A következő címkéjű bejegyzések mutatása: . Bhágavata-purána. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: . Bhágavata-purána. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 17., szombat

tudja, vagy nem



A Csaitanja-csaritámrta egy nevezetes részlete az átmaráma vers magyarázata, a 2.24. fejezetben. Szanátan gószvámí kérésének eleget téve Csaitanja Maháprabhu elismétel egy kommentár-sorozatot, melyet a Bhágavata-purána 1.7.10. verséhez fűzött korábban, egy beszélgetés kapcsán. Irányítsuk figyelmünket e gondolatsor utolsó mozzanatára!
A szöveg bengáli nyelvű, ám mert egy szanszkrt vers értelmezése a téma, számos szanszkrt nyelvű idézet is felbukkan benne. Ím, elmondtam, azt a bizonyos hatvanféle értelmezést – szól Csaitanja –, ám most, társaságodnak köszönhetően felötlött bennem egy újabb, hatvanegyedik értelmezés: szeretetednek engedelmeskedve (bhakti-vaśe) újabb hullámai kelnek az értelmezéseknek. És a bengáli nyelvű beszélgetés folyamában újabb szanszkrt verset találunk:

ahaṁ vedmi śuko vetti vyāso vetti na vetti vā |
bhaktyā bhāgavataṁ grāhyaṁ na buddhyā na ca ṭīkayā ||313||


Én tudom, Suka tudja, Vjásza vagy tudja, vagy nem.
Bhaktival érthető meg a Bhágavatam, nem értelemmel, vagy kommentárok által.

A verset (forrásmegjelölés nélkül) Sríla Prabhupád Sivának tulajdonítja. És így érthető a gondolat: Én – azaz Siva – értem, miről szól a Bhágavata-purána. Suka, aki elmondja Paríksit királynak, szintén tudja. Vjásza – a védák szerkesztője, a szöveg összeállítója – talán érti (mélységében), talán nem – ezt nem tudhatjuk pontosan. Ám a Bhágavata-purána mélységei nem is értelemmel, vagy a kommentárok tanulmányozásával, összevetésével ragadhatók meg (a grāhya beálló melléknévi igenév a gṛh – ’megragad’ elsődleges jelentésű gyökből származik), hanem az Úr iránti szerető szolgálattal, bhaktival.
A gondolat összhangban áll magával a Bhágavatammal is, tekintsük például az alábbi verset, amiben Krsna Uddhavát tanítva ugyanezt állítja – nyilván nem a Bhágavata-puránával, hanem önmagával kapcsolatban:

bhaktyāham ekayā grāhyaḥ śraddhayātmā priyaḥ satām |
bhaktiḥ punāti man-niṣṭhā-śva-pākān api sambhavāt ||


Vegyítetlen szerető odaadással vagyok elérhető, a szenteknek kedves Lélek iránti hittel.
A szerető odaadás még a nékem szentelődő kutyaevőket is megtisztítja származásuk (bélyegétől). (Bhág. 11.14.21.)

(A versben az ekayā ’egyedülivel’ szót fordítottam vegyítetlenként.)

Immáron csak egy kérdésünk marad: vajon miért szanszkrt nyelvű a Csaitanja-csaritámrta ezen verse? Vegyük számba a lehetőségeket:
• Csaitanja Maháprabhu – vagy a szerző, Krsnadász Kavirádzs – miként a beszélgetés korábbi részeiben is állításait alátámasztandó valamely a korban közismert szövegre – puránákra, az Amara-kósa tezauruszra – hivatkozik.
• Elvileg lehetséges, hogy Krsnadász Kavirádzs, vagy maga Csaitanja Maháprabhu írta a szóban forgó verset, ám akkor nem világos, miért Siva nevében szólal meg.

Kerestem a hivatkozás eredeti forrását, eddig nem bukkantam rá. Viszont a vers eleje nagyfokú hasonlóságot mutat egy ismert történetben felbukkanó versre. A történet a Bhágavata-purána 14. században élt jeles kommentátoráról, Srídhar szvámíról szól. Amikor megírta a Bhávártha-dípikát (ez a Bhágavatam-kommentárja címe), a benáreszi szerzetesek kételkedtek annak következtetéseit illetően, és úgy határoztak, magának Sivának teszik fel a kérdést: vajon helyénvaló-e a kommentár? A templomi Siva-múrti lábai elé helyezték a kérdést. A történetnek többféle változatával találkozni, van, ahol Siva fennhangon válaszol, más változatban a kérdés mellé írt verssel:

ahaṁ vedmi śuko vetti vyāso vetti na vetti vā |
śrīdharaḥ sakalaṁ vetti śrī-nṛsiṁha-prasādataḥ ||


Én tudom, Suka tudja, Vjásza vagy tudja, vagy nem,
(ám) Srídhar teljes (egészében) érti, Srí Nrszinha kegyéből.

A történet egy más változatában Vjásza helyzete nem kétséges, Paríksit király megértése lesz bizonytalan:

śuko vetti vyāso vetti rāja vetti na vetti vā |
śrīdharo hi sarvaṁ vetti śrī-nṛsiṁha-prasādataḥ ||


Suka tudja, Vjásza tudja, (Paríksit) király vagy tudja, vagy nem,
(ám) Srídhar bizony teljes (egészében) érti, Srí Nrszinha kegyéből.

A Srídhar szvámíról szóló történet első változatában a vers első fele szóról szóra megegyezik a keresett verssel… ám izgalmasan ellentmondásosnak tűnhet, hogy míg a Csaitanja-csaritámrta verse éppen a elveti a kommentárt, mint a teljes megismerés adekvát módját, addig a történet egy kommentárról szól: pontosabban a kommentár szerzőjéről. És ez is az ellentmondás feloldása: a Srídhar szvámí imádott istensége (iṣṭa-devatā) kegyéből, az őiránta érzett heves szeretete folytán juthatott megértésre a Bhágavatamról.

Kedves olvasó! Ez a posztot az internet tengerébe dobott palacknak szántam, benne az üzenet: ha ismered a Csaitanja-csaritámrta versének eredeti forrását, kérlek, ne habozz megosztani velem!
Köszönöm előre is!

2023. június 3., szombat

áldáskérő fohászok a Pusti-márg szampradájában

puṣṭimārgīya maṅgalācaraṇam

A hindu írásművek általában áldáskérő fohászokkal (maṅgalācaraṇam azaz ’áldás-tevés’) kezdődnek: tiszteletadás az iskola jeles tanítói előtt, fohász az imádott Istenhez. A Vallabha ácsárját követő vaisnavák napi gyakorlatában a múrtik, és a tanítványi lánc mestereinek magasztalása után e verseket zengik:
 

cintā-santāna-hantāro yat-pādāṁbuja-reṇavaḥ |
svīyānāṁ tānnijācāryān praṇamāmi muhur muhuḥ || 3 ||


Kinek lótuszlába pora eloszlatja utódai aggodalmát,
néki, és a tőle származó mestereknek hódolok újra meg újra.

yad-anugrahato jantuḥ sarva duḥkhātigo bhavet |
tam ahaṁ sarvadā vande śrīmad-vallabha-nandanam || 4 ||


Kegye folytán a teremtmények mind túllépnek a szenvedésen,
ezért őt imádom mindig, (Vitthalnáth ácsárját,) Srímad Vallabha fiát.
Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Idősebbik fia Gópínáth, a fiatalabbik Vitthalnáth, aki befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet. Vitthalnáth Guszain (=gószvámí) néven is ismert.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál.

ajñāna timirāndhasya jñānānjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 5 ||


A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
(ő) nyitotta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

namāmi hṛdaye śeṣe līlā-kṣīrābdhi-śāyinam |
lakṣmī-sahasra-līlābhiḥ sevyamānaṁ kalānidhim || 6 ||


A szívben, a kedvtelés tejóceánján a kígyóágyon pihenő (Úrnak) hódolok.
Laksmík ezreihez hasonlatos (hívei) imádják őt, mint (csillagok közt) a teliholdat.
A szívben lakozó Felsőlélek nem más, mint a tejóceánon, Ananta-sésa testén pihenő Nárájan, akit számtalan szerencseistennő imád. A bhakták olyanok, mint megannyi szerencseistennő, akik szerető odaadással fordulnak uruk felé. A kalānidhi a ’művészetek kincsesháza’, s ez a Hold egyik szokásos megnevezése is. A hívei övezte Isten képe a csillagok közt ragyogó Holdat idézi, de itt a „művészetek kincsesháza” is helyénvaló értelmezés.

caturbhiś ca caturbhiś ca caturbhiś ca tribhis tathā |
ṣaḍbhirvirājate yo’sau pañcadhā hṛdaye mama ||7||


Néggyel, megint néggyel, újra néggyel, hárommal s aztán
hattal tündököl ő, aki ezért ötféleképp van a szívemben.
A Bhágavata-purána tizedik szkandája Srí Krsnáról szól. Vallabha öt részre osztja – az ötféleképp erre az ötféle módon megénekelt Krsnára vonatkozik. Négy rész a születéssel foglalkozó fejezeteké, majd a kötőerők szerinti felosztás következik: a tompasággal kapcsolatos négy rész, a szenvedélyhez sorolt, négy rész, a jósághoz tartozó három rész, majd a guna – vélhetően jótulajdonságok magasztalása – hat rész.

2023. február 4., szombat

Vrtra, a sárkánykígyó imája

Tvastának, Aditi fiának a dévák örök ellenségeinek, a daitjáknak családjából származó Racsaná lett a felesége. Tőle született fia, Visvarúpa, akit Brahmá tanácsára a dévák mesterüknek és papjuknak kértek fel, Visvarúpa pedig a Nárájan-kavacsa (Nárájan amulett, vagy páncél) fohásszal vértezte fel őket – s így legyőzhették a daitjákat. Ám hiába a sikeres együttműködés: amikor Indra tudomására jutott, hogy a daitjákkal rokonságban álló Visvarúpa az ő nevükben is végzett felajánlásokat, féktelen haragjában megölte Visvarúpát.

Mikor Tvastá értesült fia haláláról, bosszút esküdött. Áldozat elvégzésébe fogott, melynek beteljesülésekor létrejön egy hatalmas szörnyeteg – olyan erős és hatalmas lény, aki képes lesz Indrát is elpusztítani. Az áldozat csúcspontján felajánlásait a tűzre vetve e mantrát zengte: indraśatro vivardhasva – Indra ellensége gyarapodj! Felindultságában azonban hibát vétett, rosszul mondta a mantrát. Az indraśatruḥ birtokos jelentést hordozó összetett szó, mint magyarul a „tengerpart” (ami a „tenger partja”). Az indra-śatruḥ éppen így birtokos összetétel, jelentése ’Indra ellensége’ (śatruḥ), megszólítva (a szanszkrtban a megszólítást ragozással fejezik ki): indraśatro. Tvastá azonban hibásan külön ejtette a szóösszetétel két tagját: indra śatro vivardhasva – Indra, ellenség, gyarapodj! Így az áldozat csak részben lehetett sikeres: az áldozati tűzből előlépett ugyan a kívánt szörny, ám Indra erősebbnek bizonyult nála. A szörny hatalmas volt, és vezeklése erejével valamennyi világot elfedte (āvṛ), ezért az Vṛtra (Elfedő) nevet kapta.

A dévák nyomban rátámadtak, ám Vrtra elnyelte fegyvereiket. A dévák az Úr Hari segítségéért könyörögtek, aki először megfeddte őket, mondván: tiszta hívei csak a szolgálat lehetőségére vágynak, nem az ellenségeik fölötti győzelemre. Végül egy jótanácsot adott nekik: keressék fel a szent Dadhícsit, kérjék el a testét, és a csontjaiból kovácsolt fegyverrel legyőzhetik Vrtrát.


Így kezdődött el a hatalmas csata a daitják és a dévák közt, melyet a véda-szövegek több helyen elbeszélnek – többféle módon is leírva a történteket. A Rg-véda 4. mandalája (a 18. himnuszban) a vizeket elzáró démonként említik Vrtrát (a vṛ gyök egyik jelentése ’gátol’), így Indra győzelmének következtében a szomjazó földet elárasztották a folyóvizek.
A Mahábhárata Udjóga (5.) parvájában (9-10. fejezetek) Sálja úgy beszéli el a történteket Judhisthir királynak, hogy Vrtra először elnyelte Indrát. A dévák ekkor teremtették az ásítást, és az ásító Vrtra nyitott szájából Indra sikerrel ki tudott menekülni. Hosszas harc után Indra végül elmenekült a csatából. A rsik közvetítésével ezután fegyverszünetet kötött Vrtrával, aki biztosítékot követelt: tegyen Indra fogadalmat, hogy sem száraz, sem nedves fegyverrel, sem kővel, sem fával, sem lövedékkel, sem kézifegyverrel, sem nappal, sem éjjel nem támad rá. Indra meg is fogadott mindent, ám továbbra is csak azon törte a fejét, miként ölhetné meg Vrtrát. Egyszer aztán éppen alkonyatkor a tengerparton sétált, mikor észrevette, hogy a víz színén hegynyi nagy tajték úszik. Nem is nedves, nem is száraz – gondolta –, ráadásul alkonyat van éppen, ami nem is nappal, nem is éjjel! Ezt a tajtékot hajította hát Vrtrára a Dadhícsí csontjaiból kovácsolt villámával együtt, így győzte le őt.


