A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nap. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 25., szombat

brahma-gájatrí


A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.




A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||


Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||


A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.

2021. november 27., szombat

kapyāsa… vajon milyen lótusz-szemek?


A Cshándógja-upanisad így beszél a Napban látható Legfelsőbbről:

… ya eṣo'ntarāditye hiraṇmayaḥ puruṣo dṛśyate
hiraṇya-śmaśrur hiraṇya-keśa ā-pra-ṇakhāt sarva eva suvarṇaḥ || 1.6.6||

tasya yathā kapyāsaṁ puṇḍarīkam evam akṣiṇī
tasyod iti nāma sa eṣa sarvebhyaḥ pāpmabhya udita
udeti ha vai sarvebhyaḥ pāpmabhyo ya evaṁ veda || 1.6.7||


1.6.6. … ő, aki a Nap belsejében arany személyként látható,
aranyszakállú, aranyhajú, a körme hegyétől kezdve bizony egészen tündöklő.

1.6.7. Mint a kapyāsa lótusz, olyanok a szemei, neve Ud.
Bizony ő minden rossz fölé emelkedett,
és minden rossz fölé emelkedik, aki őt ismeri.


A Nap belsejében (antara-āditye) esetén a ’belső Napban’ értelmezés is helytálló, ebbe az értelemben szövegünk a szívben lakozó Legfelsőbbről szól, a Paramátmáról, s nem a Napistenről. E személy neve Ud: az ud szó a szanszkrtban előtag, jelentése fent, felfelé, átvitt értelemben kiválóság, hatalom. A pāpa, ami felett Ud áll jelent ’bűnt’, ’gonoszat’, ’rosszat’ egyaránt.
A szövegben egy szót, egy szokatlan szóösszetételt lefordítatlanul hagytam: kapyāsa. Vajon mit jelent pontosan?


Sankara e szövegrészt ekképpen kommentálja: „Ennek az egészen aranyszínű személynek szemei különlegesek. Miképp? Mint a majom (kapimarkaṭa) ülepe (āsa), az āsa az ās (ül) gyökből a ghañ képzővel képzett szó. (A ghañ képzővel az igéből a cselekvés megnevezését képezzük, az ige vṛddhi-be nyújtásával. - acsd) Így a kapyāsa a majom hátának vége, amivel a majom leül. A majomülepszerű lótusz rendkívül fényes; tündöklő, mint a tűz. A hasonlított hasonlítása folytán nem degradáló a hasonlat (upamitopamānatvāt na hīnopamā).” – azaz azért nem degradáló a hasonlat, mert nem közvetlenül a majom ülepéhez hasonlítja az aranyszínű személy szemeit, hanem a majomülepet a lótuszhoz, és a lótuszt a szemekhez. Értjük a közvetett hasonlatot, mégsem igazán szép így. És még egy apróság, amire szintén nem ad választ a kommentár: a puṇḍarīka elsősorban fehér lótuszt jelent, nem pirosat.

A történet szerint egy alkalommal a növendék Rámánudzsa éppen mesterét, Jádava-prakást masszírozta, mikor egy másik növendék a tanító elé járult, hogy kérdést tegyen fel a reggeli tanítással kapcsolatban. A Cshándógja-upanisad fenti szakasza volt a diszkusszió tárgya, s a tanítvány a kapyāsa értelmezéséről tudakozódott. Jádava-prakás kifejtette Sankara interpretációját, ám közben arra lett figyelmes, hogy forró könnyek áztatják a hátát: az őt masszírozó Rámánudzsa könnyei.

E ponttól a történetet a különféle forrásokban némileg eltérő módon találhatjuk meg. Az egyik változat szerint Rámánudzsa egyszerűen visszautasította ezt a sértő és durva értelmezését az Úr könyörületes szemének, mire a tanítója elkergette őt.

Más változatok szerint Jádava-prakás meglepetten tudakozódott tanítványa bánatának okáról, ám amikor kiderült, hogy Sankara magyarázata okoz fájdalmat a fiúnak, haragra gyúlt: lám, ilyen büszke volnál, hogy azt gondolod, túlszárnyalhatod tanítóid? Mondd, te vajon miként értelmezed te ezt a szakaszt?!
Rámánudzsa válaszolt… és válasza ámulattal és irigységgel töltötte el a tanítót, olyannyira, hogy aztán a növendék életére is tört – rávette a hozzá közelálló hűséges tanítványait, hogy fojtsák Rámánudzsát a Gangeszbe, és tüntessék fel halálát balesetnek. Más változat szerint meg akarták mérgezni… ám Rámánudzsa időben értesült az összeesküvésről, és elmenekült e tanítványi körből.

Mit mondott Rámánudzsa? pontosan nem tudom, ám bárhogy is történt, Rámánudzsa a Védártha-szangraha című művének 220. szakaszában utal a kapyāsa három lehetséges értelmezésére. Szavait a Rámánudzsát követő vaisnava iskola Cshándógja-upanisad kommentárja ekképpen fejti ki:
„A kaḥ jelentése ’víz’, a igegyök ’iszik’, ka-pi így az, aki a ’vizet issza’. (Ezért jelent a kapi a szótárak szerint a ’majmot’, de az ormányával a vizet felszippantó ’elefántot’, vagy a sugaraival ivó ’Napot’ is. -acsd) A kapi esetünkben a Napra utal, aki asyate, azaz ’kidobja’, kibontja, kitárja a lótusz virágát, s így, a Nap »ütésétől« vált szépségessé.
Más értelmezésben a ’vizet ivó’ kapi a lótusz szára. A virág a száron ül (āsa), ezért kapyāsa a neve – és a száron ülő lótusz szebb, mint a levágott virág.
Megint más értelmezésben: a kaṁ a vízre utal, az āsa jelentése ül, előtte pedig az api előtag áll. Bháguri (a nyelvtan neves tudósa) leírja, hogy az ava és api előtagok elején az a olykor elmarad, így lesz pyāsa. (Az api előtagként a védai nyelvben jellemző, a klasszikus szanszkrtban abhi helyettesíti. -acsd) Így a kapyāsa (harmadik értelmezése) a ’vízen ülő’, azaz vízben élő.
Bhagavat Bhásjakárana (Rámánudzsa) a Védártha-szangraha című munkájában ezért fogalmaz így (összefoglalva a fenti három értelmezést): »a mély vízből kiemelkedő, a szárat ékesítő, a Nap sugara érintésétől kibomlott lótusz-sziromhoz hasonlóan makulátlan szemei (gambhīrāmbhaḥ samudbhūta-sumṛṣṭa-nāla-ravi-kara-vikasita-puṇḍarīka-dalāmalāyate kṣaṇaḥ)«”

2017. szeptember 30., szombat

a fény sebességéről


Íme, a Rg-véda egyik himnuszának strófája:

taraṇir viśvadarśato jyotiṣkṛd asi sūrya |
viśvam ā bhāsi rocanam || 1.50.4.

