A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aisvarja (isteni fenség). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aisvarja (isteni fenség). Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 21., szombat

Visvanáth Csakravartí: Krsna, aki maga Bhagaván

śrī-śrī-svayaṁbhagavattvāṣṭakam

A költemény címe szó szerint „Nyolc strófa a maga Bhagavánságáról” (svayam bhagavattva) utalás a Bhágavata-purána nevezetes versére. A purána kerettörténete Szúta gószvámí és a bölcsek beszélgetése, Naimisa erdejében. A beszélgetés során Szúta gószvámí felsorolja az Úr e világbéli megjelenéseit – néhányukat név szerint is megemlíti, majd megállapítja: az avatárok megszámlálhatatlanok, Hari a kimeríthetetlen forrás, s miként a bővizű forrás táplálta tóból számtalan csermely, patak indul útjára, úgy áradnak ki az isteni megnyilvánulások. Majd így folytatja:

ete cāṁśa-kalāḥ puṁsaḥ kṛṣṇas tu bhagavān svayam |
indrāri-vyākulaṁ lokaṁ mṛḍayanti yuge yuge ||


Mindezek (az avatárok) az Úr rész-töredékei, ám Krsna maga Bhagaván.
Időről időre megörvendeztetik ők az Indra ellenségeitől háborgatott világot. (Bhágavata-purána 1.3.28.)

Bhagavān a bhaga (fenség, nagyszerűség) szó -vat birtokos képzővel továbbképzett alakja, így a jelentése fenséget birtokló, azaz a fenséges. A bhaga – mint oly sok más szanszkrt szó – többjelentésű, Parásar muni a Visnu-puránában a bhaga hatféle jelentését sorolja fel:

aiśvaryasya samagrasya
vīryasya yaśasaḥ śriyaḥ |
jñāna-vairāgyayoś-caiva
ṣaṇṇāṁ bhaga itīraṇā ||


„Teljes isteni fenség (vagy: egyeduralkodó hatalom, gazdagság),
hősiesség (vagy erő), hírnév, szépség (vagy vagyon, bőség),
tudás és lemondás (azaz függetlenség, közömbösség a világgal szemben),
e hatot tartják fenségnek.” (Vp. 6.5.74.)

A költemény első strófája e hat tulajdonságot vonatkoztatja Krsnára, majd versenként egy-egy jelzőt részletesebben is megvizsgál, s rávilágít, hogy az Krsna mely kedvtelésében, lílájában mutatkozik meg leginkább – igazolva ezzel a kiinduló tételt: Krsna maga Bhagaván.



sva-janmany aiśvaryaṁ balam iha vadhe daitya-vitater
yaśaḥ pārtha-trāṇe yadu-puri mahā-sampadam adhāt |
paraṁ jñānaṁ jiṣṇau muṣalam anu vairāgyam anu yo
bhagaiḥ ṣaḍbhiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||1||


Születésében az isteni hatalom, a démonok seregeinek elpusztításában az erő,
Pártha oltalmazásában a hírnév (mutatkozik meg). Ő adta a Jaduk városa csodás gazdagságát,
a győztes háborúban pedig a legfőbb tudást. Aki lemondásának a vasbuzogány (a jelképe),
a hatféle fenséggel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

A győztes háborúban a Kuruksétrán megvívott háborúra utal, ahol Krsna a Bhagavad-gítát elbeszélte, a vasbuzogány említése pedig a Jaduk e világból távozására.

caturbāhutvaṁ yaḥ sva-jani samaye yo mṛd-aśane
jagat-koṭīṁ kukṣy-antara-parimitatvaṁ sva-vapuṣaḥ |
dadhi-sphoṭe brahmaṇy atanuta parānanta-tanutāṁ
mahaiśvaryaḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||2||


Aki négy karral jelent meg születésekor, majd földet evett, hogy
a világok milliárdjait mutassa meg saját testében.
Az aludttejes csupor összetörésekor (e legfelsőbb) Brahman transzcendentális testének végtelenségét nyilvánította meg.
Az isteni hatalommal teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

Krsna négykarú megjelenésével mutatja, hogy ő Isten. Majd mikor a fiúk bepanaszolják Jasódának, hogy földet evett, a szájában megmutatja a mindenséget – Jasódá kisfia szájában megpillantja a világokat, saját magát is, ahogy a kisfia szájába néz éppen. Jasódá egy pillanatra felismerte valós helyzetüket, ám e tudatosságot nyomban elmosta mélységes anyai szeretete. Egy más alkalommal éppen vajat akart köpülni, ám Krsna megéhezett – anyja ölébe mászott, hogy szophasson. Jasódá szoptatni is kezdte, ám a tűzhelyen futni kezdett a tej. Ekkor letette kisfiát, hogy a tejjel törődjön. Ám Krsna még nem lakott jól – haragjában egy kővel összetörte az aludttejes csuprot, és egy félreeső helyen falatozni kezdett belőle. Jasódá közben levette a tűzről a forró tejet, s mire hátranézett, már híre hamva sem volt a kisfiúnak. A szomszéd szobában talált rá, amint a majmoknak osztogatta a csupor tartalmát. Hátulról óvatosan mögé lopódzott, és nyakon csípte. Hogy nyugodtan folytathassa a házimunkát, elhatározta, hogy Krsna derekára kötelet köt, s azt egy famozsárhoz kötözi – így biztos lehet benne, hogy a fiúcska a mozsár közelében marad, és nem okoz több kárt. Fogott is egy darab kötelet, hogy a fiúcska derekára kösse… ám a kötél nem ért össze, két ujjnyi hiányzott belőle. Újabb kötelet kötött hozzá, ám még mindig két ujjnyi hiányzott, hogy átérje Krsna derekát. S akárhogy próbálkozott, akárhány kötelet csomózott egymáshoz, mindig éppen két ujjnyi hiányzott. Jasódá egészen zavart lett, a ruhája szétzilálódott, teste verítékben úszott, a virágok kihullottak a hajából. Mikor Krsna látta, mennyire kimerült, kegyesen megengedte, hogy győzzön az anyai szeretet… és engedte magát megkötözni.
A Bhágavata-puránában Suka elbeszélésében utal az ellentmondásra – a Krsnaként megjelenő megnyilvánulatlan transzcendentális formája nem szorítható keretek közé, azaz nem kötözhető meg, ám a szeretetnek megadja magát:

na cāntar na bahir yasya na pūrvaṁ nāpi cāparam |
pūrvāparaṁ bahiś cāntar jagato yo jagac ca yaḥ ||
taṁ matvātmajam avyaktaṁ martya-liṅgam adhokṣajam |
gopikolūkhale dāmnā babandha prākṛtaṁ yathā ||


Akinek sem belseje, sem külseje, kezdete sincs és vége sincs,
ám aki a világ kezdete és vége, belseje és külseje, aki maga a világ,
őt, a halandóként megjelenő Visnut a megnyilvánulatlant édesszülöttének gondolván,
egy kötéllel a mozsárhoz kötötte a fejősasszony, mintha egy közönséges (kisfiú) volna csupán. (Bhág. 10.9.13-14.)

balaṁ bakyāṁ danta-cchadana-varayoḥ keśini nṛge
nṛpe bāhvor aṅghreḥ phaṇini vapuṣaḥ kaṁsa-marutoḥ |
giritre daityeṣv apy atanuta nijāstrasya yad ato
mahaujobhiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||3||


