A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beavatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beavatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 14., szombat

kiálts így: „Krsna! Krsna!”


Néhány vers a Padjávalíból, a szent nevet magasztaló fejezetből:

svargārthīyā vyavasitir asau dīnayaty eva lokān
mokṣāpekṣā janayati janaṁ kevalaṁ kleśa-bhājam |
yogābhyāsaḥ parama-virasas tādṛśaiḥ kiṁ prayāsaiḥ
sarvaṁ tyaktvā mama tu rasanā kṛṣṇa kṛṣṇeti rautu ||27||

szerző: ismeretlen, versmérték: mandākrāntā

A törekvés, hogy a mennyekbe jussunk csak kiábrándulttá teszi az egész emberiséget,
a megszabadulás reménye is csupán gyötrelmet hoz,
a jóga gyakorlása pedig felettébb száraz, íztelen. Mi értelme hát az efféle erőfeszítéseknek?
Hagyd el mindet, ó nyelv, s kiálts így: „Krsna! Krsna!”



sadā sarvatrāste nanu vimalam ādyaṁ tava padaṁ
tathāpy ekaṁ stokaṁ na hi bhava-taroḥ pātram abhinat |
kṣaṇaṁ jihvāgrasthaṁ tava tu bhagavan nāma nikhilaṁ
sa-mūlaṁ saṁsāraṁ kasati katarāt sevyam anayoḥ ||28||

szerző: Śrīdhara Svāmī, versmérték: śikhariṇī

Makulátlan, lelki ragyogásod mindig, mindenütt jelen van, nemde?
Mégis, egyetlen parányi levelet sem szakított le a lét fájáról!
Óh, Uram! A nyelvünk hegyén lakozó neved
gyökerestül dönti ki a szanszára fáját! Melyiküket szolgáljuk hát?!

Nyelv hegyén lakozó: a jihvā-agra-stham más olvasatban és kis különbséggel jihvā-grastam: a nyelvet megragadó, azaz a nyelvet megragadva a szent név ledönti a szanszára fáját.

ākṛṣṭiḥ kṛta-cetasāṁ sumanasām uccāṭanaṁ cāṁhasām
ācaṇḍālam amūka-loka-sulabho vaśyaś ca mukti-śriyaḥ |
no dikṣāṁ na ca sat-kriyāṁ na ca puraścaryāṁ manāg īkṣate
mantro 'yaṁ rasanā-spṛg eva phalati śrī-kṛṣṇa-nāmātmakaḥ ||29||

szerző: Lakṣmīdhara, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A tiszta gondolkodású bölcseket vonzza, a bűnöket gyökerestül kiirtja,
s még a csandála is könnyedén elérheti, ha nem néma. A bőkezű, kincses üdvösség is utána epekedik,
hiszen cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokásokat követő élettől.
E Krsna-nám mantra csupán a nyelvet érintve is meghozza gyümölcseit.

A caṭ igei gyök jelentése eltörik, letörik, ám az ud igekötővel társítva azt jelenti: gyökerestől kiirt valamit. A szent név mantrája nem csupán jóvátétel, hanem a bűn okát is felszámolja. A caṇḍāla szó szerint züllött gonosztevőt jelent (a szó gyöke caṇ – bántalmaz, meggyilkol), ám átvitt értelemben a minden alantas életű, dharmát nem követő. Ám még a számukra is nyitva áll az út, a szent név zengése – talán csak a némák nem tudják Krsna nevét hangosan énekelni, bár gondolataikban ők is zenghetik.
A kincses üdvösség is utána epekedik: a vaśyaḥ jelentése vágyandó, vagy legyőzendő, irányítandó. Sríla Prabhupád a szót teljhatalmú irányítóként, a vers e részét pedig így értelmezi: „Krsna szent neve az, ami a felszabadulás kincse fölött uralkodik.”
Cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokások szerinti élettől: A jelölttől a beavatás előtt is megkövetelik a szabályozó elvek, a helyes viselkedés szerinti életet – ez a puraścarya. Majd a megfelelő időben a megfelelő rítust (sat-kriyā) követve beavatást (dikṣā) kap. Ám a szent név zengése mindezektől is teljesen független.
A sat-kriyā általában véve erényes, jámbor tetteket is jelent, így a harmadik páda értelmezhető úgy is, hogy a szent név zengése független a beavatástól, az erényes tettektől, és a már beavatás előtt is gyakorlandó szabályoktól.
Felmerülhet a kérdés e vers kapcsán is: ha a szent név zengése önmagában elegendő, akkor vajon szükség van-e más lelki tevékenységre? Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandharbában (284. tétel) ebben a formában veti fel a kérdést: vajon szükséges-e a múrti-imádat, ha a bhakta a szent név zengését gyakorolja? S rögtön választ is ad: a kezdő bhakta elméje zaklatott, korábbi rossz szokásainak rabja. A további lelki gyakorlatok, mint a templomi imádat segít az összpontosításban, a rossz életmód, a kedvezőtlen mentalitás leküzdésében. S e gondolat nem csupán a múrti-imádatra, hanem a puraścaryára, a rítusokra, vagy más lelki gyakorlatokra is igaz.