A Bhágavata-purána hatodik énekében olvasható történet azonban egészen különleges, és eltér a többi elbeszéléstől. Vrtrát a Bhágavatam nem csupán egy démon-szörny sárkánykígyóként állítja az olvasó elé, hanem nemeslelkű harcosként, aki nem támad a csapása nyomán elefántjáról lezuhanó, s így védtelenné váló Indrára. Vrtra megszólítja Indrát. Először megrója… joggal, hiszen Indra kétszeresen is bűnös: nem csupán egy bráhmanát, de saját mesterét, Visvarúpát ölte meg. Ám tudom – folytatja Vrtra – Visnu téged pártol, így kétségtelen te győzöl majd. Te győzöl, így tiéd lesz a mennyek gazdagsága, ám mert gondolataimat csupán Szankarsan lótuszlábaira rögzítem, így testem elhagyásakor, a szent bölcsek társaságát nyerem majd el. Az ő társaságukban nem vakít el a gazdagság, jutalmam pedig az Úr szolgálata lesz!

Vrtra ezután az Úrhoz fohászkodik:

ahaṁ hare tava pādaika-mūla-
dāsānudāso bhavitāsmi bhūyaḥ |
manaḥ smaretāsu-pater guṇāṁs te
gṛṇīta vāk karma karotu kāyaḥ ||24||


Ó, Hari! Bárcsak a lábaidnál (helyet foglaló)
szolgáid szolgája lehetnék újra!
Életem ura! Gondolataim csak jótulajdonságaidra emlékeznének,
szavaim téged magasztalnának, testem csak téged szolgálna!

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca pārameṣṭhyaṁ
na sārva-bhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
samañjasa tvā virahayya kāṅkṣe ||25||


Sem a mennyek világára, sem (Brahmá) legfelsőbb egére,
sem a Föld királyságára vagy a az alvilág feletti egyeduralomra,
sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére
nem vágyok nálad nélkül, Legfelsőbb Úr!

Nāka-pṛṣṭha szó szerint a ’menny-háta’, az égbolt legfelső része, a kommentárok a Sarkcsillaggal, Dhruva herceg világával azonosítják. Samañjasa: az añjas jelentése ’gyorsaság’, ’rátermettség’, a sam-añjasa jelentései: ’helyes’, ’erényes’, ’igazságos’. Srídhar szvámí kommentárja szerint a megszólítás jelentése: minden jószerencse hajléka.
A gondolat jelentőségét mutatja, hogy – csekély eltérésekkel – több helyen is föllelhető a Bhágavata-puránában.

na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca sārva-bhaumaṁ
na pārameṣṭhyaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
vāñchanti yat-pāda-rajaḥ-prapannāḥ ||


Sem a mennyek világára, sem a Föld királyságára / sem (Brahmá) legfelsőbb egére, sem az alvilág feletti egyeduralomra, / sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére / nem vágynak, kik oltalomra leltek lábad poránál. (10.16.37. Kálija feleségeinek fohászai Krsnához)

na pārameṣṭhyaṁ na mahendra-dhiṣṇyaṁ
na sārvabhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
mayy arpitātmecchati mad vinānyat ||

Sem (Brahmá) legfelsőbb egét, sem a nagy Indra hajlékát / sem a Föld királyságát vagy az alvilág feletti egyeduralmat, / sem jóga-sziddhiket, sem az újjászületések végét / nem kívánják nálam nélkül a nékem szentelődök. (11.14.14. Krsna tanítja Uddhavát)


ajāta-pakṣā iva mātaraṁ khagāḥ
stanyaṁ yathā vatsatarāḥ kṣudh-ārtāḥ |
priyaṁ priyeva vyuṣitaṁ viṣaṇṇā
mano 'ravindākṣa didṛkṣate tvām ||26||


Mint a pelyhedző madárfiókák anyjukat,
vagy az éhes borjak a tejet,
ahogy távollévő kedvesét a bánatos feleség,
szívem így vágyakozik látni téged, Lótuszszemű uram!

A madárfiókák magányosan várják anyjukat, közben látják elrepülni a baglyokat, és más ragadozó madarakat – így kukac-ételre és főleg biztonságra vágyva keseregnek anyjuk után. A kisborjak is türelmetlenül várják a fejés idejét – megkötözve sírnak bánatosan. Ám amikor gazdájuk odaengedi őket anyjuk közelébe, gyorsan megtöltik pocakjukat, s amint jóllaktak, elégedetten továbbállnak játszani. Ezt a vágyakozást is szükséglet szüli, s amint a szükséglet betöltetik, a borjú megfeledkezik anyjáról. A távollévő szerelme után vágyakozó asszony a szanszkrt költészet hősnőinek egyik típusa: mindig szerelmére gondol, őt hívja, az ő jótulajdonságait emlegeti, őt szolgálja szívében. A három példa így vágyakozás háromféle motivációjának felel meg: a félelem, a beteljesedés vágya, és az önzetlen, tiszta szeretet.
Más gondolatmenet mentén a tojásból éppen megszületett kismadár tehetetlenül anyja után kiáltozik – még nem ismeri, nem is látta, hiszen csak most bújt ki a tojásból – hasonlóan ahhoz az emberhez, aki nem tud Istenről, csak rosszul érzi magát az anyagvilágban. A megkötözött borjú látja anyját, menne is hozzá, de a kötél miatt nem tud – ez a helyzete annak, aki bár tud Istenről, ám az anyagvilág köti meg. Míg a párjától távol lévő odaadó feleség: tudja hol a férje, akár fel is kereshetné, mégis, kérésének engedelmesen eleget téve türelmesen várja, hogy eljöjjön érte kedvese.


mamottamaśloka-janeṣu sakhyaṁ
saṁsāra-cakre bhramataḥ sva-karmabhiḥ |
tvan-māyayātmātmaja-dāra-geheṣv
āsakta-cittasya na nātha bhūyāt ||27||


Hadd legyenek barátaim a himnuszokkal magasztalt Úr hívei,
míg saját tetteim következtében a létforgatagban vándorlok.
(Add, hogy) illúziókeltő erőd által a magamhoz, gyerekeimhez, feleségemhez és házamhoz
fűződő ragaszkodás megszűnjék, ó Uram!

Add, hogy ne magamhoz, és önmagam kiterjedéseihez, hanem híveidhez ragaszkodhassam! – zárul Vrtra fohásza.

A Bhágavata-purána hatodik és hetedik éneke a tizenkét énekből álló mű középső része – ezért itt bízvást kereshetünk, és lám, találunk is különösen értékes gondolatokat.


Felmerül a kérdés: miként kerülhetett Vrtra ebbe a különleges, démon-bhakta helyzetbe. E kérdést Paríksit király is feltette Sukadév gószvámínak, aki elmondta, hogy Vrtra előző életében Súraszéna állam uralkodója, Csitrakétu volt. A király jeles bhakta hírében állt, Nárada muni és Angirá is eljöttek tanítani. Nárada átadta néki az Úr imádatának mantráját, melyet zengve Csitrakétu végül magával Anantasésával találkozhatott.
Ezután Csitrakétu a mennyek lakója lett. Ám történt egy alkalommal, hogy vimánáján utazva nagy társaságra lett figyelmes: a dévák és bölcsek körében Siva ült, ölében hitvesével, Párvatíval. Csitrakétu felnevetett, és Párvatí füle hallatára bírálni kezdte Sivát: milyen visszás, hogy a lemondás ura a szentek körében a feleségét öleli!
Siva és a szentek egy szót sem szóltak, ám Párvatí haragosan megátkozta: ó, tényleg úgy gondolod, hogy csak te ismered a vallásos elveket? hiszen minden jelenlévő jóváhagyta Siva viselkedését! Nos, ha ilyen fontosnak véled magad, legjobb, ha aszurák közt születsz meg, így nem találkozol majd szentekkel!
Csitrakétu nyomban leszállt járművéről, és összetett kézzel fogadta Párvatí átkát. Látván ezt, Siva társai felé fordult, és a vaisnavákat magasztalta: Milyen csodálatos, hogy a magukat Nárájannak szentelt bhakták nem félnek semmitől. Számukra a pokol vagy az üdvösség egyre megy!

2023. január 7., szombat

a tíz avatár (avagy avatar10)



Az avatár – a modern indiai nyelvekben elharapják a szóvégi „a” hangot, a szanszkrtban avatāra – szó magja a tṛ igei gyök, melynek jelentése: átkel. A tāra e cselekvés megnevezése: átkelés. Az ava igekötő pedig az átkelés irányára utal: el vagy le – esetünkben le. Átkelés annyiban, hogy Isten az anyagi világ és az isteni világ közti határon kel át – lefelé, azaz alászállva az anyagvilágba. Az avatárok Isten evilági megnyilvánulásai.
Számuk felmérhetetlen. A legkülönbözőbbféle módokon, a legkülönösebb helyzetekben jelennek meg a világban, és eltérő mértékben mutatják meg isteni erejüket, fenségüket, vagy éppen szépségüket, vonzerejüket. E különbségek alapján az avatárok különféle csoportjait különböztetik meg: beszélnek a világ teremtését és fenntartását elrendező avatárokról (puruṣa-avatāra), az egyes világkorszakokban követendő utat tanító avatárokról (yuga-avatāra), az isteni nagyszerűséget, és az Istennel való kapcsolatok végtelen sokszínűségét felmutató „kedvtelés” avatárokról (līlā-avatāra), vagy az isteni erővel felruházott személyekről (śaktyāveśa-avatāra, akibe behatolt – āveśa az isteni erő – śakti), azaz az isteni erők avatárjairól.

Miért jelenik meg Isten ilyen sokféleképpen a világban? A (számomra) legszebb választ e kérdésre Csaitanja adja meg, aki egy beszélgetésben így érvel: „Isten egy. Ám hívei meditációját követve ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg.” (Csaitanja-csaritámrta. 2.9.155. eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa | eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||)

A Bhágavata-purána az első szkandhában huszonegy avatárt nevesít, majd megjegyzi: „Ó, Bráhmana, Hari, az erények kincstára alászállásai megszámlálhatatlanok, / miként kimeríthetetlenek a tavak táplálta patakok ezrei.” (Bhág. 1.3.26. avatārā hy asaṅkhyeyā hareḥ sattva-nidher dvijāḥ | yathāvidāsinaḥ kulyāḥ sarasaḥ syuḥ sahasraśaḥ ||)
Visvanáth Csakravartí kommentárjában felidézi Prahlád fohászának szavait: „Így ember, állat, szent látnok, félisten, vagy éppen vízi lény alakjában alászállva / megoltalmazod a univerzumokat, s elpusztítod világ ellenségeit. / Ó, nagy lélek, te vagy a dharma védelmezője az egyes világkorszakoknak megfelelően, / ám rejtve maradsz a kali-korban, amiért is Trijuga (három korszak) néven ismernek.” (Bhág. 7.9.38.)

Visnu megszámlálhatatlan avatárjai közül mégis gyakran kiemelten említenek tizet, emlékezzünk meg róluk Dzsajadév gyönyörű költeményének, a Gíta-Góvindának első dalának felidézésével. A dal invokáció, melyben a költő a Krsnát,mint a tíz avatár forrását szólítja meg:

pralaya-payodhi-jale dhṛtavān asi vedaṁ
vihita-vahitra-caritram akhedam |
keśava dhṛta-mīna-śarīra
jaya jagadīśa hare ||1||


A világvége vízözönéből kiemelted a Védát,
fáradhatatlanul, csodás hajóként viselkedve.
Késava! Hal-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Matszja – Hal avatár története a Bhágavata-purána 8.24. fejeztében olvasható. Az állati létforma alacsonyabbrendű, mint az emberi: hiszen az ember gondolkodó lény, szemben az ösztönlény állatokkal. Isten azonban bármilyen módon, bármely formában megjelenhet a világban, őt nem korlátozza semmi. Kétféleképpen is elbeszélik Matszja történetét. Ennek oka az óind világszemlélet ciklikussága: az újra meg újra visszatérő környezetben a történések eltérőek, a két történet két ciklushoz kötődik, míg a közös elem a két elbeszélésben, hogy mindegyik a világot elsöprő és megtisztító özönvíz idején történik. Az egyik szerint egy Hajagríva nevű démon elragadta a védákat, és elrejtőzött vele a vizek mélyén. Visnu ekkor hal alakot magára öltve követte őt, és a démont elpusztítva megoltalmazta a szent tudást. A másik történetben megjövendölte a vízözönt a kor szent királyának, aki összegyűjtötte a gyógyító füveket, és a bráhmanák kíséretében bárkára szállt, amit Matszja egy hatalmas hal képében irányított, miközben tanította a bárka utasait.
A vers Krsnát Késava (Brahmá és Siva eredete ), Dzsagadísa (Mindenség Ura), és Hari (Elragadó ) néven szólítja meg.


kṣitir iha vipulatare tiṣṭhati tava pṛṣṭhe
dharaṇi-dhāraṇa-kiṇa-cakra-gariṣṭhe |
keśava dhṛta-kūrma-śarīra
jaya jagadīśa hare ||2||


