a halál legyőzésének nagy mantrája

oṁ
trya̍mbakaṁ yajāmahe
su̱gandhi̍ṁ puṣṭi̱vardha̍nam |
u̱rvā̱ru̱kami̍va̱ bandha̍nān
mṛ̱tyormu̍kṣīya̱ māmṛtā̍t ||

A Háromszemű (Sivának) áldozunk, a kellemes illatúnak, a gyarapítónak.
Óh, bár megszabadítana a halálból, mint uborkát a száráról, hogy (megízleljem) a halhatatlanság nektárját!

(Rg-véda 7.59.12., Sukla-jadzsur-véda 3.60.)

A tryambaka (tri-ambaka) szokásos jelentése: háromszemű, Sivára utal. Két szeme a Nap és a Hold, a harmadik szeme pedig a lelki bölcsességgel való látásé, ugyanakkor a világot felégető pusztító tűz forrása is. Mert az ambaka szó atyát is jelent, Szájana a Rg-véda kommentárjában felveti a „hármak atyja” értelmezést is: a tri-múrti, Brahmá, Visnu és Rudra atyja. A Siva-puránában (2.2.37. fejezet) Sukrácsárja tanítja Dadhícsit e mantráról, az ő kifejtésében a Háromszemű jelentése: háromszemű, mert a három világ, a három létszféra, és a három kötőerő ura.
A su-gandhi („kellemes illatú”) isteni illatút jelent – miként a kellemes illat finoman betölti a teret, hasonlóképp a múlhatatlan Isten is jelen van mindenütt. Más értelmezésben (Szájana kommentárja szerint) hírneve úgy tölti be mindenséget, miként egy virágokkal teli fa áraszt kellemes illatot maga körül.
A száráról könnyedén leváló uborka a természetes, könnyed elszakadás szimbóluma. Az urvāruka (uborka) szóhoz hasonló hangzású az ūrvāruka (ūrva-āruka), ami „nagy fájdalmat”, „nagy sérülést” jelent. A bandhana általában kötést, köteléket jelent – a növény esetében a kocsányt. „Bárcsak megszabadítana a halálból, miként nagy fájdalmak kötelékéből” – ez is kihallható a szövegből.
A Rg-véda verse Vaszistha nevéhez fűződik. A mantra Sivát gyarapítónak (puṣṭi-vardhanam – gazdagító, felvirágoztató, „táplálást növelő”) nevezi, ezért, és a nagy fájdalmaktól való megszabadulás miatti áthallás miatt a mantra gyógyításhoz, megújuláshoz kötődik. A mantra mahā-mṛtyu-jaya mantra néven ismeretes: a halál legyőzésének nagy mantrája.

Vrtra, a sárkánykígyó imája

Tvastának, Aditi fiának a dévák örök ellenségeinek, a daitjáknak családjából származó Racsaná lett a felesége. Tőle született fia, Visvarúpa, akit Brahmá tanácsára a dévák mesterüknek és papjuknak kértek fel, Visvarúpa pedig a Nárájan-kavacsa (Nárájan amulett, vagy páncél) fohásszal vértezte fel őket – s így legyőzhették a daitjákat. Ám hiába a sikeres együttműködés: amikor Indra tudomására jutott, hogy a daitjákkal rokonságban álló Visvarúpa az ő nevükben is végzett felajánlásokat, féktelen haragjában megölte Visvarúpát.

Mikor Tvastá értesült fia haláláról, bosszút esküdött. Áldozat elvégzésébe fogott, melynek beteljesülésekor létrejön egy hatalmas szörnyeteg – olyan erős és hatalmas lény, aki képes lesz Indrát is elpusztítani. Az áldozat csúcspontján felajánlásait a tűzre vetve e mantrát zengte: indraśatro vivardhasva – Indra ellensége gyarapodj! Felindultságában azonban hibát vétett, rosszul mondta a mantrát. Az indraśatruḥ birtokos jelentést hordozó összetett szó, mint magyarul a „tengerpart” (ami a „tenger partja”). Az indra-śatruḥ éppen így birtokos összetétel, jelentése ’Indra ellensége’ (śatruḥ), megszólítva (a szanszkrtban a megszólítást ragozással fejezik ki): indraśatro. Tvastá azonban hibásan külön ejtette a szóösszetétel két tagját: indra śatro vivardhasva – Indra, ellenség, gyarapodj! Így az áldozat csak részben lehetett sikeres: az áldozati tűzből előlépett ugyan a kívánt szörny, ám Indra erősebbnek bizonyult nála. A szörny hatalmas volt, és vezeklése erejével valamennyi világot elfedte (āvṛ), ezért az Vṛtra (Elfedő) nevet kapta.

A dévák nyomban rátámadtak, ám Vrtra elnyelte fegyvereiket. A dévák az Úr Hari segítségéért könyörögtek, aki először megfeddte őket, mondván: tiszta hívei csak a szolgálat lehetőségére vágynak, nem az ellenségeik fölötti győzelemre. Végül egy jótanácsot adott nekik: keressék fel a szent Dadhícsit, kérjék el a testét, és a csontjaiból kovácsolt fegyverrel legyőzhetik Vrtrát.

Így kezdődött el a hatalmas csata a daitják és a dévák közt, melyet a véda-szövegek több helyen elbeszélnek – többféle módon is leírva a történteket. A Rg-véda 4. mandalája (a 18. himnuszban) a vizeket elzáró démonként említik Vrtrát (a vṛ gyök egyik jelentése ’gátol’), így Indra győzelmének következtében a szomjazó földet elárasztották a folyóvizek.
A Mahábhárata Udjóga (5.) parvájában (9-10. fejezetek) Sálja úgy beszéli el a történteket Judhisthir királynak, hogy Vrtra először elnyelte Indrát. A dévák ekkor teremtették az ásítást, és az ásító Vrtra nyitott szájából Indra sikerrel ki tudott menekülni. Hosszas harc után Indra végül elmenekült a csatából. A rsik közvetítésével ezután fegyverszünetet kötött Vrtrával, aki biztosítékot követelt: tegyen Indra fogadalmat, hogy sem száraz, sem nedves fegyverrel, sem kővel, sem fával, sem lövedékkel, sem kézifegyverrel, sem nappal, sem éjjel nem támad rá. Indra meg is fogadott mindent, ám továbbra is csak azon törte a fejét, miként ölhetné meg Vrtrát. Egyszer aztán éppen alkonyatkor a tengerparton sétált, mikor észrevette, hogy a víz színén hegynyi nagy tajték úszik. Nem is nedves, nem is száraz – gondolta –, ráadásul alkonyat van éppen, ami nem is nappal, nem is éjjel! Ezt a tajtékot hajította hát Vrtrára a Dadhícsí csontjaiból kovácsolt villámával együtt, így győzte le őt.

A Bhágavata-purána hatodik énekében olvasható történet azonban egészen különleges, és eltér a többi elbeszéléstől. Vrtrát a Bhágavatam nem csupán egy démon-szörny sárkánykígyóként állítja az olvasó elé, hanem nemeslelkű harcosként, aki nem támad a csapása nyomán elefántjáról lezuhanó, s így védtelenné váló Indrára. Vrtra megszólítja Indrát. Először megrója… joggal, hiszen Indra kétszeresen is bűnös: nem csupán egy bráhmanát, de saját mesterét, Visvarúpát ölte meg. Ám tudom – folytatja Vrtra – Visnu téged pártol, így kétségtelen te győzöl majd. Te győzöl, így tiéd lesz a mennyek gazdagsága, ám mert gondolataimat csupán Szankarsan lótuszlábaira rögzítem, így testem elhagyásakor, a szent bölcsek társaságát nyerem majd el. Az ő társaságukban nem vakít el a gazdagság, jutalmam pedig az Úr szolgálata lesz!

Vrtra ezután az Úrhoz fohászkodik:

ahaṁ hare tava pādaika-mūla-
dāsānudāso bhavitāsmi bhūyaḥ |
manaḥ smaretāsu-pater guṇāṁs te
gṛṇīta vāk karma karotu kāyaḥ ||24||

Ó, Hari! Bárcsak a lábaidnál (helyet foglaló)
szolgáid szolgája lehetnék újra!
Életem ura! Gondolataim csak jótulajdonságaidra emlékeznének,
szavaim téged magasztalnának, testem csak téged szolgálna!

