságot.

bhakti-śāstrāṇi mananīyāni tad-bodhaka-karmāṇi karaṇīyāni | 76

bhakti-śāstrāṇi – a bhakti-irodalmak; mananīyāni – elmélkedendők; tad-bodhaka-karmāṇi – azt ébresztő tettek; karaṇīyāni – teendők

(Az ember) elmélkedjék a bhakti-irodalmon, s tegye azt, ami (a szeretet) felébredéséhez vezet.

sukha-duḥkhecchā-lābhādi-tyakte pratīkśamāṇe kśaṇārdham-api vyarthaṁ na neyam | 77

sukha-duḥkha-icchā-lābha-ādi-tyakte – örömöt, bánatot, vágyat, nyereséget s a többit elhagyottban; pratīkśamāṇe – elváróban (elébe nézőben); kśaṇa-ardham-api – még egy fél pillanatot; vyartham – haszontalanul, hiábavalóan; na neyam – nem vezetendő

Örömöt, bánatot, vágyat, nyereséget s a többit elhagyva, várja (Istenét), s még egy fél pillanatot se töltsön el hiábavalóan.

Amikor az istenszerető érzelmek kivirágoznak a bhakta szívében, a tettei is árulkodnak erről. Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít oktatva kilenc ilyen árulkodó jelről (anubhāva – az érzés bhāva kívül látható jelei) beszél, s Rúpa gószvámí is ezen jeleket sorolja fel a Bhakti-raszámrta-szindhuban: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának hiánya, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez, ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26., Cscs. 2.23.18-19.)

ahiṁsā-satya-śauca-dayāstikyādi-cāritryāṇi paripālanīyāni | 78

ahiṁsā-satya-śauca-dayā-āstikya-ādi-cāritryāṇi – erőszakmentesség, igazság, tisztaság, könyörület, hithűség, s a többi helyes viselkedés; paripālanīyāni – fenntartandó

Gyakorolja magát az erőszakmentességben, igazmondásban, tisztaságban, könyörületességben, hitben s a többi nemes erényben.

sarvadā sarva-bhāvena niś-cintaiḥ bhagavān-eva bhajanīyaḥ | 79

sarvadā – mindenkor; sarva-bhāvena – szívvel-lélekkel; niś-cintaiḥ – aggodalmak nélkül; bhagavān – a magasztos Úr; eva – bizony; bhajanīyaḥ – imádandó

Mindenkor aggodalmait félretéve, szívvel-lélekkel imádja Istenét.

sa kīrtyamānaḥ śīghramevāvirbhavatyanubhāvayati bhaktān | 80

saḥ – ő; kīrtyamānaḥ – van dicsőítendő; śīghram – hamar; eva – bizony; āvirbhavati – feltárja magát; anubhāvayati – ízlelteti, átélésre készteti; bhaktān – híveit

Mert őt dicsőítik, s (így) hamar feltárja magát híveinek, s belátással (áldja meg őket).

„Belátással áldja meg őket”: anubhāvayati, szó szerint: érzékelésre, megélésre késztet, ízleltet.
Az 53. szútra (a méltó személy előtt néha mégis megnyilvánul) bizonytalanságot sugall, e szútra azonban látszólag annak ellentmondón, határozott bizonyosságot. A préma nem érhető el emberi törekvéssel, ám az őt szerető hívei előtt Isten feltárja magát – semmi kétség.

tri-satyasya bhaktir-eva garīyasī bhaktir-eva garīyasī | 81

tri-satyasya – három igazságé; bhaktiḥ – odaadó szeretet; eva – bizony; garīyasī – súlyosabb; bhaktiḥ – odaadó szeretet; eva – bizony; garīyasī – súlyosabb

A három igazság közül bizony a bhakti a legjelentősebb, a bhakti a legjelentősebb.

A „legjelentősebb” (garīyas) a guru (súlyos, nehéz, tekintélyes, fontos) melléknév középfoka: a pontos jelentése tehát: tekintélyesebb, fontosabb.
A „három igazság” a karma, gjána, és bhakti hármasa. A satya szó az as létigéből képzett folyamatos melléknévi igenévből (sat, létező) származik, így egyes kommentátorok (például Vivékánanda) a három igazságot a három időként értelmezik: a három igazság (a múlt, jelen és jövő) legjelentősebbje a bhakti.
Az ismétlés szokásosan a teljes szöveg, esetleg a fejezet végét jelzi. Ezért találkozni olyan véleménnyel is, hogy a következő három szútra utólagos kiegészítés.

guṇa-māhātmyāsakti-rūpāsakti-pūjāsakti-smaraṇāsakti-dāsyāsakti-sakhyāsakti vātsalyāsakti-kāntāsakti-ātmanivedanāsakti-tan-mayāsakti-parama-virahāsakti-rūpā ekadhā api ekādaśadhā bhavati | 82

guṇa-māhātmya-āsakti – az (isteni) tulajdonságai magasztalásához ragaszkodása; rūpa-āsakti – forma (szépség) iránti ragaszkodás; pūjā-āsakti – imádat ragaszkodása; smaraṇa-āsakti – az emlékezés ragaszkodása; dāsya-āsakti – szolgai ragaszkodás; sakhya-āsakti – baráti ragaszkodás; vātsalya-āsakti – szülői ragaszkodás; kāntā-āsakti – szerelmes ragaszkodás; ātma-nivedana-āsakti – önátadás ragaszkodása; tad-maya-āsakti – teljesen elmélyedt (abból álló) ragaszkodás; parama-viraha-āsakti – legfőbb elválás ragaszkodása; rūpā – formák; ekadhā – együtt, egy módon; api – bizony; ekādaśadhā – tizenegyféleképp; bhavati – lesz

Vonzalom az (isteni) tulajdonságok magasztalásához, szépséges formájához, a templomi imádathoz, az emlékezéshez, a szolgálatkészséghez, a baráti (közeledéshez), a szülői (érzelmekhez), továbbá a szerelmes ragaszkodás, az önátadás, a teljes elmélyedés és az elválás. E formák egységesek, bár tizenegyet (számlálnak).