A Föld nyugszik hátadon,
a fenntartó (Földet) tartó súlyos körpáncélodon.
Késava! Teknőc- formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Kúrma, a Teknőc avatár a tejóceán kiköpülésében játszott kulcsszerepet (Bhág. 8.5-9. fejezetek). A dévák és ellenfeleik, az aszurák összefogtak, hogy a halhatatlanság nektárját együtt köpüljék ki a tejóceánból. Az egyik csapat a tejóceán egyik partján sorakozott fel, a másik csapat a másikon, a kígyók uralkodója, a gigantikus Vászuki volt a köpülőkötél. A Mandara-hegyet használták köpülőrúdnak, ám az elsüllyedt a tejóceánban – a dévák és aszurák együttes ereje nem volt elegendő a hegynyi köpülőrúd megtartására. Ekkor jelent meg Visnu teknőc képében, és a hátára vette a gigantikus hegyet.
A Föld sokféle szinonimája közül a vers kṣiti szava a Földre a lények lakhelyeként utal, a dharaṇi pedig a lényeket fenntartó mivoltára.


vasati daśana-śikhare dharaṇī tava lagnā
śaśini kalaṅka-kaleva nimagnā |
keśava dhṛta-śūkara-rūpa
jaya jagadīśa hare ||3||


Agyarad csúcsára tapadtan nyugszik a Föld,
az alámerült, mint Holdon a folt.
Késava! Vadkan-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Varáha a Vadkan avatár. A történetet a Bhágavata-purána 3.18-19. fejezeteiből ismerhetjük meg. Dzsaja és Vidzsaja, a Vaikuntha-világ ajtónállói nem ismerték fel, ezért feltartóztatták a Harihoz igyekvő Kumárákat. A Kumárák ezért megátkozták őket – tulajdonképpen csak kimondták, hogy méltatlanok posztjukra. Választhattak: megszületnek a földön hétszer Isten híveiként, vagy háromszor ellenfeleiként. Ők az utóbbit választották, így születtek e világra legyőzhetetlen démonokként – első születésükben Hiránjáksa és Hiranjakasipu volt a nevük az.
Hiránjáksa hatalmas harcos volt, mindenkit legyőzött, s feldúlta a mindenséget. A földgolyót is az univerzum mélyére taszította. Visnu ekkor egy vadkan alakjában jelent meg – agyarára tűzte a mélybe merült földgolyót, és felhozta onnan. Hiránjáksa rátámadt, ám a küzdelemben Varáha győzedelmeskedett.
A vers a sötét színű vadkan fehér agyarára tapadt Földet a holdsarló végén lévő folthoz hasonlítja – a kommentárok megjegyzik, hogy a hasonlat megerősíti: az evilági Föld a makulátlan isteni létezéshez képest csupán egy jelentéktelen folt, szennyeződés.


tava kara-kamala-vare nakham adbhuta-śṛṅgaṁ
dalita-hiraṇyakaśipu-tanu-bhṛṅgam |
keśava dhṛta-narahari-rūpa
jaya jagadīśa hare ||4||


Lótuszkezed körmei csodás szirtek,
mellyel szétszaggattad Hiranjakasipu méh-testét.
Késava! Ember-oroszlán-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

A listán a negyedik Naraszinha, az ember-oroszlán avatár. (Nrszinha, Nrhari vagy Narahari néven is említik, mindegyik név ember-oroszlánt jelent, történetét a Bhágavata-purána 7.2-10. fejezeteiben találhatjuk meg).
Hiranjakasipu elsődleges célja – testvére halála után – Visnu megölése lett. Gyötörte Visnu híveit, s komoly vezeklésekbe fogott, hogy legyőzhesse őt. El is nyerte Brahmá kegyét, s áldását. Halhatatlanságot szeretett volna, ám Brahmá ezt nem tudta megadni… azt azonban igen, hogy ne lehessen megölni őt sem éjjel, sem nappal, ne ölhesse meg sem déva, sem aszura, sem ember sem állat… s még számos, egymást kizáró feltételt fundált ki Hiranjakasipu.
Hiranjakasipunak volt egy fia is – Prahlád –, aki azonban Nárada ásramjában született meg, éppen akkor, amikor apja a vezekléseit végezte, így ő Visnu rendíthetetlen hívévé vált. Apja hiába próbálta eltántorítani – előbb oktatással, majd kínzással –, Prahlád továbbra is Visnu imádatához ragaszkodott, akkor is, mikor Hiranjakasipu ki akarta végeztetni őt. Prahlád azonban állhatatosan fohászkodott, Visnu oltalmában bízva. Hol van a te istened? nyomban fejedet veszem, hol van hát, hogy megoltalmazzon? – kiáltotta haragjában Hiranjakasipu, és a palota előcsarnokának oszlopára csapott, ott álltak éppen. Ám ekkor meghasadt az oszlop, és Visnu jelent meg: embertesttel, ám oroszlánfejjel. Mindez alkonyatkor történt – sem nem éjjel, sem nem nappal –, Naraszinha nem déva, nem aszura, nem ember és nem is állat… pontosan megfelelve a Brahmától elnyert áldás minden lehetetlen feltételének. Naraszinha pedig nyomban szétmarcangolta Hiranjakasiput.
A vers szépsége ellentmondásos hasonlata: a lótusz szirmai lágyak, Naraszinha lágy kezének körmei azonban hegyszirt-szerű karmok, melyekkel szétszaggatja hívei ellenségét.


chalayasi vikramaṇe balim adbhuta-vāmana
pada-nakha-nīra-janita-jana-pāvana |
keśava dhṛta-vāmana-rūpa
jaya jagadīśa hare ||5||


Hatalmas lépéseiddel rászeded Balit, csodás Kicsiny,
a lábad körme nyomán fakadó víz pedig megtisztítja a világot.
Késava! Kicsiny formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Az ötödik avatár Vámana – törpe, vagy kicsiny avatár, a szó alacsonyra (hiszen gyermek) vagy törpére is utalhat. Vámana és Bali király története a Bhágavata-purána 8.15-23. fejezeteiben olvasható. A tejóceán kiköpülése után a dévák és a daitják között újra kiújult az ellenségeskedés. A csatában Indra legyőzte a daitják királyát, Balit. Sukrácsárja, a nagyhatalmú bráhmana azonban életre keltette a királyt, a hálás Bali pedig ettől fogva Sukrácsárja hűséges tanítványa lett. Olyannyira elégedetté tette mesterét, hogy áldásával sikeressé vált minden tettében. Seregei élén legyőzte a dévákat, Indra mennyei városát is elfoglalta. A dévák anyja, Aditi Visnuhoz fohászkodott segítségért – Visnu alá is szállt e világba, és megjelent Aditi fiaként (így Indra öccseként).
Történt, hogy Bali király (Prahlád unokája) nagyszabású áldozatot mutatott be. Áldozati arénájában a többi bráhmana közt megjelent a gyermek Vámana is. Bali illő tisztelettel fogadta, s ahogy kell, elégedetté kívánta tenni – felajánlotta, kérjen tőle bármely kincset. Vámana csekélységet: csupán három lépésnyi földet kért a királytól, az ő apró lábával kimérve. Sukrácsárja, a király mestere felismerte Vámana valódi kilétét, intette tanítványát – a fiúcska megfosztja mindenétől –, ám Bali immáron nem törődve tanítója szavával így szólt: legyen, ahogy kívántad!
A kisfiúcska ekkor hatalmasra nőtt (ebben a formában Urukrama, Nagyléptű néven is ismerik). Olyan gigantikus formát öltött, hogy két lépésével bejárta az egész mindenséget – ami akkor Bali birodalma volt. Hova lépjek most? – mennydörögte –, mit tudsz még felajánlani nekem? Bali ekkor a saját fejére mutatott.
Vámana elégedett volt Balival, bár a királyságát visszaadta a déváknak, Bali egy külön világot kapott (a Szutala világot), hogy ott élhessen, és békében uralkodhasson. Balit és Prahládot a tizenkét mahábhágavata, a dharma legfőbb letéteményesei, az Úr társai közé sorolják.
Vámana három lépéséről a Rg-véda is megemlékezik: „aki három lépésével egymaga jelölte ki a széles világot.” (Rg. 1.154.3.) A három lépést olykor a három világra értik (alvilág, Föld, menny), máskor az anyagvilág, a fenséges imádat isteni világa (vaikuntha), és az isteni szeretet világának (gólóka) hármasára.
Vámana első lépésével átlépte a középső világokat, míg második lépésével az eget. Ekkor körme felhasította az univerzum burkát, a hasítékon bezúdult az Okozati Óceán vize, ez lett a Gangesz folyó – mely így nyomban megmosta az Úr lábát. A vers második sora a Gangesz születésére utal.


kṣatriya-rudhira-maye jagad-apagata-pāpaṁ
snapayasi payasi śamita-bhava-tāpam |
keśava dhṛta-bhṛgupati-rūpa
jaya jagadīśa hare ||6||


Hogy bűntelenné tedd a világot, ksatriják vérének
vizében fürdeted meg, így csillapítod a lét szenvedését.
Késava! Bhrgu (leszármazottai) mesterének alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

A hatodik avatár Ráma, a csatabárdos – Parasuráma. A róla szóló történet a Bhágavata-purána 9.15-16. fejezeteit olvasva ismerhetjük meg. Ráma a bráhmana pár, Dzsamadagni és Rénuká legkisebb fia volt. Történt, hogy a király vadászatra indult, és útközben betért Dzsamadagniék kunyhójába. Dzsamadagninak volt egy csodatehene, és ennek adományaival bőségesen megvendégelte a királyt és kíséretét. A király elirigyelte a csodatehenet, és elrabolta Dzsamadagnitól. Ráma ekkor nem volt otthon, ám mikor hazaért, s látta mi történt, fegyvert ragadott – csatabárdot. A csatabárd szanszkrtul parasu, így Rámát a csatabárdos Ráma, azaz Parasuráma néven szokták említeni. A király székvárosába sietett, ahol csatára hívta, majd megölte a királyt, számos katonájával együtt. Mikor hazatért a tehénnel, apja megfeddte: bár a király bűnt követett el, bűnös tett volt a király megölése is. A király fiai elmenekültek a csatából, ám bosszút esküdtek: mikor Ráma ismét távol volt, rátörtek Dzsamadagni tanyájára, és megölték Dzsamadagnit. Ráma ekkor bosszút esküdött: hadjáratot indít, és minden ksatriját elpusztít. A vérengzés nyomán a Kuruksétránál elesett harcosok vére öt tavat töltött meg.
A vers a csatabárdos Rámát Bhṛgupati néven említi. Bhrgu Brahmá áldozati tüzéből született ősbölcs, csatabárdos Ráma az ő leszármazottainak fényes csillaga.


vitarasi dikṣu raṇe dik-pati-kamanīyaṁ
daśa-mukha-mauli-baliṁ ramaṇīyam |
keśava dhṛta-rāma-śarīra
jaya jagadīśa hare ||7||


A csatamezőn a világtájak őreinek kedves áldozatul adományozod
a tízarcú (démonkirály) fejeit, ekképpen örvendeztetve meg őket.
Késava! Ráma alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

A hetedik avatár Ráma, Dasaratha fia, kinek történetét a Rámájana beszéli el. Ráma ellenfele Rávana, a legyőzhetetlen démonkirály volt. Rávana kitartó önsanyargatással elnyerte Brahmá kegyét, és áldását: egyetlen félisten se ölhesse őt meg. Ezzel is erejét fitogtatta, biztosan tudta, hogy minden embernél erősebb. Székhelye Lanká szigetén volt, ám hatalma messze terjedt, még a világtájakat őrző istenségeket is szolgájává tette. Ereje és hatalma elbizakodottá tette: elrabolta a száműzetésben élő Ráma herceg feleségét, Szítát. Ráma ekkor sereget szervezett, és a sereg élén megtámadta Lankát, elpusztította a démonokat, és Rávanát is megölte.
Rávana és testvére, Kumbhakarna előző életükben a két daitja fivér, Hiránjáksa és Hiranjakasipu voltak.
Ráma az eszményi uralkodó megtestesítője.


vahasi vapuṣi visade vasanaṁ jaladābhaṁ
hala-hati-bhīti-milita-yamunābham |
keśava dhṛta-haladhara-rūpa
jaya jagadīśa hare ||8||


Hófehér testeden felhőszín ruhát viselsz,
mely olyan, mint az ekéd csapásától megrettent Jamuná vize, .
Késava! Az Eketartó alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

A nyolcadik avatár Balaráma, Krsna bátyja. Balaráma testének színe fehér, és sötétkék ruhát visel. Balaráma az isteni erő (nevében a bala szó erőt jelent), és teremtő potenciál megtestesítője. Fegyverként egy hatalmas ekét hordoz. A vers a Bhágavata-puránában (10.65. fejezet) elbeszélt történetre utal: mikor egy alkalommal Balarám Vrndávanban időzött a gópík társaságát élvezve, kedve támadt megmártózni a Jamunában. Megparancsolta a folyónak, hogy jöjjön közelebb, ám az nem engedelmeskedett. Ekkor ekéjével fenyegette meg, hogy azzal húzza közelebb az engedetlen folyómedret. Mondják, ma is Balarám ekecsapása nyomán ágazik több ágra a Jamuná.