Átható s a mindenséget gyönyörködtető vagy, ó Nap, a Fény forrása,
te ragyogsz be minden eget!

Szájana (1315-1387), a Rg-véda jeles kommentátora a taraṇi – gyors, átható szó magyarázataként az alábbi slókát idézi:

yojanānāṁ sahasre dve dve śate dve ca yojane |
ekena nimiṣārdhane kramamāṇa namo’stu te ||

Hódolat néked, ki egyetlen fél-pillanat alatt 2202 jódzsanát jársz be.

Vajon mekkora sebességgel száguldanak Szájana szerint a Nap sugarai? Nem könnyű pontosan meghatározni, mennyi is a fél-pillanat, és a 2202 jódzsana a megszokott mértékeink szerint.
Az idő mérésével talán könnyebb a helyzet, a Mahábhárata Sánti-parvájában Bhísma a következőképpen beszél a különböző időegységekről:
kāṣṭhā nimeṣā daśa pańca caiva | triṁśat tu kāṣṭhā gaṇayet kalāṁ tām ||
triṁśat kalāś cāpi bhaven muhūrto bhāgaḥ kalāyā daśamaś ca yaḥ syāt ||
triṁśan muhūrtaś ca bhaved ahaś ca | rātriś ca saṁkhyā munibhiḥ |||

Egy kásthá tizenöt nimésa (pillanat), harminc kásthá számlál egy kalát,
Harminc kalá lesz egy muhúrta, továbbá a kalá tizedrésze
harminc muhúrta ad egy nappalt s egy éjjelt, a bölcsek szerint. (Mb. 12.224.12-13.)

Egy nap és egy éjjel másodpercekben kifejezve: 60*60*24s = 86 400s
Ugyanez nimésában 15*30*30,1*30= 406 350
Így 1 nimésa = 86400/406 350 = 0,2126 s
A szövegünkben szereplő fél nimésa: 0,1063 s

A hosszmérték egyeztetése nehezebb dió, nincs ennyire precíz viszonyítási alapunk. Bár a mértékek felsorolása elérhető akár Csánakja Arthasásztrájának 2.20. fejezetében, akár a Visnu-purána 1.6. fejezetében, a mai mértékeinkhez nehezen mérhető, ezért itt kalkulációnk mindenképpen jókora pontatlanságot szenved. Mindenesetre egy jódzsana nagyjából 9 mérföld, azaz 14,4 km.

Fél-pillanat alatt 2202 jódzsana tehát 2202*14,4/0,1063 = 298 295 km/s, ami meglepően közelíti a fény vákuumban mért sebességét. A nyugati tudomány a 17. századig annyit tudott a fény sebességéről, hogy nem kell idő a fény terjedéséhez (Descartes), vagy legalábbis mérhetetlenül gyors (Galilei). A legkorábbi mérést Ole Rømer dán fizikus végezte, a Jupiter egyik holdjának, az Io keringésének megfigyelése alapján. Szerinte a fény sebessége 227 000 km/s. A későbbi pontosabb mérések szerint 299 796 km/s.

Persze: míg ismerjük Rømer számítási módszerét, homályban marad előttünk, Szájana versének eredete, vagy hogy közlése milyen eljáráson alapul. S láttuk, a hosszmérték egyeztetése is meglehetősen problémás. Ám vegyük figyelembe: Szájana célja nem tudományos adatok közlése, verse egyszerűen a Nap tündöklő sugarainak hódoló fohász.

2013. március 2., szombat

a tudás útján járó bölcs


Az Uddhava-gítában Krsna e szavakkal zárja a tudásról szóló tanítását (Bhág. 11.28.8-9.):

etad vidvān mad-uditaṁ jñāna-vijñāna-naipuṇam |
na nindati na ca stauti loke carati sūryavat ||

Ki jól érti a tudás és bölcsesség általam tanított lényegét,
az nem ajnároz és nem becsmérel senkit sem, úgy jár-kel a világban miként a Nap (az égen).
 

 A Nap járja a maga útját függetlenül és szabadon, megbízhatóan kél s nyugszik, egyaránt ragyog mindenkire – egyszerűen mert ilyen a természete. Hasonlóan él a bölcs is: függetlenül, és szabadon… a világtól, ám az isteni Szépség és Szeretet elkötelezettjeként. A tudás és bölcsesség, jñāna és vijñāna értelmezéséről a Bhagavad-gítá hetedik fejezetének elején olvashatunk. A tudás útját járó megismeri a jelenségeket… nem előítéletei vezetik, hanem figyelmesen, elfogulatlanul tanulmányozza vizsgálódása aktuális tárgyát. Nem ajnároz és nem becsmérel senkit sem, azaz vizsgálódásának célja semmiképp sem az ítélkezés, legfeljebb az eligazodás: mit tegyen s mit ne. Ilyen bölcsként magasztalja Visvanáth Csakravartí mesterét is, mikor így ír:
„»Megvet« – e két szótag sehogy sem fér meg fülében,
ám nyelvét nap nap után a szentek magasztalására használja.
Bízik ő az emberekben, s nem hibakereső –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!”

pratyakṣeṇānumānena nigamenātma-saṁvidā |
ādy-antavad asaj jñātvā niḥsaṅgo vicared iha ||

Tapasztalatai, következtetések, a szentírások tekintélye, vagy a saját felismerése által
belátva, hogy a keletkező és megsemmisülő világ véges és valótlan, ragaszkodások nélkül él.
 

