A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életcélok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életcélok. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 1., szombat

Vallabha: az öt ösvény

Pañca-padyāni
 
A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet
) című gyűjtemény tizenharmadik darabja. Az előző vers a beszélőket tipizálja, e rövid költemény pedig a hallgatók – tanítványok – csoportjait sorolja fel: az első csoportba a kegyelem útján (puṣṭhi-mārga) járó bhakták, a további háromba a szabálykövető (maryāda – határ, korlát) bhakták tartoznak. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak, a harmadik a dolgok világi folyását (pravāha) követő élet.


śrī-kṛṣṇa-rasa-vikṣipta-mānasā rati-varjitāḥ |
anirvṛtā loka-vede te mukhyāḥ śravaṇotsukāḥ ||1||


Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók.
„Hallgató”: a pontos szanszkrt terminológia (śravaṇa-utsuka) hallásra vágyakozót, hallást kedvelőt jelent. „Mámoros”: a vers vikṣipta szava szétszórtat, zavarodottat jelent: aki őrültként, a világgal mit sem törődve viselkedik.

viklinna-manaso ye tu bhagavat-smṛti-vihvalāḥ |
arthaika-niṣṭhās te cāpi madhyamāḥ śravaṇotsukāḥ ||2||


Az ellágyult szívűek, akiket felkavar az Úrra emlékezés,
ám szilárd eltökéltséggel egyetlen céljuknak szentelődnek, ők a közepes hallgatók.
A kommentárok szerint az egyetlen cél az üdvösség, vagy más lelki természetű cél. Ők azok, akik számára az istenszeretet eszköz. A pusti (a szó maga táplálást jelent) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény. Ám a védák valóban négyféle emberi életcélról beszélnek: erény (dharma), gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (káma) és az üdvösség (móksa). Miért volna baj, ha valaki ezeket tartja fontosnak? Természetesen nem baj, hiszen az ő szívüket is megérinti, amikor az Úrra gondolnak, az ő szívük is ellágyul. Csupán – Vallabha álláspontja szerint – jobb náluk az, aki számára a dharma egyedül Krsna imádata, aki a gyarapodás forrását Krsna gondoskodásában keresi, akinek nincs más vágya, csak Krsna, s kinek számára az üdvösség Krsna imádatát jelenti. (lásd: Vallabhácsárja Csatuh-slókí című költeményét)

niḥsandigdhaṁ kṛṣṇa-tattvaṁ sarva-bhāvena ye viduḥ |
te tv āveśāt tu vikalānirodhād vā na cānyathā ||3||
pūrṇa-bhāvena pūrṇārthāḥ kadācin na tu sarvadā |
anyāsaktās tu ye kecid adhamāḥ parikīrtitāḥ ||4||


Akik kétségtelenül ismerik a Krsnáról szóló igazságot, annak minden érzelmével együtt
ha áthatja őket, vagy ha kontroll alatt álnak, ám máskülönben nem.
Olykor (istenszerető) érzelmekkel eltelve célt érnek, ám ez nem állandó (állapotuk),
őket, kik máshoz ragaszkodnak, őket nevezik kezdőnek.
„Áthatja”: a szanszkrt az āveśa – belépés szót használja. Talán a neofita túlbuzgóságára, a hirtelen feltámadt vallásosság lendületére – olykor fanatizmusára – gondol Vallabha. Hasonló annak a helyzete, aki – bár ő maga gyenge –, erős külső kontroll alatt áll, s ez hajtja előre. Ők is találkoznak és megismerkednek a tannal, ám buzgalmuk ideiglenes, mert nem belső forrásból fakad. A vers adhama szava alacsonyt, hitványat, rosszat jelent, ezt a fordításban a szövegkörnyezethez magyarul illőbb „kezdő” szóval fordítottam.
Csupán részben ide tartozó megjegyzés: olvastam egyszer egy felmérést (ez már nem Vallabha, hanem 20 század, és az Egyesült Államok – keresztény körben végzett kutatásról van szó), miszerint a friss megtérés után átlagosan három évig tart a hívő kezdeti lelkesedése. Érthető is: rátalált valami csodára, valóban új embernek érzi magát. Ám ez az āveśa, ez a hév véges, lassacskán kihűl. Ebből tapasztalatból fakad – meglátásom szerint – a társak, a tanítók, a környezet felelőssége: segíteni a kezdő hívőt, hogy föllelje lelki ösvényének belső forrásait. Ha elfogy a kezdeti lendület, meglegyenek a belső erőforrásai.

ananya-manaso martyā uttamāḥ śravaṇādiṣu |
deśa-kāla-dravya-kartṛ-mantra-karma-prakārataḥ ||5||


A legkiválóbbak a hallásban és (a bhakti többi gyakorlatában) azok a halandók, kiknek értelme rendíthetetlen
a hely, idő, anyagi feltételek, a cselekvő, a mantra, a tettek sokfélesége közepette.
Legkiválóbbak azok, akik bármilyen körülmények közt is csak Krsnát hallják, értelmük, elméjük, szívük (a manas szó mindegyiket jelentheti) csak reá fókuszál.

2021. szeptember 18., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 3.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.



vacasi bhavati saṅga-tyāgam uddiśya vārttā
śruti-mukhara-mukhānāṁ kevalaṁ paṇḍitānām |
jaghanam aruṇa-ratna-granthi-kāñcī-kalāpaṁ
kuvalaya-nayanānāṁ ko vihātuṁ samarthaḥ ||71||


A nőkhöz fűződő ragaszkodásról való lemondást tanítva
csak a szent himnuszokat ismétlő tudósok beszélnek.
Vajon ki volna képes elhagyni a lótusz-szemű leányok
hajnalpír ékköves övvel díszített csípőjét?

tāvan mahattvaṁ pāṇḍityaṁ kulīnatvaṁ vivekitā |
yāvaj jvalati nāṅgeṣu hataḥ paṣceṣu-pāvakaḥ ||76||


Addig tart az erkölcsi nagyság, műveltség, előkelő származás és józan megkülönböztető képesség,
míg tagjaimban az Ötnyilú Szerelem pusztító tüze nem lobban lángra.

kṛśaḥ kāṇaḥ khañjaḥ śravaṇa-rahitaḥ puccha-vikalo
vraṇī pūya-klinnaḥ kṛmi-kula-śatair āvṛta-tanuḥ |
kṣudhā kṣāmo jīrṇaḥ piṭharaka-kapālārpita-galaḥ
śunīm anveti śvā hatam api ca hanty eva madanaḥ ||78||


A lesoványodott, félvak, sánta, süket, csonka farkú,
fekélyes, gennyedző, féreg-csapatok százaival borított testű,
éhező s erőtlen, vénséges, a nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt)
kutya is a szukát követi. Még a holtat is megöli a szerelem

nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt): utcagyerekek gonosz szórakozása, hogy a kutya nyakába hosszú madzagon cserépdarabot kötnek. Így amikor a kutya fut, a csörömpölés hajszolja az állatot..

A görhes, félvak, sánta, reszketeg inu, görbe, nyavalyás,
szeméten tengődő, sebeiben takart, éhen epedő,
nyüvekkel, bőrbajjal teli kopasz eb, roncs váz, nem eleven,
de mégis fut nőstény után. Holtat is megöl a szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)

Nézd ezt a vén kehes kutyát,
Foghíjas már, hátsó lábára sánta,
a szőre hull, csipás, ugatni sem
tud, csak nyüszít, félvak, csorog a nyála,
csupa fekély, csontja kiáll, testébe,
ha jár ugyan, csak hálni jár a pára,
s ez a nyomorult roncs is egyre tűzbe
jön, s lógó lepcses nyelvével szukája
után biceg. Így űzi ostorjával
az emberek nemét a szerelem.
(Faludy György fordítása)



strī-mudrāṁ kusumāyudhasya jayinīṁ sarvārtha-sampat-karīṁ
ye mūḍhāḥ pravihāya yānti kudhiyo mithyā-phalānveṣiṇaḥ |
te tenaiva nihatya nirdayataraṁ nagnīkṛtā muṇḍitāḥ
kecit pañca-śikhī-kṛtāś ca jaṭilāḥ kāpālikāś cāpare ||79||


A Virágnyilas isten győzedelmes, minden sikert beteljesítő jelképét, a nőt
elhagyva az ostoba bolondok hamis célokat kergetőkké válnak.
Könyörtelenül meghódítja őket: némelyeket meztelen, borotvált fejű,
másokat öt-tüzű, vagy összecsomósodott hajú, koponyafüzéres aszkétává teszi.

āsāreṇa na harmyataḥ priyatamair yātuṁ bahiḥ śakyate
śītotkampa-nimittam āyata-dṛśā gāḍhaṁ samāliṅgyate |
jātāḥ śīkara-śītalāś ca maruto ratyanta-kheda-cchido
dhanyānāṁ bata durdinaṁ sudinatāṁ yāti priyā-saṅgame ||95||


Mert az esők miatt nem mehetnek ki szerető férjeikkel a palotából,
a szépszemű asszonyok azzal az ürüggyel, hogy a hidegtől reszketnek, párjuk ölelésébe bújnak.
A szél, s a hűs vízpermet elűzi a kéj utáni kimerültséget.
Óh, a szerencséseknek kedvesük társaságában még a rossz nap is jóvá fordul!

keśān ākulayan dṛśo mukulayan vāso balād ākṣipann
ātanvan pulakodgamaṁ prakaṭayann āvega-kampaṁ śanaiḥ |
vāraṁ vāram udāra-sītkṛta-kṛto danta-cchadān pīḍayan
prāyaḥ śaiśira eṣa samprati marut kāntāsu kāntāyate ||100||


Haját összekócolja, szemét lehunyásra készteti, ruháját erővel cibálja,
pihéit felborzolja, izgatott remegését fokról fokra növeli,
újra meg újra sóhajokat csal összeszorított ajkai közé –
a téli szél most éppen olyan, akár a szépasszonyok szeretője.

izgatott remegés (āvega-kampa): az āvega izgatottságot, nyugtalanságot, aggodalmat, sietséget jelent.

2021. május 1., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 2.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

Versek szerelemről, kéjről, és a józanságról.






nāmṛtaṁ na viṣaṁ kiṣcid etāṁ muktvā nitambinīm |
saivāmṛta-latā raktā viraktā viṣa-vallarī ||44||


Nincs nektár, nincs méreg semmi más, csak a formás csípejű nő:
nektár-lián, mikor szeret, ám mérges inda, ha elhagyta a szenvedély.

A szerelmes nő kúszónövényként öleli párját – ez a hasonlat alapja.

Nincs más méreg, nincs más nektár, egyedül a szépcombu nő.
Ha szeret: virág, mézédes; ha nem szeret: mérget terem.
(Weöres Sándor fordítása)



unmīlat-trivalī-taraṅga-nilayā prottuṅga-pīna-stana-
dvandvenodgata-cakravāka-yugalā vaktrāmbujodbhāsinī |
kāntākāra-dharā nadīyam abhitaḥ krūrātra nāpekṣate
saṁsārārṇava-majjanaṁ yadi tadā dūreṇa santyajyatām ||49||


A köldöke feletti három redő a hullámok, telt keblei halma
a felrebbenő csakraváka pár, orcája tündöklő lótusz –
a csinos asszony akár a folyó, mindenütt pusztító. Ha nem akarsz
a létforgatag tajtékjába süllyedni, akkor kerüld el messzire!

vistāritaṁ makara-ketana-dhīvareṇa
strī-saṁjñitaṁ baḍiśam atra bhavāmbu-rāśau |
yenācirāt tad-adharāmiṣa-lola-martya-
matsyān vikṛṣya vipacaty anurāga-vahnau ||53||


A cápa-zászlós halász kivetette
a nő nevű horgát itt, a világi lét óceánjába,
amivel hamarosan az ajkakra vágyakozó halandó-
halakat kifogja, hogy a szenvedély tüzén megsüsse őket.

A cápa (makara) a szerelemisten zászlaját díszíti.

A nagy halász, a Szerelem, kifeszíti ékes
nőkből kötött fonalait a Lét tengerében,
ajkuk csalétkira csapó halakat (mind férfi)
könnyen kifogja, süti vad Szenvedély tüzében.
(Weöres Sándor fordítása)



kāminī-kāya-kāntāre kuca-parvata-durgame |
mā saṁcara manaḥ pāntha tatrāste smara-taskaraḥ ||54||


Női test sűrű rengetegében, keblei hegyeinek veszélyes hágóin
ne barangolj gondolat-vándor! Egy rabló, a Szerelem tanyája az.

Nőtest erdősűrűjében, melle kiugró szirtjein
ne bolyongj, gondolat-vándor: ott les a rabló Szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)



virahe'pi saṅgamaḥ khalu
parasparaṁ saṅgataṁ mano yeṣām |
hṛdayam api vighaṭṭitaṁ cet
saṅgī virahaṁ viśeṣayati ||65||


A távolság ellenére is együtt vannak
egymással, kiknek szívük együtt van.
Ám ha meghasadt a szív,
az egyesülés is elválásra késztet.

viramata budhā yoṣit-saṅgāt sukhāt kṣaṇa-bhaṅgurāt
kuruta karuṇā-maitrī-prajñā-vadhū-jana-saṅgamam |
na khalu narake hārākrāntaṁ ghana-stana-maṇḍalaṁ
śaraṇam athavā śroṇī-bimbaṁ raṇan-maṇi-mekhalam ||67||


Ó, bölcsek! hagyjátok el a szépasszonyokkal való együttlét múlandó örömét,
csupán a Könyörület, Kedvesség és Bölcsesség nevű nők társaságát keressétek!
Bizony, a gyöngysorral fedett gömbölyű, telt kebel a pokolban nem jelent
menedéket, sem a kerek csípőn csilingelő drágaköves öv.

tāvad eva kṛtinām api sphura-
tyeṣa nirmala-viveka-dīpakaḥ |
yāvad eva na kuraṅga-cakṣuṣāṁ
tāḍyate caṭula-locanāñcalaiḥ ||70||


Még a bölcseknek is csak addig ragyog
a makulátlan megkülönböztető-képesség lámpása,
míg az őz-szemű leányok
le nem verik szemük sarkából odavetett pillantásukkal.

2021. február 6., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 1.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

A Srngára-satakam versei magasztalják a nőket, a szerelmet és a szerelmeskedést, máskor rámutatnak a ragaszkodás veszélyeire - hiszen az ember megmerítkezik a szerelemben, de ez az élet céljai közül csupán az egyik. A túlzás mindkét irányban helytelen.






sati pradīpe saty agnau satsu tārāravīnduṣu |
vinā me mṛga-śāvākṣyā tamo-bhūtam idaṁ jagat ||14||


Ragyogjon mécses vagy tűz, csillagok, Nap vagy a Hold,
őzgida-szemű kedvesem nélkül sötét marad az egész világ

udvṛttaḥ stana-bhāra eṣa tarale netre cale bhrū-late
rāgādhiṣṭhitam oṣṭha-pallavam idaṁ kurvantu nāma vyathām |
saubhāgyākṣara-mālikeva likhitā puṣpāyudhena svayaṁ
madhyasthāpi karoti tāpam adhikaṁ romāvaliḥ kena sā ||15||


Keblei emelkedő halma, rebbenő pillantása, liánként ívelő szemöldöke,
szenvedély vezette bimbó-ajka – mind hozzanak csak tűzbe,
szépségjegyei sorát maga a Virágnyilas rajzolta.
De vajon miért perzsel leginkább az a középen futó pihesor?

guruṇā stana-bhāreṇa mukha-candreṇa bhāsvatā |
śanaiś-carābhyāṁ pādābhyāṁ reje grahamayīva sā ||17||


Keblei halma súlyos terhével, ragyogó orcája fényével,
lábai lassú mozdulatával megannyi világként tündököl.

A vers szépsége a jelzők megválasztásában rejlik, mind egy-egy égitest neveire utalnak. A keblek jelzője: guru a szót súlyost jelent, s ez a Jupiter neve is. A Hold neve candra, a szó jelentése tündöklő, míg a Szaturnusz a lassan járó: śanaiś-cara. A teljesség kedvéért ne feledkezzünk meg a bhāsvat (fénylő) szóról sem, ez a Nap megnevezése.


adarśane darśana-mātra-kāmā
dṛṣṭvā pariṣvaṅga-sukhaika-lolā |
āliṅgitāyāṁ punar āyatākṣyām
āśāsmahe vigrahayor abhedam ||22||


Mikor nem látjuk, csupán megpillantani szeretnénk,
látván őt az átkarolás öröme után sóvárgunk.
És újra megölelve a szépszemű kedvest
testeink egységét kívánjuk.

Ha őt nem látjuk, megidézni vágyjuk,
és hogyha látjuk, megölelni vágyjuk;
ölelve őt, a csoda-pillogásút,
két test, kivánjuk, vadul egybeforrjon.
(Weöres Sándor fordítása)



saṁsāra tava paryanta-padavī na davīyasī |
antarā dustarā na syur yadi te madirekṣaṇām ||33||


Ó, létforgatag! Nem is lenne oly hosszú az utad,
ha nem volnának legyőzhetetlen, mámorító szemű asszonyaid!

mātsaryam utsārya vicārya kāryam-
āryāḥ samaryādam idaṁ vadantu |
sevyā nitambāḥ kim u bhūdharāṇām
uta smara-smera-vilāsinīnām ||36||


Minden féltékenységet messze űzve és a kérdést alaposan fontolóra véve
a tiszteletre méltó férfiak mondják most meg világosan:
mely dombokat látogassuk? vajon a hegyekét,
vagy a szerelmesen mosolygó szépasszonyokét?

A vers kérdése a sevyā nitambāh szavak két értelmével játszik. A sev gyök jelentései szolgál, imád, valaminek szenteli magát, élvez, míg a nitamba jelenthet hegyoldalt, de női ágyékot is. A kérdés így egészen pontosan: hegyoldalnak szentelődjünk (azaz erdőlakó remeteként éljünk), vagy a szerelmesen mosolygó szépasszonyok ágyékát élvezzük.


āvāsaḥ kriyatāṁ gaṅge pāpa-hāriṇi vāriṇi |
stana-dvaye taruṇyā vā manohāriṇi hāriṇi ||38||


Lakhelyed a bűnöket elsodró Gangesz vizénél,
vagy a fiatal lányok szívet elragadó, gyöngysoros keblei közt legyen.

kim iha bahubhir uktair yukti-śūnyaiḥ pralāpair-
dvayam iha puruṣāṇāṁ sarvadā sevanīyam |
abhinava-mada-līlā-lālasaṁ sundarīṇāṁ
stana-bhara-parikhinnaṁ yauvanaṁ vā vanaṁ vā ||39||


Minek ide a haszontalan fecsegés, a sok beszéd,
a férfiember mindenkor kettőt szolgál e világban:
az új meg új szerelmes kedvtelésekre epedő lányok
keblei terhétől elfáradt fiatalságát, vagy az erdőt.

Minek ide az a sok szó, balga bölcselkedések?
Egy az igaz: aki férfi, célja kettő lehet csak:
fiatalon a csodás-szép, mámoros, játszi nőknek
puha kebelén pihenni - vagy ha nem: vár az erdő.
(Vekerdi József fordítása)



2016. július 19., kedd

telihold üzenete - a minden vágyat teljesítő



paśyataitān mahā-bhāgān
parārthaikānta-jīvitān |
vāta-varṣātapa-himān
sahanto vārayanti naḥ || 32 ||

aho eṣāṁ varaṁ janma
sarva-prāṇy-upajīvanam |
su-janasyeva yeṣāṁ vai
vimukhā yānti nārthinaḥ || 33 ||

patra-puṣpa-phala-cchāyā-
mūla-valkala-dārubhiḥ |
gandha-niryāsa-bhasmāsthi-
tokmaiḥ kāmān vitanvate || 34 ||

etāvaj janma-sāphalyaṁ
dehinām iha dehiṣu |
prāṇair arthair dhiyā vācā
śreya ācaraṇaṁ sadā || 35 ||

„Nézzétek csak ezeket az áldott fákat,
ők csakis másokért élnek!
Eltűrik a szelet, az esőt, a nap hevét
és a hideget is, sőt, másokat is megóvnak mindettől.

Óh, milyen csodálatos! Övék a legkiválóbb születés,
hiszen minden lényről gondoskodnak.
Miként a nagy személyiségek, akiktől senki sem
távozik csalódottan ha kéréssel fordult hozzájuk.

Leveleikkel, virágjaikkal, gyümölcsükkel, árnyékukkal,
gyökerükkel, kérgükkel, és fájukkal,
illatukkal, gyantájukkal, hamujukkal, magjaikkal
és hajtásaikkal teljesítik mindenki vágyait.

Éppígy az életünk is akkor lesz gyümölcsöző,
ha e világban mások javára
életünkkel, vagyonunkkal, értelmünkkel és szavainkkal
mindig csak jót cselekszünk."


Krsna és pásztorfiú barátai beszélgetnek így a Bhágavata-puránában (10.22. fejezet).

Vannak személyek/dolgok, kikhez/melyekhez szorosan kapcsolódnak fogalmak… kedves idevágó példám: a védai esküvő egyik rítusa, mikor este az ifjú pár közösen megnézi a Sarkcsillagot... mert a Sarkcsillag a szilárdság, az állhatatosság szimbóluma, és azután majd minden este a fejük felett ragyogva emlékezteti őket az egymásnak tett fogadalmuk szilárdságára.
A fák éppígy a béketűrés és önzetlenség megtestesítői… így nézzünk hát rájuk!


2015. január 17., szombat

a szamárhoz hasonlatos


Nagyritkán rápillantok a blog statisztikájára, ahol látható, hogy milyen keresőszavakkal találnak rá olvasók az oldalra. A leggyakoribb keresőszavak a „páva”, „versmértékek”, „kunti mala”, vagy a „govinda szó jelentése”. Olykor azonban meglepő kereső kifejezésekkel találkozom… most éppen a „bhagavad gita a szamárhoz hasonlatos” mondattöredéken akadt meg a szemem..
A slókamálá kezdőlapján a Gítá és a szamár csak véletlenül került egymás mellé: a Bhagavad-gítáról Jamunácsárja kommentárjában, a szamárról pedig egy a sikeres életről szóló írásban esik szó, mely Baddéna Níti-szára című művéből idéz.



A Bhagavad-gítában voltaképpen nincs szó szamárról… ám a kommentárokban esetleg találkozhatunk e jámbor teherhordó jószággal. A Gítá 7.15. verse így szól: „Az alábbi gonosztevők nem hódolnak nékem: az ostobák, a leghitványabb emberek (az emberiség alja), az illúzió által megrabolt tudásúak, az aszura-létben élők.” Az ostobák alatt Visvanáth Csakravartí és Sríla Prabhupád is olyan embereket ért, akik úgy cselekednek mint az állatok. Az upanisadok kétféle életcélt ajánlanak az ember számára: aki az atyák útját járja, az áldoz, így a tettei célja nem saját maga, ő mások javára cselekszik – és ettől ember az ember. Aki pedig az istenek útját járja, az kivonul a világból, többé már nincs köze hozzá, nem vesz el belőle, és (anyagi természetű) javakkal nem is járul hozzá annak fennmaradásához. „A kicsinyke, örökkön vissza-visszatérő élőlények egyik utat se járják. Ezekre mondják: »Szüless és pusztulj!« Ez a harmadik út.” (Cshándógja-upanisad. 5.10.8.) Ugyanez a gondolat a Brhadáranjaka-upanisadban: „Ám aki e két út egyikét sem ismeri, csúszómászó, repkedő vagy csípő rovarként születik meg.” (Brh. 6.2.16.) Az él haszontalanul, aki bár emberi testben született, de mégsem EMBERként élt. Annak az élete hiábavaló, mint a légyé vagy a szúnyogé – őt nevezi múdhának a Gítá idézett verse.

A múdha szó a muh (zavarba jön, bután viselkedik, elveszíti az eszméletét) szógyökből képzett befejezett melléknévi igenév, így egészen pontosan arra vonatkozik, akinek bár volt értelme, de az illúzió (móha – illúzió, eszméletvesztés, tompaság, szintén a muh szógyökből) elvette az eszét, ezért a múlandó anyagi örömöket tekinti végsőnek. Az eltompult tudatállapot indokolja a kommentárok állat-hasonlatait. Több nyelven, így az angolban is a szamár ostobát is jelent egyben, így Sríla Prabhupád a múdha szót olykor szamárként fordítja angolra. (A szamarakat mások egyébként intelligens, jó memóriájú állatoknak tartják, inkább egykedvű, olykor csökönyös természetük miatt terjedt el, hogy ostobák volnának.)
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-puránából idéz, Kapila tanításából:

nūnaṁ daivena vihatā ye cācyuta-kathā-sudhām |
hitvā śṛṇvanty asad-gāthāḥ purīṣam iva viḍ-bhujaḥ ||
A Végzet kétségtelenül pusztulásra ítélte azokat, kik az Acsjutáról szóló elbeszélések nektárját
feledve szentségtelen verseket hallgatnak, akár az ürülékevő disznók. (Bhág. 3.32.19.)

(A hasonlat oka: sertés nem csak a saját ürülékét eszi meg, de más állatokét is – s az istentagadó témák az Istenről szóló elbeszélések nektárjával szemben olyanok, akár az ürülék.)

A megfogalmazás felrázóan éles, mert itt nincs helye kételynek: ha nem emberként viselkedsz, nem vagy ember.

A felelősséget csak fokozza a műveltség, vagy a tudományos képzettség. Bhaktivinód Thákur így sóhajt fel egy dalában: „A világi tudás illuzórikus energiád szüleménye, s csak gátolja az odaadást. Szamarat csinál az örök lélekből, mert a mulandó világ csalóka bűvöletébe ejti. Itt van egy ilyen szamár, aki oly hosszú ideje cipeli már hátán az anyagi lét terheit… Az élet agóniává lett, tudásom értéktelennek bizonyult, s a tudatlanság éles tőrként döf a szívembe, elviselhetetlen fájdalmat okozva.” (Vidjára vilászé, a Saranágati ciklusból)



2009. november 25., szerda

Sríkarácsárja fohásza

nandanandana-padāravindayoḥ
syandamāna-makaranda-bindavaḥ |
sindhavaḥ parama-saukhya-sampadāṁ
nandayantu hṛdayaṁ mamāniśam |
|

nanda-nandana-pada-aravindayoḥ – Nanda fiának láb-lótuszaié; syandamāna-makaranda-bindavaḥ – lecsöppenő nektár-cseppek; sindhavaḥ – óceánok; parama-saukhya-sampadām – legfőbb boldogság vagyonainak; nandayantu – tegye boldoggá; hṛdayam – szívet; mama – enyém; aniśam – szakadatlan („éjszakátlan”)

A Nanda fiacskája lótuszlábairól
lecsöppenő nektárcseppek,
a transzcendentális boldogság kincsének óceánjai
töltsék el örömmel újra meg újra a szívem!

A szerző neve (Sríkara) Visnu egyik neve („Srí-kezű”, aki Srít, a szerencseistennőt tartja karjaiban), ám a szó piros lótuszt is jelent.És Krsna talpának színe is pirosas, ezért a piros lótuszvirág Krsna lótuszlábaira, és Sríkarácsárjára is emlékeztet.

2009. október 13., kedd

„ki vagyok én?”


nāhaṁ vipro na ca nara-patir nāpi vaiśyo na śūdro
nāhaṁ varṇī na ca gṛha-patir no vanastho yatir vā |
kintu prodyan-nikhila-paramānanda-pūrṇāmṛtābdher
gopī-bhartuḥ pada-kamalayor dāsa-dāsānudāsaḥ ||

na – nem; aham – én; vipraḥ – tanult bráhmana; na – nem; ca – és; nara-patiḥ – ksatrija (lovag, „az emberek ura”); na – nem; api – bizony; vaiśyaḥ – vaisja (gazdálkodó, kézműves, kereskedő); na – nem; śūdraḥ – szolga; na – nem; aham – én; varṇī – tanuló („valamely varnához tartozó”); na – nem; ca – és; gṛha-patiḥ – házasember; no – nem; vanasthaḥ – „erdőlakó”, remete; yatiḥ – aszkéta szerzetes; vā – vagy; kintu – ám; prodyat – „feljövő”; nikhila – teljes; parama-ānanda-pūrṇa-amṛta ābdheḥ –legfőbb gyönyörrel teli nektár-óceánnak; gopī-bhartuḥ – gópík urának; pada-kamalayoḥ – láb-lótuszainak; dāsa-dāsa-anudāsaḥ – szolgák szolgáinak szolgája

Nem vagyok sem bráhmana, sem ksatrija, sem vaisja vagy súdra,
nem vagyok sem brahmacsárí, sem házasember, sem remete vagy szerzetes,
hanem a transzcendens gyönyör nektáróceánja,
a gópík ura lótuszlábait szolgáló szolgák szolgája.

Csaitanja Maháprabhu e verssel hódolt Dzsagannáthnak, a Ratha-játrá ünnepen. A vers a Rúpa gószvámí által összeállított versgyűjtemény 74. verse, és Csaitanja Maháprabhut jelöli meg szerzőjeként. A Csaitanja-csaritámrtában ez a 2.13.80. vers.
A versmérték: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem): – – – – / υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – –

2009. október 1., csütörtök

három vers a Mukunda-málá-szótramból


nāhaṁ vande tava caraṇayor dvandvam advandva-hetoḥ
kumbhīpākaṁ gurum api hare nārakaṁ nāpanetum |
ramyā-rāmā-mṛdu-tanu-latā nandane nāpi rantuṁ
bhāve bhāve hṛdaya-bhavane bhāvayeyaṁ bhavantam ||4||

na –
nem; aham – én; vande – imádkozom; tava – tiéd; caraṇayoḥ – lábaidé; dvandvam – párjához; advandva-hetoḥ – „nem-kettősség okból” (hogy megszabadíts a világi kettősségektől); kumbhīpākam – Kumbhípákát; gurum – súlyost; api – még; hare – Hari!; nārakam – poklot; na – ne; apanetum – elvenni; ramyā-rāmā-mṛdu-tanu-latā – szépséges feleség lágy testű, karcsú (nő); nandane – Indra örömkertjében (a paradicsomban); na – nem; api – még; rantum – örvendezni; bhāve bhāve – életről életre; hṛdaya-bhavane – szívem hajlékán; bhāvayeyam – hadd gondoljak; bhavantam – rád

Nem imádkozom lábaidhoz azért, hogy megszabadíts e kettősségekkel terhes világtól,
azt sem kívánom, ó, Hari, hogy megments a pokol rettenetes tüzétől,
vagy szépséges, kecses, lián-testű feleséggel örvendhessek a paradicsomban.
Csak hadd láthassalak téged szívem legbelső zugában, születésről születésre!

nāsthā dharme na vasu-nicaye naiva kāmopabhoge
yad bhāvyaṁ tad bhavatu bhagavan pūrva-karmānurūpam |
etat prārthyaṁ mama bahu mataṁ janma-janmāntare’pi
tvat-pādāmbhoruha-yuga-gatā niścalā bhaktir astu ||5||

na –
nem; āsthā – remény, bizalom, vagy tisztel, figyel vmit; dharme – vallásban; na – nem; vasu-nicaye – vagyon-gyűjtésben; na – nem; eva – bizony; kāma-upabhoge – vágyak élvezetében; yat – ami; bhāvyam – közelgő, szükségszerűen bekövetkező; tat – az; bhavatu – legyen!; bhagavan – Magasztos úr!; pūrva-karma-anurūpam – korábbi tetteimnek megfelelően; etat – ez; prārthyam – kérés; mama – enyém; bahu-matam – nagy-becsű; janma-janma-antare – születésről születésre ; api – még; tvat-pāda-ambhoruha-yuga-gatā – a te láb-lótuszod-párjához menő; niścalā – rendíthetetlen; bhaktiḥ – szeretet; astu – legyen

Nem tekintek sem dharmára, sem vagyongyűjtésre, s biz a vágyak élvezete sem érdekel,
Ó, uram, minden legyen, ahogy lennie kell, a korábbi tetteimnek megfelelően.
Legdrágább kincsem egyetlen kérésem: most, s eljövendő születéseimben
hadd ébredjen szívemben lótuszlábad iránt olthatatlan szeretet.

A 4-5. versek mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem) mértékűek:
– – – – / υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – –

divi vā bhuvi vā mamāstu vāso
narake vā narakāntaka prakāmam |
avadhīrita-śāradāravindau
caraṇau te maraṇe’pi cintayāmi ||6||

divi –
mennyben; vā – vagy; bhuvi – földön; vā – vagy; mama – enyém; astu – legyen; vāsaḥ – lakhely; narake – pokolban; vā – vagy; naraka-antaka – Naraka végzete!; prakāmam – vágyad szerint; avadhīrita-śārada-aravindau – megvetett őszi lótuszok; caraṇau – lábak; te – tiéd; maraṇe – halálkor; api – még; cintayāmi – gondoljak

Lakjék bár a mennyben, a földön, akár a pokolban is, ó, Naraka végzete, tetszésed szerint,
csak hadd emlékezzem az őszi lótuszok szépségét elhomályosító lábaidra, még halálom pillanatában is.

Naraka számos hercegnőt rabolt el, s tartott fogva, ám Krsna legyőzte őt, s kiszabadította a leányokat. A naraka szó jelentése pokol, így amikor a vers Krsnát Narakántakának, Naraka végzetének nevezi, a démoni erők fölött győzedelmeskedő istenségre is utal.
A vers viyoginī (a férjétől elszakított asszony) formájú. E versformában a páratlan pádák 11 szótagból, a páros pádák pedig 12 szótagból állnak, az alábbiak szerint:
υ υ – × υ υ – υ – υ – –
υ υ – – υ υ – υ – υ – –
(a páratlan páda hiányzó szótagját a szimmetria megmutatása kedvéért × jellel jelöltem)