derű

A Mahábhárata történetében a száműzetésben élő pándavák vándorlás közben megpihennek. Judhisthir Nakulát egy közeli tavacskához küldi vízért. Nakula először inna egyet, ám égi hang inti: míg nem válaszol a feltett kérdésekre, ne merészeljen meríteni! Nakula nem veszi komolyan a figyelmeztetést, ám az első korty után holtan esik össze. Sorban így jár az összes fivér is, míg végül Judhisthir megy a tóhoz. Ő sorra megválaszolja a tó szellemének kérdéseit, míg végezetül négy kérdés marad csupán. „Ki örvend?”, ki boldog? (ko modate) szól az utolsó kérdések közül az első. Judhisthir így felel:

pañcame 'hani ṣaṣṭhe vā śākaṁ pacati sve gṛhe |
anṛṇī cāpravāsī ca sa vāricara modate ||

Aki az ötödik vagy hatodik napszakban a saját házában főzhet egy kis zöldséget,
lerótta minden adósságát, s nem él idegenben, az méltán örvend, ó, Vízilény!

Gárdonyi Géza egy verse így zárul: „Mi hát a boldogság jóságos Úristen? / Fiam, mindenkinek az, amije nincsen.” Valóban, sokak számára a boldogság ábrándköd, mindig valami egészen más, mint az életük. Judhisthir válasza ezzel szemben látszólag egyszerű dolgokról szól, nem eufórikus boldogságról, „csupán” csöndes derűről: Amikor leszáll az este (az ötödik vagy hatodik napszak a késő délutáni, kora esti óráknak felel meg) a saját házában főz egy kis zöldséget – egyszerű, békés és biztonságban élt életet jelent.
Lerótta minden adósságát: a kijelentés többet tartalmaz a hitelektől való megszabadulásnál. Az óind tradíció szerint az ember adóssággal érkezik e világba. Adósa az ősatyáknak, elődeinek, szüleinek, ezt az adósságot az ősatyák tiszteletével, vízáldozattal, a családi tradíció követésével, idős szüleiről való gondoskodással róhatja le. Adósa a világot elrendező déváknak, őket tűzáldozat végzésével teheti elégedetté. Adósa Istennek, ezért őt imádja. De élete során is számos adósságot szerez: adósa tanítóinak, akik segítségével anyagi és lelki tudáshoz jut, s adósává válik az őt segítő élőlénytársainak is. Adósság nélküli az, aki úgy él, hogy lerója mindezen adósságait.
Nem él idegenben: itt is többről van szó, mint a száműzetéstől való mentességről: a lélek vándorol ebben a világban: az evilági lét idegen föld a számára, vándorol nyughatatlanul egyik testből a másikba, tovább és tovább keresve, mígnem haza talál. Ez a hazatalálás a derű valódi forrása.