 E vers szól egyfelől a vizsgálódás módszereiről: érzéki tapasztalat (pratyakṣa – szem előtti, szemmel látható), logikai úton levont következtetés, a Véda tekintélye – e három az ismeretszerzés szokásosan számba vett módszerei –, és negyedikként az ember saját felismerései. Másfelől a vizsgálódás tárgyáról: belátható, hogy a születés és elmúlás világa nem örökkévaló, így a Létezés, a valós valóság túl van ezen.
Időzzünk el egy gondolatnyit annál is, ami kimaradt a versből: a vizsgálódás tárgya csupán a világ… az, ami valamelyest a hatókörünkben van… s nem az imént említett valós valóság. Utóbbi ugyanis vizsgálódással, felfelé törekvő (āroha) módszerekkel elérhetetlen, ám feltárulkozhat a kutató előtt.


2011. augusztus 20., szombat

Krsna, a transzcendens nap


apaśyaṁ gopām anipadyamānam
ā ca parā ca pathibhiś carantam |
sa sadhrīcīḥ sa viṣūcīr vasāna
ā varīvarti bhuvaneṣv antaḥ || 1.164.31. ||

Láttam a fáradhatatlan pásztort,
útjait járva jön is, megy is,
társnőjével, változatos (ruhákat) viselve.
Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében.

A Rg-véda 1.164. himnusza felettébb talányos. Legismertebb verse talán a 20. vers, mely az egyazon fán ülő két madárról szól – e metaforát az upanisadok fejtik ki bővebben. Jelen versünknek is többféle értelmezésével találkozhatunk.
Uvaṭa kommentárja szerint a vers a Napról énekel, mely fáradhatatlanul, támasz nélkül jár az égen, anélkül, hogy leesne (az anipadyamāna – fáradhatatlan jelző a ni-pat – le-esik igéből ered). Jó barát (sadhrīcīḥ, együtt járó) ő, mindent átható (viṣūcīḥ) sugaraiba öltözik, s újra meg újra visszatér, hogy beragyogja a három világot (bhuvaneṣu). Ehhez az értelmezéshez illeszkedve fordította a verset Fórizs László is: „Láttam Őt, ki soha el nem alszik, / Az utakon járt fel s alá a Pásztor, / Ruhája lett a szét- s az összetartó, / Világok közepén gördült előre.”
A gaudíja vaisnavák azonban Krsnára ismernek a versből: ő a fáradhatatlan tehénpásztorfiú, kinek útjai kifürkészhetetlenek, és társnőjével (a sa sadhrīcīḥ fordulatnak kétféle olvasata is lehetséges: a sa lehet a saḥ – ő rövid alakja, így a jelentés: „ő, a társ”, illetve -val, -vel jelentésű előtag, ekkor a jelentés: „társnővel”) színes ruhákban pompázva barangol. Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében, más olvasatban az anyagi világban (mert a bhuvana szó világot, teremtményt és embert is jelent).

2010. szeptember 2., csütörtök

Srí Krsna dzsanmástamí

„A Csaitanja-csaritámrta a napfényhez hasonlítja Krsnát. Bárhol jelenjék is meg Krsna, a sötétséghez hasonlatos illuzórikus energia nem maradhat ott tovább. A börtönajtók maguktól feltárultak, s amikor ölében Krsnával Vaszudév kilépett a kapun, szertefoszlott a sötétség. Odakint villámlott, heves vihar és felhőszakadás tombolt, de az Úr Sésa — kígyó formájának csuklyáit széttárva — ernyőt formált Vaszudév feje fölé, hogy megvédje őt az esőtől. A Jamuná partján is hatalmas szélvihar tombolt — a folyó tajtékzott, hatalmas hullámokat korbácsolt rajta a szél. Ám az ítéletidő ellenére a folyó éppúgy utat nyitott nekik, akár az Indiai-óceán Rámacsandrának, amikor az hidat épített az öböl vizén.” (Krsna-könyv)

Oltalmazzon bennünket Srí Krsna, a transzcendentális nap!
a képen Vaszudév, a gyermek Krsnával

2010. május 15., szombat

Jágjavalkja fohásza


Tenzin Lhamonak, barátsággal
A Bhágavata-purána 12.6. fejezetének alábbi részlete több szempontból is érdekes, a Sukla-jadzsur-véda megnyilvánulásának különös történetén túl a Rg-véda 3.62.10. versének, a Brahma-gájatrí mantrának is kommentárja.

yājñavalkyas tato brahmaṁś chandāṁsy adhigaveṣayan |
guror avidyamānāni sūpatasthe ’rkam īśvaram ||66||

yājñavalkyaḥ–
Jágjavalkja; tataḥ – azután; brahman – bráhmana!; chandāṁsi – védahimnuszokat;
adhi-gaveṣayan – tovább-kereső; guroḥ – mesternél; avidyamānāni – nem ismerteket; su-upatasthe – szépen imádta; arkam – Napot; īśvaram – Urat

Ó bráhmana! A mestere által nem ismert védahimnuszokat kereső Jágjavalkja a Napisten imádatába kezdett.


A részlet Szúta és Saunaka beszélgetéséből való. Jágjavalkja a Jadzsur-véda letéteményeseként ismert Vaisampájana tanítványa volt. Mestere valahogy bráhmanagyilkosságba keveredett, s néhány tanítványa vezeklésbe fogott, hogy tanítójukat mentesítsék a tett visszahatásaitól. Jágjavalkja azonban gyengének, kevés-erejűnek (alpa-sāra), nevezte őket, és hatásosabb vezeklést szeretett volna vállalni. Mestere nem fogadta el felajánlását, sőt, megharagudott rá, mert becsmérelte társait, és visszakövetelte a tőle kapott tudást. Jágjavalkja nyomban visszaöklendezte a mesterétől tanult védahimnuszokat (ez a Krsna-jadzsurvéda), majd egyenesen a Napistenhez, a védahimnuszok atyjához fordult, akit Jágjavalkja fohászai elégedetté tettek, s a Vádzsaszanéjí-szanhitá (a Sukla-jadzsurvéda) himnuszait adta át néki.

