A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mathurá. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mathurá. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 11., szombat

Upadésámrta 9-11. – távlatok


vaikuṇṭāj janito varā madhu-purī tatrāpi rāsotsavād
vṛndāraṇyam udāra-pāṇi-ramaṇāt tatrāpi govardhanaḥ |
rādhā-kuṇḍam ihāpi gokula-pateḥ premāmṛtāplāvanāt
kuryād asya virājato giri-taṭe sevāṁ vivekī na kaḥ ||9||


Vaikunthánál jobb Mathurá, a születés miatt. Annál is jobb Vrndá erdeje, a rásza-ünnep okán.
Kiválóbb annál Góvardhan, mert a magasba emelte s a szerelmes kedvtelések miatt is.
S bizony annál is jobb Rádhá tavacskája, Gókula ura szerelme nektárjának túláradása folytán.
Ki az a tisztánlátó, ki ne szolgálná a hegy lábánál tündöklőt?

A költemény utolsó strófái a távlatokat villantják fel. A kilencedik versszak elsődleges jelentésében helyekről szól: Vaikuntha, Mathurá, Vrndávan, Góvardhan, Rádhá-kund – ám voltaképpen különféle istenkoncepciókat sorakoztat egymás mellé. Összefonódik a hely, és a hitem megélésének módja és iránya. Magától értetődő ez az összefonódás az óind gondolkodásban: a szanszkrt nyelvben a hitet jelentő szó (nisthá) is az áll, tartózkodik valahol jelentésű szthá igei gyökből származik, éppen úgy, ahogy a magyar nyelvben is összekapcsolódik a minőség és a lokáció; gondoljunk csak a helyes, helytelen szavainkra.
Ám ne feledjük azt sem, hogy az óind világlátás nem kizáró, inkább integráló. A vallás a mindenséget magában foglaló isteni forma mellkasa, a vallástalanság a háta. (Bhág. 2.1.32.) Vagy emlékezhetünk a Gítá 12. fejezetére: a tökéletesség csúcsa, ha egyhegyű figyelemmel, csak Istenre gondolva, őt látva él az ember… ám ha ez ma nem magától értetődően természetes, semmi gond, ne ezt erőltesd, pláne ne mímeld, fordítsd inkább figyelmed a bhakti-jóga szádhanái felé. S ez nem valamiféle pótcselekvés a tökéletesség helyett – a szádhana a beteljesedés gyakorlati lépései. Erre utal, hogy e helyen Krsna Dhananydzsajaként, gazdagság meghódítójaként szólítja meg Ardzsunát, utalva arra, hogy a gyakorló a legnagyobb kincs birtokába juthat. Ám az sem gond, ha ezt sem érzi testhezállónak, akkor végezze munkáját Istennek ajánlva, vagy dolgozzon másokért, hogy megélhesse az adás örömét, s hogy nem ő a középpont. Mindegyik tevékenység helyes, sőt, a legjobb annak, aki a saját természete szerint cselekszik, ám a felsorolás mégis kirajzolja a bejárható utat, és felmutatja az egyre magasabb eszményeket.

Így tesz versünk is. Fokról-fokra halad, mintha koncentrikus körökben lépkednénk egyre beljebb. (A hangulat a hindu esküvői szertartást idézi, ahol a házasulandók hét fogadalmat téve hét körön át haladnak a középpont felé.) Vaikuntha az Isten-tudat világa, ahol a fenséges Urat imádják tiszta szívű hívei.
A következő kör, a következő szféra Mathurá környéke. Nem csupán a város, hanem a vidék… ahol Krsna született, s ami a bensőséges hangulatú lílák helyszíne. Az isten-tudaton túl a Krsna-koncepció felé fordul a figyelem, ám nem a Bhagavad-gítát elzengő tanító Krsnára, Dváraká uralkodójára, hanem Mathurá megmentőjére, a pásztorok barátjára.
Majd tovább szűkül a fókusz Vrndá erdejére, s a gópík-kedvese Krsnára. Néhány lépéssel eljutottunk a fenséges imádat körétől a rajongó szeretet szerelmes hangulatáig.
Ám úgy tűnik, mintha a következő lépés tágítana a körön: Vrndá erdeje után Góvardhant említi a vers… a Góvardhan-hegy magasba emelése pedig az oltalmazó Krsnára emlékezés hangulata. Vajon miért következne az oltalmazó Krsna a rásza-tánc meghitt játéka után? A Góvardhan kiválóságának indoklása szó szerint így hangzik: udāra-pāṇi-ramaṇāt, azaz magas-kéz-örvendeztetés miatt. A magas-kéz, azaz magasbaemelés lehet a hegy felemelésére tett utalás, ám felmerül egy másik értelmezési lehetőség is. Az udāra nagylelkűt is jelent, így a udāra-pāṇi nagylelkű kézzel, bőkezűen áradóként a megörvendeztetés jelzője lesz, s ez így már a rásza-tánc folytatására tett utalás, mikor Krsna Rádhát ragadja ki a tánc köréből. Góvardhan jelentősége, hogy ez a hely az isteni pár találkáinak színtere. „Rádhá szerelmes civódásának büszke szavai, füldíszének elhervadt lótusza, (Krsna) fejékéből kihullott pávatollak, ligeteidben a fekhely tetején a Vaidzsajantí füzér szétgurult virágjai – ezek díszítik tested, óh, Góvardhan, kérlek, gyarapítsd mindig boldogságunkat!” (Rúpa gószvámí: Dvitíja Góvardhanástaka, 8.)
Egyre beljebb haladunk a körökön, fókuszáljuk Istenről alkotott képünket. Vaikunthán Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, majd Mathuránáth, Gópínáth után Rádháraman Krsnával találkozunk. Ám a középpontban Rádhikát találjuk, erre utal a Rádhá-kund Rádhá tavacskája. Raghunáth dász gószvámí, aki a távlat atyamestere a Csaitanja-követő vaisnavák közt, így fogalmazza meg ezt a Bánat bokrétájában:

āśā-bharair amṛta-sindhu-mayaiḥ kathañcit
kālo mayātigamitaḥ kila sāmprataṁ hi |
tvaṁ cet kṛpāṁ mayi vidhāsyasi naiva kiṁ me
prāṇair vrajena ca varoru bakāriṇāpi ||

„A nektáróceánra sóvárogva ezidáig csak elütöttem az időt valahogy, de ennek vége!
Ha te nem leszel kegyes hozzám, Combjaszép, semmit sem ér az életem, nem kell Vradzsa, de még Baka ellensége sem!” (Vilápa-kuszumánydzsali 102.)

Srídhar Mahárádzs így interpretálja e verset: „Egy remény éltet, ez tart életben. E reménység jegyében telnek napjaim, így vonszolom magam, át e nyomorúságos időkön. A reménység nektári óceánja tart a vonzásában. Ez éltet, csakhogy a türelmem a végére járt, nem bírok tovább várni. Ha nem mutatsz kegyet irántam ebben a minutában, akkor végem van. Örökre vége mindennek, élni sem akarok tovább. Kegyed nélkül minden haszontalan, egy percig sem bírom tovább. Vrndávan még az életemnél is kedvesebb számomra, de most attól is irtózom! Mily kínzó, gyötrelmes érzés! Már Krsnából is elegem van, hogy mást ne említsek. Szégyen ezt mondani, de őt sem tudom szeretni, amíg bizalmas szolgáid táborába be nem fogadsz.”
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

karmibhyaḥ parito hareḥ priyatayā vyaktiṁ yayur jñāninas
tebhyo jñāna-vimukta-bhakti-paramāḥ premaikaniṣṭhās tataḥ |
tebhyas tāḥ paśu-pāla-paṅkaja-dṛśas tābhyo 'pi sā rādhikā
preṣṭhā tadvad iyaṁ tadīya-sarasī taṁ nāśrayet kaḥ krtī ||10||


Nyilvánvaló, hogy a rítusok követőit minden tekintetben (felülmúlják) a Harit szerető bölcsek.
(Kiválóbbak) náluk az elméleteket maguk mögött hagyó, a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták.
(Legkiválóbbak) a lótuszszemű pásztorfiú (kedvesei), s közülük is Rádhiká az első.
Ugyanúgy kedves az ő tavacskája is, s van-e áldott ember, (aki) ne keresné ennek oltalmát?

Miért a Rádhá-kund (Rádhá tavacskája), azaz a Rádhával kapcsolatba hozó meditáció a legbensőségesebb? – merül fel a kérdés az előző strófa kapcsán. Ez és a következő vers e kérdést válaszolja meg. Távolról indít – míg az előző strófa az istenkoncepciókat tekinti át, e vers a hívek különféle csoportjait veszi számba. Szorosan összefügg az előző strófával, nyelvtanilag is, hiszen az előző vers „jobb” (vara) szava utal az összehasonlításra itt is.
Karmí, azaz cselekvő – mondja a vers, ami jelentheti az anyagi tetteket végzőket, s a rítusok végzőit egyaránt. Mert a vers az Isten felé fordulókat sorolja, így a fordításban az utóbbi jelentést vettem figyelembe. A szó önmagában nem minősít, ám gyakran használják a viszonzásvágy reményében történő Isten felé fordulás mentalitásának leírására. A Harit szerető bölcsek számára már mindegy, van-e viszonzás, vagy sem. A bölcsekről így szól a Gítában Krsna: „Négyféle jámbor ember imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő (ārtaḥ), a kíváncsi (jijñāsuḥ), a vagyonvágyó (arthārthī) és a bölcs (jñānī)” (Bg. 7.16.) – majd hozzáteszi: közülük is az egyhegyű odaadással (eka-bhakti) felé forduló bölcs a legkiválóbb, mert mindig kapcsolatban áll vele. Ennél szűkebb kör a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták. Róluk Rúpa gószvámí azt mondja: jñāna-vimukta („tudás-megszabadult”). A szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető. A jñāna jelentése tudás, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos tudás. Srídhar Szvámí kommentárjában például a jñāna a szentírásokon alapuló (śāstrīya) tudás, míg mellette a vijñāna a közvetlen, személyes tapasztalat, megértés, megélés (anubhava). A vimukta jelentése megszabadult, így a jñāna-vimukta jelenthet a lelki tudás által (a világi kötelékektől) megszabadultat, és az elméleteket, a pusztán írásokon alapuló tudás magunk mögött hagyását, meghaladását is.
Ha a raszákat sorra vesszük, a legbensőségesebb, a legsokszínűbb köztük a szerelem hangulata, így a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták közt a gópík kötődnek a legváltozatosabb módon Krsnához. A gópík koronaékszere Rádhiká, ezért tekinthető a végső célnak a Rádhá-dászjam, Rádhiká szolgálata.
Miként az előző strófánál, itt is fontos megemlíteni, hogy a távlatokról van szó. Nem másolható, mímelhető, és nem erőltethető, bármennyire szép, s ezért vonzó is.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

kṛṣṇasyoccaiḥ praṇaya-vasatiḥ preyasībhyo 'pi rādhā
kuṇḍam cāsyā munibhir abhitas tādṛg eva vyadhāyi |
yat preṣṭhair apy alam asulabhaṁ kiṁ punar bhakti-bhājāṁ
tat premedaṁ sakṛd api saraḥ snātur āviṣkaroti ||11||


