Bejegyzések
A fenséges Istent, Visnut szokásosan négy karral ábrázolják, mindegyik kezében egy-egy reá jellemző attribútumával. A több kar a hindu istenábrázolások megszokott módján az emberfelettiség, a mindenhatóság jelképe. Visnu négy karjában lótuszvirágot, csakrát, kagylókürtöt és buzogányt tart.
Vajon ezek az attribútumok eszközök, vagy társak? Nem csupán neveken nevezett tárgyakról beszélhetünk, a tradíció személynek is látja őket. Az Úr társaiként elkísérik őt a földi megjelenéseik során, a Padma-purána elbeszélése szerint például mikor Rámacsandra megjelent e világban, testvérei, Laksman, Bharata és Satrughna rendre Anantasésa (a végtelenség kígyója, amin Nárájan pihen), a Szudarsan-csakra, és Pánydzsadzsanja (Visnu kagylókürtje) megtestesülései voltak. Nimbárka ácsárját követői a Szudarsan-csakra avatárjának tartják, és a Srí szampradája álvár szentjeit is hasonlóan Visnu egy-egy „attribútuma” megtestesülésinek látják.
Milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok? Ezt kutatva két forrás, a Visnu-purána és a Gópálatápaní-upanisad kínálkozik.
A Visnu-purána 1.22. fejezetében Maitréja Visnu attribútumainak jelentéséről kérdezi a bölcs Parásart. A válasz néhány további ismertetőjegy és fegyver jelentéséről is szól:
„67. A leírhatatlan és hatalmas Visnunak hódolok, s elmondom, amit egykoron Vaszistha beszélt el nekem. 68. E világ leglényegét (átman) a makulátlan és hibátlan Kausztubha ékkőként viseli a magasztos Úr, Hari. 69. Az őstermészet (pradhána), az őselemek hajléka, a Srívatsza, Mádhava intelligenciája (buddhi) pedig a buzogány. 70. Az Úr (Ísvara) a hamis énkép (ahankára) kétféle megnyilvánulását, az elemeket és az (információszerző és cselekvő) érzékeket birtokolja a kagylókürt és az íj formájában. 71. A mindörökkön csapongó természetű szélsebesen tovatűnő az elmét Visnu csakraként tartja kezében. 72. Ó, bráhmana, öt drágakőből formált füzére, a Vaidzsajantí, a teremtés öt alapelemének forrása. 73. Dzsanárdana megszámlálhatatlan nyila képében hordozza az érzékelés és cselekvés (lehetőségét). 74. Acsjuta ragyogó kardként viseli a tudást, amelyet néha elfed a tudatlanság kardhüvelye.”
Kausztubha: ékkő, mely Visnu mellkasát díszíti. A tejóceán kiköpülésekor került a felszínre.
Srívatsza: fehér szőrpamacs Visnu bal mellkasán
Vaidzsajantí: „győzedelmes”, az öt alapelem és az őket jelképező drágakövek: gyöngy – víz, rubint – tűz, smaragd – föld, zafír – levegő, gyémánt – tér-éter. Krsna vaidzsajantí virágfüzére nem drágakövekből, hanem öt különböző színű virágból készül, s térdéig ér.
A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében maga Nárájan beszél az univerzális forma attribútumainak jelentéséről:
„70. A Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye (tédzsasz) a Kausztubha-ékkő ragyogásából származik – mondják az Isten-ismerők. (Dzsíva gószvámí kommentárjában hozzáteszi: ez minden élőlény menedéke.) 71. (Az univerzális forma) négy karja a jóság, szenvedély, tompaság s a hamis ego (ahankára). Az öt elem jellegű kagylókürt a szenvedély-kézben nyugszik. 72. A mindig gyermeki természetű elme a csakra, az illúziókeltő energia (májá) forrása a Sárnga szaru íj, a lótuszvirág pedig a mindenség (az Úr univerzális formájának) kezében. 73. Az eredeti tudás (vidjá) a buzogány, melyet mindenkor kezemben tartok, az erényt (dharma), a gyarapodást (artha) és az érzéki élvezetet (káma) karperecként ismerik az isteni világok nagyjai.”
Dzsíva gószvámí és Prabódhánanda Szaraszvatí kommentárjai azonosítják az egyes eszközöket tartó kezeket is. Az upanisad szerint a kagylókürt a szenvedély-kézben van, a kommentárok szerint a csakra a jóság-kézben, a lótusz a tompaság-kézben, a buzogány pedig az ahankár-kézben – míg az íj olykor a tompaság-kézben olykor pedig az Úr előtt hever.
Parásar szerint a világot átható és fenntartó Visnu (a név gyöke a viṣ ige, melynek jelentései: átjár, átitat) attribútumai az anyagvilággal hozhatók kapcsolatba. A Gópála-tápaní upanisad az univerzális formáról szól, mely az anyagvilág teljességének forrása, előképe.
