A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Visnu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Visnu. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 16., szombat

békét árasztó…



śāntākāraṁ bhujaga-śayanaṁ padma-nābhaṁ sureśaṁ
viśvādhāraṁ gagana-sadṛśaṁ megha-varṇaṁ śubhāṅgam |
lakṣmī-kāntaṁ kamala-nayanaṁ yogibhir dhyāna-gamyaṁ
vande viṣṇuṁ bhava-bhaya-haraṁ sarva-lokaikanātham ||


Békét árasztó, kígyóágyon fekvő, lótuszköldőkű, az istenek Ura,
a mindenség fenntartója, kihez az ég is hasonlatos, felhőfekete, szépséges alakú,
Laksmí kedves férje, lótusz-szemű, a jógík számára a meditációval megközelíthető –
Visnut imádom, a lét félelmét elvevőt, minden világ egyetlen urát!

Békét árasztó: śāntākāra – az ākāra alakot, formát jelent, a śānta-ākāra békét árasztó alakút.
Istenek Ura: sureśa – a sura jelenthet istent de bölcset is, így a sura-īsa jelentheti a bölcsek istenét is.
Kihez az ég is hasonlatos: gaganasadṛśa – szó szerint az éghez (gagana) hasonló (sadṛśa) , ám valójában nem Visnu hasonlít az éghez, hanem az ég hasonló Visnuhoz.


versmérték: mandākrāntā (lassú léptű)

2023. július 15., szombat

Vallabha: Az ifjak oktatása

bāla-bodhaḥ

Vallabha ácsárja már fiatalon jeles tudósnak számított. Mondják, hogy az alábbi költeményt első zarándokútja során írta 1494-ben, tizenöt éves korában. Később aztán a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény második darabjává vált. Különféle darsanokat és imádatokat foglalja egységes rendbe: az elérendő cél, és a célokhoz vezető módszerek mentén csoportosítva őket. 


natvā hariṁ sadānandaṁ sarva-siddhānta-saṅgraham |
bāla-prabodhanārthāya vadāmi suviniścitam ||1||


Hari, az örök boldogság előtt meghajolva minden tan összefoglalását
fejtem most ki, az ifjak oktatása kedvéért.

A bāla szó szerint gyermeket, átvitt értelemben minden ifjúra vonatkozhat, így szövegünkben a tanban járatlanokat is jelentheti. a prabodhana tudomásra hozást, de felébresztést is jelent, a költemény címe így lehet ifjak oktatása, vagy a lelki életben járatlanok eszméletre térítése is.

dharmārtha-kāma-mokṣākhyāś catvāro 'rthā manīṣīṇām |
jīveśvara-vicāreṇa dvidhā te hi vicāritāḥ ||2||


Az emberi élet céljai az erény, a gyarapodás, a vágyak (betöltése) és a megszabadulás.
Önmagára, vagy Istenre (irányul) – ennek figyelembevételével oszthatók (e célok) két csoportba.

A jīva jelentése élő, ezt fordítottam önmagaként. Az erény (dharma), a gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (kāma) az embert önmagát középpontba helyező életcélok, míg a megszabadulás (mokṣa), az üdvösség – Vallabha álláspontja szerint – más természetű, Istenre fókuszáló. Vallabha nem mondja ki egyértelműen milyen természetű a jīva – īśvara felosztás, ezt az olvasóra bízza. Ezért gondolhatunk például arra is, hogy az ember, vagy Isten segítségével elérhető célokról van szó.

alaukikās tu vedoktāḥ sādhya-sādhana-saṁyutāḥ |
laukikā ṛṣibhiḥ proktās tathaiveśvara-śikṣayā ||3||


A nem evilági célokról a védák szólnak, (kifejtve) az elérendő célt és a hozzá vezető utakat,
míg a világi célokról a bölcsek beszélnek, ahogy az Úr tanította nekik.

Az életcélok kétféle csoportját a vers a laukika, és a-laukika szóval írja le. A laukika melléknév a loka (világ) főnévből képzett melléknév: világi, közönséges, vagy profán, a szenttel szemben. Az elérendő cél: sādhya („beteljesítendő”, „elvégzendő”), a hozzá vezető út: sādhana („befejezés”, „módszer”).

laukikāṁs tu pravakṣyāmi vedād ādyā yataḥ sthitāḥ |
dharma-śāstrāṇi nītiś ca kāma-śāstrāṇi ca kramāt ||4||
tri-varga-sādhakānīti na tan-nirṇaya ucyate |


A védát megelőzően a világi (célokat csupán) megemlítem, hiszen (azokat)
a dharma-sásztrák, a káma-sásztrák és (a többiek) sorban kifejtik –
a három (világi) cél elérésének módját és azok vizsgálatát most nem tárgyaljuk (részletesen).
Az erényt a dharma-sásztra, a többi életcélt a többi, bölcsek által összeállított tanítás fejti ki.

mokṣe catvāri śāstrāni laukike parataḥ svataḥ ||5||
dvidhā dve dve svatas tatra sāṁkhya-yogau prakīrtitau |
tyāgātyāga-vibhāgena sāṁkhye tyāgaḥ prakīrtitaḥ ||6||


A megszabadulást négy tan (célozza), ezek természetesen jelentősebbek a világiaknál,
ezek két csoportra oszthatók. Kettő – a szánkhja és a jóga – önerőből (éri el a megszabadulást),
és a lemondás, és nem lemondás mentén oszthatók fel. A lemondást a szánkhja hirdeti.

Lemondásként a tyāga szót fordítottam. A szó gyöke a tyaj, jelentése elhagy, elenged, felad, lemond… így mondhatnánk akár elengedésnek, tudatos elengedésnek is. A sāṅkhya („számlálás”, „számbavétel”) világos különbséget tesz anyag, és nem-anyag közt, hogy aztán tudatosan eltávolodjon az anyagtól. A magyar nyelvben a lemondás szót többféle értelemben használjuk: a király lemondott a trónjáról, lemondott a jutalomról, benyújtotta a lemondását (mert vállalhatatlannak tartotta a körülményeket), lemondott az italról. Lemondásként tekintünk a magasabb cél érdekében tett áldozatvállalásra, de lemondónak nevezzük a csüggedt, beletörődő hangulatot, és az abban fogant viselkedést is. A tyāga nem enervált vagy reményvesztett, hanem tudatos elkülönülés.
A yoga („egyesítés”) a bensőnkben lakozó istenivel köt össze – így elsősorban nem az eltávolodás, nem a tyāga határozza meg, hanem odakapcsolás: a jóga gyakorlatai a mindennapos életmód, a test, az életerő uralása mind azért van, hogy a csapongó (örvénylő ¬– vṛtti) tudatát megfegyelmezve a gyakorló az isteni felé fordulhasson.
A Bhagavad-gítá 18.2. verse szerint a tyāga a tettek eredményéről, gyümölcséről való lemondás (sarva-karma-phala-tyāgaṁ prāhus tyāgam)

ahantā-mamatā-nāśe sarvathā nirahaṅkṛtau |
svarūpa-stho yadā jīvaḥ kṛtārthaḥ sa nigadyate ||7||


(E két iskolában) az „én és enyém” (központú világlátás) elenyészésével teljes önzetlenséget elérve
az eredeti helyzetében megállapodott embert tekintik célbaérkezettnek.

Én és enyém: ahantā-mamatā szó szerint énség és enyémség: abban a tudatban való élet, hogy én vagyok a világ közepe, és a dolgok hozzám tartoznak. Patanydzsali a Jóga-szútrákban így határozza meg a jógát:
yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3|| vṛttisārūpyam itaratra ||4||
2. A jóga az elme-kerengések elnyomása. 3. Akkor a Szemlélő eredeti helyzetében állapodik meg. 4. Másként a kerengéssel azonosul.
Kapila sāṅkhya rendszerében meghatározott cél a szenvedések megszüntetése, ahogy a Szánkhja-szútra írja:
atha trividha-duḥkhātyanta-nivṛttiḥ atyanta-puruṣārthaḥ ||1||
A háromféle szenvedés teljes megszüntetése az (emberi) élet legfőbb célja.

tad-arthaṁ prakriyā kācit purāṇe 'pi nirūpitā |
ṛṣibhir bahudhā proktā phalam ekam abāhyataḥ ||8||


E cél elérésének módjait a Puránák is taglalják,
és a bölcsek is sokféleképp beszélnek róla – ám (a felkínált) eredmény ugyanaz.

Az eredmény ugyanaz: a móksa, a megszabadulás a világi lét körforgásából.

atyāge yoga-mārgo hi tyāgo 'pi manasaiva hi |
yamādayas tu kartavyāḥ siddhe yoge kṛtārthatā ||9||


A jóga ösvénye nem (külső) lemondás, mert ott a lemondás az elmében (valósul meg).
A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) gyakorlandó, hogy sikert érjen el (a gyakorló).

A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) a jóga nyolc foka: 1. tiltások (yama), 2. előírások (niyama), 3. ülőtartás (āsana) – a test feletti uralom, 4. a légzés megfegyelmezése (prāṇāyama) – a finom fizikai test feletti uralom, 5. visszavonás (pratyāhāra) – az érzékek visszavonása a külvilágból, belső figyelem, 6. koncentráció (dhāraṇā) – a tudat fixálása, 7. meditáció (dhyāna), 8. átlényegülés (samādhi) – a teljes egyhegyűség állapota.

Összefoglalva: Vallabha – a védák nyomán – beszélt az emberi élet négy céljáról, melyeket két csoportba sorol: az ember felé irányuló (vagy világi: dharma, artha, káma), és Isten felé forduló: móksa. A világi célokat tárgyalják a megfelelő sásztrák, míg a móksát négy tan irányozza: kettő önerőből éri el a móksát – a lemondást hirdető szánkhja, és az odafordulást megélő jóga –, míg kettő oltalomkereséssel: Siva illetve Visnu imádatával. A folytatásban az oltalomkeresésről lesz szó:


parāśrayeṇa mokṣas tu dvidhā so 'pi nirūpyate |
brahmā brāhmaṇatāṁ yātas tad-rūpeṇa susevyate ||10||


Az oltalomkereséssel (elnyert) megszabadulás is kétféle lehet.
Brahmát a bráhmanaság elérése érdekében imádják.