A Bhágavata-purána az odaadó szeretet kilenc módjáról beszél: „Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata, imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.” (Bhág. 7.5.23-24., Prahlád szavai) E lista részben átfedi a fenti sort. A közös elemek: a magasztalás, emlékezés (meditáció), templomi imádat gyakorlása, szolgává vagy baráttá válni és a teljes önátadás (teljes meghódolás). A szútrák tizenegyes sorában ehhez képest további módozatok: ragaszkodás az isteni szépséghez, a raszák szerinti felsorolásban: szülői ragaszkodás és szerelmes ragaszkodás, továbbá az együttlét és az elválás hangulata. A Bhágavata-purána listájában három további elemet találunk: hallani Visnuról (szorosan összekapcsolódik az isteni tulajdonságok magasztalásával), szolgálatokat végezni (pāda-sevanam), és fohászkodás.

ity-evaṁ vadanti jana-jalpa-nirbhayā eka-matāḥ kumāra-vyāsa-śuka-śāṇḍilya-garga-viṣṇu-kauṇḍinya-śeṣoddha-vāruṇi-bali-hanumad-vibhīṣaṇādayo bhakty-ācāryāḥ | 83

iti – így; evam – ekképpen; vadanti – beszélnek; jana-jalpa-nirbhayāḥ – az emberek beszédétől nem félők; eka-matāḥ – egyvéleményűek; kumāra-vyāsa-śuka-śāṇḍilya-garga-viṣṇu kauṇḍinya-śeṣa-uddhava-aruṇi-bali-hanumatvibhīṣaṇa-ādayaḥ – Kumára, Vjásza, Suka, Sándilja, Garga, Visnu, Kaundinja, Sésa, Uddhava, Aruni, Bali, Hanumán, Vibhísana és mások; bhakti-ācāryāḥ – a bhakti tanítói

Így beszélnek, egyhangúlag, a bírálattól mit sem tartva Kumára, Vjásza, Suka, Sándilja, Garga, Visnu, Kaundinja, Sésa, Uddhava, Aruni, Bali, Hanumán, Vibhísana és a bhakti más tanítói.

A Kumárák Brahmá első teremtményei, egyikük, Szanatkumára Nárada tanítója, a Cshándógja-upanisad elbeszélése szerint. Vjásza: a védák szerkesztője (lásd 16. szútra). Suka: Vjásza fia, ő az, aki a Bhágavata-puránában Paríksit királyt oktatja. Sándilja jeles bölcs, Kasjapa unokája, több mű szerzője (lásd 18. szútra). Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte (lásd 17. szútra). Visnu néven talán a Visnu-szmrti nevű írás szerzőjére utal a szöveg. Kaundinja (más néven Kaundilja) Sándilja tanítványa (és/vagy fia). Sésa isteni megnyilvánulás, a végtelenség kígyója, rajta nyugszik Nárájan. Uddhava Krsna unokatestvére, Krsna evilági kedvtelései végén őt tanította. Aruni jeles tanító, a Cshándógja- és a Brhadáranjaka-upanisadban olvashatunk róla. Bali az aszurák királya, ám önátadása révén a tizenkét nagy személyiség (mahádzsana) egyikének tekintik. Hanumán Rámacsandra híve, Vibhísana pedig Rámacsandra ellenfelének, Rávanának öccse, ám Ráma híve.

ya idaṁ nārada-proktaṁ śivānuśāsanaṁ viśvasiti śraddhate sa bhaktimān bhavati saḥ preṣṭhaṁ labhate saḥ preṣṭhaṁ labhate | 84

yaḥ – aki; idam – ezt; nārada-proktam – Nárada által elmondott; śiva-anuśāsanam – áldásos tanítást (tanácsot, utasítást); viśvasiti – bizakodik; śraddhate – hisz; saḥ – ő; bhaktimān – odaadó hívő; bhavati – lesz; saḥ – ő; preṣṭham – legkedvesebbet; labhate – elér; saḥ – ő; preṣṭham – legkedvesebbet; labhate – elér
Aki a Nárada által elmondott áldásos tanításban bízik és hittel követi, az bhakta lesz, és eléri az élet végső célját, bizony, eléri az élet végső célját.

„Az élet végső célja”: szó szerint preṣṭha, a legkedvesebb.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

2013. május 18., szombat

a vaisnavák dicsőítése


Krsna hívei nagyon nagyon fontosak. Sok mindent taníthatnak nekünk. Azért küldi őket hozzánk Krsna, hogy így segítsen rajtunk. S mert ők maguk is nagyon hálásak a tanításért és segítségért, amit kaptak az előttük járó hívektől, ők is nagyon nagyra becsülik ezt a szent társaságot. Ezért mondják, hogy Krsna magasztalása és dicsőítése ugyanolyan, mint a vaisnavák magasztalása és dicsőítése. Csak az utóbbi kicsit jobb. Ezért is áll olyan közel a szívünkhöz minden vaisnava, minden bhakta: ők nagyon kedvesek Krsnának, ezért nagyon kedvesek nekünk is. Ebben a vonatkozásban a bhakti-jóga teljesen gyakorlatias vallás. Nem misztifikálja Istent, és azt sem, hogy mit kell tennünk. Nagyon egyszerűen elmondja, hogy van Isten, és itt vannak a hívei, továbbá itt vagy te is, és szeretettel várnak maguk közé. Kövessük mi is ezt az utat! Nagyon egyszerű, kristálytiszta folyamat, csak csinálni kell! Garantált örömmel jár. Az ember lépten nyomon bíztatást, ösztönzést, garanciákat, lelkesítő tapasztalatokat kap, lel útja során. Valódi felfedező út, igazi kincskereső kirándulás, ahol az ember saját belső igazságait is, meg a világ igazságait is megismerve valódi és maradandó kincsekre lel. És az igazán bölcs az, aki ezeket a kincseket szépen leteszi Krisna és a vaisnavák lótuszvirág lábainál. Így mindenki elégedett lesz.

Úgy érdemes olvasni egy szent könyvet, vagy egy prédikációt meghallgatni, vagy egy leckén részt venni, hogy az szívbemarkoló legyen, gondolatokat váltson ki belőlünk, akár ellenkezzünk is… na nem!, inkább próbáljunk meg egyetérteni. Rezonáljunk, adjunk választ, mert ez jelzi azt, hogy megérintettek bennünket a hallottak. Ha az ember figyelmes, nyitva vannak a lelki fülei és szemei, akkor nagyon sok mindent meghall majd, hiszen ezek isteni vibrációk, isteni hangok, és így nagyon közel állnak a lélekhez.