(Pútaná) boszorkányon ajkai erejét mutatta meg, Késín és Nrga
királyon karjaiét, a csuklyás (Káliján) lábaiét, Kanszán és Trnávartán teste erejét,
Siván és a daitják seregein pedig fegyverei erejét.
A mérhetetlen erőkkel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!
Pútaná méreggel kente be mellét, hogy szoptatás közben megmérgezze a csecsemő Krsnát, ám ő az életerőt szívta ki belőle. A sörényes Késí démont csupasz kézzel fojtotta meg, míg az óriásgyíkká változott Nrga királyt egy mély kútból emelte ki könnyedén. A Jamuná vizét mérgező Kálija kígyó csuklyáin táncolt, míg a forgószél-démon Trnávarta teste súlyától zuhant a földre. Kansza arénájában miután végzett a birkózókkal, Krsna az emelvényre ugrott, Kanszát a porondra hajította, majd rávetette magát – puszta kézzel végzett vele. Bánászura aki Siva híve volt, foglyul ejtette Aniruddhát, Krsna unokáját. Krsna a Jaduk seregei élén indult Aniruddha kiszabadítására, ám Siva maga oltalmazta híve, Bánászura városát. Ekkor csapott össze Siva és Krsna, s az ütközetben Krsna győzedelmeskedett.

asaṅkhyāto gopyo vraja-bhuvi mahiṣyo yadu-pure
sutāḥ pradyumnādyāḥ sura-taru-sudharmādi ca dhanam |
bahir dvāri brahmādyapi balivahaṁ stauti yad ataḥ
śriyāṁ pūraiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||4||


A megszámlálhatatlan gópí Vradzsa földjén, a királynők (Dvárakában,) a Jaduk székvárosában,
fiai, mint Pradjumna és a többiek, a mennyei (páridzsáta) fa, a Szudharma (gyülekezőcsarnok) jelentik gazdagságát.
Kapuja előtt Brahmá (és a többi félisten) áll fohászkodva, felajánlásokkal kezükben.
A vagyon árjával teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

yato datte muktiṁ ripu-vitataye yan nara-janir
vijetā rudrāder api nata-janādhīna iti yat |
sabhāyāṁ draupadyā varakṛd atipūjyo nṛpa-makhe
yaśobhis tat pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||5||


Üdvösséggel áldja meg ellenségei garmadáját is, és bár emberként született,
mégis legyőzte Rudrát és a többi (félistent) is, ám csupán alázatos híveitől függ.
A gyülekezőcsarnokban áldásban részesítette Draupadít, és (Judhisthir király rádzsa-szújá) áldozatában is mindenki őt imádta,
A hírnévvel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

nyadhād gītā-ratnaṁ trijagad-atulaṁ yat priya-sakhe
paraṁ tattvaṁ premṇoddhava-parama-bhakte ca nigamam |
nija-prāṇa-presṭhāsv api rasa-bhṛtaṁ gopa-kulajā-
sv-ato jñānaiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||6||


Kedves barátjának adta a Gítá három világban páratlan drágakövét,
kiváló bhaktájának, Uddhavának pedig a véda legfőbb valóságát (tanította) nagy szeretettel.
A gópíknak, akiket életénél is kedvesebbnek tart, a raszával teli (tudást adta).
A tudással teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

kṛtāgaskaṁ vyādhaṁ satanum api vaikuṇṭham anayan
mamatvasyaikāgrān api parijanān hanta vijahau |
yadapy ete śrutyā dhruvatanutayoktās tad api hā
sva-vairāgyaiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||7||


Még a bűnös vadászt is saját testében vitte Vaikunthára,
és még saját figyelmes kísérőit is elhagyta,
noha a sruti is megerősíti, hogy ők örökkévaló testben élnek!
Aki lemondással teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!
Saját figyelmes kísérői a dévák, akik a Jadu dinasztiában születtek meg

ajatvaṁ janmitvaṁ ratir aratitehārahitatā
salīlatvaṁ vyāptiḥ parimitir ahaṁtā-mamatayoḥ |
pade tyāgātyāgāv ubhayam api nityaṁ sad urarī-
karotīśaḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||8||


Születetlen, mégis megszülető. Szeretetteljes, ugyanakkor közömbös. Mozdulatlan,
mégis játékos. Mindent átható, ám korlátozott. Az „én” és „enyém” (központú gondolkodás)
helyzetétől megvált, és mégsem vált meg, az örökkön létező
Isten, a teljesség, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

„Én” és „enyém”: a versben mindkét névmás az elvont fogalmat képző -tā képzővel áll, szó szerint így volna fordítandó: az énség és enyémség helyzetétől megvált. Az énség és az enyémség, azaz hogy az ember magát helyezi világa középpontjába, és magáénak véli az őt körülvevő dolgokat.
samudyat-sandeha-jvara-śata-haraṁ bheṣaja-varaṁ
jano yaḥ seveta prathita-bhagavattvāṣṭakam idam |
tad-aiśvarya-svādaiḥ sva-dhiyam ativelaṁ sarasayan
labhetāsau tasya priya-parijanānugya-padavīm ||9||


Aki az ébredő kétely százféle lázát csillapító legkiválóbb gyógyszernek,
az itt feltárt Bhagavattástaka című költeménynek szenteli magát,
és az Úr isteni fenségének zamatával ízesíti saját értelmét,
az eléri az ösvényt, mely az Ő kedves kísérőinek társaságába vezet.

A versmérték śikhariṇī (koronás), így a költemény a Dzsagannáthástakam dallamával recitálható.




2020. október 17., szombat

az Úr Csaitanja Rámánanda Rájjal találkozik


Krsnadász Kavirádzs gószvámí főművének, a Csaitanja-csaritámrtának talán egyik legszebb része a Madhja-lílá nyolcadik fejezete, mely Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj első találkozását és beszélgetését mondja el. A beszélgetés végigjárja az istenimádat eszményeit, a varnásram dharmától a rajongó szeretet változatos ízein keresztül Rádhá imádatáig, s még tovább.
Csaitanja és Rámánanda találkozásáról Lócsan dász Thákur Csaitanja-mangala című műve is beszámol, a Sésa-khanda első fejezetében – ám egészen más hangulatban. Krsnadász Kavirádzs elbeszélésében Rámánanda Ráj tárja fel az eszményeket sorban, egymás után, ő az aktív fél, Csaitanja sokáig szinte csak kérdez. A második nap beszélgetésében – ez a történet Kavi Karnapúra Csaitanjacsandródaja nátaka (Csaitanjacsandra holdjának felemelkedése) című színművében is felmerül – szintén Csaitanja kérdez.
Ám Lócsan dász elbeszélésében teljes mértékben a csodás Csaitanja a főszereplő, Rámánanda csupán részese az Úr kedvtelésének. Lócsan dász elbeszélése azt a pillanatot mutatja meg, amikor Csaitanja Krsnaként jelenik meg Rámánanda Ráj előtt. Krsnadász Kavirádzs művében is találunk hasonló mozzanatot: a beszélgetés végén Csaitanja Rádhá-Krsna alakját tárja fel Rámánandának (Cscs. 2.8.267-289.).

