A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vrndávan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vrndávan. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 30., szombat

Szanátan gószvámí: Srí Krsna-lílá-sztava, 58-59. dalok

Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke

Indra áldozatának meghiúsítása, és a Góvardhan-hegy felemelése
Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke Szanátan gószvámí dalfüzére. Száznyolc dalt foglal magába, melyek mindegyike egy-egy Krsnát megszólító, Krsna neveit soroló dicsőítő fohász. A dalok java része a Bhágavata-purána tizedik énekének fejezeteit követi, a közelgő ünnep alkalmából a Góvardhan-hegy felemeléséről szóló fejezeteket idézzük fel:

jaya vāsava-yāgajña pitṛ-pṛṣṭa-makhārthaka |
śruta-tātokta-yajñārtha karma-vādāvatāraka ||236||
nānāpanyāya-vādaugha-śakra-yāga-nivāraka |
govardhanādri-go-yajña-pravartaka namo'stu te ||237||
proktādri-go-makha-vidhe yajña-dattopahāra-bhuk |
gopa-viśvāsanārthādri-cchala-sthūlānya-rūpa-dhṛk ||238||
govardhana-śiro-ratna govardhana-mahattva-da |
kṛta-bhūṣāśanābhīra-kāritādri-parikrama ||239|| (namaḥ 58)

iti daśama-skandhe caturviṁśo'dhyāyaḥ ||


(236) Dicsőség néked, Indra áldozatát ismerő, (ám) atyját az áldozat céljáról faggatónak!
Ó, apja válaszát a jagja céljáról meghallgató, s a karma-tan alászálló (küldötteként válaszoló!)
(237) Számtalan hibás tan szavainak árjával Indra áldozatát megakadályozó!
A Góvardhan-hegy, és a tehenek áldozatát szorgalmazó, hódolat neked!
(238) A hegynek és a teheneknek szóló áldozat szabályait megszabó, az áldozati felajánlást megevő!
A pásztorok hitét megerősítő, a hegynek tűnő, hatalmas alakot öltő!
(239) Góvardhan koronaékszere! Góvardhannak dicsőséget adó!
Akaratod követve őt díszítették fel a pásztorokok, néki ajánlottak ételt, és őt járták körbe (tiszteletük jeléül)!

Így végződik az 58. dal, a tizedik ének 24. fejezetének összefoglalója.

janitendra-ruṣaṁ śakra-mada-vṛṣṭi-śamonmukham |
govardhanācaloddhartas tvāṁ vande'dbhuta-vikramam ||240||
līlā-govardhana-dhara vraja-rakṣā-parāyaṇa |
bhujānantopari-nyasta-kṣmā-nibha-kṣmābhṛd-uttama ||241||
govardhana-cchatra-daṇḍa-bhujārgala mahābala |
saptāha-vidhṛtādrīndra megha-vāhana-garva-bhit ||242||
saptāhaika-pada-sthāyin vraja-kṣut-tṛḍ-nud-īkṣaṇa |
jaya bhagnendra-saṅkalpa mahā-varṣa-nivāraṇa ||243||
sva-sthāna-sthāpita-gire gopī-dadhy-akṣatārcita |
devatā-sumano-vṛṣṭi-sikta vāsava-bhīṣaṇa ||244|| (namaḥ 59)

iti daśama-skandhe paṣcaviṁśo'dhyāyaḥ ||


(240) Indra dühét kiváltó, büszkeségének záporára közömbösen feltekintő,
a Góvardhan hegyet felemelő, csodás erejű Uram, néked hódolok!
(241) Ó, Góvardhant játszi könnyedséggel megtartó! Vradzsa hős oltalmazója!
A kezedbe vett hegy olyan, akár az egész földkerekség!
(242) Góvardhan ernyőjének nyele lett izmos karod, ó nagyerejű!
Hét napig tartottad a Hegykirályt, letörve a Felhők Ura büszkeségét!
(243) Hét napig egyhelyben álló! Pillantásod messzire űzi a vradzsabéliek éhségét és szomjúságát!
Dicsőség Indra törekvéseit megsemmisítőnek, a hatalmas felhőszakadás megállítójának!
(244) Ó, a hegyet eredeti helyére visszatevő! Téged imádnak a gópík joghurt és rizs felajánlásával!
Az istenek jázmin-virág esőjével meghintett! Indrát megrettentő!

Így végződik az 59. dal, a tizedik ének 25. fejezetének összefoglalója.


2018. november 17., szombat

Bilvamangala: Góvinda-Dámódara himnusz


Bilvamaṅgala: Govinda-dāmodara-stotram

A Bhágavata-purána tizedik énekének, Krsna történetének megrendítő-gyönyörű pillanata, mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, s a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírnak utána: Govinda Dāmodara Mādhava!
A történet kezdete Nárada Muni nevéhez fűződik – ő keresi fel Kanszát Mathurában, hogy elmondja: megjósolt végzete, Vaszudév nyolcadik fia még él, Vradzsában cseperedik. Kansza nyomban Akrúrát hívatta: a jámbor Akrúra bizonnyal Mathurába tudja invitálni Vaszudév fiait, s ott majd végeznek velük! Akrúra el is utazott, hogy találkozzék Krsnával és Balarámmal. Átadta nekik Kansza meghívását, de hűen feltárta azt is, milyen cselvetésre készül a király. Másnap kora reggel a fiúk fel is szálltak Akrúra kocsijára, hogy útnak induljanak. A gópík gyötrődtek: hogy lehet, hogy az Krsna és Balarám idősebb pártfogói elengedik őket erre a veszélyes útra… hiszen a vesztükbe rohannak? Állítsuk meg őket? de hát eddig titokban találkoztunk, ha utánuk szaladunk, lelepleződünk, mindenki megtudja, hogy rajongunk érte! Ám ahogy látták, hogy a kocsi elindul, semmivel nem törődve, kétségbeesetten szaladtak után. Sukadév gószvámí így számol be a történtekről:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||


Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

A déli-indiai költő Bilvamangala a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozását fűzte költeményének refrénjébe. A vers mozaikszerű életképek, és fohászok sora: a képecskéken megannyi apró jelenet, melynek szereplői így kiáltoznak, zokognak, mormolnak, dadognak, meditálnak, korholnak vagy fohászkodnak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! Mindig, minden helyzetben zengd az Úr nevét – ez a vers alapgondolata. Ez zsong a gópíkban, és ezzel nekünk is példát mutatnak, hogy ezt zengjük boldogság vagy bánat közepette, vagy ha éppen kilátástalan helyzetbe kerülünk.

A nevek értelmezése, és a költemény rövidebb (laghu) változata e hivatkozásra kattintva olvasható.



agre kurūṇām atha pāṇḍavānāṁ
duḥśāsanenāhṛta-vastra-keśā |
kṛṣṇā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||1||


Mikor a kuruk s pándavák előtt Duhsászana megragadta ruháját s haját
Krsná, kinek nincs más ura, így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa viṣṇo madhu-kaiṭabhāre
bhaktānukampin bhagavan murāre |
trāyasva māṁ keśava lokanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||2||


Srí Krsna, Visnu, Madhu és Kaitabha ellensége, híveihez könyörületes magasztos úr, Mura végzete,
ments meg engem, ó, Késava, világok ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||


A fejőslánykák gondolatai csupán Murári lába körül forogtak, így mikor az aludtejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondogatták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatták.

ulūkhale sambhṛta-taṇḍulāṁś ca
saṅghaṭṭayantyo musalaiḥ pramugdhāḥ |
gāyanti gopyo janitānurāgā
govinda dāmodara mādhaveti ||4||


S miközben a mozsárban összegyűjtött rizst zúzzák, a teljesen meghódított
szívű gópík, kikben lángra gyúlt a szerelem, így énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A pramugdha szó pontos jelentése: megzavarodott, elájult. A versben arra utal, hogy Krsna teljesen, és végérvényesen meghódította a gópík szívét, kikben feléledt (janita) a szerelem (anurāga).

kācit karāmbhoja-puṭe niṣaṇṇaṁ
krīḍā-śukaṁ kiṁśuka-rakta-tuṇḍam |
adhyāpayām āsa saroruhākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||5||


Kezei lótusz-kelyhében ülő kis kedvencét, piros csőrű papagáját
így tanítgatta egy lótuszszemű leány: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-samūhaḥ
prati-kṣaṇaṁ piṇjara-sārikānām |
skhalad-giraṁ vācayituṁ pravṛtto
govinda dāmodara mādhaveti ||6||


A pásztorok asszonyai minden házban újra meg újra
így beszéltetik elcsukló hangon papagájaikat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

paryyaṅkikābhājam alam kumāraṁ
prasvāpayantyo’khila-gopa-kanyāḥ |
jaguḥ prabandhaṁ svara-tāla-bandhaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||


A bölcsőben fekvő fiúcskát elaltató pásztorlányok
fáradhatatlanul tapsolnak, s így dúdolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

rāmānujaṁ vīkṣaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
ābālakaṁ bālakam ājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||


Jasódá pillantása egyik fiúról a másikra rebbent, majd megragadott egy friss vaj-gombócot,
s így csalogatta kisfiát, Ráma öccsét: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||


A szépséges szavak ékességében gyönyörködő, ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ankādhirūḍhaṁ śiśu-gopa-gūḍhaṁ
stanaṁ dhayantaṁ kamalaika-kāntam |
sambodhayām āsa mudā yaśodā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||