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca pārameṣṭhyaṁ
na sārva-bhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
samañjasa tvā virahayya kāṅkṣe ||25||

Sem a mennyek világára, sem (Brahmá) legfelsőbb egére,
sem a Föld királyságára vagy a az alvilág feletti egyeduralomra,
sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére
nem vágyok nálad nélkül, Legfelsőbb Úr!

Nāka-pṛṣṭha szó szerint a ’menny-háta’, az égbolt legfelső része, a kommentárok a Sarkcsillaggal, Dhruva herceg világával azonosítják. Samañjasa: az añjas jelentése ’gyorsaság’, ’rátermettség’, a sam-añjasa jelentései: ’helyes’, ’erényes’, ’igazságos’. Srídhar szvámí kommentárja szerint a megszólítás jelentése: minden jószerencse hajléka.
A gondolat jelentőségét mutatja, hogy – csekély eltérésekkel – több helyen is föllelhető a Bhágavata-puránában.

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca sārva-bhaumaṁ
na pārameṣṭhyaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
vāñchanti yat-pāda-rajaḥ-prapannāḥ ||

Sem a mennyek világára, sem a Föld királyságára / sem (Brahmá) legfelsőbb egére, sem az alvilág feletti egyeduralomra, / sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére / nem vágynak, kik oltalomra leltek lábad poránál. (10.16.37. Kálija feleségeinek fohászai Krsnához)

na pārameṣṭhyaṁ na mahendra-dhiṣṇyaṁ
na sārvabhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
mayy arpitātmecchati mad vinānyat ||

Sem (Brahmá) legfelsőbb egét, sem a nagy Indra hajlékát / sem a Föld királyságát vagy az alvilág feletti egyeduralmat, / sem jóga-sziddhiket, sem az újjászületések végét / nem kívánják nálam nélkül a nékem szentelődök. (11.14.14. Krsna tanítja Uddhavát)

ajāta-pakṣā iva mātaraṁ khagāḥ
stanyaṁ yathā vatsatarāḥ kṣudh-ārtāḥ |
priyaṁ priyeva vyuṣitaṁ viṣaṇṇā
mano 'ravindākṣa didṛkṣate tvām ||26||

Mint a pelyhedző madárfiókák anyjukat,
vagy az éhes borjak a tejet,
ahogy távollévő kedvesét a bánatos feleség,
szívem így vágyakozik látni téged, Lótuszszemű uram!

A madárfiókák magányosan várják anyjukat, közben látják elrepülni a baglyokat, és más ragadozó madarakat – így kukac-ételre és főleg biztonságra vágyva keseregnek anyjuk után. A kisborjak is türelmetlenül várják a fejés idejét – megkötözve sírnak bánatosan. Ám amikor gazdájuk odaengedi őket anyjuk közelébe, gyorsan megtöltik pocakjukat, s amint jóllaktak, elégedetten továbbállnak játszani. Ezt a vágyakozást is szükséglet szüli, s amint a szükséglet betöltetik, a borjú megfeledkezik anyjáról. A távollévő szerelme után vágyakozó asszony a szanszkrt költészet hősnőinek egyik típusa: mindig szerelmére gondol, őt hívja, az ő jótulajdonságait emlegeti, őt szolgálja szívében. A három példa így vágyakozás háromféle motivációjának felel meg: a félelem, a beteljesedés vágya, és az önzetlen, tiszta szeretet.
Más gondolatmenet mentén a tojásból éppen megszületett kismadár tehetetlenül anyja után kiáltozik – még nem ismeri, nem is látta, hiszen csak most bújt ki a tojásból – hasonlóan ahhoz az emberhez, aki nem tud Istenről, csak rosszul érzi magát az anyagvilágban. A megkötözött borjú látja anyját, menne is hozzá, de a kötél miatt nem tud – ez a helyzete annak, aki bár tud Istenről, ám az anyagvilág köti meg. Míg a párjától távol lévő odaadó feleség: tudja hol a férje, akár fel is kereshetné, mégis, kérésének engedelmesen eleget téve türelmesen várja, hogy eljöjjön érte kedvese.

mamottamaśloka-janeṣu sakhyaṁ
saṁsāra-cakre bhramataḥ sva-karmabhiḥ |
tvan-māyayātmātmaja-dāra-geheṣv
āsakta-cittasya na nātha bhūyāt ||27||

Hadd legyenek barátaim a himnuszokkal magasztalt Úr hívei,
míg saját tetteim következtében a létforgatagban vándorlok.
(Add, hogy) illúziókeltő erőd által a magamhoz, gyerekeimhez, feleségemhez és házamhoz
fűződő ragaszkodás megszűnjék, ó Uram!

Add, hogy ne magamhoz, és önmagam kiterjedéseihez, hanem híveidhez ragaszkodhassam! – zárul Vrtra fohásza.

A Bhágavata-purána hatodik és hetedik éneke a tizenkét énekből álló mű középső része – ezért itt bízvást kereshetünk, és lám, találunk is különösen értékes gondolatokat.


Felmerül a kérdés: miként kerülhetett Vrtra ebbe a különleges, démon-bhakta helyzetbe. E kérdést Paríksit király is feltette Sukadév gószvámínak, aki elmondta, hogy Vrtra előző életében Súraszéna állam uralkodója, Csitrakétu volt. A király jeles bhakta hírében állt, Nárada muni és Angirá is eljöttek tanítani. Nárada átadta néki az Úr imádatának mantráját, melyet zengve Csitrakétu végül magával Anantasésával találkozhatott.
Ezután Csitrakétu a mennyek lakója lett. Ám történt egy alkalommal, hogy vimánáján utazva nagy társaságra lett figyelmes: a dévák és bölcsek körében Siva ült, ölében hitvesével, Párvatíval. Csitrakétu felnevetett, és Párvatí füle hallatára bírálni kezdte Sivát: milyen visszás, hogy a lemondás ura a szentek körében a feleségét öleli!
Siva és a szentek egy szót sem szóltak, ám Párvatí haragosan megátkozta: ó, tényleg úgy gondolod, hogy csak te ismered a vallásos elveket? hiszen minden jelenlévő jóváhagyta Siva viselkedését! Nos, ha ilyen fontosnak véled magad, legjobb, ha aszurák közt születsz meg, így nem találkozol majd szentekkel!
Csitrakétu nyomban leszállt járművéről, és összetett kézzel fogadta Párvatí átkát. Látván ezt, Siva társai felé fordult, és a vaisnavákat magasztalta: Milyen csodálatos, hogy a magukat Nárájannak szentelt bhakták nem félnek semmitől. Számukra a pokol vagy az üdvösség egyre megy!

brahma-gájatrí

A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.

A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||

Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a sū (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||

A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.

aikatja szúktam – fohász az egységért

A Rg-véda utolsó himnusza Agnit szólítja meg fájdalmasan szépen – ő az, aki a megannyi különbözőség ellenére képes egységbe forrasztani a sokféleséget. Mi – az isteneket meginvitáló papok – legyünk egységben, miként a meginvitált dévák is egyetértve fogadják részüket az áldozatból:

saṁ-samid yuvase vṛṣann agne viśvānyarya ā |
iḷas pade samidhyase sa no vasūny-ābhara ||1||

Áldásaid záporként árasztó, tiszteletreméltó Agni, együtt lélegzel te a mindenséggel,
te lobbantod lángra az áldozati teret, hozz minékünk gazdagságot!

saṁ gacchadhvaṁ saṁ vadadhvaṁ
saṁ vo manāṁsi jānatām |
devā bhāghaṁ yathā pūrve
saṁjānānā upāsate ||2||

Találkozzunk, beszéljünk egymással,
az (egymást) megértők gondolatai legyenek egyek,
miként hajdan egyetértve fogadták
az istenek is a részüket.

samāno mantraḥ samitiḥ samānī
samānaṁ manaḥ saha cittam eṣām |
samānaṁ mantram abhimaṇtraye vaḥ
samānena vo haviṣā juhomi ||3||

Közös a mantra, közös a gyülekezet,
közös az értelem, közös (az egybegyűltek) célja,
Ugyanazzal a mantrával invitálunk,
ugyanazzal az áldozattal áldozunk.

samānī va ākūtiḥ
samānā hṛdayāni vaḥ |
samānamastu vomano
yathā vaḥ susahāsati ||4||

Azonos a szándékunk,
szíveink is összefonódók,
s legyen egy a gondolatunk is,
ahogy ebben mind egyetértünk.