Krsna kedveseinél is (jelentősebb) a szeretet hajléka, Rádhá.
A bölcsek megállapítják, hogy tavacskája teljes mértékben hasonlatos (őhozzá).
Ami még a legkedvesebbeknek is nehezen elérhető, hát még azoknak, akik most szentelődnek a bhaktinak.
(Ám) az a szeretet feltárul annak, aki csak egyszer is megmártózik e tóban.

„A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség tudatával kevert az egyik, a kévalá (teljes, tökéletes) a másik.” – áll a Csaitanja-csaritámrtában (2.19.192.) A legkedvesebbek a kévalá, a teljes ragaszkodás útját járják, míg mások számára („akik most szentelődnek a bhaktinak”) a Krsna iránti ragaszkodás a fenség tudatával elegyített.
A Rádhá tavacskájában való megmártózás a Rádhá-dászjam megélését jelenti… s ez még e legkedvesebbek számára is nehezen elérhető.
A versmérték: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem).

2017. július 22., szombat

Krsna és Ardzsuna nevei a Bhagavad-gítában


A Bhagavad-gítában Krsna és Ardzsuna számos módon szólítják meg egymást. Olykor úgy tűnik, ezek egyszerűen csak megszólítások, máskor nem tűnnek véletlennek: rejtett utalásként másodlagos jelentést hordoznak. Ám az olvasó figyelmét elterelheti a sok különböző név – az alábbi gyűjtéssel próbáljuk meg segíteni a tájékozódást. (A nevek mellett zárójelben az előfordulások hivatkozásai.)



Kṛṣṇa nevei

Acyuta: (1.21., 11.42., 18.73.)
- szilárd, határozott („nem-elbukott”)

Anantarūpa (11.38.)
- végtelen formájú (ananta-rūpa)

Apratimaprabhāva: (11.43.)
- mérhetetlen, összehasonlíthatatlan (apratima) kiválóság, hatalom (prabhāva)

Arisūdana: (2.4.)
- ellenség (ari) elpusztítója (sūdana), ksatrija megszólítás

Bhagavān: (megszólítva Bhagavan, 10.17.)
- magasztos

Bhūtabhāvana: (10.15.)
- teremtmények (bhūta) teremtője (bhāvana)

Bhūteśa: (10.15.)
- teremtmények (bhūta) ura, Istene (īśa)

Deva
: (11.15.)
- isten

Devadeva: (10.15.)
- az istenek Istene

Devavara: (11.31.)
- istenek legkiválóbbja (deva-vara)

Deveśa: (11.25., 11.37., 11.45.)
- istenek Istene (deva-īśa)

Govinda: (1.32., 2.9.)
- az érzékek (go) működését ismerő (vindat)
- minden véda (s a tehenek és a Föld – go) ismerője (vindat)
- tehenek oltalmazója, vezére (gavām indra)
- akit elérnek (vinda) a félistenek fohászai, szavai (go)

Hari: (megszólítva Hare, 11.9., 18.77.)
- elragadó
- oroszlán
lásd még a mahámantra-kommentárok közt

Hṛṣīkeśa: (1.15., 1.20., 1.24., 2.9., 2.10., 11.36., 18.1.)
- az érzékek (hṛṣīka) ura (īśa)

Jagannivāsa: (11.25., 11.37., 11.45.)
- univerzum (jagat) hajléka, menedéke (nivāsa)

Jagatpati: (megszólítva Jagatpate, 10.15.)
- az univerzum (jagat) ura (pati)

Janārdana: (1.35., 1.38., 1.43., 3.1., 10.18., 11.51.)
- ellenségeit gyötrő
- az embereket önnön tudatlanságukkal gyötrő, felkavaró, s így mozgásban tartó
- akihez az emberek könyörögnek
- a születés (azaz újjászületés) elpusztítója

Kamalapatrākṣa: (11.2.)
- lótuszlevélhez (kamala-patra) hasonlatos szemű (akṣa)

Keśava: (1.30., 2.54., 3.1.,10.14., 11.35., 13.1., 18.76.)
- Keśī („sörényes”) démon végzete
- széphajú (a keśa szó jelentése haj)
- Brahmā (ka) és Śiva (īśa) eredete
- minden fényesség forrása (a keśa szó fénysugarat is jelent)

Keśiniṣūdana: (18.1.)
- Keśī („sörényes”) démon végzete

Kṛṣṇa: (1.28., 1.31., 1.40., 5.1., 6.34., 6.37., 6.39., 11.41., 17.1., 18.75., 18.78.)
- mindenkit vonzó
- fekete
… a további értelmezések tanulmányozásáért javaslom az alábbi cikkeket:
Gópálguru gószvámí mahámantra-magyarázata
Dzsíva gószvámí mahámantra-kommentárja
A fehér, vas, gonosz Krsna

Madhusūdana: (1.34., 2.1., 2.4., 6.33., 8.2. )
- Madhu démon elpusztítója (sūdana). Madhu (édes, méz, tavasz, szóma) néven két démon ismeretes. Egyikük Kaiṭabhával együtt próbálta elragadni Brahmától a védákat, ám Viṣṇu Hayagrīva formájában végzett vele. A másik Madhu a Yamunā menti erdőben élt, Rāmacandra testvére Śatrughna végzett vele, s e tette után alapította Mathurā városát.