A parāśraya (para-āśraya) szokásosan mástól függést, vagy alárendeltséget jelent. Az āśraya alapra, támpontra és menedékre is utalhat, így parāśraya a másnál, vagy a legfelsőbbnél való oltalomkeresést is jelenthet – ami központi fogalom Vallabha számára. A következő versből látjuk majd: a „kétféle” a Sivánál illetve Visnunál való oltalomkeresésre vonatkozik.

te sarvārthā na cādyena śāstraṁ kiṁcid udīritam |
ataḥ śivaś ca viṣṇuś ca jagato hitakārakau ||11||


Az életcélok (elérése) nem az első (teremtmény, Brahmá) által (következik be), rajta keresztül a védák nyilvánultak meg.
Ennélfogva Siva és Visnu a világ jótevői.

Brahmá az első teremtmény, a négy véda az ő négy szájából nyilvánul meg. Az ő imádata közelebb visz a védák megértéséhez.

vastunaḥ sthiti-saṁhārau kāryau śāstra-pravartakau |
brahmaiva tādṛśaṁ yasmāt sarvātmaka-tayoditau ||12||


(Ők) a dolgok megmaradásának és visszavonásnak bevégzői, az (idevágó) szentírások ösztönzői,
olyanok ők, mint Brahman, ezért mindenek oltalmazójaként tisztelik őket.

nirdoṣa-pūrṇa-guṇatā tat-tac-chāstre tayoḥ kṛtā |
bhoga-mokṣa-phale dātuṁ śaktau dvāv api yady api ||13||
bhogaḥ śivena mokṣas tu viṣṇuneti viniścayaḥ |


Hibátlan, jótulajdonságokkal teljes – így magasztalják őket az általuk inspirált írások.
Noha mindketten képesek az élvezet és a megszabadulás gyümölcsét is megadni,
az élvezet (inkább) Siva, a megszabadulás (pedig inkább) Visnu által érhető el, ez kétségtelen.

élvezet: a bhoga a bhuj (eszik, használ, élvez) igéből leírt cselekvés megnevezése: evés, használás, élvezés… átvitt értelemben haszon, előny, élvezet. A következő szakasz világi példán mutatja be az Úrtól kapott adományok természetét:

loke 'pi yat prabhur bhuṅkte tan na yacchati karhicit ||14||
ati-priyāya tad api dīyate kvacid eva hi |
nityatārtha-pradānena tadīyatvaṁ tad-āśrayaḥ ||15||
pratyekaṁ sādhanaś caitad dvitīyārthe mahāñ chramaḥ |


Miként a világban is: amit az úr élvez (és használ), azt nem ajándékozza el bármikor,
csak a számára nagyon kedvesnek ad belőle olykor-olykor.
(Visnu és Siva) az örökkévalóság és a gyarapodás adományával (ajándékozzák meg) a náluk oltalmat keresőket,
és mindegyik (elérésének) megvan a maga útja-módja, (míg) a másikért (túl) nagy erőfeszítést (kell tenni).

Siva legnagyobb kincse a megszabadulás, míg Visnué Laksmí (a szerencse istennőjének) társasága – éppen ezért ne ezt, hanem a másik kincset – Sivától a világiakat, Visnutól pedig az üdvösséget – kérje az őket imádó.
Hadd jegyezzük meg, hogy Vallabha megközelítése egyedi: az általános felfogás szerint minden adománynak megvan a maga ura, amivel megajándékozza a hozzá fordulókat.
Útja-módja: a szanszkrt terminológia sādhana – beteljesedés, módszer, valaminek az elvégzési módja. A lelki életben ez a lelki gyakorlatokat jelenti.

jīvāḥ svabhāvato duṣṭā doṣābhāvāya sarvadā ||16||
śravaṇādi tataḥ premnā sarvaṁ kāryaṁ hi siddhyati |
mokṣas tu sulabho viṣṇor bhogaś ca śivatas tathā ||17||


Az élőlények természetüknél fogva romlottak, s hogy hibáikat leküzdjék,
végezzék mindig az (állhatatos) hallást és a többi (lelki) gyakorlatot szeretettel, hogy elérjék (a végső célt):
Visnu megszabadulása, vagy Siva élvezete így könnyen elnyerhető.

samarpaṇenātmano hi tadīyatvaṁ bhaved dhruvam |
atadīyatayā cāpi kevalaś cet samāśritaḥ ||18||
tad-āśraya-tadīyatva-buddhyai kiṁcit samācaret |
sva-dharmam anutiṣṭhan vai bhāra-dvaiguṇyam anyathā ||19||


Mert önátadással az (imádott Úr) sajátjai (közé kerül az ember) bizonyosan,
Ha az őhozzá tartozás állapota (még nem jött létre), az ember mindenével keresse (az Úr) menedékét.
Az őhozzá tartozás tudatával keresse (az Úr) oltalmát, és végezze (lelki gyakorlatait),
hogy megszilárduljék a szva-dharmában. Másként kettős lesz terhe.

Vallabha nem magyarázza külön a sva-dharma fogalmát: az isteni rendben a saját helyünk megtalálása. Ez jelenti a mindennapi életben való helytállást éppúgy, mint a lelkiekben való gyarapodást. Ha kettéválasztjuk e kettőt, kettős terhet cipelünk, ezért inkább társítsuk őket: éljünk a világban az Úr oltalmát keresve.

ity evaṁ kathitaṁ sarvaṁ naitaj jñāne bhramaḥ punaḥ ||20||

Ekképpen kifejtettünk mindent – nem lesz több félreértés ezzel kapcsolatban.

2020. március 21., szombat

válogatott szubhásiták 1.


A subhāṣita, azaz szép beszéd (su-bhāṣita) rövid versbe foglalt bölcsesség – gyakran jótanács, intés, máskor fanyar elmélkedés a világ visszásságairól. Íme, egy kis csokor szubhásita:

elégedettség

lubdham-artha-pradānena ślāghyam añjali-karmaṇā |
mūrkhaṁ chandānuvṛttyā ca yāthātathyena paṇḍitam ||


A kapzsit pénz-adománnyal, a büszkét összetett kézzel tisztelve,
a bolondot szeszélyébe való beleegyezéssel, a tudós bölcset pedig tényközléssel (tegyük elégedetté).
(Garuda-purána 1.109.10.)

büszke: a ślāghya jelenthet magasztalandót (azaz dicséretre méltót), de büszkét is, aki elvárja az ünneplést. A felsorolásba a kapzsi és a bolond mellé a büszke illik.
tényközlés: a szanszkrt szövegben yāthātathyena – ahogyvanúggyal. A tudós bölcs (pandit) a tényeket tiszteli, őt a valóság szabatos közlése teszi elégedetté.


üres kézzel

agnihotraṁ gṛhaṁ kṣetraṁ garbhiṇīṁ vṛddhabālakau |
riktahastena nopeyād rājānaṁ devatāṁ gurum ||


Az áldozati tüzet, a házat, a mezőt, a várandós asszonyt, az öregembert, a gyermeket,
a királyt, az istenséget és a mesterét soha ne keresse fel az ember üres kézzel.

a nagylelkűek családja

ayaṁ nijaḥ paro veti gaṇanā laghucetasām |
udāracaritānāṁ tu vasudhaiva kuṭuṁbakam ||


„Az enyém ez, vagy másé” – csak a szűklátókörűek vélekednek így,
ám a nagylelkűeknek az egész Föld a családja.

A szanszkrt nyelvben sok szó létezik a Föld megnevezésére… a vasu-dhā a méhében kincseket rejtő, gazdagságot hozó Földre utal.

a rossz tanácsadó

ekaṁ viṣarasaṁ hanti śastreṇaikaśca vadhyate |
sarāṣṭraṁ saprajaṁ hanti rājanaṁ mantra-viplavaḥ ||


A mérgezett ital egy embert öl meg, ahogy a fegyver is egy ember halálát okozza,
ám az egész királyságot, annak népét, s magát a királyt is elpusztítja a rossz tanácsadó.

Rossz tanácsadó: A szövegben mantra-viplavaḥ. A mantra szó elsősorban védahimnuszt, szent fohászt jelent, ám a kormányzást, a király belső köréhez tartozó tanácsadókat is. A viplava jelentése káosz, kibékíthetetlen ellentét, illetve bűn, züllöttség. Jelenthet tehát viszályt, káoszt a király tanácsosai között, de züllött, gonosz tanácsadót is.

„barátok”

adṛṣṭa-pūrvā bahavaḥ sahāyā
sarve pada-sthasya bhavanti vaśyāḥ |
arthād-vihīnasya pada-cyutasya
bhavanti kāle svajano'pi śatruḥ ||


Soha nem látott barátok sokasága keres fel,
míg tekintélyes vagy, s szolgák vesznek körül,
ám ha elveszted vagyonod s hivatalod,
még a családtagjaid is ellenségeiddé lesznek.

a ruha teszi az embert?

kiṁ vāsasā tatra vicāraṇīyaṁ
vāsaḥ pradhānaṁ khalu yogyatāya|
pītāmbaraṁ vīkśya dadau sva kanyāṁ
digambaraṁ vīkśya viṣaṁ samudraḥ ||


Mire a ruha? fontoljuk meg jól,
az öltözék fontos jele a rátermettségnek.
A sárgaruhást látván saját leányát adta,
míg az égruhájúnak csupán mérget adott az Óceán.

A vers keserűen irónikus... hiszen a példa jelzi: Visnu és Siva mindketten felettébb kiválóak, egyikük sincs híján a rátermettségnek. Ám a világ mégis az öltözék alapján ítél, miként a Tejóceán köpülésekor a tigrisbőrbe burkolt, szinte meztelen Sivának a méreg jutott, míg az elegáns Visnu Laksmít kapta meg.

További szubhásiták a slókamálán.