(Ṛg-veda saṁhitā 10.191.)

a fény sebességéről

Íme, a Rg-véda egyik himnuszának strófája:

taraṇir viśvadarśato jyotiṣkṛd asi sūrya |
viśvam ā bhāsi rocanam || 1.50.4.

Átható s a mindenséget gyönyörködtető vagy, ó Nap, a Fény forrása,
te ragyogsz be minden eget!

Szájana (1315-1387), a Rg-véda jeles kommentátora a taraṇi – gyors, átható szó magyarázataként az alábbi slókát idézi:

yojanānāṁ sahasre dve dve śate dve ca yojane |
ekena nimiṣārdhane kramamāṇa namo’stu te ||

Hódolat néked, ki egyetlen fél-pillanat alatt 2202 jódzsanát jársz be.

Vajon mekkora sebességgel száguldanak Szájana szerint a Nap sugarai? Nem könnyű pontosan meghatározni, mennyi is a fél-pillanat, és a 2202 jódzsana a megszokott mértékeink szerint.
Az idő mérésével talán könnyebb a helyzet, a Mahábhárata Sánti-parvájában Bhísma a következőképpen beszél a különböző időegységekről:
kāṣṭhā nimeṣā daśa pańca caiva | triṁśat tu kāṣṭhā gaṇayet kalāṁ tām ||
triṁśat kalāś cāpi bhaven muhūrto bhāgaḥ kalāyā daśamaś ca yaḥ syāt ||
triṁśan muhūrtaś ca bhaved ahaś ca | rātriś ca saṁkhyā munibhiḥ |||

Egy kásthá tizenöt nimésa (pillanat), harminc kásthá számlál egy kalát,
Harminc kalá lesz egy muhúrta, továbbá a kalá tizedrésze
harminc muhúrta ad egy nappalt s egy éjjelt, a bölcsek szerint. (Mb. 12.224.12-13.)

Egy nap és egy éjjel másodpercekben kifejezve: 60*60*24s = 86 400s
Ugyanez nimésában 15*30*30,1*30= 406 350
Így 1 nimésa = 86400/406 350 = 0,2126 s
A szövegünkben szereplő fél nimésa: 0,1063 s

A hosszmérték egyeztetése nehezebb dió, nincs ennyire precíz viszonyítási alapunk. Bár a mértékek felsorolása elérhető akár Csánakja Arthasásztrájának 2.20. fejezetében, akár a Visnu-purána 1.6. fejezetében, a mai mértékeinkhez nehezen mérhető, ezért itt kalkulációnk mindenképpen jókora pontatlanságot szenved. Mindenesetre egy jódzsana nagyjából 9 mérföld, azaz 14,4 km.

Fél-pillanat alatt 2202 jódzsana tehát 2202*14,4/0,1063 = 298 295 km/s, ami meglepően közelíti a fény vákuumban mért sebességét. A nyugati tudomány a 17. századig annyit tudott a fény sebességéről, hogy nem kell idő a fény terjedéséhez (Descartes), vagy legalábbis mérhetetlenül gyors (Galilei). A legkorábbi mérést Ole Rømer dán fizikus végezte, a Jupiter egyik holdjának, az Io keringésének megfigyelése alapján. Szerinte a fény sebessége 227 000 km/s. A későbbi pontosabb mérések szerint 299 796 km/s.

Persze: míg ismerjük Rømer számítási módszerét, homályban marad előttünk, Szájana versének eredete, vagy hogy közlése milyen eljáráson alapul. S láttuk, a hosszmérték egyeztetése is meglehetősen problémás. Ám vegyük figyelembe: Szájana célja nem tudományos adatok közlése, verse egyszerűen a Nap tündöklő sugarainak hódoló fohász.

Aditi

Az aditi szó gyökerei a do igéhez nyúlnak vissza, a do jelentése: vág, oszt, tagol. A diti szó így vágást, hasadékot, de osztást, így nagylelkűséget és bőkezűséget is jelent. Az a-diti pedig osztás nélkülit, azaz határtalant, korlátlant, teljest, továbbá kimeríthetetlent, kötetlent, szabadot is. Aditi így a szabadság, a kimeríthetetlen bőség és biztonság úrnője.

A Rg-véda is e teljességként magasztalja Aditit:

aditir-dyaur aditir-antarikṣam
aditir-mātā sa pitā sa putraḥ
viśve devā aditiḥ pañca-janā
aditir-jātam aditir janitvam

Aditi a menny, Aditi a levegőég,
Aditi anya az atya, s a gyermek is.
Aditi a mindenség istenei, s az ötféle teremtmény,
Aditi a születettek, és Aditi a majdan megszületők. (Rg. 1.89.10.)

A patriarchális társadalmi berendezkedés leképeződése – mondják egyesek –, az isteni rend megmutatkozása – így mások – arról, hogy az Isten mellett megjelenő Istennő többnyire alárendelt szerepben mutatkozik: ő az energia (sakti) az energia birtokosa (saktimán) mellett. az anyagi természet (prakrti) a lélek (purusa) mellett, a befogadó Földanya az esőt hullajtó (magot adó) atya, az ég mellett. Vegyük észre, mennyire más hangulatban szól a vers Aditiről: ő a menny, s a levegőég, a határtalan. Nem csupán anya, hanem atya és fiú is egyszerre: ő a mindenség.

Daksa leányai révén népesült be a lények legkülönfélébb csoportjaival az univerzum, Aditi e leányok egyike, ő az istenek anyja, már csak neve alapján is ellenpontja testvérének, Ditinek, aki a démoni nemzetségek ősanyja lett. Ne feledjük a szavak jelentését: a diti (a felosztottság) a démoni lét forrása, míg aditi (az egységes, nem felosztott) pedig az isteni lété.

Aditi anyja Vámanának és Dévakíként megszületve Krsnának is.

tűzáldozat a Csaitanja-követő vaisnava iskolában 1.

A védai kor legfontosabb áldozati rítusa a tűzáldozat. A hagyományos tűzáldozatok mindenkit megmozgató, nagyszabású szakrális és egyben társadalmi események is voltak. Ugyanakkor az egyes ember életének jelentősebb eseményeit is áldozatok kísérték – a születés, a névadás, a tanulmányok megkezdése és befejezése, a házasságkötés, a különféle beavatások, és a halál is tűzáldozat révén vált szentséggé.
Bár a kali-kor elsődleges áldozata nem a tűzáldozat, a hagyomány a mai napig él, időről-időre megújulva. A Csaitanja-követő vaisnavák számára az irányadó Gópál Bhatta Gószvámí szertartáskönyve, a Szat-krijá-szára-dípiká (Szent rítusok lényegének megvilágítása). Az ebben leírt rítus némileg eltér a védai hagyomány monumentális áldozataitól, ám annak a leglényegesebb elemeit megtaláljuk benne. Talán a legfontosabb hangsúlybéli különbség, hogy a védai hagyomány a dévákon keresztül szólítja meg a Legfelsőbbet, addig itt Rádhá-Krsnát invitálják örök társaikkal együtt.

A rítus számos mozzanata három nagy részre osztható. Az előkészítő szakaszban (kuśaṇḍikā) felállítják az áldozati oltárt, megtisztítják az áldozati teret és eszközöket, és meginvitálják az áldozatot oltalmazó személyiségeket. Ezután következik maga az áldozat (homa), majd a lezáró szakasz (udīcya), melyben elbocsájtják a meginvitált tüzet.

Az egyes felajánlásokat mantrák kíséretében végzik el. A mantráknak – mint a védamantráknak általában – négy jellemzője ismeretes, ezek:
- a látnok bölcs (ṛṣi), akin keresztül a mantra megnyilvánult,
- a versmérték mellyel a mantrát zengik (chandas),
- a rítus uralkodó istensége (devatā),
- és az alkalmazás, a cél (viniyoga).

Kusandiká – az áldozat előkészítése

A szilárd elhatározás

Az első mozzanat szilárd elhatározás, s annak kinyilvánítása, hogy mikor, hol, s miért végzik az áldozatot. Majd felállítják tűzoltárt. Megtisztítják az áldozati teret a szennyeződésektől, és kelet felé tájolva lépcsőzetesen rakott téglákból felépítik a négyzet alakú oltárt. Az oltár belső terét tiszta homokkal töltik fel. Az oltárt levelekkel, ágakkal, virágfüzérekkel, zászlókkal ékesítik.