śrī-yājñavalkya uvāca
oṁ namo bhagavate ādityāyākhila-jagatām ātma-svarūpeṇa
kāla-svarūpeṇa catur-vidha-bhūta-nikāyānāṁ brahmādi-stamba-paryantānām
antar-hṛdayeṣu bahir api
cākāśa ivopādhināvyavadhīyamāno bhavān eka eva
kṣaṇa-lava-nimeṣāvayavopacita-saṁvatsara-gaṇenāpām
ādāna-visargābhyām imāṁ loka-yātrām anuvahati ||67||

śrī-yājñavalkyaḥ uvāca – Srí Jágjavalkja szólt; oṁ namaḥ – hódolat; bhagavate – magasztosnak; ādityāya – Napnak; akhila-jagatām – minden világé; ātma-svarūpeṇa – átman-természetének; kāla-svarūpeṇa – az idő természetének; catuḥ-vidha bhūta-nikāyānām – négy-féle lények sokaságának; brahma-ādi-stamba-paryantānām – Brahmá, s a többitől a fűszálig határoltaké (minden élőlényé, Brahmától a fűszálig); antaḥ-hṛdayeṣu – belül a szívben; bahiḥ – kívül; api – is; ca – és; ākāśaḥ iva – az éghez (vagy űrhöz) hasonlóan; upādhinā – korlátozó feltétellel, megtévesztéssel; a-vyavadhīyamānaḥ – nem burkolt, nem fedett; bhavān – Ön; ekaḥ – egy, egyedül; eva – bizony; kṣaṇa-lava-nimeṣa – ksana, lava, nimésa, nagyon kis időegységek, vagy töredék (1 lava 8/45 mp, 3 lava = 1 nimésa, 3 nimésa = 1 ksana); avayava-upacita-saṁvatsara-gaṇena – részekből összegyűjtött esztendők sokaságával; apām – vízé; ādāna-visargābhyām – megszerzéssel és kibocsátással; imām – ezt; loka-yātrām – a világ menetét (múlását); anuvahati – utána visz

Srí Jágjavalkja szólt:
Óm! Hódolat néked, magasztos Nap, ki minden világok legbenső lényege, Felsőlelke vagy,
az idő a négyféle élőlény számára, Brahmától kezdve a fűcsomóig,
így (létezel) a szívben, és kívül is (egyszerre).
Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget, te vagy az Egyetlen.
S ahogy pillanatok töredékeiből áll össze a múló esztendők sokasága,
úgy veszed el és bocsátod ki a vizet, fenntartva ezzel a világ menetét.

A fohász a gájatrí mantra első részét kommentálja, a dicső Nap, mindenek forrása felé fordul. Ő Hari, a transzcendens Nap, minden fény forrása, miként a Bhágavatamban is olvasható:
eka eva hi lokānāṁ sūrya ātmādi-kṛd dhariḥ |
sarva-veda-kriyā-mūlam ṛṣibhir bahudhoditaḥ ||
Mert bizony egyetlen a világok Napja, az átman, az elsődleges teremtő, Hari,
minden védai rítus forrása, kit a bölcsek sokféleképp neveznek. (Bhág. 12.11.30.)
Ez a Egyetlen úr, a magasztos Nap egyszerre van jelen belül is, mindenki szívében (Felsőlélekként), és kívül is (a múló időként).
„Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget”: az upādhi egyszerre jelent korlátozó körülményt, feltételt, és félrevezetést, megtévesztést. Bár a szívben lakozol, mégis olyan vagy, mint az ég – mondja Jágjavalkja –, korlátok nélküli, határtalan, s ugyanakkor makulátlanul tiszta, mentes az illúziótól. S miként a Nap készteti a vizet éltető körforgására: újra meg újra cseppenként felszívja a nedvességet, mely aztán esőként hull alá, ugyanígy apránként gyűlnek össze a pillanatok évek sokaságává – időként így mozgatod a világot.
A négyféle élőlény a lények négyféle eredetére vonatkozik: egyesek anyaméhből születnek (jarāyu-ja, vagy elevenen születnek: jīva-ja), mások tojásból (aṇḍa-ja), a növények sarjadással (szó szerint: áttöréssel, udbhij-ja, a földfelszín átfúrásával), a rovarok pedig meleg párában (sveda-ja) születnek.

yad u ha vāva vibudharṣabha savitar
adas tapaty anusavanam ahar ahar
āmnāya-vidhinopatiṣṭhamānānām
akhila-durita-vṛjina-bījāvabharjana
bhagavataḥ samabhidhīmahi tapana maṇḍalam ||68||

yat – aki; u-havāva – bizony; vibudha-ṛṣabha – félistenek legjobbja („bikája”); savitaḥ – Nap („nemző”, „teremtő”); adaḥ – az; tapati – ragyog; anusavanam – az áldozatok után (a mindennapos fohászok áldozatának ideje); ahaḥ ahaḥ – nap mint nap; āmnāya-vidhinā – a szentírás előírásai szerint; upatiṣṭhamānānām – fohászkodóké; akhila-durita-vṛjina-bīja-avabharjana – minden bűn-gyötrelem-magot megpörkölő!; bhagavataḥ – magasztosé; sam-abhi-dhīmahi – hadd meditáljunk; tapana – tündöklő!, ragyogó!; maṇḍalam – körön

Ó, Nap (mindenek forrása), legkiválóbb istenség, ki
nap mint nap, a fohászok idején (hajnalban, délben és alkonyatkor) tündökölsz,
s a szentírás előírásai szerint fohászkodók
minden bűnét, szenvedését, s (ezek) magját, (a tudatlanságot is) felégeted.
hadd meditáljunk (nagy figyelemmel) a magasztos úr napkorongján, ó Ragyogó!

