Rámánanda-szamvád – Krsna természete

parama īśvara kṛṣṇa svayaṁ bhagavān |
sarva-avatārī, sarva-kāraṇa-pradhāna ||134||
ananta vaikuṇṭha, āra ananta avatāra |
ananta brahmāṇḍa ihāṅ, sabāra ādhāra ||135||
sac-cid-ānanda-tanu, vrajendra-nandana |
sarvaiśvarya-sarvaśakti-sarva-rasa-pūrṇa ||136||

(134) (Rámánanda Ráj folytatta:) A Legfőbb Isten, Krsna, maga az Isteni Személy,
minden isteni megjelenés (avatár) és minden ok alapja.
(135). Számtalan Vaikuntha-világ, számtalan avatár,
és számtalan univerzum van a mindenségben, s ő mindnek támasza.
(136) Ő Vradzsa vezérének fia, testét az öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Minden fenséggel, az összes isteni erővel, és a lelki ízek egészével teljes.

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ |
anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam ||137||

(137) Krsna a Legfőbb Isten. Formáját öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Kezdet nélküli ő, ám maga a kezdet, Góvinda, minden ok végső oka.

(Brahma-szanhitá 5.1.)

Krsna a Legfőbb Isten (paramaḥ īśvaraḥ). Ez a kijelentés nem úgy értendő, hogy sok – különböző – Isten közül ő volna a leghatalmasabb. A Csaitanja-csaritámrta egy másik verse így beszél erről:

eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa |
eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||

Isten egy. Hívei meditációja szerint
ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg. (Cscs. 2.9.155.)

Az egy, ám sokféle alakban megnyilvánuló Isten alakjai közt a legfőbb Krsna, a Brahma-szanhitá megállapítása szerint.

vṛndāvane aprākṛta navīna madana |
kāma-gāyatrī kāma-bīje yāṅra upāsana ||138||

(138) Vrndávanban ő az anyagi vonásoktól teljesen mentes szerelemisten.
A káma-gájatrí mantra magjával, a káma-bídzsával (klím) imádják őt.

A Csaitanja-csaritámrta egy másik részlete a a káma-gájatrí mantra huszonnégy és fél szótagját a Krsna testének holdjaiként írja le:
„(125) A káma-gájatrí mantra magát Krsnát formázza,
a huszonnégy és fél szótagjával.
E szótagok a Krsnában felkelő holdak,
melyek vágyakozással töltik el a három világot .
(126) Drága barátom, Krsna arca a bráhmanák urának (a Holdnak) királya,
ki Krsna testének trónusán ülve irányítja birodalmát,
a holdak világát.
(127) Két orcáját, melyek csillogása elhomályosítja a drágakövek ragyogását,
két teliholdként látom.
Homlokán félhold, s rajta a szantálpötty
egy újabb telihold.
(128) Ujjainak körmei is teliholdak tündöklése. A fuvolán táncolnak ők,
s daluk a fuvola muzsikája.
Lábujjain a körmök is megannyi telihold. A földön táncolnak ők,
daluk a bokacsengettyűk zenéje.
(129) Cápaalakú fülönfüggői a szemek játékára illegetik magukat,
ahogy a játékos Holdkirály táncoltatja őket.
Szemöldökei az íj, szemei a nyílvessző; az íj húrját két fülére illeszti,
s átüti a célt, a lányok szívét.
(130) A nagy hold, Krsna arca így táncolva kiárad, s megnyitja a holdak piacát,
ahol szétosztja mind saját nektárját.
Egyeseket édes mosolyának nektárjával, másokat ajkainak ambróziájával,
de az egész világot elégedetté teszi.”
(Cscs. 2.21.125-130.)

puruṣa, yoṣit, kibā sthāvara-jaṅgama |
sarva-cittākarṣaka, sākṣāt manmatha-madana ||139||

(139) Férfi, nő, mozgó és mozdulatlan lények –
mindenkinek szívét és gondolatait ő vonzza, ki még a szerelemistent is mámorossá teszi.

tāsām āvirabhūc chauriḥ smayamāna-mukhāmbujaḥ |
pītāmbara-dharaḥ sragvī sākṣān manmatha-manmathaḥ ||140||

(140) Megjelent köztük Sauri, lótusz-orcáján mosollyal,
sárga ruháját viselve, virágfüzéresen, Ő maga, kibe a Szerelem szerelmes!

(Bhág. 10.32.2.)

nānā-bhaktera rasāmṛta nānā-vidha haya |
sei saba rasāmṛtera viṣaya āśraya ||141||

(141) Sokféle bhakta, s megannyi nektári hangulat,
ezek mind a nektári hangulatok alapja (āśraya) és célja (viṣaya).

Az āśraya szó jelentése: kiindulópont alap, menedék, fenntartó. A szó gyöke az ā-śri – valakihez fordul. A hangulatok szempontjából a kiindulópont az élőlény. A viṣaya jelentése cél, objektum – az istenszeretet hangulatai Istenre irányulnak, így a cél Isten.

akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||142||

(142) Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogásának ölelésébe zárja Tárakát és Pálit,
Sjámát és Lalitát is ő hódítja meg.
Dicsőség az Úrnak, Rádhá kedvesének!

A vers kettős értelmű, más olvasatban:

Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok végtelen sorát,
az éjsötétben szerelmeskedők megértő jóbarátja.
Győzedelmeskedik a Hold, a Rádhá-naksatrában tündöklő!

(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.1.)

Lelki hangulatok egészének megtestesítője: A vers Krsnát magasztalja. Az első megállapítás, hogy mindenféle lelki hangulat teljességét élik meg Krsnával azok, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek ővele. A Bhágavata-purána például így számol be a pillanatról, amikor Krsna és Balarám Mathurában beléptek Kansza birkózóversenyének küzdőterére:

mallānām aśanir nṛṇāṁ nara-varaḥ strīṇāṁ smaro mūrtimān
gopānāṁ sva-jano 'satāṁ kṣiti-bhujāṁ śāstā sva-pitroḥ śiśuḥ |
mṛtyur bhoja-pater virāḍ aviduṣāṁ tattvaṁ paraṁ yogināṁ
vṛṣṇīnāṁ para-devateti vidito raṅgaṁ gataḥ sāgrajaḥ ||

A birkózók számára a mennykő, a férfiaknak a legkiválóbb férfiú, a hölgyeknek a testetöltött szerelemisten,
a pásztoroknak a családtagjuk, a gonosz királyoknak a büntetés, szüleinek a kisfiuk,
Kanszának, a bhódzsák királyának maga a halál, a tudatlanoknak az univerzális forma (más olvasatban: a tudatlanoknak közönséges ember), a jógíknak az Abszolút Igazság,
a vrsniknek az imádott istenség – így látták őt, mikor testvére oldalán belépett az arénába. (Bhág. 10.43.17.)