 Íme, a Csaitanja-mangala Sésa-khandájának első fejezete:


Másnap Gauránga és társa elhagyta Dzsijada-Nrszinhát, dél felé folytatva útját. Elmerülve a krsna-préma eksztázisban Kanycsiba érkezett. E város szemet gyönyörködtető, valódi ékkő a többi település közt.
Bár az Úr Csaitanja soha nem nézett az érzékkielégítésbe merülő emberek arcára, most mégis meglátogatta a vidék kormányzóját. Odament a palota kapuőréhez, és így szólt hozzá: „Látni szeretném a kormányzót!”
Eközben a kormányzó – Rámánanda Ráj – belső szobájában, az oltár előtt ült, és Krsna imádatába mélyedt. Mikor a kapuőr jelentette, hogy egy nagy szerzetes érkezett, hogy meglátogassa őt, a kormányzó nem szólt egy szót sem – folytatta meditációját. A kapuőr nem merte megzavarni a kormányzót, így visszatért a kapuhoz, és jelentette Gaurángának: „Sajnos nem tudtam átadni látogatásának hírét a kormányzónak, éppen a púdzsáját végzi. Senki nem zavarhatja őt ilyenkor!”
Az Úr – szívében mosollyal – figyelmen kívül hagyta a kapuőr figyelmeztetését, és belépett a palotába, hogy a kormányzóval találkozzék. Megállt a szobája előtt, ahol Rámánanda Ráj a múrtiját imádta.
A kormányzó éppen Krsnán meditált, ám váratlanul Gauracsandra alakja jelent meg a gondolataiban. Zavartan a mahá-mantra zengésébe fogott, majd újra megpróbált elmélyedni meditációjában. Ám megint csak Gauracsandrát látta Krsna helyett. „Mi történik? kit látok?” – tűnődött zavarodottan. Szilárd elhatározással ismét megpróbált meditációjába mélyedni, ám újfent Gauránga jelent meg a szívében. Zavarodottan nyitotta ki a szemeit, s pillantása rögtön Gauracsandrára, a szerzetesek legnagyszerűbbjére esett, aki éppen előtte állt.
A kormányzó tiszteletteljesen felállt, majd meghajolt az Úr lótuszlábai előtt. Csodálattal töltötte el Gauránga aranyló alakjának tündöklő szépsége. Szívében ujjongott, ám meg is lepődött: hogyan került az Úr a szobájába? Mosolyogva így kérdezte őt: „Miként jelentél meg a gondolataimban, hogyan léptél be a meditációmba? Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy megpillanthattam lótuszlábad!”
Az Úr Csaitanja így felelt: „Nem tudod, ki vagy? Ismerj rám, azért jöttem, hogy magammal vigyelek!” Gaurahari szívből kacagott, majd aranyló alakjában megmutatta a Rámánanda Ráj szívében imádott istenségének képét. Aztán aranyfényű alakját feladva feketés Krsna formáját mutatta meg: kezében fuvola, dhótija fénylő sárga, varkocsában pávatoll, ragyogó ékszerekkel és erdei virágok füzéreivel ékesen. A kormányzó boldogan gyönyörködött benne – ám egy pillanat múlva az Úr ismét aranyfényű Gaurángaként állt előtte.
Madarak, vadállatok, fák, levelek, kúszónövények, és minden más Gauránga olvadt-arany ragyogását tükrözte vissza, Rámánanda Ráj pedig Gauránga lábaihoz omlott. Magához ölelte az Úr lótuszlábait, és elvesztette eszméletét. Az Úr Csaitanja felemelte őt, kézenfogta, majd távozott.
Lócsan dász így beszéli el az Úr Csaitanja Rámánanda Rájjal való találkozásának csodálatos kedvtelését.

2014. szeptember 13., szombat

az Úr bhaktái iránti szeretete

bhakta-vātsalyam

Rúpa gószvámí Padjávalíjának egy rövid fejezetében Daksinátja versét idézi:

atandrita-camūpati-prahita-hastam asvīkṛta-
praṇīta-maṇi-pādukaṁ kim iti vismṛtāntaḥpuram |
avāhana-pariṣkriyaṁ pataga-rājam ārohataḥ
kari-pravara-bṛṁhite bhagavatas tvarāyai namaḥ ||50||

A figyelmes őrparancsnok kinyújtott kezéből felajánlott ékköves lábbelit „miért is?” felkiáltással utasítja el, miközben királynőit feledve
dísztelen hátasára, Garudára pattan. A magasztos Úr sietségének ajánlom hódolatom, kinek hangja akár az elefánt trombitálása.

A fejezet címében a vātsalya szó gyöke a vatsa (borjú, kisgyermek), így a vātsalya a gyermekek, általános értelemben a kicsik, az alárendeltek iránti gyöngéd szeretet. A vātsalya-rasa a gyermek Krsna iránti szeretet, ám itt fordított helyzetről van szó: a vers a magasztos Úr hívei iránt érzett szeretetét ecseteli. Bhaktái hívásának eleget téve oly sietősen pattan a madárkirály (pataga-rāja), Garuda hátára, hogy nincs idő Garuda illő felékesítésére, megfeledkezik királynőiről (az antaḥpura szó szerint belső palotát jelent, a király feleségeinek lakrészét, átvitt értelemben pedig magukat a királynőket), s nem is érti, miért nyújtja felé az őrparancsnok ékkövekkel díszített lábbelijét.
Egy szép történet a tanítvány sietségéről itt.

2013. szeptember 21., szombat

fohász Rádhá neveivel – a fenséges Rádhárání


E fohász a Brahma-vaivarta puránában olvasható:

rādhā rāseśvarī ramyā
kṛṣṇamantrādhidevatā |
sarvādyā sarvavandyā ca
vṛndāvanavihāriṇī ||

vṛndārādhyā ramāśeṣa-
gopīmaṇḍalapūjitā |
satyā satyaparā satya-
bhāmā śrīkṛṣṇavallabhā ||

vṛṣabhānusutā gopī
mūlaprakṛtirīśvarī |
gāndharvā rādhikā’’ramyā
rukmiṇī parameśvarī ||

parātparatarā pūrṇā
pūrṇacandranibhānanā |
bhuktimuktipradā nityaṁ
bhavavyādhivināśinī ||

Rádhá, a rasza tánc úrnője (Rászésvarí), a bájos (Ramjá),
a Krsna-mantra oltalmazó istennője (Krsnamantrádhidévatá),
a legkiválóbb mindenki közül (Szarvádjá), minden imádatra méltó (Szarvavandjá).
Vrndávanban hódol kedvteléseinek (Vrndávana-viháriní),

Vrndá imádottja (Vrndárádhjá), a szerelemistennő (Ramá),
akit minden gópí magasztal (Asésa-gópí-mandala-púdzsitá).
Ő az igazságosság (Szatjá), s aki az igazságnál is magasztosabb (Szatja-pará).
Szatjabhámá, az igazság ragyogása, Srí Krsna kedvese (Srí-Krsna-vallabhá),

Vrsabhánu király leánya (Vrsabhánu-szutá), a fejőslányka (Gópí),
akitől az anyagi természet is származik (Múla-prakrti), az istennő (Ísvarí),
a kiváló énekes (Gándharvá), Rádhiká, gyönyörű (Áramjá),
az aranyékszereket viselő (Rukminí), a legfőbb istennő (Paramésvarí),

kiválóbb a legkiválóbbnál is (Parát-paratará), tökéletes (Púrná),
a teliholdhoz hasonlatos (Púrnacsandra-nibhánaná),
az élvezet és a felszabadulás adományozója (Bhukti-mukti-pradá),
az anyagi lét kórjának elpusztítója (Bhava-vjádhi-vinásiní).

Korábban már (a Rádhá és a védák és a vajon milyen Vrndávan bejegyzésekben) megemlékeztünk arról a hangulati sokszínűségről, amivel a bhakták Rádhá felé fordulnak. Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Rádhá talán még Krsnánál is fontosabb, más szampradájákban Krsna párjaként, a purusa-prakriti, lélek-anyag kettősségéből az anyagi természet istennőjeként tekintenek rá.
A fenti fohász ez utóbbi hangulatot testesíti meg, így magasztalja Rádháránít az anyagi természet forrásaként (mūla-prakṛti), vagy az élvezet és a felszabadulás adományozójaként (bhukti-mukti-pradā).

