A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 1., szombat

B.R. Srídhar: Tíz strófa Srí Srí Dajita dászhoz


śrī śrī dayita-dāsa daśakam

A költemény címe Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevét idézi. A mesterétől kapott neve: Vársabhánaví-déví-dajita dász – Vársabhánaví déví (azaz Rádhá) kedvese (dajita). 


nīte yasmin niśānte nayana-jala-bharaiḥ snāta-gātrārbudānām
uccair utkrośatāṁ śrī-vṛṣakapi-sutayādhīrayā svīya-goṣthīm |
pṛthvī gāḍhāndhakārair hṛta-nayana-maṇīvāvṛtā yena hīnā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he nīyatāṁ kiṅkaro'yam ||1||


Az éjszaka elmúltával, míg a patakzó könnyeikkel testüket áztató milliónyi (híve)
fájdalmasan kiáltozott, Vrsabhánu leánya hirtelen saját gyülekezetébe (szólította őt),
kitől megfosztva a Föld sűrű sötétségbe borult, mintha szeme világát vesztette volna.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vṛṣa-kapi-sutayā: ’Rádhá által’. Vrsabhánu leánya Rádhá (Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevében a Vársabhánaví déví is így, apja utáni nevével utal rá). A sutā jelentése leány, a sutayā a szó harmadik esetben ragozott alakja (leány által). A vṛṣa-bhānu név jelentése ’legkiválóbb Nap’ – a vṛṣa szó szerint ’bikát’ jelent, átvitt értelemben egy csoport legkiválóbbja, legjobbika – így Rádhá apjának neve: ’a Napok közül az első’. A vers a versmértékhez illeszkedő utalással mutat Vrsabhánura, a kapi a ’Nap’ szinonimája.
nayana-maṇi
: a ’szem drágaköve’. A rúpánuga (’Rúpa gószvámít követő’) vaisnavák végső célja Rádhá imádata, szolgálata – így önmagukra is Rádhá szolgálóleányaiként tekintenek. Például Rúpa gószvámí Rádhá és Krsna társaságában Rúpa Manydzsarí; Visvanáth Csakravartí meditációjában Vinóda Manydzsaríként szolgálja az isteni párt, hasonlóképpen Baladév Vidjábhúsan Ratnávalí Déví, Dzsagannáth dász bábádzsí Raszika Manydzsarí, Bhaktivinód Thákur Kamala Manydzsarí, Gaurakisór dász bábádzsí Guna Manydzsarí, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur Najana-mani Manydzsarí. A név „a szem drágaköve” a pupillát jelenti (a nyelvünkben a szeme bogara nem ilyen magasztos megjelölés), de értelmezhető a Rádhá szemében tükröződő, drágakőként tündöklő Krsnaként is.
Bár az éjszaka elmúlt, a világ mégis sűrű sötétbe borult, mintha elvesztette volna szeme bogarát – írja Srídhar Mahárádzs –, hiszen elment Najana-mani, azaz Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.
kṛpaṇa-nayana: a nayana (szem) szó a (vezet, irányít) igei gyökből származik, a nayana a cselekvés megnevezése: ’vezetés’, átvitt értelemben ’szem’, míg a kṛpaṇa gyöke a kṛp (megkönyörül, megszán). A kṛpaṇa az, akit megszánnak, azaz szegény, elesett, vagy az, akiben nincs szánalom, azaz szánalom nélküli, fösvény, vagy vonakodó. A szóösszetétel – a ragozásból következően – megszólítás, így a szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető: „Szegény szem(em)!” – kiált fel a költő, hiszen elveszett a szeme világa, mestere. Más értelmezésben a ’szegények vezetőjéhez’ kiált, ekkor a tanítvány a mesterét szólítja: ó, elesettek vezetője, vedd magadhoz szolgád! Ám olvashatjuk panaszként is, nevén nevezve mesterét: ó, ’vonakodó Najana’, ne késlekedj, mihamarabb vedd magadhoz szolgád!

yasya śrī-pāda-padmāt pravahati jagati prema-pīyūṣa-dhārā
yasya śrī-pāda-padma-cyuta-madhu satataṁ bhṛtya-bhṛṅgān vibharti |
yasya śrī-pāda-padmaṁ vraja-rasika-jano modate saṁpraśasya
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||2||


Akinek lótuszlábától ered a rajongó szeretet nektárfolyama ebben a világban,
akinek a lába lótuszáról lecsöppent méz táplálja a mindig őt szolgáló méhecskéket,
akinek lótuszlábát magasztalva örvendeznek a vradzsabeli ízeket értők –
szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vātsalyaṁ yac ca pitror jagati bahu-mataṁ kaitavaṁ kevalaṁ tad
dāmpatyaṁ dasyutaiva svajana-gaṇa-kṛtā bandhutā vañcaneti |
vaikuṇṭha-sneha-mūrteḥ pada-nakha-kiraṇair yasya sandarśito 'smi
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||3||


Az atyai szeretet – mit oly nagyra becsülnek a világban – csupáncsak áltatás,
a házasság rablás, míg a rokonok által mutatott barátságosság egyszerűen csalás.
Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesítőjének láb-körmeinek fénysugara mutatta meg nekem mindezt.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az atyai szeretet, a házasság, vagy a rokonok baráti figyelme bizony nemegyszer feltételekhez kötött. Az atyai szeretet könnyen hideg távolságtartásba csap át, ha a fiú nem az atyja elvárásai szerint éli az életét. A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságok fele zátonyra fut, s akkor az együttélés már nem építő, hanem egymás idejét, energiáját rabolják a felek… s gyakran a rokoni szeretet is csak addig tart, míg jól mennek a dolgok, a kölcsönös elvárások teljesülnek. Mi nyilván a mai élethelyzeteink fényében tekintünk e családi kapcsolatokra, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí a közelmúlt Indiájának életéből néz rá. Míg a világ ezen szegletében a házasság elsősorban szerelmi házasság, nemegyszer csupán szenvedély szülte fellángolás, addig Indiában gyakran szülők által elrendezett, elrendelt élethelyzet, nem a pár, hanem a családok összekötése… a házasfelek számára elrendelt kötelesség, dharma. Ebből a szemszögből akár nemesnek is volna tekinthető – ám csupán világi kötelezettség.
A vers első pillantásra destruktívnak tűnhet: áltatás, rablás, csalás… ám a figyelmes olvasó nem csupán elutasítást találhat benne; a harmadik sor a megoldást mutatja meg: a költő Dajita dászt Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesülésének nevezi – és éppen erre a szeretetre van szükség a minőségi kapcsolatokhoz is. Ez a szeretet feltétel nélküli – s ha ez a feltétel nélküli szeretet alapozza meg és hatja át a családi kapcsolatokat, akkor azok valódi, szeretetteljes összefonódássá válnak. A válások száma növekedésének megállítására, a családok széthullásának megakadályozására a külső kényszer – például a válás tilalma vagy büntetése – helytelen eszköz, az aktív, élő, szeretetteljes kapcsolatok felépítése, megerősítése, megtartása jelenti a megoldást.

yā vāṇī kaṇṭha-lagnā vilasati satataṁ kṛṣṇa-caitanya-candre
karṇa-kroḍāj janānāṁ kim u nayana-gatāṁ saiva mūrtiṁ prakāśya |
nīlādrīśasya netrārpaṇa-bhavana-gatā netra-tārābhidheyā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||4||


A Szó, ami szakadatlan árad Krsna-csaitanja-csandra ajkairól,
az emberek fülének mélyébe (bújás helyett) sokkal inkább szemmel látható formában jelenik meg,
és a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlásként tölti be a Szem-gyöngy név jelentését.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

A Szó (vāṇī) Csaitanja Maháprabhu tanítása, mely most hangzó forma helyett szemmel láthatóan, Dajita dászként jelent meg. A mester Maháprabhu tanításának megtestesülése – e gondolatot Srídhar Mahárádzs a Prapanna-dzsívanámrta (A meghódolt lelkek életadó nektárja) című művének bevezető fohászában is felidézi:

gaura-vāg-vigrahaṁ vande
gaurāṅgam gaura-vaibhavam |
gaura-saṅkīrtanonmattam
gaura-kāruṇya-sundaram ||2||


Gaura megtestesült tanítását magasztalom! Alakja aranyfényben pompázik.
Maháprabhu dicsőségének (kiterjedése ő),
ki megmámorosodott Gaura szankírtanjától,
míg szépsége Gaura kegyét árasztja.

A Szem-gyöngy (netra-tāra) a versmértékhez igazodó utalás a Nayana-maṇi névre.
„a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlás”: utalás egy történetre Dajita dász csecsemőkorából. A család akkoriban Dzsagannáth Puríban élt, Bimal Praszád (szanszkrtosan: Vimala-praszád, ez volt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí születéskor kapott neve) épp csak fél éves volt. A Ratha-játrá ünnep idején. Dzsagannáth szekere megállt apja, Bhaktivinód Thákur háza előtt, és három napig meg sem moccant, hiába próbálták odébb húzni. Ekkor férje kérésének eleget téve édesanyja, Bhagavatí déví karjaiba vette a kisfiát, felszállt vele Dzsagannáth szekerére, és a múrti elé helyezte a fiúcskát – ez a Kék Hegy (Nílácsal, a város másik neve) urának, Dzsagannáth szemének tett felajánlás. A kisfiú kinyújtotta kezét, és megpaskolta Dzsagannáth múrtiját… ekkor egy virágfüzér kioldódott a múrti nyakából, s a gyermekre hullott, és a szekér is tovább gördült.

gaurendor asta-śaile kim u kanaka-ghano hema-hṛj-jambu-nadyā
āvirbhūtah pravarṣair nikhila-jana-padaṁ plāvayan dāva-dagdham |
gaurāvirbhāva-bhūmau rajasi ca sahasā saṁjugopa svayaṁ svaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||5||


Eltűnt a hegy mögött az Arany Hold – mit mondjunk hát arról az arany-felhőről, mely az aranyban dúskáló Dzsambu felől
jelent meg, hogy záporral árasszon el minden erdőtűztől felperzselt országot,
hogy aztán hirtelen elrejtőzzék Gauránga születési helyének porában.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az „eltűnt a hegy mögött” (asta-śaila) utalás valaki e világból való eltávozására, halálára. Fájdalmas az Arany Hold (Gaura-csandra) eltávozása, de mennyivel (kim u) fájdalmasabb Dajita dász eltávozása!
Az „aranyat hozó Dzsambu”: A Bhágavata-purána az 5.16. fejezetben ír a mennyei bolygókról. A mennyei Gangá egyik ága, a Dzsambu folyó medrét a Méru hegyen növő rózsaalma fákról (jambóza, vagy mirtuszalma, szanszkrtul: jambu) lepotyogó hatalmas gyümölcsök nedve tölti fel. Mikor a gyümölcslé feláztatja partot a szél és a napsütés kiszárítja, temérdek aranyrög marad utána – a mennyek lakóinak ékszerei ebből a makulátlan, színtiszta aranyból készülnek. Az arany a tiszta istenszeretet, a préma szimbóluma: Bhaktisziddhánta Szaraszvatí az arany felhő, aki az arany esővel – a rajongó szeretet záporával – enyhíti az erdőtűzhöz hasonlatos létforgatag, a szanszára okozta szenvedést szerte a világban.
Csaitanja Maháprabhu Dzsagannáth Puríban hagyta el e világot, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí ott született, ám Navadvípban, Maháprabhu születési helyén távozott.

gauro gaurasya śiṣyo gurur api jagatāṁ gāyatāṁ gaura-gāthā
gauḍe gauḍīya-goṣṭhy-āśrita-gaṇa-garimā drāviḍe gaura-garvī |
gāndharvā gauravāḍhyo giri-dhara-parama-preyasāṁ yo gariṣṭho
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||6||


Gaura arany tanítványa, bár a Gauráról éneklő világok mestere is egyben.
Gaudában a gaudíják gyülekezetében oltalmat nyert sokaság kiváló tanítója, míg dél-Indiában Gaura büszke (hirdetője).
Gándharvá megbecsülését élvező, Giridhárí legeslegkedvesebbje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is! 