Mikor Kamalá egyetlen ura pásztorok közt rejtőzködő gyermekként az ölébe mászott, s mellét szopta,
a boldog Jasódá így szólongatta őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kamalaika-kāntam: „Kamalá, azaz Laksmí egyetlen ura”, Visnu neve

krīḍantam antar-vrajam ātmānaṁ svaṁ
samaṁ vayasyaiḥ paśu-pāla-bālaiḥ |
premṇā yaśodā prajuhāva kṛṣṇaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||11||


Mikor Vradzsában a hasonló korú fiúkkal együtt vigyázta a jószágot,
Jasódá nagy szeretettel így hívogatta Krsnát: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

yaśodayā gāḍham ulūkhalena
go-kaṇṭha-pāśena nibadhyamānaḥ |
ruroda mandaṁ navanīta-bhojī
govinda dāmodara mādhaveti ||12||


Jasódá a tehénfékező kötéllel szorosan a mozsárhoz kötözte
a vajtolvajt, s halkan így sóhajtozott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nijāṅgaṇe kaṅkaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
āmardayat pāṇi-talena netre
govinda dāmodara mādhaveti ||13||


Krsna a kertben kuporgott, s egy karpereccel játszadozott, mikor Jasódá mama megragadott egy friss vaj-gombócot,
másik tenyerével eltakarta kisfia szemét, s így szólt hozzá: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||14||


Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ház asszonynépe a napi munka közben is csak Krsnára emlékezik.

mandāra-mūle vadanābhirāmaṁ
bimbādhare pūrita-veṇu-nādam |
go-gopa-gopī-jana-madhya-saṁsthaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||15||


A szépséges arcú neveit zengik, ki bimba-piros ajkaival fújja fuvoláját, s a korall-fa alatt áll
a tehenek, a pásztorok, s a fejőslánykák körében. Góvinda, Dámódara, Mádhava!

utthāya gopyo’para-rātra-bhoge
smṛtvā yaśodā-suta-bāla-kelim |
gāyanti proccair dadhi-manthayantyo
govinda dāmodara mādhaveti ||16||


Kora hajnalban kelve a fejőslánykák Jasódá fiacskájának gyermeki játékaira emlékeznek,
s míg az aludtejet köpülik, hangosan énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jagdho’tha datto navanīta-piṇḍo
gṛhe yaśodā vicikitsayantī |
uvāca satyaṁ vada he murāre
govinda dāmodara mādhaveti ||17||


Valaki megette a vajgombócokat! Jasódá gyanakodva így faggatózik:
mondd meg nekem az igazat, Murári! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

abhyarcya gehaṁ yuvatiḥ pravṛddha-
prema-pravāhā dadhi nirmamantha |
gāyanti gopyo’tha sakhī-sametā
govinda dāmodara mādhaveti ||18||


Egy fiatalasszony túláradó szeretet heves árjában végezte otthoni imádatát, s köpülte a vajat.
Most barátnői körében énekel: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kvacit prabhāte dadhi-pūrṇa-pātre
nikṣipya manthaṁ yuvatī mukundam |
ālokya gānaṁ vividhaṁ karoti
govinda dāmodara mādhaveti ||19||


Egy másik fejőslányka éppen leteszi a köpülőfát, ahogy megjelenik a vaj az edényben,
mikor megpillantja Mukundát, s ő is dalolni kezd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

krīḍāparaṁ bhojana-majjanārthaṁ
hitaiṣiṇī strī tanujaṁ yaśodā |
ājūhavat prema-pari-plutākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||20||


A szeretettől csillogó szemű Jasódá, aki csak fiacskája javára gondolt,
így hívogatta vacsorázni és fürödni a játékba belefeledkezett fiacskáját: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||21||


Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vihāya nidrām aruṇodaye ca
vidhāya kṛtyāni ca vipramukhyāḥ |
vedāvasāne prapaṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||22||


Hajnalban, az álmokat maguk mögött hagyva s kötelességeiknek eleget téve a bráhmanák gyöngyei
a védamantrák zengése után mindig ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvane gopa-gaṇāś ca gopyo
vilokya govinda-viyoga-khinnam |
rādhāṁ jaguḥ sāśru-vilocanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||23||


Vrndávanban a pásztorok és fejőslánykák látva a Góvindától való elválás mélységes bánatát,
könnyben úszó szemmel így énekelnek Rádhának: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prabhāta-sañcāra-gatā nu gāvas
tad-rakṣaṇārthaṁ tanayaṁ yaśodā |
prābodhayat pāṇi-talena mandaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||24||


A tehenek pirkadatkor útnak indulnak a legelőre, Jasódá pedig fiacskáját, a kis pásztorlegényt
ébresztgeti lágyan simogatva őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

pravāla-śobhā iva dīrgha-keśā
vātāmbu-parṇāśana-pūta-dehāḥ |
mūle tarūṇāṁ munayaḥ paṭhanti
govinda dāmodara mādhaveti ||25||


A levegővel, vízzel és falevelekkel táplálkozó, megtisztult vezeklők hosszú haja korallként tündököl.
Ott ülnek ők a fák tövében, és ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśāṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣikta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||26||


Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodtak Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Bilvamangala költeményének refrénje a Bhágavata-purána e versének (10.39.31.) részlete.

gopī kadācin maṇi-piñjara-sthaṁ
śukaṁ vaco vācayituṁ pravṛttā |
ānanda-kanda vraja-candra kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti ||27||


Egy fejőslányka a drágaköves kalitkában lakó papagáját e nevekre tanítgatja:
Gyönyör forrása! Vradzsa holdja! Krsna! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

go-vatsa-bālaiḥ śiśu-kāka-pakṣaṁ
badhnantam ambhoja-dalāyatākṣam |
uvāca mātā cibukaṁ gṛhītvā
govinda dāmodara mādhaveti ||28||


A lótuszszemű legényke egy pásztorfiú haját éppen a borjú farkához csomózta, ám
anyja rajtakapta őt, s az állát fölemelve így szólt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A kāka-pakṣam kifejezés szó szerint varjúszárnyat jelent, a fiatal fiúk oldalt meghagyott hosszú hajára utal.

prabhāta-kāle vara-vallavaughā
go-rakṣaṇārthaṁ dhṛta-vetra-daṇḍāḥ |
ākārayāmāsur anantam ādyam
govinda dāmodara mādhaveti ||29||


Hajnalban kezükben botjaikkal megjelentek a pásztorok, hogy vigyázzanak a jószágra.
Így invitálták a Végtelen, Őseredeti urat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jalāśaye kāliya-mardanāya
yadā kadambād apatan murārīḥ |
gopāṇganāś cukruśur etya gopā
govinda dāmodara mādhaveti ||30||


Mikor Murári a kadamba-fáról a vízbe ugrott, hogy elpusztítsa Kálija kígyót,
a pásztorok leányai és fiai mind odasereglettek, s így jajgattak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūram āsādya yadā mukundaś
cāpotsavārthaṁ mathurāṁ praviṣṭaḥ |
tadā sa paurair jayatīty abhāṣi
govinda dāmodara mādhaveti ||31||


Mukunda Akrúra mellé ülve útnak indult, hogy részt vegyen az íj-áldozaton. Mikor megérkezett Mathurába,
a polgárok így kiáltoztak: Dicsőség néked, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kaṁsasya dūtena yadaiva nītau
vṛndāvanāntād vasudeva-sūnau |
ruroda gopī bhavanasya madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||32||


Amikor Kansza küldötte magával vitte Vaszudév mindkét fiát Vrndávanból,
akkor egy gópí otthonában zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sarovare kāliya-nāga-baddhaṁ
śiśuṁ yaśodā-tanayaṁ niśamya |
cakrur luṭantyaḥ pathi gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||33||


Kálija-kígyó már egészen rácsavarodott Jasódá fiacskájára a tó közepén –
a hír hallatán a pásztorfiúk kétségbeesetten roskadtak az út porába: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūra-yāne yadu-vaṁśa-nāthaṁ
saṁgacchamānaṁ mathurāṁ nirīkṣya |
ūcur viyogāt kila gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||34||


Rádöbbenve, hogy a Jaduk vezére Akrúra kocsiján Mathurába indul,
az elválás fájdalmában a pásztorlányok így kiáltoztak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

cakranda gopī nalinī-vanānte
kṛṣṇena hīnā kusume śayānā |
praphulla-nīlotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||35||


A lótusz-erdő szélén egy Krsnától megfosztott gópí a virágok közt feküdt, s keservesen zokogott
tágranyílt kék-lótusz szemeiből peregtek a könnyek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

mātā-pitṛbhyāṁ parivāryamāṇā
gehaṁ praviṣṭā vilalāpa gopī |
āgatya māṁ pālaya viśvanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||36||


Egy anyja és apja által szigorúan ellenőrzött gópí otthonába érve így sóhajtott:
Hazaértem. Oltalmazz engem, Mindenség ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvana-sthaṁ harim āśu buddhvā
gopī gatā kāpi vanaṁ niśāyām |
tatrāpy adṛṣṭvāti-bhayād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||37||


Az éjszaka közepén egy gópí megtudta, hogy a vrndávani Hari az erdőben van, hát nyomban odasietett.
Nem találta meg, s félelemtől reszketve így szólongatta: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānā nilaye nije’pi
nāmāni viṣṇoḥ pravadanti martyāḥ |
te niścitaṁ tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||38||


A halandók, kik saját házaikban kényelmesen heverésznek, s ott mondogatják Visnu e neveit,
még ők is kétségtelen üdvösségre jutnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az üdvösséget a vers a tan-mayatā fogalommal írja le: „őbelőle állóság”.

sā nīrajākṣīm avalokya rādhāṁ
ruroda govinda-viyoga-khinnām |
sakhī praphullotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||39||


Góvindától való elválás kínjától szenvedő lótuszszemű Rádhát látva
zokogó barátnője tágranyílt lótusz szemeiből is könnyek hullottak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||40||


Ó, nyelvem, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akṣara: e szövegösszefüggésben szót, beszédet jelent, ám elsődleges jelentésében a-kṣara mozdíthatatlan, nem múlandó, a Legfelsőbb jelzője.