2012. május 12., szombat

a szabadító



A Padjávalí egyik Srí Krsna dicsőségét magasztaló verse így hangzik:

vātsalyād abhaya-pradāna-samayād ārtārti-nirvāpaṇād
audāryād agha-śoṣaṇād agaṇita-śreyaḥ-pada-prāpaṇāt |
sevyaḥ śrī-patir eva sarva-jagatām ete yataḥ sākṣiṇaḥ
prahlādaś ca vibhīṣaṇaś ca karirāṭ pāñcāly-ahalyā dhruvaḥ ||

Mert szereti (híveit) s félelemnélküliséggel ajándékozza meg (őket), mert enyhíti a szenvedők gyötrelmét,
mert nagylelkű, mert megszabadít a bűnöktől, s mert végtelen áldást záporoz,
az egész világ a szerencseistennő férjét imádja. Mindezen tetteiről tanúskodnak
Prahlád, Vibhísana, az elefántkirály, Pánycsálí, Ahaljá és Dhruva.


Prahlád: Démonok családjában született jeles bhakta. Mikor a saját apja, Hiranjakasipu végezni akart vele, az Úr a Naraszinha formájában oltalmazta meg hívét.

Vibhísana: A démon Rávana jámbor testvére, aki szembeszállva fivérével Ráma ügye mellett állt ki a tanácsban.

Az elefántkirály: (Gadzséndra) Az elefántok vezérét egy krokodil támadta meg, s ő egy lótuszvirágot felajánlva oltalomért fordult az Úrhoz.

Pánycsálí: Panycsála királyának leánya, Draupadí.



Ahaljá: Gautama muni szépséges felesége. Történetét többféleképpen beszélik el: egyesek szerint Indra elcsábította, mások szerint fondorlattal vette rá házasságtörésre: Indra cinkosa (maga a Hold) kukorékolni kezdett, mire Gautama felriadt, és hajnali rituális fürdőt venni a folyóhoz indult – ekkor Indra foglalta el helyét a hitvesi ágyban. Ám megfeledkezett az időről… Gautama visszatért, s mindkettejüket megátkozta – Ahalját kődarabbá változtatta. Az asszony így vezekelt hosszú ideig, míg végül Rámacsandra lábának érintése nyomán nyerte el ismét emberi alakját.
A történet egyik változata szerint Ahaljá ártatlan, nem ismeri fel Indrát, ám más elbeszélésekben tudja, hogy nem férje fekszik mellette – a fenti vers szerzője is erre utal, hiszen Ahaljá tanúskodik a bűnök eltörléséről.
Mások úgy beszélik el a történetet, hogy mikor Gautama belépett a szobába, Indra macskává változott – így próbált meg kisurranni. Gautama felháborodott kérdésére: ki ez itt?! Ahaljá így felelt: eśa sthitaḥ khalu mārjāraḥ (ez bíz’ a macska). A macska (mārjāra) szó hangzása olyan, mint a maj-jāra: a szeretőm szóé – bár a válasz talányos volt, Ahaljá ezzel bevallotta tettét. Gautama átka így voltaképpen Ahaljá őszinteségének szóló áldás lett, hiszen a bölcs tudott Ráma eljöveteléről.

Dhruva: Mert édesanyja kegyvesztetté vált, apja nem törődött kellőképp Dhruva herceggel. Ő Nárada útmutatásait követve vezeklésbe fogott, hogy elnyerje örökségét, ám vezeklése nyomán maga az Úr jelent meg előtte, s részesítette áldásában.

A versekben említett személyek az Úr nagyszerűségéről tanúskodnak. Prahlád és Vibhísana bár démoni család sarjai, az Úr hívei lettek. Az állatok sincsenek kizárva az isteni kegy áramából: példa rá az elefántkirály. Megoltalmazza az erényeseket (Pánycsálí) és a vétkeseket is (Ahaljá), a vezeklőkre (Dhruva) pedig ezernyi áldást záporoz.

A vers szerzője ismeretlen, a versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

2011. február 5., szombat

a korona Krsna fején


Csaitanja Maháprabhu így oktatja Rúpa gószvámít:

A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van,
a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik.
Az alábbiakban a bhakti kétfajta módjáról szól Csaitanja, az egyiket a fenség (aiśvarya) tudata jellemzi. A hívő tudatában van Isten istenségével, így magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző),
míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják.
A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretet,
míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (jellemzi) a kévalá bhakti útját.
A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket,
ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.
(Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.)

Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők
hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát.
Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

Önkéntelenül adódna a következtetés: forduljunk a kévalá bhakti felé, hiszen az a legmagasabb rendű, feledkezzünk meg az isteni fenségről mi is! Tetszetős gondolat, ám elhamarkodott. Ha nem ismerjük fel Isten istenségét, ha nem tesszük fel Krsna fejére a koronát, akkor csupán evilági gondolkodásunk mintáit követve mímeljük a bhaktit. Először fel kell ismerjük miként hatja át az isteni létezés a világot, miként tartozik minden mozgó és mozdulatlan Istenhez. Ezután juthatunk az Isten-tudaton túl, a játékos abszolút szépség koncepciójához, Krsnához.

2010. december 18., szombat

a Bhagavad-gítá esszenciája


Jámunácsárja a Gítártha szangraha (a Bhagavad-gítá jelentésének összefoglalása) című művének első strófájában egyetlen slókába sűríti a Gítá hétszáz versét:

svadharma-jñāna-vairāgya-sādhya-bhakty-eka-gocaraḥ |
nārāyaṇaḥ paraṁ brahma gītāśāstre samīritaḥ ||1||

A világi hivatás, a tudás és függetlenség (képezik az alapot, ám) csakis a beteljesült odaadással érhető el

Nárájana, a legfőbb Brahman – mondja a szentírás, a Bhagavad-gítá.

A zárójeles kiegészítést a későbbi versek indokolják. Bár sokféle útról, módszerről beszél Krsna a Gítában, a legfontosabb ezek közül a bhakti:
bhaktyā tv ananyayā śakya aham evaṁ-vidho’rjuna | jńātuṁ draṣṭuṁ ca tattvena praveṣṭuṁ ca parantapa ||
„Ardzsuna! Csakis színtiszta odaadással lehet engem ilyesféleképp megismerni, ténylegesen megpillantani és elmélyülni bennem.” (Bg. 11.54.)

A Gítát három részre osztják, a következő versek e fejezetcsoportok summáját adják:

jñāna-karmātmike niṣṭhe yogalakṣye susaṁskṛte |
ātmānubhūti-siddhyarthe pūrva-ṣaṭkena codite ||2||

A gjána- és karma-jóga gyakorlatainak gondos végzése

a lélek megtapasztalásának tökéletességét célozza– mondja az első hat fejezet.

A Gítá első fejezete bevezető, Ardzsuna dilemmáját mutatja be, a tanítás a második fejezetben kezdődik el. Krsna először az anyag és lélek megkülönböztetéséről (szánkhjáról) tanít, majd az érzékek fegyelmezéséről, a vágynélküli cselekvésről (jógáról). A cselekvés legyen áldozat – mondja a harmadik fejezetben –, majd az áldozatok fajtáit ismerteti a negyedikben. A cselekvés és lemondás viszonyát elemzi az ötödik fejezet, majd a csapongó elme megszilárdításáról, a meditációról a hatodik.
Az első hat fejezet az utak sokféleségét mutatja be. Mit tegyek – kérdezi Ardzsuna – s így a cselekvés és az átmant az anyagtól elválasztó tudás áll a középpontban.

madhyame bhagavat-tattva-yāthātmyāvāpti-siddhaye |
jñāna-karmābhinirvartyo bhakti-yogaḥ prakīrtitaḥ ||3||

A középső hat fejezet a Bhagavánról szóló végső igazság elnyerésének tökéletességére irányuló

gjána és karma eredményezte bhakti-jógáról szól.