2020. február 8., szombat

megmerítkezés


Csaitanja Maháprabhu egy társának, Vakrésvar panditnak a tanítványa volt Gópál-guru gószvámí. Gópál-guru gószvámí tanítványa, Dhjánacsandra gószvámí állította össze a Csaitanja-követő vaisnavák első imádat gyakorlatáról szóló kézikönyvét – ez a mű a Dhjánacsandra paddhati.
Megtaláljuk benne az imádat során zengett mantrákat és mindennapos teendőket is. Ízelítőként íme a megmerítkezésről szóló fejezet:


28. Aztán vegyen fürdőt, az alábbiak szerint: folyóvízben folyásiránnyal szemben, tóban vagy medencében kelet felé fordulva invitálja az alábbi zarándokhelyeket:

gaṅge ca yamune caiva
godāvari sarasvati |
narmade sindho kāveri
jale 'smin sannidhiṁ kuru ||29||


29. Ó, Gangá, és Jamuná,
Gódávarí, Szaraszvatí,
Narmadá, Szindhu, Kávéri
vize, kérlek, gyűljetek itt egybe!

mahā-pāpa-bhaṅge dayālo nu gaṅge
maheśottamāṅge lasac-citta-raṅge |
drava-brahma-dhāmācyutāṅghryabjaje mā
punīhīna-kanye pravāhormi-dhanye ||30||


30. Rettentő bűnök dicső eltörlője, könyörületes Gangá!
Vidám szívvel táncolsz te a Nagy Úr, Siva fején!
Acsjuta lótuszlábának hajlékából születő lelki folyó,
ó, én uram leánya, kérlek, tisztíts meg engem, hullámokkal ékesen áradó!

lelki folyó: a szanszkrt szövegben: drava-brahma, azaz folyékony brahman.

viṣṇor nābhy-ambu-madhyād vara-kamalam abhūt tasya nālī-sumeror
madhye niḥsyandamānā tvam asi bhagavati brahma-lokāt prasūtā |
khād-bhraṣṭā rudra-mūrdhni praṇipatita-jalā gāṁ gatāsīti gaṇgā
kas tvāṁ yo nābhivanden madhu-mathana-hara-brahma-samparka-pūtām ||31||


Visnu köldöke tavacskájának közepén nyíló gyönyörű lótusz szár-Szumérujának
középét öntözöd te, Úrnőm, ámbár a lelki világból származol.
Égből alászálló, Rudra fejére aláhulló s onnan a Földre érkező vízsugár, ó Gangá!
Ki ne magasztalna téged, ki Madhu elpusztítója, Hara és Brahmá érintése tisztított meg?

gaṅgā gaṅgeti yo brūyāt
yojanānāṁ śatair api |
mucyate sarva-pāpebhyo
viṣṅu-lokaṁ sa gacchati ||32||


(32) „Gangá, Gangá” – aki ezt zengi,
újra meg újra, százszor és ezerszer,
az megszabadul minden bűnétől,
s Visnu világába megy.

újra meg újra, százszor és ezerszer: A második pádában a yojana szó egyesítést jelent, így e sor érthető úgy, hogy a bhakta a „Gangá Gangá” szókapcsolatok százaival zengi Gangá nevét. Ám a yojana egy hosszmérték is, négy krósa, ami a különböző leírások szerint 12-14 km. Ebben az olvasatban a „jódzsanák százaival” kilométerek ezrein át való zengést jelent.

Könyörgés Jamunához

cidānanda-bhānoḥ sadā nanda-sūnoḥ
para-prema-pātrī drava-brahma-gātrī |
aghānāṁ lavitrī jagat-kṣema-dhātrī
pavitrī-kriyānno vapur mitra-putrī ||33||


A szíveket gyönyörködtető Nap, Nanda fia
rajongó szeretetének kelyhe, csobogó lelki folyam!
Te vagy a bűnök megsemmisítője, ki boldogságot hozol e világnak –
ó, Napleány, tisztítsd meg testünket!

A Rádhá-kundot magasztaló fohász

rādhikā-sama-saubhāgya
sarva-tīrtha-pravandita |
prasīda rādhikā-kuṅḍa
snāmi te salile śubhe ||34||


(34) Áldásod Rádhikáéhoz fogható,
s minden szent zarándokhely téged imád.
Ó, Rádhiká tavacskája, légy kegyes hozzám!
hadd mártózzak meg szent vizedben!

Az illusztráció forrása

2018. október 20., szombat

Visnu négy attribútuma


A fenséges Istent, Visnut szokásosan négy karral ábrázolják, mindegyik kezében egy-egy reá jellemző attribútumával. A több kar a hindu istenábrázolások megszokott módján az emberfelettiség, a mindenhatóság jelképe. Visnu négy karjában lótuszvirágot, csakrát, kagylókürtöt és buzogányt tart.

Vajon ezek az attribútumok eszközök, vagy társak? Nem csupán neveken nevezett tárgyakról beszélhetünk, a tradíció személynek is látja őket. Az Úr társaiként elkísérik őt a földi megjelenéseik során, a Padma-purána elbeszélése szerint például mikor Rámacsandra megjelent e világban, testvérei, Laksman, Bharata és Satrughna rendre Anantasésa (a végtelenség kígyója, amin Nárájan pihen), a Szudarsan-csakra, és Pánydzsadzsanja (Visnu kagylókürtje) megtestesülései voltak. Nimbárka ácsárját követői a Szudarsan-csakra avatárjának tartják, és a Srí szampradája álvár szentjeit is hasonlóan Visnu egy-egy „attribútuma” megtestesülésinek látják.
(Srí vaisnava tilak, Garuda és Hanumán által imádott csakrával és kagylókürttel)

Milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok? Ezt kutatva két forrás, a Visnu-purána és a Gópálatápaní-upanisad kínálkozik.

A Visnu-purána 1.22. fejezetében Maitréja Visnu attribútumainak jelentéséről kérdezi a bölcs Parásart. A válasz néhány további ismertetőjegy és fegyver jelentéséről is szól:
„67. A leírhatatlan és hatalmas Visnunak hódolok, s elmondom, amit egykoron Vaszistha beszélt el nekem. 68. E világ leglényegét (átman) a makulátlan és hibátlan Kausztubha ékkőként viseli a magasztos Úr, Hari. 69. Az őstermészet (pradhána), az őselemek hajléka, a Srívatsza, Mádhava intelligenciája (buddhi) pedig a buzogány. 70. Az Úr (Ísvara) a hamis énkép (ahankára) kétféle megnyilvánulását, az elemeket és az (információszerző és cselekvő) érzékeket birtokolja a kagylókürt és az íj formájában. 71. A mindörökkön csapongó természetű szélsebesen tovatűnő az elmét Visnu csakraként tartja kezében. 72. Ó, bráhmana, öt drágakőből formált füzére, a Vaidzsajantí, a teremtés öt alapelemének forrása. 73. Dzsanárdana megszámlálhatatlan nyila képében hordozza az érzékelés és cselekvés (lehetőségét). 74. Acsjuta ragyogó kardként viseli a tudást, amelyet néha elfed a tudatlanság kardhüvelye.”

Kausztubha: ékkő, mely Visnu mellkasát díszíti. A tejóceán kiköpülésekor került a felszínre.
Srívatsza: fehér szőrpamacs Visnu bal mellkasán
Vaidzsajantí: „győzedelmes”, az öt alapelem és az őket jelképező drágakövek: gyöngy – víz, rubint – tűz, smaragd – föld, zafír – levegő, gyémánt – tér-éter. Krsna vaidzsajantí virágfüzére nem drágakövekből, hanem öt különböző színű virágból készül, s térdéig ér.

A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében maga Nárájan beszél az univerzális forma attribútumainak jelentéséről:
„70. A Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye (tédzsasz) a Kausztubha-ékkő ragyogásából származik – mondják az Isten-ismerők. (Dzsíva gószvámí kommentárjában hozzáteszi: ez minden élőlény menedéke.) 71. (Az univerzális forma) négy karja a jóság, szenvedély, tompaság s a hamis ego (ahankára). Az öt elem jellegű kagylókürt a szenvedély-kézben nyugszik. 72. A mindig gyermeki természetű elme a csakra, az illúziókeltő energia (májá) forrása a Sárnga szaru íj, a lótuszvirág pedig a mindenség (az Úr univerzális formájának) kezében. 73. Az eredeti tudás (vidjá) a buzogány, melyet mindenkor kezemben tartok, az erényt (dharma), a gyarapodást (artha) és az érzéki élvezetet (káma) karperecként ismerik az isteni világok nagyjai.”

Dzsíva gószvámí és Prabódhánanda Szaraszvatí kommentárjai azonosítják az egyes eszközöket tartó kezeket is. Az upanisad szerint a kagylókürt a szenvedély-kézben van, a kommentárok szerint a csakra a jóság-kézben, a lótusz a tompaság-kézben, a buzogány pedig az ahankár-kézben – míg az íj olykor a tompaság-kézben olykor pedig az Úr előtt hever.

Parásar szerint a világot átható és fenntartó Visnu (a név gyöke a viṣ ige, melynek jelentései: átjár, átitat) attribútumai az anyagvilággal hozhatók kapcsolatba. A Gópála-tápaní upanisad az univerzális formáról szól, mely az anyagvilág teljességének forrása, előképe.
Összevetve a két leírást láthatjuk, hogy alapvetően ugyanarról szólnak, támogatják, kiegészítik egymást:

attribútumVisnu-puránaGópála-tápaní upanisad
Kausztubhae világ leglényegea Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye
Srívatszaaz őstermészet hajléka
lótuszvirága mindenség
csakraaz elme forrásaaz elme forrása
kagylókürtaz elemek forrásaaz elemek forrása
buzogányaz intelligencia forrásaaz eredeti tudás
íjérzékek forrásaaz illúziókeltő energia forrása
nyilakérzékelés és cselekvés
karperecekaz emberi élet céljai
Vaidzsajantíaz öt elem forrása
kard (Vidjádhara, „tudást-hordozó”)tudás

Parásar ugyan nem szól róla, ám a lótuszvirág (padma) a teremtés szimbóluma, hiszen az anyagvilág Visnu köldökének taván virágzó lótusz szárában bontakozik ki. Ezen felül szokásosan a lelki tisztaság jelképe is, hiszen a növény bár az iszapban gyökerezik, a víz fölé nyúlva virágzik, s a ráfröccsenő víz sem érinti – lepereg róla.

A csakra 15-30 cm átmérőjű, peremén élesre fent, kerék alakú, 50-100 méteren belül hatásos hajítófegyver. Elhajítás előtt a harcos ujja körül megpörgeti, hogy így adjon neki nagyobb kezdősebességet, így igen gyorsan repül – forgása, és gyorsasága miatt adódik Visnu csakrájának és az univerzális elmének párhuzama. Visnu csakrája személyként is megjelenő társa, neve Szudarsan („szép-látvány”). Ő oltalmazza meg Ambarísa királyt Durvásza haragjától a Bhágavata-purána 9. énekében. Hívei oltalma, ellenfelei veszedelme. A forgó csakra ugyanakkor az idő kerekét, az idő múlását is szimbolizálja.