ātyantika-vyādhiharaṁ janānāṁ
cikitsakaṁ veda-vido vadanti |
saṁsāra-tāpa-traya-nāśa-bījaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||41||


Az emberek legsúlyosabb betegségét gyógyító orvosságról a védákat ismerő bölcsek így beszélnek:
íme a létforgatag szenvedését megszüntető gyógyír – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tātājñayā gacchati rāmacandre
sa-lakṣmaṇe’raṇyacaye sa-sīte |
cakranda rāmasya nijā janitrī
govinda dāmodara mādhaveti ||42||


Miután Rámacsandra apja parancsára az erdei száműzetésbe indult Szítával és Laksmannal,
édesanyja így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ekākinī daṇḍaka-kānanāntāt
sā nīyamānā daśakandhareṇa |
sītā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||43||


Mikor a Dandaka-erdőből a tízfejű Rávana elrabolta
Szítát, ő, aki nem ismer más férjet így sikoltott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Más szövegváltozatban (jelentésmódosulás nélkül) a harmadik páda akrośat szava helyett akrandat áll.

rāmād viyuktā janakātmajā sā
vicintayantī hṛdi rāma-rūpam |
ruroda sītā raghunātha pāhi
govinda dāmodara mādhaveti ||44||


Dzsanaka leánya, kit elszakítottak férjétől szívében Ráma alakját idézte fel,
s így sóhajtozott: Ó, Raghunáth, oltalmazz engem! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prasīda viṣṇo raghu-vaṁśa-nātha
surāsurāṇāṁ sukha-duḥkha-heto |
ruroda sītā tu samudra-madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||45||


Könyörgök uram, Visnu! Raghu dinasztia feje! Az istenek és démonok örömének és bánatának forrása!
Így fohászkodott Szítá az óceán közepén: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

antar-jale grāha-gṛhīta-pādo
visṛṣṭa-vikliṣṭa-samasta-bandhuḥ |
tadā gajendro nitarāṁ jagāda
govinda dāmodara mādhaveti ||46||


Mikor megragadták a lábát, elkergették és gyötörték társait,
Gadzséndra, az elefántok királya így fohászkodott szüntelen: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

haṁsadhvajaḥ śaṇkha-yuto dadarśa
putraṁ kaṭāhe prapatantam enam |
puṇyāni nāmāni harer japantaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||47||


Hanszadhvadzsa papja, Sankha társaságában figyelte üstbe eső fiát,
ki e szent neveket zengte: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A történet akkoriban esett meg, mikor Judhisthir király koronázására készültek. A koronázás előtt szabadjára engednek egy fehér lovat, és amerre a ló halad, azt a földet a ló nyomában haladó sereg meghódoltatja – az ott lakók adófizetőkké válnak, vagy szembefordulnak a leendő uralkodóval. Csampá királya Hanszadhvadzsa szembeszállt Judhisthir seregével. Szigorú rendeletben szabta meg, hogy minden ksatrija gyűljön össze a csatára, s hozzátette: forró olajban égessék meg mindazokat, akik nem engedelmeskednének parancsának. A király egyik fia, Szudhanvá nem jelent meg a kellő időben, ezért főpapjai, Likhita és Sankha rávették a Hanszadhvadzsát, hogy statuáljon példát a saját fián. Ám amint a forró olajjal teli üstbe lökték Szudhanvát, ő Visnu neveit zengte (az uralkodó és családja is vaisnava volt), s mindenki meglepetésére épen és egészségesen lépett ki az üstből. Végül Krsna összebékítette Hanszadhvadzsát és a pándavákat.

durvāsaso vākyam upetya kṛṣṇā
sā cābravīt kānana-vāsinīśam |
antaḥpraviṣṭaṁ manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||48||


Durvászá szavait hallván a bajba került Draupadí az erdőlakók Istenét szólította,
gondolataiban a szívben lakozó Úrnak áldozva: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dhyeyaḥ sadā yogibhir aprameyaḥ
cintā-haraś cintita-pārijātaḥ |
kastūrikā-kalpita-nīla-varṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||49||


A jógík mindörökké őrajta meditálnak, bár teljességgel kifürkészhetetlen. Megfoszt minden aggodalomtól, hiszen ő a vágyak kívánságteljesítő fája.
Testének színe sötétkék, akár a mósusz – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

saṁsāre-kūpe patito’tyagādhe
mohāndha-pūrṇe viṣayābhitapte |
karāvalambaṁ mama dehi viṣṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||50||


A létforgatag mélységesen mély kútjába zuhantam, hol az illúzió vaksötétje honol, és az érzéki élvezetek perzselnek.
Nyújtsd segítő kezed felém, óh Visnu! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||51||


Ó, nyelvem, csupán annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
nagy odaadással, csak e neveket ismételd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bhajasva mantraṁ bhava-bandha-muktyai
jihve rasajñe su-labhaṁ manojñam |
dvaipāyanādyair munibhiḥ prajaptam
govinda dāmodara mādhaveti ||52||


Ó, nyelvem, ízek ismerője! Hogy megszabadulhass a lét kötelékeitől, imádd a vonzó, s oly könnyedén elérhető mantrát,
mit a Vjásza vezette bölcsek is mormolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopāla vaṁśīdhara rūpa-sindho
lokeśa nārāyaṇa dīna-bandho |
ucca-svarais tvaṁ vada sarvadaiva
govinda dāmodara mādhaveti ||53||


Gópál! Fuvolás! Szépség óceánja, Világok ura! Nárájan! Elesettek barátja!
Zengd mindig hangosan az Úr neveit! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||54||


Ó, nyelvem! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||


Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||


A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||


Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.
Fohászkodott: a versben szereplő ājuhāva ige voltaképpen invitálást jelent. A szó (āhu) az áldozat bemutatásával kapcsolatos, használják „áldozni” értelemben is, s mikor az áldozat közepette szólítják az Urat, ez a hívás, szólongatás az „āhu”. Kedves Krsnám, megadom magam, a tiéd vagyok, történjék minden tetszésed szerint! – erre a sóhajra, erre a fohászra utal a vers.

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||58||


Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||59||


Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||60||


Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopī-janāhlāda-kara vrajeśa
go-cāraṇāraṇya-kṛta-praveśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||61||


Fejőslánykák boldogsága! Vradzsa ura! Eljöttél az erdőbe, hogy legeltesd jószágaid!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prāṇeśa viśvambhara kaiṭabhāre
vaikuṇṭha nāṛāyaṇa cakra-pāṇe |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||62||


Életem ura! Mindenség fenntartója! Kaitabha végromlása! Vaikuntha! Nárájan! Csakrapáni!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Csakrapáni: Aki a csakra-fegyvert tartja kezében.

hare murāre madhusūdanādya
śrī rāma sītāvara rāvaṇāre |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||63||


Hari! Mura és Madhu végzete! Őseredeti úr! Srí Ráma! Szítá választottja! Rávana legyőzője!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī yādavendrādridharāmbujākṣa
go-gopa-gopī-sukha-dāna-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||64||


Jaduk vezére! Hegyemelő! Lótusz-szemű! Oly rátermetten teszed boldoggá a teheneket, pásztoraikat s a fejőslánykákat!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dharābharottāraṇa-gopa-veśa
vihāra-līlā-kṛta-bandhu-śeṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||65||


Tehenészlegény képében szabadítod meg a Földet terheitől! Játékos kedvteléseidben Ananta-sésa lett a társad!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bakī-bakāghāsura-dhenukāre
keśī-tṛṇāvarta-vighāta-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||66||


Pútaná, Baka, Agha és Dhénuka démonok végzete! Kési és Trnávarta elpusztítója!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī jānakī-jīvana rāmacandra
niśācarāre bharatāgrajeśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||67||


Dzsánakí szeme fénye! Rámacsandra! Az éjjeljáró démonok végzete! Bharata bátyjaura!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nārāyaṇānanta hare nṛsiṁha
prahlāda-bādhāhara he kṛpālo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||68||


Nárájan! Ananta! Hari! Nrszinha! Könyörületes úr, ki megszabadítottad Prahládot gyötrelmeitől!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

līlā-manuṣyākṛti-rāma-rūpa
pratāpa-dāsīkṛta-sarva-bhūpa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||69||


Uram, Ráma, ki játékosan emberi formát öltesz, s vitézségeddel meghódolttad a föld királyait!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||70||


Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vaktuṁ samartho’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||71||


Mondhatnák, mégsem zengi senki sem, az emberek inkább a nyomorúság felé fordulnak!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

2018. augusztus 11., szombat

Upadésámrta 9-11. – távlatok


vaikuṇṭāj janito varā madhu-purī tatrāpi rāsotsavād
vṛndāraṇyam udāra-pāṇi-ramaṇāt tatrāpi govardhanaḥ |
rādhā-kuṇḍam ihāpi gokula-pateḥ premāmṛtāplāvanāt
kuryād asya virājato giri-taṭe sevāṁ vivekī na kaḥ ||9||


Vaikunthánál jobb Mathurá, a születés miatt. Annál is jobb Vrndá erdeje, a rásza-ünnep okán.
Kiválóbb annál Góvardhan, mert a magasba emelte s a szerelmes kedvtelések miatt is.
S bizony annál is jobb Rádhá tavacskája, Gókula ura szerelme nektárjának túláradása folytán.
Ki az a tisztánlátó, ki ne szolgálná a hegy lábánál tündöklőt?

