A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sad-bhudzsa-gaura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sad-bhudzsa-gaura. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 8., vasárnap

Karabhádzsana rsi fohásza


Nimi király és Karabhádzsana rsi beszélgetése megvilágítja, hogy a különböző világkorszakokban miként imádják az emberek Istent. A kali-korban a szankírtan-áldozattal imádják az Urat – mondja Karabhádzsana, majd Mahápurusát magasztaló himnuszt zeng.


dhyeyaṁ sadā paribhava-ghnam abhīṣṭa-dohaṁ
tīrthāspadaṁ śiva-viriñci-nutaṁ śaraṇyam |

bhṛtyārti-haṁ praṇata-pāla-bhavābdhi-potaṁ

vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||


dhyeyam – hadd meditáljak; sadā – mindig; paribhava-ghnam – a kudarc-ölőn; abhīṣṭa-doham – a vágyott beteljesülésen; tīrtha-āspadam – a szentek/zarándokhelyek hajlékán; śiva-viriñci-nutam – Siva és Virinycsi magasztaltján; śaraṇyam – oltalmazón; bhṛtya-ārti-ham – szolga szenvedésének végetvetőn; praṇata-pāla – meghódoltak oltalmazóján, s; bhava-abdhi-potam – létezés óceánjának hajóján; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, / a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, / ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.33.)


E vers a szankírtan fontos jellemzőjét tárja fel:
dhyeyaṁ sadā – hadd meditáljak mindig. Mindig, tehát a szent nevek zengése formaságoktól mentes, nem kötik időre, helyre vonatkozó szabályok. Visvanáth Csakravartí kommentárjában Sivát Advaita Ácsárjával, Virinycsit Haridász Thákurral azonosítja.

tyaktvā su-dustyaja-surepsita-rājya-lakṣmīṁ

dharmiṣṭha ārya-vacasā yad agād araṇyam |

māyā-mṛgaṁ dayitayepsitam anvadhāvad

vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

tyaktvā –
feladva; su-dustyaja-sura-īpsita-rājya-lakṣmīm – nagyon nehezen feladható, félistenek által vágyott királyságot s vagyont; dharmiṣṭhaḥ – fölöttébb jámbor; ārya-vacasā – a nemesember (a három felsőbb varnába tartozó személy) szavával; yat – amit; agāt – ment; araṇyam – erdőbe; māyā-mṛgam – illúzió-szarvast; dayitayā – felesége (kedvese) által vágyottat; īpsitam – vágyottat; anvadhāvat – utána szaladt; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, / (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, / s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.34.)

A verset a kommentárok egyaránt vonatkoztatják Rámára, Krsnára és Csaitanja Maháprabhura is.
Srídhar Szvámí szerint Ráma történetét idézi fel: a dharma-követő Ráma apja parancsára („a nemesember szava”) erdei száműzetésébe vonult („az erdőbe ment”), feladva a mások által olyannyira vágyott királyságot, s vagyont. A ráksasza Rávanának megtetszett Ráma felesége, Szítá. Hogy elrabolhassa, Márícsát a varázsló-démont rávette, hogy öltse fel egy arany-szarvas képét. Szítának megtetszett az arany-szarvas, Ráma pedig üldözőbe vette („a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte”), így Rávana harc nélkül rabolhatta el Szítát.

Dzsíva gószvámí Krsna vradzsabéli kedvteléseit látja a versben: Krsna Mathurá gazdagságát hagyta el, a gyilkos Kanszától őt féltő apja („a nemesember”) kívánságára. Apja a tulaszí-erdőbe (Vrndá-vana) vitte. A májá jóga-máját jelenti, minek a forrása Rádhá. A mrga nem csupán szarvast, hanem általában állatot is jelent, e versben játék-állatot: Krsna játékbabává válik kedvese, Rádhiká kezében.

Visvanáth Csakravartí álláspontja szerint a vers Csaitanja Maháprabhut dicsőíti. Odahagyva szerető felesége, Visnuprijá társaságát szerzetessé lett („az erdőbe ment”). A vers a nemesember szavát említi, ez Csaitanja Maháprabhu esetében a bráhmana átkára vonatkozik. A történetet röviden a Csaitanja-csaritámrta is megemlíti, a 1.17.60-64. részben olvashatjuk. A bhakták éjszakánként Srívász házában gyűltek össze, ám az ajtókat bezárták: illetéktelen így nem vehetett részt a kírtanban. Egyszer egy bráhmana érkezett, s követelte, nyissák ki előtte az ajtót, mondván: ő csak tejet fogyaszt, tisztasága pedig feljogosítja, hogy kinyissák előtte az ajtót. „A tejivás nem elégséges ahhoz, hogy bebocsátást nyerj a krsna-bhaktiba” – hangzott Maháprabhu válasza. Válaszképpen a bráhmana megátkozta őt: „Sose legyen részed anyagi boldogságban!” A májá-mrga arra utal, hogy az illúzióban élő lelkeket kutatja [mrgjati, a mrg igei gyök jelentése: keres, kutat, felkeres], szánalommal, könyörülettel [dajá] eltelve szalad utánuk [anvadhávat], hogy megmenthesse őket.
Csaitanja Maháprabhu másik jellemző vonása, hogy Rádhiká érzelmeivel eltelve Krsnát kutatja, élete utolsó szakaszában ezt jelenti a „kedvese által vágyott” után szaladni.

E háromféle magyarázatot jól illusztrálja a Ṣaḍ-bhuja-gaura forma, Csaitanja Maháprabhu hat karú ábárázolása. Két karjában íjat és nyílvesszőt tart, miként Rámacsandra. Két karjával vradzsabéli Krsnaként fuvoláján játszik, két karjában pedig a szerzetesek vándorbotja és vizesedénye: hiszen ő Csaitanja Maháprabhu, az elesett lelkeket felkutató vándorszerzetes.