A kagylókürt (sankha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor e mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is.
Amikor az apjára haragvó Dhruva („Szilárd”) herceg vezeklésbe fogott, hogy isteni segítséggel visszaszerezhesse jussát, Visnu megjelent előtte, és kagylókürtjét a herceg homlokához érintette. A hercegre ekkor rászállt a Védák minden végkövetkeztetése. Felismerte: üvegcserepek után vágyakozott, ám Visnu imádatával valódi drágakőre talált.
A megszabadító Isten fúj bele isteni kürtjébe, s végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is megszólal a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!
Visnu kagylókürtjének Pánycsadzsanja a neve.

Visnu negyedik attribútuma a buzogány (gadá). A buzogány a pusztító erő jelképe, az isteni hatalom és uralom szimbóluma – s emlékezzünk az írások szavaira: nem pusztán erő, hanem az intelligencia és az eredeti (anyagot és lelket, rosszat és jót megkülönböztető, szétválasztó) tudás szimbóluma is, ami az uralkodás szükséges feltétele. Visnu buzogányának neve Kaumódakí.


2013. november 9., szombat

tűzáldozat a Csaitanja-követő vaisnava iskolában 2.


Az írás első része az áldozat előkészületeit ismertette, az oltár felépítésétől Siva meginvitálásáig.

Hóma – ghí áldozása

A pap az „Óm Visnu, Óm tat szat” mantrát zengve fejezi ki ismét szándékát, majd fát tesz a tűzre. Az áldozati teret és kellékeket már megtisztította, a következő mozzanat a résztvevők „megtisztítása”… a pap engesztelő áldozatot mutat be:

Engesztelő áldozat

A szanszkrt prájascsitta szó pontosan jóvátételt jelent A pap a bűnbánat fohászait zengi, isteni oltalmat kérve az áldozat résztvevőire. A mantrák fordítása az alábbi:
„Óm! Óh, Acsjuta oltalmazz minket bűneinktől!
Óm! Oltalmazz minket az egész világ hasznára!
Óm! Óh Hari, legfelsőbb úr, oltalmazd ezt az áldozatot!
Óm! Óh Laksmí ura, oltalmazz mindent!
Óm! Óh, Ananta, oltalmazz minket az elsővel és oltalmazz a másodikkal is, a harmadikkal oltalmazd erőnket, s oltalmazz a negyedik fohásszal is, óh, Visnu!
Óm! Térj vissza újra és újra életerővel, óh, Visnu, térj vissza étellel, hosszú élettel, s óvj meg minket a bűntől!
Óm! Minden jóval térj vissza, óh, Visnu, és záporként áraszd a mindeneket éltetőt, szerte a mindenségben.
Óm! Óh, Visnu, kérlek javítsd ki mindazt, amit figyelmetlenül vagy tudatlanul hibásan teszünk az áldozat során. Bizony, Te ismered azt igaz valójában.
Óm! Óh, Visnu, teremtmények ura! Rajtad kívül nincs más egyetemes személy, Te fogod át a világokat. Áldozatunk legyen a vágyad szerint, s váljunk lelki kincsek birtokosaivá!”

Minden jóval térj vissza: szó szerint zamatossal, ízessel, táplálóval.
Javítsd ki mindazt: a gyakorló a szabályok és a mantrák esetleges hiányosságai okozta hatások, tökéletlenségek miatt kér bocsánatot.

Vaisnava hóma – áldozás a vaisnaváknak


E rész az áldozat csúcspontja, tulajdonképpen maga az áldozat. A pap sorban meginvitálja Rádhá és Krsna társait, ghít áldoz nékik, míg a többi résztvevő gabonaszemeket áldoz. A felajánláskor zengett mantra formulája: óm, őnéki, szváhá! – ahol őnéki a meginvitált személy neve. A szváhá a felajánlás mantrája, szó szerinti jelentése jó-mondás (szu-áha), így bár nyelvtanilag nem pontos, de értelem szerinti e fordítás: „őnéki ajánlom!” Szváhá a neve Agni, a tűzisten feleségének is… a szent tűz és az áldozás szoros összetartozását jelezvén.

Az alábbi felsorolásban röviden összefoglaljuk, kiket invitálnak a tűz mellé… s előre is elnézésed kérem, kedves olvasó, a száraz leírás képtelen visszaadni az élményt:
• Visnu, mint a mindenség vezére (Visvakszéna),
• a négy Kumára, Brahmá első fiai,
• a jóga kilenc mestere, Rsabha fiai (lásd Bhágavata-purána 11.2. fejezet),
• a tizenkét nagy személyiség (a mahábhágavaták, Nárada, Kapila…), róluk már korábban szó esett az oltalmazók felsorolásakor ,
• sorban a következő kiválóságok: Garuda (Visnu szárnyas hordozója), Hanumán (Rámacsandra hű szolgája), Ambarísa király, Vjásza, Uddhava, a pándava fivérek, Vidura, Paríksit király (Visnuráta) és Vibhísana (Rávana fivére, Ráma szövetségese).
• Csaitanja Maháprabhu és társai (Nitjánanda, Advaita, Gadádhar és követői, Srívász és követői),
• a hat gószvámí,
• a szampradája jeles mesterei, a siksá guruk,
• Navadvíp és Májápur Jógapíth (Csaitanja Maháprabhu születési helye). Az óind szellemiség személyként tekint a szent zarándokhelyekre is (egy történet szerint például a Rádhá-kund vizét a zarándokhelyek személyiségei töltötték fel vizeikkel), így nem meglepő, hogy a meginvitált személyek között helyeket is találunk.
• Majd az alábbi hölgyeket: Antarangá, Paurnamászí, Padmá, Laksmí, Gangá-déví, Jamuná, Szaraszvatí, Vrndá, Gájatrí, Tulaszí, a Földanya, a tehén-anya, Jasódá, Dévahúti (a bölcs Kardama felesége, Kapila anyja), Dévakí, Róhiní, Szítá, Draupadí, Kuntí, és Krsna nyolc fő felesége (Rukminí, Szatjabhámá…).
• Krsna bizalmas barátai (Srídáman, Szudáman, …) következnek a sorban, játszótársai, és az idősebb pásztorok (Nanda, Upananda…),
• majd ismét a tanítómesterek, hiszen ők a Csaitanja-lílá, és a Krsna-lílá részesei is.
• Ezután Rádhának és Krsnának áldoz a pap, az alábbi mantrákkal:

„Óm, Vrsabhánu király leánya, Gándharvika, Kártikadéví, Krsna kedvese, mindenség úrnője! Klím! Néked áldozok, Srí Rádhiká, aki Srí Vrndávan szolgálatához a jogosultságot osztogatod srím, hrím szváhá!
Óm! Krsna a lét, tudat és boldogság sötét esőfellege, az eredeti és legfelsőbb személy. Ő a rítusok s minden más gyökere, így mindennel Ő imádandó. Krsna a lelki ragyogás forrása, az abszolút egyeduralkodó, mindenki imádottja. Krsna kezdetnélküli, az univerzumban és azon kívül is minden boldogság csak az ő áldásával nyerhető el.”
• Majd a pap a gópíkat (Lalitá, Sjámalá…) és a manydzsaríkat (Rúpa manydzsarí, …) invitálja a tűz mellé,
• majd Rádhá és Krsna minden barátját és társát (szarva-szakhi, szarva-szahacsarí, szarva-szanginí, szarva-ranginí), Rádhá szüleit és kíséretüket (Vrsabhánu, Kírtidá…),
• s kivétel nélkül minden vaisnavát és vaisnavít.
• Ezután Nárájanának áldoznak, a purusa avatároknak (az okozati óceánon nyugvó Mahávisnunak…), a lelki világnak (Vaikuntha-dháman), a lelki világ urainak (Vászudéva, Szankarsana, Pradjumna és Aniruddha),
• az isteni hajlékoknak (Gólóka, Mathurá, Dváraká),
• a tíz avatárnak (Matszja, Kúrma,… Kalki), majd a guna- és manvantara avatároknak, a világkorszakok avatárjainak,
• majd Vrndávannak, s a közeli erdőknek, Krsna kedvtelései színhelyének.
• Végezetül Rádhá-Krsnának együtt áldoz a pap, az alábbi mantrát zengve:
„Óm, srím, klím, minden mozgó és mozdulatlan Vradzsa-lakó lényt imádva áldozok Srí Srí Rádhá-Krsnának.”

srím, hrím, klím: lefordíthatatlan, úgynevezett bídzsa (mag) mantrák. A srím mantrával a jószerencse és szépség társul (Ramá-bídzsa, Srí, a szerencseistennő után), hrím az illúzió eloszlatásának megjelenítője (Jógamájá, a saiva hagyományban Bhuvanésvarí-bídzsának nevezik), a klím pedig az isteni szerelemre utaló bídzsa-mantra (Káma-bídzsa mantra).

Locsolás összetett kézzel

Az áldozat előkészítő szakaszában jóváhagyásért fohászkodva locsolják körbe a tüzet, most a pap megköszöni az isteni jóváhagyást
: „Óm! Óh uram, Aniruddha! Legyen sikeres az áldozat, s az áldoztató! Te vagy az oltalmazó, aki minden létezőben ott lakozol. Óh, vágyak megtisztítója, tisztítsd meg szándékainkat. Óh, szavak ura, (tedd) beszédünket kedvessé.
Óm! Ananta, jóváhagytad!
Óm! Acsjuta, jóváhagytad!
Óm! Szaraszván, jóváhagytad!”

Kusa-fű áldozása

Majd a pap kusa-füvet áldoz. Ez a mozzanat az áldozati kellékek megtisztításakor végzett kusa-fű áldozattal alkot keretet.

A végső áldozat

Az utolsó mozzanat Agni elbocsájtása. A pap felállva végzi az áldozatot, „útravalóul” ruhát, bráhmana zsinórt és virágfüzért ajánl, mahápraszádát, gyümölcsöket és bételt áldoz, továbbá szantálfát virágokat és illatszert ajánl fel, e mantra kíséretében:
„Óm! Visnunak áldozom a végső felajánlást. Aki Visnunak áldoz, mindennek a színe-javát adja. Visnu áldását kérem, hogy az Ő szolgálójaként tiszteljenek e világban.”

Békeajándék

Az áldozat nem ér véget Agni elbocsájtásával… inkább megszentelt kezdet. Helyénvaló, ha a résztvevők adományt osztanak, s szolgálják a vaisnavákat, s minden élőlényt.