A tízes szám jelentős. Több forrás is hivatkozik a tíz avatárra, ám e listák nem mindig ugyanazt a tíz nevet tartalmazzák. A Garuda-puránában (1.86.10-11.) például így olvasható a tíz avatár neve:

dharma saṁrakṣaṇārthāya adharmādi-vinaṣṭaye |
daitya-rākṣasa-nāśārthaṁ matsyaḥ pūrvaṁ yathābhavat ||
kūrmo varāho nṛharir vāmano rāma ūrjitaḥ |
yathā dāśarathī rāmaḥ kṛṣṇo buddho 'tha kalkyapi ||

A dharma megoltalmazásáért, az adharma s más hasonlók megsemmisítéséért
a daitják és ráksaszák elpusztításért először Matszjaként jelent meg.
Kúrma, Varáha, Nrhari, Vámana, Ráma a nagyerejű,
Dasaratha fia Ráma, Krsna, Buddha majd Kalkiként.

E felsorolásban a nyolcadik avatár nem Balaráma, hanem Krsna. Dzsajadév költeményében Krsna a tíz avatár forrása. A Nárada-purána (1.119.16.), a Padma-purána (Uttara-khanda 71.26.) és a Váju-purána (Révákhanda 151.3-4.) listája egyező a Garuda-puránában találhatóval, ám a Siva-purána (31.135.) Balarámát és Krsnát is a tíz avatár közé sorolja, Buddhát azonban nem:

matsyaḥ kūrmo varāhaśca narasiṁho’tha vāmanaḥ |
rāmatrayaṁ tathā kṛṣṇo viṣṇus turaga-vaktrakaḥ ||

Matszja, Kúrma, Varáha, Naraszinha és Vámana,
a három Ráma (Parasuráma, Dásaratha-ráma, Balaráma), Krsna, és a Lóarcú Visnu (Kalki).

nindasi yajña-vidher ahaha śruti-jātam
sadaya-hṛdaya darśita-paśu-ghātam |
keśava dhṛta-buddha-śarīra
jaya jagadīśa hare ||9||


Mily különös! Bírálod a kinyilatkoztatás-adta áldozati rítusok szabályait,
könyörületes szívvel, az állatölésre rámutatva.
Késava! Buddha alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Dzsajadév dalában a kilencedik avatár Gautama Buddha.


mleccha-nivaha-nidhane kalayasi karavālaṁ
dhūmaketum iva kim api karālam |
keśava dhṛta-kalki-śarīra
jaya jagadīśa hare ||10||


Barbárok sokaságának elpusztításáért hordozod kardod,
miként egy üstökös, rettenetesen.
Késava! Kalki alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

Az ind időfelfogás nem lineárisnak látja az idő múlását, hanem ciklikusnak: újra meg újra visszatérő trendek jellemzik. Az anyagvilág elsődleges jellemzője a hanyatlás, a kezdetben négy oszlopon nyugvó dharma fokozatosan leromlik , az utolsó időkben élő emberek pedig egészen elaljasulnak. Ekkor jelenik meg Kalki, az utolsó avatár, aki fehér lován végigszáguld a földkerekségen, és éles kardjával végez a gonosztevőkkel, megtisztítva a világot a bűntől – hogy aztán ismét bekövetkezhessen az aranykor.


śrī-jayadeva-kaver idam uditam udāraṁ
śṛṇu sukha-daṁ śubha-daṁ bhava-sāram |
keśava dhṛta-daśa-vidha-rūpa
jaya jagadīsa hare ||11||


Srí Dzsajadévávól, a költőtől származik e magasztos (ének),
halld (Uram a dalt,) az örömet szerzőt, áldásost, mely a lét lényege.
Késava! Tízféle testet felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!

A dal a Gíta-Góvinda füzérében az első dal, az invokáció, melyben a költő Krsnához fordul: hallgassa meg imáját, és adja áldását a mű folytatásához. A „lét lényege”: a világi létezés bűvköréből való megszabadulás titka.
A következő strófa egy, a dalok közti átkötő vers, mely összegzi az iménti dalt:


vedān uddharate jaganti vahate bhū-golam udbibhrate
daityaṁ dārayate baliṁ chalayate kṣatra-kṣayaṁ kurvate |
paulastyaṁ jayate halaṁ kalayate kāruṇyam ātanvate
mlecchān mūrchayate daśākṛti-kṛte kṛṣṇāya tubhyaṁ namaḥ ||


Megoltalmazod (vagy magasba emeled) a védákat, (hátadon) hordozod a világokat, magasba emeled a a föld-golyót,
szétszaggatod a daitja (Hiranjakasiput), rászeded Balit, elpusztítod a ksatrijákat,
legyőzöd (Rávanát), Pulasztja unokáját, ekét hordozol, kiterjeszted a könyörületet,
megdermeszted a barbárokat. E tíz alakot felöltő Krsnának, Néked hódolok!


––––––––––––––––– = o O o = –––––––––––––––


Végezetül álljon itt a költemény Weöres Sándor megverselésében… különlegessége, hogy ritmusa pontosan követi a dal és az átkötő vers ritmusát:

(1) A vízözön árjaiból kiragadtad a Védát,
habon a hajócska elérte a célját,
hal-alakú Visnu, hajó-vezető,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(2) Mind e világ a te nagyerejü hátadon ível,
hátad ezért tele csontkelevénnyel,
bölcs teknőc, te világemelő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(3) Mint a növő sarlóra a holdnak egésze,
föld tere tűzve az agyarad ívére,
Visnu, te vadkan-alakban ülő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(4) Lágy lótusz-kezeid csodaszirmai: körmök,
meghala tőlük a dongó-ördög,
ember-oroszlán, harcban ölő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(5) Te kicsi, becsaptad a nagyerejű, butafejű órjást
s lábad elérő vízzel a rontást,
Visnu, te törpének születő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(6) Lemosod a vétkeket a katona vére tavában,
oltod a vágyat, a kínt a világban,
szent csatabárdos, a bűnt leverő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(7) Rávana tíz feje áldozatod, föl az égre,
csillagok őrei örök örömére,
Ráma királyfi, te szörny-ledöfő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(8) Tej-színű testeden, ég fia, fekete a vásznad,
mint Jamuná vize, hogyha megárad;
fegyverül ekevasakat cipelő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(9) A szigorú Véda tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(10) Valaha te kardosan a gonoszak árny-seregére
vetsz tüzet, ez bűneiknek a bére,
Kalki, ha jő az ítéletidő,
egek ura, üdv Hari, üdv!

(11) Halljad a jószívű versfaragó Dzsajadévát,
titkaidat kinyitó dala sípját,
Visnu, te tíz alakot viselő,
egek ura, üdv Hari, üdv!


Védát víz özönén vivő, eget adó, föld- és világ-hordozó,
ármányt összetörő, ravaszt leteperő, démon-hadakkal vívó,
szörnyet tönkreverő, erős ekevivő, irgalmat osztó erő,
mindenféle gonosz varázst agyonütő, tízszer jövő: Krisna, üdv!

Az illusztrációk forrásai:
shailputri.space
Aarathi Manikandan festménye

2022. december 17., szombat

a Bhágavata-purána tartalomjegyzéke




Egy mű tanulmányozásához hasznos segítség lehet a szöveg kivonata, legalább tartalomjegyzéke. Íme a Bhágavata-purána tartalomjegyzéke:

Első ének

Áldozat Naimisa erdejében
1.1. A szentek kérdései
1.2. Isteni természet és isteni szolgálat
1.3. Krsna minden inkarnáció forrása

Nárada és Vjásza találkozása
1.4. Srí Nárada megjelenése
1.5. Nárada a Srímad-Bhágavatamra tanítja Vjászadévát
1.6. Nárada és Vjászadév beszélgetése

A kuruksétrai csata utáni események elbeszélése
1.7. Dróna fiának bűnhődése
1.8. Kuntí királynő imái és Paríksit megmenekülése
1.9. Bhísmadév eltávozása az Úr Krsna jelenlétében
1.10. Az Úr Krsna Dvárakába indul
1.11. Az Úr Krsna bevonul Dvárakába
1.12. Paríksit király születése
1.13. Dhrtarástra elhagyja otthonát
1.14. Az Úr Krsna eltávozása
1.15. A Pándavák visszavonulnak

Paríksit király uralkodása, az uralkodó és Kali találkozása
1.16. Hogyan fogadta Paríksit a Kali-korszakot?
1.17. Kali büntetése és jutalma
1.18. Egy bráhmana fiú megátkozza Paríksit Mahárádzsot
1.19. Sukadév Gószvámí megjelenése

Második ének

Kötelességek a közeledő halál idején
2.1. Az első lépés Isten megismerésének útján
2.2. A szívben lakozó Úr
2.3. Tiszta odaadó szolgálat: a szív változása

Teremtés és avatárok
2.4. A teremtés folyamata
2.5. Minden ok oka
2.6. A Purusa-szúkta megerősítése
2.7. Meghatározott időben megjelenő inkarnációk és küldetésük
2.8. Paríksit király kérdései

Brahmá születése, a Bhágavatam témái
2.9. Sukadév Gószvámí válasza az Úr szavai alapján
2.10. A Bhágavatam minden kérdésre választ ad

Harmadik ének

Maitréja és Vidura találkozása
3.1. Vidura kérdései
3.2. Emlékezés az Úr Krsnára
3.3. Az Úr kedvtelései távol Vrndávantól
3.4. Vidura felkeresi Maitréját
3.5. Vidura és Maitréja beszélgetései

A teremtés
3.6. Az univerzális forma teremtése
3.7. Vidura további kérdései
3.8. Brahmá megnyilvánul Garbhódakasájí Visnuból
3.9. Brahmá teremtő energiáért imádkozik
3.10. A teremtés szakaszai
3.11. Az idő számítása az atom alapján
3.12. A Kumárák és mások megteremtése

Varáha és Hiranjáksa összecsapása
3.13. Az Úr Varáha megjelenése
3.14. Diti alkonyatkor teherbe esik
3.15. Isten országa
3.16. A bölcsek megátkozzák Vaikuntha két ajtónállóját, Dzsaját és Vidzsaját
3.17. Hiranjáksa győzelme az univerzum fölött
3.18. Az Úr Varáha és Hiranjáksa démon küzdelme
3.19. Hiranjáksa démon elpusztítása

Kardama Muni
3.20. Maitréja és Vidura beszélgetése
3.21. Manu és Kardama beszélgetése
3.22. Kardama Muni és Dévahúti házassága
3.23. Dévahúti bánata
3.24. Kardama Muni lemondása

Kapila tanítása
3.25. Az odaadó szolgálat dicsősége
3.26. Az anyagi természet alapelvei
3.27. Az anyagi természet megértése
3.28. Kapila tanítása az odaadó szolgálat végzéséről
3.29. Az Úr Kapila az odaadó szolgálatról beszél
3.30. Az Úr Kapila tanítása a kedvezőtlen gyümölcsöző tettekről
3.31. Az Úr Kapila az élőlények tetteiről tanít
3.32. A gyümölcsöző tettek börtöne
3.33. Kapila cselekedetei

Negyedik ének

Daksa áldozata
4.1. Manu leányainak családfája
4.2. Daksa megátkozza az Úr Sivát
4.3. Az Úr Siva és Szatí beszélgetése
4.4. Szatí elhagyja testét
4.5. Daksa sikertelen áldozata
4.6. Brahmá megbékíti az Úr Sivát
4.7. Daksa áldozata

Dhruva herceg (Uttánapáda leszármazottainak története)
4.8. Dhruva Mahárádzs elhagyja otthonát, és az erdőbe vonul
4.9. Dhruva Mahárádzs hazatér
4.10. Dhruva Mahárádzs harca a jaksákkal
4.11. Szvájambhuva Manu tanácsot ad Dhruva Mahárádzsnak
4.12. Dhruva Mahárádzs visszatér Istenhez

Prthu király
4.13. Dhruva Mahárádzs leszármazottjai
4.14. Véna király története
4.15. Prthu király megjelenése és megkoronázása
4.16. A dalnokok Prthu királyt magasztalják
4.17. Prthu Mahárádzs megharagszik a Földre
4.18. Prthu Mahárádzs megfeji a Föld bolygót
4.19. Prthu király száz lóáldozata
4.20. Az Úr Visnu megjelenik Prthu Mahárádzs áldozati arénájában
4.21. Prthu Mahárádzs utasításai
4.22. Prthu Mahárádzs találkozik a négy Kumárával
4.23. Prthu Mahárádzs hazatér
4.24. Az Úr Siva dala

Nárada Barhisat királyt tanítja – Puranydzsana király története
4.25. Puranydzsana király tulajdonságai
4.26. Puranydzsana király vadászni indul az erdőbe, és felesége megharagszik rá
4.27. Csandavéga megtámadja Puranydzsana király városát. Kálakanjá tulajdonságai
4.28. Puranydzsana nőként születik meg
4.29. Nárada és Prácsínabarhi király beszélgetése

Nárada Barhisat király fiait tanítja
4.30. A Pracséták tettei
4.31. Nárada a Pracsétákat tanítja

Ötödik ének

Prijavrata és leszármazottai
5.1. Prijavrata Mahárádzs tettei
5.2. Ágnídhra Mahárádzs cselekedetei

Rsabhadév
5.3. Rsabhadév megjelenik Mérudéví, Nábhi király felesége méhében
5.4. Rsabhadév, az Istenség Legfelsőbb Személyisége
5.5. Az Úr Rsabhadév a fiait tanítja
5.6. Az Úr Rsabhadév cselekedetei