A gájatrí mantra második része az óhaj kifejezése: hadd meditáljunk isteni fényeden! Hiszen e tündöklő fény felperzseli a fohászkodók bűneit, azok következményeit, a szenvedéseket, s a bűnök magját, a tudatlanságot is. A mantrát minden nap három alkalommal zengik, hajnalban, délben és alkonyatkor.
A dhīmahi (hadd meditáljunk) ige kívánalmat fejez ki, s két igekötő pontosítja, az abhi odafordulásra, a
sam teljességre utal (ez utóbbi miatt egészítettem ki a szöveget a „nagy figyelemmel” határózóval).

ya iha vāva sthira-cara-nikarāṇāṁ
nija-niketanānāṁ mana-indriyāsu-gaṇān anātmanaḥ
svayam ātmāntar-yāmī pracodayati ||69||

yaḥ – aki; iha – itt (e világon); vāva – bizony; sthira-cara-nikarāṇām – az állók és mozgók sokaságáé; nija-niketanānām – saját-menedékűeké („saját-hajlékúaké”), azaz a dzsíva-lelkeké; manaḥ-indriya-asu-gaṇān – elme, érzék s a lélegzet sokaságait; an-ātmanaḥ – anyagiakat („lélek-nélkülieket”); svayam – maga; ātmā – lélek; antar-yāmī – belső vezérlő; pracodayati – ösztönzi


Bizony (te magad vagy az,) aki a mozdulatlan és mozgó lények sokaságának,
a lelkeknek az anyagi elméjét, érzékeit, életerejét
Lélekként, belső vezérlőként működteti.

A gájatrí mantra harmadik része az ösztönző, működtető Isten támogatásáért fohászkodik. A transzcendens Nap az, aki Felsőlélekként, belső vezérlőként, belső útmutatóként működteti a tompa anyagi értelmet, érzékeket és életerőt (pránát).

kapcsolódó írások:
· Bhág. 1.1.1. - meditáljunk a legfőbb valóságon!
· Bhakti Raksak Srídhar: az aranyló Legfőbb Valóság

2010. március 4., csütörtök

Rúpa gószvámí: Srí Jamunástaka



bhrātur antakasya pattane 'bhipatti-hāriṇī
prekṣayāti-pāpino 'pi pāpa-sindhu-tāriṇī |
nīra-mādhurībhir apy aśeṣa-citta-bandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||1||

Megmentesz attól, hogy bátyád, Jamarádzs városába jussak, bizony, téged látva még a legvétkesebbek is átkelhetnek a bűn óceánján.
Mézédes vized mindenki szívét rabul ejti, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

A napisten Vivaszván ikergyemekei (a jama szó párost, ikret is jelent) Jamarádzs és Jamuná.

hāri-vāri-dhārayābhimaṇḍitoru-khāṇḍavā
puṇḍarīka-maṇḍalodyad-aṇḍajāli-tāṇḍavā |
snāna-kāma-pāmarogra-pāpa-sampad-andhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||2||

Csodás vized árjával ékesíted a nagy Khándava erdőt, lótuszaid seregein madarak táncolnak.
A rettentő bűnöknek már a benned való megmártózás vágya is véget vet, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

śīkarābhimṛṣṭa-jantu-durvipāka-mardinī
nandanandanāntarāṅga-bhakti-pūra-vardhinī |
tīra-saṅgamābhilāṣi-maṅgalānubandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||3||

Csupán egy csepped érintése is véget vet a kedvezőtlen visszahatásoknak, s hömpölygő áradattá duzzasztja a Nanda fia iránti szívbéli odaadást.
Megáldod mindazokat, kik partjaidhoz vágynak, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

dvīpa-cakravāla-juṣṭa-sapta-sindhu-bhedinī
śrī-mukunda-nirmitoru-divya-keli-vedinī |
kānti-kandalībhir indranīla-vṛnda-nindinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||4||

Te választod szét a hét óceánt s a szigeteket, s te ismered Mukunda pompás, isteni kedvteléseit.
Szépséged elhomályosítja a káprázatosan csillogó zafírok fényét, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

māthureṇa maṇḍalena cāruṇābhimaṇḍitā
prema-naddha-vaiṣṇavādhva-vardhanāya paṇḍitā |
ūrmi-dor-vilāsa-padmanābha-pāda-vandinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||5||

A szépséges Máthura-vidék ékesít téged, ki oly jártas vagy a rajongó szeretet vaisnava vallásának gyarapításában.
Játékos hullám-karjaiddal a lótuszköldökű Krsna lábait imádod, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

ramya-tīra-rambhamāṇa-go-kadamba-bhūṣitā
divya-gandha-bhāk-kadamba-puṣpa-rāji-rūṣitā |
nandasūnu-bhakta-saṅgha-saṅgamābhinandinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||6||

Vonzó partjaidat bőgő tehéncsordák, és mennyei illatokban pompázó kadamba-virágok sora ékesíti.
Krsna bhaktái társaságában örvendezel, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

phulla-pakṣa-mallikākṣa-haṁsa-lakṣa-kūjitā
bhakti-viddha-deva-siddha-kinnarāli-pūjitā |
tīra-gandhavāha-gandha-janma-bandha-randhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||7||

Kibontott szárnyú, malliká-szemű hattyúk ezreinek hangja ünnepel, bhakták, félistenek, sziddhák és kinnarák imádnak téged.
Partmenti szellőid illata elvágja az újjászületés kötelékeit, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

cid-vilāsa-vāri-pūra-bhūr-bhuvaḥ-svar-āpinī
kīrtitāpi durmadoru-pāpa-marma-tāpinī |
ballavendra-nandanāṅgarāga-bhaṅga-gandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||8||

Földöntúli tündöklésű vized a Bhúh, Bhuvah és Szvah világokat mossa, s már magasztalásod is kiégeti a tébolyodott szörnyű bűnök legmélyét.
Hullámaid a pásztorok vezére fiának balzsamától illatoznak, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

tuṣṭa-buddhir aṣṭakena nirmalormi-ceṣṭitāṁ
tvām anena bhānuputri sarva-deva-veṣṭitām |
yaḥ stavīti vardhayasva sarva-pāpa-mocane
bhakti-pūram asya devi puṇḍarīka-locane ||9||

Ó, félistenek karától körülvett pompásan hullámzó Napleány, bűnöktől megszabadító, lótusz-szemű Istennő! Gyarapítsd kérlek szívbéli odaadását annak az elégedett értelműnek, ki e nyolc verssel téged magasztal!

a versmérték tūnaka: – υ – υ – υ – υ – υ – υ – υ –, a folyó hullámzására emlékeztetve

a fotón Jamunádéví szentélye a Kési-ghátnál (a kép forrása)

2009. november 3., kedd

az aranyló Legfőbb Valóság


Visnu különleges helyzetéről a Rg-véda 1.22.20. verse szól:

oṁ tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ sadā paśyanti sūrayaḥ |
divīva cakṣurātatam ||

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek,
mint az eget betöltő (isteni) szemet.