2013. november 2., szombat

tűzáldozat a Csaitanja-követő vaisnava iskolában 1.


A védai kor legfontosabb áldozati rítusa a tűzáldozat. A hagyományos tűzáldozatok mindenkit megmozgató, nagyszabású szakrális és egyben társadalmi események is voltak. Ugyanakkor az egyes ember életének jelentősebb eseményeit is áldozatok kísérték – a születés, a névadás, a tanulmányok megkezdése és befejezése, a házasságkötés, a különféle beavatások, és a halál is tűzáldozat révén vált szentséggé.
Bár a kali-kor elsődleges áldozata nem a tűzáldozat, a hagyomány a mai napig él, időről-időre megújulva. A Csaitanja-követő vaisnavák számára az irányadó Gópál Bhatta Gószvámí szertartáskönyve, a Szat-krijá-szára-dípiká (Szent rítusok lényegének megvilágítása). Az ebben leírt rítus némileg eltér a védai hagyomány monumentális áldozataitól, ám annak a leglényegesebb elemeit megtaláljuk benne. Talán a legfontosabb hangsúlybéli különbség, hogy a védai hagyomány a dévákon keresztül szólítja meg a Legfelsőbbet, addig itt Rádhá-Krsnát invitálják örök társaikkal együtt.

A rítus számos mozzanata három nagy részre osztható. Az előkészítő szakaszban (kuśaṇḍikā) felállítják az áldozati oltárt, megtisztítják az áldozati teret és eszközöket, és meginvitálják az áldozatot oltalmazó személyiségeket. Ezután következik maga az áldozat (homa), majd a lezáró szakasz (udīcya), melyben elbocsájtják a meginvitált tüzet.

Az egyes felajánlásokat mantrák kíséretében végzik el. A mantráknak – mint a védamantráknak általában – négy jellemzője ismeretes, ezek:
- a látnok bölcs (ṛṣi), akin keresztül a mantra megnyilvánult,
- a versmérték mellyel a mantrát zengik (chandas),
- a rítus uralkodó istensége (devatā),
- és az alkalmazás, a cél (viniyoga).


Kusandiká – az áldozat előkészítése

A szilárd elhatározás


Az első mozzanat szilárd elhatározás, s annak kinyilvánítása, hogy mikor, hol, s miért végzik az áldozatot. Majd felállítják tűzoltárt. Megtisztítják az áldozati teret a szennyeződésektől, és kelet felé tájolva lépcsőzetesen rakott téglákból felépítik a négyzet alakú oltárt. Az oltár belső terét tiszta homokkal töltik fel. Az oltárt levelekkel, ágakkal, virágfüzérekkel, zászlókkal ékesítik.

Az öt vonal

Ezután a pap kusa fűszállal öt vonalú ábrát (jantrát) rajzol a homokba, majd színes porfestékkel jelöli őket. A tűz maszkulin természetű, ám e jantra vonalai női jelképek: a Föld istennőjét sárga, a tehenet vörös, a Jamuná szent folyóját fekete, Laksmít, a szerencseistennőt, a jólét és siker adományozóját arany, Szaraszvatít a tudás és ékesszólás istennőjét fehér vonal szimbolizálja.

A tűz meginvitálása

A ceremónia következő eleme a szent tűz meginvitálása. A tűz alászálló isteni energia, ő továbbítja a hívek felajánlásait. A tűz fizikai formáját gyakran a templom oltárán vett tűzről gyújtják, máskor a Nap sugarait lencsével összegyűjtve. A meginvitált tüzet meditációban imádják, kiengesztelő mantrákkal köszöntik.

A tűz meginvitálásakor zengett szanszkrt mantra fordítása így hangzik:
„Óh, Vidhu nevű tűz, kérlek, jöjj el hozzánk! Tűz, Te, kit Vidhunak neveznek! E tűz Srí Visnu fényessége (vagy: ereje, tejas)!” A rítus jellegétől függ, hogy Agni melyik aspektusát invitálják, Vidhu az engesztelő áldozat során invitált tűz.

Mert a tűz Srí Visnu – Krsna – fényessége, kiterjedése, így a pap Krsnaként imádja:
”Óm! »Óh Krsna, Ananta (végnélküli), Mukunda, Mádhava, Hari, Góvinda, ki a fuvoláján játszik! Óh, gópík kedvese, Vradzsa (lakóinak) barátja, bhaktáid szeretettje, fenséges Acsjuta! Híveid szeretetének kiszolgáltatottja, a szent áldozatok gyümölcse, ki egyedül a rásza-táncból meríted örömödet, óh, bánatosakkal együttérző szívű! Óh, Rádhá kedvese, világ balvégzetének elvevője« – e szavakat zengje mindig a nyelv!

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek, mint az eget betöltő (isteni) szemet.

Óm! Krsna a lét, tudat és boldogság sötét esőfellege, az eredeti és legfelsőbb személy. Ő a rítusok s minden más gyökere, így mindennel Ő imádandó. Krsna a lelki ragyogás forrása, az abszolút egyeduralkodó, mindenki imádottja. Krsna kezdetnélküli, így az univerzumban és azon kívül is minden boldogság csak az ő áldásával nyerhető el.”

Agni, a felajánlás továbbítója hidat képez a két világ között, ezért a következő mantrák előbb távoliként említik, majd a másik, azaz a közeli, a hívek szíveit ismerőként magasztalják, aki ennek a tudásnak a birtokában tudván tudja, miképpen közvetítse a felajánlásokat:
”Óm! Agnit, a távolit tisztelem, a felajánlás továbbítóját invitálom. Óh, isten, bárcsak eljönnél hozzánk!
Most e másik, a mindenkit ismerő Agni vigye tudón felajánlásunkat az isteneknek!”

„Egy az Isten. Az (Ő) elrendeléséből lett később minden. Ő az első élőlény, s Ő van az anyaméhen belül is.
Bizony megszületett már, és a jövőben is megszületik majd, s feléje fordulnak az emberek. A sokarcú mindenütt jelen van.”

A sokarcú (sarvato-mukhaḥ) a mindenki szívében jelenlévő Paramátmá szokásos jelzője. A vers a Svétásvatara-upanisad 2.16. verséhez hasonlatos.

Körbesöprés – rituális megtisztítás

Az áldozati oltár környékének rituális megtisztításakor a pap kusa fűvel söpri körbe az oltár oldalait. Eközben a következő mantrákat zengi a Rg-védából:
„E felajánlás az imádandó Agnié (ki a lények ismerője, jātavedā). Himnuszokkal magasztaljuk őt, ki hintóként (továbbítja felajánlásainkat). Gondoskodása révén áldás száll ránk e gyülekezetben. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Hordjuk a fát, áldozzuk a ghít néked, keresve a (kedvező alkalmat). (Áldd) élettel az átkelőket, beteljesüléssel a fohászokat. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Bárcsak elégedetté tennénk téged, s így beteljesülnének fohászaink. Benned fogyasztják el a félistenek a felajánlott ghít. Vidd hát e forróságban felajánlásainkat az Áditjákhoz. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!”
A fahordás a meghódolás szimbóluma. A tradíció megkövetelte a leendő tanítványoktól, hogy tűzifával a kézben keressék föl a mestert, ami a szolgálatkészségnek és a praktikus segítségnyújtásnak is jele.

Kusa-fű szétterítése

Ezután a pap kusa-füvet terít szét az oltár körül. A kusa (más néven darbha) szent fűféle (Desmostachya bipinnata). A hagyomány szerint mikor Visnu vadkan formájában jelent meg megrázta testét, és szőre lehulló szálából lett a kusa-fű.

Oltalmazók meginvitálása
 

Majd a pap meginvitálja a rítust oltalmazó szenteket. E szentek tíz irányból oltalmazzák az áldozatot, s mert ők Visnu hívei, ezért a pap a megfelelő irányból mahápraszádamot ajánl nekik.
Az irányok és oltalmazók az alábbiak:
• kelet: Nárada, az istenszeretet hatalmával felkent tanító,
• délkelet: Kapila, a szánkhja filozófiájának tanítója,
• dél: Jama, a holtakat megítélő félisten, az alvilág ura,
• délnyugat: Bhísma, szüzességi fogadalomban élő harcos, az erkölcs őre,
• nyugat: Suka, a Bhágavata-purána elbeszélője,
• északnyugat: Dzsanaka, erényes király, Ráma hitvesének, Szítának atyja
• észak: Szadásiva, a világ megsemmisítésében és újraalkotásában szerepet játszó istenség,
• északkelet: Prahlád, a gonosz Hiranjakasipu király szentéletű fia,
• felfelé: Brahmá, az első lény
• lefelé: Bali, az alvilág uralkodója, Prahlád unokája.

Az áldozati kellékek megtisztítása

A következő mozzanat az eszközök megtisztítása. A pap előbb egy köteg tűzifát áldoz, majd a felajánlandó ghít tisztítja meg a megfelelő mantrákkal, és a ghísedényt a tűz felett átemelve, majd az áldozókanalat tisztítja meg, a tűz felett átemelve.

Locsolás összetett kézzel

Majd a pap vízzel locsolja körbe az oltárt, miközben Visnu jóváhagyásáért fohászkodik, az alábbi neveken szólítva őt: Ananta (végtelen), Acsjuta (múlhatatlan, csalhatatlan), Szaraszván (ízes), Aniruddha (akadálytalan, szabad, önhatalmú), végül e mantrát zengi:
„Óm! Óh uram, Aniruddha! Legyen sikeres az áldozat, s az áldoztató! Te vagy az oltalmazó, aki minden létezőben (szívében) lakozol. Óh, vágyak megtisztítója, tisztítsd meg szándékainkat! Óh, szavak ura, (tedd) beszédünket kedvessé!”