A költemény utolsó strófái a távlatokat villantják fel. A kilencedik versszak elsődleges jelentésében helyekről szól: Vaikuntha, Mathurá, Vrndávan, Góvardhan, Rádhá-kund – ám voltaképpen különféle istenkoncepciókat sorakoztat egymás mellé. Összefonódik a hely, és a hitem megélésének módja és iránya. Magától értetődő ez az összefonódás az óind gondolkodásban: a szanszkrt nyelvben a hitet jelentő szó (nisthá) is az áll, tartózkodik valahol jelentésű szthá igei gyökből származik, éppen úgy, ahogy a magyar nyelvben is összekapcsolódik a minőség és a lokáció; gondoljunk csak a helyes, helytelen szavainkra.
Ám ne feledjük azt sem, hogy az óind világlátás nem kizáró, inkább integráló. A vallás a mindenséget magában foglaló isteni forma mellkasa, a vallástalanság a háta. (Bhág. 2.1.32.) Vagy emlékezhetünk a Gítá 12. fejezetére: a tökéletesség csúcsa, ha egyhegyű figyelemmel, csak Istenre gondolva, őt látva él az ember… ám ha ez ma nem magától értetődően természetes, semmi gond, ne ezt erőltesd, pláne ne mímeld, fordítsd inkább figyelmed a bhakti-jóga szádhanái felé. S ez nem valamiféle pótcselekvés a tökéletesség helyett – a szádhana a beteljesedés gyakorlati lépései. Erre utal, hogy e helyen Krsna Dhananydzsajaként, gazdagság meghódítójaként szólítja meg Ardzsunát, utalva arra, hogy a gyakorló a legnagyobb kincs birtokába juthat. Ám az sem gond, ha ezt sem érzi testhezállónak, akkor végezze munkáját Istennek ajánlva, vagy dolgozzon másokért, hogy megélhesse az adás örömét, s hogy nem ő a középpont. Mindegyik tevékenység helyes, sőt, a legjobb annak, aki a saját természete szerint cselekszik, ám a felsorolás mégis kirajzolja a bejárható utat, és felmutatja az egyre magasabb eszményeket.

Így tesz versünk is. Fokról-fokra halad, mintha koncentrikus körökben lépkednénk egyre beljebb. (A hangulat a hindu esküvői szertartást idézi, ahol a házasulandók hét fogadalmat téve hét körön át haladnak a középpont felé.) Vaikuntha az Isten-tudat világa, ahol a fenséges Urat imádják tiszta szívű hívei.
A következő kör, a következő szféra Mathurá környéke. Nem csupán a város, hanem a vidék… ahol Krsna született, s ami a bensőséges hangulatú lílák helyszíne. Az isten-tudaton túl a Krsna-koncepció felé fordul a figyelem, ám nem a Bhagavad-gítát elzengő tanító Krsnára, Dváraká uralkodójára, hanem Mathurá megmentőjére, a pásztorok barátjára.
Majd tovább szűkül a fókusz Vrndá erdejére, s a gópík-kedvese Krsnára. Néhány lépéssel eljutottunk a fenséges imádat körétől a rajongó szeretet szerelmes hangulatáig.
Ám úgy tűnik, mintha a következő lépés tágítana a körön: Vrndá erdeje után Góvardhant említi a vers… a Góvardhan-hegy magasba emelése pedig az oltalmazó Krsnára emlékezés hangulata. Vajon miért következne az oltalmazó Krsna a rásza-tánc meghitt játéka után? A Góvardhan kiválóságának indoklása szó szerint így hangzik: udāra-pāṇi-ramaṇāt, azaz magas-kéz-örvendeztetés miatt. A magas-kéz, azaz magasbaemelés lehet a hegy felemelésére tett utalás, ám felmerül egy másik értelmezési lehetőség is. Az udāra nagylelkűt is jelent, így a udāra-pāṇi nagylelkű kézzel, bőkezűen áradóként a megörvendeztetés jelzője lesz, s ez így már a rásza-tánc folytatására tett utalás, mikor Krsna Rádhát ragadja ki a tánc köréből. Góvardhan jelentősége, hogy ez a hely az isteni pár találkáinak színtere. „Rádhá szerelmes civódásának büszke szavai, füldíszének elhervadt lótusza, (Krsna) fejékéből kihullott pávatollak, ligeteidben a fekhely tetején a Vaidzsajantí füzér szétgurult virágjai – ezek díszítik tested, óh, Góvardhan, kérlek, gyarapítsd mindig boldogságunkat!” (Rúpa gószvámí: Dvitíja Góvardhanástaka, 8.)
Egyre beljebb haladunk a körökön, fókuszáljuk Istenről alkotott képünket. Vaikunthán Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, majd Mathuránáth, Gópínáth után Rádháraman Krsnával találkozunk. Ám a középpontban Rádhikát találjuk, erre utal a Rádhá-kund Rádhá tavacskája. Raghunáth dász gószvámí, aki a távlat atyamestere a Csaitanja-követő vaisnavák közt, így fogalmazza meg ezt a Bánat bokrétájában:

āśā-bharair amṛta-sindhu-mayaiḥ kathañcit
kālo mayātigamitaḥ kila sāmprataṁ hi |
tvaṁ cet kṛpāṁ mayi vidhāsyasi naiva kiṁ me
prāṇair vrajena ca varoru bakāriṇāpi ||

„A nektáróceánra sóvárogva ezidáig csak elütöttem az időt valahogy, de ennek vége!
Ha te nem leszel kegyes hozzám, Combjaszép, semmit sem ér az életem, nem kell Vradzsa, de még Baka ellensége sem!” (Vilápa-kuszumánydzsali 102.)

Srídhar Mahárádzs így interpretálja e verset: „Egy remény éltet, ez tart életben. E reménység jegyében telnek napjaim, így vonszolom magam, át e nyomorúságos időkön. A reménység nektári óceánja tart a vonzásában. Ez éltet, csakhogy a türelmem a végére járt, nem bírok tovább várni. Ha nem mutatsz kegyet irántam ebben a minutában, akkor végem van. Örökre vége mindennek, élni sem akarok tovább. Kegyed nélkül minden haszontalan, egy percig sem bírom tovább. Vrndávan még az életemnél is kedvesebb számomra, de most attól is irtózom! Mily kínzó, gyötrelmes érzés! Már Krsnából is elegem van, hogy mást ne említsek. Szégyen ezt mondani, de őt sem tudom szeretni, amíg bizalmas szolgáid táborába be nem fogadsz.”
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

karmibhyaḥ parito hareḥ priyatayā vyaktiṁ yayur jñāninas
tebhyo jñāna-vimukta-bhakti-paramāḥ premaikaniṣṭhās tataḥ |
tebhyas tāḥ paśu-pāla-paṅkaja-dṛśas tābhyo 'pi sā rādhikā
preṣṭhā tadvad iyaṁ tadīya-sarasī taṁ nāśrayet kaḥ krtī ||10||


Nyilvánvaló, hogy a rítusok követőit minden tekintetben (felülmúlják) a Harit szerető bölcsek.
(Kiválóbbak) náluk az elméleteket maguk mögött hagyó, a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták.
(Legkiválóbbak) a lótuszszemű pásztorfiú (kedvesei), s közülük is Rádhiká az első.
Ugyanúgy kedves az ő tavacskája is, s van-e áldott ember, (aki) ne keresné ennek oltalmát?

Miért a Rádhá-kund (Rádhá tavacskája), azaz a Rádhával kapcsolatba hozó meditáció a legbensőségesebb? – merül fel a kérdés az előző strófa kapcsán. Ez és a következő vers e kérdést válaszolja meg. Távolról indít – míg az előző strófa az istenkoncepciókat tekinti át, e vers a hívek különféle csoportjait veszi számba. Szorosan összefügg az előző strófával, nyelvtanilag is, hiszen az előző vers „jobb” (vara) szava utal az összehasonlításra itt is.
Karmí, azaz cselekvő – mondja a vers, ami jelentheti az anyagi tetteket végzőket, s a rítusok végzőit egyaránt. Mert a vers az Isten felé fordulókat sorolja, így a fordításban az utóbbi jelentést vettem figyelembe. A szó önmagában nem minősít, ám gyakran használják a viszonzásvágy reményében történő Isten felé fordulás mentalitásának leírására. A Harit szerető bölcsek számára már mindegy, van-e viszonzás, vagy sem. A bölcsekről így szól a Gítában Krsna: „Négyféle jámbor ember imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő (ārtaḥ), a kíváncsi (jijñāsuḥ), a vagyonvágyó (arthārthī) és a bölcs (jñānī)” (Bg. 7.16.) – majd hozzáteszi: közülük is az egyhegyű odaadással (eka-bhakti) felé forduló bölcs a legkiválóbb, mert mindig kapcsolatban áll vele. Ennél szűkebb kör a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták. Róluk Rúpa gószvámí azt mondja: jñāna-vimukta („tudás-megszabadult”). A szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető. A jñāna jelentése tudás, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos tudás. Srídhar Szvámí kommentárjában például a jñāna a szentírásokon alapuló (śāstrīya) tudás, míg mellette a vijñāna a közvetlen, személyes tapasztalat, megértés, megélés (anubhava). A vimukta jelentése megszabadult, így a jñāna-vimukta jelenthet a lelki tudás által (a világi kötelékektől) megszabadultat, és az elméleteket, a pusztán írásokon alapuló tudás magunk mögött hagyását, meghaladását is.
Ha a raszákat sorra vesszük, a legbensőségesebb, a legsokszínűbb köztük a szerelem hangulata, így a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták közt a gópík kötődnek a legváltozatosabb módon Krsnához. A gópík koronaékszere Rádhiká, ezért tekinthető a végső célnak a Rádhá-dászjam, Rádhiká szolgálata.
Miként az előző strófánál, itt is fontos megemlíteni, hogy a távlatokról van szó. Nem másolható, mímelhető, és nem erőltethető, bármennyire szép, s ezért vonzó is.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

kṛṣṇasyoccaiḥ praṇaya-vasatiḥ preyasībhyo 'pi rādhā
kuṇḍam cāsyā munibhir abhitas tādṛg eva vyadhāyi |
yat preṣṭhair apy alam asulabhaṁ kiṁ punar bhakti-bhājāṁ
tat premedaṁ sakṛd api saraḥ snātur āviṣkaroti ||11||


Krsna kedveseinél is (jelentősebb) a szeretet hajléka, Rádhá.
A bölcsek megállapítják, hogy tavacskája teljes mértékben hasonlatos (őhozzá).
Ami még a legkedvesebbeknek is nehezen elérhető, hát még azoknak, akik most szentelődnek a bhaktinak.
(Ám) az a szeretet feltárul annak, aki csak egyszer is megmártózik e tóban.