A vers a tízféle érzelmet illusztrálja, mellyel az aréna közönsége Krsnát látja. Srídhar Szvámí kommentárjában az alábbi verset idézi, mely felsorolja ezen érzelmeket: raudro'dbhutaś ca śṛṅgāro hāsyaṁ vīro dayā tathā | bhayānakaś ca bībhatsaḥ śāntaḥ sa-prema-bhaktikaḥ – „Harag, csodálkozás, szerelem, humor, hősiesség, sajnálat, félelem, irtózat, békesség, és a szerető imádat.” Ellenfelei, a birkózók haraggal tekintettek rá, a férfiközönség csodálta, míg a nőkben szerelem gyúlt iránta. Tehénpásztor barátai csak mosolyogtak, jól ismerték Krsnát, bíztak erejében. A gonosz királyok becstelenségük fenyegető büntetését látták benne, harcra készen megragadták hát fegyvereiket. Nanda, és az idősebb pásztorok a kisgyermeket látták, akit most veszély fenyeget, s ez szánakozással töltötte el őket. Kansza rettegett, hiszen sorban veszítette el legyőzhetetlennek hitt szolgáit. A tudatlanok ajakbiggyesztve nézegették: mit keresnek itt ezek a gyenge kis gyerekek?, míg a jógík az Abszolút Igazságot szemlélve a legfőbb békességet érték el, a Vrsni dinasztia tagjai pedig szerető odaadással imádták őt.

Visszakanyarodva Rúpa gószvámí versére: a rákövetkező három pádában említett gópík a kapcsolat erősségének sorrendjében említtetnek. Dicsőség az Úrnak: a strófa utolsó sora egészen pontosan állítást fogalmaz meg… szó szerinti fordításban: „győzedelmeskedik (jayati) az Úr (vidhuḥ).” A vidhu szót a vidhū – leráz, elpusztít igéből (mint a problémák, bajok elpusztítója), vagy a vidhā – elrendez, ad (mint a bőkezűen ajándékozó, illetve a bűnök és erényes tettek jutalmának kiosztója) igei gyökből eredeztethető. A vidhu így Isten megjelölése – ám a vidhu szóval jelölik a Holdat is. A Hold eloszlatja az éj sötétjét, vagy a nappali forróság okozta nehézségeket, és boldogsággal, gyönyörrel áld meg mindenkit. E versben a Hold említése Krsna-csandrára tett finom utalás: ő Isten, kinek legfontosabb tulajdonsága nem hatalma, teremtő, fenntartó vagy megsemmisítő-újraalkotó funkciója – mindezek csupán mellékes jellemzők –, hanem szépsége és nyájassága, ezért szimbóluma nem a Nap, hanem a nektár forrása, a Hold.

Kövessük tovább a vers kétféle olvasatának értelmezési lehetőségeit! Kiáradó ragyogása ölelésébe zárja Tárakát és Pálit: A második pádában a ruci tündöklést, de vágyat, kedvességet, szerelmet is jelent, míg jelzője, a prasṛmara kiáradó, vagy cseppenő, folyó. Így a páda olvasható ekképpen is: „lágy kedvessége lenyűgözi Tárakát és Pálit”. A vidhu szó Holdként való értelmezésével, s mert a tārakā szó csillagot, a pāli pedig valaminek a sorát jelenti, még egy olvasat tárul elénk, a tārakā-pāliḥ szóösszetételt birtokos szerkezetként kibontva: „kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok sorát”.

Sjámát és Lalitát is ő hódítja meg: A kalita jelentése legyőz, kisajátít, birtokba vesz, ám megértett jelentésben is használatos. A sötét jelentésű śyāmā az éjszakára utal, a lalita jelentése pedig enyelgő, játszó, szerelmeskedő. A vidhu szót Holdként értelmezve a harmadik páda a teliholdra utal, az éjjel szerelmeskedők megértő barátjára.

Rádhá kedvese: a Holddal kapcsolatos értelmezést tovább szőve: Rádhá a 27 holdház egyikének a neve (más néven Visákháként is ismeretes ez a holdház – nakṣatra). Tavasszal (májusban), a vaisákha (Madhuszúdana) hó teliholdjakor van a Hold ebben a házban, így a tavaszi teliholdhoz kapcsolódik a Rádhá-naksatra.

A pontosság kedvéért emlékezzünk meg arról, hogy bár Krsnadász Kavirádzs gószvámí Rámánanda Ráj gondolatának alátámasztására idézi e verset, valójában Rúpa gószvámí azt Csaitanja és Rámánanda találkozása után írta – mint ahogy más verseket is találunk a beszélgetésben, melyeket Csaitanja-követő vaisnavák írtak, így a beszélgetés során nem hangozhattak el - ám jól illenek annak gondolatmenetébe.

śṛṅgāra-rasarāja-maya-mūrti-dhara |
ataeva ātma-paryanta-sarva-citta-hara ||143||

(143) Ő szerelem, az érzelmek királyának megtestesítője,
ezért elragad minden szívet, még saját magáét is.

viśveṣām anurañjanena janayann ānandam indīvara-
śreṇī-śyāmala-komalair upanayann aṅgair anaṅgotsavam |
svacchandaṁ vraja-sundarībhir abhitaḥ praty-aṅgam āliṅgitaḥ
śṛṅgāraḥ sakhi mūrtimān iva madhau mugdho hariḥ krīḍati ||144||

(144) Mindenkit megörvendeztető, gyönyört záporozó kék lótuszok
sokaságának tűnő sötét, lágy karjaival elhozza a szerelem ünnepét.
Vradzsa szépségei kedve szerint ölelik tagjait –
nézd, barátnőm, akár a testet öltött Szerelemisten, úgy játszik e tavaszon a vonzó Hari!

(Dzsajadév: Gíta-góvinda 1.11.)

Hari jelzője, a mugdha talányos szó. A muh – megzavarodik, eszméletét veszti igei gyökből képzett befejezett melléknévi igenév. Jelent zavarodottat, bódultat, de ifjúi egyszerűségében, ártatlan szépségében vonzót is. A vers első és utolsó szavai így ellentétben állnak egymással: a mindenkit, az egész mindenséget megörvendeztető Isten az egyik oldalon, a lányok ölelésében ártatlan szépségében, zavartan forgolódó Hari pedig a másikon.

lakṣmī-kāntādi avatārera hare mana |
lakṣmī-ādi nārī-gaṇera kare ākarṣaṇa ||145||

(145) A szerencseistennő férjének, s a többi avatárnak szívét is elrabolja,
Laksmít, s minden más asszonyt is ő vonz.

dvijātmajā me yuvayor didṛkṣuṇā
mayopanītā bhuvi dharma-guptaye |
kalāvatīrṇāv avaner bharāsurān
hatveha bhūyas tvarayetam anti me ||146||

(146) Látni vágytalak benneteket, ezért hoztam el magamhoz
a bráhmana fiait. A dharma megoltalmazása végett
részemként jelentetek meg a földön, s most, hogy a démon-sokaságot
elpusztítottátok, kérlek, mihamarabb térjetek vissza hozzám.

(Bhág. 10.89.58.)