Az első hat fejezetben felismertük a meditáció fontosságát… most kiderül, kire irányítsuk figyelmünket, ki legyen meditációnk „tárgya”. A hetedik fejezet megalapozza a lelki tudást, a nyolcadikból kiderül, milyen életutakat járhat be az ember, s mi a sorsa a halála után, a kilencedik pedig elmélyíti tudásunkat Istenről. A tizedikben Ardzsuna hall Krsna fenségéről, majd a tizenegyedikben meg is pillantja Krsna isteni alakját. Isten megközelítésének módja a szerető odaadás, a bhakti – teszi fel a koronát a tanításra Krsna a tizenkettedik fejezetben.

pradhāna-puruṣa-vyakta-sarveśvara-vivecanam |
karma-dhīr bhaktir ityādiḥ pūrva-śeṣo'ntimoditaḥ ||4||

Az őstermészet, a lélek, a megnyilvánult (teremtés), s a mindenség ura (természetének) megtárgyalása,

a cselekvés, az értelem, az odaadás, s más, az előzőekben (éppen csak említett témákat) tárgyal az utolsó hat fejezet.

Az előző részek elmondtak mindent… most az eddig elhangzottak megalapozása, az ismeretek elmélyítése következik. Az anyag és a lélek, a tudás (13. fejezet), az anyagvilág minőségei, a kötőerők (14. fejezet), a kötőerők meghaladása (15. fejezet), a jó és a rossz (16. fejezet), majd a vallásosság legfontosabb elemeinek kötőerők szerinti analízise (17-18. fejezet) következik. A tizennyolcadik fejezet végén Krsna összefoglalja tanítását: az ember természetéből fakadó kötelességeinek (dharma) végzése jelenti az alapot, majd önfegyelmet gyakorolva s a kettősségektől eltávolodva lelki síkra érhet a szádhaka. Ám Istenhez csak odaadó szeretet (bhakti) révén kerülhet közel – s Krsna a végső oltalom.

2010. április 23., péntek

Nárájana upanisad


A vaisnava hagyományban egyszerre van jelen a magasztos Isten imádata és a rajongó istenszeretet. Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Rádhiká és a gópík rajongása a legfőbb eszmény, más iskolák a fenséges imádat útját követik.
A Nárájana upanisadot a Krsna-Jadzsur-védához tartozó vaisnava upanisadok közé sorolják. Nárájana dicsőségét ecseteli, s a nyolc szótagú „oṁ namo nārāyaṇāya” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengésére irányítja figyelmünket.

oṁ atha puruṣo ha vai nārāyaṇo ‘kāmayata prajāḥ sṛjeyeti |
nārāyanāt prāṇo jāyate | manaḥ sarvendriyāṇi ca |
khaṁ vāyur jyotir āpaḥ pṛthivī viśvasya dhārinī |
nārāyanād brahmā jāyate | nārāyanād rudro jāyate |
nārāyanād indro jāyate | nārāyanād prajāpatiḥ prajāyante |
nārāyanād dvādaśāditya-rudrā vasavaḥ sarvāṇi chandāṁsi |
nārāyanād eva samutpadyante | nārāyanād pravartante | nārāyane pralīyante |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 1 ||
|| etad ṛg-veda śiro 'dhīte | iti prathamaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Bizony a Purusa, Nárájana utódokat vágyott teremteni.
Nárájanától lett a prána, az elme és az érzékek mind.
Az űr, a szél, a tűz, a víz s a föld, a mindenség hordozója.
Nárájanától született Brahmá, Nárájanától született Rudra,
Nárájanától született Indra, Nárájanától születtek a lények ősatyái,
Nárájanától született a tizenkét áditja, a rudrák és a vaszuk, és a szent himnuszok is.
Egyedül Nárájanától lettek (mind), Nárájanától virágzanak, s Nárájanában enyésznek el.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Rg-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez az első fejezet.

Az első fejezet elmondja, hogy mindennek Nárájana a forrása, ő táplálja, s végül benne enyésznek el a létezők. Miként a Bhagavad-gítában Krsna is így szól: „(én vagyok) a forrás a megsemmisülés és a fenntartás” (prabhavaḥ pralayaḥ sthānaṁ, Bg. 9.18.).
Nárájanától lett a tíz érzék, az elme és a prána (életerő), az anyagvilág alapelemei, s a félistenek különféle csoportjai: a tizenkét áditja (az Adititől származó szoláris istenek), a tizenegy rudra (Siva kiterjedései), a nyolc vaszu (Vaszu fiai).
„Aki így tudja” (ya evaṁ veda) az upanisadok gyakran visszatérő szófordulata: aki tudván tudja az itt leírtakat, annak élete beteljesedik – a tudás eredményeit most a negyedik fejezetben találjuk meg.

oṁ atha nityo nārāyaṇaḥ | brahmā nārāyaṇaḥ |
śivaś ca nārāyaṇaḥ | śakraś ca nārāyaṇaḥ |
kālaś ca nārāyaṇaḥ | diśaś ca nārāyaṇaḥ |
vidiśaś ca nārāyaṇaḥ | ūrdhvaś ca nārāyaṇaḥ |
adhaś ca nārāyaṇaḥ | antar bahiś ca nārāyaṇaḥ |
nārāyaṇa evedaṁ sarvaṁ | yad bhūtaṁ yac ca bhavyam |
niṣkalaṅko nirañjano nirvikalpo nirākhyātaḥ |
śuddho deva eko nārāyaṇaḥ | na dvitīyo ‘sti kaścit |
sa viṣṇur eva bhavati sa viṣṇur eva bhavati |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 2 ||
|| etad yajur-veda śiro 'dhīte | iti dvitīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Nárájana örökkévaló. Brahmá Nárájana.
Siva is Nárájana, Sakra (Indra) is Nárájana,
Kála (az idő, vagy Jama a halálisten) is Nárájana. Az irányok is Nárájana,
a köztes égtájak is Nárájana, a zenit is Nárájana,
a nadír is Nárájana. A belül, és a kívül is Nárájana.
Csak Nárájana itt minden, ami volt, s ami valaha is lesz.
A hibátlan, makulátlan, megkülönböztetéstől mentes, elmondhatatlan
tiszta (transzcendentális) isten, az Egy, Nárájana. Nincs második senki más.
Bizony, ő lesz Visnu, bizony, ő lesz Visnu.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Jadzsur-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a második fejezet.

Minden létező leglényege Nárájana. A mindenséget irányító istenségeké, a tíz irányban mindené (négy égtáj, a négy mellékégtáj, a mennyek, mint a felfele mutató, és az alvilág, mint a lefele mutató irány), a belül és a kívül, s a három idő, a múlt, a jelen és a jövő is. Egyedül csak ő létezik, nincs rajta kívül más, ő a legfelsőbb úr.
Az advaita iskola értelmezése megcseréli az utolsó sorokat, ekkor a szöveg más értelmet kap: ya evaṁ veda | sa viṣṇur eva bhavati, aki így tudja az bizony Visnuvá válik.

oṁ ity agre vyāharet | nama iti paścāt |
nārāyaṇāyety upariṣtāt | oṁ ity ekākṣaram |
nama iti dve akṣare | nārāyanāyeti pañcākṣarāṇi |
etad-vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam |
yo ha vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam-adhyeti |
anapabruvaḥ sarvam āyureti |
vindate prājā-patyaṁ rāyas poṣaṁ gaupatyaṁ |
tato ‘mṛtatvam-aśnute tato ‘mṛtatvam-aśnuta iti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 3 ||
|| etat sāma-veda śiro' dhīte | iti tṛtīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.
Ki Nárájan e nyolc szótagos mantráján meditál
hamisság nélkül (tiszta szívvel), teljes életet nyer.
Jó utódai lesznek, gazdagságban, bőségben lesz része, sok tehene lesz,
majd elnyeri a halhatatlanságot, majd elnyeri a halhatatlanságot.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Száma-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a harmadik fejezet.