Mahābāhu: (megszólítva: Mahābāho, 6.38., 11.23., 18.1.)
- erőskarú, szó szerint nagy (mahā) kar (bāhu) , ksatrija megszólítás

Mahātman: (11.20., 11.37.)
- nagy lélek

Mādhava: (1.14., 1.36.)
- a szerencseistennő, Laksmí anya (a szó mindkettőt jelenti) férje (dhava)
- Madhu leszármazottja; Madhu Yadu egyik leszármazottja, Vṛṣṇi apja.
- akihez a bölcsek hallgatással (mauna) meditációval (dhyāna) s jógával közelednek

Parameśvara: (11.3.)
- legfelsőbb (parama) úr, Isten (īśvara)

Puruṣottama: (8.1., 10.15., 11.3.)
- a legfelsőbb (uttama) személy (puruṣa)

Prabhu: (megszólítva: Prabho, 11.4., 14.21.)
- úr, mester

Sahasrabāhu (megszólítva: Sahasrabāho, 11.46.)
- ezerkarú (sahasra-bāhu)

Yādava: (11.41.)
- Yadu leszármazottja

Yogeśvara: (18.75., 11.4., 18.78.)
- a jóga ura, mestere

Yogin: (10.17.)
- jógí

Vārṣṇeya: (1.40., 3.36.)
- Vṛṣṇi leszármazottja

Vāsudeva: (18.74.)
- Vasudeva fia

Viṣṇu: (megszólítva Viṣṇo, 11.24., 11.30.)
- átható, fenntartó

Viśveśvara: (11.16.)
- mindenség (viśva) ura, Istene (īśvara)

Viśvamūrti: (megszólítva: Visvamūṛte, 11.46.)
- univerzális (viśva) forma (mūṛti)

Viśvarūpa: (11.16.)
- mindenség-formájú (viśva-rūpa)


Arjuna nevei

Ardzsuna neveiről korábban már szólt egy cikk a slókamálán. A pándavák száműzetésük utolsó évét Viráta udvarában töltik, álöltözetben. Mikor felfedik magukat, Uttara, az uralkodó fia szavaik igazolásaként Ardzsuna neveinek jelentéseit kérdi. Az alábbi gyűjtés idézetei a Mahábhárata e részletéből valók.

Anagha: (3.3., 14.6., 15.20.)
- bűntelen

Arjuna: (1.4., 1.46., 2.2., 2.45., 3.7., 4.5., 4.9., 4.37., 6.16., 6.32., 6.46., 7.26., 8.27., 9.19., 10.32., 10.39., 18.9., 18.34., 18.61., 18.76.)
- fehér, fényes
„Széles e földön nincs (testem) színéhez fogható,
s tetteim tiszták (világos, fehér), ezért Ardzsunaként ismernek.”

Bharatarṣabha: (3.41., 7.11., 7.16., 8.23., 13.27., 14.12., 18.36.)
- Bharata sarjainak legjobbja (a ṛṣabha szó szerinti jelentése bika, azaz bika a Bháraták közt).
A puránák több Bharata történetéről is írnak, a szóban forgó Bharata Duśyanta és Śakuntalā fia, a Bhágavata-purána 9.20. fejezete szól róla, ő a Hold-dinasztia egyik ősatyja.

Bharataśreṣṭha: (17.12.)
- a legkiválóbb (śreṣṭha) Bharata leszármazottai közül

Bharatasattama: (18.4.)
- a legkiválóbb (sattama) Bharata leszármazottai közül

Bhārata: (2.14., 2.18., 2.28., 2.30., 3.25., 4.7., 4.42., 7.27., 11.6., 13.3., 13.34., 14.3., 14.8., 14.9., 14.10., 15.19., 15.20., 16.3., 17.3., 18.62.)
- Bharata leszármazottja

Dhanañjaya: (1.15., 2.48., 2.49., 4.41., 7.7., 9.9., 18.29., 18.72.)
- gazdagság meghódítója
„Minden emberlakta országot legyőzve, minden vagyont elragadva
gazdagság közepette élek, ezért Dhananydzsajának neveznek.”

Dhanurdhara: (18.78.)
- íjász („íj-hordozó”)

Guḍākeśa: (1.24., 2.9., 10.20., 11.7.)
- álom, vagy tunyaság ura (guḍākā-īśa), azaz aki úrrá lett a tunyaságon
- vastag-hajú, tömör-fürtű (guḍā-keśa), akinek gyapothoz hasonlatos a haja

Kaunteya: (1.27., 2.14., 2.37., 2.60., 3.9., 3.39., 5.22., 6.35., 7.8., 8.6., 8.16., 9.7., 9.10., 9.23., 9.27., 9.31., 13.2., 13.32., 14.4., 14.7., 16.20., 16.22., 18.48., 18.50., 18.60.)
- Kuntī (más nevén Pṛthā, Pāṇḍu első felesége) fia

Kirīti: (11.35.)
- koronás
„Hajdan mikor a dánavák ellen harcoltam, Indra
napként tündöklő koronát tett a fejemre, ezért Kirítinek hívnak.”