„A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség tudatával kevert az egyik, a kévalá (teljes, tökéletes) a másik.” – áll a Csaitanja-csaritámrtában (2.19.192.) A legkedvesebbek a kévalá, a teljes ragaszkodás útját járják, míg mások számára („akik most szentelődnek a bhaktinak”) a Krsna iránti ragaszkodás a fenség tudatával elegyített.
A Rádhá tavacskájában való megmártózás a Rádhá-dászjam megélését jelenti… s ez még e legkedvesebbek számára is nehezen elérhető.
A versmérték: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem).

2013. június 15., szombat

aki mindig Vrndávanban marad


Kérdés: Mit jelent Nandakumár Krsna?

Bhakti Kamala Tírtha válasza: Az a Krsna, aki soha nem megy el Vrndávanból. Mindig ott van. Nanda Mahárádzs kisfia mindig ott van Vrndávanban.

Ki az, aki elmegy Vrndávanból? Vászudév Krsna, a mindenség („vászudévah szarvam iti” – Vászudéva a minden, Bg. 7.19.), az Abszolút, a Legfelsőbb, a Minden. Ő elmegy Vrndávanból. Vászudév Krsna a herceg, aki elmegy Mathurába és ott hódít. Legyőzi először az ellenfeleit, majd meghódítja a városi hölgyek szívét, miként korábban a falusi lánykákét. Aztán még távolabbi, még magasztosabb, amikor Dvárakában ő Dvárakésa, Dváraká ura, s ekkor királyi pompában imádják. Mathurában ifjú herceg, mindenki szeme fénye, Vrndávanban pedig a tehenek őrzőjeként gondolnak rá, ő Góvinda, a kis pásztorfiú. Csak ránéznek, és ő mindenkire örömöt sugároz. Góvinda, aki viszonozza a hívek lelki érzelmeit. Ez a Krsna soha nem megy el Vrndávanból.

Ennek misztikus története az, amikor eljön Akrúra Mathurából, hogy magával vigye Krsnát és Balarámot. Vrndávan határában leszáll a kocsiról, és elmegy ájtatos fürdőt venni a Jamuná vizében, ám Krsna és Balarám ott maradnak a szekéren. Akrúra meditál, elmondja a gájatrít, és hirtelen a vízben meglátja Krsnát: „De hát én a kocsin hagytam őket!” – visszaszalad a kocsihoz, s valóban, ott ülnek mindketten. Ekkor végképp zavarba jön, újra a vízhez fut, és a vízben is őket látja. Aki nem megy el, az Gópakumár, vagy Nandakumár Krsna, ő mindig Vrndávanban marad. Aki pedig elmegy, az Krsnának egy másik kiterjedése, másik aspektusa. Krsna nem képes elhagyni Vrndávant.

Mondjatok erre még példát, hogy valaki látszólag elmegy, de valahogy mégsem megy el! Most nem kell Krsnára gondolni, holott mindenki buzgón Krsnára gondol... Igen! Mikor Szítát elrabolja Rávana, mindenki azt hiszi, hogy Rámacsandra hitvesét elrabolta a gonosz király. De nem! Csupán illuzórikus kép az, akit elvihetett Rávana. Miképpen is érhetne bármi ártalmas, vagy gonosz Szítához, a szerencse Istennőjéhez, Ráma hitveséhez?! Ez lehetetlen. Ez nagyon hasonló elrendezés, látszólag igen, valójában mégsem.

Miképpen igaz, hogy jelen van Krsna, s eközben mégis távol van, s hogyan nem hagyja el Vrndávant – ez valószínűleg az emberi ész számára örök titok marad. Filozófiailag az acsintja-bhédábhéda-tattvával mindent meg lehet magyarázni, bármilyen felfoghatatlan az egyidejű azonosság és különbözőség. Ám ez csupán az ész kutatása, a logika kutatása számára nyújthat táplálékot. A szív elégedettsége az, ha megleljük a saját helyünket Krsna közelében: és amikor a Te szívedből soha többé nem tud elszökni Krsna, hogyha oly csodálatos Vrndávant teremtesz a szívedben, hogy képtelen onnan elmenni, akkor – azt hiszem – a bhakta célba ért!


(elhangzott 1999 őszén, Hásságyon)

2013. április 27., szombat

imádjátok Krsnát!


Rámánanda Ráj drámájában, a Srí Dzsagannáth-vallabhában ez az első dal Krsnáról:

mṛdula-malayaja-pavana-taralita-cikura-parigata-kalapakam |

saci-taralita-nayana-manmatha-śaṅku-saṅkula-citta-sundarī-jana-janita-kautukam ||

A Malaja-hegy felől fújdogáló lágy szellő a hajába tűzött pávatollat lengeti. 

A szerelemisten nyilaival átjárt szívű szépségekben felébred a vágyódás, és szemük sarkából újra meg újra reápillantanak.

manasija-keli-nandita-mānasam
bhajata madhuripum indu-sundara-ballavī-mukha-lālasam ||

Szívét a szerelmes játékok vidítják fel.
Imádjátok Krsnát, ki belefeledkezett a hold-arcú fejőslánykák látványába.

laghu-taralita-kandharaṁ hasita-nava-sundaram 

gajapati-pratāparudra-hṛdayānugatam anudinam
sa-rasaṁ racayati rāmānanda-rāya iti cāru ||

E mosolygó, ifjú szépség, ki finoman ingatja fejét 

költözzön mindörökre Gadzsapati Pratáparudra király szívébe!
Rámánanda Ráj komponálta e dalt, fogadd hát uram jó szívvel!

Rámánanda Ráj az orisszai király, Pratáparudra bizalmas tanácsadója volt. Egy ideig az ország déli területeinek kormányzójaként szolgálta uralkodóját. Már ekkor jeles bhaktaként ismerték, így mikor Csaitanja Maháprabhu dél-indiai zarándokútjára indult, Szárvabhauma Bhattácsárja javaslatára őt is felkereste. Csaitanja tanácsát követve Rámánanda Ráj később lemondott hivataláról, és ismét Puríba költözött, ahol Csaitanja egyik legbensőségesebb társa lett.
A király felkérésére írta ötfelvonásos művét, a Dzsagannáth-vallabhát. A darabban számos dal is elhangzik, s ezek végén a kor szokásának megfelelően a szerző rendre a királynak ajánlja alkotását. Csaitanja Maháprabhu nagyra becsülte Rámánanda darabját, verseit Dzsajadév és Bilvamangal költeményeivel együtt idézte.
A fenti dal a mű elején, közvetlenül a bevezető áldáskérés után hangzik el. A dal refrénje a második strófa: „Szívét a szerelmes játékok vidítják fel. Imádjátok Krsnát…” Kit imádjunk? Hívei a Legfelsőbbre Teremtőként, gondoskodó Atyaként, az ellenség felett győzedelmeskedő Uralkodóként gondolnak, Rámánanda azonban az isteni fenséget feledve a játékos Krsnáért rajong… kinek elbűvölte szívét Rádhiká szépsége.
A Malaja-hegy felől fújó, szantálillattal teli déli szellő a szerelem szimbóluma. A pávatoll a győzelem jelképe (lévén a páva Kárttikéja, a hadisten hátasa) is, így a pávatollat lágyan ringató déli szellő a szerelem beteljesedését sejteti. A fejőslánykák szerelmes oldalpillantásokat vetnek Krsnára, aki karmestere a mindenségnek: ahogy mosolyogva fejét ingatja, úgy fúj a szél, rebbennek a gópík szemei, s ébred vágyódás a szívükben – Krsna pedig boldogan feledkezik bele a pásztorlánykák orcájának látványába.
Ő az imádandó Isten – dalolja Rámánanda Ráj.

2011. december 10., szombat

Haré Krsna!


Az alábbi versek Prabódhánanda Szaraszvatí művéből, a Srí Vrndávana-mahimámrtából valók. (17.87-89.)


pragāyan naṭann uddhasan vā luṭhan vā
pradhāvan rudan sampatan mūrcchito vā |
kadā vā mahā-prema-mādhvī-madāndhaś
cariṣyāmi vṛndāvane loka-bāhyaḥ ||

Énekelve, táncolva, felkacagva, vagy a földön hemperegve, futva, zokogva, vagy ájultan a földre omolva –
vajon mikor kóborlok majd Vrndávanban, a rajongó szeretet mézédes mámorától vakon, a világról megfeledkezve?