Az öt vonal

Ezután a pap kusa fűszállal öt vonalú ábrát (jantrát) rajzol a homokba, majd színes porfestékkel jelöli őket. A tűz maszkulin természetű, ám e jantra vonalai női jelképek: a Föld istennőjét sárga, a tehenet vörös, a Jamuná szent folyóját fekete, Laksmít, a szerencseistennőt, a jólét és siker adományozóját arany, Szaraszvatít a tudás és ékesszólás istennőjét fehér vonal szimbolizálja.

A tűz meginvitálása

A ceremónia következő eleme a szent tűz meginvitálása. A tűz alászálló isteni energia, ő továbbítja a hívek felajánlásait. A tűz fizikai formáját gyakran a templom oltárán vett tűzről gyújtják, máskor a Nap sugarait lencsével összegyűjtve. A meginvitált tüzet meditációban imádják, kiengesztelő mantrákkal köszöntik.

A tűz meginvitálásakor zengett szanszkrt mantra fordítása így hangzik: „Óh, Vidhu nevű tűz, kérlek, jöjj el hozzánk! Tűz, Te, kit Vidhunak neveznek! E tűz Srí Visnu fényessége (vagy: ereje, tejas)!” A rítus jellegétől függ, hogy Agni melyik aspektusát invitálják, Vidhu az engesztelő áldozat során invitált tűz.

Mert a tűz Srí Visnu – Krsna – fényessége, kiterjedése, így a pap Krsnaként imádja: ”Óm! »Óh Krsna, Ananta (végnélküli), Mukunda, Mádhava, Hari, Góvinda, ki a fuvoláján játszik! Óh, gópík kedvese, Vradzsa (lakóinak) barátja, bhaktáid szeretettje, fenséges Acsjuta! Híveid szeretetének kiszolgáltatottja, a szent áldozatok gyümölcse, ki egyedül a rásza-táncból meríted örömödet, óh, bánatosakkal együttérző szívű! Óh, Rádhá kedvese, világ balvégzetének elvevője« – e szavakat zengje mindig a nyelv!

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek, mint az eget betöltő (isteni) szemet.

Óm! Krsna a lét, tudat és boldogság sötét esőfellege, az eredeti és legfelsőbb személy. Ő a rítusok s minden más gyökere, így mindennel Ő imádandó. Krsna a lelki ragyogás forrása, az abszolút egyeduralkodó, mindenki imádottja. Krsna kezdetnélküli, így az univerzumban és azon kívül is minden boldogság csak az ő áldásával nyerhető el.”

Agni, a felajánlás továbbítója hidat képez a két világ között, ezért a következő mantrák előbb távoliként említik, majd a másik, azaz a közeli, a hívek szíveit ismerőként magasztalják, aki ennek a tudásnak a birtokában tudván tudja, miképpen közvetítse a felajánlásokat:
”Óm! Agnit, a távolit tisztelem, a felajánlás továbbítóját invitálom. Óh, isten, bárcsak eljönnél hozzánk!
Most e másik, a mindenkit ismerő Agni vigye tudón felajánlásunkat az isteneknek!”

„Egy az Isten. Az (Ő) elrendeléséből lett később minden. Ő az első élőlény, s Ő van az anyaméhen belül is.
Bizony megszületett már, és a jövőben is megszületik majd, s feléje fordulnak az emberek. A sokarcú mindenütt jelen van.”

A sokarcú (sarvato-mukhaḥ) a mindenki szívében jelenlévő Paramátmá szokásos jelzője. A vers a Svétásvatara-upanisad 2.16. verséhez hasonlatos.

Körbesöprés – rituális megtisztítás

Az áldozati oltár környékének rituális megtisztításakor a pap kusa fűvel söpri körbe az oltár oldalait. Eközben a következő mantrákat zengi a Rg-védából:
„E felajánlás az imádandó Agnié (ki a lények ismerője, jātavedā). Himnuszokkal magasztaljuk őt, ki hintóként (továbbítja felajánlásainkat). Gondoskodása révén áldás száll ránk e gyülekezetben. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Hordjuk a fát, áldozzuk a ghít néked, keresve a (kedvező alkalmat). (Áldd) élettel az átkelőket, beteljesüléssel a fohászokat. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Bárcsak elégedetté tennénk téged, s így beteljesülnének fohászaink. Benned fogyasztják el a félistenek a felajánlott ghít. Vidd hát e forróságban felajánlásainkat az Áditjákhoz. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!”
A fahordás a meghódolás szimbóluma. A tradíció megkövetelte a leendő tanítványoktól, hogy tűzifával a kézben keressék föl a mestert, ami a szolgálatkészségnek és a praktikus segítségnyújtásnak is jele.

Kusa-fű szétterítése

Ezután a pap kusa-füvet terít szét az oltár körül. A kusa (más néven darbha) szent fűféle (Desmostachya bipinnata). A hagyomány szerint mikor Visnu vadkan formájában jelent meg megrázta testét, és szőre lehulló szálából lett a kusa-fű.

Oltalmazók meginvitálása
 
Majd a pap meginvitálja a rítust oltalmazó szenteket. E szentek tíz irányból oltalmazzák az áldozatot, s mert ők Visnu hívei, ezért a pap a megfelelő irányból mahápraszádamot ajánl nekik.
Az irányok és oltalmazók az alábbiak:
• kelet: Nárada, az istenszeretet hatalmával felkent tanító,
• délkelet: Kapila, a szánkhja filozófiájának tanítója,
• dél: Jama, a holtakat megítélő félisten, az alvilág ura,
• délnyugat: Bhísma, szüzességi fogadalomban élő harcos, az erkölcs őre,
• nyugat: Suka, a Bhágavata-purána elbeszélője,
• északnyugat: Dzsanaka, erényes király, Ráma hitvesének, Szítának atyja
• észak: Szadásiva, a világ megsemmisítésében és újraalkotásában szerepet játszó istenség,
• északkelet: Prahlád, a gonosz Hiranjakasipu király szentéletű fia,
• felfelé: Brahmá, az első lény
• lefelé: Bali, az alvilág uralkodója, Prahlád unokája.

Az áldozati kellékek megtisztítása

A következő mozzanat az eszközök megtisztítása. A pap előbb egy köteg tűzifát áldoz, majd a felajánlandó ghít tisztítja meg a megfelelő mantrákkal, és a ghísedényt a tűz felett átemelve, majd az áldozókanalat tisztítja meg, a tűz felett átemelve.

Locsolás összetett kézzel

Majd a pap vízzel locsolja körbe az oltárt, miközben Visnu jóváhagyásáért fohászkodik, az alábbi neveken szólítva őt: Ananta (végtelen), Acsjuta (múlhatatlan, csalhatatlan), Szaraszván (ízes), Aniruddha (akadálytalan, szabad, önhatalmú), végül e mantrát zengi: „Óm! Óh uram, Aniruddha! Legyen sikeres az áldozat, s az áldoztató! Te vagy az oltalmazó, aki minden létezőben (szívében) lakozol. Óh, vágyak megtisztítója, tisztítsd meg szándékainkat! Óh, szavak ura, (tedd) beszédünket kedvessé!”

Siva-fohász

Végezetül a pap Sivához, a szépszeműhöz fohászkodik: „Szívvel lélekkel leborulok a dicső Szépszemű (Siva) lábaihoz. A kivillanó fogsorú, Szépszemű Siva Bhágavata levélágyán (nyugszik). Arany palotája a föld és az ég között helyezkedik el. Körülötte a félistenek, kiknek szíve-lényege e fémedényben rejlik. Egyrészt erős vagy, sőt, te leszel az erő, s így rezzenéstelen tekintettel s megfontolva vigyázol
Valóban az vagy, akié a tizenkét fiú. Ők évről évre a káma-préna áldozattal imádnak téged, s így (beteljesülnek céljaik) megszilárdulnak az önfegyelemben. Te vagy a bráhmana a félistenek között, én pedig az emberek között. A bráhmana a bráhmanát imádja (upadhāvati), ezért tehozzád (upa) fordulok (dhāvāmi, közelítek). Ne utasítsd vissza fohászainkat! Ne utasítsd vissza áldozatunkat! Ne utasítsd vissza e szertartást! Néked hódolok, s az általad megalapozott áldozatot végzem majd el. Legyen (áldozatunk) szívesen fogadott, virágzó, és sikeres.
Kegyelj engem Szamudra, világnagy lélek! Kegyelj engem Tutha, mindentudó, Brahmá-fia! Kegyelj engem erőtadó Svátra, ősbölcs, Mitrá-Varunafi!
Néki, a szépszeműnek, a kivillanó fogsorúnak, Szamudrának, a világnagynak, Tuthának, a mindentudónak, az erőtadó ősbölcsnek, az ezerszeműnek, Brahmá fiának, a bhágavaták legkiválóbbjának ajánlom hódolatom.”