Történt egyszer Dvárakában, hogy egy bráhmana fia születése után nyomban meghalt. A bráhmana az uralkodó elé járult, és felpanaszolta: méltatlan posztjára a király, hiszen birodalmában nincs rend: a gyermek hamarabb hal meg, mint szülei. Ardzsuna vállalta, hogy megoltalmazza a bráhmana következő gyermekét, ám ez az újszülött is meghalt. Ardzsuna ekkor Krsna társaságában útnak indult, s vándorútjuk végén, az univerzumon túl Mahávisnuval találkoztak. Mint kiderült, ő vette magához a fiúkat, mert látni szerette volna Krsnát. S ez az a mozzanat, ami miatt ideillik a versek sorába – az avatárok, még a Purusa-avatár is Krsnát vágyja látni.
Kalā-avatīrṇau – rész-avatárok! – szólítja meg Mahávisnu Ardzsunát és Krsnát. A kommentárok szerint: Ardzsunának okulására tett utalásról van szó, alászálltatok, részeitekkel együtt – ez a „rész” szó értelme.

kasyānubhāvo 'sya na deva vidmahe
tavāṅghri-reṇu-sparaśādhikāraḥ |
yad-vāñchayā śrīr lalanācarat tapo
vihāya kāmān su-ciraṁ dhṛta-vratā ||147||

(147) Ó, Uram! Vajon minek a következménye, – nem tudhatjuk –, hogy ő
felhatalmazást nyerhetett lótuszlábad porának érintésére,
míg Srí, a szerencseistennő ugyanerre vágyva hosszasan vezekelt,
vágyairól lemondva, nehéz fogadalmakat vállalva.

(Bhág. 21.16.36.)

A vers Kálija kígyó feleségeinek fohászából kiemelt részlet. Az ő így Kálijára vonatkozik, kinek csuklyás fejein Krsna táncolt.

āpana-mādhurye hare āpanāra mana |
āpanā āpani cāhe karite āliṅgana ||148||

(148) Saját szépsége is elragadja saját elméjét,
ő maga is ölelni vágyja saját magát.

aparikalita-pūrvaḥ kaś camatkāra-kārī
sphurati mama garīyān eṣa mādhurya-pūraḥ |
ayam aham api hanta prekṣya yaṁ lubdha-cetāḥ
sa-rabhasam upabhoktuṁ kāmaye rādhikeva ||149||

(149) Korábban nem ismertem, vajon ki lehet? Csak csodálkozom,
hogy bukkant fel hirtelen ily mérhetetlen szépség-áradat!
Ó, látván őt utána sóvárog szívem,
s hevesen ölelni vágyom, akár Rádhiká engem!

(Rúpa gószvámí: Lalita-mádhava 8.34.)

Krsna dvárakábéli palotájában éppen virágkoszorút fűzne, mikor a drágaköves falon megpillantja saját tükörképét – ekkor fakadnak ajkáról e szavak.

A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

kezdetben a bizalom… – a rajongó szeretet ébredése

ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅgo 'tha bhajana-kriyā |
tato 'nartha-nivṛttiḥ syāt tato niṣṭhā rucis tataḥ ||
athāsaktis tato bhāvas tataḥ premābhyudañcati |
sādhakānām ayaṁ premṇaḥ prādurbhāve bhavet kramaḥ ||

ādau – kezdetben; śraddhā – hit; tataḥ – azután; sādhu-saṅgaḥ – szent-társaság; atha – azután; bhajana-kriyā – az imádat végzése; tataḥ – ezért, azután; anartha-nivṛttiḥ – haszontalanság/baj/nehézség távozása; syāt – legyen; tataḥ – azután; niṣṭhā – szilárd hit; ruciḥ – íz; tataḥ – azután; atha – azután; āsaktiḥ – ragaszkodás; tataḥ – azután; bhāvaḥ – érzelem; tataḥ – azután; prema – istenszeretet; abhyudañcati – felemelkedik; sādhakānām – a gyakorlóké; ayam – ez; premṇaḥ – rajongó szereteté; prādurbhāve – megjelenésében; bhavet – lehet; kramaḥ – lépés, mód, időrend

Kezdetben a bizalom, majd a szent társulás, s az imádat gyakorlata következik.
Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi az istenszeretet) ízeit,
ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja szerető érzelmeit, s a rajongó szeretetben tetőzik.
A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.

(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16) (Cscs.2.23.14-15, Szanátan siksá)

Rúpa gószvámí a prémához vezető út kilenc állomását sorolja fel. Az első a śraddhā. A szó hitet, bizalmat, meggyőződést jelent. A bizalom abban, hogy az út bejárható, a szentírásba, a szentek társaságába vetett bizalom. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád értelmezésében: közönyösség a világi témákkal szemben, és érdeklődés a lelki fejlődés iránt (Cscs. 2.23.14., szómagyarázat). A Bhágavata-purána az 1.2. fejezetében Szúta gószvámí Naimisáranja bráhmanáihoz szólva szintén e témát taglalja, ám ő a világ iránti közömbösséget nem említi, csupán a bizalmat és a hallás- illetve szolgálatvágyat: „Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.” (Bhág. 1.2.16. a vers śuśrūṣu szava olyan személyt jelent, aki meghallgatja a tanítást, és aszerint is él, sőt, vágyja mindezt) S nem azért, mert a világ iránti közömbösség mellékes volna, hanem mert nem kezdeti feltétel, hanem fokozatosan kibontakozó és megerősödő tapasztalás. Hiszen: „Az Istenség Személyiségének, Srí Krsnának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.” (Bhág. 1.2.7., vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ | janayaty-āśu vairāgyaṁ jñānaṁ ca yad ahaitukam ||)

A következő lépés a sādhu-saṅga, azaz a szentek társasága, a szent társulás. Alászálló folyamatról beszélünk… elengedhetetlenül fontos elem a gyakorló saját próbálkozása – már csak azért is, hiszen ez az, ami a kezében van, amit megtehet – ám az eredmény nem csupán a próbálkozástól függ. Az ajándék, indokolatlan – nem kiérdemelt – kegy. Ilyen felbecsülhetetlen értékű ajándék egy szenttel való találkozás. Mi jellemző az ilyen szentekre? A Nárada Bhakti-szútrák így jellemzi őket: „67. A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek. 68. Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is. 69. Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant. 70. (Mert Isten) tölti be őket. 71. (Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld. 72. Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük). 73. Mert az övéi (ők).” Csaitanja Maháprabhu szerint: „A legkiválóbb vaisnava az, akinek pusztán látása másokat is arra ösztönöz, hogy Krsna nevét zengjék.” (Cscs. 2.16.74.)
S mi légyen a teendő, ha éppen nem adatik ilyen lehetőség? A gyakorló forduljon megbecsüléssel minden élőlény, különösképpen a vaisnavák iránt: „Tisztelje gondolataiban azt, aki így kiált „Krsna!”. Értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja. Ám becsülje szolgálataival és társaságának keresésével azt az imádatban jártast, ki osztatlan (figyelemmel gondol Krsnára) és szíve mentes mások megvetésétől és más kedvezőtlen vonástól.” (Rúpa gószvámí: Upadésámrta, 5.) Továbbá keresse azok társaságát, akiktől tanulhat: „A hasonló vágyú (vagy: hasonló érzésű), nálánál jobb, szeretetteljes, szentéletű (szádhu) társasága (kívánatos).” (Brsz. 1.2.91.)
És a szent társaságában legyen a társulás módja is szent: tiszta, önzetlen, segítő.

A szent társaságában a gyakorló tanulmányozza, és a saját életében megélt valósággá formálja a tant – ez a bhajana-kriyā, az imádat gyakorlata.