A harmadik fejezet a nyolc szótagú, „Óm namó Nárájanája” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengéséről szól. Nem írja le, csak körbeírja a mantrát, hiszen a mantrát a tanítványnak a mestertől kell megkapnia, nem pedig könyvből olvasnia.
A nyolc szótagos mantrát tiszta szívvel zengő személy sikeres lesz evilági életében is, és a mantra zengése az üdvösséghez is elvezeti őt.
ekākṣara: az Óm mantrát egy-szótagnak is nevezik, ám itt a szöveg összeszámlálja a mantra szótagjait.

oṁ pratyag ānandaṁ brahma puruṣaṁ praṇava svarūpam |
akāra ukāra makāra iti | tān ekadhā sametad oṁ iti |
yam uktvā mucyate yogī | janma saṁsāra bandhanāt |
oṁ namo nārāyaṇāyeti mantropāsakaḥ |
vaikuṇṭha-bhuvanaṁ gamiṣyati |
tad idaṁ puṇḍarīkaṁ vijñāna ghanaṁ |
tasmād taḍid-ābha-mātram | brahmaṇyo devakī-putro |
brahmaṇyo madhusūdanaḥ | brahmaṇyo puṇḍarīkākṣo |
brahmaṇyo viṣṇur acyuteti |
sarva-bhūtastham ekaṁ nārāyaṇam |
kāraṇa-rūpam akāraṇam param brahma oṁ |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 4 ||
|| etad atharva-veda śiro' dhīte | iti caturthaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! A bensőben örvendező, a Brahman, a Purusa a szent szótag eredeti formája
az A, az U és a M hangok. Azok együtt, egyesítve adják az Óm (mantrát),
amit zengve a jógí megszabadul a születés és halál kötelékéből.
Az „Óm namó Nárájanája!” mantra zengő hívő
a Vaikuntha világba jut majd.
Oda, ebbe, a lótuszvirágba, a megtestesült bölcsességbe,
abból a villám-tündöklésűbe. Dévakí fia (Krsna) a Brahman.
Madhuszúdana a Brahman, Pundaríkáksa a Brahman.
Visnu, Acsjuta a Brahman.
Minden teremtmény (szívében) lakozó egyetlen Nárájanát
ok formájút ok-nélkülit, a legfőbb Brahmant, az Ómot
aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez az Atharva-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a negyedik fejezet.

Az Óm mantrát zengve elérhető az üdvösség, ám a nyolc szótagú Nárájanának hódoló mantrát zengő Nárájana hajlékát, Vaikunthát éri el. Vaikuntha formája lótuszvirág (más magyarázatok szerint a szív lótusza), mely nem különbözik a megtestesült bölcsességtől, a villámként tündöklő Krsnától, Madhu démon legyőzőjétől (Madhuszúdana), a lótusz-szeműtől (Pundaríkáksa). A szöveg brahmaṇya szava melléknév, jelentése brahmani, a Brahmannal kapcsolatos. Krsna, Madhuszúdana, Pundaríkáksa, Visnu és Acsjuta brahmaniak.

oṁ prātar adhīyāno rātri kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
sāyam adhīyāno divasa-kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
mādhyāhna dinam ādityābhimukho ‘dhīyanaḥ
pañca-mahā-pātakopapātakāt pramucyate
sarva-veda-pārāyaṇa-punyaṁ labhate |
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 5 ||

Óm! Aki pirkadatkor tanulmányozza (ezt az Upanisadot) annak megsemmisíti az éjjel elkövetett bűneit.
Aki alkonyatkor tanulmányozza, annak megsemmisíti a nappal elkövetett bűneit,
s aki délben, arccal a Nap felé fordulva tanulmányozza,
az az öt nagy bűntől, s a kisebb bűnöktől is megszabadul.
A minden védában jártasság érdemét éri el,
s elnyeri Nárájana meghitt közelségét, elnyeri Nárájana meghitt közelségét.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.

Az upanisad utolsó része, mintegy függelékként az upanisad tanulmányozásának eredményeit írja le: egyaránt mentesít a kisebb és nagyobb bűnök visszahatása alól. Az öt nagy bűn a következő: „Bráhmana-gyilkosság, italozás, lopás (vagy rablás), a tanító feleségének elcsábítása – ezeket nevezik nagy bűnöknek, s bűnös az is, aki ilyen bűnösökhöz csatlakozik.” (brahmahatyā surāpānaṁ steyaṁ gurvaṅganāgamaḥ | mahānti pātakāny āhuḥ saṁsargaś cāpi taiḥ saha || Manu-saṁhitā 11.54.)
A sāyujya kifejezést olykor eggyéválás értelemben használják (különösen a brahma-sāyujya
szókapcsolatban), ám jelent meghitt együttlétben való összekapcsolódást is.

Zárófohászként álljon itt egy vers a Mukunda-málá-sztótramból:

namāmi nārāyaṇa-pāda-paṅkajaṁ
karomi nārāyaṇa-pūjanaṁ sadā |
vadāmi nārāyaṇa-nāma nirmalaṁ
smarāmi nārāyaṇa-tattvam avyayam ||35||


Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre,
mindig csak Nárájant imádom,
Nárájan tiszta nevét zengem,
és csak az örökkévaló Nárájan-tattvára gondolok.

2009. május 28., csütörtök

Rádhá


maddhṛdaye girirastu...

Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Krsna elképzelhetetlen Rádhá nélkül, addig a Krsnáról szóló talán legfontosabb szentírásban, a Bhágavata-puránában nem olvashatjuk Rádhiká nevét. Mondják azért, mert a Bhágavatam történeteinek elbeszélője, Suka nem más, mint Rádhiká kedves papagája, aki Vjásza fiaként megszületve Paríksit királyt tanította. Néhány napjuk volt csak a király haláláig, s ha Suka kiejtette volna a száján Rádhá nevét, eksztázisba merülve képtelen lett volna az elbeszélés folytatására. Olykor ennek a szellemében olvassák a śrī śuka uvāca (Srí Suka szólt) mondatot is: „Rádhá papagája szólt”, hiszen a śuka szó jelentése hímpapagáj, a śrī pedig Rádhá egyik neve.

Bár név szerint nem említi, mégis szól a Bhágavata-purána Rádháról: a 10.30. fejezetben, mikor Krsna a rásza-tánc éjszakáján hirtelen eltűnik a gópík közül, akik feldúltan kutatnak utána. Keresés közben lábnyomokra akadnak:

padāni vyaktam etāni nanda-sūnor mahātmanaḥ |
lakṣyante hi dhvajāmbhoja-vajrāṅkuśa-yavādibhiḥ || 25 ||

Ezek itt nyilvánvalóan Nanda fiának, a nagy léleknek lábnyomai,
mert a zászló, lótusz, villám, elefántösztöke, árpaszem, s a többi jel látszik rajta.

tais taiḥ padais tat-padavīm anvicchantyo’grato’balāḥ |
vadhvāḥ padaiḥ su-pṛktāni vilokyārtāḥ samabruvan || 26 ||

A lányok végigkövették a lábnyomokkal teli ösvényt.
Látva, hogy (Krsna nyomai) párjáéval keverednek, bánatosan így szóltak:

A vadhū szó, melyet Krsna párjaként fordítottam menyasszonyt, asszonyt, vagy általában nőt jelent.

kasyāḥ padāni caitāni yātāyā nanda-sūnunā |
aṁsa-nyasta-prakoṣṭhāyāḥ kareṇoḥ kariṇā yathā || 27 ||

Kinek a lábnyomai ezek, (vajon ki) távozott Nanda fiával?
(Kinek a) vállán pihentette karját, miként az elefánt (pihenteti ormányát) a nőstény-elefánt (vállán)?

anayārādhito nūnaṁ bhagavān harir īśvaraḥ |
yan no vihāya govindaḥ prīto yām anayad rahaḥ || 28 ||

Bizonyára boldoggá tette Harit, a magasztos Urat,
mert az elégedett Góvinda minket elhagyva egy magányos helyre vezette őt.