Kurunandana: (2.41., 6.43., 14.13.)
- „Kuru öröme”, fia (kuru-nandana), Kuru a Hold-dinasztia jeles ősatyja

Kurusattama: (4.31.)
- a legkiválóbb (sattama) Kuru leszármazottai közül

Kuruśreṣṭha: (10.19.)
- a legkiválóbb (śreṣṭha) Kuru leszármazottai közül

Kurupravīra: (11.48.)
-a Kuruk nagy hőse (pravīra)

Mahābāhu: (megszólítva: Mahābāho, 2.26., 2.68., 3.28., 3.43., 5.3., 5.6., 6.35., 7.5., 10.1., 14.5., 18.13.)
- erőskarú, szó szerint nagy (mahā) kar (bāhu) , ksatrija megszólítás

Parantapa: (2.3., 4.5., 4.33., 7.27., 9.3., 10.40., 18.41.)
- ellenség fenyítője, gyötrője

Pāṇḍava: (1.14., 1.20., 4.35., 6.2., 14.22., 16.5. )
- Pāṇḍu fia

Pārtha: (1.25., 1.26., 2.3., 2.21., 2.32., 2.39., 2.42., 2.55., 2.72., 3.16., 3.22., 3.23., 4.11., 4.33., 6.40., 7.1., 7.10., 8.8., 8.14., 9.13., 9.32., 10.24., 11.5., 11.9., 12.7., 16.4., 16.6., 17.26., 17.28., 18.6., 18.30., 18.31., 18.32., 18.33., 18.34., 18.35., 18.72., 18.74., 18.78.)
- Pṛthā fia (lásd: Kaunteya)

Puruṣarṣabha: (2.15.)
- kiválóság, a legkiválóbb ember, az emberek vezére (a puruṣa itt embert jelent, a ṛṣabha szó szerinti jelentése bika, utótagként vmely csoport vezérére utal).

Puruṣavyāghra: (18.4.)
- hős (puruṣa-vyāghra szó szerint „ember-tigris”, aki tigrisként viselkedik az emberek közt)

Savyaśācin: (11.33.)
- balkézzel (savya) is kiválóan íjazó
„Mindkét kézzel jól vonom fel Gándíva (íjam),
ezért az istenek és emberek Szavjasácsinként ismernek.”

Krsna olykor barátilag így szólítja meg Ardzsunát:

tāta: (6.40.)
- a hangsúlytól függően lehet ifjak, gyerekek, alattvalók kedveskedő megszólítása, vagy éppen idősek, tekintélyes emberek tiszteletteljes megszólítása is

vara
: (8.4.)
- legkiválóbb

2014. december 6., szombat

csakraváka


A csakraváka, a vörös ásólúd (Anas casarca) az együttlét és elválás szimbóluma. E madarak párban járnak, a hím és a tojó napközben együtt marad, ám alkonyatkor különválnak, s az éjszakát külön töltik, messziről szólongatva egymást.



Rúpa gószvámí drámájában Vrndá csüggedten így sóhajtozik:

pibati na makarandaṁ vṛndam indindirāṇāṁ
vanam api na mayūrās tāṇḍavair maṇḍayanti |
vidadhati ca rathāṅgāḥ svāṅganābhir na saṅgam
sarati sarasijākṣe goṣṭhataḥ paṭṭanāya ||


A méhek már nem kortyolják a nektárt,
pávák sem díszítik az erdőt a táncukkal,
a csakravákák nem találkoznak feleségeikkel,
mióta a lótuszszemű Vradzsából a városba ment.

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 3.43.)
Búskomorrá váltak a méhek, a máskor önfeledten táncoló pávák is csak bánatosan tipegnek, mert Vrndávanra leszállt a sötét éjszaka: a lótuszszemű Krsna Mathurába utazott, s így elszakadt kedvesétől, miként a csakraváka madarak szakadnak el egymástól éjszakára.A vradzsa szó egyik jelentése csorda, karám, így ennek szinonimáit (e versben: goṣṭha) gyakran használják a pásztorok és jószágaik lakta Vradzsa megjelölésére is.

jala-keli-tarala-kara-tala-
mukta-punaḥ pihita-rādhikā-vadanaḥ
jagad avatu koka-yūnor
vighaṭana-saṅghaṭana-kautukī kṛṣṇaḥ


Tenyerével a vizet paskolva
újra meg újra elfedte, majd kitakarta Rádhiká arcát.
oltalmazza a világot az ifjú vadliba-pár
elválásában és egymásra találásában kedvét lelő Krsna!

(ismeretlen költő verse, Padjávalí 302.)

sura-ripu-sudṛśām uroja-kokān
mukha-kamalāni ca khedayann akhaṇḍaḥ |
ciram akhila-suhṛc-cakora-nandī
diśatu mukunda-yaśaḥ-śaśī mudaṁ vaḥ ||

Az aszurák feleségeinek vadliba-kebleit
és lótusz-orcáját bánattal borító,
ám csakóra madárhoz hasonlatos barátait örökkön felvidító
Mukunda dicsőségének Holdja örvendeztessen meg mindnyájótokat!