Ez az imádat kisöpör a szívéből minden, az istenszeretettől eltávolító tényezőt – ezek az anarthák. Az artha szó értéket, célt jelent, az an-artha pedig ennek ellentétét – mindazt, ami a céltól eltávolít, ebben az értelemben haszontalan, értéktelen. „Nemkívánatos szokás” – ahogy Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád fordítja. Mukunda dász gószvámí kommentárjában a jelen születésben, és a megelőző születésben elkövetett bűnök megszűnésével azonosítja az anarthák elenyészését – miként Szúta gószvámí is a bűnök sokaságának elenyészéséről szól ( „Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága” naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā, Bhág. 1.2.18.)

Az így megtisztult szívben megszilárdul a hit – ez a niṣṭhā. A szó nagyon szemléletes… a sthā gyök jelentése áll, míg a ni- igekötő lefelé irányuló mozgásra, olykor intenzitásra utal. A niṣṭhā így meggyökerezést, visszavonhatatlan, végérvényes és stabil megállapodást jelöl.
A niṣṭhā választóvonal… olyan, akár napkelte. Nap a horizont alatt is eloszlatja a sötétséget, ám csak napkelte után mutatja meg magát – hasonlóképpen, a gyakorló, akinek az anarthák terhelik szívét csak halvány visszfényét érzi az istenszeretet valódi ízeinek. Eddig a tisztulás fokait járta a gyakorló, ezután a szeretetteljes vonzalom megerősödésének és beteljesülésének örvénye ragadja magával. A megélt istenszeretet ízeire, s az ennek nyomán ébredő lelki vágyra utal a ruci – íz, ragyogás, kívánság kifejezés. Mukunda dász gószvámí a bűn magjának megsemmisülése után a bhakti édességének megízleléséről ír, míg Dzsíva gószvámí a lelki vágy ébredésére helyezi a hangsúlyt, mely azonban tudatos, akaratlagos viselkedés, szemben az āsakti-val, ami a spontán ragaszkodás felébredése – ami együtt jár a tudatlanság, az avidyā végérvényes megszűnésével.

Az örvény következő állomása a szerető érzelmek fellobbanása, a bhāva. A szó a bhū létigéből származik, így jelent létezést, életet, létállapotot, realitást… ám érzelmet is. Itt elsősorban az utóbbit, ám a további jelentéseivel a szó azt sugallja, hogy ez az érzelem az élőlény természetes állapota. Az istenszerető érzelmek látható, külső jeleit Rúpa gószvámí ekképpen írja le: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának nemléte, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez – ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26.)

Végezetül a szerető érzelmek a rajongó szeretetben tetőznek, ez a prema. A prema a priya (kedves, szerető) melléknévvel jelzett érzelem megjelölése – a teljesen önzetlen, makulátlan szeretet.

Bhakti Abhay Narayan a két vers alapján így összegzi a préma, vagy príti feljődésszakaszait: „Az első lépcső tehát a sraddhá, a hit. Ez nemcsak a lelki folyamatokra, hanem az élet minden területére vonatkozik. Hit nélkül az ember semmihez sem foghat hozzá még hétköznapi életében sem. Például, ha nem hinnénk az orvosokban vagy a természetgyógyászokban, betegségünkkel nem fordulnánk hozzájuk. Csaitanja Maháprabhu tanításában fontos szerepet játszik a pozitív gondolkodás, a hit Istenben, az Írásokban és a szentekben.
A hittel rendelkező embert a sors előbb-utóbb elvezeti a szádhukhoz, szentéletű emberekhez. Az ilyenfajta társulás nem hatástalan: az ember kedvet kap az olyan lelki gyakorlatok megismerésére és elsajátítására, mint a sravana, kírtana stb. Így tisztul meg (nivrtti) a szív minden rossz gondolattól és vágytól, minden értéktelen (anartha) dologtól. Egyedül e megtisztult létállapotban erősödhet meg az ember hite, s válhat bizalommá (nisthá). Természetesen a hit előlegezi a bizalmat, ám ha az ember maga is megtapasztalta a lelki dolgokat, bepillantást nyert a felsőbb, transzcendens szférába, átérezte Istent (hacsak egy pillanatra is), akkor hite bizonyosságot nyer, mély gyökeret ereszt, s ez a nisthá. E megingathatatlan bizalom birtokában ízlelheti meg a bhakta igazából az olyan lelki dolgokat, mint Bhagaván szent nevein való meditálás, az Ő kedvteléseinek hallása, a bhakták önzetlen szolgálata stb. Mindez természetesen erős vonzódást (ászakti) eredményez, úgy a bhakták, mint a lelki élet iránt. Ezután hajthat ki szívében a vegyítetlen odaadás magja, s ezt a csírát lelki érzelemnek (bháva vagy rati) hívják, amely végül prítivé vagy prémává (istenszeretetté) érlelődik.
A bháva nem hasonlítható a pszichológiában tárgyalt érzelmekhez. Nem az anyagi érzékek, sőt, még csak nem is az anyagi világ az eredete, hanem Bhagaván szvarúpa-energiája. A bháva az istenszeretet felkelő napjának első sugara, amely beragyogja a hívő szívének horizontját.”

Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2. fejezetének verseit kommentálva a fentiekhez hasonlóan, az alábbi tizennégy mozzanatban azonosítja a rajongó szeretethez vezető állomásokat:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||

A szentek kegye, a nagy lelkek szolgálata, hit, a mester lábainak oltalma.
az imádat utáni vágy, a szerető odaadás, majd az anarthák elmúlása.
A megszilárdult hit, az íz, s a ragaszkodás, a szeretet, a tiszta szeretet, majd a látás,
s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

Sjámalá gópí

A śyāmala szó melléknévként feketést, sötét színűt jelent, nőnemű főnévként pedig: 1. a Jamuná folyó egyik neve, 2. Durgá neve, 3. hölgy, akinek a feketésen ragyogó Sjámaszundar a mindene… és Rádhá egyik társnőjének is ez a neve.

Rúpa-gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu bevezető fohászában a gópík szívét meghódító Krsnát magasztalja:

akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||

Ő minden lelki íz ambróziájának megtestesülése,
áradó, ragyogó szépsége meghódította Tárakát és Pálit,
elnyerte Sjámá, Lalitá szerelmét,
Rádhá kedvese! Dicsőség Krsna-csandrának!

A kommentárok szerint a név szerint említett fejőslánykák a gópík különböző csoportjait jelképezik. Táraká a rivális (vipakṣā) gópík képviselője, Páli a két oldal között álló semleges (taṭasthā) fejőslánykáké, Sjámá (Sjámalá nevének rövidebb alakja) a Rádhához húzó, vele barátkozó (suhṛd) gópíké, míg Lalitá Rádhá legbensőségesebb barátnőinek képviselője.

A Rádhá és Krsna örök társait számbavevő Rádhá-Krsna-ganóddésa-dípiká is e csoport kimagasló alakjaként beszél Sjámaláról. A mű gópík csoportjait felsoroló részlete így hangzik:

lalitādyā aṣṭa-sakhyo mañjaryas tad-gaṇaś ca yaḥ |
sarvā vṛndāvaneśvaryāḥ prāyaḥ sārūpyam āgatāḥ ||
kānanādi-gatāḥ sakhyo vṛndā-kundalatādayaḥ |
dhaniṣṭhā guṇamālādyā vallaveśvara-gehagāḥ ||
kāmadā nāma dhātreyī sakhi-bhāva-viśeṣa-bhāk |
rāgalekhā-kalākelī-mañjulādyās tu dāsikāḥ ||
nāndīmukhī-bindumatīty ādyāḥ sandhi-vidhāyikāḥ |
suhṛt-pakṣatayā khyātāḥ śyāmalā maṅgalādayaḥ ||
pratipakṣatayā khyātiṁ gatāś candrāvalī-mukhāḥ |
kalāvatyo rasollāsā guṇatuṅgā svaroddhurāḥ ||
gandharvās tu kalākaṇṭhī sukaṇṭhī pika-kaṇṭhikā |
yā viśākhā-kṛta-gītīr gāyantyaḥ sukhadā hareḥ ||
vādayantyaś ca suṣiraṁ tatānaddha-ghanāny api |
māṇikī-narmadā-premavatī-kusuma-peśalāḥ ||

A Lalitá vezette nyolc barátnő, a manydzsarík s társaik
mind nagyon hasonlítanak Vrndávan úrnőjéhez.
Az erdei kedvtelésekben Vrndá, Kundalatá és társaik a fő szövetségesek,
míg Dhanisthá és Gunamálá a pásztorok vezére (Nanda) házában segédkeznek.
Kámadá, Rádhá mostohanővére (dajkájának leánya) az ő különlegesen kedves barátnője,
Rágalékhá, Kalákélí, Manydzsulá és mások pedig szolgálóleányai.
Nándímukhí és Bindumatí a találkák megszervezésében ügyeskednek,
Sjámalá és Mangalá pedig Rádhá jóakaróinak élén állnak.
A riválisok vezetője Csandrávalí.
A jó hangú Kalávatí, Raszóllászá és Gunatungá
s a muzsikus tündérek: Kalákanthí, Szukanthí és Pikakanthiká
Vísákhá dalait énekelték Hari nagy örömére,
míg a muzsikusok: Mánikí, Narmadá, Prémavatí, Kuszumapésalá
különféle fúvós-, húros- és ütőhangszereket szólaltatnak meg.

Dzsíva gószvámí a Gópála-csampú 1.25.33. részében a bal oldali gópík csoportjába sorolja Sjámalát, s így ír róla: „Egy gópí felemelte Krsna szantálpéppel megkent karját, s a saját vállára tette, így fejezte ki szerelmes vonzalmát iránta.”

A Príti-szandarbha 367. fejezetében Sjámalát jellemezve a Visnu-puránából (5.13.44.) idéz:

kācid āyāntam ālokya govinda-mati-harṣitā |
kṛṣṇa kṛṇeti kṛṣṇeti prāha nānyad udīritam ||

Egy gópí szívét a közeledő Góvindát megpillantva eltöltötte a boldogság,
s így kiáltott: „Krsna, Krsna! Krsna!”, s elakadt a hangja.

lelki gyakorlatok – a kilencféle odaadás

Mikor fia hazatért az iskolából, Hiranjakasipu jó apa módjára arról kérdezgette, mit tanult tanítóitól. Ám Prahlád inkább a Náradától tanultakról beszélt, a bhakti kilenc módjáról:

śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam |
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam ||
iti puṁsārpitā viṣṇau bhaktiś cen nava-lakṣaṇā |
kriyeta bhagavaty addhā tan manye 'dhītam uttamam ||

Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata,
imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.

(Bhág. 7.5.23-24.)

A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.

„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)

E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:

śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||

Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.

(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.265.)

S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. ▼ A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.

PDF

oltalomkereső fohász

Srídhar Mahárádzs így keres oltalmat Rádhikánál:

yadamiya mahimā śrībhāgavatyām kathāyāṁ
prati-padam-anubhūtām-apy-alabdhābhideya |
tad akhila-rasa-mūrteḥ śyāma-līlāvalambaṁ
madhura-rasadhi-rādhā-pāda-padmaṁ prapadye ||

yadamiya – akié; mahimā – dicsőség; śrī-bhāgavatyām kathāyām – a Bhágavata-történetben; prati-padam – minden versben, mindenhol; anubhūtām – megízleltet, megértettet; api – bizony; a-labdha – meg nem szerzett; abhideya – név, „megnevezendő”, (a szó betű szerinti jelentése); tad-akhila-rasa-mūrteḥ – ama teljes rasza-megtestesülésé; śyāma-līlā-avalambam – Sjáma kedvteléseit megtámasztónál; madhura-rasa-dhi – mézédes (szerelmes) rasza tárháza; rādhā-pāda-padmam – Rádhá láb-lótuszánál; prapadye – oltalmat keresek

Az ő dicsőségét hirdetik Srímad Bhágavatam történetei
minden versben, ám néven mégsem nevezik őt.
A lelki ízek teljességét megtestesítő Sjáma kedvteléseinek hajlékához,
a szerelmes hangulatok forrásához, Rádhá lótuszlábához folyamodom oltalomért.

A Bhágavata-purána bár nem említi Rádhá nevét, mégis, híven szól Rádhá és Krsna szerelméről, sőt, az értő és figyelmes olvasó akár minden versben Rádháról olvashat e műben (miképpen már a mangalácsaranában is). A vers Krsnát Rúpa gószvámí nyomán (akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ, Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.1.1.) a lelki ízek teljessége megtestesülésének (akhila-rasa-mūrti) nevezi.
A versmérték: mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett) υ υ υ υ υ υ – – / – υ – – υ – –
Nem véletlenül, hiszen a Bhramara-gítá is ilyen verselésű.

PDF

az istenszeretet külső jelei

Amikor az istenszerető érzelmek kivirágoznak a bhakta szívében, a tettei is árulkodnak erről. Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít oktatva kilenc ilyen árulkodó jelről (anubhāva – az érzés bhāva kívül látható jelei) beszél, s Rúpa gószvámí is ezen jeleket sorolja fel a Bhakti-raszámrta-szindhuban. Tekintsük át sorban e jeleket!

kṣāntir avyartha-kālatvaṁ viraktir māna-śūnyatā |
āśā-bandhaḥ samutkaṇṭhā nāma-gāne sadā ruciḥ ||
āsaktis tad-guṇākhyāne prītis tad-vasati-sthale |
ity-ādayo 'nubhāvāḥ syur jāta-bhāvāṅkure jane ||

1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának hiánya,
5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze,
8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez,
ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.

(Brsz. 1.3.25-26., Cscs. 2.23.18-19.)

1) kṣāntiḥ: türelem, béketűrés – aki minden háborgató, zaklató körülmény közepette is higgadt és békés marad. Az ilyen embert nem háborgatják az anyagi kettősségek, jó példa rá Paríksit király, aki mikor megtudta, hamarosan elérkezik halála napja, a Gangesz partjára sietett, s az összesereglett bölcsekhez így szólt: szívembe fogadtam Istent, meghódoltam előtte, jöjjön hát a halál, ha jönnie kell! (lásd Bhág. 1.19.15.)

2) avyartha-kālatvam: nem haszontalan időtöltés, azaz az idő hasznos eltöltése – Krsnával való kapcsolat nélkül minden idő haszontalanul telik. A példavers azon bhaktákról szól, kik könnyes szemmel, szüntelen imáikat ajánlva élik életüket. Lehet, hogy a bhakta nem jó szervező, nem osztja be az idejét elég hatékonyan, ám a nap huszonnégy órájában, minden pillanatban Krsnáért, Krsnával él.

3) viraktiḥ: vágymentesség – anyagi élvezet (bhukti), misztikus tökéletesség (siddhi), s az érzékek tárgyai (indriyārtha) iránt érzett közömbösség. Példaként Bharata királyt említik, aki az Úr imádatának kedvéért könnyedén feladta birodalmát, s elhagyta családját és barátait. (lásd Bhág. 5.14.43.)

4) māna-śūnyatā: a megbecsülés (vágyának) hiánya – noha mindenkinél kiválóbb, alacsonyrendűnek tekinti magát. A példa Bhagíratha király, aki aszkétaként ellenségei városában koldult, s mindenkinek, még a kutyaevőknek is hódolatát ajánlotta.

5) āśā-bandhaḥ: („a vágy köteléke”) reménység – a bhakta Krsna kegyében reménykedve él

6) samutkaṇṭhā: sóvárgás – folytonos epekedés Krsna társasága iránt

7) nāma-gāne sadā ruciḥ: a szent név éneklésének örökös íze, avagy vonzódás a szent név állandó zengéséhez. A példa az alábbi vers:

„Ó, Góvinda, lótuszszemeinek virág-nektár könnycseppjeit hullatva
e leány mézédes hangon neveid füzérét énekli.”

8) āsaktiḥ tad-guṇākhyāne: ragaszkodás az ő (Krsna) tulajdonságainak elbeszéléséhez, soha nem csillapuló vágy Krsna tulajdonságainak hallása és magasztalása iránt.

9) prītiḥ tad-vasati-sthale: vonzalom az ő lakhelyeihez – a bhakta szívében mindig Krsna kedvteléseinek színhelyein lakozik, meditációja csak erről szól.

PDF

a kék lótuszvirág nektárja

Ismét egy vers a mantrazengésről. Nem gyakorlati útmutató, ám költőien világítja meg az eszményt:

rodana-bindu-maranda-syandi-
dṛg-indīvarādya govinda |
tava madhura-svara-kaṇṭhī
gāyati nāmāvalīṁ bālā ||

rodana-bindu– könnycsepp; maranda – a virág nedve, nektárja; syandi – csepegés; dṛś-indīvarā – szem-lótuszú (leány); adya – manapság; govinda – Góvinda!; tava – tiéd; madhura-svara-kaṇṭhī – édes hanggal torkában; gāyati – énekel; nāma-āvalīm – nevek sorát; bālā – leány

Ó, Góvinda, lótuszszemeinek virág-nektár könnycseppjeit hullatva
e leány mézédes hangon neveid füzérét énekli.

Bhakti-raszámrta-szindhu 1.3.38.

A szem jelzőjeként említett indīvara szó kék lótuszt jelent... kék, mert e leány csak a kék pásztorfiút látja. A vers Krsnát Góvinda néven szólítja, finom szemrehányással: te vagy a jószágok, a föld s az érzékek oltalmazója és öröme, s lásd, e leány mézédes (azaz szerelmes) hangon a te neveid énekelve hullatja könnyeit!

PDF

csalafinta vers

Az alábbi verset szintén Rúpa gószvámí Padjávalíjában (283.) olvashatjuk, szerzője ismeretlen:


vāsaḥ samprati keśava kva bhavato mugdhekṣaṇe nanv idaṁ
vāsaṁ brūhi śaṭha prakāma-subhage tvad-gātra-saṁsargataḥ |
yāminyāmuṣitaḥ kva dhūrta vitanur muṣṇāti kiṁ yāminī
śaurir gopavadhūṁ chalaiḥ parihasann evaṁvidhaiḥ pātu vaḥ ||

vāsaḥ – illatszer, hajlék, ruha; samprati – most; keśava – Késava!; kva – hol?; bhavataḥ – tiéd (Krsnáé); mugdha-īkṣaṇe – Szépszemű! vagy: a szép szemben; nanu – persze; idam – itt; vāsam – illatszert, hajlékot, ruhát; brūhi – mondd!; śaṭha – szélhámos! (Krsna); prakāma-subhage – ahogyan csak szeretnéd, szépségem! vagy: szerelemes szépségem! (Rádhá); tvad-gātra-saṁsargataḥ – a te testedhez érhessen; yāminyām – éjjel; uṣitaḥ – lakott; kva – hol?; dhūrta – fortélyos! (Krsna); vitanuḥ – testnélküli; muṣṇāti – ellop; kim – miért?; yāminī – éjszaka; śauriḥ – Sauri (Krsna neve); gopa-vadhūm – tehénpásztor-leányt; chalaiḥ – furfangokkal; parihasan – tréfálkozó; evam-vidhaiḥ– ilyen módon; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – bennünket;

– Késava! Hol van most a lakhelyed?
– Elbűvölő szemű szépségem! Természetesen itt van!
– Az otthonod mondd, te szélhámos!
– Ahogy csak kívánod, szépségem, hogy a testedhez érhessen!
– Ó, te csibész, hol voltál az éjszaka?
– Miért is rabolt volna el a testetlen éjszaka?
Oltalmazzon bennünket a pásztorlánykát ilyen furfangosan megtréfáló Krsna!

A vers első fele a vāsa (illatszer, hajlék, ruha) szó értelmezésével játszik, Rádhiká Krsna lakhelyéről kérdez: Kedves Késavám, merrefelé ütöttétek fel most tanyátokat? Krsna azonban úgy tesz, mintha Rádhá a ruhájáról kérdezte volna: Természetesen itt van rajtam, hol is lenne máshol?! Azután meg illatként hallja: azért vagyok ilyen illatos, hogy a kedvedre tegyek, s hogy a testedhez érhessen a testem!
Rádhiká következő kérdését – hol töltötted az éjszakát? – ismét félreértelmezi Krsna. A versben lévő yāminyāmuṣitaḥ kifejezés kétféleképpen is olvasható: yāminyām uṣitaḥ – az éjjelt töltötted (a yāminyām itt a yāminī – éjszaka szó időhatározós ragozású alakja), illetve: yāminyā muṣitaḥ – az éjjel által elrabolt (a yāminyā pedig az éjszaka eszközhatározóként). Rádhiká kérdését tehát így hallja Krsna: miért rabolt el az éjszaka?

Rádhá és Krsna tréfálkozó beszélgetését elmesélő csalafinta vers úgy csalafinta igazán, ha többféleképpen is olvashatjuk. A fenti olvasat Visvanáth Csakravartíé, a Bhakti-szára-pradarsiníból (ez Visvanáth Bhakti-raszámrta-szindhu kommentárja). Ám a vers első fele így is olvasható:

– Késava! Hol a ruhád?
– Elbűvölő szemeidben. Persze, hogy ott!
– A ruhád mondd, te szélhámos!