A padam szó többek között jelenthet lábat, lábnyomot, helyzetet, s hajlékot vagy tartályt is, így a vers értelmezhető így is: Visnu legfőbb helyzetét látják mindig a bölcsek. Vajon mi lehet ez a legfőbb helyzet? Srídhar Mahárádzs a Bhágavata-purána bevezető fohászának a segítségével az alábbi költeményben adja meg kérdésünkre a választ:

tat-viṣṇoḥ paramaṁ padaṁ śruti-mataṁ muhyanti yat sūrayaḥ
draṣṭā cakṣuriva prasārita-mahāsūryeva divyātatam |
dhāmnā svena sadā nirasta kuhakaṁ satyaṁ paraṁ śabditaṁ
jyotiḥ prīti-tanuṁ hiraṇya-puruṣaṁ paśyanti taṁ sūrayaḥ ||


tad viṣṇoḥ – azé a Visnué; paramam – legfőbb; padam – hajlékot; śruti-matam – a kinyilatkoztatás tisztelt; muhyanti – zavarba jönnek, yat – ami; sūrayaḥ – félistenek és bölcsek; draṣṭā – látó; cakṣuḥ – szem; iva – mint; prasārita-mahā-sūrya iva – kiterjedt nagy napként; divi – égben; ātatam – kiterjesztett, kinyújtott; dhāmnā – hajlékával; svena – a sajáttal; sadā – mindig; nirasta – nélkül („elvetett”); kuhakam – érzékcsalódás; satyam – valóság, igazság; param – abszolút; śabditam – megnevezett; jyotiḥ – tündöklést; prīti-tanum – a megtestesült szeretetet („szeretet-testet”); hiraṇya-puruṣam – arany-személyt; paśyanti – látják; tam – őt; sūrayaḥ – félistenek és bölcsek

Visnu legfőbb hajléka, kit a kinyilatkoztatás magasztal, s aki zavarba hozza a félisteneket, / látó szemként, kiterjedt, hatalmas Napként tölti be az eget.
Ki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán, kit a Legfőbb Valóságnak neveznek, / őt, a tündöklést, a testetöltött szeretetet, az arany-személyt, látják az isteni bölcsek.

A félistenek s a bölcsek tekintete az égben kiterjedt, Napként ragyogó szemet kutatja, ám ennek kápráztató tündöklése zavarba ejti őket, s nem értik őt meg. Túl van az érzékcsalódás világán – hogyan is láthatná őt meg az, kinek szemét elvakította az anyag pora? A Legfőbb Valóság e ragyogó személy a testetöltött szeretet: hiraṇya-puruṣa, azaz Gaura-aṅga, Csaitanja Maháprabhu.

A versmérték: természetesen a Bhágavata-purána bevezető fohászának mértékével egyező, śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υ υ – υ – υ υ υ – / – – υ – – υ –

2009. július 19., vasárnap

látogatóban Sivánál

Lingarádzs templomának tornya, Bhuvanésvarban
Csaitanja Maháprabhu szerzetesi fogadalomtétele után Puriba indult. A bhakták természetesen elkísérték útján. Katakát elhagyva megérkeztek Bhuvanésvarba, ahol Maháprabhu felkereste Siva templomát. Murári Gupta a
Kṛṣṇa-Caitanya-caritāmṛta (Krsna-Csaitanja nektári életútja) című könyvében a harmadik fejezet nyolcadik részében így számol be a látogatásról:

1. A bráhmanák fejedelme aztán továbbment, s idővel megérkezett Ekámraksétrára, ahol a hegyek királyán (a Kailásza hegyen) Girísa („Hegy-úr”, Siva) lakozik a Himalája leánya (Párvatí) társaságában, a világtájak oltalmazóitól körülvéve.
2. Hirtelen megpillantotta Siva szépségesen tündöklő templomának lobogó zászlaját, a hófödte hegycsúcsként magasodó torony tetején.

A torony jelzője a szanszkrt versben sudhāvaliptam, azaz „nektárral megkent”. Ez jelenthet nektárral felkentet, megszenteltet is, de utalhat arra is, hogy a bhakták este érkeztek Ekámraksétrára, s a tornyokat a Hold fénye világította meg. A Hold a nektár forrása, így a holdsugár is a nektár kiáradása.

3. Az úr a földre borulva ajánlotta hódolatát a Siva hajlékát jelző csodás toronynak, ormán a zászlóval, mely a szélbven lobogva a mennyei Gangesz játékos hullámának tűnt.
4. Majd boldogan Purári (Siva) városába sietett, hogy láthassa Ísvarát (Sivát). Sok szentélyben milliónyi Siva-lingam élt a városban, közöttük Visvésvara („a mindenség ura”) volt a legfőbb.

Siva egyik neve Purári („a városok elpusztója”) vagy Tripurári („a három város végzete”), mert egy alkalommal az aszurák három városát pusztította el. A történetet a Bhágavata-purána 7.10.54-69. versei is elbeszélik.

5. Szentélyek sokasága, kapuk, tündöklő zászlók, tornyok pompáztak e helyen, s az emberek is gyöngyökkel ékesek és bódító illatfelhőbe burkolódzók voltak, mintha csak Indra helyzetét próbálták volna elérni.
6. A szent zarándokhelyek legfontosabbja Manikarniká, ahová mind a négy világkorszakban mentek a jógík, hogy nehéz gyakorlataikat végezve gyorsan megszabaduljanak a testi kötöttségektől, és elérjék az üdvösséget.

Maṇikarṇikā eredetileg egy benáreszi zarándokhely neve, ahol a hagyomány szerint Siva füléből egy drágakő (maṇi) fülbevaló (karṇikā) esett ki. E helyen különösképpen áldásos megmerítkezni a Gangesz vizében. Ekámraksétrán többek közt e szent zarándokhelynek is megvan a mása.