Szépszemű (virúpa-aksa): A virúpa pontosan formátlant jelent, a szöveg Siva harmadik, misztikus szemére utal, a két szemhez képest szokatlanná teszi megjelenését. A későbbi utalás azonban a pislogás nélküli kifejezést használja, s az ember két szemével egyszerre pislog (ha csak egy szemmel hunyorít, azt kacsintásnak nevezik, de Siva nem kacsingat senkire, lévén Párvatí teljesen leköti a figyelmét.
Levélágya: más értelmezés szerint nyughelye a felhők között van (a szövegben szereplő kifejezés levelet és felhőt is jelenthet), s mert Sivát szokásosan egy banjan-fa alatt, meditációs pózban ábrázolják, relevánsnak tekinthető ez az értelmezés is.
Arany palotája: Siva birodalma a Kailásza-hegy, amely a Szuméru-hegytől délre fekvő magashegy.
Szíve-lényege e fémedényben rejlik: utalás az áldozat egyik kellékére: a ceremónia megkezdésekor vízzel teli hasas, vörösrézből készült edényt helyeznek el az oltár közelében, leterítik egy kendővel, majd kókuszdiót helyeznek a szájára. Ez az edény a kozmikus mindenséget képviseli, benne a világ dolgait irányító félistenekkel.
Erős vagy: Siva az erő birtokosa – nagyerejű lévén képes a mennyei Gangesz vizét is a fején felfogni – sőt, maga válik az erővé, vaisnava értelmezés szerint a démonpusztító-oltalmazó erővé, a szeretet erejévé, amely kettős felvértezettségben nemcsak a hódoló személyt vigyázza a belső démonoktól, hanem a világ rendjére is ügyel.

A folytatásban a hóma és az udícsja mozzanatait ismertetjük.

Krsna, a transzcendens nap

apaśyaṁ gopām anipadyamānam
ā ca parā ca pathibhiś carantam |
sa sadhrīcīḥ sa viṣūcīr vasāna
ā varīvarti bhuvaneṣv antaḥ || 1.164.31. ||

Láttam a fáradhatatlan pásztort,
útjait járva jön is, megy is,
társnőjével, változatos (ruhákat) viselve.
Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében.

A Rg-véda 1.164. himnusza felettébb talányos. Legismertebb verse talán a 20. vers, mely az egyazon fán ülő két madárról szól – e metaforát az upanisadok fejtik ki bővebben. Jelen versünknek is többféle értelmezésével találkozhatunk.
Uvaṭa kommentárja szerint a vers a Napról énekel, mely fáradhatatlanul, támasz nélkül jár az égen, anélkül, hogy leesne (az anipadyamāna – fáradhatatlan jelző a ni-pat – le-esik igéből ered). Jó barát (sadhrīcīḥ, együtt járó) ő, mindent átható (viṣūcīḥ) sugaraiba öltözik, s újra meg újra visszatér, hogy beragyogja a három világot (bhuvaneṣu). Ehhez az értelmezéshez illeszkedve fordította a verset Fórizs László is: „Láttam Őt, ki soha el nem alszik, / Az utakon járt fel s alá a Pásztor, / Ruhája lett a szét- s az összetartó, / Világok közepén gördült előre.”
A gaudíja vaisnavák azonban Krsnára ismernek a versből: ő a fáradhatatlan tehénpásztorfiú, kinek útjai kifürkészhetetlenek, és társnőjével (a sa sadhrīcīḥ fordulatnak kétféle olvasata is lehetséges: a sa lehet a saḥ – ő rövid alakja, így a jelentés: „ő, a társ”, illetve -val, -vel jelentésű előtag, ekkor a jelentés: „társnővel”) színes ruhákban pompázva barangol. Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében, más olvasatban az anyagi világban (mert a bhuvana szó világot, teremtményt és embert is jelent).

PDF

ismeretlen Isten? – a Rg-véda 10.121. himnusza

Az Apostolok cselekedetei beszámol Pál athéni útjáról. Arész dombján e szavakkal kezdte az egybegyűlt athéniakhoz intézett beszédét: Látom, igen istenfélők vagytok, sok különféle szentéllyel találkoztam városotokban. Ráakadtam egy oltárra, melyet az ismeretlen istennek emeltetek – nos, én most az ő nevében szólok hozzátok.
Minden bizonnyal az Újszövetség ezen részlete ihlette az egyébként hittérítői ambíciókat is dédelgető Max Müllert, a Rg-véda első nyugati fordítóját, mikor a 10.121., Pradzsápatihoz szóló himnusznak az „ismeretlen isten” címet adta.

hiraṇyagarbhaḥ samavartatāgre bhūtasya jātaḥ patir eka āsīt |
sa dādhāra pṛthivīṁ dyām utemāṁ kasmai devāya haviṣā vidhema ||1||

Hiranjagarbha volt kezdetben, ő volt a teremtmények teremtett ura egyedül.
Ő tartotta a földet és az eget. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A Hiranyagarbha név összetett szó, eleme: hiranya – arany, garbha – embrió, magzat, méh, esetleg tojás, de jelentheti valaminek a belső részét is. A Hiranyagarbha névvel Garbhodakaśāyī Viṣṇura, Brahmāra, esetenként a finom fizikai testbe zárt lélekre utalnak. Uvaṭa (élt a 11. században) kommentárja szerint e szövegben az első testetöltött élőlényre, Brahmāra vonatkozik.

ya ātmadā baladā yasya viśva upāsate praśiṣaṁ yasya devāḥ |
yasya chāyāmṛtaṁ yasya mṛtyuḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||2||

Aki életet s erőt ad, kinek utasítását szolgálják az istenek mind, kik az övéi.
(Ő,) kinek árnyéka a halhatatlanság, s akié a halál is – mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Az ātman szó lelket, de lélegzetet is jelent, az ātma-dā (ātmant adó) szóösszetétel utalhatna akár a valakinek életet, azaz megélhetését biztosítóra is. A kommentárok szerint a híveinek üdvösséget (sāyujya) adó Istenről van szó.
„Kinek árnyéka a halhatatlanság”: Uvaṭa és Mahīdhara (16. sz.) szerint ő nyújt menedéket a halhatatlanságnak, Sāyaṇa (14. sz.) véleménye szerint néki alárendeltet, őt kísérőt jelent, miként az árnyék is mindig követi forrását.

yaḥ prāṇato nimiṣato mahitvaika idrājā jagato babhūva |
ya īśe asya dvipadaś catuṣpadaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||3||

Aki nagyságával a lélegző és hunyorgó világ egyeduralkodója lett,
aki a kétlábúakat s a négylábúakat is irányítja. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Bár a nimiṣa inkább pillanatnyi szemlehunyást, pislogást jelent, felmerülhet a hosszabb ideig tartó szemlehunyás, a szendergés értelmezés is: „a lélegző és szendergő világ ura lett”.

yasyeme himavanto mahitvā yasya samudraṁ rasayā sahāhuḥ |
yasyemāḥ pradiśo yasya bāhū kasmai devāya haviṣā vidhema ||4||

Akié e havasok, s akié óceán is a Raszá folyóval együtt, oly nagy ő – így mondják –,
kinek két karja az égtájak. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

„Akié e havasok – nagysággal”: Max Müller értelmezésében: „kinek az ereje révén e havasok léteznek”.
A rasā szó további jelentéseiben lehet föld, vagy talaj is, így a második páda jelentése: „akié az óceán a Földdel együtt” – a kommentárok azonban a Rg-védában (Rg. 10.108.) említett Rasā folyóra gondolnak.

yena dyaur ugrā pṛthivī ca dṛḍhā yena sva stabhitaṁ yena nākaḥ |
yo antarikṣe rajaso vimānaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||5||

Ki által hatalmas az ég, s szilárd a föld, ki által támaszra lelt a Nap s a mennybolt,
s aki a levegőégben a pára alkotója. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Uvaṭa szerint az ugrā magasba emeltet jelent: a Teremtés Ura felemelte az eget, így az esőt ad, a föld szilárd, ezért ő fogadja az esőt, és élelmet ad.

yaṁ krandasī avasā tastabhāne abhy aikṣetām manasā rejamāne |
yatrādhi sūra udito vibhāti kasmai devāya haviṣā vidhema ||6||

Akit a két felsorakozott sereg segítséget remélve reszkető szívvel figyel,
ahol felkelő nap ragyog. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A krandas csatazajt, harci kiáltást jelent, a versben a szó kettesszámú alakja (krandasī) szerepel. A hagyományos kommentátorok a szembenálló eget és a földet említik – így a csatazaj nyilván az eső előtt dörgő égre vonatkozik. Mások a félistenek és démonok szembenálló seregeire való utalásnak tartják e kifejezést. „Ahol a felkelő nap ragyog”: támogatást remélve reá tekintenek a seregek, miközben a felkelő nap ragyog rájuk.