viceyāni vicāryāṇi
vicintyāni punaḥ punaḥ |
kṛpaṇasya dhanānīva
tvan-nāmāni bhavantu naḥ ||30||

szerző: Bhavānanda, versmérték: anuṣṭubh

Gyűjtsük és számláljuk,
gondoljunk rá újra meg újra –
mint fösvénynek a vagyon,
hadd legyenek olyanok nékünk a neveid!

2019. augusztus 10., szombat

Parásara Bhattárja – Tanítás nyolc versben


Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī

śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||


Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!

Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája: parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a Viṣṇu-purāṇa szerzője, a Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.


Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a mūla-mantra. A mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját. Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.

Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása – Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.

A költemény rákövetkező két strófája a dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

A költemény utolsó két strófája pedig a carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.

Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:

a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Az a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.

Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.

A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:

mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A szent mantra a középső namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.

A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.

A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,

A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:

akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!

A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.

Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:

dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.

A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.

A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:

netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.

Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:

īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!

A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:

1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.

2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket

3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||


„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)

Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).

4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.

5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||


A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.

7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.

8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.

9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.

10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.

A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:

mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!

Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||


Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.

niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.

A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.

2010. május 15., szombat

Jágjavalkja fohásza


Tenzin Lhamonak, barátsággal
A Bhágavata-purána 12.6. fejezetének alábbi részlete több szempontból is érdekes, a Sukla-jadzsur-véda megnyilvánulásának különös történetén túl a Rg-véda 3.62.10. versének, a Brahma-gájatrí mantrának is kommentárja.

yājñavalkyas tato brahmaṁś chandāṁsy adhigaveṣayan |
guror avidyamānāni sūpatasthe ’rkam īśvaram ||66||

yājñavalkyaḥ–
Jágjavalkja; tataḥ – azután; brahman – bráhmana!; chandāṁsi – védahimnuszokat;
adhi-gaveṣayan – tovább-kereső; guroḥ – mesternél; avidyamānāni – nem ismerteket; su-upatasthe – szépen imádta; arkam – Napot; īśvaram – Urat

Ó bráhmana! A mestere által nem ismert védahimnuszokat kereső Jágjavalkja a Napisten imádatába kezdett.


A részlet Szúta és Saunaka beszélgetéséből való. Jágjavalkja a Jadzsur-véda letéteményeseként ismert Vaisampájana tanítványa volt. Mestere valahogy bráhmanagyilkosságba keveredett, s néhány tanítványa vezeklésbe fogott, hogy tanítójukat mentesítsék a tett visszahatásaitól. Jágjavalkja azonban gyengének, kevés-erejűnek (alpa-sāra), nevezte őket, és hatásosabb vezeklést szeretett volna vállalni. Mestere nem fogadta el felajánlását, sőt, megharagudott rá, mert becsmérelte társait, és visszakövetelte a tőle kapott tudást. Jágjavalkja nyomban visszaöklendezte a mesterétől tanult védahimnuszokat (ez a Krsna-jadzsurvéda), majd egyenesen a Napistenhez, a védahimnuszok atyjához fordult, akit Jágjavalkja fohászai elégedetté tettek, s a Vádzsaszanéjí-szanhitá (a Sukla-jadzsurvéda) himnuszait adta át néki.