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 1.1.)

A Hold fénye örömmel tölti el a holdfényen élő csakóra madarat, ám ugyanez a Hold az éjszaka kezdetét is jelenti, ami elszakítja a csakravákát párjától – miképpen a démonokat elpusztító Krsna is elszakította az aszurák feleségeitől férjeiket. Rúpa gószvámí verse a csakravákával kapcsolatos másik kedvelt hasonlatot is említi: a vörös vadlúd a hölgyek vörös kunkummal ékesített keblét idézi.

2013. június 15., szombat

aki mindig Vrndávanban marad


Kérdés: Mit jelent Nandakumár Krsna?

Bhakti Kamala Tírtha válasza: Az a Krsna, aki soha nem megy el Vrndávanból. Mindig ott van. Nanda Mahárádzs kisfia mindig ott van Vrndávanban.

Ki az, aki elmegy Vrndávanból? Vászudév Krsna, a mindenség („vászudévah szarvam iti” – Vászudéva a minden, Bg. 7.19.), az Abszolút, a Legfelsőbb, a Minden. Ő elmegy Vrndávanból. Vászudév Krsna a herceg, aki elmegy Mathurába és ott hódít. Legyőzi először az ellenfeleit, majd meghódítja a városi hölgyek szívét, miként korábban a falusi lánykákét. Aztán még távolabbi, még magasztosabb, amikor Dvárakában ő Dvárakésa, Dváraká ura, s ekkor királyi pompában imádják. Mathurában ifjú herceg, mindenki szeme fénye, Vrndávanban pedig a tehenek őrzőjeként gondolnak rá, ő Góvinda, a kis pásztorfiú. Csak ránéznek, és ő mindenkire örömöt sugároz. Góvinda, aki viszonozza a hívek lelki érzelmeit. Ez a Krsna soha nem megy el Vrndávanból.

Ennek misztikus története az, amikor eljön Akrúra Mathurából, hogy magával vigye Krsnát és Balarámot. Vrndávan határában leszáll a kocsiról, és elmegy ájtatos fürdőt venni a Jamuná vizében, ám Krsna és Balarám ott maradnak a szekéren. Akrúra meditál, elmondja a gájatrít, és hirtelen a vízben meglátja Krsnát: „De hát én a kocsin hagytam őket!” – visszaszalad a kocsihoz, s valóban, ott ülnek mindketten. Ekkor végképp zavarba jön, újra a vízhez fut, és a vízben is őket látja. Aki nem megy el, az Gópakumár, vagy Nandakumár Krsna, ő mindig Vrndávanban marad. Aki pedig elmegy, az Krsnának egy másik kiterjedése, másik aspektusa. Krsna nem képes elhagyni Vrndávant.

Mondjatok erre még példát, hogy valaki látszólag elmegy, de valahogy mégsem megy el! Most nem kell Krsnára gondolni, holott mindenki buzgón Krsnára gondol... Igen! Mikor Szítát elrabolja Rávana, mindenki azt hiszi, hogy Rámacsandra hitvesét elrabolta a gonosz király. De nem! Csupán illuzórikus kép az, akit elvihetett Rávana. Miképpen is érhetne bármi ártalmas, vagy gonosz Szítához, a szerencse Istennőjéhez, Ráma hitveséhez?! Ez lehetetlen. Ez nagyon hasonló elrendezés, látszólag igen, valójában mégsem.

Miképpen igaz, hogy jelen van Krsna, s eközben mégis távol van, s hogyan nem hagyja el Vrndávant – ez valószínűleg az emberi ész számára örök titok marad. Filozófiailag az acsintja-bhédábhéda-tattvával mindent meg lehet magyarázni, bármilyen felfoghatatlan az egyidejű azonosság és különbözőség. Ám ez csupán az ész kutatása, a logika kutatása számára nyújthat táplálékot. A szív elégedettsége az, ha megleljük a saját helyünket Krsna közelében: és amikor a Te szívedből soha többé nem tud elszökni Krsna, hogyha oly csodálatos Vrndávant teremtesz a szívedben, hogy képtelen onnan elmenni, akkor – azt hiszem – a bhakta célba ért!


(elhangzott 1999 őszén, Hásságyon)

2011. február 5., szombat

a korona Krsna fején


Csaitanja Maháprabhu így oktatja Rúpa gószvámít:

A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van,
a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik.
Az alábbiakban a bhakti kétfajta módjáról szól Csaitanja, az egyiket a fenség (aiśvarya) tudata jellemzi. A hívő tudatában van Isten istenségével, így magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző),
míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják.
A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretet,
míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (jellemzi) a kévalá bhakti útját.
A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket,
ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.
(Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.)

Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők
hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát.
Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

Önkéntelenül adódna a következtetés: forduljunk a kévalá bhakti felé, hiszen az a legmagasabb rendű, feledkezzünk meg az isteni fenségről mi is! Tetszetős gondolat, ám elhamarkodott. Ha nem ismerjük fel Isten istenségét, ha nem tesszük fel Krsna fejére a koronát, akkor csupán evilági gondolkodásunk mintáit követve mímeljük a bhaktit. Először fel kell ismerjük miként hatja át az isteni létezés a világot, miként tartozik minden mozgó és mozdulatlan Istenhez. Ezután juthatunk az Isten-tudaton túl, a játékos abszolút szépség koncepciójához, Krsnához.