Összevetve a két leírást láthatjuk, hogy alapvetően ugyanarról szólnak, támogatják, kiegészítik egymást:
Vajon ezek az attribútumok eszközök, vagy társak? Nem csupán neveken nevezett tárgyakról beszélhetünk, a tradíció személynek is látja őket. Az Úr társaiként elkísérik őt a földi megjelenéseik során, a Padma-purána elbeszélése szerint például mikor Rámacsandra megjelent e világban, testvérei, Laksman, Bharata és Satrughna rendre Anantasésa (a végtelenség kígyója, amin Nárájan pihen), a Szudarsan-csakra, és Pánydzsadzsanja (Visnu kagylókürtje) megtestesülései voltak. Nimbárka ácsárját követői a Szudarsan-csakra avatárjának tartják, és a Srí szampradája álvár szentjeit is hasonlóan Visnu egy-egy „attribútuma” megtestesülésinek látják.
 |
| (Srí vaisnava tilak, Garuda és Hanumán által imádott csakrával és kagylókürttel) |
Milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok? Ezt kutatva két forrás, a Visnu-purána és a Gópálatápaní-upanisad kínálkozik.
A Visnu-purána 1.22. fejezetében Maitréja Visnu attribútumainak jelentéséről kérdezi a bölcs Parásart. A válasz néhány további ismertetőjegy és fegyver jelentéséről is szól:
„67. A leírhatatlan és hatalmas Visnunak hódolok, s elmondom, amit egykoron Vaszistha beszélt el nekem. 68. E világ leglényegét (átman) a makulátlan és hibátlan Kausztubha ékkőként viseli a magasztos Úr, Hari. 69. Az őstermészet (pradhána), az őselemek hajléka, a Srívatsza, Mádhava intelligenciája (buddhi) pedig a buzogány. 70. Az Úr (Ísvara) a hamis énkép (ahankára) kétféle megnyilvánulását, az elemeket és az (információszerző és cselekvő) érzékeket birtokolja a kagylókürt és az íj formájában. 71. A mindörökkön csapongó természetű szélsebesen tovatűnő az elmét Visnu csakraként tartja kezében. 72. Ó, bráhmana, öt drágakőből formált füzére, a Vaidzsajantí, a teremtés öt alapelemének forrása. 73. Dzsanárdana megszámlálhatatlan nyila képében hordozza az érzékelés és cselekvés (lehetőségét). 74. Acsjuta ragyogó kardként viseli a tudást, amelyet néha elfed a tudatlanság kardhüvelye.”
Kausztubha: ékkő, mely Visnu mellkasát díszíti. A tejóceán kiköpülésekor került a felszínre.
Srívatsza: fehér szőrpamacs Visnu bal mellkasán
Vaidzsajantí: „győzedelmes”, az öt alapelem és az őket jelképező drágakövek: gyöngy – víz, rubint – tűz, smaragd – föld, zafír – levegő, gyémánt – tér-éter. Krsna vaidzsajantí virágfüzére nem drágakövekből, hanem öt különböző színű virágból készül, s térdéig ér.
A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében maga Nárájan beszél az univerzális forma attribútumainak jelentéséről:
„70. A Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye (tédzsasz) a Kausztubha-ékkő ragyogásából származik – mondják az Isten-ismerők. (Dzsíva gószvámí kommentárjában hozzáteszi: ez minden élőlény menedéke.) 71. (Az univerzális forma) négy karja a jóság, szenvedély, tompaság s a hamis ego (ahankára). Az öt elem jellegű kagylókürt a szenvedély-kézben nyugszik. 72. A mindig gyermeki természetű elme a csakra, az illúziókeltő energia (májá) forrása a Sárnga szaru íj, a lótuszvirág pedig a mindenség (az Úr univerzális formájának) kezében. 73. Az eredeti tudás (vidjá) a buzogány, melyet mindenkor kezemben tartok, az erényt (dharma), a gyarapodást (artha) és az érzéki élvezetet (káma) karperecként ismerik az isteni világok nagyjai.”
Dzsíva gószvámí és Prabódhánanda Szaraszvatí kommentárjai azonosítják az egyes eszközöket tartó kezeket is. Az upanisad szerint a kagylókürt a szenvedély-kézben van, a kommentárok szerint a csakra a jóság-kézben, a lótusz a tompaság-kézben, a buzogány pedig az ahankár-kézben – míg az íj olykor a tompaság-kézben olykor pedig az Úr előtt hever.
Parásar szerint a világot átható és fenntartó Visnu (a név gyöke a viṣ ige, melynek jelentései: átjár, átitat) attribútumai az anyagvilággal hozhatók kapcsolatba. A Gópála-tápaní upanisad az univerzális formáról szól, mely az anyagvilág teljességének forrása, előképe.