Bharata király
5.7. Bharata király tettei
5.8. Bharata Mahárádzs jelleme
5.9. Dzsada Bharata magasztos tulajdonságai
5.10. Dzsada Bharata és Rahúgana Mahárádzs párbeszéde
5.11. Dzsada Bharata tanítja Rahúgana királyt
5.12. Rahúgana Mahárádzs és Dzsada Bharata beszélgetése
5.13. Rahúgana király és Dzsada Bharata további beszélgetései
5.14. Az anyagi világ, az élvezet hatalmas erdeje

Az univerzum leírása
5.15. Prijavrata király leszármazottjainak dicsősége
5.16. Dzsambúdvípa leírása
5.17. A Gangesz folyó alászállása
5.18. Dzsambúdvípa lakóinak imái az Úrhoz
5.19. Dzsambúdvípa szigete
5.20. Az univerzum felépítése
5.21. A Nap mozgása
5.22. A bolygók pályái
5.23. A Sisumára bolygórendszer
5.24. A Föld alatti mennyei bolygók
5.25. Az Úr Ananta dicsősége
5.26. A pokolbolygók

Hatodik ének

Adzsámil
6.1. Adzsámil életének története
6.2. A visnudúták megmentik Adzsámilt
6.3. Jamarádzs a hírnökeit tanítja

Daksa utódai
6.4. A Hansza-guhja imák, Pradzsápati Daksa imái az Úrhoz
6.5. Pradzsápati Daksa megátkozza Nárada Munit
6.6. Daksa leányainak utódai

Indra és Vrtrászura küzdelme
6.7. Indra megsérti lelki tanítómesterét, Brhaszpatit
6.8. A Nárájana-kavacsa pajzs
6.9. Vrtrászura démon megjelenése
6.10. Harc a félistenek és Vrtrászura között
6.11. Vrtrászura transzcendentális tulajdonságai
6.12. Vrtrászura dicsőséges halála
6.13. Indra királyt bűnös visszahatás sújtja

Csitrakétu király
6.14. Csitrakétu király bánata
6.15. Nárada és Angirá, a két szent Csitrakétu királyt tanítja
6.16. Csitrakétu király találkozik a Legfelsőbb Úrral
6.17. Párvatí anya megátkozza Csitrakétut

A marutok születése
6.18. Diti megfogadja, hogy megöli Indra királyt
6.19. A Punszavana rituális szertartás

Hetedik ének

Naraszinha és Hiranjakasipu
7.1. A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló
7.2. Hiranjakasipu, a démonok fejedelme
7.3. Hiranjakasipu halhatatlanná akar válni
7.4. Hiranjakasipu rettegésben tartja az univerzumot
7.5. Prahlád Mahárádzs, Hiranjakasipu szent fia
7.6. Prahlád démonikus osztálytársait tanítja
7.7. Mit tanult Prahlád az anyaméhben?
7.8. Az Úr Nrszinhadév elpusztítja a démonok fejedelmét
7.9. Prahlád megbékíti imáival az Úr Nrszinhadévát
7.10. Prahlád, a legkiválóbb a nagy bhakták között

Társadalmi- és életrendek
7.11. A tökéletes társadalom: négy társadalmi rend
7.12. A tökéletes társadalom: négy lelki rend
7.13. A tökéletes ember viselkedése
7.14. Az ideális családi élet
7.15. Utasítások a civilizált emberi lények számára

Nyolcadik ének

Manuk – Az elefántok királyának megmenekülése
8.1. A Manuk, az univerzum irányítói
8.2. Gadzséndra elefántot veszély fenyegeti
8.3. Gadzséndra meghódoló imái
8.4. Gadzséndra visszatér a lelki világba

A tejóceán kiköpülése
8.5. A félistenek oltalomért könyörögnek az Úrhoz
8.6. A félistenek és a démonok fegyverszünetet kötnek
8.7. Az Úr Siva megissza a mérget, s ezzel megmenti az univerzumot
8.8. A tejóceán köpülése
8.9. Az Úr alászáll mint Móhiní-múrti
8.10. Harc a félistenek és a démonok között
8.11. Indra király elpusztítja a démonokat
8.12. A Móhiní-múrti inkarnáció megtéveszti az Úr Sivát

Manuk
8.13. Az eljövendő Manuk leírása
8.14. Az univerzum irányításának rendszere

Vámana és Bali király
8.15. Bali Mahárádzs meghódítja a mennyei bolygókat
8.16. A Pajó-vrata imádat folyamata
8.17. A Legfelsőbb Úr beleegyezik, hogy Aditi fia legyen
8.18. Az Úr Vámanadév, a törpe-inkarnáció
8.19. Az Úr Vámanadév adományt kér Bali Mahárádzstól
8.20. Bali Mahárádzs felajánlja az univerzumot
8.21. Az Úr elfogja Bali Mahárádzsot
8.22. Bali Mahárádzs felajánlja az életét
8.23. A félistenek visszakapják a mennyei bolygókat

Matszja
8.24. Matszja, az Úr hal-inkarnációja

Kilencedik ének

Királyi dinasztiák - Vaivaszvata Manu leszármazottai
9.1. Szudjumna király nővé változik
9.2. Manu fiainak dinasztiái
9.3. Szukanjá és Csjavana Muni házassága

Ambarís király
9.4. Durvászá Muni megsérti Ambarís királyt
9.5. Durvászá Muni megmenekül

A Nap-dinasztia királyai
9.6. Szaubhari Muni leesése
9.7. Mándhátá király leszármazottjai
9.8. Szagara fiai találkoznak az Úr Kapiladévával
9.9. Amsumán nemzetsége
9.10. A Legfelsőbb Úr, Rámacsandra kedvtelései
9.11. Az Úr Rámacsandra, a világ uralkodója
9.12. Kusa, az Úr Rámacsandra fia nemzetsége
9.13. Nimi Mahárádzs nemzetsége

A Hold-dinasztia királyai
9.14. Urvasí elbűvöli Purúravá királyt
9.15. Parasurám, az Úr harcos inkarnációja
9.16. Az Úr Parasurám kiirtja a világ uralkodó osztályát
9.17. Purúravá fiainak nemzetségei
9.18. Jajáti király visszanyeri fiatalságát
9.19. Jajáti király felszabadul
9.20. Púru nemzetsége
9.21. Bharata nemzetsége
9.22. Adzsamídha leszármazottjai
9.23. Jajáti fiainak nemzetségei
9.24. Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége

Tizedik ének

Az Úr Krsna megjelenése
10.1. Az Úr Krsna megjelenése
10.2. A félistenek fohásza az anyaméhben megjelent Úr Krsnához
10.3. Az Úr Krsna születése

Bálja-lílá, a gyermekkori kedvtelések Mahávanban
10.4. Kansza király rémtettei
10.5. Nanda Mahárádzs és Vaszudév találkozása
10.6. Pútaná démon megölése
10.7. Trnávarta démon megölése
10.8. Az Úr Krsna megmutatja szájában az univerzális formát
10.9. Jasódá anya megkötözi az Úr Krsnát
10.10. A jamala-ardzsuna fák felszabadítása
10.11. Krsna gyermekkori kedvtelései

Pauganda-lílá, Krsna és barátai kedvtelései
10.12. Aghászura démon megölése
10.13. Brahmá elrabolja a fiúkat és a borjakat
10.14. Brahmá imái az Úr Krsnához
10.15. Dhénuka, a szamárdémon elpusztítása
10.16. Krsna megbünteti Kálija kígyót
10.17. Kálija története
10.18. Az Úr Balarám megöli Pralamba démont
10.19. Krsna elnyeli az erdőtüzet
10.20. Az esős évszak és az ősz Vrndávanban
10.21. A gópík Krsna fuvolájának dalát magasztalják
10.22. Krsna ellopja a hajadon gópík ruháját
10.23. Krsna megáldja a bráhmanák feleségeit

A Góvardhan-hegy felemelésének története
10.24. A Góvardhan-hegy imádata
10.25. Az Úr Krsna felemeli a Góvardhan-hegyet
10.26. A csodálatos Krsna
10.27. Az Úr Indra és Szurabhi anya imái
10.28. Krsna kiszabadítja Nanda Mahárádzsot Varuna birodalmából

A rásza-tánc
10.29. Krsna és a gópík találkoznak a rásza-tánc előtt
10.30. A gópík Krsna keresésére indulnak
10.31. A gópík éneke
10.32. A találkozás
10.33. A rásza-tánc

További kedvtelések Vradzsában
10.34. Krsna megmenti Nanda Mahárádzsot és végez Sankhacsúdával
10.35. A gópík Krsnáról énekelnek, mialatt Ő az erdőt járja
10.36. Arista, a bikadémon elpusztítása
10.37. Krsna megöli Késí és Vjóma démonokat

Utazás Mathurába
10.38. Akrúra megérkezik Vrndávanba
10.39. Akrúra látomása
10.40. Akrúra imái
10.41. Krsna és Balarám megérkeznek Mathurába

Kansza halála
10.42. Az áldozati íj eltörése
10.43. Krsna megöli Kuvalajápídát, az elefántot
10.44. Kansza halála

Krsna Mathurában
10.45. Krsna kiszabadítja tanítója fiát
10.46. Uddhava Vrndávanba megy
10.47. A méhecske dala
10.48. Krsna örömet szerez bhaktáinak
10.49. Akrúra hasztinápurai küldetése
10.50. Krsna létrehozza Dváraká városát
10.51. Mucsukunda felszabadítása

Rukminí
10.52. Rukminí üzenete az Úr Krsna számára
10.53. Krsna elrabolja Rukminít
10.54. Krsna és Rukminí házassága
10.55. Pradjumna története

A Szjamantaka ékkő története
10.56. A Szjamantaka ékkő
10.57. Szatrádzsit halála, az ékkő visszaszerzése

Krsna feleségei
10.58. Krsna öt királynője
10.59. Naraka démon megölése
10.60. Krsna és Rukminí beszélgetései
10.61. Az Úr Balarám elpusztítja Rukmít

Aniruddha története, Krsna Sivával kerül szembe
10.62. Úsá és Aniruddha találkozása
10.63. Az Úr Krsna harca Bánászurával

Krsna győzelmei
10.64. Nrga király megszabadítása
10.65. Az Úr Balarám Vrndávanba látogat
10.66. Paundraka, a hamis Vászudéva
10.67. Az Úr Balarám elpusztítja Dvivida gorillát
10.68. Számba házassága
10.69. Nárada meglátogatja az Úr Krsna palotáit Dvárakában
10.70. Az Úr Krsna mindennapi teendői

Látogatóban Judhisthir királynál
10.71. Az Úr Indrapraszthába utazik
10.72. Dzsarászandha megölése
10.73. Az Úr Krsna megáldja a kiszabadított királyokat
10.74. Sisupál felszabadítása a rádzsaszúja áldozat idején
10.75. Durjódhan megaláztatása

Győzelem a démonok felett
10.76. A harc Sálva és a Vrsnik közt
10.77. Az Úr Krsna elpusztítja Sálvát
10.78. Dantavakra, Vidúratha és Rómaharsan megölése
10.79. Az Úr Balarám zarándokútra indul

Szudámá bráhmana látogatása
10.80. Szudámá bráhmana meglátogatja az Úr Krsnát Dvárakában
10.81. Az Úr megáldja Szudámá bráhmanát

Napfogyatkozás Kuruksétrán
10.82. Krsna és Balarám találkozása Vrndávan lakosaival
10.83. Drapupadí és Krsna királynőinek találkozása
10.84. A szentek tanítása Kuruksétrán
10.85. Az Úr Krsna Vaszudévát tanítja, és visszahozza Dévakí fiait

Krsna dicsősége
10.86. Ardzsuna elrabolja Szubhadrát, és Krsna megáldja híveit
10.87. A Védák felajánlják imáikat
10.88. Az Úr Siva megmentése Vrkászurától
10.89. Krsna és Ardzsuna megmenti egy bráhmana fiait
10.90. Az úr Krsna dicsősége

Tizenegyedik ének

A kilenc jógísvar tanítása
11.1. A rsik kihalásra átkozzák a Jadu-nemzetséget
11.2. Nárada meglátogatja Vaszudévát és elismétli Dzsanaka király és a kilenc jógísvar párbeszédét
11.3. Az illúzió legyőzése, Brahman és a tettek útja
11.4. Az Úr avatárjai
11.5. Az abhakták sorsa, az Úr imádatának módjai a különféle jugákban

Uddhava-gítá
11.6. A félistenek visszahívják az Urat isteni birodalmába
11.7. Az aszkéta legendája és az általa felismert nyolc tanító
11.8. Mit tanult az avadhúta a kilenc tanítótól?
11.9. Az avadhúta elbeszélésének vége, a hét tanító, a rétisas és mások története
11.10. A világi élvezetek üressége
11.11. A feltételekhez kötött, és felszabadult lelkek és bhakták jellemzői
11.12. A szent társulás dicsősége; hogyan hajtandók végre az előírt kötelességek és hogyan kell feladni őket?
11.13. A tudás, amit az Úr Isteni Hattyúként közölt a bölcs Szanakával és három testvérével
11.14. Az odaadás ösvényének és a meditáció folyamatának dicsősége
11.15. A jógával elnyerhető misztikus képességek (sziddhik) és jellemzőik
11.16. Az Úr gazdagsága
11.17. A varnák és ásramák kötelességei
11.18. A remeték és szerzetesek kötelességei
11.19. A lelki felvilágosulás tökéletessége
11.20. A hagyományos jógaiskolák
11.21. A jó és a rossz titka
11.22. A kategóriák felsorolása, a prakrti és a purusa különbsége
11.23. A türelmes bráhmana története
11.24. Értekezés a szánkhja-jógáról
11.25. A három kötőerő működése
11.26. Pururavá beszéde az érzéki élvezetek ellen
11.27. A rituális imádat jógája
11.28. A Legfelsőbb Igazság
11.29. Az Úr örömét szolgáló tettek