A negyedik sor utolsó szava, a loka-bāhyaḥ („világon kívüli”, „világtól idegen”) kettős értelmű. Általában „kívülálló” értelemben használják, azaz a világ kívülállóként tekint a költőre, ám a következő vers más jelentést is sugall: vajon mikor érzem majd magam kívülállóként, nem e világhoz tartozóként?

na lokaṁ na dharmaṁ na gehaṁ na dehaṁ
na nindāṁ stutiṁ nāpi saukhyaṁ na duḥkham |
vijānan kim apy unmadaḥ prema-mādhvyā
graha-grasta-vat karhi vṛndāvane syām ||

A világot, a vallásos kötelességeimet, az otthont és testemet feledve, szidalmak vagy dicséret
által nem háborítva, vajon mikor tesz mámorossá a rajongó szeretet mézbora, s élhetek Vrndávanban, megszállottként?

A graha (megmarkoló) gonosz démon, mely ha megszállja (grasta) az embert, görcsös rángásokat okoz.

hare kṛṣṇa kṛṣṇeti kṛṣṇeti mukhyān
mahāścarya-nāmāvalī-siddha-mantrān |
kṛpā-mūrti-caitanya-devopagītān
kadābhyasya vṛndāvane syāṁ kṛtārthaḥ ||

„Haré Krsna! Krsna, Krsna!” A szent nevek e csodálatos füzérét, e tökéletes mantrákat
a megtestesült könyörület, Srí Csaitanja-déva énekelte. Mikor nyerem el az isteni szeretetet Vrndávanban, e mantrát ismételve?

A vers vége szó szerinti fordításban: mikor (kadā) lehetek (syām) megtett szándékú (azaz célbaért, kṛta-arthaḥ)?, a célra pedig az előző strófák utalnak: prema, a rajongó szeretet.
A versmérték bhujaṅgaprayāta (kígyósiklás): υ – – υ – – υ – – υ – –

2011. február 5., szombat

a korona Krsna fején


Csaitanja Maháprabhu így oktatja Rúpa gószvámít:

A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van,
a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik.
Az alábbiakban a bhakti kétfajta módjáról szól Csaitanja, az egyiket a fenség (aiśvarya) tudata jellemzi. A hívő tudatában van Isten istenségével, így magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző),
míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják.
A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretet,
míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (jellemzi) a kévalá bhakti útját.
A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket,
ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.
(Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.)

Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők
hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát.
Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

Önkéntelenül adódna a következtetés: forduljunk a kévalá bhakti felé, hiszen az a legmagasabb rendű, feledkezzünk meg az isteni fenségről mi is! Tetszetős gondolat, ám elhamarkodott. Ha nem ismerjük fel Isten istenségét, ha nem tesszük fel Krsna fejére a koronát, akkor csupán evilági gondolkodásunk mintáit követve mímeljük a bhaktit. Először fel kell ismerjük miként hatja át az isteni létezés a világot, miként tartozik minden mozgó és mozdulatlan Istenhez. Ezután juthatunk az Isten-tudaton túl, a játékos abszolút szépség koncepciójához, Krsnához.

2010. szeptember 25., szombat

Rádhá-Madana-móhan


jayatāṁ suratau paṅgor
mama manda-mater gatī |
mat-sarvasva-padāmbhojau
rādhā-madana-mohanau ||

jayatām – győzedelmeskedjenek [kettesszám]!; suratau – könyörületesek [kettesszám]; paṅgoḥ – bénáé; mama – enyém; manda-mateḥ – ostoba értelműé; gatī – oltalmaim [kettesszám]; mad-sarvasva – az én mindenem; pada-ambhojau – láb-lótusza; rādhā-madana-mohanau – Rádhá és Madana-móhan

Dicsőség néked könyörületes (isteni pár), e béna és ostoba (egyedüli) oltalma,
Rádhá és Madana-móhan, (kiknek) lótuszlábai a mindenem.

Óh, Srí Rádhá-Madana-móhan, olyan gyámoltalan vagyok! Értelmem a hitvány világi érzéktárgyak rabja. Kérlek segítsetek, hadd támadjon fel szívemben a mélységes odaadás lótuszvirág lábaitok iránt, melyek életem legfőbb kincsét jelentik! Légy örökké győzedelmes, óh, végtelenül könyörületes és szeretetteljes isteni pár!


Madana-móhan, a szerelemistent is ámulatba ejtő Krsna múrtiját Advaita ácsárja találta egy öreg banjan-fa tövében, mikor Vrndávanban járt. Egy tanítványára bízta a múrti imádatát, akit később maga a múrti álmában arra inspirált, hogy Szanátan gószvámínak adja. A múrtit így ő imádta a Jamuná partjánál egy kis kunyhóban. Szanátan gószvámí nap mint nap csupán egy csapátit tudott felajánlani Madana-móhannak, azt is só nélkül. Madana-móhan így egy sókereskedőt küldött hozzá. A kereskedő bárkája elakadt a Jamuná egy zátonyán. Szanátan gószvámí javaslatára Madana-móhanhoz imádkozott, s a bárka elszabadult a zátonyról. E kereskedő támogatásával épült fel a templom, melyet már Szanátan gószvámí eltávozása után, az 1580-as években fejeztek be.
A templom a Dvádasáditja Tila nevű kis dombon áll, ahol Krsna megpihent Kálija legyőzése után. A hideg vízből kijőve kissé fázott, ezért a tizenkét Áditja jött el megmelengetni őt.
A Vrndávant feldúló muszlim katonák elől a múrtit Dzsaipurba menekítették, majd onnan Karoliba került, ahol ma is imádják.

2010. április 10., szombat

a hiányos, mégis tökéletes szótár


Visvanáth Csakravartí a Vradzsa-ríti-csintámani című művében Vradzsa lakóit dicsőíti. Minden gondolatuk Rádhá és Krsna körül forog, így még csak véletlenül sem gondolhatnak rossz dolgokra. Fogalomtárukból, így szótárukból is hiányzik az irigység, a hiba, a bűnös, és a más hasonló szavak.

sve sve sarasy eva hi yatra matsara
iti prayogaḥ kriyate kvacij janaiḥ |
strī-mekhalādau khala ity udīryate
yat komalādau mala-śabda ucyate ||33||

Mert ami másoknak „irigység”, az számukra „a saját tavában”,
a „gazember” (khala) a nők „csípeje” (mékhalá), a „szenny” (mala) azt jelenti „lágy” (kómala).

A matsara szó jelentése irigység, ám ha szóösszetételként gondolunk rá: mat-saras, akkor: az én tavam. A khala (gazember) szót a vradzsabéliek nem is értik, hallatán a mekhalā szóra gondolnak, a nők csípejére. A mala jelentése szenny, folt, ám Vradzsa lakosainak csak lágy, puha (komala) dolgok jutnak eszükbe.

pradoṣa-doṣākara-roṣa-moṣa-
doṣādi-śabda-śrutir asti yatra |
sāyaṁ śaśāṅka-praṇayākhya-keli-
niśādikeṣv eva kadācid eva ||34||

A züllött, bűnös, a harag, a tolvaj vagy a hiba szót
estének, Holdnak, szerelemnek, játéknak s éjjelnek hallják.

A doṣa szó hibát, foltot, hiányosságot jelent, így a pradoṣa nagyon rosszat, züllöttet. Ugyanakkor a hasonló hangzású doṣā jelentése éjszaka, a pra-doṣa emiatt az elő-éj, azaz alkonyat vagy este értelemben is használatos. A doṣākara szóösszetételt hallva gondolhatunk a hibák (doṣa) bányájára (ākara), azaz bűnös emberrek, vagy az „éj-csinálóra” (doṣā-kara), a Holdra. A roṣa (harag, indulat, szenvedély) természetesen csak a szerelem szenvedélyes érzését jelentheti. A tolvajlás ( lassúságot jelent, ám ők ezt csak a lágy szellővel hozzák kapcsolatba. A moṣa) nem más, mint Krsna kedvtelése.

chatrādi-daṇḍe śubha-cāmarādi-
daṇḍe ca daṇḍe śrutir asti yatra |
nīvyādi-keśādika eva bandhaḥ
samādhi-yogādika ādhi-śabdaḥ ||35||

A büntetés szó hallatán az ernyő, vagy a csámara nyele jut eszükbe,
a béklyó a hajfonat, a szenvedés pedig a jóga transza.

A daṇḍa szó botot és büntetést jelent, ám Vradzsa lakóinak a bot csak az esernyő, vagy a jakfarok-legyező nyele lehet. A bandha béklyó, börtön, kötelék, kapcsolat vagy hajcsomó. Az ādhi mentális szenvedést, aggodalmat jelent, ám Vradzsában csak a sam – együtt, teljes előtag mellett ismerik: sam-ā-dhi, a jóga transzállapota.

kastūrikā-kuṅkuma-candanādi-
paṅkeṣu paṅka-śravaṇaṁ ca yatra |
kauṭilyam āste vara-kuṇḍalādau
kāṭhinyam apy asti śilādikeṣu ||36||

A vétek szót hallva mósuszra, kunkumra, szantálra, s a többi illatos pépre gondolnak,
az álnokság csupán a fülbevaló, a szívtelenség pedig a kő jellemzője.