Siva-fohász

Végezetül a pap Sivához, a szépszeműhöz fohászkodik: „Szívvel lélekkel leborulok a dicső Szépszemű (Siva) lábaihoz. A kivillanó fogsorú, Szépszemű Siva Bhágavata levélágyán (nyugszik). Arany palotája a föld és az ég között helyezkedik el. Körülötte a félistenek, kiknek szíve-lényege e fémedényben rejlik. Egyrészt erős vagy, sőt, te leszel az erő, s így rezzenéstelen tekintettel s megfontolva vigyázol
Valóban az vagy, akié a tizenkét fiú. Ők évről évre a káma-préna áldozattal imádnak téged, s így (beteljesülnek céljaik) megszilárdulnak az önfegyelemben. Te vagy a bráhmana a félistenek között, én pedig az emberek között. A bráhmana a bráhmanát imádja (upadhāvati), ezért tehozzád (upa) fordulok (dhāvāmi, közelítek). Ne utasítsd vissza fohászainkat! Ne utasítsd vissza áldozatunkat! Ne utasítsd vissza e szertartást! Néked hódolok, s az általad megalapozott áldozatot végzem majd el. Legyen (áldozatunk) szívesen fogadott, virágzó, és sikeres.
Kegyelj engem Szamudra, világnagy lélek! Kegyelj engem Tutha, mindentudó, Brahmá-fia! Kegyelj engem erőtadó Svátra, ősbölcs, Mitrá-Varunafi!
Néki, a szépszeműnek, a kivillanó fogsorúnak, Szamudrának, a világnagynak, Tuthának, a mindentudónak, az erőtadó ősbölcsnek, az ezerszeműnek, Brahmá fiának, a bhágavaták legkiválóbbjának ajánlom hódolatom.”

Szépszemű (virúpa-aksa): A virúpa pontosan formátlant jelent, a szöveg Siva harmadik, misztikus szemére utal, a két szemhez képest szokatlanná teszi megjelenését. A későbbi utalás azonban a pislogás nélküli kifejezést használja, s az ember két szemével egyszerre pislog (ha csak egy szemmel hunyorít, azt kacsintásnak nevezik, de Siva nem kacsingat senkire, lévén Párvatí teljesen leköti a figyelmét.
Levélágya: más értelmezés szerint nyughelye a felhők között van (a szövegben szereplő kifejezés levelet és felhőt is jelenthet), s mert Sivát szokásosan egy banjan-fa alatt, meditációs pózban ábrázolják, relevánsnak tekinthető ez az értelmezés is.
Arany palotája: Siva birodalma a Kailásza-hegy, amely a Szuméru-hegytől délre fekvő magashegy.
Szíve-lényege e fémedényben rejlik: utalás az áldozat egyik kellékére: a ceremónia megkezdésekor vízzel teli hasas, vörösrézből készült edényt helyeznek el az oltár közelében, leterítik egy kendővel, majd kókuszdiót helyeznek a szájára. Ez az edény a kozmikus mindenséget képviseli, benne a világ dolgait irányító félistenekkel.
Erős vagy: Siva az erő birtokosa – nagyerejű lévén képes a mennyei Gangesz vizét is a fején felfogni – sőt, maga válik az erővé, vaisnava értelmezés szerint a démonpusztító-oltalmazó erővé, a szeretet erejévé, amely kettős felvértezettségben nemcsak a hódoló személyt vigyázza a belső démonoktól, hanem a világ rendjére is ügyel.

A folytatásban a hóma és az udícsja mozzanatait ismertetjük.

2011. augusztus 27., szombat

Prahlád fohásza a tenger alatt


A Visnu-puránában a bölcs Parásara elbeszéli, hogy mikor Hiranjakasipu sehogy sem tudott végezni fiával, gúzsbakötve a tengerbe vettette és köveket dobatott rá, hogy ha már elpusztítani nem tudta fiát, éljen hát a tenger mélyére temetve. Prahlád ekkor így fohászkodott:

namas te puṇḍarīkākṣa namas te puruṣottama |
namas te sarvalokātman namas te tigma-cakriṇe || 64 ||

Hódolat néked lótuszszemű, hódolat néked Legfőbb Személy,
hódolat néked, mindenség Lelke, hódolat néked éles csakrát viselő!

namo brahmaṇya-devāya go-brāhmaṇa-hitāya ca |
jagaddhitāya kṛṣṇāya govindāya namo-namaḥ || 65 ||

Hódolat a bráhmanák urának, a tehenek és bráhmanák jóbarátjának!
A világ jóakarójának, Krsnának, Góvindának hódolok újra és újra!

brahmatve sṛjate viśvaṁ sthitau pālayate punaḥ |
rudra-rūpāya kalpānte namas tubhyaṁ trimūrtaye || 66 ||

Brahmáként megteremted a mindenséget, fennmaradásában meg is oltalmazod azt,
a világkorszak végén pedig Rudra formádnak hódolok, ó háromalakú uram!

devā yakṣāḥ surāḥ siddhā nāgā gandharva-kinnarāḥ |
piśācā rākṣasāś caiva manuṣyāḥ paśavas tathā || 67 ||

Az istenek, a jaksák, a szentek, a tökéletesek, a kígyók, a gandharvák és kinnarák,
a boszorkányok, démonok, az emberek és az állatok,

pakṣiṇa-sthāvarāś caiva pipīlika-sarīsṛpāḥ |
bhūmy-āpo'gnir-nabho-vāyuḥ śabdaḥ sparśas tathā rasaḥ || 68 ||

a szárnyasok, a mozdulatlan (hegyek és fák), a hangyák és a hüllők,
a föld, víz, tűz, ég és a szél, a hang, az érintés és az íz,

rūpaṁ gandho mano buddhirātmā kālas tathā guṇāḥ |
eteṣāṁ paramārthaś ca sarvam etat tvam acyuta || 69 ||

a forma, az illat, az elme, az értelem és a lélek, az idő és az anyagi kötelékek,
mindezek igaz valója, s ez mind te vagy, ó, Acsjuta!

vidyāvidye bhavān satyam-asatyaṁ tvaṁ viṣāmṛte |
pravṛttaṁ ca nivṛttaṁ ca karma vedoditaṁ bhavān || 70 ||

A tudás és tudatlanság, igazság és valótlanság, méreg és nektár is te vagy.
Te vagy a cselekvés és nemcselekvés, s a védába foglalt rítus is.

samasta-karma-bhoktā ca karmopakaraṇāni ca |
tvam eva viṣṇo sarvāṇi sarva-karma-phalaṁ ca yat || 71 ||

Minden tett (eredményének) élvezője, a cselekvés módja (és eszköze),
és a tettek eredménye is te magad vagy uram, Visnu!
(Visnu-purána 1.19.64-71.)

Ekképpen kezdődik Prahlád fohásza. Imája végeztével a kötelékek lehullottak róla, a sziklák legördültek a mellkasáról, és a tenger lágyan partra tette őt. S hogy miért beszélem el mindezt? A 65. vers miatt, mellyel azóta is nap mint nap fordulnak Krsnához a vaisnavák.

2010. október 20., szerda

a legkiválóbbak


„Azok a legkiválóbb lelkek, akik önzetlen s kizárólagos szeretettel viseltetnek Isten iránt. Egymással Istenről társalogva e bhakták hangja elcsuklik a boldogságtól, szemükből örömkönnyek hullanak, s borzongás fut végig rajtuk. Óh, ők nem csupán családjukat, de az egész világot megtisztítják! Megszentelik ők a zarándokhelyeket, viselkedésük az erényes viselkedés zsinórmértéke, s magyarázataik az írások hiteles magyarázatai. Örökre Isten szolgálatának szentelik magukat.

Miattuk örvendeznek az ősatyák, örömtáncot lejtenek a félistenek s személyükben a Föld üdvözítőit hordja hátán. Nem szabad kasztjuk vagy műveltségük, szépségük vagy származásuk, vagyonuk vagy hivatásuk szerint megítélni őket. Mert Istenéi ők.” (Nárada: Bhakti-szútrák 67-73.)

2010. április 23., péntek

Nárájana upanisad


A vaisnava hagyományban egyszerre van jelen a magasztos Isten imádata és a rajongó istenszeretet. Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Rádhiká és a gópík rajongása a legfőbb eszmény, más iskolák a fenséges imádat útját követik.
A Nárájana upanisadot a Krsna-Jadzsur-védához tartozó vaisnava upanisadok közé sorolják. Nárájana dicsőségét ecseteli, s a nyolc szótagú „oṁ namo nārāyaṇāya” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengésére irányítja figyelmünket.

oṁ atha puruṣo ha vai nārāyaṇo ‘kāmayata prajāḥ sṛjeyeti |
nārāyanāt prāṇo jāyate | manaḥ sarvendriyāṇi ca |
khaṁ vāyur jyotir āpaḥ pṛthivī viśvasya dhārinī |
nārāyanād brahmā jāyate | nārāyanād rudro jāyate |
nārāyanād indro jāyate | nārāyanād prajāpatiḥ prajāyante |
nārāyanād dvādaśāditya-rudrā vasavaḥ sarvāṇi chandāṁsi |
nārāyanād eva samutpadyante | nārāyanād pravartante | nārāyane pralīyante |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 1 ||
|| etad ṛg-veda śiro 'dhīte | iti prathamaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Bizony a Purusa, Nárájana utódokat vágyott teremteni.
Nárájanától lett a prána, az elme és az érzékek mind.
Az űr, a szél, a tűz, a víz s a föld, a mindenség hordozója.
Nárájanától született Brahmá, Nárájanától született Rudra,
Nárájanától született Indra, Nárájanától születtek a lények ősatyái,
Nárájanától született a tizenkét áditja, a rudrák és a vaszuk, és a szent himnuszok is.
Egyedül Nárájanától lettek (mind), Nárájanától virágzanak, s Nárájanában enyésznek el.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Rg-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez az első fejezet.