A jaduk távozása
11.30. A Jadu nemzetség végzete
11.31. Az Úr saját birodalmába távozik

Tizenkettedik ének

A kali-kor
12.1. A Kali-juga királyai
12.2. A Kali-korszak hitványsága
12.3. A királyok büszkesége, a jugák vallása, a szent név hangos zengése megszabadít Kali-korszak hibáitól
12.4. A négyféle megsemmisülés

Végső tanítás
12.5. Sukadév végső tanítása Brahmanról
12.6. Paríksit eltávozása
12.7. Az Atharvavéda iskolái és a puránák

Márkandéja
12.8. Márkandéja vezeklése
12.9. A bölcs Márkandéja és az illúzió
12.10. Siva megáldja Márkandéját

Az úr tagjai
12.11. Az Úr és tagjai

Összegzés
12.12. A Bhágavata-purána tizenkét énekének összegzése
12.13. Értekezés a puránákról

2022. május 7., szombat

dzsívátman és paramátman


A szerző bevezetésként önkritikát gyakorol: az átman szó magyar fordításait latolgató cikkben nem bontottuk ki az átmannal kapcsolatos tanítás minden részletét. Nagyvonalúan elsiklottunk amellett, hogy a hindu filozófia iskolái némileg eltérően beszélnek az átmanróll, ugyanis kétféle átmanról beszélnek: jīvātman, és paramātman. A dzsívátman (jīva-ātman) az testetöltött átman, az élőlények testében lévő átman, míg a paramátman (parama-ātman) felső-lélek… és az eltérés e ponttól kezdődik


A Sankarát követő advaita védánta iskola értelmezése szerint e kettő voltaképpen ugyanaz. A különbség csupán látszat, illúzió. A befedett állapotú átman a dzsívátman, míg a valódi helyzetét felismert átman a paramátman. A klasszikus hasonlat szerint: mikor rablók elrabolják a király fiát, s köztük nő fel, nem tud igazi mivoltáról. Ám ha ráébresztik valódi pozíciójára, akkor tudatában lesz eredeti identitásának. Vagy miként az ember keresi a szemüvegét, és a szomszédja figyelmezteti, hogy ott van a homlokán. (Ez utóbbi hindu változatában egy asszony teszi tűvé a házat a nyakában lógó nyakékét keresve.)

Az Átman megértése (Átma-bódha) című művében Sankara így beszél a dzsívátman és a paramátman egységéről:

niṣidhya nikhilopādhīn neti netīti vākyataḥ |
vidyād aikyaṁ mahāvākyair jīvātma-paramātmanoḥ ||30||


30. A „nem ez, nem ez” kijelentés szerint elhatárolva minden (hamis) megjelölést,
a mahávákják által ismerd fel a dzsívátma és a paramátma egységét!

Sankara rendszerében a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek, a brahman természete szerint tulajdonságok nélküli (nirguṇa). A cél versben is említett felismerés. A bhaktinak, az önátadó szeretetnek is megvan a helye: a megtisztulás módszere. Mondhatni létra, melyre már nincs szükség, ha az ember felmászott rajta a padlásra. Sankara szerint a bhakti tetőpontja a tudás – és ezt a Bhagavad-gítá 7.16-17. verseivel igazolja. Ott a négyféle jámbor, Isten felé forduló emberről olvashatunk. Négyféle jámbor ember imád engem – mondja Krsna –, a szenvedő, a kíváncsi, s vagyonvágyó és a bölcs (jñānī), s közülük e bölcs a legkiválóbb – folytatja a gondolatot.

Ezzel szemben dvaita védánta határozottan és végérvényesen különbözőnek tekintik a dzsívátmant és a paramátmant. Az alábbiakban a Csaitanja-követő vaisnava iskola álláspontját mutatjuk be részletesebben. Az egyéni lélek (dzsívátman) és a Felsőlélek (paramátman) sok szempontból hasonló – ugyanúgy a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānanda) jellemzi, ám különböznek is egymástól… mondjuk úgy: méretükben. Krsnadász Kavirádzs gószvámí így ír erről:

jīvera 'svarūpa' haya—kṛṣṇera 'nitya-dāsa' |
kṛṣṇera 'taṭasthā-śakti', 'bhedābheda-prakāśa' ||108||
sūryāṁśa-kiraṇa, yaiche agni-jvālā-caya |
svābhāvika kṛṣṇera tina-prakāra 'śakti' haya ||109||


A lélek eredeti természete szerint Krsna örök szolgája,
Krsna határenergiája, vele azonos s ugyanakkor különbözik is tőle,
mint a Nap és a fénypászma, vagy mint a tűz, és annak szikrái.
Krsnának természeténél fogva háromféle energiája (śakti) van.
(Csaitanja-csaritámrta 2.20.108-109.)

Az emberi lét természetéből fakadóan határhelyzet. Mint dzsíva-lélek, Krsna határenergiájához tartozik. Krsna energiáit három nagy csoportba sorolják: belső- (ez közvetlen környezete), külső- (ez az anyagvilág), és határenergia – ide tartoznak az élőlények. Utóbbira a szanszkrt terminológia: taṭasthā śakti – partmenti, vagy határenergia. A taṭa partot, vagy fövenyt jelent, azt a helyet ami kicsit szárazföld és kicsit víz is, a taṭasthā ilyen part-állapotú energiára utal. Az élőlény bár nem anyagi természetű, mégis hajlamos az anyag befolyása alá kerülni. Ekkor az anyagon keresztül szerez tapasztalatokat, de aki a tapasztalatokat szerzi a lélek, az anyag csupán eszköz.
Az élőlény így – bár pillanatnyilag talán az anyagi világ bódulatában él – végsősoron Istenhez tartozik, az isteni szeretet viszonzó részese. Nincs benne vágy, hogy ura, Isten helyzetét bitorolja, szeretet köteléke fűzi össze őket.
Isten szolgája, ahogy a vers utal az irányító és irányított különbségére. A szolgát ne mai fogalmaink szerint, fizetett alkalmazottként, vagy megvetett, elnyomott senkiként lássuk: a szolga ura oltalmát élvezi, szíve békés, mert együtt örvendezik urával, éltetőjével.

A Felsőlélek ezzel szemben maga Isten, Isten egyik arculata. A Bhágavata-purána 1.2.11. versében ezt olvassuk:

vadanti tat tattva-vidas tattva yaj jñānam advayam |
brahmeti paramātmeti bhagavān iti śabdyate ||


Az igazság ismerői, kik az igazságot nem-kettősnek (azaz egységesnek) ismerik,
(annak három arculatáról beszélnek): Brahman, Paramátmá, Bhagaván – így hallottuk (a kinyilatkoztatásból).

A Bhágavata-purána tehát Isten három arculatáról beszél: Brahman a mindent felölelő és magába foglaló egyetemesség, a mindent átható energia, a személytelen arculat. Paramátmá („felső-lélek”) a mindenhol és mindenben jelenlévő irányító, míg Bhagaván („magasztos”) a személyes Isten. Az idevágó hasonlat szerint Isten akár az égen ragyogó Nap, Paramátmá a Nap mindenhol megcsillanó tükörképe, Brahman pedig a tündöklő ragyogás. E nézőpontból tehát a Brahman, Paramátmá és Bhagaván felé fordulók mind ugyanazon isten különféle arculatai felé fordulnak, így mindegyik közeledés egyformán helyes. Mégsem vezet mindegyik ugyanarra az eredményre... mindegyik célja a transzcendens, ám más hangulat, más rasza hatja át az utat, és a célt is.

A cikk célja nem lehet más, mint a kétféle nézőpont bemutatása egymás mellett. Ám ha a végső célt távolinak tekintve a ma tanulságát keressük, akkor javaslom gondoljunk arra, hogy az emberi születés határhelyzet, a tudatos döntések világa. Az anyagvilág általános törvényszerűsége a kihasználás: egyik élőlény a másikból él (a Bhágavata-purána megfogalmazásában: élőnek élő az éltetője – jīvo jīvasya jīvanam, Bhág. 1.13.47.), míg az ember feladata éppen az, hogy felülemelkedjen ezen a tudás, a jó szándék és jóakarat útján, s hogy a rövidtávú, másokon átgázoló boldogságra törekvésen túllépve a hosszútávú, a közös legnagyobb elégedettséget kereső boldogságot lelje meg.

2021. október 30., szombat

Szanátan gószvámí: Srí Krsna-lílá-sztava, 58-59. dalok

Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke

Indra áldozatának meghiúsítása, és a Góvardhan-hegy felemelése
Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke Szanátan gószvámí dalfüzére. Száznyolc dalt foglal magába, melyek mindegyike egy-egy Krsnát megszólító, Krsna neveit soroló dicsőítő fohász. A dalok java része a Bhágavata-purána tizedik énekének fejezeteit követi, a közelgő ünnep alkalmából a Góvardhan-hegy felemeléséről szóló fejezeteket idézzük fel:

jaya vāsava-yāgajña pitṛ-pṛṣṭa-makhārthaka |
śruta-tātokta-yajñārtha karma-vādāvatāraka ||236||
nānāpanyāya-vādaugha-śakra-yāga-nivāraka |
govardhanādri-go-yajña-pravartaka namo'stu te ||237||
proktādri-go-makha-vidhe yajña-dattopahāra-bhuk |
gopa-viśvāsanārthādri-cchala-sthūlānya-rūpa-dhṛk ||238||
govardhana-śiro-ratna govardhana-mahattva-da |
kṛta-bhūṣāśanābhīra-kāritādri-parikrama ||239|| (namaḥ 58)

iti daśama-skandhe caturviṁśo'dhyāyaḥ ||


(236) Dicsőség néked, Indra áldozatát ismerő, (ám) atyját az áldozat céljáról faggatónak!
Ó, apja válaszát a jagja céljáról meghallgató, s a karma-tan alászálló (küldötteként válaszoló!)
(237) Számtalan hibás tan szavainak árjával Indra áldozatát megakadályozó!
A Góvardhan-hegy, és a tehenek áldozatát szorgalmazó, hódolat neked!
(238) A hegynek és a teheneknek szóló áldozat szabályait megszabó, az áldozati felajánlást megevő!
A pásztorok hitét megerősítő, a hegynek tűnő, hatalmas alakot öltő!
(239) Góvardhan koronaékszere! Góvardhannak dicsőséget adó!
Akaratod követve őt díszítették fel a pásztorokok, néki ajánlottak ételt, és őt járták körbe (tiszteletük jeléül)!

Így végződik az 58. dal, a tizedik ének 24. fejezetének összefoglalója.

janitendra-ruṣaṁ śakra-mada-vṛṣṭi-śamonmukham |
govardhanācaloddhartas tvāṁ vande'dbhuta-vikramam ||240||
līlā-govardhana-dhara vraja-rakṣā-parāyaṇa |
bhujānantopari-nyasta-kṣmā-nibha-kṣmābhṛd-uttama ||241||
govardhana-cchatra-daṇḍa-bhujārgala mahābala |
saptāha-vidhṛtādrīndra megha-vāhana-garva-bhit ||242||
saptāhaika-pada-sthāyin vraja-kṣut-tṛḍ-nud-īkṣaṇa |
jaya bhagnendra-saṅkalpa mahā-varṣa-nivāraṇa ||243||
sva-sthāna-sthāpita-gire gopī-dadhy-akṣatārcita |
devatā-sumano-vṛṣṭi-sikta vāsava-bhīṣaṇa ||244|| (namaḥ 59)

iti daśama-skandhe paṣcaviṁśo'dhyāyaḥ ||


(240) Indra dühét kiváltó, büszkeségének záporára közömbösen feltekintő,
a Góvardhan hegyet felemelő, csodás erejű Uram, néked hódolok!
(241) Ó, Góvardhant játszi könnyedséggel megtartó! Vradzsa hős oltalmazója!
A kezedbe vett hegy olyan, akár az egész földkerekség!
(242) Góvardhan ernyőjének nyele lett izmos karod, ó nagyerejű!
Hét napig tartottad a Hegykirályt, letörve a Felhők Ura büszkeségét!
(243) Hét napig egyhelyben álló! Pillantásod messzire űzi a vradzsabéliek éhségét és szomjúságát!
Dicsőség Indra törekvéseit megsemmisítőnek, a hatalmas felhőszakadás megállítójának!
(244) Ó, a hegyet eredeti helyére visszatevő! Téged imádnak a gópík joghurt és rizs felajánlásával!
Az istenek jázmin-virág esőjével meghintett! Indrát megrettentő!

Így végződik az 59. dal, a tizedik ének 25. fejezetének összefoglalója.


2021. január 23., szombat

határok

 
 Egy vaisnava fórumon találkoztam a következő gondolattal:

A Bhágavata-purána 5.1.40. verse így szól:

bhū-saṁsthānaṁ kṛtaṁ yena sarid-giri-vanādibhiḥ |
sīmā ca bhūta-nirvṛtyai dvīpe dvīpe vibhāgaśaḥ ||

Sríla Prabhupád fordításában: „Hogy véget vessen a civakodásnak az emberek között, Prijavrata Mahárádzs határokat húzott a folyók, a hegyek és az erdők mentén, hogy senki se lépjen más birtokára.”