A paṅka egyaránt jelent vétket, iszapot vagy kenőcsöt is. A kauṭilya görbeséget, így álnokságot jelent, ám Vradzsa lakóinak a görbeség csakis a fülbevaló, s más szépséges ékesség hajlított alakjára vonatkozhat. A kāṭhinya szó keménységet jelent, Vradzsában ez csak a kő keménységére vonatkozhat, hiszen ők nem ismerik a szív keménységét.

puṣpādi-dhulīṣu rajaḥ prayujyate
yatrāndhakāre tama ity udīryate |
dvandvaṁ ca yugme pavane ca mandatā
cāñcalyam āste hari-lokanāya ||37||

A szenvedély szót virágpor, a tompaságot sötétség értelemben használják.
A kettősség párt jelent, a lassúság szelet, a megbízhatatlanság pedig a Harit kutató pillantások.

A rajas szó port, szennyet, szenvedélyt jelent, ám Vradzsában ez csak a virágok porát jelenti. A tamas a tompaság, tudatlanság kötőereje, de a szó sötétséget is jelent. Máshol ez lehet ijesztő, Vradzsában azonban az éjszakára utal, mikor a gópík az erdőt járják Krsnával. A dvandva szót a filozófusok a világi lét kettősségére használják, az ellentétpár mások szerint összetűzést, veszekedést jelent, ám Vradzsában a „pár” szó Rádhára és Krsnára vonatkozik. A mandatācāṅcalya nyugtalanságot, csapongást jelent így megbízhatatlanságot vagy mulandóságot, ám a szem nyugtalanságát, a Harit kutató pillantásokat is.

madhyādike kṣīṇaḥ pada-prayogo
yatrodakeṣv eva ca nīcagatvam |
viṣāda-dainya-śrama-moha-nidrā-
lasyādayo’pi vyabhicāri-bhāve ||38||

A kicsi szót csak a nők derekára értik, a hitvány az alázúduló folyó,
a csüggedtség, alázat, kimerültség, zavarodottság, alvás, erőtlenség pedig csupán az eksztázist színező múló érzelmek.

A kṣīṇa kicsit, vékonyt, soványt jelent, Vradzsában ez csak a nők dereka lehet. A nīca-gatvam – „alacsonyra menés” hitványságra utal, vagy a hegyekből alázúduló folyó jelzője. A vyabhicāri-bhāva, az eksztázist kísérő múló érzések, a csüggedtség és a többi csak ennek kapcsán értelmezhető.

jānanti gā eva hi kāma-dhenuḥ
sāmānya vṛkṣān iti kalpa-vṛkṣān |
cintāmaṇīn yatra śilāvad eva
vrajasya kā sampadato hi vācyāḥ ||39||

A teheneket mennyei csodatehénként ismerik, a közönséges fákat kívánságteljesítő fákként,
a kavicsok mint megannyi bölcsek köve… milyen szavak is írhatnák le Vradzsa kiválóságát?

2010. március 14., vasárnap

ötszáz esztendeje…


Az idén volt éppen ötszáz esztendeje, hogy Nimái Pandit a szerzetesi életrendbe lépett. Ez adta az ösztönzést, hogy megpróbáljam gyorsan időrendben összefoglalni az ötszáz évvel ezelőtti történéseket, Csaitanja életútjának állomásait. Többféle forrásban kutattam, melyek egy-egy részletben eltértek ugyan egymástól, de remélem, nagyjából sikerült az eseményeket évszámokhoz rendelni.

1486 február 18.Dzsagannáth Misra és Sacsídéví fiaként megszületik
1491Gangánagarában Gangádász Pandit mellett tanul
1496bátyja Visvarúpa a lemondott rendbe lép,

atyja, Dzsagannáth Misra halála
1497tanítani kezd

elveszi Laksmídévít, Vallabhácsárja lányát

Kelet-Bengálba látogat, tanítja Tapana Misrát, majd Benáreszbe küldi
1502Laksmíprijá halála, Nimái második házassága, elveszi Visnupriját
1504legyőzi Digvidzsají Késava Kasmírít
1503Gajában találkozik Ísvara Puríval
1509 októberszankírtan a kazi házánál
1510 januárMakara-szankránti idején szerzetesi életrendbe lép
1510 február-márciusPuriba megy, ott találkozik Szárvabhauma Bhattácsárjával
1510 áprilisdél-indiai zarándoklatra indul, találkozás Rámánanda Rájjal
1510 július-csáturmászja Rangaksétrán
1512 januárvisszatér Puriba
1514 október elejeVrndávanba készül Bengálon át (az esős évszak elmúltával, Rámacsandra győzelmi ünnepe után),

Rámakélinél találkozik Rúpa és Szanátan gószvámíkkal
1515 márciusSántipurban néhány napot Advaita házában tölt, s találkozik Raghunáth dász gószvámíval
1515 július-az esős évszakot Puriban tölti
1515 október elejeismét Vrndávanba indul, ezúttal Balabhadra Bhattácsárja társaságában
1516 januárvisszafelé úton (Makara-szankránti idején) Prajágnál találkozik Rúpa Gószvámíval, s 10 napig vele marad, majd Kásiban tölt két hónapot
1516 áprilisvisszatér Puriba
1522teljesen visszavonul, Kásí Misra házában él
1534 februárjaeltávozik e világból

(Egyes vélemények szerint Csaitanja Maháprabhu eltávozása 1533 júniusában történt, de az 1534-es dátum tűnik pontosabbnak.)

2010. február 3., szerda

Gópísvara


A rásza-táncba maga Siva is szeretett volna eljutni, ám oda csak egy férfi léphet: Krsna. Így megmerítkezett a Jamuná túlpartján lévő Mána-szaróvar tavacskában, s gyönyörű női testben lépett ki belőle… ám a nyakában megmaradt a kígyó. E kígyó Anantasésát jelképezi, Siva mesterét, kihez mindig hű marad. Az új gópí a Gópísvara nevet kapta Krsnától, s azt a szolgálatot, hogy őrizze a rásza-tánc színhelyét. Ezért is áll Vrndávanban temploma a Vamsí-vata közelében, ahonnan a fuvola hangja idecsábította a gópíkat.

śrīmad-gopīśvaraṁ vande
śaṅkaraṁ karuṇāmayam |
sarva-kleśa-haraṁ devaṁ
vṛndāraṇya-rati-pradam ||

A dicső Gópísvarának hódolok,
a könyörületes Sankarának, az áldást hozónak,
a gyötrelmektől megszabadító istennek,
Vrndávan iránti szeretet adományozójának.

vṛndāvanāvani-pate jaya soma-soma-
maule sanandana-sanātana-nāradeḍya |
gopīśvara vraja-vilāsi-yugāṅghri-padme
prema prayaccha nirupādhi namo namas te ||


Dicsőség néked Vrndávan földjének oltalmazója, holdvarkocsú Szóma, Szanandana, Szanátana és Nárada imádottja!
Ó, Gópísvara, kérlek add meg nékem a Vradzsa játékos isteni párjának lótuszlába iránti önzetlen szeretet ajándékát! Hódolat néked újra és újra! (Visvanáth Csakravartí: Szankalka-kalpadruma 103.)

2010. január 9., szombat

a Rg-véda Visnut magasztaló 1.154. himnusza


viṣṇor nu kaṁ vīryāṇi pra vocaṁ yaḥ pārthivāni vimame rajāṁsi |
yo askabhāyad uttaraṁ sadhasthaṁ vicakramāṇas tredhorugāyaḥ ||1||

viṣṇoḥ –
Visnué; nu – most; kam – !; vīryāṇi – hőstetteit, erényeit, hatalmát; pra vocam – mondom, hirdetem; yaḥ – aki; pārthivāni – evilágiakat; vi-mame – felmérte; rajāṁsi – egeket, (homályokat, szenvedélyeket, porszemcséket); yaḥ – aki; askabhāyat – teremtette, csinálta, feldúcolta; uttaram – felsőt, felsőbbet; sadha-stham – találkozás helyét, a helyszínt; vicakramāṇaḥ – a lépő; tredhā – három részletben; urugāyaḥ – a nagyok által magasztalt

Visnu dicső tetteit hirdetem, ki felmérte a föld s az ég régióit.
Bizony ő alkotta meg a felsőbb világot is, a Hármatlépő, kit a legkiválóbbak is magasztalnak.

Az urugāya szó kétféleképpen is értelmezhető. Az uru jelentése nagy, gāya pedig megénekeltet, dicséretre méltót, vagy járót, menőt jelent. Így egyszerre jelenti a nagyok által magasztaltat, s a nagyot lépő Visnut, aki nagy teret ad lépteivel. A szó a himnusz 3. és 7. versében is előfordul.
„A föld s az ég régióit” szó szerint a „evilági egeket” (pārthivāni rajāṁsi), azaz a Föld fölötti világokat.
E verset idézi a Bhágavata-purána 2.7.40. verse:
viṣṇor nu vīrya-gaṇanāṁ katamo 'rhatīha yaḥ pārthivāny-api kavir vimame rajāṁsi |
caskambha yaḥ sva-rahasāskhalatā tri-pṛṣṭhaṁ yasmāt tri-sāmya-sadanād-uru-kampayānam ||
Ki volna méltó Visnu hőstetteinek számbavételére e világban? (Ő az), aki felmérte a föld s az ég régióit, aki a három minőség egyensúlyának állapotától megingás nélkül egymaga megalkotta (feldúcolta) a harmadik szintet (a mennyei szférát, Szatjalókát) megremegtetve (a mindenséget).

pra tad viṣṇu stavate vīryeṇa mṛgo na bhīmaḥ kucaro giriṣṭhāḥ |
yasyoruṣu triṣu vikramaṇeṣv-adhikṣiyanti bhuvanāni viśvā ||2||

pra tad –
ő (az előbb említett); viṣṇum – Visnut; stavate – magasztalom; vīryeṇa – hőstette miatt; mṛgaḥ – vadállat; na – mint; bhīmaḥ – félelmetes; ku-caraḥ – lassan menő, barangoló; giriṣṭhāḥ – hegylakó; yasya – akinek; uruṣu – térségekben, távolságokban; triṣu – háromban; vikramaṇeṣu – (nagy) lépéseiben; adhikṣiyanti – elmúlnak, elenyésznek; bhuvanāni – világok, élőlények; viśvā – egészek

Visnut magasztalom dicső tetteiért, ki félelmetes oroszlán képében járja a hegyeket,
s kinek három lépésében minden lény (megszületik és) elenyészik.