āpo ha yad bṛhatīr viśvam āyan garbhaṁ dadhānā janayantīr agnim |
tato devānāṁ sam avartatāsur ekaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||7||

Amikor a a mindenség-magzatot, a tüzet tartó vizek hatalmassá váltak,
akkor született az istenek közül az egy lélegző. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

A hatalmassá váló víz az előző világkorszak végén a mindenséget elborító vízre vonatkozik, a tűz Hiranjagarbhára utal. A harmadik pádában „az istenek közül az egy élő” más olvasatban: „az istenek egy lélegzete”. A versmérték e helyen éppen két szótaggal hosszabb, ezért Hermann Günter Grassmann felveti annak lehetőségét, az egy (ekaḥ) szócska utólagos betoldás lehet – bár a következő versben is szerepel az egy szó, ott a versmértékhez illeszkedve.

yaścid āpo mahinā paryapaśyad dakṣaṁ dadhānā janayantīr yajñam |
yo deveṣv adhi deva eka āsīt kasmai devāya haviṣā vidhema ||8||

Nagysága révén széttekintett a Daksát tartó, áldozatot teremtő vizeken,
ki az egy volt, a legfőbb isten az istenek között. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

Uvaṭa szerint a yaścit (valaki) a belső vezérlőre (antaryāmī) utal, az áldozat pedig a a teremtés áldozatára.

mā no hiṁsīj janitā yaḥ pṛthivyā yo vā divaṁ satyadharmā jajāna |
yaś cāpaś candrā bṛhatīr jajāna kasmai devāya haviṣā vidhema ||9||

Ne bánts minket, hiszen te vagy a föld-teremtője, igazat fenntartó, eget-teremtő,
ki megalkotta a csillogó, hatalmas vizeket! Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?

prajāpate na tvad etāny anyo viśvā jātāni pari tā babhūva |
yatkāmās te juhumas tan no astu vayaṁ syāma patayo rayīṇām ||10||

Teremtés ura! Te lettél az, senki más teremtmény!
Vágyad szerint áldozunk, legyen hát az a miénk! Hadd birtokoljuk a kincseket!

Max Müller felveti annak lehetőségét, hogy ez a vers utólagos kiegészítés. Az előző versek visszatérő refrénje valóban nem jelenik meg e versben, hiszen a kérdést megválaszolja, a gondolatot lezárja. Egyes szófordulatok (például yat-kāmāḥ) valóban nem találhatók máshol a Rg-védában, ám más védai gyűjteményekben igen. A himnusz verseit is megtaláljuk máshol, az Atharva-védában (4.2.) vagy a Sukla-jadzsur-védában. A Sukla-jadzsur-véda 23. fohászának első és utolsó verse a jelen himnusz első és utolsó verse… ez is a versek szerves összetartozását mutatja.

A dévák emberfölötti hatalommal bíró, finom fizikai testben (liṅgaśarīra) élő lények, ám a teremtés után születtek. A dévák ura (a legfőbb déva a dévák között, 8. vers) maga is teremtett lény, bár ő az első teremtmény (lásd 1. vers). Őt, a Teremtés Urát, Brahmát magasztalja a fohász, ám a kommentárok újra és újra tovább tekintenek: a Teremtés Urának imádatával az első teremtmény forrását, az üdvösséget adó (2. vers) Felsőlelket (antaryāmī, 8. vers) imádják.

Weöres Sándor így verselte meg e himnuszt:

A Teremtés Urához

Őskezdetben mint aranycsíra kelt ki,
majd lett a világ egyetlen urává,
helyére tette a földet s a mennyet:
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Lélegzet s erő adományozója,
parancsait az istenek fogadják,
árnya öröklét, övé a halálunk;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mind e világnak egyetlen királya,
ha lélegzik, ha szemeit lehunyja,
kétlábúak, négylábúak vezére;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Övé hófödte hegyek sokasága,
övé az óceán, mindenki mondja,
karjai égtájak, akárki tudja;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A magas mennyet s tartóját, a földet,
aki a fényt s égboltot elhelyezte,
a levegőben a teret kimérte;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A segítségre váró csatarendek
szorongó szívvel tekintenek őrá,
kitől a felkelő nap fénye árad;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mikor a nagy hullámok útrakeltek,
minden csírát hordva, tüzet vajúdva,
akkor fakadt ő, az isteni lélek;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ki végiglát az áldozat szülőjén,
az ajándékot osztó óceánon,
az istenek fölött egyetlen Isten;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ne tegyen kárt bennünk a föld-teremtő,
az ég-szülő, az igaz törvénytartó,
a tündöklő nagy víz létrehozója;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Teremtés Ura, senki más, csakis Te,
nem uralkodhat más a sokaságon.
Amire vágyón áldozunk tenéked,
az legyen a miénk, mindannyi jószág.

PDF

szemek

sahasraśīrṣā puruṣaḥ sahasrākṣaḥ sahasrapāt |
sa bhūmiṁ viśvato vṛtvāty atiṣṭhad daśāṅgulam ||

sahasra-śīrṣā – ezer fej; puruṣaḥ – Purusa, istenszemély; sahasra-akṣaḥ – ezer szem; sahasra-pād – ezer láb; saḥ – ő; bhūmim – földet; viśvataḥ – mindenfelé, köröskörül; vṛtvā – élvén; ati – nagyon, távol; atiṣṭhat – volt; daśa-aṅgulam – tíz ujjat

Ezerfejű a Purusa, ezerszemű, ezerlábú.
Mindenfelé áthatja a földet, s tíz ujjnyival nagyobb (is annál).

Olvashatjuk a Rg-véda 10.90. 1. versében, s hasonlóan szól a Bhagavad-gítában Krsna is:

sarvataḥ pāṇi-pādaṁ tat sarvato’kṣi-śiro-mukham |
sarvataḥ śrutimal loke sarvam āvṛtya tiṣṭhati ||

sarvataḥ – mindenhol; pāṇi-pādam – kéz és láb; tat – az; sarvataḥ – mindenhol; akṣi-śiraḥ-mukham – szem, fej, arc; sarvataḥ – mindenhol; śrutimat – „hallással bíró”; loke – a világban; sarvam – mindent; āvṛtya – befedve, áthatva; tiṣṭhati – létezik

Az mindenütt kéz és láb, mindenütt szem, fej és arc,
mindenütt fül. A világban mindent áthatva (/befedve) létezik (a Felsőlélek)

(Bg. 13.14.)

Vajon szó szerint kell értelmezzük a verset, s így Purusát egy pontosan ezer lábon járó, ezer fejű alakként kell lássuk, minden fején egy-egy szemmel? Természetesen nem erről van szó. A versekben az ezer nem konkrét számosságot jelent, hanem a valamiből nagyon sok értelemben áll, számtalanságot, végtelenséget jelöl. A fej a gondolkodáshoz kapcsolódik … ezer fejű tehát azt jelenti, hogy a Purusa mindenhol gondolkodik, ő minden tudatos irányítója. Ezer szemű, azaz mindent lát, mindent és mindenhol érzékel – így ő a tanúja mindennek. Ezer lábú, azaz eljut mindenhova, mindenhol jelen van… s kinek lábához mindenhol odahajthatjuk fejünket.