Lám – hangzott az érvelés –, a vers tanulsága, hogy a nemzeteknek, népcsoportoknak van létjogosultsága, következésképpen téves az elgondolás, hogy Európában meg kellene szüntetni a határokat, és egyesíteni kellene a különböző országok népeit.


A Hollandia és Belgium közötti határ Baarle-Nassauban.
 
Sríla Prabhupád kommentárja valóban alátámasztani látszik az érvelést. Először a különféle nemzetek – az ő szóhasználatával: fajok – eltérő karaktereit említi. Prthu király születésének történetére utal, mikoron a gonosz Véna királyt a bráhmanák átka elpusztítja, ám hogy a királyi ház vérvonala megmaradjon, s a birodalomnak uralkodója legyen, az uralkodó holttestéből két fiút hoztak létre (klónoztak?), előbb a Véna bűnét megtestesítő Nisádát, majd a dinasztia erényeit megtestesítő Prthut.
Hadd idézzem szó szerint Sríla Prabhupádot: „ ... először egy Nisáda nevű fekete ember született. A naisáda faj az erdőben kapott helyet, mert természetükből fakadóan mind tolvajok és gonosztevők. Ahogyan az állatok is a különféle erdőkben és hegyekben élnek, az állatias emberek sorsa szintén az, hogy ott éljenek.”

Bár a témánkhoz képest mellékszál, de én még emlékszem a nyolcvanas évek végén az osztrák boltok „magyar, ne lopj” üzenetű tábláira… a „természetükből fakadó tolvajok” rosszízű általánosítása bennem azt idézi fel. Személy szerint irtózom az ilyesféle általánosítástól. Ám tudom, hogy a huszadik század elején (mikor Sríla Prabhupád tanult) a nemzetkarakterológia és a fajelmélet tudományos kutatás tárgya volt. És csak a rend kedvéért említsünk klasszikus példákat kiváló naisádákra: az íjász Ékalavja, vagy Rámacsandra barátját és szövetségese, Guha, a naisádák királya, aki segít a száműzötteknek átkelni a Gangeszen. És igen, Sríla Prabhupád a kommentárban itt a Bhágavatam Nisáda születéséről szóló részét erősíti meg (Bhág. 4.14.46.): Nisáda leszármazottai (a naisádák) a hegyek és erdők vándorai, akik Véna szörnyű bűneit vették magukra.

Majd a fajelmélettől elszakadva Sríla Prabhupád fontos megállapítást tesz: „Senki sem emelkedhet a civilizált élet szintjére, amíg nem gyakorolja a Krsna-tudatot, mivel mindenkinek a karmájából és a természet kötőerőivel való kapcsolatából származó természete szerint kell élnie egy bizonyos helyen. Ha az emberek békében és egyetértésben akarnak élni, el kell fogadniuk a Krsna-tudatot, mert amíg a testi életfelfogásban élnek, addig nem érhetik el a legmagasabb szintet.”

És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga Sríla Prabhupád fogalmazza meg számos helyen, hogy a fajhoz (immáron mint emberi faj) vagy nemzethez kötődő önazonosítás téves. Például: „A materialista életben az ember a testbe van zárva, s a hamis éntudat megtéveszti. »Én ez a test vagyok«, »emberi lény vagyok«, »amerikai vagyok«, »indiai vagyok« – gondolja. Ez a testi felfogás a hamis egónak köszönhető. A hamis egótól megtévesztett élőlény egy bizonyos családdal, nemzettel vagy közösséggel azonosítja magát, s ragaszkodása az anyagi világhoz egyre mélyebb és mélyebb lesz, míg végül rendkívül nehézzé válik számára, hogy kiszabaduljon ebből a rabságból.” (Bhág. 4.27.10. kommentárja)

Végezetül Sríla Prabhupád visszakanyarodik a vershez: „Prijavrata Mahárádzs a Föld felszínét szigetekre osztotta, hogy az emberek minden osztálya békésen élhessen, s ne kerüljön összetűzésbe másokkal. A nemzetiség modern elmélete a Prijavrata Mahárádzs által létrehozott felosztások következtében alakult ki.”

Vizsgáljuk meg a nemzetállamok kérdését is, ám előbb fordítsuk figyelmünket ismét a szóban forgó versre.

bhū-saṁsthānaṁ kṛtaṁ yena sarid-giri-vanādibhiḥ |
sīmā ca bhūta-nirvṛtyai dvīpe dvīpe vibhāgaśaḥ ||


Aki kialakította a föld elrendezését, folyókkal, hegyekkel, erdőkkel s a többivel,
és arányosan határt (szabott) a szigetek közt, a teremtmények elégedettsége kedvéért.

A vers Prijavrata királyról szól, aki a régi időkben az egész univerzum legendás uralkodója volt. A Bhágavata-purána elbeszélése szerint Isten imádása révén szinte korlátlan hatalommal bírt. Egy alkalommal például úgy döntött, nincs rendjén, hogy a Nap, ahogy pályáján halad, birodalma egyes részei sötétben maradnak. Ragyogó szekerén a Nap nyomába indult tehát, hogy fényt hozzon a homályba. Hét napig ját a Nap nyomában, bevilágítva a sötétséget. Végül a Nap kedvéért lemondott tervéről, ám szekerének kerekei mélyen felszántották Bhú-mandalát, a földkerekség síkját, szigetekre osztva azt.

Miért említ Sríla Prabhupád fordításában civakodást („Hogy véget vessen a civakodásnak az emberek között...”)? Visvanáth Csakravartí kommentárját követi, aki így ír: „a falusi, és más elöljárók pörlekedésének megakadályozása és elégedettségük végett”. A kulcsszó a nirvṛti, mely jelent elégedettséget, örömöt, illetve valami befejezését, valamitől való elállást. A szöveg nem említi konkrétan, hogy mit fejeznek be, ezért látom indokoltnak a nirvṛti fordításaként csupán a tárgy nélküli elégedettséget.
Srídhar szvámí kommentárja szerint: a teremtmények elégedettsége (sukha), egyetértése, és a viták elkerülése (avivāda) végett szabott határt a szigetek közé.

Vajon szükség van-e határokra? Az élőlények egyik alapvető szükséglete az otthon: olyan tér, mely az ő világa, ahol biztonságban van, ahol minden ismerős – még a szerzeteseknek is van ásramjuk. Prijavrata király a határokkal otthont adott a lényeknek. Ebben a tekintetben igen a válasz. Otthonra szükség van.
Ám mi köze ennek a nemzethez? Nem sok. A hagyományos kommentárok sem beszélnek nemzetekről, főleg nem nemzetállamokról… már csak azért sem, mert a nemzetállam – az egy nyelvű, egy kultúrájú emberekből szerveződő állam eszménye – az ő korukban nem létezett. Az emberek menekültek vagy költöztek a régi időkben is, a kereskedelem, a háború, vagy a zarándoklat messze vihette őket otthonaikból. A királyságok (Európában) pedig túlnyúltak az azonos nyelvű, származású emberek körein, azok nem a nemzetekről, hanem a királyokról szóltak.
Az emberek különféle körökben alkottak, alkotnak közösségeket, így a nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat megőrző közösségeket is. És ezek nagyon fontos közösségek, régen is, ma is. Nem jó, ha elsorvadnak. Viszont a világ ma jóval kisebb, mint korábban. Ötszáz évvel ezelőtt Csaitanja Maháprabhu korában egy hónap járóföldre volt egymástól Navadvíp és Nílácsal, ma vonattal egy nap alatt odaér az utazó. Ez egészen más léptéket jelent. Egy ilyen kisebb világban jóval nagyobb jelentőségű az együttműködési készség.

A gondolatmenetet hadd zárjam ismét Sríla Prabhupád szavaival. A Srímad Bhágavatamhoz írt előszava e mondatokkal kezdődik: „Tudnunk kell, mi az, amire az emberi társadalomnak jelenleg szüksége van. Az emberi társadalmat többé nem osztják országokra és közösségekre a földrajzi határok: sokkal nyitottabb, mint a középkorban volt, s a világ abba az irányba halad, hogy egyetlen államot, egy egységes emberi társadalmat hozzon létre. A Srímad-Bhágavatam szerint a lelki kommunizmus eszménye többé-kevésbé az egész emberi társadalom egységén alapszik, sőt az élőlények együttes energiájának harmóniáján.”


2020. május 16., szombat

Rámánanda-szamvád – első lépések a tökéletesség felé



prabhu kahe – paḍa śloka sādhyera nirṇaya |
rāya kahe – sva-dharmācaraṇe viṣṇu-bhakti haya ||57||


(57) Az Úr szólt: Idézz néhány verset az élet végső céljáról!
Rámánanda Ráj így felelt: A saját dharmánk szerinti életben Isten szeretete rejlik.

Csaitanja Maháprabhu a tökéletességről kérdez: sādhyera nirṇaya. A sādhya szó gyöke a sādh – befejez, lezár, tökéletessé tesz ige, a sādhya pedig az ebből képzett beálló melléknévi igenév: befejezendő, tökélyre viendő – főnévként maga a tökéletesség. A nirṇaya a nir-ṇī – elvezet, elvisz gyökből eredő szó – elvezeti, elviszi a bizonytalanságot, eloszlatja a felmerülő kételyeket: az érvek és ellenérvek alapos vizsgálata után a szóban forgó tárgy pontos tisztázása (lásd: Njája-szútrák 1.1.41.)
Idézz verset a tökéletességről szóló megállapítással – hangzik tehát a kérés –, olyan verset, ami eloszlatja az esetleges kételyeket, ezért valóban végérvényes. A sādhya, mint tökéletesség itt több, mint bármilyen részletet, bármilyen munkát tökéletesen elvégezni – mondjuk művészi tökéllyel befűzni a cipőnk –, a kérdés az egész életút tökéletességéről szól.
Mondják, hogy nem a szavak, hanem a tettek mutatják meg, kik vagyunk. Bár nehezebben kifürkészhető, ám a szavak és a tettek mélyén az eszményeink irányítanak bennünket… így voltaképpen az eszményeiről ismerszik meg az ember. Csaitanja az eszményeiről kérdezi Rámánanda Rájt, s ez nyilvánvalóvá teszi: emelkedett beszélgetés kezdődik. Kérdések és válaszok sorakoznak majd a tökéletességről, egyre mélyebbre, egyre bensőségesebb témák felé vezetve az olvasót.

Az első válasz, a tökéletesség első lépcsőfoka a dharma. A dharma fogalmát nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha ismét csak a szó eredetét vizsgáljuk: a dhṛ ige jelentése fenntart. A dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. S ebben a fenntartásban mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (sva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek – e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni – ez a lélek örök dharmája. A sva-dharma első közelítésben tehát a pillanatnyi körülményeinkből fakadó tettek – megtalálni a helyünket a világban, beilleszkedni annak rendjébe. Nem a világi hatalmasságok által megszabott rendbe, hanem az isteni rendbe – s mert felismerem és megélem az Istenhez tartozást, ezért így, a dharmám szerint élve az életem, egyben Isten oltalmába is helyezem magam.

Csaitanja Maháprabhu kérésének eleget téve a szva-dharma szerinti életről Rámánanda Ráj a Visnu-purána versét idézi:

varṇāśramācāra-vatā puruṣeṇa paraḥ pumān |
viṣṇur ārādhyate panthā nānyat tat-toṣa-kāraṇam ||58||


(58) A varnásram szerinti életet élve a Legfőbb Személyt,
Visnut imádja a ember – nincs is más út az ő elégedettségének kivívására.
(Visnu-purána 3.8.9.)

A varnásram-dharma az ember helyét írja le a világban. A varna társadalmi rendet, míg az ásram (kunyhó, menedék) itt az életszakaszt, s az életszakaszból, az életkorból fakadó helyénvaló viselkedést jelenti. Megmerevedett társadalomban a varnák szerinti kötelességek a születésből következő előjogok és kényszerek, ám a Bhagavad-gítá másként határozza meg a varnákat: azok a tulajdonságok (guṇa), és a hozzájuk kötődő tevékenységek (karma) szerintiek (Bg. 4.13.). A Gítá 18. fejezetében a varnák azonosítását leíró jellemzők felsorolása után Krsna így fogalmazza meg Visnu-puránában is kifejtett gondolatot:

sve sve karmaṇy abhirataḥ saṁsiddhiṁ labhate naraḥ |
sva-karma-nirataḥ siddhiṁ yathā vindati tac chṛṇu ||45||
yataḥ pravṛttir bhūtānāṁ yena sarvam idaṁ tatam |
sva-karmaṇā tam abhyarcya siddhiṁ vindati mānavaḥ ||46||


(45) A saját kötelességét végző, s abban elégedett ember a tökéletességet éri el.
Halld most, a saját kötelességének szentelődő miképpen éri el e tökéletességet!
(46) Akitől a lények erednek, s aki e mindenséget kifeszítette –
tökéletességre jut, ki
őt imádja a saját kötelessége végzésével. (Bg. 18.45-46.)