śrī-yājñavalkya uvāca
oṁ namo bhagavate ādityāyākhila-jagatām ātma-svarūpeṇa
kāla-svarūpeṇa catur-vidha-bhūta-nikāyānāṁ brahmādi-stamba-paryantānām
antar-hṛdayeṣu bahir api
cākāśa ivopādhināvyavadhīyamāno bhavān eka eva
kṣaṇa-lava-nimeṣāvayavopacita-saṁvatsara-gaṇenāpām
ādāna-visargābhyām imāṁ loka-yātrām anuvahati ||67||

śrī-yājñavalkyaḥ uvāca – Srí Jágjavalkja szólt; oṁ namaḥ – hódolat; bhagavate – magasztosnak; ādityāya – Napnak; akhila-jagatām – minden világé; ātma-svarūpeṇa – átman-természetének; kāla-svarūpeṇa – az idő természetének; catuḥ-vidha bhūta-nikāyānām – négy-féle lények sokaságának; brahma-ādi-stamba-paryantānām – Brahmá, s a többitől a fűszálig határoltaké (minden élőlényé, Brahmától a fűszálig); antaḥ-hṛdayeṣu – belül a szívben; bahiḥ – kívül; api – is; ca – és; ākāśaḥ iva – az éghez (vagy űrhöz) hasonlóan; upādhinā – korlátozó feltétellel, megtévesztéssel; a-vyavadhīyamānaḥ – nem burkolt, nem fedett; bhavān – Ön; ekaḥ – egy, egyedül; eva – bizony; kṣaṇa-lava-nimeṣa – ksana, lava, nimésa, nagyon kis időegységek, vagy töredék (1 lava 8/45 mp, 3 lava = 1 nimésa, 3 nimésa = 1 ksana); avayava-upacita-saṁvatsara-gaṇena – részekből összegyűjtött esztendők sokaságával; apām – vízé; ādāna-visargābhyām – megszerzéssel és kibocsátással; imām – ezt; loka-yātrām – a világ menetét (múlását); anuvahati – utána visz

Srí Jágjavalkja szólt:
Óm! Hódolat néked, magasztos Nap, ki minden világok legbenső lényege, Felsőlelke vagy,
az idő a négyféle élőlény számára, Brahmától kezdve a fűcsomóig,
így (létezel) a szívben, és kívül is (egyszerre).
Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget, te vagy az Egyetlen.
S ahogy pillanatok töredékeiből áll össze a múló esztendők sokasága,
úgy veszed el és bocsátod ki a vizet, fenntartva ezzel a világ menetét.

A fohász a gájatrí mantra első részét kommentálja, a dicső Nap, mindenek forrása felé fordul. Ő Hari, a transzcendens Nap, minden fény forrása, miként a Bhágavatamban is olvasható:
eka eva hi lokānāṁ sūrya ātmādi-kṛd dhariḥ |
sarva-veda-kriyā-mūlam ṛṣibhir bahudhoditaḥ ||
Mert bizony egyetlen a világok Napja, az átman, az elsődleges teremtő, Hari,
minden védai rítus forrása, kit a bölcsek sokféleképp neveznek. (Bhág. 12.11.30.)
Ez a Egyetlen úr, a magasztos Nap egyszerre van jelen belül is, mindenki szívében (Felsőlélekként), és kívül is (a múló időként).
„Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget”: az upādhi egyszerre jelent korlátozó körülményt, feltételt, és félrevezetést, megtévesztést. Bár a szívben lakozol, mégis olyan vagy, mint az ég – mondja Jágjavalkja –, korlátok nélküli, határtalan, s ugyanakkor makulátlanul tiszta, mentes az illúziótól. S miként a Nap készteti a vizet éltető körforgására: újra meg újra cseppenként felszívja a nedvességet, mely aztán esőként hull alá, ugyanígy apránként gyűlnek össze a pillanatok évek sokaságává – időként így mozgatod a világot.
A négyféle élőlény a lények négyféle eredetére vonatkozik: egyesek anyaméhből születnek (jarāyu-ja, vagy elevenen születnek: jīva-ja), mások tojásból (aṇḍa-ja), a növények sarjadással (szó szerint: áttöréssel, udbhij-ja, a földfelszín átfúrásával), a rovarok pedig meleg párában (sveda-ja) születnek.

yad u ha vāva vibudharṣabha savitar
adas tapaty anusavanam ahar ahar
āmnāya-vidhinopatiṣṭhamānānām
akhila-durita-vṛjina-bījāvabharjana
bhagavataḥ samabhidhīmahi tapana maṇḍalam ||68||

yat – aki; u-havāva – bizony; vibudha-ṛṣabha – félistenek legjobbja („bikája”); savitaḥ – Nap („nemző”, „teremtő”); adaḥ – az; tapati – ragyog; anusavanam – az áldozatok után (a mindennapos fohászok áldozatának ideje); ahaḥ ahaḥ – nap mint nap; āmnāya-vidhinā – a szentírás előírásai szerint; upatiṣṭhamānānām – fohászkodóké; akhila-durita-vṛjina-bīja-avabharjana – minden bűn-gyötrelem-magot megpörkölő!; bhagavataḥ – magasztosé; sam-abhi-dhīmahi – hadd meditáljunk; tapana – tündöklő!, ragyogó!; maṇḍalam – körön