Guru, Gauránga: a két szó együtt alliterációra csábítja a költőt. „Gaura arany tanítványa”: Dajita dász beavató mestere Gaurakisór dász bábádzsí, a Gaura itt őt jelenti, míg a „Gauráról éneklő világok” a Csaitanja-követő vaisnavákra utal.
Gauda: Nyugat-Bengál neve. A garimā szó szerint kiválóságot jelent, de mert a guru szóból származik, a „kiváló tanító” szófordulattal adtuk vissza jelentését.
Gándharvá Rádhá, míg Giridhárí (’Hegyemelő’) Krsna neve. Gándharviká-Giridhárí – az isteni pár, a Bhaktisziddhánta Szaraszvatí által imádott múrtik nevei.

yo rādhā-kṛṣṇa-nāmāmṛta-jala-nidhināplāvayad-viśvam etad
āmlecchāśeṣa-lokam dvija-nṛpa-vaṇijaṁ śūdra-śūdrāpakṛṣṭam |
muktaiḥ siddhair agamyaḥ patita-jana-sakho gaura-kāruṇya-śaktir
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||7||


Aki Rádhá és Krsna nevei nektáróceánjának vizével árasztotta el ezt a mindenséget,
a barbárokétól kezdve minden világot, a bráhmanákat, ksatrijákat, vaisjákat, súdrákat és mindenki mást.
Megközelíthetetlen a „megszabadultak” és a „tökéletességre jutottak” számára, ám barátja az elesetteknek, ő Gaura kegyének ereje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

apy-āśā vartate tat puraṭa-vara-vapur lokituṁ loka-śandaṁ
dīrghaṁ nīlābja-netraṁ tila-kusuma-nasaṁ ninditārdhendu-bhālam |
saumyaṁ śubhrāṁśu-dantaṁ śata-dala-vadanaṁ dīrgha-bāhuṁ vareṇyaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||8||


Bárcsak teljesülne vágyam, és láthatnám a világra áldást hozó csodás aranyló alakját,
magas termetét, kéklótusz szemét, szezámvirág orrát, a fél-holdat megszégyenítő homlokát,
kedves személyiségét, fehéren ragyogó fogait, rózsa-orcáját, hosszú karjait.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„kedves személyiségét”: a saumya ’holdast’ jelent, s mindazt, ami a Holddal hozható kapcsolatba: kedvest, jámbort, áldásost, szépet.

gaurābde śūnya-bāṇānvita-nigama-mite kṛṣṇa-pakṣe caturthyāṁ
pauṣe māse maghāyām amara-gaṇa-guror vāsare vai niśānte |
dāso yo rādhikāyā atiśaya-dayito nitya-līlā-praviṣṭo
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||9||


A Csaitanja Maháprabhut követő 450. esztendőben, a fogyó hold negyedik napján
Pausa hónapban, Maghá csillagzat alatt, csütörtökön, az éjszaka végén,
Rádhiká szolgája, a kiváló Dajita örök hajlékára távozott.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

śūnya-bāṇa-anvita-nigama-mite: a szanszkrt költészetben a számjegyeket rájuk utaló fogalmakkal helyettesítik , így szóösszetétel pontosan: ’üres-nyíllal-kísért-véda-szerint mértben’. Az üres nulla, a szerelemistennek öt nyila van, és négy véda ismeretes… és mert a versekben a számokat fordított sorrendben írják, ez 450-et ad.
amara-gaṇa-guror vāsare: a ’félistenek mesterének’, Brhaszpatinak bolygója a Jupiter, ’napja’ a csütörtök.
Bhaktisziddhánta Szaraszvatí eltávozásának ideje 1937. január 1, csütörtök, hajnali 5:30.

hā-hā-kārair janānāṁ guru-caraṇa-juṣāṁ pūritā bhūr nabhaś ca
yāto'sau kutra viśvaṁ prabhupada-virahād-dhanta śūnyāyitaṁ me |
pādābje nitya-bhṛtyaḥ kṣaṇam api virahaṁ notsahe soḍhum atra
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||10||


Eget s földet betöltötték mesterük lábának szentelődő hívei jajkiáltásai:
Hová ment?! Ó, jaj! Prabhupádtól távol üressé lett az egész világ!
Lótuszlábaitól való elválást örök szolgája még egy pillanatra sem képes elviselni.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„üressé lett az egész világ” (viśvaṁ śūnyāyitaṁ): a fogalmazás Raghunáth dász Rúpa gószvámí eltávozásakor írt költeményének egy strófájára emlékeztet:

śūnyāyate mahā-goṣṭhaṁ girīndro 'jagarāyate |
vyāghra-tuṇḍāyate kuṇḍaṁ jīvātu-rahitasya me ||


„Üressé vált Nanda földje, a Szent Hegy kígyóként néz felém,
a Rádhá-kund tigris torka, mesterem nélkül mit sem ér.”

Srídhar Mahárádzs költeményének versmértéke: sragdharā (virágfüzéres)

2014. június 21., szombat

a Gaudíja Math címere


Bhaktisziddhánta Szaraszvatí 1920-ban alapította misszióját, a Gaudíja Mathot (gaudīya maṭha). A Gauda szó egy országra, tartományra utal Nyugat-Bengálban, a gaudíja ebből képzett melléknév, gauda-béli – Csaitanja Maháprabhu navadvípi missziójára vonatkozik. A math jelentése gyülekezet vagy templom.

Vegyük sorba a Gaudíja Math címerén látható szimbólumokat és feliratokat!
Elsőként tekintsük át a külső kört: az alap a mester és a tan – ezért hat óránál a vaisnava tilak mellett a guruḥ (mester) és a gaudīyaḥ (itt a tanra, Csaitanja Maháprabhu tanítására utaló jelző) szavakat látjuk.

A köríven két irányban haladhatunk felfelé: az egyik irány a szabálykövető odaadás, a törvény szerinti élet (vaidhi-bhakti) a másik a szeretet szerinti élet (rága-bhakti) útját jelzi. A törvény szerinti élet középpontja az isteni pár fenséges alakja – ezért kilenc óránál Laksmí-Nárájant látjuk a trónuson ülni, alattuk a felirat: vidhiḥ (rítus, szabály). Hét óránál az imádat módja és kellékei: arcanam (imádat) a csengő és a ghílámpás mellett. Tizenegy óránál az imádatot megalapozó írás, a pañcarātram („öt éjszaka”, a Nárada-pancsarátra című kézikönyv).

A szeretet szerinti élet középpontjában Rádhá-Krsna áll, őket látjuk három óránál a vamsí-vatánál – alattuk a felirat: rāgaḥ (érzelem, szerelmes ragaszkodás). Öt óránál a mód és a kellékek: kīrtanam (dicsőítés), egy agyagdob, és egy nyomdagép.
Azt gondolom, a nyomdagépnél érdemes megállnunk egy pillanatra… megfontolhatjuk az elméleteket lemondásról, ragaszkodásmentességről, megvitathatjuk a yukta-vairāgya elvét*, de többet mond erről ez a képecske: a az agyagdob, a mrdanga döndülése elhallatszik néhány száz méterre, a kírtan hangját így sokan hallhatják, de a nyomdagéppel (ahogy Bhaktisziddhánta Prabhupád emlegette: brhat-mrdanga – nagy dob) előállított újság vagy könyv sokkal messzebbre elhallatszik térben és időben egyaránt. Bár modern eszköz mégis ott a helye a tradíciót ma felmutató közösség címerén.

Egy óránál a szerető ragaszkodás alapműve, a Csaitanja-követő vaisnavák legfontosabb szentírása, a bhāgavatam, a Bhágavata-purána. A külső kör csúcspontjában, tizenkét óránál pedig Csaitanja Maháprabhu táncol.

A belső kört övező feliratok a hat isteni tulajdonságot sorolják fel: yaśaḥ (hírnév, jóhír, tisztelet), śrīh (szépség), jñānam (tudás), vairāgyam (függetlenség, lemondás), aiśvaryaḥ (isteni erő) és vīryaḥ (hősiesség).

A középpontban pedig a szent név: om nāma.


*yukta-vairāgya: „összekötött lemondás”, oximoronnak tűnő szóösszetétel, hiszen a yukta felszereltet, birtoklót is jelent, ám itt a Legfelsőbbel kapcsolatban állót, összekapcsoltat jelent. A yukta-vairāgya az az elv, miszerint a lemondás helyes értelmezése nem a tárgyak használatának elutasítása, hanem a hozzájuk fűződő önérdek elutasítása.

2013. október 19., szombat

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí: A fűszálnál is alázatosabban


(Összeállítás Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur leckéjéből, melyet 1936. február 6-án születésnapján, a halála előtti utolsó Vjásza-púdzsa alkalmából tartott.)

Magunkra vállalva a guru szerepének felelősségét

Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják:
„Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru!

Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám:
– Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk s együtt leszünk majd újra.
E versekben találunk világos magyarázatot a fentebb említett ellentmondásokra. Ő, akinek az egyetlen tanítása az, hogy legyünk alázatosabbak még a fűszálnál is, Ő maga mondja: „azt akarom, hogy légy guru, mentsd meg ezt a földet!” Ebben az esetben maga Maháprabhu utasít: „végezd a guru kötelességét, ahogy Én magam is teszem, s add át ezt az utasítást mindenkinek, akivel csak találkozol. Add át nekik szó szerint: az Én akaratom az, hogy legyetek guruk, mentsétek meg ezt a földet. Szabadítsátok meg az embereket félreértéseiktől.” Most persze aki csak hallja e szavakat, természetesen kezét összekulcsolva tiltakozik:
– De hát én egy bűnös ember vagyok, hogyan lehetnék hát guru? Te vagy maga Isten, az egész világ Tanítója, csak Te lehetsz guru!
De Maháprabhu válasza erre az:
– Semmilyen világi dolog nem gátolhat meg téged ebben. Ezen a helyen újra találkozunk majd.
Így hát abban az esetben, ha másoknak Krsnáról beszélünk, nem kell attól félnünk, hogy elfelejtjük Őt.

Kerüld az evilági kapcsolatokat!