Összevetve a két leírást láthatjuk, hogy alapvetően ugyanarról szólnak, támogatják, kiegészítik egymást:
| attribútum | Visnu-purána | Gópála-tápaní upanisad |
| Kausztubha | e világ leglényege | a Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye |
| Srívatsza | az őstermészet hajléka | |
| lótuszvirág | a mindenség | |
| csakra | az elme forrása | az elme forrása |
| kagylókürt | az elemek forrása | az elemek forrása |
| buzogány | az intelligencia forrása | az eredeti tudás |
| íj | érzékek forrása | az illúziókeltő energia forrása |
| nyilak | érzékelés és cselekvés | |
| karperecek | az emberi élet céljai | |
| Vaidzsajantí | az öt elem forrása | |
| kard (Vidjádhara, „tudást-hordozó”) | tudás |
Parásar ugyan nem szól róla, ám a lótuszvirág (padma) a teremtés szimbóluma, hiszen az anyagvilág Visnu köldökének taván virágzó lótusz szárában bontakozik ki. Ezen felül szokásosan a lelki tisztaság jelképe is, hiszen a növény bár az iszapban gyökerezik, a víz fölé nyúlva virágzik, s a ráfröccsenő víz sem érinti – lepereg róla.
A csakra 15-30 cm átmérőjű, peremén élesre fent, kerék alakú, 50-100 méteren belül hatásos hajítófegyver. Elhajítás előtt a harcos ujja körül megpörgeti, hogy így adjon neki nagyobb kezdősebességet, így igen gyorsan repül – forgása, és gyorsasága miatt adódik Visnu csakrájának és az univerzális elmének párhuzama. Visnu csakrája személyként is megjelenő társa, neve Szudarsan („szép-látvány”). Ő oltalmazza meg Ambarísa királyt Durvásza haragjától a Bhágavata-purána 9. énekében. Hívei oltalma, ellenfelei veszedelme. A forgó csakra ugyanakkor az idő kerekét, az idő múlását is szimbolizálja.
A kagylókürt (sankha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor e mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is.
Amikor az apjára haragvó Dhruva („Szilárd”) herceg vezeklésbe fogott, hogy isteni segítséggel visszaszerezhesse jussát, Visnu megjelent előtte, és kagylókürtjét a herceg homlokához érintette. A hercegre ekkor rászállt a Védák minden végkövetkeztetése. Felismerte: üvegcserepek után vágyakozott, ám Visnu imádatával valódi drágakőre talált.
A megszabadító Isten fúj bele isteni kürtjébe, s végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is megszólal a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!
Visnu kagylókürtjének Pánycsadzsanja a neve.
Visnu negyedik attribútuma a buzogány (gadá). A buzogány a pusztító erő jelképe, az isteni hatalom és uralom szimbóluma – s emlékezzünk az írások szavaira: nem pusztán erő, hanem az intelligencia és az eredeti (anyagot és lelket, rosszat és jót megkülönböztető, szétválasztó) tudás szimbóluma is, ami az uralkodás szükséges feltétele. Visnu buzogányának neve Kaumódakí.
A csakra 15-30 cm átmérőjű, peremén élesre fent, kerék alakú, 50-100 méteren belül hatásos hajítófegyver. Elhajítás előtt a harcos ujja körül megpörgeti, hogy így adjon neki nagyobb kezdősebességet, így igen gyorsan repül – forgása, és gyorsasága miatt adódik Visnu csakrájának és az univerzális elmének párhuzama. Visnu csakrája személyként is megjelenő társa, neve Szudarsan („szép-látvány”). Ő oltalmazza meg Ambarísa királyt Durvásza haragjától a Bhágavata-purána 9. énekében. Hívei oltalma, ellenfelei veszedelme. A forgó csakra ugyanakkor az idő kerekét, az idő múlását is szimbolizálja.
A kagylókürt (sankha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor e mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is.
Amikor az apjára haragvó Dhruva („Szilárd”) herceg vezeklésbe fogott, hogy isteni segítséggel visszaszerezhesse jussát, Visnu megjelent előtte, és kagylókürtjét a herceg homlokához érintette. A hercegre ekkor rászállt a Védák minden végkövetkeztetése. Felismerte: üvegcserepek után vágyakozott, ám Visnu imádatával valódi drágakőre talált.
A megszabadító Isten fúj bele isteni kürtjébe, s végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is megszólal a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!
Visnu kagylókürtjének Pánycsadzsanja a neve.
Visnu negyedik attribútuma a buzogány (gadá). A buzogány a pusztító erő jelképe, az isteni hatalom és uralom szimbóluma – s emlékezzünk az írások szavaira: nem pusztán erő, hanem az intelligencia és az eredeti (anyagot és lelket, rosszat és jót megkülönböztető, szétválasztó) tudás szimbóluma is, ami az uralkodás szükséges feltétele. Visnu buzogányának neve Kaumódakí.