7. Ott a Bindu-szaróvar, melyben az istenek legkiválóbbjai cseppenként gyűjtötték össze minden szent zarándokhely vizét. Aki csak megmártózik benne, bűntelenné válik.
8. Kásit elhagyva Mahésa (Siva), a makulátlan hős, a legkiválóbb, ide szólított minden áldásos szent helyet, hogy maga is itt lakjék.
9. Végtelen, isteni boldogságban él itt a tigrisbőrbe öltözött Úr linga formában, Ísvarí (Párvati) társaságában, s a szerzetesek vezérei imádják őt.
10. Testét illatos virágfüzérek borítják, hold-lámpások veszik körül, mrdangák és kagylókürtök hangjára istennők táncolnak körülötte.
11. Hari, a Legfőbb Úr híveivel együtt lépett a nektárfényben tündöklő Purári otthonába, miként a lótuszban született Brahmá jelent meg a nagy Indra ünnepén – Krsna lótuszlábának méhecskéjeként.
12. Meghajtott fejjel üdvözölte a tigrisbőrös istent, és dandavatját ajánlotta. (Srí Hari, aki máskor) csakrát tart kezében, most elcsukló hangon, meg-megborzongva így szólt Girísához:

namo namas te tridaśeśvarāya
bhūtādi-nāthāya mṛḍāya nityam |
gaṅgā-taraṅgotthita-bāla-candra-
cūḍāya gaurī-nayanotsavāya ||13||

namaḥ namaḥ – újra és újra hódolat; te – néked; tri-daśa-īśvarāya – a harminc fő félisten urának; bhūta-ādi-nāthāya – a teremtmények legfőbb („első”) istenének; mṛḍāya – könyörületesnek; nityam – mindig; gaṅgā-taraṅga – a Gangesz hulláma; utthita – felkelt, növekvő; bāla-candra – új-hold („gyermek hold”); cūḍāya – varkocsúnak; gaurī-nayana-utsavāya – Gaurí szeme ünnepének

13. Újra és újra néked hódolok, a harminc fő félisten urának, a teremtmények legfőbb istenének, a könyörületesnek, Gaurí örömünnepének, ki a Gangesz magasra törő hullámait újhold-varkocsán fogja fel.

A Gangesz alászállásának története röviden a következő: Vámana második lépésekor lábujja áttörte az univerzum burkolatát, így jutott az Okozati Óceán vize a mennyei bolygókra. Később Szagara király dédunokája, Bhagíratha invitálta a mennyből a Gangeszt a Földre. Az alázúduló vizet Siva a fején fogta fel, majd Bhagíratha őseinek hamvaihoz vezette a folyót, akik így megtisztulhattak. (Bhágavata-purána 9.8-9. fejezetek) Siva aszkétamód viseli a haját, összetapadt fürtjeit a feje tetején kontyba köti, s e hajcsomót a holdsarló ékesíti.
A fohász versei 11 szótagú pádákból állnak, s upajāti versmértékben íródtak.

sutapta-cāmīkara-candra-nīla-
padma-pravālāmbuda-kānti-vastraiḥ |
sunṛtya-raṅgeṣṭa-vara-pradāya
kaivalya-nāthāya vṛṣa-dhvajāya ||14||

sutapta-cāmīkara-candra – olvadt arany hold; nīla-padma – kék lótusz; pravāla-ambuda – friss felhő; kānti – tündöklés; vastraiḥ – öltözékeivel; su-nṛtya-raṅga – szépséges tánc; iṣṭa-vara-pradāya – vágyott áldást adományozó; kaivalya-nāthāya – az üdvösség (mint az anyagtól való elkülönülés) urának; vṛṣa-dhvajāya – bika-zászlósnak

14. Néked hódolok, ki olyan vagy, akár az olvadt arany fényében tündöklő Hold, ruhád színe pedig a kék lótusz s a gyülekező esőfelleg színére emlékeztet. Pompás táncoddal minden áldást megadsz a vágyakozóknak, ó, bika-zászlós, üdvösség ura!

Siva tánca a világegyetem örök mozgásának jelképe (mely minden anyagi boldogságot megad az erre vágyakozó híveinek), tāṇḍava nevezetű tánca azonban a mindenség pusztulását jelenti. Az univerzum megsemmisítése egyfelől Sivának a teremtő-fenntartó-visszarendező hármasban betöltött pusztító szerepére utal, másfelől az üdvösséget elérő híveinek ez a látszatvilág pusztulása, az illúziótól való megszabadulás.
Siva hátasállata Nandi („a boldog”) nevezetű bika.

sudhāṁśu-sūryāgni-vilocanena
tamo-bhide te jagataḥ śivāya |
sahasra-śubhrāṁśu-sahasra-raśmi-
sahasra-sañjittvara-tejase’stu ||15||

sudhā-aṁśu – nektár-sugaras (a Hold neve); sūrya – Nap; agni – tűz; vilocanena – szemmel; tamo-bhide – sötétséget eloszlatónak; te – neked; jagataḥ śivāya – a világ áldásának; sahasra-śubhra-aṁśu – ezernyi fehér sugaras; sahasra-raśmi – ezernyi fénysugaras; sahasra-sañjit-tvara-tejase – ezernyi győzedelmes nagy („gyors”) fényűnek; astu – legyen

15. Néked hódolok, a világ áldásának, ki három szemeddel, a Holddal, a Nappal és a tűzzel oszlatod szét a sötétséget, az ezernyi fehér (hold)sugárral, az ezernyi fénysugárral, s az ezernyi mindent legyőző, tündöklő ragyogással!


A háromszemű (tryambaka) Siva harmadik szeme misztikus tüzet áraszt, ezzel perzseli halálra ellenfeleit. Ugyanakkor a szemeiből áradó fénysugarak szétoszlatják a tudatlanság sötétjét.

nāgeśa-ratnojjvala-vigrahāya
śārdūla-carmāṁśuka-divya-tejase |
sahasra-patropari saṁsthitāya
varāṅgadāmukta-bhuja-dvayāya ||16||

nāga-īśa-ratna-ujjvala-vigrahāya – a kígyók ura ékkövekkel pompázó formájának; śārdūla-carma-aṁśuka-divya-tejase – tigris-bőr ruhájú isteni hősnek; sahasra-patra-upari saṁsthitāya – ezer levélen állónak; vara-aṅgada-āmukta – a legkiválóbb ékszereket viselt; bhuja – kar; dvayāya – kettőnek (két karúnak)

16. Néked hódolok, a kígyók ékkövekkel pompás testű urának, a tigrisbőr-ruhás isteni hősnek, az ezerlevelű (lótuszon) állónak, ki a legkáprázatosabb ékszereket viseli karjain!