Sríla Prabhupád az Odaadás nektárjában eszerint interpretálja e verset:
Lángelmének azt nevezik, aki minden ellenvéleményt újabb és újabb érvekkel képes megsemmisíteni. A Padyāvalīban ezzel kapcsolatban egy beszélgetést olvashatunk, amely Kṛṣṇa és Rādhā között hangzott el. Egy reggel, amikor Kṛṣṇa megjelent Rādhānál, Rādhā megkérdezte Tőle: „Kedves Keśavám! Hol van most a vāsád?” A szanszkrit vāsa szónak három jelentése van: lakhely, illat és ruha. Rādhārāṇī valójában azt kérdezte Kṛṣṇától: „Hol van a ruhád?” Kṛṣṇa azonban úgy értette, hogy a lakhelye felől érdeklődik, s így felelt Neki: „Kedves elbűvölt leány! Lakhelyem jelenleg a Te gyönyörű szemed!” Rādhārāṇī így válaszolt: „Te csalafinta fiú! Nem a lakhelyedről kérdeztelek, hanem a ruhádról!” Kṛṣṇa ekkor a vāsa szót „illat”-ként értette, s így szólt: „Óh, szerencsés lélek! (a su-bhaga szóban a bhaga szépséget és jószerencsét is jelent -acsd) Azért váltam ilyen illatossá, hogy tested társaságát élvezhessem!”
Śrīmatī Rādhārāṇī aztán újra így kérdezte Kṛṣṇát: „Hol töltötted az éjszakát?” Rādhārāṇī a yāminyāmuṣitaḥ szanszkrit szót használta. Yāminyām azt jelenti: „éjszaka”, uṣitaḥ pedig azt, hogy „tölteni”. Kṛṣṇa azonban a yāminyāmuṣitaḥ szót két külön szóra bontotta, yāminyāra és muṣitaḥra. A szó ekképpen elválasztva azt jelentette, hogy Yāminī, az éjszaka elrabolta Kṛṣṇát. Így aztán Kṛṣṇa azt felelte Rādhārāṇīnak: „Kedves Rādhārāṇīm! Hogyan rabolhatna el Engem az éjszaka?” Rādhārāṇī minden kérdésére olyan csalafintán felelt, hogy felvidította vele legkedvesebb gopīját.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

emlékezz Krsnára!

kāmād-dveṣād-bhayāt snehād
yathā bhaktyeśvare manaḥ |
āveśya tad-aghaṁ hitvā
bahavas tad-gatiṁ gatāḥ ||

kāmāt – a vágy miatt; dveṣāt – gyűlölet miatt; bhayāt – félelem miatt; snehāt – gyöngéd ragaszkodás miatt; yathā – mint például; bhaktyā – odaadással; īśvare – Isten iránt; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); āveśya – „belépve”, az elmével elmélyedve; tad-agham – azt a bűnt; hitvā – letéve, elvetve; bahavaḥ – sokan; tad-gatim – ama célba; gatāḥ – mentek;

A vágy, gyűlölet, félelem vagy gyöngéd ragaszkodás miatt, vagy éppen szerető odaadással elméjükkel (Krsnában) elmélyedve s a bűnt elvetve már sokan célbaértek.

gopyaḥ kāmād bhayāt kaṁso-
dveṣāc-caidyādayo nṛpāḥ |
sambandhād vṛṣṇayaḥ snehād
yūyaṁ bhaktyā vayaṁ vibho ||

gopyaḥ – a fejőslánykák; kāmāt – a vágy miatt; bhayāt – a félelem miatt; kaṁsaḥ – Kansza; dveṣāt – a gyűlölet miatt; caidya-ādayaḥ nṛpāḥ – Sisupál (a csédik uralkodója) vezette királyok; sambandhāt – a rokonság miatt; vṛṣṇayaḥ – a Vrsni dinasztia tagjai; snehāt – a gyöngéd ragaszkodás miatt; yūyam – ti; bhaktyā – odaadással; vayaṁ – mi; vibho – Hatalmas!

Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető ragaszkodásunk miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!

katamo'pi na venaḥ syāt
pañcānāṁ puruṣaṁ prati |
tasmāt kenāpy-upāyena
manaḥ kṛṣṇe niveśayet ||

katamaḥ api – valaki; na – nem; venaḥ – Véna király; syāt – lenne; pañcānāṁ – öt közül; puruṣam – az (isteni) Személyt; prati – hozzá; tasmāt – ezért; kena api – valamivel; upāyena – módon; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); kṛṣṇe – Krsnában; niveśayet – összpontosítsa, rögzítse;

Véna királyon kívül ki ne fordulna az isteni Személy felé az öt mód egyikével! Ezért az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára.

(Bhágavata-purána 7.1.30-32.)

Judisthir király koronzási áldozatán történt, hogy szokás szerint megválasztották a gyülekezet legkiválóbb tagját, az ő imádata a ceremónia része. Szahadév javaslatára Krsnát ültették a főhelyre, ám ekkor Sisupál király gyalázkodó szavakkal támadt Krsnára. Krsna megölte Sisupált – csakrájával levágta fejét – s a jelenlévők látták, amint a lélek kiszállva Sisupál testéből Krsna testébe olvad – így érve el a szájudzsja-muktit. Judisthir király csodálkozva fordult Nárada munihoz: miként lehetséges, hogy a magasztos Urat gyalázó Sisupál nem került pokolra, mint annak idején Véna király, akit a bráhmanák átka pusztított el, hanem elérte az üdvösségnek azt a formáját, melyre a törekvő transzcendentalisták vágynak? Nárada muni válaszában kifejti, a Legfelsőbb Úr túl van az anyagi létezésen, így nem érinti a szidalom. Így bármilyen okból is meditál az ember Krsnán, felülemelkedhet az anyagvilágon. A szeretettel meditálók kapcsolata elmélyül Krsnával, a gyűlölettel meditálóké a távolmaradásban teljesedik ki.
Ám Sisupál és unokatestvére Dantavakra nem közönséges halandók voltak. Korábban a Vaikuntha-világ ajtónálló őrei voltak, s egy átok folytán, Visnu jóváhagyásával születtek meg gonosztevő démonként. Három életen keresztül szolgálták urukat ellenfélként, s így tértek vissza hozzá.

A 7.1.32. vers második felét idézi Rúpa gószvámí is, a Bhakti-raszámrta-szindhu című munkájában ez az 1.2.4. vers. Sríla Prabhupád leckéiben gyakran idézte kombinálva az 1.2.8. verssel az alábbi módon:

yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára,
minden előírás és tiltás legyen ezek szolgája.

A Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.8. verse a Padma-puránából való vett idézet:

smartavyaḥ satataṁ viṣṇur vismartavyo na jātucit |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt,
minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.

PDF

szádhu-szanga – a szentek társasága

„Mi az igazi társulás? Ha azonos vonalba tartozó,
azonos hangulatú és fejlettebb szintű bhaktával
társulunk, aki ráadásul szeret minket.”

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu című munkájában felsorolja a szádhana-bhakti elemeit. A szentek társaságáról az 1.2.91. vers második fele szól:

sajātīyāśaye snigdhe sādhau saṅgaḥ svato vare |

sajātīya-āśaye – hasonló szívű (szív, mint az érzések székhelye, szándék, menedék, hajlék) iránt; snigdhe – szeretetteljes iránt; sādhau – szádhu iránt; saṅgaḥ – ragaszkodás, társaság; svataḥ – magánál; vare – jobb iránt;

A hasonló vágyú (vagy: hasonló érzésű), nálánál jobb, szeretetteljes szentéletű (szádhu) társasága (kívánatos).