A mṛgaḥ szó egyaránt jelenthet vadállatot, őzet, de keresést, kutatást vagy tudakozódást is, a versben azonban a félelmetes (bhīmaḥ) jelző miatt egyértelműen oroszlánra utal.
Az utolsó negyedvers fordítható így is: a világok elenyésznek.

pra viṣṇave śūṣam etu manma girikṣita urugāyāya vṛṣṇe |
ya idaṁ dīrgham prayataṁ sadhastham eko vimame tribhir it padebhiḥ ||3||

pra viṣṇave –
Visnunak; śūṣam – hangos, fennkölt, bátor; etu – menjen; manma – fohász; giri-kṣite – hegyet uralónak, hegyen élőnek; urugāyāya – Urugájának, a nagyok által magasztaltnak; vṛṣṇe – teremtőnek, adományozónak, nemzőnek; yaḥ – aki; idaṁ – itt, most; dīrgham – hosszút, tartóst, kiterjedtet; prayataṁ – törekvőt, szentet; sadhastham – találkozás helyét, a helyszínt; ekaḥ – egyedül; vimame – felmérte; tribhiḥ-it – három menővel; padebhiḥ – lépéssel

Visnuhoz szálljon e hangos fohász, a hegyet uralóhoz (vagy: a szó urához), a (kegyet) záporozóhoz,
kit a legkiválóbbak is magasztalnak, s aki három lépésével egymaga jelölte ki a széles világot.

A vṛṣan szó értelmezésében is megoszlanak a vélemények. Az an képzővel a cselekvőre utalunk, a vṛṣ igei gyök jelentései pedig: esik, záporozik; kibugyan, ömlik, önt; ad, adományoz; teremt, létrehoz, nemz. Vṛṣan így egyaránt jelenthet nemzőt (hímet, bikát, mént), teremtőt és adományozót is. Néhány fordításban bikaként szerepel (pl. Ralph T.H. Griffith, AD 1889), míg mások (kegyet) záporozóként értelmezik (Sāyaṇa, AD 1370).
A giri-kṣite összetétel egy másik lehetséges fordítása: a szóban (giri) lakozó, azt uraló, hasonlóképpen az az előző versben giristhāḥ szó is értelmezhető így.
Dīrgham prayatam sadhastham: Prayatam jelentése szent, önfegyelmezett, elszánt, a szó a yat – próbálkozik, törekszik, illetve vágyódik epekedik szógyökből származik. Így fordítható „messzire törekvő hely”-ként, de esetleg felmerülhet a „végtelenül szent világ” értelmezés is, utalva az első versben említett „felsőbb világra” (uttaram sadhastham), Szatjalókára.

yasya trī pūrṇā madhunā padāny akṣīyamāṇā svadhayā madanti |
ya u tridhātu pṛthivīm uta dyām eko dādhāra bhuvanāni viśvā ||4||

yasya –
akié; trī – három; pūrṇā – teliek; madhunā – mézekkel; padāni – lábnyomai; a-kṣīyamāṇā – múlhatatlanok; svadhayā –áldozati étellel; madanti – boldogítanak, felvidítanak; yaḥ – aki; u – másfelől; tri-dhātu – három alkotórész; pṛthivīm – földet; uta – másrészt; dyām – mennyboltot; ekaḥ – egyedül; dādhāra – tartó; bhuvanāni – élőlények; viśvā – egészek

Akié a három nektárral teli múlhatatlan lábnyom, (melyek) az áldozati étellel örvendeztetnek meg (mindenkit).
Egyedül csak Ő tartja fenn e háromrétű anyagvilágot s a mennyet minden élőlénnyel egyetemben.

A padam szó egyaránt jelenthet lábat, lábnyomot és hajlékot is, a madhu a szótárak szerint lehet melléknév (édes, kellemes, vonzó) és főnév is (nektár; szóma-nedv; méz). A hívőt gyakran a mézet kortyoló méhhez hasonlítják, mint a következő versekben is: „Góvinda lótuszlábának nektári italát itatod (vélünk)” – āpāyayati govinda-pāda-padmāsavaṁ madhu (Bhág. 1.18.12, az āsavaḥ szó pontos jelentése lepárolt ital), vagy: „helyesen szóltál, a legkiválóbb versekkel dicsért Bhagaván lótuszlábainak mézében (makaranda) elmerült hattyútiszta szenteknek örömet okoz az Úr dicsőítése ...” – bāḍham uktaṁ bhagavata uttamaślokasya śrīmac-caraṇāravinda-makaranda-rasa āveśita-cetaso bhāgavata-paramahaṁsa-dayita-kathāṁ (Bhág 5.1.5)
A három alkotórész a kommentárok szerint jelenthet három alapelemet (dhātu), az idő három fázisát, vagy a három gunát.

tad asya priyam abhi pātho aśyāṁ naro yatra devayavo madanti |
urukramasya sa hi bandhur itthā viṣṇoḥ pade parame madhva utsaḥ ||5||

tat –
azt; asya – övé; priyam – kedvest; abhi – felé, irányába, rajta; pāthaḥ – helyet, helyszínt; aśyām – elérném (elérendőt); naraḥ – az emberé; yatra – ahol; devayavaḥ – jámborok, szentek, dicsők; madanti – örvendeznek, megittasulnak; urukramasya – Urukramáé; saḥ hi – bizony az; bandhuḥ – kapcsolat (barát, társ); itthā viṣṇoḥ – valóban Visnué; pade – hajlékán; parame – legfelsőbb; madhvaḥ – édes; utsaḥ – forrás

Hadd érjem el kedves lakhelyét, hol a jámborok örvendeznek.
Bizony, ott kerül az ember kapcsolatba Urukramával. Valóban Visnu legfőbb hajlékán fakad a mézédes forrás.

Csaitanja így magyarázza az Urukrama szó jelentését (Cscs. 2.24.19-23):
„Az Urukrama szó arra utal, akinek lépése nagy. A krama szó jelentése: a láb előrevetése, azaz lépés. A krama szó jelenthet erőt, remegést, szisztematikus módszert, érvelést és előrelépéssel történő erőszakos támadást. Így remegtette meg Vámana a három világot. ...
(Az Úr) mindent átható arculatán keresztül terjesztette ki az egész teremtést, melyet fenntart és táplál. Szerelmi energiájával (mádhurja-sakti) Gólókát, fenségével (aisvarja) a lelki világot, illúziókeltő energiájával (májá-sakti) pedig az anyagi világokat teremti meg, ez a jelentése az Urukrama szónak.”

tā vāṁ vāstūny uśmasi gamadhyai yatra gāvo bhūriśṛṅgā ayāsaḥ |
atrāha tad urugāyasya vṛṣṇaḥ paramam padam ava bhāti bhūri ||6||

tā –
azokba; vāṁ – kettőtöké; vāstūni – házakba; uśmasi – vágyunk; gamadhyai – elmenni; yatra – ahol; gāvaḥ – tehenek; bhūri-śṛṅgā – pompás (nagy, terjedelmes) szarvak; ayāsaḥ – mozgékonyak; atra-aha – akkor; tad urugāyasya – Urugájáé; vṛṣṇaḥ – Vrsáé; paramam – legfelsőbb; padam – hajlék; avabhāti – (alá-)feltárulkozik, leragyog; bhūri – nagyon, vagy a Földön

Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak.
Akkor ragyog (tárul) fel e Földön a végnélkül magasztalt (urugāya) kegyet záporozó (vṛṣan) legfelsőbb lakhelye.

A bhūri szó többértelmű, jelölheti a legfelső hajlék ragyogásának intenzitását, vagy jelentheti azt, hogy evilágban nyilvánul meg, ragyog e hajlék. Ez utóbbi értelmezést erősíti meg az ava (le, alá) igekötő.
A go (tehén) szó egyebek mellett (Föld, érzék) csillagot is jelent, így egyes kommentátorok Visnut napként, a teheneket soha ki nem hunyó [ayās] csillagokként értelmezik.
A vām névmás jelenthet birtokos- (kettőtöké) és részesesetet (kettőtöknek) is, így a szöveg más értelmezésében az áldozatot végző papok arra vágynak, hogy az áldozatot megrendelő és felesége jussanak el Visnu hajlékára. De a „kettőtök házaiba” értelmezésében is megoszlik a fordítók véleménye. Felmerül, hogy a kettesszám Visnu mellett Indrára vonatkozik, ezt erősíti, hogy a gyűjtemény következő himnusza Visnut és Indrát együtt magasztalja. A gaudíja vaisnava hagyomány azonban a pompás szarvú tehenek lakta helyet Gólókaként, Rádhá és Krsna otthonaként, a mádhurja-rasza kútfőjeként látja (lásd az 5. versben, hol a mézédes forrás fakad), az evilágban felragyogó isteni lakhelyet pedig Gókulaként azonosítja.