Dzsagannáth ábrázolásában azonban a hatalmas, tágra nyílt szemek csak első közelítésben jelzik, hogy Isten mindent lát. Az ő szemét az elragadtatás nyitja ilyen nagyra.

PDF

a véda tanítása és a vaisnava édes szavai

oṁ śṛṇvantu viśve amṛtasya putrā ā ye dhāmāni divyāni tasthuḥ

Óm! Halljátok szerte az univerzumban, óh, halhatatlanság fiai, kik már az isteni hajlékban vagytok!

(Ṛg 10.13.1)

A Rg-véda szikár szavai Srídhar Mahárádzs tolmácsolásában így hangzanak:

A kinyilatkoztatott írások eme tanácsa mindnyájunkhoz szól: Nektár gyermekei, figyeljetek reám! Az ambróziából születtetek, s létetek egyedüli célja e nektár megízlelése. Ne érjétek be semmi mással, mint
a nektárral. Keljetek, ébredjetek, kutassátok az amrtát, a nektárt, az elégedettséget. Óm – igen, igen! Amit kerestek, az létezik! Ne csüggedjetek! A kinyilatkoztatott írások megmondják: létezik az élet végső célja. Szomjatok csillapul majd, ez természetes jussotok, megérdemlitek. Ne féljetek, ne csüggedjetek! Létetekből fakadóan örök jussotok a boldogság. Másutt úgysem lelitek a beteljesedést. Készüljetek hát, hogy végre elnyerhessétek a hosszas kutatás gyümölcsét, a régóta nélkülözött színtiszta nektárt! Ne törődjetek semmi mással, ne foglalkozzatok semmi mással, csak keressétek, kutassátok Krsnát! (Kövesd az angyalokat)

legyetek figyelmesek!

uttiṣṭhata jāgrata
prāpya varānnibodhata |
kṣurasya dhārā niśitā duratyayā
durgaṁ pathastatkavayo vadanti ||

uttiṣṭhata – emelkedjetek fel!; jāgrata – ébredjetek fel, legyetek figyelmesek, virrasszatok!; prāpya – elérve, megtalálva; varān – legjobbakat, legkiválóbbakat (ugyanakkor a varaḥ szó kegyet is jelent); nibodhata – értsétek meg, hallgassátok meg!; kṣurasya dhārā – a borotva éle; niśitā – éles; duratyayā – nehezen elérhető, nehezen legyőzhető; durgam – szűk ösvény (nehezen járható); pathaḥ – út, ösvény; tat – azt; kavayaḥ – bölcsek; vadanti – mondják

Álljatok fel! Legyetek figyelmesek! A legkiválóbbakat felkutatva, őket hallgassátok!
A bölcsek szerint a (bejárandó) út nehezen járható, szűk ösvény, akár a borotva éle. (Katha up. 1.3.14.)

A védák kijelölik a célt: Visnu legfőbb hajlékát (tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ, Rg. 1.22.20.), ahol a nektár forrása fakad (viṣṇoḥ pade parame madhva utsaḥ, Rg. 1.154.5.), ahol a pompás tehenek kószálnak, s ami a félistenek számára is a legfőbb imádandó – Gólóka Vrndávant. Az upanisadok tanításai továbbmennek: feltárják e cél elérésének módjait. A bölcs, aki fegyelmezi elméjét – mondja a Kaṭha-upaniṣad – végül eléri útja végét, Visnu legfőbb hajlékát (so’dhvanaḥ pāramāpnoti tadviṣṇoḥ paramaṁ padam, Kaṭha-upaniṣad 1.3.9.).
Miképpen? prāpya varān nibodhata: elérve a legkiválóbbakat (őket) hallgassátok! – hangzik a jótanács. Fegyelmezéssel, az elme és az érzékek „megfékezésével” akár Brahmanig is eljuthat az ember– a védák által kitűzött magasztos célhoz azonban csak a legkiválóbbakat hallgatva, velük társulva, őket szolgálva kerülhet közelebb. A varah szó másik jelentése: áldás, kegy, s ez rámutat e legkiválóbbak legfontosabb tulajdonságára: ők az isteni könyörület letéteményesei.
Az ösvény szűk: hiányzik a megfelelő képesség az út bejárására. A szeretetteljes kapcsolatok: talán ezek jelenthetik a megtartó erőt e nehéz úton. Nehezen járható az út: hiszen e szeretet nem anyagi természetű: nem a hasonlóan gondolkozók közötti kedvező viszony, vagy valamiféle érdekszövetségbe tartozók kapcsolatának velejárója, hanem a lélek legmélyéről fakadó feltétel nélküli istenszeretet kiáradása.

PDF

a Rg-véda Visnut magasztaló 1.154. himnusza

viṣṇor nu kaṁ vīryāṇi pra vocaṁ yaḥ pārthivāni vimame rajāṁsi |
yo askabhāyad uttaraṁ sadhasthaṁ vicakramāṇas tredhorugāyaḥ ||1||

viṣṇoḥ – Visnué; nu – most; kam – !; vīryāṇi – hőstetteit, erényeit, hatalmát; pra vocam – mondom, hirdetem; yaḥ – aki; pārthivāni – evilágiakat; vi-mame – felmérte; rajāṁsi – egeket, (homályokat, szenvedélyeket, porszemcséket); yaḥ – aki; askabhāyat – teremtette, csinálta, feldúcolta; uttaram – felsőt, felsőbbet; sadha-stham – találkozás helyét, a helyszínt; vicakramāṇaḥ – a lépő; tredhā – három részletben; urugāyaḥ – a nagyok által magasztalt

Visnu dicső tetteit hirdetem, ki felmérte a föld s az ég régióit.
Bizony ő alkotta meg a felsőbb világot is, a Hármatlépő, kit a legkiválóbbak is magasztalnak.

Az urugāya szó kétféleképpen is értelmezhető. Az uru jelentése nagy, gāya pedig megénekeltet, dicséretre méltót, vagy járót, menőt jelent. Így egyszerre jelenti a nagyok által magasztaltat, s a nagyot lépő Visnut, aki nagy teret ad lépteivel. A szó a himnusz 3. és 7. versében is előfordul.
„A föld s az ég régióit” szó szerint a „evilági egeket” (pārthivāni rajāṁsi), azaz a Föld fölötti világokat.
E verset idézi a Bhágavata-purána 2.7.40. verse:
viṣṇor nu vīrya-gaṇanāṁ katamo 'rhatīha yaḥ pārthivāny-api kavir vimame rajāṁsi |
caskambha yaḥ sva-rahasāskhalatā tri-pṛṣṭhaṁ yasmāt tri-sāmya-sadanād-uru-kampayānam ||
Ki volna méltó Visnu hőstetteinek számbavételére e világban? (Ő az), aki felmérte a föld s az ég régióit, aki a három minőség egyensúlyának állapotától megingás nélkül egymaga megalkotta (feldúcolta) a harmadik szintet (a mennyei szférát, Szatjalókát) megremegtetve (a mindenséget).

pra tad viṣṇu stavate vīryeṇa mṛgo na bhīmaḥ kucaro giriṣṭhāḥ |
yasyoruṣu triṣu vikramaṇeṣv-adhikṣiyanti bhuvanāni viśvā ||2||

pra tad – ő (az előbb említett); viṣṇum – Visnut; stavate – magasztalom; vīryeṇa – hőstette miatt; mṛgaḥ – vadállat; na – mint; bhīmaḥ – félelmetes; ku-caraḥ – lassan menő, barangoló; giriṣṭhāḥ – hegylakó; yasya – akinek; uruṣu – térségekben, távolságokban; triṣu – háromban; vikramaṇeṣu – (nagy) lépéseiben; adhikṣiyanti – elmúlnak, elenyésznek; bhuvanāni – világok, élőlények; viśvā – egészek

Visnut magasztalom dicső tetteiért, ki félelmetes oroszlán képében járja a hegyeket,
s kinek három lépésében minden lény (megszületik és) elenyészik.