A felsorolás után Rúpa gószvámí a szentírások verseire támaszkodva fejti ki az egyes tényezőket (1.2.228-229). A szentek társaságáról elsőként a Pracséták Harihoz szóló imájából idéz, a Bhágavata-purána 4.30.34. versét. Barhisat („Kusa-füvön ülő”) király tíz fia, a Pracséták („Bölcsek”) tiszta, vezeklő életükkel, és a Sivától tanult fohászt zengve tették elégedetté Harit. A félistenek és szentek seregei által dicsőített Hari maga jelent meg előttük, s megáldotta őket. A szépséges tündérlányt, Márisát adta hozzájuk feleségül, így evilági boldogságot ajándékozott mindannyiuknak, egyben eleget tehettek apjuk kívánságának is, aki arra kérte őket, nemzenek jó utódokat. Az ő fiúkként született meg ismét Pradzsápati Daksa. Hari azzal is megáldotta a Pracsétákat, hogy mindeközben a bhakti útját járva nem feledkeznek majd meg őróla sem, így testük elhagyása után az ő lakhelyét érhetik el. Kérjetek bármit – tette hozzá – , hiszen nagyon elégedett vagyok veletek!
Egyetlen dolgot kívánunk – felelték a Pracséták – a te elégedettséged! Majd így folytatták:

pārijāte'ñjasā labdhe sāraṅgo'nyan na sevate |
tvad-aṅghri-mūlam āsādya sākṣāt kiṁ kiṁ vṛṇīmahi ||

pārijāte – a mennyei páridzsáta („a tejóceánból született”) fa után; añjasā – közvetlenül, vagy jól, teljesen; labdhe – elérte után; sāraṅgaḥ – méh; anyat – mást; na – nem; sevate – szolgál, tisztel, folyamodik vkihez; tvad-aṅghri-mūlam – a te lábad alapját; āsādya – elérve; sākṣāt – közvetlenül; kiṁ kiṁ – vajon mit?; vṛṇīmahi – kérhetnénk;

Miután egy méh eléri a mennyei páridzsáta fát, már nem fordul semmi máshoz. Lótuszlábad elérve mit is kérhetnénk?

yāvat te māyayā spṛṣṭā bhramāma iha karmabhiḥ |
tāvad bhavat-prasaṅgānāṁsaṅgaḥ syān no bhave bhave ||

yāvat – amíg; te – tiéd; māyayā – illúziókeltő energia által; spṛṣṭāḥ – megérintettek; bhramāmaḥ – barangolók; iha – itt (e világban); karmabhiḥ – a tettek következményeivel; tāvat – addig; bhavat-prasaṅgānāṁ – a hozzád ragaszkodóké, veled kapcsolatban állóké; saṅgaḥ – társaság; syāt – legyen; naḥ – miénk; bhave bhave – születésről születésre;

Míg illúziókeltő energiád befolyása alatt tetteink következményeitől hajtva barangolunk e világban születésről születésre, hadd éljünk a hozzád ragaszkodó híveid társaságában!

tulayāma lavenāpi na svargaṁ nāpunar-bhavam |
bhagavat-saṅgi-saṅgasya martyānāṁ kim utāśiṣaḥ ||

tulayāma – vessük össze; lavena – egy pillanattal; api – még; na – nem; svargam – mennyet; na – sem; ¬apunaḥ-bhavam – („nem-újra-létezés”) megszabadulást az anyagi születéstől; bhagavat-saṅgi – az Úr társa, („Bhagavánhoz ragaszkodó”); saṅgasya – társaságának; martyānām – halandóké; kim uta – mégkevésbé; āśiṣaḥ – anyagi áldások;

Az Úr bhaktáival töltött egyetlen pillanat mérhetetlenül többet ér, mint a mennyei bolygók elérése vagy az anyagi kötelékek alóli fölszabadulás, mit sem szólva az olyasfajta világi áldásokról, mint az anyagi gyarapodás, ami csakis a halálra kárhoztatottaknak való. (Bhág. 4.30.32-34.)

A 1.18.13. versben Naimisáranja bráhmanái ugyenezen szavakkal szólnak Szúta gószvámíhoz.
Rúpa gószvámí a Hari-bhakti-szudhódaja versét (8.51.) is idézi, melyben Hiranjakasipu a vaisnavák társaságától óvja fiát. Hiranjakasipu céljaival nem, de szavaival teljesen egyetérthetünk:

yasya yat-saṅgatiḥ puṁso maṇivat syāt sa tad-guṇaḥ |
sva-kula-rddhyai tato dhīmān sva-yūthān eva saṁśrayet ||

yasya – akié; yat-saṅgatiḥ – amilyen társaság; puṁsaḥ – emberé; maṇi-vat – kristályként; syāt – lesz; saḥ – ő; tad-guṇaḥ – olyan tulajdonság; sva-kula-ṛddhyai – saját családjának sikeréért; tataḥ – ezért; dhīmān – a bölcs; sva-yūthān – saját közösségeihez; eva – bizony; saṁśrayet – forduljon (folyamodjon);

Kinek milyen a társasága, olyan tulajdonságok bontakoznak ki benne, miként a kristály (tükrözi vissza a tárgyak formáit). Családja felvirágzásáért a bölcs ezért keresse övéi társaságát.

Rúpa gószvámí e verssel magyarázza a sajātīyāśaya (hasonló vágyú, hasonló érzésű) jelzőt.

PDF

a bhakti definíciója

sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam |
hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanaṁ bhaktir ucyate ||

sarva-upādhi-vinirmuktam – minden feltételtől megszabadult; tat-paratvena – annak nagyszerűsége által („felsőbbsége által”); nirmalam – makulátlan; hṛṣīkeṇa – érzékekkel; hṛṣīka-īśa-sevanam – az érzékek urának szolgálata; bhaktiḥ – szeretetteljes odaadás; ucyate – van mondva;

Istenszeretet az, mikor a feltételektől mentes, makulátlan érzékekkel szolgálják az érzékek Urát.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.12., idézi a Nárada-panycsarátra versét)

„A Krsna iránti odaadás áldozat: halj meg, hogy élhess! Az odaadás fölemészti, kiszorítja önző világi életfelfogásunkat. »A tiszta odaadás a Legfelsőbb Úr minden viszonylagos felfogástól és önös érdektől mentes szolgálata.«
A Bhakti-raszámrta-szindhuban Rúpa Gószvámí ezt a verset idézi az ősi Puránákból. Minden viszonylagos, önös felfogástól (upādhi) teljességgel meg kell szabadulnunk.” (B.R. Srídhar: A kutatás című könyvéből, a „Ne okold a környezeted!” fejezetből)

PDF

az odaadó szeretet (bhakti) jellemvonásai

kleśaghnī śubhadā mokṣa-laghutā-kṛt sudurlabhā |
sāndrānanda-viśeṣātmā śrī-kṛṣṇākarṣiṇī ca sā ||

kleśa-ghnī – bánatot elűző; śubha-dā – áldásosztó; mokṣa-laghutā-kṛt – megveti az üdvösséget; sudurlabhā – nehezen elérhető; sāndra-ānanda – szünet nélküli (és heves) boldogság; viśeṣa-ātmā – sajátos lényege; śrī-kṛṣṇa-ākarṣiṇī – aki Srí Krsnát vonzza, csábítja; ca – és; sā – ő (a bhakti);

(A makulátlan odaadás ) /1/ bánatot elűző, /2/ áldásosztó, /3/ üdvösséget megvető, /4/ nehezen elérhető, /5/ lényege a szünet nélküli heves boldogság, /6/ és Srí Krsnát vonzza.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.17)

PDF