A 10.30.28. vers burkoltan Rádhára utal, kinek neve a rādh – boldoggá tesz szógyökből származik, a versben pedig Hari jelzője a rādhitaḥ – boldoggá tett, vagy ā-rādhitaḥ – imádott, boldoggá tett (1). Dzsíva gószvámí így kommentálja e verset: anayā rādhayā bhagavān rādhitaḥ sādhito vaśīkṛta ity-arthaḥ – „általa, Rádhá által Bhagaván boldoggá lett (rādhitaḥ), legyőzötté (sādhitaḥ) és alárendeltté (vaśīkṛtaḥ) vált - ez a magyarázat.” (Príti-szandarbha 109)
Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig így ír a Csaitanja-csaritámrtában: kṛṣṇa-vāñchā-pūrti-rūpa kare ārādhane | ataeva 'rādhikā' nāma purāṇe vākhāne || – „Imádata teljesen betöltötte Krsna vágyát, ezért a puránák Rádhiká néven említik őt.” (Cscs. 1.4.87.)

Rádhikával a Bhágavata-purána 10.47. fejezetében is találkozhatunk, e részlet neve Brahmara-gítá. Krsna hírvivőt küld Vradzsába, ám Rádhiká a hírnök Uddhava helyett egy méhecskét szólít meg, őt korholja, őnéki könyörög. Más puránák is említik ezt a történetet, az Agni-purána név szerint is említi Rádhát, ám a Bhágavatamban ezt olvashatjuk: kācin madhukaraṁ dṛṣṭvā dhyāyantī kṛṣṇa-saṅgamam – egyikük egy méhecskét látva Krsnával való együttlétén meditálva... (Bhág. 10.47.11.)

Rádhikáról, a fejőslánykák vezetőjéről az upanisad-irodalom is említést tesz, a Gópálatápaní upanisad Gándharvá néven említi őt. A rajongó szeretet írjával megkent szemű vaisnavák természetesen a sruti (kinyilatkoztott szentírás) más verseit is őrá vonatkoztatják, így róla szól a Gópálatápaní upanisad, mikor a Nagy Napleányról beszél, vagy a Rg-véda 1.154.6. verse, melyben ez áll: „Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak.”

A Bhágavata-purána tehát csak nagyon titokzatosan említi Rádhát, ezzel szemben más puránákban jóval többet olvashatunk róla. Figyelemreméltó azonban, hogy e versek egészen más hangulatban beszélnek róla. A hindu tradícióban Isten mellett mindig megtaláljuk az Istennőt, mint a Purusa és Prakrti, a magot adó atya, és az univerzum méhe. Ebben a szellemben beszélnek Rádháról és Krsnáról is: Vaikunthán a négykarú Nárájannak Laksmí a hitvese, hasonlóképp a földi Gókulában a kétkarú Krsna hitvese Rádhárání. Példaként következzen egy részlet a Brahma-vaivarta puránából, a Rádhá és Krsna házasságát elbeszélő 4.15. fejezetből:

śrī-kṛṣṇa uvāca
rādhe smarasi goloke vṛttāntaṁ sura-saṁsadi |
adya pūrṇaṁ kariṣyāmi svī-kṛtaṁ yat purā priye || 56 ||

Srí Krsna szólt:
Ó, Rádhá, emlékszel, mi Gólókán történt, a bölcsek gyülekezetében,
most véghezviszem, mire akkor ígéretet tettem, kedvesem.

tvaṁ me prāṇādhikā rādhe preyasī ca varānane |
yathā tvaṁ tathāhaṁ ca bhedo hi nāvayor dhruvam || 57 ||


Ó, Rádhá, az életemnél is kedvesebb vagy nekem, drága Széparcúm.
Ahogy te, úgy én is, bizony, elválaszthatatlanok vagyunk, mi ketten.

yathā kṣīre ca dhāvalyaṁ yathāgnau dāhikā satī |
yathā pṛthivyāṁ gandhaś ca tathāhaṁ tvayi santatam || 58 ||


Miként a fehérség a tejben, a forróság a tűzben,
az illat a földben, úgy vagyok én benned mindörökké.

vinā mṛdā ghaṭaṁ kartuṁ vinā svarṇena kuṇḍalam |
kulālaḥ svarṇa-kāraś ca na hi śaktaḥ kadācana || 59 ||


Agyag nélkül korsót, arany nélkül fülbevalót
soha nem készíthet a fazekas s az aranyműves,

tathā tvayā vinā sṛṣṭiṁ na hi kartum ahaṁ kṣamaḥ |
sṛṣṭer ādhāra-bhūtā tvaṁ bīja-rūpo 'ham acyutaḥ || 60 ||


hasonlóan vagyok képtelen nálad nélkül a világot megteremteni.
Te vagy a teremtés hajléka, én pedig a múlhatatlan mag.

āgaccha śayanaṁ sādhvi kuru vakṣaḥ-sthalojjvalam |
tvaṁ me śobha-svarūpāsi dehasya bhūṣaṇaṁ yathā || 61 ||

Jöjj e kerevetre szentem, s ragyogj a mellkasomon!
Csillogó ékszerként egyedül te vagy testem tündöklésének forrása.

kṛṣṇaṁ vadanti māṁ lokās-tvayaiva rahitaṁ yadā |
śrī-kṛṣṇaṁ ca tadā te hi tvayaiva sahitaṁ param || 62 ||

Krsnának hívnak az emberek, mikor távol vagyok tőled,
ám ha együtt vagyunk, Srí Krsnának szólítanak.

tvaṁ ca śrīs-tvaṁ ca sampattis tvam ādhāra-svarūpiṇī |
sarva-śakti-svarūpāsi sarveṣāṁ ca mamāpi ca || 63 ||

Te vagy jószerencse (srí), a beteljesülés (szampatti), az eredeti hajlék (ádhára-szvarúpiní),
minden erőm (vagy hatalmam: sakti) eredeti formája, s mindenki más hatalmáé is.

tvaṁ strī pumān ahaṁ rādhe neti vedeṣu nirṇayaḥ |
tvaṁ ca sarva-svarūpāsi sarva-rūpo 'ham akṣare || 64 ||

„Te nő, én férfi” – nem ez a védák végkövetkeztetése, ó, Rádhá:
minden-formájú vagy te, s én is, ó Múlhatatlan!

Minden formájúak, azaz tetszésük szerint öltenek bármilyen alakot.

yadā tejaḥ-svarūpo 'haṁ tejo-rūpāsi tvaṁ tadā |
na śarīrī yadāhaṁ ca tadā tvam aśarīriṇī || 65 ||

Mikor (a Brahman) ragyogása vagyok, az vagy te is,
mikor testetlen vagyok, te is testetlen vagy.

sarva-bīja-svarūpo 'haṁ yadā yogena sundari |
tvaṁ ca śakti-svarūpāsi sarva-strī-rūpa-dhāriṇī || 66 ||

Szépségem, mikor misztikus hatalmam révén én vagyok a mindenség magja,
te vagy e hatalom maga, minden női szépség birtokosa.

svam ardhāṁśa-svarūpā tvaṁ mūla-prakṛtir īśvarī |
śaktyā buddhyā ca jñānena mama tulyā ca tejasā || 67 ||

Testem fele vagy. Ó, Istennő, te vagy a Természet eredete,
hatalomban, értelemben, tudásban s tündéklésben egyenlő velem.