Az első fejezet elmondja, hogy mindennek Nárájana a forrása, ő táplálja, s végül benne enyésznek el a létezők. Miként a Bhagavad-gítában Krsna is így szól: „(én vagyok) a forrás a megsemmisülés és a fenntartás” (prabhavaḥ pralayaḥ sthānaṁ, Bg. 9.18.).
Nárájanától lett a tíz érzék, az elme és a prána (életerő), az anyagvilág alapelemei, s a félistenek különféle csoportjai: a tizenkét áditja (az Adititől származó szoláris istenek), a tizenegy rudra (Siva kiterjedései), a nyolc vaszu (Vaszu fiai).
„Aki így tudja” (ya evaṁ veda) az upanisadok gyakran visszatérő szófordulata: aki tudván tudja az itt leírtakat, annak élete beteljesedik – a tudás eredményeit most a negyedik fejezetben találjuk meg.

oṁ atha nityo nārāyaṇaḥ | brahmā nārāyaṇaḥ |
śivaś ca nārāyaṇaḥ | śakraś ca nārāyaṇaḥ |
kālaś ca nārāyaṇaḥ | diśaś ca nārāyaṇaḥ |
vidiśaś ca nārāyaṇaḥ | ūrdhvaś ca nārāyaṇaḥ |
adhaś ca nārāyaṇaḥ | antar bahiś ca nārāyaṇaḥ |
nārāyaṇa evedaṁ sarvaṁ | yad bhūtaṁ yac ca bhavyam |
niṣkalaṅko nirañjano nirvikalpo nirākhyātaḥ |
śuddho deva eko nārāyaṇaḥ | na dvitīyo ‘sti kaścit |
sa viṣṇur eva bhavati sa viṣṇur eva bhavati |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 2 ||
|| etad yajur-veda śiro 'dhīte | iti dvitīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Nárájana örökkévaló. Brahmá Nárájana.
Siva is Nárájana, Sakra (Indra) is Nárájana,
Kála (az idő, vagy Jama a halálisten) is Nárájana. Az irányok is Nárájana,
a köztes égtájak is Nárájana, a zenit is Nárájana,
a nadír is Nárájana. A belül, és a kívül is Nárájana.
Csak Nárájana itt minden, ami volt, s ami valaha is lesz.
A hibátlan, makulátlan, megkülönböztetéstől mentes, elmondhatatlan
tiszta (transzcendentális) isten, az Egy, Nárájana. Nincs második senki más.
Bizony, ő lesz Visnu, bizony, ő lesz Visnu.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Jadzsur-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a második fejezet.

Minden létező leglényege Nárájana. A mindenséget irányító istenségeké, a tíz irányban mindené (négy égtáj, a négy mellékégtáj, a mennyek, mint a felfele mutató, és az alvilág, mint a lefele mutató irány), a belül és a kívül, s a három idő, a múlt, a jelen és a jövő is. Egyedül csak ő létezik, nincs rajta kívül más, ő a legfelsőbb úr.
Az advaita iskola értelmezése megcseréli az utolsó sorokat, ekkor a szöveg más értelmet kap: ya evaṁ veda | sa viṣṇur eva bhavati, aki így tudja az bizony Visnuvá válik.

oṁ ity agre vyāharet | nama iti paścāt |
nārāyaṇāyety upariṣtāt | oṁ ity ekākṣaram |
nama iti dve akṣare | nārāyanāyeti pañcākṣarāṇi |
etad-vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam |
yo ha vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam-adhyeti |
anapabruvaḥ sarvam āyureti |
vindate prājā-patyaṁ rāyas poṣaṁ gaupatyaṁ |
tato ‘mṛtatvam-aśnute tato ‘mṛtatvam-aśnuta iti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 3 ||
|| etat sāma-veda śiro' dhīte | iti tṛtīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.
Ki Nárájan e nyolc szótagos mantráján meditál
hamisság nélkül (tiszta szívvel), teljes életet nyer.
Jó utódai lesznek, gazdagságban, bőségben lesz része, sok tehene lesz,
majd elnyeri a halhatatlanságot, majd elnyeri a halhatatlanságot.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Száma-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a harmadik fejezet.

A harmadik fejezet a nyolc szótagú, „Óm namó Nárájanája” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengéséről szól. Nem írja le, csak körbeírja a mantrát, hiszen a mantrát a tanítványnak a mestertől kell megkapnia, nem pedig könyvből olvasnia.
A nyolc szótagos mantrát tiszta szívvel zengő személy sikeres lesz evilági életében is, és a mantra zengése az üdvösséghez is elvezeti őt.
ekākṣara: az Óm mantrát egy-szótagnak is nevezik, ám itt a szöveg összeszámlálja a mantra szótagjait.

oṁ pratyag ānandaṁ brahma puruṣaṁ praṇava svarūpam |
akāra ukāra makāra iti | tān ekadhā sametad oṁ iti |
yam uktvā mucyate yogī | janma saṁsāra bandhanāt |
oṁ namo nārāyaṇāyeti mantropāsakaḥ |
vaikuṇṭha-bhuvanaṁ gamiṣyati |
tad idaṁ puṇḍarīkaṁ vijñāna ghanaṁ |
tasmād taḍid-ābha-mātram | brahmaṇyo devakī-putro |
brahmaṇyo madhusūdanaḥ | brahmaṇyo puṇḍarīkākṣo |
brahmaṇyo viṣṇur acyuteti |
sarva-bhūtastham ekaṁ nārāyaṇam |
kāraṇa-rūpam akāraṇam param brahma oṁ |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 4 ||
|| etad atharva-veda śiro' dhīte | iti caturthaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! A bensőben örvendező, a Brahman, a Purusa a szent szótag eredeti formája
az A, az U és a M hangok. Azok együtt, egyesítve adják az Óm (mantrát),
amit zengve a jógí megszabadul a születés és halál kötelékéből.
Az „Óm namó Nárájanája!” mantra zengő hívő
a Vaikuntha világba jut majd.
Oda, ebbe, a lótuszvirágba, a megtestesült bölcsességbe,
abból a villám-tündöklésűbe. Dévakí fia (Krsna) a Brahman.
Madhuszúdana a Brahman, Pundaríkáksa a Brahman.
Visnu, Acsjuta a Brahman.
Minden teremtmény (szívében) lakozó egyetlen Nárájanát
ok formájút ok-nélkülit, a legfőbb Brahmant, az Ómot
aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez az Atharva-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a negyedik fejezet.

Az Óm mantrát zengve elérhető az üdvösség, ám a nyolc szótagú Nárájanának hódoló mantrát zengő Nárájana hajlékát, Vaikunthát éri el. Vaikuntha formája lótuszvirág (más magyarázatok szerint a szív lótusza), mely nem különbözik a megtestesült bölcsességtől, a villámként tündöklő Krsnától, Madhu démon legyőzőjétől (Madhuszúdana), a lótusz-szeműtől (Pundaríkáksa). A szöveg brahmaṇya szava melléknév, jelentése brahmani, a Brahmannal kapcsolatos. Krsna, Madhuszúdana, Pundaríkáksa, Visnu és Acsjuta brahmaniak.

oṁ prātar adhīyāno rātri kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
sāyam adhīyāno divasa-kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
mādhyāhna dinam ādityābhimukho ‘dhīyanaḥ
pañca-mahā-pātakopapātakāt pramucyate
sarva-veda-pārāyaṇa-punyaṁ labhate |
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 5 ||

Óm! Aki pirkadatkor tanulmányozza (ezt az Upanisadot) annak megsemmisíti az éjjel elkövetett bűneit.
Aki alkonyatkor tanulmányozza, annak megsemmisíti a nappal elkövetett bűneit,
s aki délben, arccal a Nap felé fordulva tanulmányozza,
az az öt nagy bűntől, s a kisebb bűnöktől is megszabadul.
A minden védában jártasság érdemét éri el,
s elnyeri Nárájana meghitt közelségét, elnyeri Nárájana meghitt közelségét.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.

Az upanisad utolsó része, mintegy függelékként az upanisad tanulmányozásának eredményeit írja le: egyaránt mentesít a kisebb és nagyobb bűnök visszahatása alól. Az öt nagy bűn a következő: „Bráhmana-gyilkosság, italozás, lopás (vagy rablás), a tanító feleségének elcsábítása – ezeket nevezik nagy bűnöknek, s bűnös az is, aki ilyen bűnösökhöz csatlakozik.” (brahmahatyā surāpānaṁ steyaṁ gurvaṅganāgamaḥ | mahānti pātakāny āhuḥ saṁsargaś cāpi taiḥ saha || Manu-saṁhitā 11.54.)
A sāyujya kifejezést olykor eggyéválás értelemben használják (különösen a brahma-sāyujya
szókapcsolatban), ám jelent meghitt együttlétben való összekapcsolódást is.

Zárófohászként álljon itt egy vers a Mukunda-málá-sztótramból:

namāmi nārāyaṇa-pāda-paṅkajaṁ
karomi nārāyaṇa-pūjanaṁ sadā |
vadāmi nārāyaṇa-nāma nirmalaṁ
smarāmi nārāyaṇa-tattvam avyayam ||35||


Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre,
mindig csak Nárájant imádom,
Nárájan tiszta nevét zengem,
és csak az örökkévaló Nárájan-tattvára gondolok.

2010. április 16., péntek

lelki gyakorlatok – a kilencféle odaadás


Mikor fia hazatért az iskolából, Hiranjakasipu jó apa módjára arról kérdezgette, mit tanult tanítóitól. Ám Prahlád inkább a Náradától tanultakról beszélt, a bhakti kilenc módjáról:

śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam |
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam ||
iti puṁsārpitā viṣṇau bhaktiś cen nava-lakṣaṇā |
kriyeta bhagavaty addhā tan manye 'dhītam uttamam ||

Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata,
imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.


(Bhág. 7.5.23-24.)


A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.


„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)

E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:

śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||

Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.


(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.265.)

S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.




2010. január 9., szombat

a Rg-véda Visnut magasztaló 1.154. himnusza


viṣṇor nu kaṁ vīryāṇi pra vocaṁ yaḥ pārthivāni vimame rajāṁsi |
yo askabhāyad uttaraṁ sadhasthaṁ vicakramāṇas tredhorugāyaḥ ||1||

viṣṇoḥ –
Visnué; nu – most; kam – !; vīryāṇi – hőstetteit, erényeit, hatalmát; pra vocam – mondom, hirdetem; yaḥ – aki; pārthivāni – evilágiakat; vi-mame – felmérte; rajāṁsi – egeket, (homályokat, szenvedélyeket, porszemcséket); yaḥ – aki; askabhāyat – teremtette, csinálta, feldúcolta; uttaram – felsőt, felsőbbet; sadha-stham – találkozás helyét, a helyszínt; vicakramāṇaḥ – a lépő; tredhā – három részletben; urugāyaḥ – a nagyok által magasztalt

Visnu dicső tetteit hirdetem, ki felmérte a föld s az ég régióit.
Bizony ő alkotta meg a felsőbb világot is, a Hármatlépő, kit a legkiválóbbak is magasztalnak.