Amit úgy hívunk: világ, az háborgat bennünket. A színek, az ízek, a szagok, az érintések, a hangok fergeteges rohammal támadnak ránk. Ezért aztán nem túl szerencsés világi elméjűnek lenni. Csaitanja Maháprabhu azt mondja: „aki szeretne átkelni az evilági lét óceánján, és az Urat akarja szolgálni, annak a világi emberek társasága, s az ellenkező nemre vetett kéjsóvár pillantás rosszabb, mint a fenékig ürített méregpohár.”
Aki azt szeretné, hogy befogadják Isten szolgálatába, soha ne vágyakozzon túlságosan evilági dolgokra. A részleges, külső, fizikális világ látványa eltakarja előlünk Istent. Amint az anyagvilág, vagy más szóval az érzékszervek által felfogható valóság kerül figyelmünk középpontjába, azon nyomban megfeledkezünk Istenről. Ennek következtében az Abszolút Igazsággal kapcsolatban állók egyre jelentéktelenebbnek tűnnek majd szemünkben. Ezért hát az, aki Krsna szolgálatát szem előtt tartva az odaadás útján halad, minden tekintetben kerülje a világi emberek társaságát.

Alázatosan kérem: tartózkodjatok a puszta imitációtól!

Természetesen fontos, hogy az ember tartson alapos önvizsgálatot, tisztában kell lennie saját alkalmatlanságával. Miért is kutatná bárki mások hibáit, ha a saját viselkedését nem hajlandó nagyító alá venni? S ne feledjük, a csekély szolgálatot nyújtók – vagyis a csak kevéssé elkötelezettek is magasabb szintre juthatnak. Emlékezzünk csak a tanításra: „ne mondjunk rosszat azokról, akik nagy figyelemmel hallgatják, s emlékezetben tartják a lelki irodalom és a szent emberek útmutatásait. Még a bűnös emberek is megismerhetik Krsnát, s felülkerekedhetnek illuzórikus energiáján, ha követik a világokat átlépő Úr odaadó szolgáinak nyomdokait.”
Azok az igazán erősek, akik alkalmasak rendelkezni az odaadás erejével. Nem akarom a vaisnavák esetleges hibáit keresni, vagy elítélni Krsna szolgálatát, s mindenáron a saját véleményemet érvényre juttatni azáltal, hogy elhanyagolom a folyamatot, ami képessé tehet az Úr és híveinek szolgálatára. Nem lehet szavakkal leírni, micsoda zavart okoz az emberi életben az efféle arrogancia. Ezért a következő alázatos kéréssel fordulunk hozzátok: tartózkodjatok attól, hogy a vaisnavák viselkedését utánozzátok. Ehelyett törekedjetek inkább mindig arra, hogy megértsétek és kövessétek gondolataikat. Számunkra az egyetlen igaz kapcsolat Krsna bhaktáinak a társasága. Minden más viszony csak olaj az érzéki vágyak tüzére.

Soha ne hagyd figyelmen kívül a gurut!

„Ne csalárd módon legyél guru, csupán azért, hogy rosszindulatodat másokon tölthesd ki. És soha ne használd a guru „szakmát” arra, hogy belemerülj a világ szennyébe. Ehelyett inkább légy őszinte szolgám, ha tudsz, s én megáldalak téged energiámmal – akkor majd nem kell félned többé.” Nem félek, mert az én gurudévám volt az, aki e szavakat hallotta saját mesterétől. És ez az oka, amiért gurudévám még egy olyan bűnös embert is tanítványává fogadott, mint jómagam, s így szólt hozzám: „az a határozott óhajom, légy guru, s mentsd meg ezt a földet!” Ezért hát csak azok mondják azt, „micsoda alak, a saját dicsőségét keresi!”, akik soha nem hallották Csaitanja fenti szavait.
Az ilyenek véleménye szerint förtelmes bűnt követ el az a guru, aki a Bhágavata-purána tizenegyedik énekének témájára okítja tanítványait. De mit tehet egy ácsárja, amikor azt a slókát kell magyaráznia, hogy: „ácsárjam mám vidzsániján” (Bhág. 11.17.27.): „soha ne becsüld le az ácsárját, s eszedbe ne jusson bármilyen tekintetben összemérni magad vele”?

A guru épp olyan jó, mint Isten

Krsna szavai ezek, melyekkel az élőlények javát akarja szolgálni. Hagyja el a guru a székét – az ácsárja székét – amelyből e szavakat kell magyaráznia? Ezt a feladatot saját mestere adta neki. Ha nem vállalja az ezzel járó kötelességeket, akkor kárhozatra van ítélve, mert vétkezik a szent név ellen, hiszen tiszteletlen a guruval szemben. Eleget kell tennie ennek a feladatnak, bár a guruság intézményének fölvállalása miatt sokan egoistának fogják bélyegezni. Vajon amikor a guru átadja tanítványának a mantrát, akkor el kellene hallgatnia, hogy a guru-gájatrí-mantra a tanítómester imádatára való? Ehelyett mondja inkább azt: saruddal, vagy ostorral csapkodd meg néhányszor a mestert?! A gurut soha nem érheti gyalázat, mert őbenne ott van az összes istenség. Vajon amikor a guru a Bhágavatából olvas tanítványának, hallgassa el e szavakat?
„A valóság szent misztériuma csak azok előtt tárul fel, akik olyan őszinte, lelki odaadással szolgálják a gurut, mint ami Krsnának jár.” Vajon a guru szálljon le székéről, s ne mondja el ezeket tanítványának? A guru-púdzsa, a lelki tanítómester imádata mindennél fontosabb.
A gurut úgy kell szolgálni, ahogyan Krsnát szolgálnánk. A tanítómester sajátságos imádatot érdemel. Felszabadult síkon minden tökéletlenség kizárva, de a közönséges emberek képtelenek megérteni ezt az egyszerű igazságot.

Isten, mint szolga

A guru olyan, mint az örökkévaló, teljes tudással rendelkező, önmagában boldog Isten keze.
Isten a kezével masszírozza saját lábait. Isten keze Ő saját végtagja, ily módon Önmagát szolgálja. Isten maga jelenik meg guruként, hogy Önmaga szolgálatát tanítsa. A mi gurudévánk is azonos Isten testével. Isten tehát úgy is létezik, mint a szolgálat tárgya, s úgy is, mint szolgáló. Mukunda az, akit szolgálni kell, a cél, Isten Maga. Gurudéva pedig a szolgáló Isten, a támpont. Nincs még egy olyan személy, akit Isten annyira kedvelne, mint gurudévánkat. Az Úr számára ő a legkedvesebb.

Utasítsd az elmédet!

Gurudévánk azt mondta: „Óh, elmém! Legyen bár az írások által ajánlott lelki folyamat, vagy éppen a Védák tiltotta istentelen cselekedet, te egyikkel se törődj! Ismerd meg önmagad, ki is vagy valójában, már itt az anyagi világban hirdesd mindig, hogy milyen Rádhá és Krsna határtalan szolgálata Vrndávanban, emlékezz szakadatlanul Sacsidéví szeretett fiára, Góraszundarra, aki nem különbözik Nanda fiától, Krsnától, s ne feledd, a guru a legkedvesebb Krsnának. Navadvípban, Vaikunthán, Svétadvípán és Vrndávanban soha ne fukarkodj tiszteletet adni az ottaniaknak, mivelhogy ők Góra Krsna szolgálói. Ne bíráld a vaisnavákat és a bráhmanákat!”
Ha leülünk az asztalhoz, s illendőségből nem eszünk túl sokat, akkor a gyomrunk félig üres marad; ha becsapjuk a kovácsot, az acél minőségét illetően; ha nem értjük a matematikát, s ezért nem tudunk megoldani egy feladatot, de szégyenünkben nem merjük bevallani tanárunknak – sikerre egyik esetben sem számíthatunk. Hasonlóan, ha ugyan akarjuk az Úr szolgálatát, de nem viseltetünk tisztelettel aziránt, akit Ő a legjobban kedvel, soha nem leszünk elégedettek.
Képmutató szektások, ál-vaisnava, s más egyéb csoportok, akik a világi hírnév álmát dédelgetik természetesen azt gondolják, milyen szégyenletes dolog az, ha valaki elfoglalja a guru székét, csak azért, hogy tanítványai dicsőítő szavait hallgassa. Ám minden vaisnava úgy viszonyul az összes többi bhaktához, mint tiszteletének tárgyához. Én a guru kötelességét végzem, de ha azt prédikálnám, hogy senki ne kiáltsa nekem: dzsáj!, akkor az merő képmutatás lenne. De gurudévánk és Maháprabhu soha nem tanítottak nekünk ilyen hamisságot. Krsna szavai szállnak alá a gurun keresztül, s nekem teljes őszinteséggel kell elfogadnom azokat. Nem fogok tiszteletlenül viselkedni mesteremmel szemben néhány bolond, rosszindulatú szektás kedvéért. Különösen azért nem, mivelhogy éppen Gurudéva mondta nekem: „az a kívánságom, légy guru, mentsd meg ezt a földet”.

Feltétlen bizalom

Ha nem tartom be a tanítványi láncon keresztül alászálló törvényt, akkor a guru utasításának végre nem hajtása elszakít engem Gurudéva lótuszvirág lábaitól. Ha gurum kérésének végrehajtása érdekében arrogánsnak, nyersnek kell lennem, s emiatt örökre a pokolra jutok, akkor azt kell mondanom, kész vagyok az örök kárhozatra, s ha kell, mindezt írásba is foglalom. Nem fogok rosszindulatú emberek szavára figyelni tanítómesterem kérése helyett. A gurudévám lótuszlábaiból áramló erőre bízva magam, sziklaszilárd hittel és bátorsággal fogok szétoszlatni minden evilági gondolkodást. Elismerem ezt az arroganciát. Tanítóm lótuszlábai virágporának egyetlen szemcséjével érintkezésbe kerülve milliónyi hozzátok hasonló ember találhat menekvést. A tizennégy világban nincs olyan tanulási folyamat, olyan szilárd érvelés, vagy olyan félisten, mi értékesebb volna, mint egyetlen porszem gurudévám lótuszvirág-lábáról. Gurudéva, akiben feltétlenül megbízom, soha nem akarhat rosszat nekem. Nem kívánok olyan ember szavára figyelni, aki ártani akarna nekem, még kevésbé fogadnék el egy ilyen rosszindulatú embert tanítóm gyanánt.

A könyörület óceánja

Szvarúp Dámódár egyszer a következőket mondta Csaitanja Maháprabhu jelenlétében:
„Óh, kegyelem óceánja, Srí Csaitanja! Könyörületednek köszönhetően a mentális aggodalom szennye könnyedén kilebben a szívből, amely ily módon gyorsan megszabadul minden tisztátalanságtól. A megtisztult szívben ezután kibontakozik a Krsna iránti odaadásból születő legmagasztosabb boldogság. Az írások különféle interpretációi csak ellentétes gondolatokat szülnek, melynek az eredménye soha véget nem érő viaskodás. Ám pusztán kegyed által a szerencsés szív megrészegül az isten iránti odaadás nektárjától, minek következtében az írások értelmezésén kialakult civakodás szépen elcsitul. Áldásodból örök odaadás születik, minden lélek vágyódását Krsna felé tereled, s az igazi üdvözülés ormaira vezeted őket. Óh, szeretet óceánja, Srí Csaitanja! Kérlek záporozd rám áldást hozó könyörületed!” (Csaitanja-csaritámrta 2.10.119.)
Szvarúp Dámódár magasztaló szavait végighallgatta az Úr, ám, hogy a kevésbé értelmes embereket alázatra tanítsa, néha egészen másként viselkedett, s nem engedte meg, hogy így beszéljenek róla, de mindezt nem azért tette, hogy képmutatásra tanítson.
A tudatlan emberek természetesen kételkednek. Gurudévámtól ezt tanultam: „minden bizonnyal olyan hitvány vagyok, mint az ürülékben élő féreg”. De amikor gurudévám – mesterének és Maháprabhunak a kérésére – ilyen alázatosan viselkedik, vigyázzunk, nehogy sértést kövessünk el vele szemben.

A bhakták szolgája

Saját érdemtelenségünkből csak akkor érthetünk meg valamit, amikor lehetőségünk nyílik, hogy a Legfelsőbb dicsőségére figyeljünk, s az hasson a szívünkre. A vaisnavák mélységes alázata és engedelmessége azt tanítja nekünk, hogy Istenhez és bhaktáihoz csakis efféle szerénységgel csatlakozhatunk. Ám ha a dölyfben gyarapszunk, egyszer s mindenkorra kirekesztjük magunkat Isten és híveinek szolgálatából.
„Vannak olyanok, akik úgy imádják az Urat, hogy nem imádják híveit. Ők valójában arrogáns emberek, s egyáltalán nem Isten hívei.” Az imádat tekintetében Isten és hívei között nincs különbség. Ha szívünkben nem bontakozik ki a bhakták iránt ugyanaz az odaadás, mint amivel Istent illetnénk, akkor semmik vagyunk, s hiába élünk.
Mindegyik bhakta Isten magasztos szolgálatára tanít. Százezernyi seprűvel takarítsuk ki szívünkből azt a gonosz szándékot, hogy tiszteletet s megbecsülést várunk a vaisnaváktól. Abban a pillanatban, amint megszabadulunk attól a gonosz vágytól, hogy mások szolgálatait és megbecsülését élvezzük, reánk száll Krsna kegye, s megáld bennünket a szentséges lótuszvirág lábai iránti feltétlen odaadással. Aki szilárdan gyökerezik Isten szolgálatában, az megszabadul minden hátrányos tulajdonságtól. Az erkölcstelen férfiak és nők, a súdrák és mások gonosz tetteik miatt megvetendők és elítélendők a világ szemében. De még az ilyen emberek is elérhetik az örök jót, ha megfigyelik Isten szolgáinak természetét – akik mindenkit tisztelnek, anélkül, hogy viszonzást várnának másoktól -, s követik útmutatásaikat és tanításukat. Végül hadd fejezzük be mondandónkat a már említett idézettel: „Némelyek ugyan imádják Istent, de híveit nem. az ilyen kevélyek bűnösök, s nem Isten szolgái.”


(forrás: Gangesz folyóirat, 10-11. szám, 1993.)

2012. július 7., szombat

Siksástaka 8.


āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||

Átkarol vagy eltipor engem, a lábaihoz vonzódót, vagy megszakad a szívem, mert nem láthatom,
bárhogy cselekedjék ez a hűtlen, akkor is ő a szemem fénye, senki más!

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

Csaitanja utolsó versét az alábbiak szerint is átfogalmazhatjuk: „Én a pásztorlánykák hitvány szolgálója vagyok, ők viszont nagy odaadással imádják az én Uram lótuszvirág lábait. Lehet, hogy átkarol vagy kihasznál, s lehet, hogy megszakítja szívemet mert nem jelenik meg előttem. Milyen nagy hódító! Sóvár vágyaival bűvöli el a pásztorlánykákat! De legyen meg az Ő akarata. Mindezek ellenére Ő akkor is a szívem imádott Ura, sem több, sem kevesebb. Az Úr Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, tökéletesen szabad és független. Az én vallásom az, ha az Ő akaratának engedelmeskedhetem. A rabja vagyok, s képtelen volnék szembeszegülni akaratával vagy visszalépni szolgálatától.”

Rádhiká szolgálatának tökéletessége
A tökéletességre jutott lélek már mentes minden evilági korláttól, legyen az akár testi vagy mentális. Eljut Krsna kedvteléseinek örök színhelyére, Vrndávan isteni vidékére, s egy gópí segítőjeként, eredeti lelki szerepében szolgálja Krsnát. Érzékei spirituálisak, s egyetlen gondja Krsna örömének szolgálata. Ez a makulátlan odaadás vagy tiszta istenszeretet.
Egyetlen lélek se gondolja magát az Úr közvetlen társának (ásraja-vigraha) az istenszeretetben, mert a puszta gondolat is önzővé tenné. Az ilyen megtisztult lelkek az isteni birodalomban az igazi szerető, Rádhárání szolgálói lehetnek. Mert bár az Úr Krsna fölöttébb kedveli az egyéni lelkeket, természetük s az Úr óhaja szerint is csak elkülönült energiái a Legfelsőbbnek.

A Siksástaka nyolc verse egybehangzóan hirdeti az Istenhez fűződő kapcsolat, a módszer és a lelki távlat hármas elvét. Az első vers a szent név együttes magasztalásáról szól, a második arra tanít, miként győzheti le az ember a mantrázás iránti ellenkezését. A harmadik a mantrázás folyamatáról, a negyedik az őszinteségről s az anyagi vágyak legyőzéséről tanít, az ötödik pedig föltárja a lélek eredeti lelki helyzetét. A hatodik vers leírja, mit tapasztal a lélek, amint egyre közelebb kerül Istenhez. A hetedik a kellő lelki fejlettség elnyerése után az elválás érzéséről szól, a nyolcadik pedig a végső tökéletesség, a célbaérés mikéntjéről tanít.
A versek mindegyike foglalkozik az önmegvalósítás módszerével (abhidhéja) is. Ezen belül az első öt vers az Istenhez fűződő kapcsolat tudományát tárgyalja, az utolsó három pedig a végső célt tisztázza. Emellett az első öt vers a szabályozott odaadó szolgálatról, a szádhana-bhaktiról tanít, a további három az istenszeretet bevezető fokával, illetve kiteljesedésével (bháva-, illetve préma-bhakti) foglalkozik.

Végül Visvanáth Csakravartí Thákur szavait idézve szeretném kifejezni hódolatomat e rövid értekezés olvasóinak: „Nanda király fiacskája, Srí Krsna, valamint isteni hajléka egy és ugyanazon lelki lényegűek, imádatom feléjük fordul. A vrndávani gópík szolgálata a legkiválóbb szolgálat, a Bhágavata-purána pedig a legfőbb tekintélyű szentírás, minden lelki következtetés és gondolat alapja. A Krsna iránti rajongó szeretet a Védák négy témáján túl az ötödik s legfőbb életcél. Ez az Úr Csaitanja tanítása, ezért az Ő véleménye mérvadó számunkra, ami mellett más nézet sem nem fontos, sem nem érdekes.”


(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a nyolcadik vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán

2012. június 23., szombat

Siksástaka 7.


yugāyitaṁ nimeṣeṇa
cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ
govinda-viraheṇa me ||7||

Góvinda távollétében üressé vált az egész világ.
Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

E vers az elválás fájdalmát (vipralambha-rasza) tükrözi, s óva inti a szeretetben fogant (dzsáta-rati) bhaktát, nehogy az elválás érzései helyett a találkozás élvezete kösse le a figyelmét.

Az anyagi világban az elválás csak fájdalmat szül, lelki síkon azonban ujjongó eksztázist eredményez, még ha fájó gyötrelemnek tűnik is a külső szemlélő számára. Az elválás érzése táplálja a találkozás örömét. Az elválás érzésének változatos érzelmi rezdülései (préma-vaicsittja) között – jóllehet külsődlegesen ¬– de megvan a találkozás (szambhóga) is. Az elválásban a bhakta folyton emlékezik Krsnára és kedvteléseire s egy percre sem tud megfeledkezni Uráról. Ez pedig az imádat (bhadzsana) tetőfoka.

A gaura-nágaríkat nem tekinthetjük az Úr Krsna hiteles követőinek, s az általuk gyakorolt „együttlét” puszta színjáték, csak akadály a tiszta odaadás útján. Az efféle találkák csak az önös élvezetvágyat szolgálják, nyoma sincs bennük a Krsna iránti tiszta odaadásnak. Aki megérti az alábbi vers mondandóját, nem enged az érzékek csábításának, s nem fogja saját esendősége igazolása végett a gyönyörök hajszolójának (nágari) nevezni az Úr Csaitanját: „Kéjsóvárság (káma) az, ha az ember saját érzékei örömét keresi, ám istenszeretet az, ha Krsna érzékeinek örömét szolgálja.” (Csaitanja-csaritámrta 1.4.165.)

Az Úr Csaitanja földi kedvteléseinek titkos jelentése az elválás érzelmeinek fölmagasztalása. Jóllehet Csaitanjaként az Úr Krsna egy tiszta bhakta érzelmeit élte át, vagyis az istenszeretet kapcsolatában az alárendelt fél (ásraja tattva) szerepét játszotta, mégis mindvégig megmaradt az elválás érzelmeinél. Az egyéni lélek alárendelt fél az istenszeretetben, s ahhoz, hogy találkozhasson Istennel s eme érzelmeit kifejezhesse, föltétlenül meg kell tapasztalnia a távollét szeretetét.
E tétel igazolása és hirdetése végett szállt alá az Úr Krsna Srí Csaitanja képében, aki az elválás érzelmeinek örök megtestesítője. Így hát egy bhakta se higgyen a találkozás örömének megízlelésére csábító felhívásoknak, mert az efféle kísértés bizonyosan kudarccal végződik.


(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a hetedik vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán

2012. június 9., szombat

Siksástaka 6.


nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā |
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||6||

Mikor patakzanak könnyeim, dadog a szám, akad el a szavam,
fut végig testemen a borzongás neved kiejtésekor?


Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

Ez a vers az Úr szeretete iránti vágyódás tökéletes foglalata. Ide vág az Odaadás nektári óceánjának (Bhakti-raszámrta-szindhu) alábbi verse is: „Kedves Uram, Pundarikáksa! Mikor perdülök majd eksztázisban táncra a Jamuná-folyam partján, miközben könnyes szemmel ismételgetem szent neveidet?” (Brs. 1.2.156.)

Krsna másodlagos neveinek zengése nem szül rajongó istenszeretetet, ezért az Úr Csaitanja a bölcs Vjászát idézi: „Az Upanisadok témája merőben más, mint Hari játékai vagy Ksrna kedvtelései. Ezért az Upanisadok nem szívhezszólóak, nem rendítik meg az embert, tanulmányozójuk nem fakad örömkönnyekre, nem fut végig rajta a rajongás borzongása.” (Padjávali 39.)

Az Upanisadok témája brahman, ami igen távoli kapcsolatban áll csak Krsna kedvteléseinek élvezetes történetével. Krsna játékai elragadják az ember szívét, s az olvasó megremeg, sírva fakad vagy a rajongás egyéb jelei mutatkoznak rajta. E vers nem a nedvedző szeműekre vagy a mesterkélt eksztázis műkönnyeit hullatókra utal, mert hiszen a megtisztult lélekben spontán vonzódás támad Krsna szerető szolgálata iránt, így testét s gondolatait is hatalmába keríti a szívében lakozó állandósult rajongás. A szív e gyöngéd érzelmei vagy a rajongás testileg-lelkileg megmutatkozó egyéb jelei csakis a nemkívánatos vonásoktól, hibáktól teljességgel mentes, makulátlanul tiszta bhaktákban mutatkoznak meg. Súlyos akadályokat gördít lelki fejlődése útjába az a bhakta, aki az emberek megtévesztése végett kezdő létére a nagy lelkek rajongó érzelmeit és testi tüneteit próbálja imitálni.


(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a hatodik vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán

2012. május 26., szombat

Siksástaka 5.


ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||5||

Óh, Nanda kisfia, e bukott szolga a létezés félelmetes óceánjában (van),
fontold meg kérlek, s (tedd) lótuszlábadnál lévő porszemhez hasonlatossá!

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

Srí Krsnáért, Nanda Mahárádzs fiáért mindenki rajong. A lélek eredeti spirituális természete szerint az Úr Krsna örök szolgája, ám eredendő szerepéről megfeledkezve az anyagi lét rettentő óceánjába zuhant. Fuldoklásából a menekvést egyedül az Úr kegye jelentheti. Amennyiben a végtelenül kegyes Krsna magához emeli a parányi lelket s lótuszvirág lábainál egy porszemmé teszi, újra fölelevenedik az élőlény elfeledett lelki identitása és szolgálatkészsége. Az ember saját erejéből képtelen elmélyíteni Krsna iránti szolgálatkészségét. Az ő feladata a meghódolás Krsna akarata és kegye előtt, a szolgálatkészség csak ezt követően bontakozhat ki. E vers a lótuszvirág lábak pora kifejezést használja, ami szintén alátámasztja a szentírások véleményét, miszerint az egyéni lélek Srí Krsna parányi szerves része.

Az odaadás további fejlődése
Amíg az ember megtisztulva vissza nem nyeri eredeti lelki azonosságát, a nemkívánatos vágyak (anarthák) nyoma még megmarad szívében. Így a végső célt s a tökéletességet is beárnyékolják a tisztátalanságok. A szent nevek zengése s a szeretetteljes odaadó szolgálat csak akkor kezdődhet, ha az ember már felismerte Istenhez fűződő kapcsolatát (szambandha-gjána). Ezen a szinten a bhaktát a szeretet szülöttének (dzsáta-rati) nevezik. Mantrázása sokszorta kifinomultabb, mint egy kezdő bhaktáé. Megfelelő érettség híján senki se próbálja álnok módon a szeretet szülöttének mutatni magát.
A nemkívánatos vonásoktól megtisztulva (anartha nivrtti) a tántoríthatatlan szolgálatkészség (nairantarja) következik, majd pedig a bhakta meditációja során önkéntelenül is megszólítja, magasztalja Krsna kedvteléseit. Ez az elsődleges vágyódás (szvéccsha-púrviká), amit a spontán vonzalom kialakulása követ. Ezután Krsna rejtett, titkos kedvtelései minden különösebb erőfeszítés nélkül önként feltárulkoznak a bhakta előtt. Ez az isteni boldogság spontán síkja (szvarasziki). A végső tökéletesség a rajongó istenszeretet (Krsna-préma), ami csak az előző három fokozat után nyilvánul meg.


(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából az ötödik vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán

2012. május 19., szombat

Siksástaka 4.


na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmayet |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||4||

Óh, Mindenség Ura, nem (kívánok) vagyont, követőt, szép nőt vagy megbecsülést,
születésről születésre csak irántad, a szeretett Isten iránti indokolatlan odaadásra vágyom.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

E vers szavai a Védák vallásos elveire (szundarim, kavitam), a világi gazdagságra (dhanam) s a családi-rokoni kapcsolatokra (dzsanam) utalak. A fohász ekképpen is megfogalmazható:
„Nemcsak a vallásosságból, vagyonból és az érzékekből meríthető világi gyönyöröktől irtózom, de a születés-halál körforgásából kivezető ideiglenes üdvösség gondolata is visszarettent. Nem akarom, hogy a Védák négy életcélja (törvény-vallás, anyagi gyarapodás, érzékiség és üdvösség) elterelje figyelmem, hiszen csak Téged szeretnélek szolgálni, óh, Uram!”

Kulasékhar király fohásza ugyanerről az érzésről árulkodik:
„Drága Uram! Nem vágyom az áldozatok és az előírt kötelmek áldásaira. Nem kell a gazdagság, érzéki gyönyörök nem vonzanak. Hadd jöjjön bármiféle visszahatás, amit korábbi bűneim miatt a sors mér reám. Egyedüli reménységem, hogy lótuszvirág lábaid iránti odaadásom életről életre rendíthetetlen marad.” (Mukunda-málá-sztótram 5.)

A védai vallás követői a napistent imádják, a pénzéhes ember Ganést, a testi gyönyörökre sóvárgó Kálit vagy Durgát szolgálja, az üdvkereső pedig Sivát. Aki pusztán a Védák forrásának tekinti Visnut és így imádja őt, anyagi indítékból cselekszik, nem tiszta bhakta. A Védák efféle vallásossága az öt fő félisten imádata (panycsa-upászana), aminek gyakorlói valójában csak a személytelen brahmant imádják.* Visnut ellenben csak makulátlanul tiszta és önzetlen odaadással lehet tökéletesen imádni.

* Amennyiben Visnut a többi félisten közé sorolják, ezzel kétségbe vonják legfőbb isteni helyzetét, holott Visnu az áldozatok legfőbb ura (Jagjésvar), az Istenség Legfelsőbb Személyisége.


(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a negyedik vers magyarázata a Bhaktipédián.

~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán

2012. április 28., szombat

Siksástaka 3.


tṛṇād api su-nīcena taror api sahiṣṇunā |
amāninā mānadena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||3||

 

A fűszálnál is alázatosabban, a fánál is türelmesebben,
szerényen, s a tiszteletet megadva dicsőítendő mindig Hari.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

Az ember eredendően Srí Krsna szolgája, ezért a szent nevek zengése örök kötelessége – akár az anyagi lét vándorútja során, akár a lelki birodalom örökkévalóságában. Az emberiség üdvének és sikerének legfőbb záloga a szent nevek együttes zengése. A mantrázás áldást hoz reánk s másokra is.

Az Úr Csaitanja e verse arra hívja fel a figyelmet, miként kerülhető el a sértés és az utánzás (náma-aparádh és náma-ábhása) a mantrázás során. Kinek értelme Krsna helyett inkább az anyagi élvezetek mámora felé fordul, saját nagyságának illúziójában él. Az uralkodásra vágyó ember képtelen fölismerni parányiságát s a béketűrés sem tartozik erényei közé. Nem hajlandó megválni hamis énképétől és alaptalan büszkeségétől. A durva anyagi önzésben élő ember nem hajlandó, mi több, képtelen bárki mást magával egyenrangúnak tekinteni. Ezzel szemben egy vaisnava, aki Krsna szent nevéből meríti örömét alázatosabb a fűszálnál és béketűrőbb a fánál, nem fűti személyes becsvágy, noha jómaga mindenkit tisztel. Az ilyen emelkedett lélek méltó a szent nevek állandó zengésére. Természetes tisztelettudása (mánada) folytán hódolatát ajánlja a lelki tanítómesternek s felsőbb vaisnaváknak, tanítványait s követőit pedig szép szóval, nagyrabecsüléssel ösztönzi a mantrázásra, s önzetlen módon semmiféle viszonzást nem vár el tőlük.

Egy tiszta bhakta jól tudja, hogy a dicsérő szó nem üres világi formaság, hanem a tényleges lelki tulajdonságok nagyrabecsülése. S ha valaki mégis hízelgésnek minősíti a dicséretet, egy bhakta ezt is békességgel eltűri. Egy tiszta bhakta természetéből adódóan hitványabbnak tartja magát az úton heverő szalmaszálnál, melyen mindenki keresztülgázol. Egy igazi szent sohasem hiszi magát vaisnavának vagy lelki tanítómesternek, inkább az egész világot gurujának tekinti, önmagát pedig a legelesettebb embernek. Jól tudván, hogy az Úr Krsna minden élőlény szívében, mi több, minden atomban ott lakozik, senkivel és semmivel sem bánik rosszul, nem vár és nem követel senkitől semmit. Mások irigységére és alaptalan megvetésére nem válaszol haraggal, éppen ellenkezőleg, haragosai jólétéért fohászkodik.

A szent neveket vétkek nélkül zengő bhakta mindig hűséges marad a gurujától kapott odaadó szolgálathoz, folyamathoz. Nem vezet be új módszereket, nem cserélné fel a mahámantrát holmi kitalált rigmussal. Amíg egy vaisnava ragaszkodik guruja útmutatásához, alázata még akkor sem vonható kétségbe, ha büszkén hirdeti a szent nevek dicsőségét vagy könyveket ír. Az olcsó elismerés reményében színlelt alázatoskodás nem igazi alázat. A szent neveket megszakítás nélkül magasztaló nagy lélek nem személyes élvezete tárgyának tekinti a világot, hanem az Úr, s hívei szolgálatának nagyszerű eszközét látja benne. Egy fejlett bhaktának számos tapasztalata van a mantrázásról, éppen ezért eszébe sem jutna annak elhanyagolása. Nem hirdet új elveket s véleményeket, és jól tudja, alázata végét jelentené, ha vaisnava bhakták gurujának hinné magát.

Aki nem méltányolja az Úr Csaitanja e nyolc versének tanácsait, minden bizonnyal anyagi dolgokra törekszik, s lelki mivoltát feledve az érzékei után szalad. Meglehet, az elismerés szomjú vágyától űzve az emelkedett vaisnava, vagy a guru szerepében akar tetszelegni, de így esélye sincs a szent nevek tiszta zengésére. Az ilyen képmutató ember társasága még az egyébként őszinte és hűséges követőit is megfosztja a szent név áldásától.

(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a harmadik vers magyarázata a Bhaktipédián.

~~~~~~~~~~~~

2012. április 21., szombat

Siksástaka 2.


nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||

A sokféleképpen való neveké minden hatalmad,
az emlékezésben nem szab korlátot az idő.
Ilyen a te kegyed, Uram,
de balszerencsémre nem született (bennem) ragaszkodás.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

A számtalan (bahu) kifejezés ebben a versben az Úr szent neveinek két kategóriájára utal, az elsődleges és a másodlagos nevekre. Az előbbiek közül a Krsna, Rádhá-raman, Gópídzsana-vallabha nevek az Úr szeretői hangulatára utalnak, míg Ráma, Vászudév, Naraszinha fenséges, tekintélyt parancsoló megnevezései. A másodlagos nevek – mint Brahman, Paramátmá s egyebek – részleges, elkülönült megnevezések, az Úr hatalmát is csak töredékes mértékben hordozzák, míg az elsődleges nevek nem különböznek az Úr lényétől, személyétől, s minden energiájával fel vannak ruházva.

Az Istennek hátat fordító lélek az illúzió átmeneti és káprázatszerű birodalmának rabja lesz. Választásával végtelen balszerencsét von magára. Az anyagi vágyak – a tett és a tudás – a világi élvezetek mély bugyraiba taszítják elfeledtetve véle lelki identitását. Ezzel a nyomorúságok valóságos áradata zúdul reá. A kéjsóvárság az érzékiség mámorával kecsegteti, jámbor tettei fejében pedig mennyei boldogságot remél. Az élvezet és lemondás (bhóga-tjága) között hánykolódva talán a személytelen végtelenségtől (brahman) remél szabadulást.
A lélek azonban eredeti természete és örök feladata szerint Krsna szerető szolgája, ám a három tisztátalanság beárnyékolja e hivatását, s lassan-lassan fölemészti jószerencséjét. Világi vallásosságban, anyagi gyarapodásban vagy az érzéki gyönyörökben tobzódik vagy végképp megundorodik, mert áldatlan, erkölcstelen tettei semmi örömöt nem nyújtanak neki. Gyalázatos bűnösként hiába próbálkozik a szent nevek zengésével, csak sértéseket követ el. Ebben az állapotban képtelen tisztán mantrázni.

Ijesztő, félelmetes jövője rettegéssel tölti el, békességet sehol sem talál, hiába vágyik nyugalomra. S ha bele is kezd a szent nevek zengésébe, sajnálatos módon nincs tudatában a Mindenhatóhoz fűződő örök kapcsolatának. Így aztán mantrázása nem tiszta, de legalább már megtette a kezdő lépést: a szent nevek árnyékát, puszta hangalakját ismételgeti. Már ez a mantrázás is segíti szabadulását az anyagi létfelfogás világi kötelékeiből. Így válik méltóvá arra, hogy isteni odaadással szolgálhassa az Urat. Az illúzió támadásaitól háborítatlan lélek tiszta mantrázása meghozza számára a Krsna iránti tiszta szeretetet. A rab lelkek balsorsát látva alászállt az Úr Csaitanja s elhozta a szent nevek zengésének magasztos folyamatát. A szent név dicsőségét hirdetve tapasztalhatta a rab lelkek érdektelenségét, ennek ellenére mindent betöltő indokolatlan kegye folytán mindig kész a segítségükre sietni.

A vétkes mantrázás buktatója elkerülhető. Tisztában kell lenni azzal, mi számít sértésnek a szent név ellen, s a mantrázás során nagy gonddal kerülni kell e rossz gyakorlatot. A figyelmes mantrázás kordában tartja a vétkeket. Már a szent nevek árnyéka is fölszabadulást eredményez, mentesít az anyagi befolyástól és függőségtől. E szabadulást követően válik alkalmassá az ember a tiszta mantrázásra. Erre a Mindenható végtelen kegyéből nyílik módja. Isten elsődleges szent neveinek zengése áldást hoz az egész emberiségre.

A jelentéktelen és tünékeny anyagiakra törekvő ember minduntalan a természet szigorú törvényeibe s a kérlelhetetlen időbe ütközik, míg a mantrázásban haladó jelölt tapasztalhatja, miként hárít el minden akadályt előle az Úr kegye. A Csaitanja-bhágavatában olvashatjuk: „Akár ébren vagy, akár alszol, sőt evés közben is, mindig emlékezz a szent nevekre!” (Madhja 28.28.) Továbbá: „A mantrázásnak nincsenek szigorú szabályai, dicsőítsd hát folyton a szent neveket!” (Madhja 23.78.) Hasonló tanácsot ad a Csaitanja-csaritámrta is: „Nem számít, mikor és hol, de aki folyton a szent neveket zengi – akár evés vagy alvás közben is – eléri a tökéletességet.” (Cs.cs. Antja 20.18.)

(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a második vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~

2012. április 7., szombat

Siksástaka 1.


ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||1||

Isteni módon győzedelmeskedik Srí Krsna együttes magasztalása, a szív tükrét megtisztító, a lét nagy erdőtüzét kioltó, az esti lótuszt holdsugárral nyitogató, a bölcsesség-hercegnőt éltető, örömóceánt duzzasztó, minden lépést nektárözönnel ízesítő, a minden lelket fürdető.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja a Siksástaka 1. verséhez:

Az odaadó szolgálatnak rengeteg fajtája ismeretes, melyek többségéről a Bhágavata-puránában és a Hari-bhakti-vilászban olvashatunk. A bhakti-jóga gyakorlatai között az odaadó szolgálat hatvannégy fajtáját különböztetik meg. Ezek a szabályok által maghatározott (vaidhi), illetve a spontán (rágánuga) odaadás kategóriáiba sorolhatók. A Bhágavata-puránában Prahlád herceg főként a spontán odaadás gyakorlatait magasztalja. Ahogyan az Úr Gauránga mondotta: „Az odaadás legtökéletesebb formája a szent nevek együttes zengése.”

Az Abszolút Igazság tudományában járatos bölcsek Brahmannak nevezik a végső elvet, mely első közelítésben a tudás folyamata révén ismerhető fel. Következő lépésként mint örökkévaló tudatot azonosítják a Felsőlélek gyanánt, míg örökkévalóságának, tudatosságának és boldogságának teljes pompájában Bhagavánként nyilvánul meg. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Bhagaván Vászudévként ismeretes, amikor végtelen gazdagságát mutatja, s Krsnának nevezik, amikor szeretetteljes kedvessége elfedi pompáját. Nárájan-Vászudév kétféleképpen viszonozza hívei közeledését, míg Srí Krsna az öt alapvető rasza mindegyikében válaszol híveinek. Balarám az Úr Krsna teljesértékű kiterjedése (vaibhava-prakás), minden tökéletesség birtokosa, négykarú formájában a Vaikuntha birodalom legfőbb ura.
A helyes mantra-meditáció (dzsapa) csak tiszta elmével, gondolatban lehetséges. Ennek eredményeképpen érheti el az ember hőn óhajtott lelki céljait. A hallható mantra-mondást kírtannak nevezik, ez eredményesebb a dzsapa-meditációnál s a legnagyobb áldást hozza arra, aki hallja e mantrákat. A szent nevek együttes zengése a tökéletes, teljes kírtan, mert emellett bármi egyéb lelki gyakorlat mellékes. Az Úr Krsna szent neveinek részleges, tökéletlen zengése nem igazi szankírtan, mert a tökéletlen mantrázás nem eredményez teljes tisztulást. Az ilyen részleges eredményre jutó ember könnyen kételkedni kezd a kírtan tisztító erejében. Hadd győzedelmeskedjék hát a szent nevek teljes és tökéletes, együttes zengése!

A mantrázás hét kincse
Az ember anyagi tudása töredékes, a lelki világ azonban isteni természetű, így sohasem korlátozzák anyagi vonások. Ott Srí Krsna a legfőbb személy, kinek kedvteléseit tárgyalva az ember nem evilági tökéletességre tehet szert. Az első vers hét ilyen kiváltságot említ, amik Krsna szent neveit zengve érhetők el.

1) A szent név megtisztítja a szív tükrét
Krsna szent neveinek zengése megtisztítja az anyagi világban raboskodó ember szívét. Háromféle szennyeződés fedi a szívet: az anyagi ambíciók, az élvezetvágy és az ateizmus. Ezek az alattomos szennyeződések elfedik a tudat tükrét, minek következtében a lélek megtagadja eredeti természetét. Krsna szent neve azonban korrigálja a torzulásokat, így a szent név oltalmában, az állandó mantrázásnak köszönhetően az ember tudata megtisztul, s e tiszta tükörben meglátja igazi énjét, fölfedezi, hogy ő maga is Krsna örök híve.

2) A szent név megvéd az anyagi lét veszélyeitől
Az anyagi lét fölöttébb kellemesnek és élvezetesnek tűnik, ám ez csak látszat; valójában lángban álló erdőhöz hasonlatos, hol az egész növényzetet pusztulás fenyegeti. Akinek nincs hite Krsnában, el kell szenvedje az anyagi lét erdőtüzének perzselő gyötrelmét. Ezzel szemben egy bhakta még az anyagi lét poklában is védve van a pusztító lángoktól, ha tisztán zengi a szent neveket.

3) A szent név a legfőbb áldás
Krsna szent neveinek tiszta, szívből jövő zengése a legfőbb áldás és jótétemény. Ahogy a kelő hold sugaraitól az éj sötétjében pazar fényben pompáznak a varázsos szépségű fehér tavirózsák, úgy Krsna neveinek zengése felszínre hozza az ember legjobb tulajdonságait. A szankírtan beragyogja az éjsötét világot és isteni áldást hoz reá. Az anyagi élvezetvágy, a meddő töprengés vagy a rituális tettek nem válnak az emberiség javára, míg a szent nevek zengése bárkit a legnagyobb áldásban részesít.

4) A szent név a lelki tudás forrása
A Mundaka-upanisad kétféle tudást említ, anyagit és lelkit (lásd Mund. 1.1.4.). Srí Krsna szent neveinek zengése áttételes módon az anyagi tudásnak is forrása, a lelki, isteni tudományoknak pedig egyenesen a lényege. A szent nevek zengése szabadulásra ösztönzi a rab lelket, hogy lerázhassa az anyagi tudás hamis énképzetének és alaptalan büszkeségének béklyóit, s felismerhesse Srí Krsnához fűződő örök viszonyát. A lelki bölcsesség legfőbb záloga tehát Krsna szent neveinek zengése.

5) A szent név a lelki örömök óceánját duzzasztja
A szent név zengése egyre duzzasztja a lelki boldogság határtalan óceánját, s minden pillanatban a legédesebb nektárt kínálja az embernek. Egy kis pocsolya nem tenger, míg a szinte határtalan víztömeget óceánnak nevezik. A mérhetetlen boldogságot ezért joggal hasonlítják az óceánhoz. A lelki tapasztalatok örökkévalóak, anyagi hiba nem árnyalja őket, állandóak és teljesértékűek. Krsna szent nevei zengésének köszönhetően a lelki természet fölöttébb kellemes s a lelki dolgokat hűs fény-aura lengi körül. Az anyagi világban a szent név éppúgy megtisztítja a testet s az elmét, mint a lelket és a lelki ragyogás fénykörével övez mindent.

6) A szent név kigyógyít az anyagi lét betegségéből
A materiális létfelfogás durva és finomabb szennye valósággal elborítja a lelket, de a szent név zengése egy csapásra véget vet az anyagi betegségnek. Az anyagi rabságból szabaduló lélek végre szeretne eljutni Krsnához, ezért az Úr lótuszvirág lábainak hűsítő fényében buzgón belefog az odaadó szolgálat gyakorlásába.

7) A szent név az odaadó szolgálat nélkülözhetetlen eleme.
Dzsíva Gószvámí írja:
yadyapy anya-bhaktiḥ kalau kartavyā, tadā tat-(kīrtanākhya-bhakti)-saṁyogenaiva (Bhakti-szandarha 273.)
„A Kali-korszakban az odaadó szolgálat nyolc gyakorlatát mindig kísérje a szent nevek zengése!”

(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Szammódaja-bhásja (Megörvendeztető kommentár) címen írt magyarázatot a Siksástakához, az első vers magyarázata a Bhaktipédián elérhető.
~~~~~~~~~~~~

2011. március 19., szombat

Srí Srí Guru-Gaurángau dzsajatah!


Srídhar Mahárádzs a Prapanna-dzsívanámrta (A meghódolt lelkek életadó nektárja) című művének bevezetőjében így fohászkodik:

śrī-guru-gaura-gāndharvā-
govindāṅghrīn gaṇaiḥ saha |
vande prasādato yeṣāṁ
sarvārambhāḥ śubhaṅkarāḥ ||1||

Srí Guru, Gaura, Gándharvá és Góvinda, s örök társaik lótuszlábait magasztalom, kik kegyéből minden törekvés sikeressé válik.

gaura-vāg-vigrahaṁ vande
gaurāṅgam gaura-vaibhavam |
gaura-saṅkīrtanonmattam
gaura-kāruṇya-sundaram ||2||

Gaura megtestesült tanítását magasztalom! Alakja aranyfényben pompázik. Maháprabhu dicsőségének (kiterjedése ő), ki megmámorosodott Gaura szankírtanjától, míg szépsége Gaura kegyét árasztja.

E vers Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupádot, Srídhar Mahárádzs mesterét magasztalja.

guru-rūpa-hariṁ gauraṁ
rādhā-ruci-rucāvṛtam |
nityaṁ naumi navadvīpe
nāma-kīrtana-nartanaiḥ ||3||

A tanítóként testet öltött Harit, Gaurát, kit Rádhá tündöklésének fénye ölel, magasztalom mindig Navadvípban, a szent név dicsőítésével, és tánccal.

A vers többféleképpen értelmezhető, a nāma-kīrtana-nartanaiḥ utalhat társakra is: a szent nevet dicsőítő táncosokkal együtt.

2011. február 2., szerda

prabhu


Sríla Szaraszvatí Thákur is elkezdte tanítványait prabhunak szólítani. Korábban voltak ennek ellenzői. Rádhákunda Bábádzsí például azt mondta: „Nem, nem. Van Maháprabhu, Nitjánanda Prabhu, Advaita Prabhu, meg talán Gadádhar Prabhu. Nekik nem tetszene ez az ötlet! A prabhu szóval nekünk a guru-vargát kell tisztelnünk!” De a prabhu megszólítással Szaraszvatí Thákur azt nyilvánította ki, hogy a tanítványaiban saját gurujának, Gaurakisór Dász Bábádzsí Mahárádzsnak a kiterjedését látta. Nem azt gondolta, hogy „én vagyok a Mester és ők a szolgáim.”


Sokan azt gondolják, a guru helyzete olyan, mint a királyé, királyi személyiség, akinek számos szolgálója van. De „igazából - mondja Guru Mahárádzs -, a guru a tanítványai szolgája”. Mint amikor a múrtiknak felajánlunk: fogjuk a gyümölcsöt, megtisztítjuk, meghámozzuk, elkészítjük a felajánlásra Nitáj-Gauracsandrának. A guru szévája ebben az értelemben az, hogy a tanítványt az útmutatásával megtisztítsa, alkalmassá tegye arra, hogy felajánlhassa Rádhá-Góvinda szolgálatára. Ilyen értelemben, bár Ő mindennek az ura, valójában a tanítványát szolgálja.

Szaraszvatí Thákur tehát azért hívta a tanítványait prabhunak, mert emlékezni akart arra, hogy imádandók a számára. Másképp az ácsárja ácsárja abhimán. Amikor úgy gondolkozik: „én vagyok az úr, én mondom meg, mit kell tenned és mi áldásos a számodra,” az ácsárja ego szólal meg benne. Szaraszvatí Thákur szerint ez delírium, elmebajos állapot. „Normál körülmények közt a szolgátok vagyok - mondja -, de vannak pillanatok, amikor úrrá lesz rajtam az elmebaj.”

Bhakti Szudhír Gószvámí Mahárádzs 2011.december 7-én elhangzott előadására a Rejtett kincs blogon bukkantam, az előadás egésze ott olvasható: http://rejtettkincs.blogspot.com/2011/01/krisna-ugynokei.html

2010. december 25., szombat

Srí Srí Prabhupáda-dasakam


Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád köszöntése, tíz versben

ānanda-sac-cid-baladeva-mūrtiḥ
brahmāṇḍa-sammaṇḍita-śuddha-kīrtiḥ |
saṁsāra-sindhūttaraṇaika-potaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||1||

ānanda-sac-cid-baladeva-mūrtiḥ –
gyönyör, lét és tudat Baladéva-formája; brahmāṇḍa-sammaṇḍita-śuddha-kīrtiḥ – az univerzumot megörvendeztető tiszta hírneved; saṁsāra-sindhu-uttaraṇa-eka-potaḥ – a szamszára óceánját átszelő egyetlen hajó; paśyema – láthatjuk; kim – vajon; tam – azt; prabhupāda-padmam – Prabhupáda lábát

Ő a gyönyör, a lét és a tudat Baladév-megtestesítője.
Makukátlan hírneve megörvendezteti az egész világot,
mert ő az egyetlen hajó, mely átszeli a világi lét óceánját.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?
Baladév az eredeti mester, így a guru az ő megtestesítője. Lelki, így sat-cit-ānanda, lét, tudat, gyönyör természetű. „Saját lelkének gyilkosa (önnön degradálódásának oka) az, aki nem képes átkelni a világi lét óceánján, noha (az Úr kegyéből) különösebb erőfeszítés nélkül emberként született, ami minden áldás forrása, a legritkább adomány és (erre a célra) különösképp alkalmas csónak, (mert) kitűnő kormányosa a guru, s a kedvező szelek képében pedig Én hajtom előre.” (Bhág. 11.20.17.)

pratapta-cāmīkara-gaura-rūpaḥ
sad-bhakti-siddhānta-vicāra-bhūpaḥ |
śrī-vaiṣṇavācārya-samāja-rājaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||2||

pratapta-cāmīkara-gaura-rūpaḥ –
hevített aranyként tündöklő alakú; sad-bhakti-siddhānta-vicāra-bhūpaḥ – a szent odaadás végkövetkeztetését megvizsgáló uralkodó; śrī-vaiṣṇava-ācārya – a nagyszerű vaisnavák mestere(i); samāja-rājaḥ – közösségének királya; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

Alakja olvadt aranyként tündököl.
Ő a szent odaadás végkövetkeztetéseit alaposan megvizsgáló fejedelem,
a vaisnava mesterek királya.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

gauḍīya-goṣṭhī-gaṇa-prāṇa-bandhuḥ
prapanna-duḥkhārta-prasāda-sindhuḥ |
vitaṇḍi-pāṣaṇḍi-pracaṇḍa-daṇḍaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||3||

gauḍīya-goṣṭhī-gaṇa-prāṇa-bandhuḥ –
gaudíja gyülekezet sokasága életének barátja; prapanna – meghódolt; duḥkha-ārta – szenvedéstől kínzott; prasāda-sindhuḥ – könyörület tengere; vitaṇḍi-pāṣaṇḍi-pracaṇḍa-daṇḍaḥ – akadékoskodó álszentek (eretnek, képmutató vallásos személy) haragos (félelmetes) botja; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

A tengernyi gaudíja vaisnava életadó barátja,
a szenvedéstől kínzatott meghódolt lelkek számára a könyörület tengere,
ám egyben ő az akadékoskodó álszentekre lesújtó büntetés félelmetes botja.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

śrī-rādhikā-prema-taḍāga-haṁso
haṁsa-dvija-prājña-kulāvataṁsaḥ |
saṅkīrtana-prema-madhu-pramattaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||4||

śrī-rādhikā-prema-taḍāga-haṁsaḥ –
Srí Rádhiká szeretete tavának hattyúja; haṁsa-dvija-prājña-kula-avataṁsaḥ – hattyú kétszerszületett bölcsek seregeinek koronaékszere; saṅkīrtana-prema-madhu-pramattaḥ – szankírtan-szeretet-mézes-mámoros; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

Ő Rádhiká szeretetének tavában ringatózó hattyú,
a hattyútiszta szentek, a bráhmanák s a bölcsek seregeinek koronaékszere,
ki megmámorosodott a szankírtan rajongó szeretetének édességétől.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

caṇḍāla-śūdrādhama-bhakti-śamdah
sarvaṁ sahāvandya-padāravindaḥ |
premābdhi-candro bhajana-dru-kandaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||5||

caṇḍāla-śūdra-adhama-bhakti-śam-dah –
a csandálákat, a súdrákat, s az elesetteket a bhakti áldásában részeltető; sarvam – minden; saha-āvandya-pada-aravindaḥ – együtt imádandó láb-lótusz; prema-abdhi-candraḥ – szeretet óceánjának holdja; bhajana-dru-kandaḥ – imádat fájának gyökere; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

Szerető odaadással áldja meg a csandálákat, a súdrákat, s más alacsony születésűeket is.
Lótuszlábai méltók mindenki imádatára,
hiszen ő a rajongó szeretet óceánjából felkelő hold, a bhadzsan fájának erős gyökere.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

gaurāṅga-govinda-vareṇya-bhakto
viśuddha-sad-dharma-pracāra-raktaḥ |
rādhā-yaśo-gāna-sahasra-vaktraḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||6||

gaurāṅga-govinda-vareṇya-bhaktaḥ –
Gauránga és Góvinda legkiválóbb híve; viśuddha-sad-dharma-pracāra-raktaḥ – a makulátlan szent dharma prédikálásához ragaszkodó; rādhā-yaśas-gāna-sahasra-vaktraḥ – Rádhá hírnevét megéneklő ezer száj; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

Ő Gauránga és Góvinda legkiválóbb híve,
ki hűen ragaszkodik a makulátlan dharma hirdetéséhez,
s ezer szájjal énekli Rádhiká dicsőségét.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?
A viśuddha-sad-dharma jelentése: karma-jñāna-śuddha-bhakti.

vedānta-vedāṅga-purāṇa-dakṣo
vikhaṇḍita-prājña-kutarka-lakṣaḥ |
śānta-praśāntoparatātma-niṣṭhaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||7||

vedānta-vedāṅga-purāṇa-dakṣaḥ –
a védántában, a védángában és a puránákban jártas; vikhaṇḍita-prājña-ku-tarka-lakṣaḥ – összezúzta bölcsességével a hamis érvek százezreit; śānta-praśānta-uparata-ātma-niṣṭhaḥ – békés, higgadt, visszavonult az átmanban megszilárdult; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

Jártas ő a védánta, a védánga és a puránák tanaiban is,
így bölcsességével könnyűszerrel szétzúzza a hamis érvek sokaságát.
Nyugodt és békés, elfordult az érzéki gyönyöröktől, s szilárd az isteni szolgálatban.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?
Vedānga: kiegészítő védai művek és tanok, melyek célja a rítusok, a rítusok mantráinak alkalmazása. A hat vedānga: a hangtan (śikṣā), a rítus (kalpa), a nyelvtan (vyākaraṇa), a szómagyarázat (nirukta), a versmértékek tana (chandas) és a csillagászat (jyotiṣa).

hareḥ kathā-yāta-samasta-yāmo
romāñca-kampāśru-mudābhirāmaḥ |
śrī-dhāma-māyāpura-vāsa-yatnaḥ
paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam ||8||

hareḥ –
Harié; kathā-yāta-samasta-yāmaḥ – történeteivel eltöltött minden yāma (a nap nyolcadrésze, azaz három óra); romāñca-kampa-aśru-mudā-abhirāmaḥ – borzongás, remegés, könnyek, boldogság, gyönyör; śrī-dhāma-māyāpura-vāsa-yatnaḥ – hajlékban, Májápurban lakozó állhatatos; paśyema kiṁ taṁ prabhupāda-padmam – vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?

A nap minden szakaszát Hari-kathával tölti,
miközben újra és újra megborzong, remegés vesz rajta erőt, záporoznak a könnyei, boldogságot és gyönyört érez.
Mindig Maháprabhu szent hajlékán, Májápurban lakozik.
Vajon mikor láthatjuk Prabhupád lótuszlábát?
A nap mind a nyolc időszakában más hangulatú a meditáció.

hā kvāsi mat-prāṇa-prabho kva gupto
gaurākhya-dāsas tava duḥkha-taptaḥ |
prapanna-bhaktārti-haras tvam eva
drakṣyāmi kiṁ candra-mukhaṁ sakṛt te ||9||

hā –
ó, jaj!; kva asi – hol vagy?; mat-prāṇa-prabho – az én életem ura; kva guptaḥ – hol rejtőzöl?; gaura-ākhya-dāsaḥ – Gaurának nevezett szolga; tava – tiéd; duḥkha-taptaḥ – szenvedéstől meggyötört; prapanna-bhakta – meghódolt híved; ārti-haraḥ – gyötrelem elvevője; tvam – téged; eva – csak; drakṣyāmi – látlak majd; kim – vajon; candra-mukham – hold-arcot; sakṛt – egyszer; te – tiéd

Ó, jaj, életem ura, hol vagy, merre rejtőzködsz?
Szolgádat, Gauradászt gyötri a bánat,
és csak te veheted el meghódolt híved szenvedését.
Vajon láthatom-e valaha holdarcodat?
A szerző Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványa, Srípád Gauradász brahmacsárí (később Bhakti Désika Ácsárja Mahárádzs).

he dīna-bandho karuṇaika-sindho
kuru prasādam mayi manda-mūḍhe |
lakṣāparādhe bahu-pāpa-gāḍhe
tat-pāda-padme 'stu matiś ca kṛṣṇe ||10||

he dīna-bandho –
elesettek barátja!; karuṇaika-sindho – önnön boldogságod adományozója; kuru – tégy!; prasādam – kegyet; mayi – irántam; manda-mūḍhe – halogató ostoba iránt; lakṣa-aparādhe – százezer vétkű iránt; bahu-pāpa-gāḍhe – sok bűn elmerült iránt; tat-pāda-padme – az ő láb-lótusza iránt; astu – legyen; matiḥ – tisztelet, vágy, elme, szív; ca – és; kṛṣṇe – Krsna iránt

Ó, elesettek jóbarátja, könyörület egyetlen óceánja!
Áldj meg a kegyeddel, e halogató ostobát,
ki százezer vétekkel terhelten a bűnök mocsarába süllyedt,
hogy lótuszvirág lábaidra, s Krsnára gondolhassak!
A költemény először a Srí Gaudíja-patriká című folyóiratban jelent meg, angol nyelven pedig a Rays of The Harmonist 15. számában volt olvasható. (forrás) A versmérték indravajrā: – – υ – – / υ υ – υ – υ

2010. szeptember 29., szerda

vaisnava pranám


vāñchā-kalpatarubhyaś ca
kṛpā-sindhubhya eva ca |
patitānāṁ pāvanebhyo
vaiṣṇavebhyo namo namaḥ ||

A kívánságteljesítő fáknak,
a könyörület óceánjainak,
az elesettek megmentőinek -
a vaisnaváknak hódolok újra meg újra.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád interpretációjában:
„Újra és újra csókjaimmal borítom Krsna bhaktáinak szentséges lába porát,
mert olyanok ők, mint a kívánságfák, melyek minden odaadó vágyunkat teljesítik.
Ők a kegy óceánjai, s az elesettek megmentői.”









(a felvételen Srídhar Mahárádzs zengi e mantrát)

2009. október 19., hétfő

harmónia


Mindannyian a harmóniát keressük. Azonban ahány ember, annyiféle elképzelés. Néhány ember úgy gondol a harmóniára mint egy barátságos langyos tóra. Én azonban kétlem ezt. Számomra a harmónia nem csak egyszerűen egy passzív jóérzéses állapot. Számomra a harmónia feszültséget hordoz. Változik. Számomra a harmónia dinamikus. Mindenki döntse el saját maga, hogy vajon a harmónia egy passzív állapot, vagy egy aktív alapelv az életében.
Általában nagyon keményen dolgozunk, hogy elérjük a harmóniát, több, vagy általában inkább kevesebb sikerrel. Meg kell tehát tanulnunk a módját annak, hogy hogyan érhetjük el. Gyakorlataink jobbítása végett tanuljunk, és égessük szívünkbe a tiszta bhakták üzenetét. Hadd idézzek egy emelkedett vaisnava szentet, Sríla Srídhar Mahárádzsot. Összegyűltek néhányan a templomába, hogy lelki témákról kérdezzék. Nem voltak nagy formalitások, de annál mélyebb, lényeges tanítás. Így szólt tehát:
„Harmónia...Hogyan lehetséges harmóniát teremteni az ellentétes oldalon? Magasabb elvek által. Ahhoz, hogy harmóniát teremtsünk egy bizonyos szinten, egy magasabb szint energiája szükséges. Tézis, antitézis, szintézis... Mindennek van ellentéte! Valami ellentétes, valamifajta más elképzelés. Minden állításnak megvan az ellenkezője, és hogy ezeket harmonizáljuk, ez a feladat. Hegel azt mondja ez a fejlődés folyamata. A fejlődés ebben áll: bármiről is legyen szó meg fog jelenni néhány ellentétes felfogás is. Ahhoz, hogy felszámoljuk az ellentéteket magasabb harmóniára van szükségünk. A legmagasabb szintű harmónia olyan, hogy a sokszínűség csak erősíti azt.”
Van itt néhány nagyon fontos szó. „Ahhoz, hogy harmóniát teremtsünk egy bizonyos szinten, egy magasabb szint energiája szükséges.” Nagyon jó tehát ha maga az ellentét is ugyanazon a szinten van. Mert akkor van lehetőségünk egy magasabb szint harmonizáló erejét meginvitálni. Ami pedig a számunkra lehetetlen, a feljebbvalóknak nagyon egyszerű.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk életében vannak ellentétek. Lehet egyszerűbb vagy bonyolultabb eset, gyakrabban vagy inkább ritkábban, de az ellentétek jelen vannak. Mi az oka az ellentéteknek? Nem az, hogy problémát okozzanak, sokkal inkább, hogy teszteljék a reakciód. Az ellentét önmagában tehát nem probléma, attól válik azzá ahogyan reagálunk rá. Az egész kérdés a reakciónkon múlik. Az impulzus tehát kívülről érkezik, az a kérdés, hogy hogyan rezonálunk rá. Minél tisztultabb vagy, annál harmonikusabb lesz a reakciód is. Egy újoncnak nagyon alap reakciói lesznek. A középső szinten lévő személy már jobban fog reagálni. Azonban aki már a felső szinten áll, kizárólag tökéletesen harmonikusan reagál majd.
Amikor találkozunk a bhaktákkal általában úgy gondoljuk, hogy minimum félistenek, vagy majdnem Istenek, és mélyen tiszteljük őket. Emberfelettiek, angyaliak! Egy lépéssel közelebb kerülünk, és az angyalok máris elvesztik szárnyaikat. Megérted, hogy ők is emberi lények! Majdnem ugyanazokkal a problémákkal, mint én magam! Akkor elkezdesz gondolkodni: „Nos, lehet, hogy mégsem kellene annyira nagyon tisztelni őket.” Abban a pillanatban megjelenik az ellentét a bhakták társaságában, vagy egyfajta harc. Amikor ugyanazon a szinten álló bhakták találkoznak, a harcban kitűnőek. Saját elképzeléseiket nagyon erősen és szenvedélyesen képviselik. Elfeledvén a jógát – szabályozottá válni – elmerülnek a bhaktiban – teljes mértékben megnyilvánulnak az érzelmek. Természetesen sosem harcolnak eszméik, érdekeik felett, csak a tattva szinten, a szabályozó elvek szerint! Ha betérsz egy ilyen templomba, nagyon rossz érzésed lesz! „Mi ez a légkör? Nincs itt semmi különleges, ugyan olyan mint odakint! Odakint diszharmónia van, idebent is ugyan az. Miről is beszéltek?!” Amikor olyan emberek találkoznak, akik ugyanazon a szinten állnak, nagyon könnyen megnyilvánulnak a fenti tünetek. De mi történik ha egy lelki tekintély jön? Mindenki azonnal elkezd jó vaisnavaként viselkedni. Így van? „Ó, én ismerem az etikettet, a szabályokat, követem az előírásokat.” Mindenki megpróbálja a jobbik arcát mutatni. Ahogy egy tekintély megérkezik, a legjobbat hozza ki az emberekből. Ez a felhatalmazott személy különleges ereje. Kihozza belőled a legjobbat. Azonban néha még a lelki tanítómester jelenlétében is képesek veszekedni a bhakták.
Ez történt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí idejében is. Néha amikor két bhakta harcolt egymással az esetet a lelki tanítómester elé tárták. És mit csinált ő? Hívatta mindkét felet, akik készek voltak harcolni egymással, vagy bármi rosszat mondani egymásról. És egy nagyon különleges lelki gyakorlatot kaptak, dicsőíteniük kellett egymást. Meg kellett fékezniük a dühüket, fel kellett adniuk rossz érzéseiket, és arra gondolni, hogy milyen jó tulajdonságokkal rendelkezik a másik fél.
Ez egy nagyon eleven példája annak, hogy hogyan nyilvánul meg egy felsőbb tekintély harmonizáló energiája. És kérlek emlékezzetek erre a példára! Amikor legközelebb olyan szituációba kerültök az életetekben, hogy mérgesek lesztek valakire, vagy megpróbáltok kritizálni valakit, próbáljátok meginvitálni lelki feljebbvalótokat – az elmétekben, vagy a meditációtokban – és kövessétek ezeket az elveket: kezdjétek el dicsőíteni a másik felet. Azonnal eltűnnek a rossz érzések.
Természetesen az esetek nagy részében nem vagyunk képesek erre. Mert feltételekhez kötöttek vagyunk. És nagyon kevés ember képes kívülről megvizsgálni magát. Még kisebb azoknak a száma, akik képesek változtatni a szokásaikon, jellemükön. És még ennél is kevesebben vannak azok, akik képesek másokat is rávenni a változásra. Bárhogy is, el kell kezdenünk valahol.
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2005. július, Szófia. forrás: Saranágati hírlevél)