(elhangzott 1999 őszén, Hásságyon)

2012. július 14., szombat

a témák négyes felsorolása…


… Baladév Vidjábhúsan Gítá-kommentárjának bevezetőjében:

asya śāstrasya śraddhāluḥ sad-dharma-niṣṭho vijitendriyo’dhikārī | sa ca sa-niṣṭha-pariniṣṭhita-nirapekṣa-bhedāt trividhaḥ | teṣu svargādi-lokān api didṛkṣr niṣṭhayā sva-dharmān hary-arcana-rūpān ācaran prathamaḥ | loka-saṁjighṛkṣayā tān ācaran hari-bhakti-nirato dvitīyaḥ | sa ca sa ca sāśramaḥ | satya-tapo-japādibhir viśuddha-citto hary-eka-niratas tṛtīyo nirāśramaḥ |
vācya-vācaka-bhāvaḥ sambandhaḥ | vācya ukta-lakṣaṇaḥ śrī-kṛṣṇaḥ | vācakas tad-gītā-śāstraṁ tādṛśaḥ so’tra viṣayaḥ | aśeṣa-kleśa-nivṛtti-pūrvakas tat-sākṣāt-kāras tu prayojanam ity anubandha-catuṣṭayam |

E tannak (a Gítá tanításának) a hithű, a szent dharmában szilárd, s az érzékeit uraló személy a méltó gyakorlója (adhikārī). Háromfélék ők, az eltökélt hívek (saniṣṭha), a teljes hitűek (pariniṣṭhita) és a szenvedélyektől mentesek (nirapekṣa). A mennyei világokat nagy eltökéltséggel látni vágyók is Hari imádatát végzik, ők tartoznak az első csoportba. A teljes hitűeket (nem a mennyek elérése foglalkoztatja, ők) a világ jólétét szem előtt tartva folytatják Hari szerető szolgálatát. Mindkét csoport gyakorlói családos életet élnek. A szenvedélyektől mentesek (nirapekṣa) a lemondott rendben élnek, igazmondás, vezeklés, fohászok (és más lelki gyakorlatok) révén elméjük makulátlan, s egyedül Harinak szentelik magukat.
Az összefüggés (sambandha) az elmondandó, és az elmondott szavak (kapcsolata). Az elmondandó (vācya), a megnevezett, Srí Krsna maga, az elmondott szavak (vācaka) pedig a Gítá szentírása, jelen témánk (viṣaya). A végtelen szenvedés (világi létezés) maradéktalan felszámolása, s ennek közvetlen megélése a távlat (prayojana), ím a témák négyes felsorolása (anubandha-catuṣṭaya).

A négyes felsorolás tehát az adhikārī (méltó, alkalmas), sambandha (összeköttetés, kapcsolat), viṣaya (tárgy, téma, vagy abhidheya), és prayojana. Egy korábbi írásban már kísérletet tettem a fogalmak értelmezésével, így most csupán az elsőről, a „méltó gyakorlókról” (adhikārī) szólnék.

Baladév a Védánta-szútra első tételében is szól a gyakorlók e három csoportjáról. „Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől” (athāto brahma-jijńāsā), áll a szútra szövegében, majd felmerül a kérdés: az atha (ím, most) vajon a közeljövőre vonatkozik, vagy a távolabbi jövendőre, azaz a megfelelő rítusok következtében elért tisztulás, és a helyes viselkedés elsajátítása utáni életszakasz feladata-e a Brahman utáni tudakozódás? Vajon akkor ébred-e az emberben fel a Brahman utáni tudakozódás vágya? (a jijńāsā kifejezés a tudakozódás vágyát jelenti)
Baladév így ír: „Akik viszont nem ismerik a rituális előírásokat, de az igazságosság és a fohászkodás, valamint egyéb lelki gyakorlatok által megtisztultak s örömmel társulnak a szentéletű szádhukkal, természetes módon tudakozódni kezdenek Brahman felől. Helytelen volna azt állítani, hogy a közeljövő (atha) a négy erény (helyes ítélőképesség, szenvedélynélküliség, helyes viselkedés és komolyság Brahman megértésében) elsajátítására utalna. E négy erényre csakis a szentekkel társulva tehetünk szert, miután tanításuk révén tudáshoz jutottunk. A négy erény tehát csak ezt követően bontakozik ki az emberben.
Három csoportba sorolhatók azok, akik a szentekkel társulva elsajátították ezt a tudományt és meghódoltak tanítómesterük előtt. Az eltökélt (saniṣṭha) nagy odaadással, hittel (niṣṭhā) és elszántsággal végzi feladatát. Fejlettebb szinten áll a teljeshitű (pariniṣṭhita) bhakta, aki minden tettével az emberiség javát szolgálja és így mutat példát másoknak. A legfejlettebb a szenvedélyektől mentes bölcs (nirapekṣa), aki semmitől sem zavartatva állandóan tudatos a Legfelsőbbről, mindig rajta meditál. A Legfelsőbb Brahmant különböző természetük szerint mindhárman az isteni bölcsességen keresztül érik el.”

2011. július 6., szerda

kapcsolat


„A vaisnavák szívében megtalálhatjuk azt, amit kerestünk: a tudást, szeretetet, a Krsnáról alkotott felfogást, sőt magát Krsnát is. A vaisnavákon keresztül sokkal elevenebb a kapcsolat, mint a múrti, a szent helyek, vagy az írások szolgálata esetében. A tiszta vaisnava minden tettével Krsnát szolgálja, s tudatában közvetlenül is felfedezhetjük a Legfelsőbbet." (B.R. Srídhar: Miért oly fontos a szentek társasága?)

2010. október 20., szerda

a legkiválóbbak


„Azok a legkiválóbb lelkek, akik önzetlen s kizárólagos szeretettel viseltetnek Isten iránt. Egymással Istenről társalogva e bhakták hangja elcsuklik a boldogságtól, szemükből örömkönnyek hullanak, s borzongás fut végig rajtuk. Óh, ők nem csupán családjukat, de az egész világot megtisztítják! Megszentelik ők a zarándokhelyeket, viselkedésük az erényes viselkedés zsinórmértéke, s magyarázataik az írások hiteles magyarázatai. Örökre Isten szolgálatának szentelik magukat.

Miattuk örvendeznek az ősatyák, örömtáncot lejtenek a félistenek s személyükben a Föld üdvözítőit hordja hátán. Nem szabad kasztjuk vagy műveltségük, szépségük vagy származásuk, vagyonuk vagy hivatásuk szerint megítélni őket. Mert Istenéi ők.” (Nárada: Bhakti-szútrák 67-73.)