Ó, Nap (mindenek forrása), legkiválóbb istenség, ki
nap mint nap, a fohászok idején (hajnalban, délben és alkonyatkor) tündökölsz,
s a szentírás előírásai szerint fohászkodók
minden bűnét, szenvedését, s (ezek) magját, (a tudatlanságot is) felégeted.
hadd meditáljunk (nagy figyelemmel) a magasztos úr napkorongján, ó Ragyogó!

A gájatrí mantra második része az óhaj kifejezése: hadd meditáljunk isteni fényeden! Hiszen e tündöklő fény felperzseli a fohászkodók bűneit, azok következményeit, a szenvedéseket, s a bűnök magját, a tudatlanságot is. A mantrát minden nap három alkalommal zengik, hajnalban, délben és alkonyatkor.
A dhīmahi (hadd meditáljunk) ige kívánalmat fejez ki, s két igekötő pontosítja, az abhi odafordulásra, a
sam teljességre utal (ez utóbbi miatt egészítettem ki a szöveget a „nagy figyelemmel” határózóval).

ya iha vāva sthira-cara-nikarāṇāṁ
nija-niketanānāṁ mana-indriyāsu-gaṇān anātmanaḥ
svayam ātmāntar-yāmī pracodayati ||69||

yaḥ – aki; iha – itt (e világon); vāva – bizony; sthira-cara-nikarāṇām – az állók és mozgók sokaságáé; nija-niketanānām – saját-menedékűeké („saját-hajlékúaké”), azaz a dzsíva-lelkeké; manaḥ-indriya-asu-gaṇān – elme, érzék s a lélegzet sokaságait; an-ātmanaḥ – anyagiakat („lélek-nélkülieket”); svayam – maga; ātmā – lélek; antar-yāmī – belső vezérlő; pracodayati – ösztönzi


Bizony (te magad vagy az,) aki a mozdulatlan és mozgó lények sokaságának,
a lelkeknek az anyagi elméjét, érzékeit, életerejét
Lélekként, belső vezérlőként működteti.

A gájatrí mantra harmadik része az ösztönző, működtető Isten támogatásáért fohászkodik. A transzcendens Nap az, aki Felsőlélekként, belső vezérlőként, belső útmutatóként működteti a tompa anyagi értelmet, érzékeket és életerőt (pránát).

kapcsolódó írások:
· Bhág. 1.1.1. - meditáljunk a legfőbb valóságon!
· Bhakti Raksak Srídhar: az aranyló Legfőbb Valóság

2010. január 16., szombat

a szerzetesi életrend megszentelése


Ötszáz évvel ezelőtt választotta Nimái pandit a szerzetesi életrendet. Murári Gupta így számol be az avatási ceremóniáról a Kṛṣṇa-Caitanya-caritāmṛta (Krsna-Csaitanja nektári életútja) 3.2. fejezetében:

sannyāśāśrama-pāvanam
A szerzetesi életrend megszentelése

nṛtyāvasāne bhagavān ruroda
premṇā hareḥ so’pi vibhinna-dhairyaḥ |
dṛṣṭvā tadā tatra samāgatā vai
rudanti te prema-jalāvilākṣāḥ ||1||

A tánc végeztével az Úr zokogni kezdett. Túláradó szeretete teljesen elsöpörte higgadtságát.
Az összegyűltek látván ezt, szintén az istenszeretet könnyeit hullatták.

tataḥ samutthāya hariḥ sagadgada-
svareṇa tān prāha samāgatān janān |
māṁ tāta mātaś ca vidhehi sāmprataṁ
śubhāśiṣo yena hari-smṛtiḥ syāt ||2||

Majd Hari felállt, s elcsukló hangon így szólt az összesereglett tömeghez:
„Ó, atyáim és anyáim, kérlek adjátok most nekem áldásaitokat, hogy mindig emlékezhessem az Úr Harira!”