Sivát általában három kígyó társaságában ábrázolják, az egyik varkocsában, a másik válla köré, a harmadik dereka köré tekeredik. A vers első pádájának más olvasata: kinek alakja (vigraha) úgy tündököl (ujjvala), akár Ananta-sésa (a kígyók ura, nāgeśa) ékköve (ratna).

sunūpurārañjita-pāda-padma-
kṣarat-sudhā-bhṛtya-sukha-pradāya |
vicitra-ratnaugha-vibhūṣitāya
premānam evādya harau vidhehi ||17||

su-nūpura-ārañjita-pāda-padma-kṣarat-sudhā-bhṛtya-sukha-pradāya – szépséges bokaláncos pirosas láb-lótusztól áradó nektárral szolgáidnak boldogságot adományozónak; vicitra-ratna-ogha-vibhūṣitāya – csodás ékkövek sokaságával ékesítettnek; premānam – szeretetet; eva – bizony; adya – most; harau – Hari iránt; vidhehi – adj!

17. Néked hódolok, csilingelő bokacsengettyűs, ki vöröses lótuszlábaidtól fakadó nektár-áradattal teszed boldoggá szolgáidat, s kit csodás drágakövek sokasága ékesít. Kérlek, áldj meg a Hari iránti tiszta szeretetet adományával!

śrī-rāma govinda mukunda śaure
śrī-kṛṣṇa nārāyaṇa vāsudeva |
ity ādi-nāmāmṛta-pāna-matta-
bhṛṅgādhipāyākhila-duḥkha-hantre ||18||

śrī-rāma – Srí Ráma!; govinda – Góvinda!; mukunda – Mukunda!; śaure – Sauri!; śrī-kṛṣṇa – Srí Krsna!; nārāyaṇa – Nárájan!; vāsudeva – Vászudév!; iti ādi-nāma-āmṛta- pāna-matta-bhṛṅga-adhipāya– az így kezdődő nevek nektárját kortyoló mámoros méhecskék fejedelmének; akhila-duḥkha-hantre – minden szenvedés elpusztítójának

18. Srí Ráma! Góvinda! Mukunda! Sauri! Srí Krsna! Nárájan! Vászudév! Néked hódolok, az e szent nevek nektárját kortyoló mámoros méhecskék fejedelmének, minden szenvedés elpusztítójának!

śrī-nāradādyaiḥ satataṁ sugopya-
jijñāsitāyāśu vara-pradāya |
tebhyo harer bhakti-sukha-pradāya
śivāya sarva-gurave namaḥ ||19||

śrī-nārada-ādyaiḥ – a Srí Nárada vezette (szentek) által; satatam – örökkön; sugopya-jijñāsitāya – nagy titkokat tudatni vágyónak; āśu – gyorsan; vara-pradāya – kegyet adományozónak; tebhyaḥ – őnékik; hareḥ bhakti-sukha-pradāya – a Hari iránti szeretet boldogsága adományozójának; śivāya – Sivának (az áldásosnak); sarva-gurave – a mindenség tanítójának; namaḥ – hódolat

19. Néked hódolok, kit a Nárada által vezetett bölcsek mindig a bensőséges titkokról faggatnak, s te gyorsan megáldod őket kegyeddel. Hari szeretetének boldogságát árasztod, néked hódolok hát, Sivának, a mindenség tanítójának.

śrī-gaurī-netrotsava-maṅgalāya
tat-prāṇa-nāthāya rasa-pradāya |
sadā samutkaṇṭha-govinda-līlā-
gāna-pravīṇāya namo’stu tubhyam ||20||

śrī-gaurī-netra-utsava-maṅgalāya – Srí Gaurí szemei ünnep-áldásának; tat-prāṇa-nāthāya – az ő élete urának; rasa-pradāya – a lelki ízek adományozójának; sadā – mindig; samutkaṇṭha – epekedő;
govinda-līlā-gāna-pravīṇāya – Góvinda kedvtelései megéneklésében járatosnak; namaḥ – hódolat; astu – legyen; tubhyam – néked

20. Néked hódolok, Srí Gaurí szemei áldásos örömünnepének, szíve urának, a lelki ízek kiárasztójának, ki mestere vagy Góvinda kedvteléseit megéneklő sóvárgó daloknak! Hódolat legyen néked!

21. Aki e csodás fohászt hallja, gyorsan elnyeri a Hari iránti tiszta szeretetet, továbbá tudást és bölcsességet, s aki átéli a benne rejlő érzelmeket is, az soha nem látott erőt, a legfőbb szeretet érheti el.
22. Így fohászkodott hát, s miután Siva szolgái csodás illatú virágfüzérekkel ékesítették transzcendentális testét (Csaitanja) letelepedett a szentély közelében.

A rendelkezésemre álló forrásból itt valószínűleg hiányzik egy szó, Siva szolgáinak jelzője. A vers első két pádája így hangzik: iti (így) stuvantam (fohászkodót) utsukāḥ (a valami után sóvárgók, vmit kedvelők – e szó elől valószínűleg három szótag hiányzik, mely megmondaná, mi után sóvárognak) śivasya bhṛtyā (Siva szolgái) vara-mālya-gandhaiḥ (a legkiválóbb virágfüzér-illatosakkal)…

23. Elfogyasztotta a bhakták által felajánlott ételt, majd boldogan nyugovóra tért. Hajnalban ébredt, s Krsna kevteléseiről énekelve boldogság töltötte el szívét.
24. Ki felolvassa e magasztaló éneket, melyet lótuszszemű urunk a kimagasló személyiséghez, Purárihoz írt, az hamarost elnyeri a tiszta szeretetet, mely még a félistenek s bölcsek seregeinek is elérhetetlennek tűnik.

2009. március 24., kedd

a kelő Nap sugarai


Haridász Thákur akkor Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetét kereste fel. A beszélgetés témája a Szent Név volt. A jelenlévők a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentességben és az üdvösségben látják Krsna neve zengésének jelentőségét. Ám Haridász Thákur szerint az igazi eredmény a Krsna iránti rajongó szeretet kibontakozása. Így szólt:

(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál.(186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.
(Csaitanja-csaritámrta 3.3.180-186, Sríla Prabhupád fordításában)