2010. október 9., szombat

a vaisnava tulajdonságai


sarva mahā-guṇa-gaṇa vaiṣṇava-śarīre |
kṛṣṇa-bhakte kṛṣṇera guṇa sakali sañcāre ||

A vaisnava testében minden nagyszerű tulajdonság jelen van,
Krsna hívében Krsna valamennyi tulajdonsága (apránként) megjelenik.
(Cscs. .2.22.75.)

kṛpālu, akṛta-droha, satya-sāra sama |
nidoṣa, vadānya, mṛdu, śuci, akiñcana ||
sarvopakāraka, śānta, kṛṣṇaika-śaraṇa |
akāma, anīha, sthira, vijita-ṣaḍ-guṇa ||
mita-bhuk, apramatta, mānada, amānī |
gambhīra, karuṇa, maitra, kavi, dakṣa, maunī ||

Könyörületes, nem ármánykodó, igazmondó, egyenlően bánik mindenkivel,
feddhetetlen, nagylelkű, szelíd, tiszta, nem tartja tulajdonosnak magát,
mindenki segítője, békés, egyedül Krsnánál keres oltalmat,
vágynélküli, közömbös (az anyagi nyereség iránt), rendíthetetlen, teljesen felülkerekedett a hat rossz tulajdonságon,
mértékletesen táplálkozó, éber, tisztelettudó, alázatos,
mély, együttérző, baráti, költői, ügyes, hallgatag.
(Cscs. 2.22.78-80.)

A droha jelentései: ármány, fondorlat, rosszindulat, gonoszság. Az akṛta-droha arra vonatkozik, aki nem teszi (akṛta) ezeket.
A mṛdu jelentései: lágy, finom, szelíd.
Az a-kiṅcana szó szerint tulajdon nélkülit jelent, ám nem a nincstelenség a kívánatos tulajdonság, hanem az, hogy az ember ne ragaszkodjon a tulajdonhoz. Tudja jól: minden Istené, aki most őt bízta meg egyes javai felügyeletével, és jó intézőként viselje gondját a rábízott értékeknek.
A „mindenki segítője” szóösszetétel felbontva: sarva upakāraka.
A legyőzendő hat rossz tulajdonság: kéj [kāma], düh [krodha], kapzsiság [lobha], illúzió [moha], bódulat [mada] és irigység [mātsarya].
Az apramatta szót éberként fordítottam, további jelentései bódulattól mentes, illetve figyelmes, gondos.
A mānī jelentése öntelt, magát nagyra becsülő, ennek ellentéte az amānī (alázatos). A mānī szót egyébként nem csak pejoratív jelző lehet, más szövegösszefüggésben vonatkozhat olyan személyre is, aki kivívta mások nagyrabecsülését.
A gambhīra jelző olyasvalakire vonatkozik, aki a dolgok mélyére hatolt, hiszen a szót a gam (megy) és az irā (víz) szavak összetételeként értelmezik. További jelentései: mélyértelmű, komoly, méltóságteljes, kifürkészhetetlen, titokzatos. Ellentéte a gādha (sekély, sekélyes).

2009. szeptember 30., szerda

az anyagi szemléletű bhakta


yo māṁ sarveṣu bhūteṣu santam ātmānam īśvaram |
hitvārcāṁ bhajate mauḍhyād bhasmany eva juhoti saḥ ||

yaḥ –
aki; mām – engem; sarveṣu bhūteṣu – minden teremtményben; santam – létezőt; ātmānam – lelket; īśvaram – Istent; hitvā – semmibe véve; arcām – képmást, kegyszobrot; bhajate – imád; mauḍhyāt – ostobasága miatt; bhasmani – hamuban; eva – bizony; juhoti – áldoz; saḥ – ő

Aki engem, a minden teremtmény (szívében) létező Felsőlelket, Istent

semmibe véve imádja képmásom, az tudatlansága miatt olyan, mintha csak hamuba áldozna.
(Bhág.3.29.22., Kapila tanításaiból)

Sríla Prabhupád fordítása: „Aki imádja az Istenség múrtiját a templomban, de nem tudja, hogy a Legfelsőbb Úr Paramátmáként jelen van minden élőlény szívében, az kétségtelenül tudatlanságban van, s ahhoz az emberhez hasonlítják, aki a hamuba szórja felajánlását.”

A Bhágavata-purána 11. énekében pedig Nimi király az Úr híveiről kérdi a bölcs Havit, aki így beszél a bhakták három csoportjáról: “Az a legkiválóbb bhakta, aki saját magából kiindulva minden lényben látja a lelki azonosságot s minden élőlényben a Legfelsőbbet, s minden lényt a Legfelsőbben lát. Közbülső szinten áll az a bhakta, aki imádja az Urat, barátságos a többi bhaktával, könyörületes az ártatlanokkal és közömbös ellenségeivel szemben. Anyagias (prákrta) bhakta pedig az az ember, aki ugyan hittel imádja a templomi kegyszobrokat, de nem szolgálja az Úr híveit s a többi élőlényt.” (Bhág. 11.2.45-47.)

2009. június 17., szerda

a bhakta útja


Szúta Gószvámí e szavakkal szól Naimisáranja bráhmanáihoz:

śuśrūṣoḥ śraddadhānasya vāsudeva-kathā-ruciḥ |
syān mahat-sevayā viprāḥ puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt || 16 ||

śuśrūṣoḥ –
a hallani vágyóé (szolgálóé); śraddadhānasya – hithűé; vāsudeva-kathā-ruciḥ – a Vászudéváról szóló történetek után vágyakozás; syāt – lehet; mahat-sevayā – a dicsők szolgálata által; viprāḥ – bráhmanák!; puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt – jámbor szentek szolgálata folytán

Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.



A śuśrūṣu szó a śru – hallgat, figyelemmel kísér, engedelmeskedik, követ igéből származik. A gyök ismétlődése itt az adott cselekvés iránti vágyakozást jelenti: hallás iránti vágyakozás. Olyasvalakiről van tehát szó, aki figyelmesen hallgat, majd engedelmesen követi a hallott tanítást. A śuśrūśā maga a cselekvés: hallásvágy, engedelmes kötelességtudat és szolgálat, a śuśrūṣu pedig olyan személyt jelent, akiben felébredt a tanítás hallása iránti vágy, és hűséggel szolgálja tanítóját.