Az urugāya szó kétféleképpen is értelmezhető. Az uru jelentése nagy, gāya pedig megénekeltet, dicséretre méltót, vagy járót, menőt jelent. Így egyszerre jelenti a nagyok által magasztaltat, s a nagyot lépő Visnut, aki nagy teret ad lépteivel. A szó a himnusz 3. és 7. versében is előfordul.
„A föld s az ég régióit” szó szerint a „evilági egeket” (pārthivāni rajāṁsi), azaz a Föld fölötti világokat.
E verset idézi a Bhágavata-purána 2.7.40. verse:
viṣṇor nu vīrya-gaṇanāṁ katamo 'rhatīha yaḥ pārthivāny-api kavir vimame rajāṁsi |
caskambha yaḥ sva-rahasāskhalatā tri-pṛṣṭhaṁ yasmāt tri-sāmya-sadanād-uru-kampayānam ||
Ki volna méltó Visnu hőstetteinek számbavételére e világban? (Ő az), aki felmérte a föld s az ég régióit, aki a három minőség egyensúlyának állapotától megingás nélkül egymaga megalkotta (feldúcolta) a harmadik szintet (a mennyei szférát, Szatjalókát) megremegtetve (a mindenséget).

pra tad viṣṇu stavate vīryeṇa mṛgo na bhīmaḥ kucaro giriṣṭhāḥ |
yasyoruṣu triṣu vikramaṇeṣv-adhikṣiyanti bhuvanāni viśvā ||2||

pra tad –
ő (az előbb említett); viṣṇum – Visnut; stavate – magasztalom; vīryeṇa – hőstette miatt; mṛgaḥ – vadállat; na – mint; bhīmaḥ – félelmetes; ku-caraḥ – lassan menő, barangoló; giriṣṭhāḥ – hegylakó; yasya – akinek; uruṣu – térségekben, távolságokban; triṣu – háromban; vikramaṇeṣu – (nagy) lépéseiben; adhikṣiyanti – elmúlnak, elenyésznek; bhuvanāni – világok, élőlények; viśvā – egészek

Visnut magasztalom dicső tetteiért, ki félelmetes oroszlán képében járja a hegyeket,
s kinek három lépésében minden lény (megszületik és) elenyészik.

A mṛgaḥ szó egyaránt jelenthet vadállatot, őzet, de keresést, kutatást vagy tudakozódást is, a versben azonban a félelmetes (bhīmaḥ) jelző miatt egyértelműen oroszlánra utal.
Az utolsó negyedvers fordítható így is: a világok elenyésznek.

pra viṣṇave śūṣam etu manma girikṣita urugāyāya vṛṣṇe |
ya idaṁ dīrgham prayataṁ sadhastham eko vimame tribhir it padebhiḥ ||3||

pra viṣṇave –
Visnunak; śūṣam – hangos, fennkölt, bátor; etu – menjen; manma – fohász; giri-kṣite – hegyet uralónak, hegyen élőnek; urugāyāya – Urugájának, a nagyok által magasztaltnak; vṛṣṇe – teremtőnek, adományozónak, nemzőnek; yaḥ – aki; idaṁ – itt, most; dīrgham – hosszút, tartóst, kiterjedtet; prayataṁ – törekvőt, szentet; sadhastham – találkozás helyét, a helyszínt; ekaḥ – egyedül; vimame – felmérte; tribhiḥ-it – három menővel; padebhiḥ – lépéssel

Visnuhoz szálljon e hangos fohász, a hegyet uralóhoz (vagy: a szó urához), a (kegyet) záporozóhoz,
kit a legkiválóbbak is magasztalnak, s aki három lépésével egymaga jelölte ki a széles világot.

A vṛṣan szó értelmezésében is megoszlanak a vélemények. Az an képzővel a cselekvőre utalunk, a vṛṣ igei gyök jelentései pedig: esik, záporozik; kibugyan, ömlik, önt; ad, adományoz; teremt, létrehoz, nemz. Vṛṣan így egyaránt jelenthet nemzőt (hímet, bikát, mént), teremtőt és adományozót is. Néhány fordításban bikaként szerepel (pl. Ralph T.H. Griffith, AD 1889), míg mások (kegyet) záporozóként értelmezik (Sāyaṇa, AD 1370).
A giri-kṣite összetétel egy másik lehetséges fordítása: a szóban (giri) lakozó, azt uraló, hasonlóképpen az az előző versben giristhāḥ szó is értelmezhető így.
Dīrgham prayatam sadhastham: Prayatam jelentése szent, önfegyelmezett, elszánt, a szó a yat – próbálkozik, törekszik, illetve vágyódik epekedik szógyökből származik. Így fordítható „messzire törekvő hely”-ként, de esetleg felmerülhet a „végtelenül szent világ” értelmezés is, utalva az első versben említett „felsőbb világra” (uttaram sadhastham), Szatjalókára.

yasya trī pūrṇā madhunā padāny akṣīyamāṇā svadhayā madanti |
ya u tridhātu pṛthivīm uta dyām eko dādhāra bhuvanāni viśvā ||4||

yasya –
akié; trī – három; pūrṇā – teliek; madhunā – mézekkel; padāni – lábnyomai; a-kṣīyamāṇā – múlhatatlanok; svadhayā –áldozati étellel; madanti – boldogítanak, felvidítanak; yaḥ – aki; u – másfelől; tri-dhātu – három alkotórész; pṛthivīm – földet; uta – másrészt; dyām – mennyboltot; ekaḥ – egyedül; dādhāra – tartó; bhuvanāni – élőlények; viśvā – egészek

Akié a három nektárral teli múlhatatlan lábnyom, (melyek) az áldozati étellel örvendeztetnek meg (mindenkit).
Egyedül csak Ő tartja fenn e háromrétű anyagvilágot s a mennyet minden élőlénnyel egyetemben.

A padam szó egyaránt jelenthet lábat, lábnyomot és hajlékot is, a madhu a szótárak szerint lehet melléknév (édes, kellemes, vonzó) és főnév is (nektár; szóma-nedv; méz). A hívőt gyakran a mézet kortyoló méhhez hasonlítják, mint a következő versekben is: „Góvinda lótuszlábának nektári italát itatod (vélünk)” – āpāyayati govinda-pāda-padmāsavaṁ madhu (Bhág. 1.18.12, az āsavaḥ szó pontos jelentése lepárolt ital), vagy: „helyesen szóltál, a legkiválóbb versekkel dicsért Bhagaván lótuszlábainak mézében (makaranda) elmerült hattyútiszta szenteknek örömet okoz az Úr dicsőítése ...” – bāḍham uktaṁ bhagavata uttamaślokasya śrīmac-caraṇāravinda-makaranda-rasa āveśita-cetaso bhāgavata-paramahaṁsa-dayita-kathāṁ (Bhág 5.1.5)
A három alkotórész a kommentárok szerint jelenthet három alapelemet (dhātu), az idő három fázisát, vagy a három gunát.

tad asya priyam abhi pātho aśyāṁ naro yatra devayavo madanti |
urukramasya sa hi bandhur itthā viṣṇoḥ pade parame madhva utsaḥ ||5||

tat –
azt; asya – övé; priyam – kedvest; abhi – felé, irányába, rajta; pāthaḥ – helyet, helyszínt; aśyām – elérném (elérendőt); naraḥ – az emberé; yatra – ahol; devayavaḥ – jámborok, szentek, dicsők; madanti – örvendeznek, megittasulnak; urukramasya – Urukramáé; saḥ hi – bizony az; bandhuḥ – kapcsolat (barát, társ); itthā viṣṇoḥ – valóban Visnué; pade – hajlékán; parame – legfelsőbb; madhvaḥ – édes; utsaḥ – forrás

Hadd érjem el kedves lakhelyét, hol a jámborok örvendeznek.
Bizony, ott kerül az ember kapcsolatba Urukramával. Valóban Visnu legfőbb hajlékán fakad a mézédes forrás.

Csaitanja így magyarázza az Urukrama szó jelentését (Cscs. 2.24.19-23):
„Az Urukrama szó arra utal, akinek lépése nagy. A krama szó jelentése: a láb előrevetése, azaz lépés. A krama szó jelenthet erőt, remegést, szisztematikus módszert, érvelést és előrelépéssel történő erőszakos támadást. Így remegtette meg Vámana a három világot. ...
(Az Úr) mindent átható arculatán keresztül terjesztette ki az egész teremtést, melyet fenntart és táplál. Szerelmi energiájával (mádhurja-sakti) Gólókát, fenségével (aisvarja) a lelki világot, illúziókeltő energiájával (májá-sakti) pedig az anyagi világokat teremti meg, ez a jelentése az Urukrama szónak.”

tā vāṁ vāstūny uśmasi gamadhyai yatra gāvo bhūriśṛṅgā ayāsaḥ |
atrāha tad urugāyasya vṛṣṇaḥ paramam padam ava bhāti bhūri ||6||

tā –
azokba; vāṁ – kettőtöké; vāstūni – házakba; uśmasi – vágyunk; gamadhyai – elmenni; yatra – ahol; gāvaḥ – tehenek; bhūri-śṛṅgā – pompás (nagy, terjedelmes) szarvak; ayāsaḥ – mozgékonyak; atra-aha – akkor; tad urugāyasya – Urugájáé; vṛṣṇaḥ – Vrsáé; paramam – legfelsőbb; padam – hajlék; avabhāti – (alá-)feltárulkozik, leragyog; bhūri – nagyon, vagy a Földön

Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak.
Akkor ragyog (tárul) fel e Földön a végnélkül magasztalt (urugāya) kegyet záporozó (vṛṣan) legfelsőbb lakhelye.

A bhūri szó többértelmű, jelölheti a legfelső hajlék ragyogásának intenzitását, vagy jelentheti azt, hogy evilágban nyilvánul meg, ragyog e hajlék. Ez utóbbi értelmezést erősíti meg az ava (le, alá) igekötő.
A go (tehén) szó egyebek mellett (Föld, érzék) csillagot is jelent, így egyes kommentátorok Visnut napként, a teheneket soha ki nem hunyó [ayās] csillagokként értelmezik.
A vām névmás jelenthet birtokos- (kettőtöké) és részesesetet (kettőtöknek) is, így a szöveg más értelmezésében az áldozatot végző papok arra vágynak, hogy az áldozatot megrendelő és felesége jussanak el Visnu hajlékára. De a „kettőtök házaiba” értelmezésében is megoszlik a fordítók véleménye. Felmerül, hogy a kettesszám Visnu mellett Indrára vonatkozik, ezt erősíti, hogy a gyűjtemény következő himnusza Visnut és Indrát együtt magasztalja. A gaudíja vaisnava hagyomány azonban a pompás szarvú tehenek lakta helyet Gólókaként, Rádhá és Krsna otthonaként, a mádhurja-rasza kútfőjeként látja (lásd az 5. versben, hol a mézédes forrás fakad), az evilágban felragyogó isteni lakhelyet pedig Gókulaként azonosítja.