A Bhagavad-gítá teljes szövegében két olyan vers is található, melyek csupán kis eltéréssel, szinte szóról szóra megismétlődnek. Az egyik a 3.35. (melynek párja a fenti gondolat lezáró verse: 18.47.), miszerint jobb, ha az ember a saját dharmája szerint él, még ha tökéletlenül is, mint ha másét élné. A másik a 9.34 (és a 18.65): „Gondolj (mindig) rám, légy a hívem, imádj engem, hódolj nékem!” Az ismétlés kiemeli e két gondolat jelentőségét. Olyan e két gondolat, akár egy híd két pillére. Az innenső parton: találd meg a helyed a világban (sva-dharma), a túlparton pedig az egyhegyű, önátadó szeretet (bhakti). E két pillér között feszül a híd maga, ami az átjárót jelenti a két part közt. Ezek a Gítá témái sorban: a vizsgálódás, az áldozatos cselekvés, a transzcendentális tudás és Isten imádata. Rámánanda Ráj – mint látjuk – ehhez hasonló gondolati ívet jár majd be: a szva-dharmától az istenszeretethez vezet bennünket, s még azon is túl.

A Visnu-purána verse szenvedő szerkezetű. A magyar nyelv nem használja ezt a mondatszerkesztést, a puránai szanszkrt sem gyakran. A szenvedő (passzív) szerkezet azt emeli ki, hogy Visnu, és nem más az imádott Legfőbb Személy, ő az, akit a társadalmi- és életrendek szerinti viselkedéssel imádnak az emberek („ő van imádva”)… ez számít, s nem az imádó személye. A „nincs is más út az ő elégedettségének kivívására” felkiáltás nyilván túlzás – ez kiviláglik majd Csaitanja válaszából. A Visnu-purána vonatkozó részében Szagara király Visnu imádatáról kérdezi a bölcs Aurvát – és Aurva válaszában a királyt biztatja, az ő figyelmét fókuszálja ezzel a buzdítással.

Ugyanez a tétel Gandhi árnyalt megfogalmazásában így hangzik: „Minden emberi célok legnemesebbike: Isten odaadó tisztelete. Az istentisztelet legmagasabb formája abban áll, hogy Isten művét végezzük, engedelmeskedve az erkölcsi törvénynek és érdek nélkül szolgálva az emberiséget.” (Gandhi: Az erkölcsiség vallása)

prabhu kahe – eho bāhya, āge kaha āra |
rāya kahe – kṛṣṇe karmārpaṇa sarva-sādhya-sāra ||59||


(59) Az Úr szólt: Mindez csak a felszín, kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: Krsnának ajánlani tetteinket – ez minden tökéletesség leglényege.

Eho bāhya, szó szerint: ez külsődleges – felel Csaitanja –, ez csak a felszín, hatolj mélyebbre! A szva-dharma szerinti élet fontos a világban, ám ez csupán az első lépés, az Istent kereső előtti távlatok jóval messzebbre mutatnak. Rámánanda Ráj következő javaslata, a tökéletesség felé vezető út következő lépcsőfoka tetteink Istennek ajánlása. A pillanatnyi helyzetünkből fakadó relatív dharma beteljesítése utáni lépés a lélek örök dharmájának megélése. Teljességgel Istennek ajánlva a tetteinket, életünket, s ezzel kezünket nyújtani feléje: itt vagyok Uram, nézz rám, emelj magadhoz!

yat karoṣi yad aśnāsi yaj juhoṣi dadāsi yat |
yat tapasyasi kaunteya tat kuruṣva mad-arpaṇam ||60||


(60) Amit teszel, amit eszel, amit áldozol, amit adsz,
és amit vezekelsz – ó, Kauntéja –, tedd azt nékem tett felajánlásként!
(Bg. 9.27.)

prabhu kahe – eho bāhya, āge kaha āra |
rāya kahe – svadharma-tyāga ei sādhya-sāra ||61||


(61) Az Úr szólt: Mindez csak a felszín, kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: Saját dharmánk feladása – ez a tökéletesség leglényege.

A dharma követése biztos talajt jelent számunkra, és tetteink felajánlásával ki is nyújtottuk kezünket Isten felé. Amikor érezzük, hogy ő is megragadta a kezünket, mellékesé válik a világban való megalapozottság… mi történik velünk? helyünkön vagyunk-e? biztonságban vagyunk-e? mellékes, hiszen az ő tenyerén létezünk, az ő oltalmában élünk. Az ember ekkor nem szembefordul a dharmával, vagy eldobja azt… egyszerűen mellékessé, jelentéktelenné válik. Többé nem a világot működteti, hanem csupán Istenért él.

ājñāyaivaṁ guṇān doṣān mayādiṣṭān api svakān |
dharmān santyajya yaḥ sarvān māṁ bhajet sa ca sattamaḥ ||62||


(62) „Ki így megismervén a (gyakorlásukból fakadó) erényeket (s a hanyagolásukból származó) hibákat, az általam előírt
minden saját dharmát egészen feladja, s engem imád, ő a legkiválóbb.”
(Bhág. 11.11.32.)

A Bhágavata-purána tizenegyedik éneke Krsna és Uddhava párbeszédét írja le – ez az Uddhava-gítáként ismert szöveg. Kit tekintesz a jámbor léleknek? – kérdi Uddhava, Krsna pedig felel: aki könyörületes az élőlényekkel, nem árt senkinek sem, béketűrő… s a felsorolás után következik a fenti vers: továbbá a dharmát feladva-feledve imád engem, az a legkiválóbb. Majd így folytatja:

jñātvājñātvātha ye vai māṁ yāvān yaś cāsmi yādṛśaḥ |
bhajanty ananya-bhāvena te me bhakta-tamā matāḥ ||


Akik akár ismernek, akár nem ismernek engem úgy, ahogy valójában vagyok,
ám egyhegyű szívvel engem imádnak, őket tartom a legkiválóbb híveimnek. (Bhág. 11.11.33.)

A Bhagavad-gítá végkövetkeztetése ugyanez:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||63||


(63) Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak téged minden bűntől, ne félj!
(Bg. 18.66.)

Mindkét versben ugyanazzal a két mozzanattal találkozunk: a dharma feladása (dharma-tyāga) mellett az Isten előtti meghódolással (kṛṣṇa-śaraṇāgati).

prabhu kahe – eho bāhya, āge kaha āra |
rāya kahe – jñāna-miśrā bhakti sādhya-sāra ||64||


(64) Az Úr szólt: Mindez csak a felszín, kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A megértéssel társult szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

Vajon mi következik a világi léttől való eltávolodás után? Az ember értelmes lény. Kutatja és megismeri a világot, a tapasztalatait összegzi és rendszerezi, következtetéseket von le belőlük, és ezek alapján cselekszik. Ez a megszokott metódus… természetes hát Isten kifürkészésének, megismerésének, megértésének vágya is. Az anyagvilágot maga mögött hagyva a megismerés tárgya óhatatlanul Isten lesz, még ha a közeledés alapvetően a szeretetteljes imádat is.

A lelki létezés kiválóságát illusztrálva Rámánanda Ráj a Bhagavad-gítá versét idézi:

brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām ||65||


(65) A brahman-létét (felismerő), elégedett ember nem bánkódik és nem is vágyakozik.
Egyenlő minden lénnyel, s (így) az irántam való legfőbb szeretet éri el.
(Bg.18.54.)

Mit jelent a brahman-lét? Mi következik az anyagvilágtól való eltávolodásból? A Bhagavad-gítában az alábbi támpontokat találjuk: már nem függ az anyagi létezéstől, a kötőerők késztetésein túllépve felülemelkedik a világi kettősségeken (5.23.), ezért bensejében örvend, onnan meríti örömét, önragyogó (5.24.). Felismerve önnön lelki létét ezzel a szemmel tekint mindenkire, így környezetét is egyenlően szemléli (5.18.). Látja a minden létezőben lakozó átmant, ugyanakkor e létezőket az átmanban látja (6.29.), így Istent látja mindenhol.

prabhu kahe – eho bāhya, āge kaha āra |
rāya kahe – jñāna-śūnyā bhakti sādhya-sāra ||66||


(66) Az Úr szólt: Mindez csak a felszín, kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A megértés (vágyától) mentes szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

Vajon szükség van-e a tudásra, vagy sem? A cél nem a tudás, Isten megértése, hanem Isten szeretete. A bhakti nem puszta elmélet, több, mint töprengeni az élet végső céljáról. És milyen Isten? egyszerűen felmérhetetlen. Ezért az upanisadok is paradoxonokban szólnak róla. Például az Ísa-upanisad így:

anejad-ekaṁ manaso javīyo
nainad-devā āpnuvan pūrvam-arṣat |
tad-dhāvato’nyān atyeti tiṣṭhat
tasminn-apo mātariśvā dadhāti ||4||
tad ejati tan naijati tad dūre tad v antike |
tad antar asya sarvasya tad u sarvasyāsya bāhyataḥ ||5||


(4) Mozdulatlan az Egy, (bár) a gondolatnál is sebesebb,
a félistenek számára is elérhetetlen, ő halad az élen.
Áll ő, (mégis) minden futót megelőz,
benne hordozza Mátarisvá a tettet.
(5) Jár is, meg nem is, távol van, mégis közel.
Ott van mindenben, (ugyanakkor) mindenen kívül is.

Folytathatnánk a sort a Svétásvatara-upanisaddal: „mintha érzékek árnyalnák, ám nincsenek érzékei” (3.17.), „nincs keze sem lába, mégis ő a leggyorsabb, s elfogadó, szem nélkül lát, fül nélkül hall…” (3.19.), „kisebb a legkisebbnél, ám nagyobb a leghatalmasabbnál…” (3.20.) Csupa ellentmondás... éppen azért mert ő a gondolkodásunk bármiféle kategóriáján kívül áll. „Ahonnan a szavak visszafordulnak, s gondolattal sem elérhető” (yato vāco nivartante aprāpya manasā saha, Taitt.up. 2.4.1.)... léte szétfeszíti a gondolkodás, a logika kereteit. A véges emberi gondolkodás nem képes befogadni a végtelen Istent. És mégis, Isten végtelenségének ékes bizonyítéka, hogy ő képes feltárni magát a véges ember számára. A Katha upanisad így ír erről:

āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ |
kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati ||21||
aśarīraṁ śarīreṣvanavastheṣvavasthitam |
mahāntaṁ vibhumātmānaṁ matvā dhīro na śocati ||22||
nāyamātmā pravacanena labhyo
na medhayā na bahunā śrutena |
yamevaiṣa vṛṇute tena labhyaḥ
tasyaiṣa ātmā vivṛṇute tanūṁ svām ||23||
nāvirato duścaritānnāśānto nāsamāhitaḥ |
nāśāntamānaso vā’pi prajñānenainamāpnuyāt ||24||


(21) Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova –
e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?
(22) A múlandó testekben lakozó testetlent,
a hatalmas, dicső Lelket ismerve a bölcs nem búsul soha.
(23) Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el.
Csakis az érheti el, akit ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.
(24) Aki elállt a gonosztól, (érzékei) békések, értelme szilárdan összpontosított,
elméje higgadt, az helyes ismerettel elérheti őt. (Katha-upanisad 1.2.21-24.)

Túl van ő az emberi értelem keretein, egyszerre a hűvös józanság, és a mámoros boldogság. Mégis megközelíthető, sőt, szerető híveinek megmutatja magát igaz valójában... vajon kiknek? A 23. vers szerint a választottjainak, ám a 24. vers szerint békés érzékű és elméjű, egyhegyű értelmű tisztaszívű ember helyes ismerettel elérheti őt. Mégsincs ellentmondás a két vers között: a 24. vers a szádhanát írja le, a lehetőséget, ami a gyakorló kezében van, a 23. vers pedig az isteni könyörület fontosságára hívja fel a figyelmet: e kegy nem érdemelhető ki, indokolatlan. A 24. vers helyes ismerete, értelme (prajñāna) helyes értelmet, helyes felismerést, ráébredést jelent, éppúgy, mint a Bhagavad-gítában: „Az örökre nékem szentelődőknek s engem imádóknak megadom azt a szeretettel átfűtött értelmet, amivel eljuthatnak hozzám.” (Bg. 10.10. teṣāṁ satata-yuktānāṁ bhajatāṁ prīti-pūrvakam | dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ yena mām upayānti te ||)

Így válik mellékessé a megismerés a szeretet mellett, ahogy azt a Bhágavata-purána szavai illusztrálják:

jñāne prayāsam udapāsya namanta eva
jīvanti san-mukharitāṁ bhavadīya-vārtām |
sthāne sthitāḥ śruti-gatāṁ tanu-vāṅ-manobhir
ye prāyaśo'jita jito'py asi tais tri-lokyām ||67||


(67) A tudás iránti törekvést messze hajítva előtted hódolnak.
Szentséggel betöltött, a sásztra által vezérelt életük csakis néked ajánlják,
s bár a helyükön megállapodottak ők, tetteik, szavaik és gondolataik révén
e világban legyőznek téged, Győzhetetlen Uram!
(Bhág. 10.14.3.)

A vers a Krsnának hódoló Brahmá fohászából vett részlet. A teremtés hajnalán Brahmá négy száján keresztül nyilvánul meg a véda, a szakrális tudás. És most e Brahmá szájain keresztül száll a fohász: a szent tudást messze hajítva néked hódolók – azáltal, hogy életüket Istennek ajánlják, a néki ajánlott szeretetük révén – felülkerekednek a győzhetetlen Istenen.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád