A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brahmá. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brahmá. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 15., szombat

Vallabha: Az ifjak oktatása

bāla-bodhaḥ

Vallabha ácsárja már fiatalon jeles tudósnak számított. Mondják, hogy az alábbi költeményt első zarándokútja során írta 1494-ben, tizenöt éves korában. Később aztán a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény második darabjává vált. Különféle darsanokat és imádatokat foglalja egységes rendbe: az elérendő cél, és a célokhoz vezető módszerek mentén csoportosítva őket. 


natvā hariṁ sadānandaṁ sarva-siddhānta-saṅgraham |
bāla-prabodhanārthāya vadāmi suviniścitam ||1||


Hari, az örök boldogság előtt meghajolva minden tan összefoglalását
fejtem most ki, az ifjak oktatása kedvéért.

A bāla szó szerint gyermeket, átvitt értelemben minden ifjúra vonatkozhat, így szövegünkben a tanban járatlanokat is jelentheti. a prabodhana tudomásra hozást, de felébresztést is jelent, a költemény címe így lehet ifjak oktatása, vagy a lelki életben járatlanok eszméletre térítése is.

dharmārtha-kāma-mokṣākhyāś catvāro 'rthā manīṣīṇām |
jīveśvara-vicāreṇa dvidhā te hi vicāritāḥ ||2||


Az emberi élet céljai az erény, a gyarapodás, a vágyak (betöltése) és a megszabadulás.
Önmagára, vagy Istenre (irányul) – ennek figyelembevételével oszthatók (e célok) két csoportba.

A jīva jelentése élő, ezt fordítottam önmagaként. Az erény (dharma), a gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (kāma) az embert önmagát középpontba helyező életcélok, míg a megszabadulás (mokṣa), az üdvösség – Vallabha álláspontja szerint – más természetű, Istenre fókuszáló. Vallabha nem mondja ki egyértelműen milyen természetű a jīva – īśvara felosztás, ezt az olvasóra bízza. Ezért gondolhatunk például arra is, hogy az ember, vagy Isten segítségével elérhető célokról van szó.

alaukikās tu vedoktāḥ sādhya-sādhana-saṁyutāḥ |
laukikā ṛṣibhiḥ proktās tathaiveśvara-śikṣayā ||3||


A nem evilági célokról a védák szólnak, (kifejtve) az elérendő célt és a hozzá vezető utakat,
míg a világi célokról a bölcsek beszélnek, ahogy az Úr tanította nekik.

Az életcélok kétféle csoportját a vers a laukika, és a-laukika szóval írja le. A laukika melléknév a loka (világ) főnévből képzett melléknév: világi, közönséges, vagy profán, a szenttel szemben. Az elérendő cél: sādhya („beteljesítendő”, „elvégzendő”), a hozzá vezető út: sādhana („befejezés”, „módszer”).

laukikāṁs tu pravakṣyāmi vedād ādyā yataḥ sthitāḥ |
dharma-śāstrāṇi nītiś ca kāma-śāstrāṇi ca kramāt ||4||
tri-varga-sādhakānīti na tan-nirṇaya ucyate |


A védát megelőzően a világi (célokat csupán) megemlítem, hiszen (azokat)
a dharma-sásztrák, a káma-sásztrák és (a többiek) sorban kifejtik –
a három (világi) cél elérésének módját és azok vizsgálatát most nem tárgyaljuk (részletesen).
Az erényt a dharma-sásztra, a többi életcélt a többi, bölcsek által összeállított tanítás fejti ki.

mokṣe catvāri śāstrāni laukike parataḥ svataḥ ||5||
dvidhā dve dve svatas tatra sāṁkhya-yogau prakīrtitau |
tyāgātyāga-vibhāgena sāṁkhye tyāgaḥ prakīrtitaḥ ||6||


A megszabadulást négy tan (célozza), ezek természetesen jelentősebbek a világiaknál,
ezek két csoportra oszthatók. Kettő – a szánkhja és a jóga – önerőből (éri el a megszabadulást),
és a lemondás, és nem lemondás mentén oszthatók fel. A lemondást a szánkhja hirdeti.

Lemondásként a tyāga szót fordítottam. A szó gyöke a tyaj, jelentése elhagy, elenged, felad, lemond… így mondhatnánk akár elengedésnek, tudatos elengedésnek is. A sāṅkhya („számlálás”, „számbavétel”) világos különbséget tesz anyag, és nem-anyag közt, hogy aztán tudatosan eltávolodjon az anyagtól. A magyar nyelvben a lemondás szót többféle értelemben használjuk: a király lemondott a trónjáról, lemondott a jutalomról, benyújtotta a lemondását (mert vállalhatatlannak tartotta a körülményeket), lemondott az italról. Lemondásként tekintünk a magasabb cél érdekében tett áldozatvállalásra, de lemondónak nevezzük a csüggedt, beletörődő hangulatot, és az abban fogant viselkedést is. A tyāga nem enervált vagy reményvesztett, hanem tudatos elkülönülés.
A yoga („egyesítés”) a bensőnkben lakozó istenivel köt össze – így elsősorban nem az eltávolodás, nem a tyāga határozza meg, hanem odakapcsolás: a jóga gyakorlatai a mindennapos életmód, a test, az életerő uralása mind azért van, hogy a csapongó (örvénylő ¬– vṛtti) tudatát megfegyelmezve a gyakorló az isteni felé fordulhasson.
A Bhagavad-gítá 18.2. verse szerint a tyāga a tettek eredményéről, gyümölcséről való lemondás (sarva-karma-phala-tyāgaṁ prāhus tyāgam)

ahantā-mamatā-nāśe sarvathā nirahaṅkṛtau |
svarūpa-stho yadā jīvaḥ kṛtārthaḥ sa nigadyate ||7||


(E két iskolában) az „én és enyém” (központú világlátás) elenyészésével teljes önzetlenséget elérve
az eredeti helyzetében megállapodott embert tekintik célbaérkezettnek.

Én és enyém: ahantā-mamatā szó szerint énség és enyémség: abban a tudatban való élet, hogy én vagyok a világ közepe, és a dolgok hozzám tartoznak. Patanydzsali a Jóga-szútrákban így határozza meg a jógát:
yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3|| vṛttisārūpyam itaratra ||4||
2. A jóga az elme-kerengések elnyomása. 3. Akkor a Szemlélő eredeti helyzetében állapodik meg. 4. Másként a kerengéssel azonosul.
Kapila sāṅkhya rendszerében meghatározott cél a szenvedések megszüntetése, ahogy a Szánkhja-szútra írja:
atha trividha-duḥkhātyanta-nivṛttiḥ atyanta-puruṣārthaḥ ||1||
A háromféle szenvedés teljes megszüntetése az (emberi) élet legfőbb célja.

tad-arthaṁ prakriyā kācit purāṇe 'pi nirūpitā |
ṛṣibhir bahudhā proktā phalam ekam abāhyataḥ ||8||


E cél elérésének módjait a Puránák is taglalják,
és a bölcsek is sokféleképp beszélnek róla – ám (a felkínált) eredmény ugyanaz.

Az eredmény ugyanaz: a móksa, a megszabadulás a világi lét körforgásából.

atyāge yoga-mārgo hi tyāgo 'pi manasaiva hi |
yamādayas tu kartavyāḥ siddhe yoge kṛtārthatā ||9||


A jóga ösvénye nem (külső) lemondás, mert ott a lemondás az elmében (valósul meg).
A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) gyakorlandó, hogy sikert érjen el (a gyakorló).

A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) a jóga nyolc foka: 1. tiltások (yama), 2. előírások (niyama), 3. ülőtartás (āsana) – a test feletti uralom, 4. a légzés megfegyelmezése (prāṇāyama) – a finom fizikai test feletti uralom, 5. visszavonás (pratyāhāra) – az érzékek visszavonása a külvilágból, belső figyelem, 6. koncentráció (dhāraṇā) – a tudat fixálása, 7. meditáció (dhyāna), 8. átlényegülés (samādhi) – a teljes egyhegyűség állapota.

Összefoglalva: Vallabha – a védák nyomán – beszélt az emberi élet négy céljáról, melyeket két csoportba sorol: az ember felé irányuló (vagy világi: dharma, artha, káma), és Isten felé forduló: móksa. A világi célokat tárgyalják a megfelelő sásztrák, míg a móksát négy tan irányozza: kettő önerőből éri el a móksát – a lemondást hirdető szánkhja, és az odafordulást megélő jóga –, míg kettő oltalomkereséssel: Siva illetve Visnu imádatával. A folytatásban az oltalomkeresésről lesz szó:


parāśrayeṇa mokṣas tu dvidhā so 'pi nirūpyate |
brahmā brāhmaṇatāṁ yātas tad-rūpeṇa susevyate ||10||


Az oltalomkereséssel (elnyert) megszabadulás is kétféle lehet.
Brahmát a bráhmanaság elérése érdekében imádják.

A parāśraya (para-āśraya) szokásosan mástól függést, vagy alárendeltséget jelent. Az āśraya alapra, támpontra és menedékre is utalhat, így parāśraya a másnál, vagy a legfelsőbbnél való oltalomkeresést is jelenthet – ami központi fogalom Vallabha számára. A következő versből látjuk majd: a „kétféle” a Sivánál illetve Visnunál való oltalomkeresésre vonatkozik.

te sarvārthā na cādyena śāstraṁ kiṁcid udīritam |
ataḥ śivaś ca viṣṇuś ca jagato hitakārakau ||11||


Az életcélok (elérése) nem az első (teremtmény, Brahmá) által (következik be), rajta keresztül a védák nyilvánultak meg.
Ennélfogva Siva és Visnu a világ jótevői.

Brahmá az első teremtmény, a négy véda az ő négy szájából nyilvánul meg. Az ő imádata közelebb visz a védák megértéséhez.

vastunaḥ sthiti-saṁhārau kāryau śāstra-pravartakau |
brahmaiva tādṛśaṁ yasmāt sarvātmaka-tayoditau ||12||


(Ők) a dolgok megmaradásának és visszavonásnak bevégzői, az (idevágó) szentírások ösztönzői,
olyanok ők, mint Brahman, ezért mindenek oltalmazójaként tisztelik őket.

nirdoṣa-pūrṇa-guṇatā tat-tac-chāstre tayoḥ kṛtā |
bhoga-mokṣa-phale dātuṁ śaktau dvāv api yady api ||13||
bhogaḥ śivena mokṣas tu viṣṇuneti viniścayaḥ |


Hibátlan, jótulajdonságokkal teljes – így magasztalják őket az általuk inspirált írások.
Noha mindketten képesek az élvezet és a megszabadulás gyümölcsét is megadni,
az élvezet (inkább) Siva, a megszabadulás (pedig inkább) Visnu által érhető el, ez kétségtelen.

élvezet: a bhoga a bhuj (eszik, használ, élvez) igéből leírt cselekvés megnevezése: evés, használás, élvezés… átvitt értelemben haszon, előny, élvezet. A következő szakasz világi példán mutatja be az Úrtól kapott adományok természetét:

loke 'pi yat prabhur bhuṅkte tan na yacchati karhicit ||14||
ati-priyāya tad api dīyate kvacid eva hi |
nityatārtha-pradānena tadīyatvaṁ tad-āśrayaḥ ||15||
pratyekaṁ sādhanaś caitad dvitīyārthe mahāñ chramaḥ |


Miként a világban is: amit az úr élvez (és használ), azt nem ajándékozza el bármikor,
csak a számára nagyon kedvesnek ad belőle olykor-olykor.
(Visnu és Siva) az örökkévalóság és a gyarapodás adományával (ajándékozzák meg) a náluk oltalmat keresőket,
és mindegyik (elérésének) megvan a maga útja-módja, (míg) a másikért (túl) nagy erőfeszítést (kell tenni).

Siva legnagyobb kincse a megszabadulás, míg Visnué Laksmí (a szerencse istennőjének) társasága – éppen ezért ne ezt, hanem a másik kincset – Sivától a világiakat, Visnutól pedig az üdvösséget – kérje az őket imádó.
Hadd jegyezzük meg, hogy Vallabha megközelítése egyedi: az általános felfogás szerint minden adománynak megvan a maga ura, amivel megajándékozza a hozzá fordulókat.
Útja-módja: a szanszkrt terminológia sādhana – beteljesedés, módszer, valaminek az elvégzési módja. A lelki életben ez a lelki gyakorlatokat jelenti.

jīvāḥ svabhāvato duṣṭā doṣābhāvāya sarvadā ||16||
śravaṇādi tataḥ premnā sarvaṁ kāryaṁ hi siddhyati |
mokṣas tu sulabho viṣṇor bhogaś ca śivatas tathā ||17||


Az élőlények természetüknél fogva romlottak, s hogy hibáikat leküzdjék,
végezzék mindig az (állhatatos) hallást és a többi (lelki) gyakorlatot szeretettel, hogy elérjék (a végső célt):
Visnu megszabadulása, vagy Siva élvezete így könnyen elnyerhető.

samarpaṇenātmano hi tadīyatvaṁ bhaved dhruvam |
atadīyatayā cāpi kevalaś cet samāśritaḥ ||18||
tad-āśraya-tadīyatva-buddhyai kiṁcit samācaret |
sva-dharmam anutiṣṭhan vai bhāra-dvaiguṇyam anyathā ||19||


Mert önátadással az (imádott Úr) sajátjai (közé kerül az ember) bizonyosan,
Ha az őhozzá tartozás állapota (még nem jött létre), az ember mindenével keresse (az Úr) menedékét.
Az őhozzá tartozás tudatával keresse (az Úr) oltalmát, és végezze (lelki gyakorlatait),
hogy megszilárduljék a szva-dharmában. Másként kettős lesz terhe.

Vallabha nem magyarázza külön a sva-dharma fogalmát: az isteni rendben a saját helyünk megtalálása. Ez jelenti a mindennapi életben való helytállást éppúgy, mint a lelkiekben való gyarapodást. Ha kettéválasztjuk e kettőt, kettős terhet cipelünk, ezért inkább társítsuk őket: éljünk a világban az Úr oltalmát keresve.

ity evaṁ kathitaṁ sarvaṁ naitaj jñāne bhramaḥ punaḥ ||20||

Ekképpen kifejtettünk mindent – nem lesz több félreértés ezzel kapcsolatban.

2020. február 8., szombat

megmerítkezés


Csaitanja Maháprabhu egy társának, Vakrésvar panditnak a tanítványa volt Gópál-guru gószvámí. Gópál-guru gószvámí tanítványa, Dhjánacsandra gószvámí állította össze a Csaitanja-követő vaisnavák első imádat gyakorlatáról szóló kézikönyvét – ez a mű a Dhjánacsandra paddhati.
Megtaláljuk benne az imádat során zengett mantrákat és mindennapos teendőket is. Ízelítőként íme a megmerítkezésről szóló fejezet:


28. Aztán vegyen fürdőt, az alábbiak szerint: folyóvízben folyásiránnyal szemben, tóban vagy medencében kelet felé fordulva invitálja az alábbi zarándokhelyeket:

gaṅge ca yamune caiva
godāvari sarasvati |
narmade sindho kāveri
jale 'smin sannidhiṁ kuru ||29||


29. Ó, Gangá, és Jamuná,
Gódávarí, Szaraszvatí,
Narmadá, Szindhu, Kávéri
vize, kérlek, gyűljetek itt egybe!

mahā-pāpa-bhaṅge dayālo nu gaṅge
maheśottamāṅge lasac-citta-raṅge |
drava-brahma-dhāmācyutāṅghryabjaje mā
punīhīna-kanye pravāhormi-dhanye ||30||


30. Rettentő bűnök dicső eltörlője, könyörületes Gangá!
Vidám szívvel táncolsz te a Nagy Úr, Siva fején!
Acsjuta lótuszlábának hajlékából születő lelki folyó,
ó, én uram leánya, kérlek, tisztíts meg engem, hullámokkal ékesen áradó!

lelki folyó: a szanszkrt szövegben: drava-brahma, azaz folyékony brahman.

viṣṇor nābhy-ambu-madhyād vara-kamalam abhūt tasya nālī-sumeror
madhye niḥsyandamānā tvam asi bhagavati brahma-lokāt prasūtā |
khād-bhraṣṭā rudra-mūrdhni praṇipatita-jalā gāṁ gatāsīti gaṇgā
kas tvāṁ yo nābhivanden madhu-mathana-hara-brahma-samparka-pūtām ||31||


Visnu köldöke tavacskájának közepén nyíló gyönyörű lótusz szár-Szumérujának
középét öntözöd te, Úrnőm, ámbár a lelki világból származol.
Égből alászálló, Rudra fejére aláhulló s onnan a Földre érkező vízsugár, ó Gangá!
Ki ne magasztalna téged, ki Madhu elpusztítója, Hara és Brahmá érintése tisztított meg?

gaṅgā gaṅgeti yo brūyāt
yojanānāṁ śatair api |
mucyate sarva-pāpebhyo
viṣṅu-lokaṁ sa gacchati ||32||


(32) „Gangá, Gangá” – aki ezt zengi,
újra meg újra, százszor és ezerszer,
az megszabadul minden bűnétől,
s Visnu világába megy.

újra meg újra, százszor és ezerszer: A második pádában a yojana szó egyesítést jelent, így e sor érthető úgy, hogy a bhakta a „Gangá Gangá” szókapcsolatok százaival zengi Gangá nevét. Ám a yojana egy hosszmérték is, négy krósa, ami a különböző leírások szerint 12-14 km. Ebben az olvasatban a „jódzsanák százaival” kilométerek ezrein át való zengést jelent.

Könyörgés Jamunához

cidānanda-bhānoḥ sadā nanda-sūnoḥ
para-prema-pātrī drava-brahma-gātrī |
aghānāṁ lavitrī jagat-kṣema-dhātrī
pavitrī-kriyānno vapur mitra-putrī ||33||


A szíveket gyönyörködtető Nap, Nanda fia
rajongó szeretetének kelyhe, csobogó lelki folyam!
Te vagy a bűnök megsemmisítője, ki boldogságot hozol e világnak –
ó, Napleány, tisztítsd meg testünket!

A Rádhá-kundot magasztaló fohász

rādhikā-sama-saubhāgya
sarva-tīrtha-pravandita |
prasīda rādhikā-kuṅḍa
snāmi te salile śubhe ||34||


(34) Áldásod Rádhikáéhoz fogható,
s minden szent zarándokhely téged imád.
Ó, Rádhiká tavacskája, légy kegyes hozzám!
hadd mártózzak meg szent vizedben!

Az illusztráció forrása

2013. július 27., szombat

Kaliszantarana-upanisad


kalisantaranopaniṣat
Tanítás a kali kor (óceánjának) átszeléséről

Áldáskérés
om saha nāvavatu | saha nau bhunaktu |
saha vīryaṅ-karavāvahai |
tejasvināvadhītam-astu mā vidviṣāvahai |
om śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ |

Óm! Mindkettőnket oltalmazzon (a Legfelsőbb Úr), s vezessen mindkettőnket.
Együtt tegyünk nagy tetteket,
s e hősiesség (támogassa) az elmélyülést. Ne gyűlölködjünk.
Óm! Béke, béke, béke!

hariḥ om | dvāparānte nārado brahmāṇaṁ jagāma
kathaṁ bhagavan gāṁ paryaṭan kaliṁ santareyam-iti |

Hari óm! A dvápara kor végén Nárada felkereste Brahmát.
– Óh, Magasztos, (akár) a mindenséget (is) bejárva átkelnék a kali kor (óceánján). Hogyan (tegyem)?
 

A szöveg mindenségként fordított go szava földet és eget is jelenthet.

sa hovāca brahmā
sādhu pṛṣṭo’smi sarva-śruti-rahasyaṁ gopyaṁ tacchṛṇu yena kali-saṁsāraṁ tariṣyasi | bhagavata ādi-puruṣasya nārāyanasya nāmoccāraṇa-mātreṇa nirdhūta-kalir-bhavatīti || 1 ||

Brahmá szólt:
– Jól van! Minden kinyilatkoztatás rejtett titkáról kérdezel, halld hát (a tanítást), amivel átkelsz a születés és halál körforgásán a kali korban. Nárájana az eredeti személy, a magasztos Isten. Csupán nevének zengésével megsemmisül a kali kor.


Csupán (mātra) szó szerint: mérték. Jelentheti valaminek a teljes mértékét, teljességét (pl.: manuṣya-mātro martya – minden ember halandó), de lehet valaminek az egyszerű mértéke: ennyi és nem több, csupán, csak (pl.: jāti-mātreṇa – pusztán a kasztjánál fogva.

nāradaḥ punaḥ papraccha
tan-nāma kim-iti |
sa hovāca hiraṇyagarbhaḥ |

Nárada ismét kérdezett:
- Mi az ő neve?
Brahmá válaszolt:
 

Brahmát itt Hiranjagarbhának nevezi a szöveg.
hiraṇyagarbha-antaryāmī - garbhodakaśāyī | 'sahasra-śīrṣādi' kari' vede yāṅre gāi ||
„Hiranjagarbha, belső vezérlő (Felsőlélek) ő Garbhódakasájí Visnu.
A szahaszra-sírsa (ezerfejű) kezdetű versek a védákban őt dicsőítik.” (Cscs 2.20.292)
A Garbhódakasájí Visnu köldökének tavában nyíló lótuszvirágon született Brahmá, ezért őt is Hiranjagarbhaként ismerik.
A Manu-szanhitá szerint az univerzumot sötétség takarta, az önmagától létező Úr pedig ragyogó formában megjelent. Először a vizet teremtette meg, s magot vetett belé, amiből egy arany tojás (hiranja-garbha) keletkezett, ebből született Brahmá, a világ megalkotója. Ezután az Úr kettéosztotta a tojást - megteremtve a mennyet és a földet. (1.5-13.)

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare |
hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare ||
 

Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré
Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré

iti ṣoḍaśakaṁ nāmnāṁ kalikalmaṣanāśanam |
nātaḥ parataropāyaḥ sarvavedeṣu dṛśyate ||

E tizenhat név mossa le kali szennyét.
Minden védát (áttanulmányozva) sem láthatunk ennél magasztosabb módszert.

ṣoḍaśakalā-vṛtasya jīvasyāvaraṇa-vināśanam |
tataḥ prakāśate paraṁ brahma meghāpāye raviraśmi-maṇḍalīveti || 2 ||

A tizenhat résszel fedett lélekszikra burkolatának eltűnése után megnyilvánul a Legfelsőbb Brahman, akár a felhők eloszlásakor a sugaraival a Nap.


A tizenhat résszel fedett lélekszikra: a szánkhja filozófia szerint az anyagi természetnek (prakrti) tizenhat módosulása (vikára) van: az öt észlelő érzékszerv (gjánéndrija) – a hallás, tapintás, látás, ízlelés és szaglás; az öt cselekvő szerv (karméndrija) – beszéd, kéz, láb, ürítőszerv, nemi szerv, valamint az elme; továbbá az öt durva anyagi elem (mahábhúta) – föld, víz, tűz, levegő, éter. Az anyagi elemek helyett más felsorolás az életlevegőket sorolja ide: a tüdőben lakozó pránát, a lefelé haladó s a végbélnyíláson át távozó apánát, az egész szervezetben szétoszló vjánát, a torkot nyitó s a fejbe emelkedő udánát, s a köldöklyukban lakozó és az emésztésben szerepet játszó szamánát. E tizenhat elem mellé olykor az értelmet (buddhi) is társítják.
A Prasna-upanisad 6.4. verse szerint a Purusából sarjadó tizenhat rész az alábbi: 1. prána, 2. hit, 3-7. űr, levegő, tűz, víz, föld 8-9. érzék, elme, 10. étel, 11-13 erő, önfegyelmezés, mantrák, 14. tett 15. világok, 16. név.
„Ő teremtette a pránát, a pránából a hitet, az űrt, a levegőt, a tüzet a vizet és a földet, az érzéket és az elmét, s az ételt. Az ételből az erőt, az önfegyelmezést a mantrákat a tettet és a világokat, a világokban (pedig) a nevet.”

punar-nāradaḥ papraccha
bhagavan ko’sya vidhir-iti |

Nárada ismét kérdezett:
– Óh, Magasztos, mi e (nevek zengésének) a szabálya?

taṁ hovāca
nāsya vidhir-iti | sarvadā śucir-aśucir-vā paṭhan brāhmaṇaḥ salokatāṁ samīpatāṁ sarūpatāṁ sāyujyameti |

(Brahmá) azt mondta:
– Nincs előírás. Mindenkor, legyen bár a bráhmana tiszta vagy tisztátalan, (e neveket) idézve az isteni hajlékra jut, elnyeri az ő közelségét, isteni formát ölt vagy eggyé válik vele.


A felszabadulás formái: szalókatám – az isteni hajékra jutás; szamípatám – Isten közelsége; szarúpatám – isteni forma elnyerése, más értelmezés szerint beolvadás Isten testébe; szájudzsjatám – eggyéválás az istenséggel, más értelmezésben meghitt együttlét.

yadāsya ṣoḍaśakasya sārdha-trikoṭīr-japati tadā brahma-hatyāṁ tarati | tarati vīra-hatyām | svarṇa-steyāt pūto bhavati | vṛṣalī-gamanāt pūto bhavati | pitṛ-deva-manuṣyāṇām-apakārāt pūto bhavati | sarva-dharma-parityāga-pāpāt sadyaḥ śucitām-āpnuyāt | sadyo mucyate sadyo mucyate ityupaniṣat || 3 ||

– Amikor (az ember) e tizenhatrészes (mantrát) harmincötmilliószor elmondja, akkor az megsemmisíti a bráhmanagyilkosság bűnét, az emberölést, s megtisztít a tolvajlás (bűnétől) is. Megtisztít a prostituáltakhoz járás (bűnétől), s megtisztít az ősatyák, félistenek és az emberek megsértésének (bűnétől) is. Minden vallásos kötelesség elhanyagolásának bűnétől is azonnal megtisztít. Hamar megszabadul (ki e neveket zengi), hamar megszabadul. Így szól az upanisad.


Más szövegváltozat ez utóbbi részt elhagyja, s kérdés helyett Nárada beszél az előírások nélküliségről, s a felszabadulás formái sem soroltatnak fel.
Figyelemreméltó, hogy Brahmá a mahámantrát Nárájana neveiként említi, így a „Haré” szó számára Hari megszólítása. A gaudíja vaisnava hagyomány e szóban olykor Hará, azaz Rádhá megszólítását hallja. A harmadik rész az üdvösség (mukti) négy formáját jelöli meg elérendő célnak, és a bűnöktől való szabadulásról beszél. A Bhágavata-purána szerint (6.2.14.) bűnöktől való szabadulás a Szent Név halovány derengésének (námábhásza) eredménye. Rúpa Gószvámí szerint: „Már halovány tükröződésed csillanása is kioltja a világi lét sötétségének hatalmát, s az igazságra vakok szemét az odaadás úrnőjére nyitja. Magasztos Név, óh, ragyogó Nap, vajon ki az a jámbor e világban, aki alkalmas volna mindenek felett álló dicsőséged feltárni?” (Srí Krsna-námástakam 3.)
A Csaitanja-csaritámrta 3.3. része beszéli el Haridász Thákur vendégségét Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében:
(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól (melyek az anyagi élvezetvágy, az Istennel való eggyéválás óhajtása és a misztikus tökéletességek utáni vágyakozás szimbólumai) való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál. (186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

2012. április 14., szombat

Szváhá és a Gópála-tápaní upanisad


A Gópála-tápaní upanisad első fejezetében (1.2.) a Kumárák négy kérdéssel fordulnak atyjukhoz, Brahmához:
- ki a legfőbb Isten,
- kitől retteg a halál,
- ki az, akit ismerve minden ismertté válik,
- ki által fordul a világ?

Brahmá először röviden megadja a válaszokat (1.3.), s ezzel a tizennyolc szótagú mantrát adja át fiainak:
- a legfőbb Isten Krsna,
- Góvindát féli a halál,
- Gópídzsana-vallabha ismerete által válik minden ismertté,
- s a szváhá által fordul a világ.

Krsna a legfőbb Úr, mert megszabadít a bűntől (az upanisadban a pāpa-karṣaṇa szóösszetétel szerepel: a Krsna név a kṛs – húz, vezet, legyőz szógyökből ered). Góvindát féli a halál: egyfelől, mert Góvinda oly sok aszurával végzett Vradzsában, másfelől Góvinda az örömet hozó Úr, aki így messzire űzi az emberek halálfélelmét, megmentve őket a halál markából. Gópídzsana-vallabha, a fejőslánykák kedvese ismeretével minden ismertté válik – a gópík és Krsna közti vonzalom természete a legvégső titok.

Szváhá Agni, a tűz hitvesének neve, felkiáltás, mellyel a déváknak áldoznak a bráhmanák – szu-áha, azaz jó mondás – írják a szótárak. Ám vajon hogy kerül e magasztos felsorolásba, a lelki kapcsolat, az út és a cél hármasába negyedikként a szváhá felkiáltás?
Vizsgáljuk meg alaposabban, mit mond az upanisad a szváháról!

A szváhá az áldozat szava, az első állítás tehát az, hogy az áldozat által fordul a világ, az áldozat működteti a mindenséget (svāhayedaṁ viśvaṁ saṁsarati, 1.3.). „Áldozat nélkül sohasem élhet az ember boldogan ezen a bolygón vagy ebben az életben, még kevésbé a következőben.” (nāyaṁ loko'sty ayajñasya kuto'nyaḥ, 4.31.) áll a Bhagavad-gítában, melyben Krsna az áldozati kör jelentőségéről is szól (lásd a 3.10-17. verseket).

A Kumárák tovább kérdeznek, melyeket megválaszolva Brahmá további mélységeket tár fel, a szváhával kapcsolatban is: tan-māyā, „az ő bűvereje”, mondja az 1.5. rész. A tad mutató névmás értelemszerűen a korábban említett személyre vonatkozik: Gópídzsana-vallabha, a gópík kedvesének bűverejéről van szó, a māyā így nem az anyagvilág nagy illúziója, hanem a yoga-māyā, a lelki energia, az isteni könyörület hona.
Dzsíva gószvámí az upanisad kommentárjában a szváhá kifejezés definícióját idézi a Gautamíja-tantrából: „A szva szótag az (anyagi test) mezejének ismerője (a lélek), a há pedig magasabb, lelki természet (sva-śabdena ca kṣetra-jño heti cit-prakṛtiḥ parā). A szváhá szóval e kettő egysége fakad az ajkak közül. A mindenség feloszlása ezért a szváhá árja.”
Lám, az áldozat – jellegétől, s az áldozó mentalitásától függően – nem csupán a világ fenntartását, működtetését szolgálhatja, hanem a lélek lelki természethez kapcsolását is.

Brahmá válaszai rendre a tizennyolc szótagú mantra részeit adják – amit nem említ szó szerint, csupán körülírja.
Az 1.13. versben így:

tad eṣa ślokaḥ |
klīm ity etad ādāv ādāya kṛṣṇāya
govindāya gopījana-vallabhāyeti |
bṛhad-bhānavyāsakṛd uccared yo' sau
gatis tasyāsti maṁkṣu nānyā gatiḥ syāt || iti ||

Miként a vers (is szól):
Így kezdődik: „klím”, majd: „Krsnának,
Góvindának, Gópídzsana-vallabhának”.
Ki a nagy Napleánnyal gyakorta zengi (e mantrát), az
hamarost célba ér, efelől nincs kétség.

A szváhá szót a vers a „nagy Napleány” kifejezéssel (bṛhad-bhānavā) írja körül. Vajon kire vonatkozhat e megjelölés?
Gondolhatunk Szváhára, a tűz hitvesére (ekkor a bhānu szót Nap helyett ragyogásként helyesebb fordítani: nagy Fény-asszony).
A Napleány utalhat a Jamuná folyóra is, kinek megszemélyesülése Krsna felesége lett – lásd Bhágavata-purána 10.58. fejezetét. Ott így mutatkozik be a megszemélyesült Jamuná: „A Napisten leánya vagyok, s a legkiválóbbat, Visnut vágyom férjemül.– ezért folyamodtam e vezekléshez.” (ahaṁ devasya savitur duhitā patim icchatī viṣṇuṁ vareṇyaṁ vara-daṁ tapaḥ paramam āsthitaḥ, Bhág. 10.58.20.)
Végezetül a Napleány vonatkozhat Rádhára is: Rádhá atyját Vṛṣabhānunak hívják, a név jelentése: a legkiválóbb (vṛṣa) Nap (bhānu). Így a világot mozgató, Gópídzsana-vallabha bűvereje szváhá nem más, mint Rádhá.

Az áldozat így forgatja, tartja
életben a világot (viśvaṁ saṁsarati), összekapcsolja az egyént a lelki létezés valós valóságával (tan-māyā, mint yoga-māyā), ám a végső áldozat a szeretetteljes önátadás rajongása, melyet a nagy Napleány, Rádhá képvisel. 

2011. augusztus 27., szombat

Prahlád fohásza a tenger alatt


A Visnu-puránában a bölcs Parásara elbeszéli, hogy mikor Hiranjakasipu sehogy sem tudott végezni fiával, gúzsbakötve a tengerbe vettette és köveket dobatott rá, hogy ha már elpusztítani nem tudta fiát, éljen hát a tenger mélyére temetve. Prahlád ekkor így fohászkodott:

namas te puṇḍarīkākṣa namas te puruṣottama |
namas te sarvalokātman namas te tigma-cakriṇe || 64 ||

Hódolat néked lótuszszemű, hódolat néked Legfőbb Személy,
hódolat néked, mindenség Lelke, hódolat néked éles csakrát viselő!

namo brahmaṇya-devāya go-brāhmaṇa-hitāya ca |
jagaddhitāya kṛṣṇāya govindāya namo-namaḥ || 65 ||

Hódolat a bráhmanák urának, a tehenek és bráhmanák jóbarátjának!
A világ jóakarójának, Krsnának, Góvindának hódolok újra és újra!

brahmatve sṛjate viśvaṁ sthitau pālayate punaḥ |
rudra-rūpāya kalpānte namas tubhyaṁ trimūrtaye || 66 ||

Brahmáként megteremted a mindenséget, fennmaradásában meg is oltalmazod azt,
a világkorszak végén pedig Rudra formádnak hódolok, ó háromalakú uram!

devā yakṣāḥ surāḥ siddhā nāgā gandharva-kinnarāḥ |
piśācā rākṣasāś caiva manuṣyāḥ paśavas tathā || 67 ||

Az istenek, a jaksák, a szentek, a tökéletesek, a kígyók, a gandharvák és kinnarák,
a boszorkányok, démonok, az emberek és az állatok,

pakṣiṇa-sthāvarāś caiva pipīlika-sarīsṛpāḥ |
bhūmy-āpo'gnir-nabho-vāyuḥ śabdaḥ sparśas tathā rasaḥ || 68 ||

a szárnyasok, a mozdulatlan (hegyek és fák), a hangyák és a hüllők,
a föld, víz, tűz, ég és a szél, a hang, az érintés és az íz,

rūpaṁ gandho mano buddhirātmā kālas tathā guṇāḥ |
eteṣāṁ paramārthaś ca sarvam etat tvam acyuta || 69 ||

a forma, az illat, az elme, az értelem és a lélek, az idő és az anyagi kötelékek,
mindezek igaz valója, s ez mind te vagy, ó, Acsjuta!

vidyāvidye bhavān satyam-asatyaṁ tvaṁ viṣāmṛte |
pravṛttaṁ ca nivṛttaṁ ca karma vedoditaṁ bhavān || 70 ||

A tudás és tudatlanság, igazság és valótlanság, méreg és nektár is te vagy.
Te vagy a cselekvés és nemcselekvés, s a védába foglalt rítus is.

samasta-karma-bhoktā ca karmopakaraṇāni ca |
tvam eva viṣṇo sarvāṇi sarva-karma-phalaṁ ca yat || 71 ||

Minden tett (eredményének) élvezője, a cselekvés módja (és eszköze),
és a tettek eredménye is te magad vagy uram, Visnu!
(Visnu-purána 1.19.64-71.)

Ekképpen kezdődik Prahlád fohásza. Imája végeztével a kötelékek lehullottak róla, a sziklák legördültek a mellkasáról, és a tenger lágyan partra tette őt. S hogy miért beszélem el mindezt? A 65. vers miatt, mellyel azóta is nap mint nap fordulnak Krsnához a vaisnavák.

2011. július 30., szombat

ismeretlen Isten? – a Rg-véda 10.121. himnusza


Az Apostolok cselekedetei beszámol Pál athéni útjáról. Arész dombján e szavakkal kezdte az egybegyűlt athéniakhoz intézett beszédét: Látom, igen istenfélők vagytok, sok különféle szentéllyel találkoztam városotokban. Ráakadtam egy oltárra, melyet az ismeretlen istennek emeltetek – nos, én most az ő nevében szólok hozzátok.
Minden bizonnyal az Újszövetség ezen részlete ihlette az egyébként hittérítői ambíciókat is dédelgető Max Müllert, a Rg-véda első nyugati fordítóját, mikor a 10.121., Pradzsápatihoz szóló himnusznak az „ismeretlen isten” címet adta.

hiraṇyagarbhaḥ samavartatāgre bhūtasya jātaḥ patir eka āsīt |
sa dādhāra pṛthivīṁ dyām utemāṁ kasmai devāya haviṣā vidhema ||1||

Hiranjagarbha volt kezdetben, ő volt a teremtmények teremtett ura egyedül.
Ő tartotta a földet és az eget. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A Hiranyagarbha név összetett szó, eleme: hiranya – arany, garbha – embrió, magzat, méh, esetleg tojás, de jelentheti valaminek a belső részét is. A Hiranyagarbha névvel Garbhodakaśāyī Viṣṇura, Brahmāra, esetenként a finom fizikai testbe zárt lélekre utalnak. Uvaṭa (élt a 11. században) kommentárja szerint e szövegben az első testetöltött élőlényre, Brahmāra vonatkozik.

ya ātmadā baladā yasya viśva upāsate praśiṣaṁ yasya devāḥ |
yasya chāyāmṛtaṁ yasya mṛtyuḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||2||

Aki életet s erőt ad, kinek utasítását szolgálják az istenek mind, kik az övéi.
(Ő,) kinek árnyéka a halhatatlanság, s akié a halál is – mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Az ātman szó lelket, de lélegzetet is jelent, az ātma-dā (ātmant adó) szóösszetétel utalhatna akár a valakinek életet, azaz megélhetését biztosítóra is. A kommentárok szerint a híveinek üdvösséget (sāyujya) adó Istenről van szó.
„Kinek árnyéka a halhatatlanság”: Uvaṭa és Mahīdhara (16. sz.) szerint ő nyújt menedéket a halhatatlanságnak, Sāyaṇa (14. sz.) véleménye szerint néki alárendeltet, őt kísérőt jelent, miként az árnyék is mindig követi forrását.

yaḥ prāṇato nimiṣato mahitvaika idrājā jagato babhūva |
ya īśe asya dvipadaś catuṣpadaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||3||

Aki nagyságával a lélegző és hunyorgó világ egyeduralkodója lett,
aki a kétlábúakat s a négylábúakat is irányítja. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Bár a nimiṣa inkább pillanatnyi szemlehunyást, pislogást jelent, felmerülhet a hosszabb ideig tartó szemlehunyás, a szendergés értelmezés is: „a lélegző és szendergő világ ura lett”.

yasyeme himavanto mahitvā yasya samudraṁ rasayā sahāhuḥ |
yasyemāḥ pradiśo yasya bāhū kasmai devāya haviṣā vidhema ||4||

Akié e havasok, s akié óceán is a Raszá folyóval együtt, oly nagy ő – így mondják –,
kinek két karja az égtájak. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

„Akié e havasok – nagysággal”: Max Müller értelmezésében: „kinek az ereje révén e havasok léteznek”.
A rasā szó további jelentéseiben lehet föld, vagy talaj is, így a második páda jelentése: „akié az óceán a Földdel együtt” – a kommentárok azonban a Rg-védában (Rg. 10.108.) említett Rasā folyóra gondolnak.

yena dyaur ugrā pṛthivī ca dṛḍhā yena sva stabhitaṁ yena nākaḥ |
yo antarikṣe rajaso vimānaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||5||

Ki által hatalmas az ég, s szilárd a föld, ki által támaszra lelt a Nap s a mennybolt,
s aki a levegőégben a pára alkotója. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Uvaṭa szerint az ugrā magasba emeltet jelent: a Teremtés Ura felemelte az eget, így az esőt ad, a föld szilárd, ezért ő fogadja az esőt, és élelmet ad.

yaṁ krandasī avasā tastabhāne abhy aikṣetām manasā rejamāne |
yatrādhi sūra udito vibhāti kasmai devāya haviṣā vidhema ||6||

Akit a két felsorakozott sereg segítséget remélve reszkető szívvel figyel,
ahol felkelő nap ragyog. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A krandas csatazajt, harci kiáltást jelent, a versben a szó kettesszámú alakja (krandasī) szerepel. A hagyományos kommentátorok a szembenálló eget és a földet említik – így a csatazaj nyilván az eső előtt dörgő égre vonatkozik. Mások a félistenek és démonok szembenálló seregeire való utalásnak tartják e kifejezést. „Ahol a felkelő nap ragyog”: támogatást remélve reá tekintenek a seregek, miközben a felkelő nap ragyog rájuk.

āpo ha yad bṛhatīr viśvam āyan garbhaṁ dadhānā janayantīr agnim |
tato devānāṁ sam avartatāsur ekaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||7||

Amikor a a mindenség-magzatot, a tüzet tartó vizek hatalmassá váltak,
akkor született az istenek közül az egy lélegző. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A hatalmassá váló víz az előző világkorszak végén a mindenséget elborító vízre vonatkozik, a tűz Hiranjagarbhára utal. A harmadik pádában „az istenek közül az egy élő” más olvasatban: „az istenek egy lélegzete”. A versmérték e helyen éppen két szótaggal hosszabb, ezért Hermann Günter Grassmann felveti annak lehetőségét, az egy (ekaḥ) szócska utólagos betoldás lehet – bár a következő versben is szerepel az egy szó, ott a versmértékhez illeszkedve.

yaścid āpo mahinā paryapaśyad dakṣaṁ dadhānā janayantīr yajñam |
yo deveṣv adhi deva eka āsīt kasmai devāya haviṣā vidhema ||8||

Nagysága révén széttekintett a Daksát tartó, áldozatot teremtő vizeken,
ki az egy volt, a legfőbb isten az istenek között. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Uvaṭa szerint a yaścit (valaki) a belső vezérlőre (antaryāmī) utal, az áldozat pedig a a teremtés áldozatára.

mā no hiṁsīj janitā yaḥ pṛthivyā yo vā divaṁ satyadharmā jajāna |
yaś cāpaś candrā bṛhatīr jajāna kasmai devāya haviṣā vidhema ||9||

Ne bánts minket, hiszen te vagy a föld-teremtője, igazat fenntartó, eget-teremtő,
ki megalkotta a csillogó, hatalmas vizeket! Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

prajāpate na tvad etāny anyo viśvā jātāni pari tā babhūva |
yatkāmās te juhumas tan no astu vayaṁ syāma patayo rayīṇām ||10||

Teremtés ura! Te lettél az, senki más teremtmény!
Vágyad szerint áldozunk, legyen hát az a miénk! Hadd birtokoljuk a kincseket!

Max Müller felveti annak lehetőségét, hogy ez a vers utólagos kiegészítés. Az előző versek visszatérő refrénje valóban nem jelenik meg e versben, hiszen a kérdést megválaszolja, a gondolatot lezárja. Egyes szófordulatok (például yat-kāmāḥ) valóban nem találhatók máshol a Rg-védában, ám más védai gyűjteményekben igen. A himnusz verseit is megtaláljuk máshol, az Atharva-védában (4.2.) vagy a Sukla-jadzsur-védában. A Sukla-jadzsur-véda 23. fohászának első és utolsó verse a jelen himnusz első és utolsó verse… ez is a versek szerves összetartozását mutatja.

A dévák emberfölötti hatalommal bíró, finom fizikai testben (liṅgaśarīra) élő lények, ám a teremtés után születtek. A dévák ura (a legfőbb déva a dévák között, 8. vers) maga is teremtett lény, bár ő az első teremtmény (lásd 1. vers). Őt, a Teremtés Urát, Brahmát magasztalja a fohász, ám a kommentárok újra és újra tovább tekintenek: a Teremtés Urának imádatával az első teremtmény forrását, az üdvösséget adó (2. vers) Felsőlelket (antaryāmī, 8. vers) imádják.

Weöres Sándor így verselte meg e himnuszt:

A Teremtés Urához

Őskezdetben mint aranycsíra kelt ki,
majd lett a világ egyetlen urává,
helyére tette a földet s a mennyet:
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Lélegzet s erő adományozója,
parancsait az istenek fogadják,
árnya öröklét, övé a halálunk;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mind e világnak egyetlen királya,
ha lélegzik, ha szemeit lehunyja,
kétlábúak, négylábúak vezére;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Övé hófödte hegyek sokasága,
övé az óceán, mindenki mondja,
karjai égtájak, akárki tudja;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A magas mennyet s tartóját, a földet,
aki a fényt s égboltot elhelyezte,
a levegőben a teret kimérte;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A segítségre váró csatarendek
szorongó szívvel tekintenek őrá,
kitől a felkelő nap fénye árad;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mikor a nagy hullámok útrakeltek,
minden csírát hordva, tüzet vajúdva,
akkor fakadt ő, az isteni lélek;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ki végiglát az áldozat szülőjén,
az ajándékot osztó óceánon,
az istenek fölött egyetlen Isten;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ne tegyen kárt bennünk a föld-teremtő,
az ég-szülő, az igaz törvénytartó,
a tündöklő nagy víz létrehozója;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Teremtés Ura, senki más, csakis Te,
nem uralkodhat más a sokaságon.
Amire vágyón áldozunk tenéked,
az legyen a miénk, mindannyi jószág.

2011. március 23., szerda

nnnnnnnn…


Korábban már találkoztunk olyan verssel, melyben minden szót csupán két mássalhangzó alkot. Lehet ezt fokozni? Igen, lehet. Rúpa gószvámí e versben csupán egyetlen mássalhangzót használ:







ninunnāno’nanaṁ nūnaṁ
nānūnonnānano’nunīḥ |
nānenānāṁ ninun nenaṁ
nānaun nānānano nanu ||

ni-nunna-anaḥ –
el-kergetett szekér; ananam – létezés; nūnam – bizonyosan; na – nem; anūna-unna-ānanaḥ – teljesen nedves arc; anunīḥ – megbékítő; nānā – sok; inānām – uraké (azaz a félisteneké); ninut – ösztökélő [nud]; na – nem; inam – Urat; na – nem; anaut – magasztalta; nānā-ānanaḥ – sok-arcú (Brahmá jelzője); nanu – talán nem?

Vajon nem magasztalta-e a félisteneket ösztönző sok-arcú (Brahmá), könnyes szemmel a szekérdémont elpusztító Urat, hogy megbékíthesse őt?

2010. január 23., szombat

névmagyarázatok – Nárájana


Brahmá, Krsna bocsánatáért esedezve hódolva ekképp imádkozott:


jagat-trayāntodadhi-samplavode
nārāyaṇasyodara-nābhi-nālāt |
vinirgato 'jas tv iti vāṅ na vai mṛṣā
kintv īśvara tvan na vinirgato 'smi ||

„A három világ megsemmisülésekor az óceánok összefolyó vizében
a Nárájana köldökéből (növő lótusz) szárából
született a születetlen (Brahmá).” E szavak bizony nem hamisak,
talán nem tőled születtem ó, Uram?

nārāyaṇas tvaṁ na hi sarva-dehinām
ātmāsy adhīśākhila-loka-sāksī |
nārāyaṇo 'ṅgaṁ nara-bhū jalāyanāt
tac cāpi satyaṁ na tavaiva māyā ||

Hiszen nem te volnál Nárájana, minden élőlény
lelke, Legfőbb Úr, az egész világ tanúja?
Nárájana rész, mert Nara-teremtette víz hajlékú,
s bizony, való ő, nem (csupán) a te illúziód. (Bhág. 10.14.13-14.)

„Nárájana rész”, azaz Nárájana a te részed, kedves Krsna – mondja Brahmá –, nem csupán illúziókeltő energiád teremtette káprázat, hanem a transzcendentális valóság („való ő”).

1. A nāra szó Narától, a Legfőbb Lélektől származó minden élőlényt jelenti, így „minden lény (nāra) menedéke (ayana)” a Nārāyaṇa név jelentése. Brahmá szavaiban a sarva-dehinām ātmā – minden élőlény lelke szavak a név e jelentésére utalnak. Bhísma hasonlóképpen így oktatja Judisthir királyt, a Mahábháratában:

narāj jātāni tattvāni nārāṇīti tato viduḥ |
tāny eva cāyanaṁ tasya tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||
nārāyaṇāj jagat sarvaṁ sargakāle prajāyate |
tasminn eva punas tac ca pralaye saṁpralīyate ||
nārāyaṇaḥ paraṁ brahma tattvaṁ nārāyaṇaḥ paraḥ |
parād api paraś cāsau tasmān nāsti parāt param ||

Narától (a Legfőbb Lélek) születtek a Valóságok (tattva), ezért ezeket Nára (Narától született) néven ismerik,
s aki ezen Valóságok menedéke (ayana), az ő neve Nárájana.
A teremtéskor Nárájanból született az egész mindenség,
s bizony a megsemmisülés idején ismét csak benne enyészik el.
Nárájana a legfőbb Brahman, Nárájana a legfőbb Valóság (tattva),
ő felsőbb a legfelsőbbnél is, ezért nincs nála felsőbb.

2. Brahmá fohászában az adhīśa – Legfelsőbb úr, egyeduralkodó szó arra utal, hogy Nārāyaṇa a lélekszikrák minden feljebbvalójának ura, a végső ok, a teremtés forrása, és a lények menedékeinek forrása.

3. Brahmá harmadik érve: akhila-loka-sāksī – az egész világ tanúja. Az ayana szó másik jelentése járás, keringés vándorlás, így a Nārāyaṇa az, aki minden lélek vándorlását ismeri.

4. S végezetül: Nārāyaṇa az, kinek hajléka (ayana) a teremtés vize (nāra), a nāra és ayana szavak összetételeként. A Brahma-purána az om namo nārāyaṇāya mantra magyarázatában hasonlóan értelmezi Nárájana nevét:

āpo narasya sūnutvānnārā itīha kīrtitāḥ |
viṣṇostāstvayanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ || 60.25||
nārāyaṇaparā vedā nārāyaṇaparā dvijāḥ |
nārāyaṇaparā yajñā nārāyaṇaparāḥ kriyāḥ || 60.26||
nārāyaṇaparā pṛthvī nārāyaṇaparaṁ jalam |
nārāyaṇaparo vahnirnārāyaṇaparaṁ nabhaḥ || 60.27||
nārāyaṇaparo vāyurnārāyaṇaparaṁ manaḥ |
ahaṁkāraśca buddhiśca ubhe nārāyaṇātmake || 60.28||

A vizek Nara (a Legfőbb Lélek, Garbhódakasájí Visnu) szülöttei, ezért Nára néven nevezetesek,
Visnu volt azok hajléka (ayana), ezért az ő neve Nárájana.
Nárájanának szenteltek a védák, Nárájanának szenteltek a kétszerszületettek,
Nárájanának szenteltek az áldozatok, Nárájanának szenteltek a rítusok.
Nárájanának szentelt a föld, Nárájanának szentelt a víz,
Nárájanának szentelt a tűz, s Nárájanának szentelt a tér,
Nárájanának szentelt a szél, Nárájanának szentelt az elme,
az ahankár és az értelem is Nárájana-természetű. (Brahma-purána 60.25-28.)

A teremtés durva- s finomelemei is mind Nárájanától származnak. A Manu-szanhitá definíciója is ezt támasztja alá:

āpo nārā iti proktā āpo vai narasūnavaḥ |
tā yadasyāyanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||

A vizeket Nárának nevezik, mert a vizek Nara teremtményei
ki az ő hajlékuk (ayana) volt hajdan, az ő neve Nárájana. (Manu-szanhitá 1.10.)

Az értelmezések Srídhar Szvámí Bhágavatam-kommentárjából valók, s Krsnadász Kavirádzs gószvámí is megismétli őket a Csaitanja-csaritámrtában, az 1.2. fejezetben.

2009. december 19., szombat

amikor Krsna álmában beszélt


śambho svāgataṁ āsyatām ita ito vāmena padmodbhava
krauñcāre kuśalaṁ sukhaṁ surapate vitteśa no dṛśyase |
itthaṁ svapna-gatasya kaiṭabha-ripoḥ ṣrutvā jananyā giraḥ
kiṁ kiṁ bālaka jalpasīty anucitaṁ thūthū-kṛtaṁ pātu vaḥ ||

śambho – Siva!; su-āgatam – üdvözlet; āsyatām – ülj le!; itaḥ – itt; itaḥ – itt; vāmena – balomra; padma-udbhava – Lótuszonszületett! (Brahmá neve); krauñca-āre – Kraunycsa ellensége!, Szkanda neve; kuśalam – jólét, boldogság; sukham – öröm; sura-pate – félistenek ura! (Indra); vitta-īśa – Kincs-ura! (Kuvéra); na – nem; u – bizony; dṛśyase – vagy látva; ittham – így; svapna-gatasya – alvóé („alvásba menté”); kaiṭabha-ripoḥ – Kaitabha ellenségéé; ṣrutvā – hallván; jananyā – anyja által; giraḥ – szavait; kiṁ kiṁ – micsoda? hogyan?; bālaka – fiú!; jalpasi – mondasz; iti – ”; anucitam – szokatlan, illetlen; thūthū-kṛtaṁ – thúthú hangot hallató (a thúthú a köpés vagy a cuppogás hangutánzó szava); pātu – oltalmazzon!; vaḥ – titeket

„Üdvözöllek Sambhu, foglalj helyet! Kedves Lótuszonszületett (Brahmá), ide a baloldalamra! Kedves Szkanda, jól megy sorod? Ó, Indra, légy boldog! Kedves Kuvérám, rég nem láttalak!”
Az álmában motyogó Krsna szavait hallván édesanyja (felriadva) így kérdezte: „Hogyan? Mit mondasz kisfiam?” Ő oltalmazzon benneteket!

a versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

2009. november 21., szombat

démonjaink legyőzője


Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.

A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:

etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13||


E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének
tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.

ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14||


Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka).
(A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.


1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket.
2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.

tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15||


A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító,
a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).


3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit.
4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.

pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16||


Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh.
Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.

tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17||


Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet
álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.


5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena) pusztítja el Krsna.

nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18||


A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként,
ő a hatodik vétekként megjelent akadály.


6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.

bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||

A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek,
hetedikként erre utal Brahmá illúziója.

7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.

dhenukaḥ sthūla-buddhiḥ syād gardabhas tāla-rodhakaḥ |
aṣṭame lakṣyate doṣaḥ sampradāye satāṁ mahān ||20||

Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár,
ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.

8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.

indriyāṇi bhajanty eke tyaktvā vaidha-vidhiṁ śubham |
navame vṛṣabhās te'pi naśyante kṛṣṇa-tejasā ||21||

Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást,
erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.

9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.

khalatā daśame lakṣyā kālīye sarpa-rūpake |
sampradāya-virodho'yaṁ dāvānalo vicintyate ||22||

Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija,
majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.

10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti.
11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala, azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.

pralambo dvādaśe cauryam ātmano brahma-vādinām |
praviṣṭaḥ kṛṣṇa-dāsye'pi vaiṣṇavānāṁ sutaskaraḥ ||23||

A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása,
a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.

12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.

karmaṇaḥ phalam anvīkṣya devendrādi-prapūjanam |
trayodaśātmako doṣo varjanīyaḥ prayatnataḥ ||24||

A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata
a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.

13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.

cauryānṛta-mayo doṣo vyomāsura-svarūpakaḥ |
śrī-kṛṣṇa-prīti-paryāptau narāṇāṁ pratibandhakaḥ ||25||

A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura,
a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.

14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.

varuṇālaya-samprāptir nandasya citta-mādakam |
varjanīyaṁ sadā sadbhir vismṛtir hy ātmano yataḥ ||26||

A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került –
a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.

15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.

pratiṣṭhā-paratā bhakti-cchalena bhoga-kāmanā |
śaṅkhacūḍa iti proktaḥ ṣoḍaśaḥ pratibandhakaḥ ||27||

Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély –
e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.

16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.

ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||

A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel,
ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.

17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)

bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||

A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember
olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.

18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.

doṣāś cāṣṭādaśa hy ete bhaktānāṁ śatravo hṛdi |
damanīyāḥ prayatnena kṛṣṇānanda-niṣevinā ||30||

E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket
a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.

A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.

PDF

2009. augusztus 12., szerda

a jó pásztor


Mikor Brahmá, az univerzum teremtője felismeri, hogy a vradzsabéli pásztorfiú nem más, mint imádott Istene, így hódol előtte:

naumīḍya te’bhra-vapuṣe taḍid-ambarāya
guñjāvataṁsa-paripiccha-lasan-mukhāya |
vanya-sraje kavala-vetra-viṣāṇa-veṇu-
lakṣma-śriye mṛdu-pade paśupāṅgajāya ||

naumi – hódolok; īḍya – imádandó!; te – néked; abhra-vapuṣe – felhő-testűnek; taḍid-ambarāya – villám-ruhájúnak; guñjā-avataṁsa-paripiccha-lasan-mukhāya – gunydzsá-fülbevalós, pávatollas ragyogó arcúnak; vanya-sraje – erdei virágfüzérben; kavala-vetra-viṣāṇa-veṇu-lakṣma-śriye – falat-bot-szarv-fuvola-jellemezte-szépségnek; mṛdu-pade – lágy lábon; paśupa-aṅgajāya – pásztor fiának;

Kedves Uram, te vagy az imádatra méltó (Isten), hódolatom néked! Pásztor fia, tested akár a (frissen gyülekező vihar)felleg, ruhád akár a villám (fénye), s orcád szépségét csak fokozza gunydzsá-bogyós fülbevalód s pávatollas fejéked. Erdei virágfüzért viselsz, pásztorbot, fuvola és bivalykürt van nálad, s ahogy állsz kecsesen, egy falat ennivalót tartasz a kezedben.
(Bhág. 10.14.1.)
a versmérték vasantatilakā (a tavasz ékessége).
PDF

2009. július 7., kedd

a négy tudatállapot


Az upanisadok négy tudatállapotról beszélnek. Éber (jāgrat) a tudat, amikor az érzékek a külvilágban csaponganak. Az álom állapotában (svapna) a külvilág helyett a belső világára fókuszál a tudat. Ez a mentális működés világa. A mélyálomban (suṣupta) elnyugszik a belső érzékelés is, a mentális működést mélyebb, a mindenséggel együtt létező megismerés váltja fel. A negyedik tudatállapot (a szanszkrt neve egyszerűen turiya, azaz „negyedik”) maga a szamádhi állapota.

E négy tudatállapotot elemzi a Cshándógja-upanisadban olvasható történet is. Pradzsápati Brahmá így szól a lélekről (ātman): A bűntelen (apahatapāpmā), nem vénülő (vijara), halhatatlan (vimṛtyu), szenvedéstől (viśoka), éhségtől (vijighatsa) és szomjúságtól (pipāsa) mentes Léleknek igaz a vágya (satyakāma, azaz vágyai a végső valóságra irányulnak), igaz a döntése (satyasaṅkalpa, vagyis szándéka mindig valóra válik, minden külön erőfeszítés nélkül teljesül, amit elhatároz).
Meghallják e tanítást a dévák és az aszurák is, s elhatározzák, hogy megszerzik maguknak. A dévák Indrát, az aszurák Virócsanát küldik Brahmához: tanítványként ismerjék meg a lelket.
Harminckét esztendeig élnek hű tanítványként mesterük mellett, mikor is megkérdi Brahmá: miért jöttetek, fiaim? Elmondják vágyukat: a lelket szeretnék megismerni!
– A lélek a szemben látható lény – tanítja őket Brahmá. – Nézzetek csak egy tál vízbe, mit láttok ott?
S a tanítványok meglátták magukat, sokéves vezeklő életmód után, gubancos hajjal, piszkosan, gyűrötten.
– Nosza, fürödjetek meg szépen, öltsétek fel legjobb ruhátokat, s nézzetek bele úgy a tál vízbe!
A tanítványok így tettek, s elámultak önnön szépségükön.
– Nos, ez a halhatatlan, rettenthetlen lélek! – szólt Brahmá, s a tanítványok elégedetten hazaindultak. Virócsana boldogan tanította az aszuráknak a tant: a testet kell megörvendeztetni, a testért kell élni! Bizony, így gondolkodnak az aszurák ma is…

Indra azonban elgondolkodott hazafelé menet: igaz, szép volt a kép a vízben, ám ha a test nyomorék, a tükörkép is nyomorék… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? E gondolatokat forgatva fejében visszament Brahmához, s mestere elé tárta kételyeit.
– Jól van – szólt Brahmá, – tanítalak tovább.
Eltelt újabb harminckét esztendő, majd Brahmá így oktatta Indrát:
– Álmában boldog a lélek! Ha a test nyomorék is, álmában ismét új, és egész.

Indra boldogan hazaindult, ám útközben ismét csak elgondolkodott: igaz, hogy a nyomorék is ép álmában, ám olykor mégis rémálmokat lát az ember, álmában valóságosnak éli meg a szenvedést is… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? Megint csak visszament mesteréhez, s feltárta kételyeit.
Újabb harminckét esztendő telt el majd Brahmá e szavakkal tanította:
– Az álomtalan alvásban leled meg a lelket!
Indra éppen csak kitette a lábát az ásram ajtaján, mikor megértette: ebben az állapotban az ember még önmagáról sem tudatos, olyan, mintha megsemmisült volna! Vissza is fordult nyomban.
– Tovább tanítalak téged – szólt Brahmá, – élj még egy kicsit mellettem!
Öt év múltán mestere így tanította:
– A test múlandó, mégis otthona a halhatatlan testetlen léleknek. A testetöltött lelket a gyönyör és szenvedés kettőssége tartja rabságban, ám ezek nem érintik a testetlen lelket. Mikor az üdvösségre jutott lélek kiszáll a testből a legfőbb fénybe jut, eredeti helyzetét nyeri el, s ott játszadozik nők, járművek, és más rokonlelkek társaságában.
Ezt tanulta Indra Brahmától. (a Cshándógja-upanisad 8.7-8.12. szakaszai alapján)

Ez utóbbi gondolat nyilván nem a csajok, haverok, kocsik mélymaterialista „szentháromságát” dicséri. Felhívja a figyelmet, hogy e negyedik legmagasztosabb állapotra nem a mindenségben való feloldódásként kell gondoljunk. A lélek a Legfelsőbbhöz válik hasonlatossá, az ő társaságát nyeri el, s a lelki ízek kibontakozása és megélése lesz a kenyere.
Tanulságos az is, ahogyan a mester lépésről lépésre, a tanítvány megértéséhez igazodva fedi fel a lélekről szóló tant. Nem vezeti félre a tanítványait: a lélek jelen van testközpontú világi életben is… ám ez nem a végső igazság. S ha a felületes kereső megelégszik ennyivel, legyen boldog így. Ám a komoly kereső előtt nincs titok… a valóság újabb és újabb szintjeit ismerheti meg.