2010. március 4., csütörtök

Rúpa gószvámí: Srí Jamunástaka



bhrātur antakasya pattane 'bhipatti-hāriṇī
prekṣayāti-pāpino 'pi pāpa-sindhu-tāriṇī |
nīra-mādhurībhir apy aśeṣa-citta-bandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||1||

Megmentesz attól, hogy bátyád, Jamarádzs városába jussak, bizony, téged látva még a legvétkesebbek is átkelhetnek a bűn óceánján.
Mézédes vized mindenki szívét rabul ejti, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

A napisten Vivaszván ikergyemekei (a jama szó párost, ikret is jelent) Jamarádzs és Jamuná.

hāri-vāri-dhārayābhimaṇḍitoru-khāṇḍavā
puṇḍarīka-maṇḍalodyad-aṇḍajāli-tāṇḍavā |
snāna-kāma-pāmarogra-pāpa-sampad-andhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||2||

Csodás vized árjával ékesíted a nagy Khándava erdőt, lótuszaid seregein madarak táncolnak.
A rettentő bűnöknek már a benned való megmártózás vágya is véget vet, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

śīkarābhimṛṣṭa-jantu-durvipāka-mardinī
nandanandanāntarāṅga-bhakti-pūra-vardhinī |
tīra-saṅgamābhilāṣi-maṅgalānubandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||3||

Csupán egy csepped érintése is véget vet a kedvezőtlen visszahatásoknak, s hömpölygő áradattá duzzasztja a Nanda fia iránti szívbéli odaadást.
Megáldod mindazokat, kik partjaidhoz vágynak, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

dvīpa-cakravāla-juṣṭa-sapta-sindhu-bhedinī
śrī-mukunda-nirmitoru-divya-keli-vedinī |
kānti-kandalībhir indranīla-vṛnda-nindinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||4||

Te választod szét a hét óceánt s a szigeteket, s te ismered Mukunda pompás, isteni kedvteléseit.
Szépséged elhomályosítja a káprázatosan csillogó zafírok fényét, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

māthureṇa maṇḍalena cāruṇābhimaṇḍitā
prema-naddha-vaiṣṇavādhva-vardhanāya paṇḍitā |
ūrmi-dor-vilāsa-padmanābha-pāda-vandinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||5||

A szépséges Máthura-vidék ékesít téged, ki oly jártas vagy a rajongó szeretet vaisnava vallásának gyarapításában.
Játékos hullám-karjaiddal a lótuszköldökű Krsna lábait imádod, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

ramya-tīra-rambhamāṇa-go-kadamba-bhūṣitā
divya-gandha-bhāk-kadamba-puṣpa-rāji-rūṣitā |
nandasūnu-bhakta-saṅgha-saṅgamābhinandinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||6||

Vonzó partjaidat bőgő tehéncsordák, és mennyei illatokban pompázó kadamba-virágok sora ékesíti.
Krsna bhaktái társaságában örvendezel, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

phulla-pakṣa-mallikākṣa-haṁsa-lakṣa-kūjitā
bhakti-viddha-deva-siddha-kinnarāli-pūjitā |
tīra-gandhavāha-gandha-janma-bandha-randhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||7||

Kibontott szárnyú, malliká-szemű hattyúk ezreinek hangja ünnepel, bhakták, félistenek, sziddhák és kinnarák imádnak téged.
Partmenti szellőid illata elvágja az újjászületés kötelékeit, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

cid-vilāsa-vāri-pūra-bhūr-bhuvaḥ-svar-āpinī
kīrtitāpi durmadoru-pāpa-marma-tāpinī |
ballavendra-nandanāṅgarāga-bhaṅga-gandhinī
māṁ punātu sarvadāravindabandhu-nandinī ||8||

Földöntúli tündöklésű vized a Bhúh, Bhuvah és Szvah világokat mossa, s már magasztalásod is kiégeti a tébolyodott szörnyű bűnök legmélyét.
Hullámaid a pásztorok vezére fiának balzsamától illatoznak, ó, Napleány, kérlek, tisztíts meg engem mindörökké!

tuṣṭa-buddhir aṣṭakena nirmalormi-ceṣṭitāṁ
tvām anena bhānuputri sarva-deva-veṣṭitām |
yaḥ stavīti vardhayasva sarva-pāpa-mocane
bhakti-pūram asya devi puṇḍarīka-locane ||9||

Ó, félistenek karától körülvett pompásan hullámzó Napleány, bűnöktől megszabadító, lótusz-szemű Istennő! Gyarapítsd kérlek szívbéli odaadását annak az elégedett értelműnek, ki e nyolc verssel téged magasztal!

a versmérték tūnaka: – υ – υ – υ – υ – υ – υ – υ –, a folyó hullámzására emlékeztetve

a fotón Jamunádéví szentélye a Kési-ghátnál (a kép forrása)

2009. április 15., szerda

Raghupati Upádhjája versei


Mikor Csaitanja Maháprabhu Prajágnál járt, egy Mithilából (ma Dzsanakpur, Nepál) való bráhmanával, Raghupati Upádhjájával (tanító), találkozott. A találkozásnak az adott különös jelentőséget, hogy Raghupati Upádhjája Mádhavéndra Puri tanítványa volt, s Csaitanja param-guruja szintén Mádhavéndra Puri volt.
Csaitanja arra kérte Raghupatit, hogy beszéljen neki Krsnáról, mire ő elmondta néhány versét:

śrutim apare smṛtim itare bhāratam anye bhajantu bhava-bhītāḥ |
aham iha nandaṁ vande yasyālinde paraṁ brahma ||

śrutim – a kinyilatkoztatást; apare – mások; smṛtim – a szent hagyományt; itare – mások; bhāratam – a Mahábháratát; anye – mások; bhajantu – imádják!; bhava-bhītāḥ – a léttől rettegők; aham – én ; iha – itt ( e világban); nandam – Nandát; vande – magasztalom; yasya – akié; alinde – udvarában; paraṁ brahma – a Legfőbb Brahman;

Imádják csak a léttől rettegők a kinyilatkoztatást, a szent hagyományt és a Mahábháratát! Én inkább Nandát magasztalom, kinek udvarában ott a Legfőbb Brahman.

Srídhar Mahárádzs így interpretálja a verset:
„Fohászában Raghupati Upádjája is hasonló érzéseket fogalmaz meg:
– Nem akarok belebonyolódni az írások részletekbe menő elemzésébe, inkább meghódolnék Nanda és társai előtt. Szeretnék ott feliratkozni, ahol Nanda a mester.
Munkálkodásával (karma) az ember jó eredményt érhet el. Ha már nincs hite munkája eredményében, tudatsíkja emelésével (gjána) törekedhet az üdvözülésre. Ha viszont Nandától és a magasabb lelki világ más hozzáértőitől tudakozódunk az élet kérdései felől, eljuthatunk a szeretet és önátadás birodalmába.” (Az Arany Avatár)

Oly sokféle módon, hangulatban imádják az emberek Istent! A védák, puránák számos megközelítést tárnak a hívő elé – számtalan néven nevezik Istent, mert sokféle módon jelenik meg hívei előtt. Raghupati számára – mint kiderül –, a vrndávani elöljáró, Nanda fiacskája, Krsna jelenti a mindent. Mestereink hasonlóképpen fogalmaznak: az Isten-tudaton belül el kell jutnunk a Krsna-koncepcióhoz. De kicsoda Krsna? Erről szól a következő vers:

śyāmam eva paraṁ rūpaṁ purī madhu-purī varā |
vayaḥ kaiśorakaṁ dhyeyam ādya eva paro rasaḥ ||

śyāmam –
Sjáma; eva – bizony; param rūpam – a legfőbb forma; purī – város; madhu-purī –varā – a legjobb; vayaḥ – életkor; kaiśorakaṁ – fiatalság; dhyeyam – meditálandó; ādya – az eredeti; eva – bizony; paraḥ rasaḥ – a legfőbb íz;

Sjáma a legfőbb forma, Mathurá a legnagyszerűbb város, legyen a fiatalság a meditáció tárgya, s az eredeti íz (a szerelem íze) a legfőbb.

E versben Raghupati és Csaitanja mesterükhöz, Mádhavéndra Purihoz tartozva azonos hangulatukat azonosítják. Az imádat helye a tudatszintet, a meditáció módját jelenti: Krsnát Dvárakában uralkodó hercegként, pompás körülmények között imádják, Mathurá környékén, Vrndávanban pedig egyszerűen csak rajongva szeretik. Feketésen ragyogó elbűvölő pásztorfiúként, Sjámaszundarként itt játszik fuvoláján, a pásztorlánykákat az erdőbe csábítva. Vrndávani kedvteléseit három korszakra bonthatjuk: gyermekkorát (bálja, vagy kaumára, a gyermek 5 éves koráig tartó kor) a szülői szeretet jellemzi. Kisfiúkorában (pauganda, 6 és 10 éves kora között) már rábízzák a borjak őrzését, társaival hancúrozik az erdőben, mezőkön – így ennek az időszaknak a baráti hangulat a jellemzője. A fiatalkorát (kaisóra, 11 és 15 év között) azonban a gópík szerelme határozza meg, mely elsődleges ízként a legfőbbnek tekinthető. Raghupati tovább szavalt:

kaṁ prati kathayitum īśe samprati ko vā pratītim āyātu |
go-pati-tanayā-kuñje gopa-vadhūṭī-viṭaṁ brahma ||

kaṁ prati – kinek; kathayitum – elmondani; īśe – képes vagyok; samprati – most; kaḥ – ki; vā – vagy; pratītim – hitet; āyātu – jöjjön!; go-pati-tanayā – a Nap-leány („az egek ura leánya”); kuñje – ligetben; gopa-vadhūṭī-viṭam – tehenész-leányok kedvese; brahma – Brahman;

Kinek mondhatnám el, s ki hinné el, hogy Brahman a Jamuná-parti ligetben a fejőslánykák kedvese?

Csaitanja Maháprabhu nagy örömmel hallgatta Raghupati verseit, testén az eksztázis jelei mutatkoztak, miket látva Raghupati felismerte, hogy az előtte álló szerzetes maga Krsna. Csaitanja túláradó boldogságában átölelte Raghupatit, majd az Úr és szerető híve táncra perdültek.
Vendéglátójuk, Vallabha ácsárja csodálkozva látta örömtáncukat, a fiait is előhozta, hogy hódolatukat ajánlhassák, s a falubeliek is ámulva sereglettek össze.

A történet a Csaitanja-csaritámrta 2.19.92-108. részben olvasható.

lásd még: a szanódijá bráhmana