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ |
hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi vidhunoti suhṛt satām || 17 ||

śṛṇvatām –
a hallóké; sva-kathāḥ – saját történeteit; kṛṣṇaḥ – Krsna; puṇya – jámbor, áldásos; śravaṇa – hallás; kīrtanaḥ – dicsőítés; hṛdi-antaḥ-sthaḥ – (az ember) szívében lakozó; hi – bizonyára; abhadrāṇi – romlottságokat, gonoszságokat, bűnöket; vidhunoti – tisztít; suhṛt – jószívű; satām – az őszintének

A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, kit áldásos hallani s dicsőíteni.


naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā |
bhagavaty uttama-śloke bhaktir bhavati naiṣṭhikī || 18 ||

naṣṭa –
elpusztult; prāyeṣu – sokaságában/kor; abhadreṣu – bűnökben/kor; nityam – rendszeresen; bhāgavata sevayā – Bhágavata szolgálatával; bhagavati – Bhagaván iránt; uttama-śloke – transzcendentális imákkal magasztalt iránt; bhaktiḥ – szerető szolgálat; bhavati – lesz; naiṣṭhikī – visszavonhatatlan

Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.



A Bhágavata szó a Bhagavánhoz, a személyes Istenhez kötődőt jelent, így egyaránt vonatkozhat Isten híveire, és az Istent magasztaló szentírásra.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye |
ceta etair anāviddhaṁ sthitaṁ sattve prasīdati || 19 ||

tadā –
akkor; rajas tamas bhāvāḥ – a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotok; kāma lobha ādayaḥ – kéj, a sóvárgás, és a többi; ca – és; ye – amik; cetaḥ – elme, szív; etaiḥ – ezek által; anāviddham – anélkül, hogy hatással lenne rá („át nem döfött”); sthitam – szilárd; sattve – jóságban; prasīdati – elégedetté válik, lecsillapodik

Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, megszilárdul a jóságban, és lecsillapodik.


Dzsíva gószvámí e vers kommentárjában a bölcs Havi szavait idézi a Bhágavata-puránából: „Az Úr Visnu híveinek legjobbja mindig Őrá emlékezik, s a három világ uralmáért sem cserélné el fél pillanatra sem az Úr lótuszvirág lábainak imádatát, amit a félistenek s a legyőzhetetlen Úron meditálók is szeretnének elnyerni.” (Bhág. 11.2.53.) Az ilyen imádatra nem a jóság kötőereje, hanem a śuddha-sattva, a tiszta jóság minősége a jellemző.

evaṁ prasanna-manaso bhagavad bhakti-yogataḥ |
bhagavat-tattva-vijñānaṁ mukta-saṅgasya jāyate || 20 ||

evam –
így; prasanna – elégedett, örvendező; manasaḥ – szívé; bhagavat-bhakti – az Úr odaadó szolgá¬lata; yogataḥ – következtében; bhagavat-tattva – Bhagaván igaz természete; vijñānam – megértés; mukta saṅgasya – mentes ragaszkodástól (a manas – a szív jelzője); jāyate – megszületik

A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik a megértés a magasztos Úr igaz természetéről.


bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||


bhidyate –
el van vágva; hṛdaya-granthiḥ – a szív csomója; chidyante – fel van darabolva, meg van semmisítve; sarva-saṁśayāḥ – minden kétség; kṣīyante – meg van szűnve; ca – és; asya – övé; karmāṇi – tettei (a tettek láncolata); dṛṣṭe – megpillantása után; eva – bizonyára; ātmani-īśvare – a Lélek, az Úr (megpillantása után), vagy: az elmében az Úr (megpillantása után)

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.


A szívet gúzsba kötő csomó a tudatos (cit) lelket, és az érzéketlen (jaḍa), tudat nélküli anyagot összekapcsoló hamis ego (ahaṅkāra).

(Bhág.1.2.16-21.)

Visvanáth Csakravartí e verseket kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait:


satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||

niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||
(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma.
(5) az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása.
(8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás,
(14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

(Sārārtha-darśiṇī)

A tizennégy mozzanat két hetes csoportra bontható: az első hét állomás az evilági tényezőktől való megtisztulás fokai, a második hét a továbblépés, a lelki vonzalom megerősödésének és beteljesülésének állomásai. Az alábbiak szerint azonosítja a szövegben e tizennégy állomást:

„16. Ó, bráhmanák, a (3) hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a (5) Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred (2) a nagy (bhakták) (4) s a jámbor szentek szolgálata által. (1: A hallásvágy forrása pedig a szentek mástól nem függő kegye.)
17. A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket (7) megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, (6) kit áldásos hallani s dicsőíteni.
18. Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, (8) megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.
19. Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, (9: megérzi az odaadás gyakorlatainak valódi ízét,) (10) megszilárdul a jóságban, és (11) lecsillapodik. (Visvanáth értelmezésében: azért érezheti a kírtana, s a többi gyakorlat igazi ízét, mert nem a betegség és öregség gyötörte, étel s többi burkolatú testben leli örömét, hanem az istenszerető érzelmekben, ez a rati, vagy bháva.)
20. A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a (12) Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik (14) a megértés a magasztos Úr igaz természetéről (azaz alakjának, tulajdonságainak, kedvteléseinek édességéről).
21. (13) A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.”

Rúpa gószvámí hasonlóképp írja le a rajongó szeretethez vezető lépéseket a Bhakti-raszámrta-szindhuban (ādau śraddhā..., 1.4.15-16.), ám erről egy másik írás szól majd itt a slókamálán.

––––––––––––––––––

Fordítsuk most figyelmünket a fenti szakasz utolsó versére (Bhág. 1.2.21.)!

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||


A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

E verset szinte szó szerint megtaláljuk a Bhágavata-purána 11. énekében is, melyben Krsna így beszél Uddhavának a bhakti-jógáról:
„26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása.
29. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak engem.
30. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét. (bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi mayi dṛṣṭe’khilātmani ||)” (Bhág. 11.20.26-30.)


Az utolsó versnek csupán a negyedik pádája különbözik, ennek szó szerinti fordítása: az Egyetemes Lélek (akhila-ātmani), az én (mayi) megpillantásom után (dṛṣṭe).

Hasonlóképpen a Muṇḍaka-upaniṣadban is:
„7. A legbölcsebb, a mindentudó, kinek nagysága megnyilvánul a Földön, ebben az éterben (a szívben), s Brahman fényes városában Lélekként ismeretes.
8. Gondolat a lénye, ő a test és az érzékek irányítója. A durva testben (ételben) is ő lakik, s uralja a szívet. Mikor örömteliként és halhatatlanként megmutatja magát, a bölcsek szívük tisztaságával érzékelik őt.
9. A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata. (bhidyate hṛdayagranthiśchidyante sarvasaṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi tasmin dṛṣṭe parāvare ||)
10. A legfőbb aranyburokban lakozik a szenvedélytől s összetettségtől mentes Brahman. Tiszta ez, a fények fénye, amit az Önvaló ismerői ismernek.
11. Ott nem a Nap világít, sem a Hold vagy csillag, sem e villámok fénye, még kevésbe közönséges tűz. Azzal a fénnyel fényeskedik minden, az ő világossága ragyogja be a mindenséget.
12. Bizony Brahman ez a halhatatlan, ott van keleten és nyugaton, északon és délen, az ég magasán és alján. Brahman áthat mindent. Brahman a Teljesség, ez a legkiválóbb.” (Muṇḍaka-upaniṣad 2.2.7-12.)

Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí kommentárjának szellemében így bontja ki e verset:

Az eksztázis (rasa) iránti belső sóvárgásunk gúzsbakötött és lepecsételt szívünk mélyén rejlik. Ám Krsna dicsőségének hallása és zengése feltöri a pecsétet, szívünk feleszmél és kitárulkozik, hogy befogadja Krsnát, minden gyönyör forrását, magát a rajongó eksztázist.
Szívünket a rajongás, a báj és a kellem tartja vonzásában. Ezt a szív érzi s nem az ész; ezért tartják legfontosabbnak a szívet. A bhakti másik hatása a tudás síkján mutatkozik meg. Egy kis ízelítő az isteni gyönyörökből minden kétséget eloszlat (rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate, Bg. 2.59.). Ha az ember ténylegesen ráérez az igazi eksztázisra, a raszára, akkor minden kétsége szertefoszlik. A bhakti íze rabul ejti az ember szívét, s megindul az istenszeretet eksztázisának (prema) árja. Az elégedett szív így fog szólni: „Ez az, amit kerestem!” Mire az ész is a nyomába lép: „Semmi kétség, ez kutatásunk legfőbb célja. Hajíts el minden egyebet!”
– Érjen hát véget minden evilági cselekedet! – szól a szív, ha elnyerte a legfőbb kincset, az istenszeretetet. Ekkor a karma abbamarad.
A bhakti hatására először föleszmél a szív. Mikor szívünket elragadja az istenszeretet, eszünk is jóváhagyja vonzalmunkat, s a mindig rosszra csábító karma megszűnik. A bhakti-jóga a szív igazi kincse.

2009. május 22., péntek

az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat...


Kérdés: Az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat. Olyan dolgok is nyakunkba szakadnak, amiért, úgy érzem, nem mi vagyunk a felelősek. Szerintem a jelenlegi kilátástalan gazdasági helyzetünk következtében nem mennek jól a dolgaink.

Bhakti Abhay Narayan válasza: Szerinted, ha lenne mindenütt elegendő pénz, akkor nem lenne veszekedés többé világon? Nem hiszem. A problémát belülről, magunkból kiindulva kell megoldani.
Ugyanabba a hibába esnénk, mint ma az államok legtöbbje, akik csak a mind nagyobb gazdasági fejlődés révén remélik gondjaik megoldását. Mégis, a bajok egyre nőnek. Nem szabad, hogy mi is ezt az utat válasszuk. Ne reméljük azt, hogy ha a pénzügyeinket számunkra kedvező módon rendezni tudjuk, az meghozza a várt eredményt. Lelki megoldásra van szükségünk.
Biztosan hallottad már azt a példát, hogy a Krsna-tudat olyan, mint a borotva. Meg kell teljesen tisztulni, de ha nem vigyáz az ember, megvágja a nyakát. Ha komolyan vesszük, és tényleg mindenben látjuk Krsnát, akkor megtisztulhatunk mindent szennytől, és visszajuthatunk Hozzá. De ha nem vesszük komolyan, mindent rossz színben fogunk látni: mennyi évet és energiát elpazaroltunk, mégis teljesen elszegényedtünk, minden pénzünk odalett, becsaptak, tönkretettek, kizsákmányoltak, megvontak az élvezettől. Az eredmény teljes frusztráció.
Gondoljunk bele, ha teszek valamit Krsnáért, van abban veszteség? Ha rááldozok mondjuk kétszázezer forintot, ám valamiért nincs eredménye, mindegy kinek a hibájából, és a pénz elfogyott, vagy követelik, baj ez? Nem baj! Hiszen ha adok, kinek adok? Krsnának. Akármi történjék is, ez nem lehet baj. Krsna-tudatban máshogy szemléli az ember a dolgokat, mint az anyagi életben.
Indiában sok példáját látni ennek a gondolkodásmódnak. Egy szegény embernek csupán egy rupiája van, de nem azon gondolkodik, hogyan ossza be, mit vegyen rajta, bele is bolondulna, olyan kevés az. De ha a rupiáját felajánlja a Gangesznek, és beledobja, nincs több gondja. S valahogy mégis meg fog élni! El nem tudjátok képzelni, milyen szegénységben élnek ott az emberek. Hozzájuk képest milliomosok vagytok. Mégis minden pénzüket állandóan felajánlják.

Maháprabhu arra kérte Sivánanda Szénát, hogy gondoskodjon Mukunkda Dattáról. Miért? Mert az családos ember létére soha nem tett félre egy fillért sem, s nyomorgott, mivel minden pénzét Krsnára költötte. Egy másik példa Rághava pandité. Rengeteget gürcölt, de szintén szegény ember volt. Mindig kész volt valami munkát elvállalni, hogy egy kis pénzt összeszedjen, majd felkereste azt a helyet, ahol a legdrágább gyümölcsöket árulják, s megvette azokat. Még ha húsz kilométerre volt is, elgyalogolt érte. Majd hazavitte és felajánlotta Krsnának. S ne gondoljuk, hogy magának akarta a gyümölcsöt! Olyan nagy odaadással élt Krsnáért, annyira hitt benne, hogy úgy gondolta, ha odateszi az oltárra az ételt, akkor Krsna meg is fogja enni. Nem akarta ezalatt zavarni sem, inkább kiállt az ajtó elé, s legtöbbször, amikor felajánlás végén visszament, a tálról hiányzott az étel. Krsna megette. Krsna úgy is tud enni, hogy megmaradjon az étel, de ez esetben megette, mivel a bhakta annyira akarta, s nem akarta szomorúnak látni. Rághava pandit erre költötte minden pénzét, s a legdrágább dolgokat vásárolta meg halomszámra. S ha Krsna meghagyta, akkor szétosztotta. Eközben düledezett a háza, s nem maradt semmije. Egyszer a szolgája kókuszdiót vitt be Krsnához – főleg ez volt a kedvenc fölajánlása –, és a múrtik előtt megérintette a mennyezetet. Rághava pandit azonnal rászólt: „Még ha a legdrágább kókuszdió is, ki vele! Az emberek lába pora felszáll a mennyezetre, te meg megérintetted a mennyezetet, aztán hozzányúltál a kókuszhoz. Ezt már nem fogjuk felajánlani!”

Akkor édes a bhakti élet igazán, ha mindenben látjuk Őt. Kedves Krsna, nem panaszkodom, hogy baj történt, mert tudom, jót akarsz. S akkor Krsna azt gondolja, ennek a bhaktának nem kell több lecke, és változtatni fog a helyzetén. De amíg megvan bennünk az ellenkezés, tanulnunk kell.

Hogyan tudjuk gyakorlatban megvalósítani a filozófiát? Sokszor olvassuk, hogy Krsnát kell látni mindenben, aztán ha baj ér bennünket, könnyen elfelejtjük. De ne keseredjünk el a gondok láttán, hanem tanuljunk az esetből, és emelt fejjel menjünk tovább a helyes úton. Ha majd belátjátok, hogy valójában soha nem igazságtalanság, ami történik velünk, akkor nem lesz ez kérdés többé. Csalódás, vita, nézeteltérés mindig lehet, s ha ezen fennakadunk, csak a májának adunk esélyt arra, hogy velünk foglalkozzon. Az anyagi világot a feledésre és az elfeledtetésre terezték, s néha nagyon nyomós oknak tűnik valami arra, hogy elfeledjük Krsnát, amit megtennünk mégsem helyes.
Maháprabhu megkérdezte Rámananda Rájt:
- Mi az élet célja?
Rámananda Ráj azt mondta:
- Ha a varnásrama előírásai szerint végezzük kötelességeinket.
Erre Maháprabhu így válaszolt:
- Ez csupán a dolgok felszíne, menj mélyebbre!
- Akkor a Krsna előtti meghódolás.
- Az sem, menj tovább!
- Dászja rasza.
- Ez már jobb. De van még valami?
- A szakhja rasza. Az még jobb.
- Ez lenne a végső?
- Nem. Létezik még a vátszalja rasza is.
- Igen, az még magasztosabb. De ez az utolsó?
Így végül eljutottak a mádhurja raszáig. Rádhárání szeretői szolgálatáig. Ez a rádhá-dászjam. Ekkor Maháprabhu igen elégedetté vált, s megkérdezte:
- S ezen kívül is van még valami?
- Tulajdonképpen van – mondta Rámananda Ráj – bár ez nagyon titkos téma, de én nagyon szemtelen leszek, s beszélni fogok róla.
És elmondta, hogy Krsna és Rádhárání a Kali-jugában együtt jönnek el egy testben, hogy mint tökéletes bhakta tanítsák nekünk az istenszeretet líláját. Ekkor Maháprabhu rátette a kezét Rámánanda szájára:
- Miről beszélsz? Hagyd abba!
De Rámananda Ráj így szólt:
- Nem fogsz elrejtőzni előlem, hiába is próbálkozol. Tudom, ki vagy és meg kell, hogy mutasd magad!
Maháprabhu pedig megmutatta a hatkarú formáját, mint Krsna, Rámacsandra és Maháprabhu. Rámananda Ráj elájult. Amikor magához tért, Maháprabhu úgy ült ott, mintha mi sem történt volna.
Nekünk is el kell jutnunk arra a szintre, ahol Krsna nem tud már elrejtőzni, s mindenben, mindenhol látjuk Őt. Akkor mindjárt másképpen fogjuk látni az egész világot.

A Krsna-tudat nem jelent mást, mint hogy mindig tudatosnak lenni Őróla. Mindig – bármi, bárhol, bármikor is történjék, látni kell benne Krsnát. A Krsna-tudat nagyon találó elnevezés, s az eredete teljesen hiteles: Maháprabhu neve. Krsna Csaitanja jelentése Krsna-tudat.
Krsna azt mondja: „Óh, bőség meghódítója! Nálam nincs magasztosabb igazság. Rajtam nyugszik minden, mint gyöngysor a fonálon.” (Bg. 7.7.) Tudod mit jelent ez? Kívülről csak a gyöngyöket látod, de ha jobban odafigyelsz, akkor látod, hogy mindegyiken keresztülfut a fonál, mely fenntartja az egészet. Így tartja fenn Krsna akarata az egész anyagi teremtést. Az Ő kívánságára keringenek pályájukon a bolygók, növekednek a növények, küzdenek egymással az állatok, s hal meg az ember. Ezt más vallás is így mondja, nem csak a mi filozófiánk. Legyen világosság, s lőn világosság. Ez Krsna akarata.
Ám amikor Krsna azt mondja, hadd leckéztessem meg ezt a bhaktát, akkor tiltakozunk. Világosság lehet, föld lehet, víz lehet, de hogy engem megleckéztessenek, az már nem járja! Az nem lenne igazságos, nem ezt érdemlem. Nem szabadna ilyennek történnie velem!
Miért nem? Krsna akaratát szeretnénk kormányozni? Nem taníthat minket azokkal az eszközökkel, ahogy azt Ő jónak látja? Ha így hisszük, kétségbe fogunk esni, s azt kérdezzük, hogy lehet ez?

Krsna arra kérte Judhisthirát, hogy hazudjon, Ardzsunát pedig, hogy lője le Karnát, mikor az letette fegyverét. Miféle eszközök ezek? Ám végső soron imádjuk ezt Krsnában. Mint ahogy Prabhupád is mondja a „Tökéletes kérdések, tökéletes válaszok”-ban, hogy Krsna a legnagyobb szélhámos, de mi mégis imádjuk ezt benne. Látnunk kell azonban, hogy az egész világ az Ő akaratától függ, aszerint működik. Ha ezt észrevesszük, akkor a kétesnek tűnő dolgokban is látni fogjuk Krsnát, s nem panaszkodunk, hanem ezáltal is imádjuk Őt. Máskülönben önellentmondásba keveredünk.

Tegyük fel, hogy bejön egy ember a házatokba, és megkérdi, van-e múrti nálatok. Mert ha van, megfogják és összetörik. Erre te azt gondolod: „Elhatároztam, hogy becsületes leszek, ezért megmondom az igazat, hogy van.” De mikor cselekszel helyesen? Ha tartod magad az általában becsületesnek tekintett viselkedéshez, vagy ha hazudsz Krsna érdekében? Melyik az előbbrevaló?
Elmondok egy történetet ezzel kapcsolatban. A kuruksétrai csatában egyszer Karna nagyon hevesen támadt Judhisthirára. Karna kiváló harcos volt, Szúrja fia, s valójában testvére az öt Pándavának, de ezt nem tudták róla. Judhisthira szorult helyzetében Ardzsunát kereste tekintetével, mert az ő segítségét várta. Látta is, hogy Ardzsuna észrevette, mégsem siet a segítségére. Végül Judhisthira kikeveredett szorult helyzetéből, de miután leszállt a Nap, és aznapra véget ért a csata, előszedte Ardzsunát:
- Ardzsuna, milyen dolog ez? Én annyiszor segítettelek a harcban, te pedig magamra hagysz? Ha nem vagy képes arra, hogy Gándíva íjadat arra használd, hogy engem megvédjél, miféle íj az?
Egy kissé méregbe gurult, és szidalmakat szórt Ardzsuna kedvenc Gándíva nevű íjára. Ardzsuna rögtön belekékült, s az eszébe jutott, hogy egyszer megfogadta, levágja a fejét annak, aki ezt az íjat szidja. Kardot is rántott, és Judhisthirára rontott. Krsna azonban közbelépett, és lefogta Ardzsuna karját:
- Megbolondultál? Mit teszel?
- Le kell vágnom a fejét, mert megfogadtam, s a szavamat adtam, hogy aki az íjamat szidja, azzal végezni fogok!
- Álljon meg a menet, Ardzsuna! Te arra is szavadat adtad, hogy Judhisthira lesz a király, és segíteni fogod őt utolsó csepp véredig, hogy győzzön a csatában! Most akkor melyik szavadat tartod meg? Bármelyiket választod, mindenképpen ellentmondásba keveredsz! A magasabb cél érdekében tett elhatározásod mellett kell kiállnod, s ki kell tartsál Judhisthira mellett!

Ha megfogadtuk, hogy bhakták leszünk, Krsnát szolgáljuk, akkor mindig ebből kiindulva kell döntenünk, s ha egyebet is elhatároztunk, amely alacsonyabbrendű ennél, abból engednünk kell. Történhet olyan, amit problémának látsz, és felháborodsz rajta, de vigyázz, mert lehet, ellene mész annak, hogy megfogadtad, bhakta leszel. Mert megfogadni, hogy bhaktaként fogsz élni, az azt jelenti, hogy mindig az Ő akaratát lesed, s szolgálod szeretettel. Ha nem ezt nézed, akkor előbb-utóbb ellentmondásba keveredsz. Ha valaha kell hazudni, azt csak azért szabad, hogy Krsnának örömet okozzon, máskor nincs helye, de ha azért nem hazudok, mert ragaszkodom a becsületesnek vélt viselkedéshez, még ha az Ő érdekében máshogy kellene is tennem, milyen ember vagyok akkor?
A lábunk porát valakinek a fejére szórni sértés a másikkal szemben. A gópíknak ugyanez volt a véleménye, ezért soha nem tettek volna ilyet. Mégis, amikor Krsnának fájt a feje, és bhaktái lába porát kérte gyógyírként, azonnal megtették. Úgy gondolták, még ha szenvedniük is kell majd az ezért járó visszahatások miatt, boldogan mennek a pokolba, csak Krsna feje ne fájjon tovább. Rádhárání és a gópík minduntalan megszegték a földi szabályokat. Alvó férjük mellől felkeltek, s kilopakodtak az éjszakába Krsnához. Ez talán a legerkölcstelenebb dolog, de megtették Krsna iránti vonzalomból. Ha Krsna szólította őket, otthagyták csecsszopó gyermeküket, kifuthatott a tűzön az étel, nem gondoltak semmivel.

2008. december 21., vasárnap

nincs visszatérés


samuddhṛtya yo duḥkha-paṇkāt sva-bhaktān
nayaty-acyutaś-cit-sukhe dhāmni nitye |
priyān gāḍha-rāgāt tilārdhaṁ vimoktuṁ
na svecchaty-asāv-eva su-jñair niṣevyaḥ ||

samuddhṛtya – kimentve; yaḥ – aki; duḥkha-paṇkāt – szenvedés mocsarából; sva-bhaktān – saját híveit; nayati – vezeti; acyutaḥ – Acsjuta; cit-sukhe – tudat (értelem) boldogságában; dhāmni – hajlékban; nitye – örökkévalóban; priyān – kedveseket; gāḍha-rāgāt – az erős ragaszkodástól; tila-ardham – a parányi felét; vimoktum – elereszteni; na – nem; sva-icchati – maga szándékozik; asau – ő; eva – bizony; su-jñaiḥ – bölcsek által; niṣevyaḥ – imádandó;

Acsjuta, a szenvedés mocsarából kimentve s a tudatosság és boldogság örök honába vezetve híveit mély szeretete folytán még a legkisebbet sem hagyja veszni a néki kedvesek közül. Bizony ezért imádják őt a bölcsek!

A verset Baladév Vidjábhúsan írta, ezzel zárja Védánta-szútra kommentárját, a Góvinda-bhásját. A Védánta-szútra záró szútrája a fölszabadult lélek sorsáról szól: anāvṛttiḥ śabdādanāvṛttiḥ śabdāt – Nincs visszatérés az írások szerint, bizony nincs visszatérés az írások szerint. Baladév kommentárjában kifejti, hogy Srí Hari, és híve között a mélységes szeretet a kapocs, s e hőn égő szeretetet nem bonthatja meg semmi. Hari, a jóindulat tengereként oltalmazza meghódolt híveit, s nem hagyja el őket, ahogyan a Bhágavata-puránában is olvashatjuk: „Miként hagyhatnám el valaha is azt, aki hitveséről, otthonáról, gyermekeiről és rokonságáról, vagyonáról, sőt életéről is lemondva az én oltalmamba ajánlja magát?” (Bhág. 9.4.65.)
A bhakta pedig, aki végre visszatalált forrásához, már semmi egyébre nem vágyik, mint Istenre, csak őt követi, s egy percre sem tudna elszakadni tőle: „Ahogy hazaérve az utazó megszabadul az út minden fáradalmától, úgy a tiszta szívű ember sem hagyja el többé Krsna szentséges lábait.” (Bhág. 2.8.6.)

A versmérték bhujaṁga-prayāta (a kígyó siklása): υ – – υ – – υ – – υ – –