A mṛgaḥ szó egyaránt jelenthet vadállatot, őzet, de keresést, kutatást vagy tudakozódást is, a versben azonban a félelmetes (bhīmaḥ) jelző miatt egyértelműen oroszlánra utal.
Az utolsó negyedvers fordítható így is: a világok elenyésznek.

pra viṣṇave śūṣam etu manma girikṣita urugāyāya vṛṣṇe |
ya idaṁ dīrgham prayataṁ sadhastham eko vimame tribhir it padebhiḥ ||3||

pra viṣṇave – Visnunak; śūṣam – hangos, fennkölt, bátor; etu – menjen; manma – fohász; giri-kṣite – hegyet uralónak, hegyen élőnek; urugāyāya – Urugájának, a nagyok által magasztaltnak; vṛṣṇe – teremtőnek, adományozónak, nemzőnek; yaḥ – aki; idaṁ – itt, most; dīrgham – hosszút, tartóst, kiterjedtet; prayataṁ – törekvőt, szentet; sadhastham – találkozás helyét, a helyszínt; ekaḥ – egyedül; vimame – felmérte; tribhiḥ-it – három menővel; padebhiḥ – lépéssel

Visnuhoz szálljon e hangos fohász, a hegyet uralóhoz (vagy: a szó urához), a (kegyet) záporozóhoz,
kit a legkiválóbbak is magasztalnak, s aki három lépésével egymaga jelölte ki a széles világot.

A vṛṣan szó értelmezésében is megoszlanak a vélemények. Az an képzővel a cselekvőre utalunk, a vṛṣ igei gyök jelentései pedig: esik, záporozik; kibugyan, ömlik, önt; ad, adományoz; teremt, létrehoz, nemz. Vṛṣan így egyaránt jelenthet nemzőt (hímet, bikát, mént), teremtőt és adományozót is. Néhány fordításban bikaként szerepel (pl. Ralph T.H. Griffith, AD 1889), míg mások (kegyet) záporozóként értelmezik (Sāyaṇa, AD 1370).
A giri-kṣite összetétel egy másik lehetséges fordítása: a szóban (giri) lakozó, azt uraló, hasonlóképpen az az előző versben giristhāḥ szó is értelmezhető így.
Dīrgham prayatam sadhastham: Prayatam jelentése szent, önfegyelmezett, elszánt, a szó a yat – próbálkozik, törekszik, illetve vágyódik epekedik szógyökből származik. Így fordítható „messzire törekvő hely”-ként, de esetleg felmerülhet a „végtelenül szent világ” értelmezés is, utalva az első versben említett „felsőbb világra” (uttaram sadhastham), Szatjalókára.

yasya trī pūrṇā madhunā padāny akṣīyamāṇā svadhayā madanti |
ya u tridhātu pṛthivīm uta dyām eko dādhāra bhuvanāni viśvā ||4||

yasya – akié; trī – három; pūrṇā – teliek; madhunā – mézekkel; padāni – lábnyomai; a-kṣīyamāṇā – múlhatatlanok; svadhayā –áldozati étellel; madanti – boldogítanak, felvidítanak; yaḥ – aki; u – másfelől; tri-dhātu – három alkotórész; pṛthivīm – földet; uta – másrészt; dyām – mennyboltot; ekaḥ – egyedül; dādhāra – tartó; bhuvanāni – élőlények; viśvā – egészek

Akié a három nektárral teli múlhatatlan lábnyom, (melyek) az áldozati étellel örvendeztetnek meg (mindenkit).
Egyedül csak Ő tartja fenn e háromrétű anyagvilágot s a mennyet minden élőlénnyel egyetemben.

A padam szó egyaránt jelenthet lábat, lábnyomot és hajlékot is, a madhu a szótárak szerint lehet melléknév (édes, kellemes, vonzó) és főnév is (nektár; szóma-nedv; méz). A hívőt gyakran a mézet kortyoló méhhez hasonlítják, mint a következő versekben is: „Góvinda lótuszlábának nektári italát itatod (vélünk)” – āpāyayati govinda-pāda-padmāsavaṁ madhu (Bhág. 1.18.12, az āsavaḥ szó pontos jelentése lepárolt ital), vagy: „helyesen szóltál, a legkiválóbb versekkel dicsért Bhagaván lótuszlábainak mézében (makaranda) elmerült hattyútiszta szenteknek örömet okoz az Úr dicsőítése ...” – bāḍham uktaṁ bhagavata uttamaślokasya śrīmac-caraṇāravinda-makaranda-rasa āveśita-cetaso bhāgavata-paramahaṁsa-dayita-kathāṁ (Bhág 5.1.5)
A három alkotórész a kommentárok szerint jelenthet három alapelemet (dhātu), az idő három fázisát, vagy a három gunát.

tad asya priyam abhi pātho aśyāṁ naro yatra devayavo madanti |
urukramasya sa hi bandhur itthā viṣṇoḥ pade parame madhva utsaḥ ||5||

tat – azt; asya – övé; priyam – kedvest; abhi – felé, irányába, rajta; pāthaḥ – helyet, helyszínt; aśyām – elérném (elérendőt); naraḥ – az emberé; yatra – ahol; devayavaḥ – jámborok, szentek, dicsők; madanti – örvendeznek, megittasulnak; urukramasya – Urukramáé; saḥ hi – bizony az; bandhuḥ – kapcsolat (barát, társ); itthā viṣṇoḥ – valóban Visnué; pade – hajlékán; parame – legfelsőbb; madhvaḥ – édes; utsaḥ – forrás

Hadd érjem el kedves lakhelyét, hol a jámborok örvendeznek.
Bizony, ott kerül az ember kapcsolatba Urukramával. Valóban Visnu legfőbb hajlékán fakad a mézédes forrás.

Csaitanja így magyarázza az Urukrama szó jelentését (Cscs. 2.24.19-23):
„Az Urukrama szó arra utal, akinek lépése nagy. A krama szó jelentése: a láb előrevetése, azaz lépés. A krama szó jelenthet erőt, remegést, szisztematikus módszert, érvelést és előrelépéssel történő erőszakos támadást. Így remegtette meg Vámana a három világot. ...
(Az Úr) mindent átható arculatán keresztül terjesztette ki az egész teremtést, melyet fenntart és táplál. Szerelmi energiájával (mádhurja-sakti) Gólókát, fenségével (aisvarja) a lelki világot, illúziókeltő energiájával (májá-sakti) pedig az anyagi világokat teremti meg, ez a jelentése az Urukrama szónak.”

tā vāṁ vāstūny uśmasi gamadhyai yatra gāvo bhūriśṛṅgā ayāsaḥ |
atrāha tad urugāyasya vṛṣṇaḥ paramam padam ava bhāti bhūri ||6||

tā – azokba; vāṁ – kettőtöké; vāstūni – házakba; uśmasi – vágyunk; gamadhyai – elmenni; yatra – ahol; gāvaḥ – tehenek; bhūri-śṛṅgā – pompás (nagy, terjedelmes) szarvak; ayāsaḥ – mozgékonyak; atra-aha – akkor; tad urugāyasya – Urugájáé; vṛṣṇaḥ – Vrsáé; paramam – legfelsőbb; padam – hajlék; avabhāti – (alá-)feltárulkozik, leragyog; bhūri – nagyon, vagy a Földön

Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak.
Akkor ragyog (tárul) fel e Földön a végnélkül magasztalt (urugāya) kegyet záporozó (vṛṣan) legfelsőbb lakhelye.

A bhūri szó többértelmű, jelölheti a legfelső hajlék ragyogásának intenzitását, vagy jelentheti azt, hogy evilágban nyilvánul meg, ragyog e hajlék. Ez utóbbi értelmezést erősíti meg az ava (le, alá) igekötő.
A go (tehén) szó egyebek mellett (Föld, érzék) csillagot is jelent, így egyes kommentátorok Visnut napként, a teheneket soha ki nem hunyó [ayās] csillagokként értelmezik.
A vām névmás jelenthet birtokos- (kettőtöké) és részesesetet (kettőtöknek) is, így a szöveg más értelmezésében az áldozatot végző papok arra vágynak, hogy az áldozatot megrendelő és felesége jussanak el Visnu hajlékára. De a „kettőtök házaiba” értelmezésében is megoszlik a fordítók véleménye. Felmerül, hogy a kettesszám Visnu mellett Indrára vonatkozik, ezt erősíti, hogy a gyűjtemény következő himnusza Visnut és Indrát együtt magasztalja. A gaudíja vaisnava hagyomány azonban a pompás szarvú tehenek lakta helyet Gólókaként, Rádhá és Krsna otthonaként, a mádhurja-rasza kútfőjeként látja (lásd az 5. versben, hol a mézédes forrás fakad), az evilágban felragyogó isteni lakhelyet pedig Gókulaként azonosítja.

PDF