śrutvābhilajjākulitā vivastrā
gatās tatas te prarudantam eva |
śrī-kṛṣṇa-premā-paripūrṇa-dehā
babhūvuḥ sad-bhakti-rasena pūrṇāḥ ||3||

E szavak hallatán (az embereket) elöntötte a szégyen, s úgy felzaklatták őket (az Úr szavai), hogy ők is leplezetlenül sírtak.
Testük csordultig telt a Srí Krsna iránti rajongással, s elárasztották őket az istenszeretet ízeinek hullámai.

tān śāntvayitvā nija-darśanāmṛtaiḥ
sa gauracandro bhagavān jagāma |
guror nivāsaṁ saha vaiṣṇavāgraiḥ
śrī-keśavākhyasya mahānubhāvaḥ ||4||

Önnön látványának ambróziájával megbékítette őket, majd a magasztos Úr, Gauracsandra
a legkiválóbb vaisnavák társaságában guruja, Srí Késava kunyhójához lépett.

natvā guroḥ pāda-yugaṁ nivāsaṁ
tasmin sa cakre karuṇāmbudhir hariḥ |
śrī-rāma-nārāyaṇa-nāma-maṅgalaṁ
gāyan guṇān prema-vibhinna-dhairyaḥ ||5||

Hari, a könyörület óceánja meghajolt guruja lábai előtt, majd letelepedett előtte.
Srí Ráma és Nárájan áldásos neveit és tulajdonságait dalolta, miközben tébolyulttá tette a rajongó szeretet.

tathāparāhne nṛ-harer avāptyai
nyāsokta-karmāṇi cakāra śuddhaḥ |
ācārya-ratno bhagavāṁś cakāra
kṛṣṇasya pūjāṁ vidhivad vidhi-jñaḥ ||6||

Délutánra járt az idő, mikor a makulátlan és tiszteletreméltó Ácsárjaratna (Csandrasékhara Ácsárja), a ceremóniák jó ismerője elvégezte Hari szerzetesi rendbe lépéséhez szükséges rítusokat. Krsnát imádta az előírások szerint.

tataḥ samīpaṁ sa guror hitārthī
gatvāvadat karṇa-samīpa īśaḥ |
svapne mayā mantra-varo hi labdhaḥ
śṛṇuṣva tat kiṁ tava sammataṁ syāt ||7||

Majd az Úr, a legfőbb jóakaró gurujához lépett s e szavakat súgta a fülébe:
„Álmomban kaptam egy nagyszerű mantrát. Hallgasd meg kérlek, s (mondd el róla) a véleményed!”

vāra-trayaṁ tac-chravaṇāntikaṁ svayaṁ
provāca nyāsokta-manuṁ viśuddham |
śrutvāvadat so’pi harer idaṁ syāt
sannyāsa-mantraṁ paramaṁ pavitram ||8||

Ő maga súgta háromszor is a fülébe e tökéletes szannjász-mantrát.
Miután meghallgatta, (Késava így felelt): „Bizony, Hari e szannjász-mantrája a legszentebb!”

vyājena dīkṣāṁ gurave sa dattvā
lokaika-nātho gurur avyayātmā |
guro dadasvādya manīṣitaṁ me
sannyāsam ity āha puṭañjaliḥ prabhuḥ ||9||

Ilyen csellel adott gurujának avatást ő, ki örökkön örökké a világok egyeduralkodója és mestere.
„Kedves tanítóm, még ma töltsd be vágyam, s add meg nékem a szannjászt!” – kérlelte az Úr összetett kézzel.

tataḥ śubhe saṅkramane raveḥ kṣaṇe
kumbhaṁ prayāti makarān manīṣī |
sannyāsa-mantraṁ pradadau mahātmā
śrī-keśavākhyo haraye vidhāna-vit ||10||

Az áldásos pillanatban, mikor a Nap a Bakból a Vízöntőbe lépett, a bölcs
Srí Késava, a nagy lélek, a szertartások tudója átadta Harinak a szannjász-mantrát.

A Makara (cápa) a Bak csillagkép, a Kumbha (korsó) a Vízöntő csillagkép neve.

tatah sa-romañcita-deha-yaṣṭir
ānanda-netrāmbubhir ārdra-vakṣā |
sannyasta evāham iti svayaṁ hariḥ
sa-gadgada-vākyam uvāca devaḥ ||11||

Testének szőrszálai az égnek meredtek, az örömkönnyek áztatták mellkasát.
„Mindenről lemondtam!” szólt elcsukló hangon Hari, az Úr.

A szövegben svayam szó arra utal, hogy spontán, saját elhatározásából szólt.

gacchantam ālokya hariṁ guruḥ svayaṁ
daṇḍaṁ sa-celaṁ tvarayā dadau kare |
bho bho gṛhāṇeti vadan guror vacaḥ
śrutvā gṛhītvā guru-bhakti-lampaṭaḥ ||12||

Látva, hogy Hari útnak ered, guruja a dandát s a szerzetesi öltözéket is gyorsan átadta neki.
„Uram, uram, fogd ezt is!” – szólt a guru. Szavait hallván átvette őket, majd a tanítója kedvére téve

guror nideśaṁ bahu-manyamānas
tatrāvasat tad-divasaṁ jitāriḥ |
rātrau vasan kīrtanam āśu cakre
nṛtyaṁ ca tasmin guruṇā samaṁ prabhuḥ ||13||

aznap még ott maradt az ellenségei fölött győzedelmeskedő Úr, ki nagyra becsülte guruja utasítását.
Éjjel pedig mesterével együtt az Úr hirtelen énekelni és táncolni kezdett.

guru-bhakti-lampaṭaḥ – a guru-szeretetet sóvárgó, azaz aki tanítója iránti szeretet után vágyakozik
jitāriḥ – az ellenségeit (āri) legyőző (jita) utalhat a szenvedélyeket megfékezőre is

nanarta tasmin jagatāṁ guror guruḥ
kṛṣṇena sārdhaṁ mahatā sukhena |
ānanda-pūrṇas tu punaḥ sa mene
brāhmaṁ sukhaṁ tucchataraṁ mahātmā ||14||

Ott táncolt nagy boldogan a mindenség mesterének guruja Krsnával.
A gyönyörrel töltekezve e nagy lélek brahmanból származó boldogságot immáron jelentéktelennek vélte.

Késava Bháratí advaita szerzetes volt, ám most ő maga is vaisnava lett.

nṛtyāvasāne harim abravīt sa
ko’pīha me daṇḍam imaṁ karāgrāt |
ākṛṣya māṁ prāha bhuja-dvayena
spṛṣṭvā svayaṁ tvaṁ naṭanaṁ kuruṣva ||15||

A tánc végeztével így szólt Harihoz: „Vajon ki vette el ujjaim közül e dandát?
(Ki vagy te, hogy) két karoddal magaddal víve érintéseddel táncra perdítesz?

tato’ham ānanda-paripluto mudā
praviśya nṛtyaṁ kṛtavān suvihvalaḥ |
śrutvā vacas tasya suvismitās te
sa vaiṣṇavāḥ prema-vibhinna-dhairyāḥ ||16||

S én pedig a gyönyör óceánjában alámerülve, megmámorosodva, magamról megfeledkezve táncolni kezdek?”
E szavak hallatán a vaisnavák mind nagyon meglepődtek, s úrrá lett rajtuk a szeretet.

prema-vibhinna-dhairyāḥ – szeretet által megtört nyugalmúak (miként az 1. és 5. versekben is)

śrutvā guror vākyam analpam arthavan
nanarta tasmin svajanair anuvrataḥ |
harṣeṇa yukto mahatā mahātmā
svayaṁ hariḥ svātma-rato guṇāśrayaḥ ||17||

Guruja fontos és jelentőségteljes szavait hallva hívei és követői körében ismét táncolni kezdett
Hari, a nagy lélek, az isteni tulajdonságok tárháza, ki elégedett önmagában, ám most túláradó örömöt érzett.

sa bhāratī prema-pariplutātmā
kamaṇḍaluṁ daṇḍam apīha dūre |
kṣiptvā nanarta prabhuṇā samaṁ vai
sannyāsa-dharmasya pavitra-hetunā ||18||

És az a szeretet óceánjában elmerült Bháratí a vizesedényt és a dandát messze
hajítva együtt táncolt az Úrral, hogy megszenteljék a szannjász-dharmát.

iti svayaṁ yad bhagavat-kṛtaṁ śubhaṁ
sannyāsam ānanda-karaṁ dvi-janmanām |
śṛṇoti yas tasya bhaved vimuktir
labhec ca tat tan manasā yad icchati ||19||

Aki meghallgatja ezt az áldásos, a kétszerszületettek szívét megdobogtató (elbeszélést) arról, hogy a magasztos Úr miként lépett a szannjásza rendbe,
övé lesz az üdvösség, s elérheti azt, amire csak szívében vágyakozik.