āvayor bheda-buddhiṁ ca yaḥ karoti narādhamaḥ |
tasya vāsaḥ kālasūtre yāvac candra-divākarau || 68 ||

Hitvány ember, ki úgy véli, hogy mi ketten különbözünk,
s az Időfonal (Kálaszútra) nevű pokolban lakozik majd mindaddig, míg a Hold és a Nap (fenn van az égen).

pūrvān sapta parān sapta puruṣān pātayaty adhaḥ |
koṭi-janmārjitaṁ puṇyaṁ tasya naśyati niścitam || 69 ||

Hét előző, és hét elkövetkező generáció pusztulásának lesz oka,
s tízmillió születésének jótéteményének vet véget kétségtelen.

ajñānād āvayor nindāṁ ye kurvanti narādhamaḥ |
pacyante narake tavad yāvad vai brahmaṇaḥ śatam || 70 ||

Hitvány ember, ki tudatlansága folytán gyaláz bennünket,
a pokolban főzik majd őt, míg Brahmá száz élete (el nem telik).

rā-śabdaṁ kurvate trasto dadāmi bhaktim uttamām |
dhā-śabdaṁ kurvataḥ paścād yāmi śravaṇa-lobhataḥ || 71 ||

Ha valakit megijesztenek, s így (kiált) „Rá!”, annak a legfelsőbb bhaktit adományozom,
s ha melléteszi a „dhá” szócskát, mohó vággyal sietek, hogy halhassam őt.

ye sevante ca dattvā māṁ upacārāṇi ṣoḍaśa |
yāvaj jīvana-paryantaṁ nityaṁ bhaktyā su-samyutāḥ || 72 ||

Kik a tizenhat-kellékes felajánlással szolgálnak engem
töretlen odaadással, egész életükben,

yā prītir jāyate tatra rādhā-śabdaṁ tato 'dhikaḥ |
te priyā me yathā rādhe rādhā-vaktā tato 'dhikaḥ || 73 ||

őket nagyon szeretem, de kedvesebbek azok, ó, Rádhá, akik a te neved zengik.

szó szerint: ami szeretet ott születik, annál több a „Rádhá” szó / ők éppúgy kedvesek nekem, Rádhá, s a Rádhát mondók annál több.

brahmānantaḥ śivo dharmo nara-nārāyaṇāv ṛṣī |
kapilaś ca gaṇeśaś ca kārttikeyaś ca mat-priyaḥ || 74 ||

Brahmá, Ananta, Siva, Dharma (Jamarádzs), bölcs Nara és Nárájan,
Kapila, Ganésa, Kárttikéja (más néven Szkanda, Siva fia) kik kedvesek nekem,

lakṣmīḥ sarasvatī durgā sāvitrī prakṛtis tathā |
mama priyāś ca devyaś ca tās tathāpi na te samāḥ || 75 ||

Laksmí, Szaraszvarí, Durgá, Szávitrí, és Prakriti,
s a többi istennő se kedves nekem annyira, mint te.

te sarve prāṇa-tulyā me tvaṁ me prāṇādhikā satī |
bhinna-sthāna-sthitās te ca tvaṁ ca vakṣaḥ-sthala-sthitā || 76 ||

Ők mind olyanok nekem, mint az életem, ám te, hűséges kedvesem többet jelentesz.
Különféle helyeken lakoznak ők, ám te itt, a melkasomon pihensz.

yo me catur-bhujo mūrtir bibhārti vakṣasi śriyam |
yo 'haṁ kṛṣṇa-svarūpas tvāṁ bibhārmi hṛdayaṁ sadā || 77 ||

Négykarú formámban a Srí (Laksmí) pihen a mellkasomon,
Krsnaként pedig örökkön te pihensz szívemen.

E kétfajta hangulatot állítja szembe Szvarúp Dámódar és Srívász Thákur beszélgetése Csaitanja-csaritámrtában (2.14 fejezet) Csaitanja Maháprabhu és követői, a Bhágavata-purána rejtett, bensőséges hangulatában ismerik Rádhikát. Ez a hangulat búvópatakként húzódik végig a vaisnava gondolkodásban, föllelhetjük a Bhágavatamban, megtaláljuk Dzsjadév Gíta-góvindájában, és Mádhavéndra Puri is így, Rádhá hangulatában keresi Krsnát.


----------------------------
(1) Az anayārādhitaḥ kifejezést a szanszkrt hasonulási szabályok miatt kétféleképpen bonthatjuk szavakra: anayā rādhitaḥ vagy anayā ārādhitaḥ. Az első esetben rādh ige magában áll, a másodikban az ā- igekötővel kiegészítve.

2009. május 16., szombat

vajon milyen Vrndávan?


Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványai beszélgettek egyszer egy tekintélyes ember, Bharatpur állam elöljárójának a Rádhá-kundnál, Rádhiká tavacskájánál tett zarándoklatáról. Teljes testével a földre borult, majd újra fölegyenesedett, odalépett, ahol a keze a földet érintette, majd ott újra leborult, s így tovább: „körbedandavatolta" a tavat. Tisztelettel említették, milyen nagyra becsüli ez az ember Rádháránít. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád azonban így szólt:
Igen, igen, de ahogyan ők imádják Rádháránít s ahogy mi imádjuk őt, az két különböző dolog. Ők azért tisztelik Rádháránít, mert Krsna kedveli Rádhikát. Mi azonban éppen ellenkezőleg: azért imádjuk Krsnát, mert Rádhárání kedveli Őt. A mi célunk Rádhárání. Krsna pedig Rádhiká kedvence, ezért mi is foglalkozunk Krsnával."
A Csaitanja-csaritámrtában (2.14 fejezet) olvashatunk egy történetet, melyben Szvarúp Dámódar és Srívász Thákur beszélgetnek Maháprabhuval. Miután Szvarúp Dámódar hosszasan magasztalja Rádhikát és a gópíkat, Srívász a fenség (aisvarja) hangulatában tréfálkozva így szólt:
Óh, a gópík, folyton csak tejet forralnak, meg vajat köpülnek, bezzeg az én úrnőm (Laksmí) drágaköves trónuson üldögél! Mi gazdagsága volna Vrndávannak? Néhány ág meg levél!" Szvarúp Dámódar válaszában Vrndávan transzcendens természetéről beszél: Ott minden fa transzcendentális kívánságfa, a föld lelki csodakövekből való, a víz valóságos nektár. Minden szó egy dal, minden lépés egy táncmozdulat, s a fuvola a legkedvesebb társ."
Vajon milyen Vrndávan? Gyöngyös gyémántos, vagy virágok meg némi színes porfesték a hegy köveiből? És kicsoda Rádhá? Tejet forral, vagy a királyi trónuson üldögél? Esetleg a Góvardhan barlangjának levélágya volna a királyi trónus?

2009. április 2., csütörtök

Hari


Rúpa gószvámí Padjávalí című versgyűjteményében találtam Srí Avilamba Szaraszvatí szépséges fohászát:

yadu-vaṁśāvataṁsāya
vṛndāvana-vihāriṇe |
saṁsāra-s
āgarottāra-
taraye haraye namaḥ ||

yadu-vaṁśa-avataṁsāya – a Jadu dinasztia ékességének; vṛndāvana-vihāriṇe – a Vrndávanban játszadozónak; saṁsāra-sāgara-uttāra-taraye – a szanszára óceánján átkelő csónaknak; haraye – Harinak; namaḥ – hódolat;

Hódolatom Harinak, a Jadu dinasztia ékességének, ki Vrndávanban hódol kedvteléseinek! Ő a csónak, melyen átkelhetünk a születés és halál óceánján.

Az ékesszólás a tömör és lényegretörő beszéd… mint e rövid kis vers: Hari a megmentő, aki elveszi a szanszára fájdalmát-keservét – így látják a szenvedők. Ő a fenségesen imádott Isten, aki személyes jelenlétével emeli a királyi Jadu dinasztia fényét, s ugyanakkor ő az is, akit fenséges mivoltáról megfeledkező rajongó hívei Vrndávanban szeretnek.
Érdemes néhányszor hangosan is elolvasni a verset, ízlelgetni hangzását.