A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Bhísma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Bhísma. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 10., szombat

guror apy avaliptasya…



A minap a reformációra terelődött a szó… a felvetés arról szólt, hogy milyen zavart okozott a keresztények lelkében Luther és követői fellépése: ugyan a korabeli katolikus egyház számos problémával terhelt volt, mégsem volt helyes az egység megbontása. A megosztottság a legrosszabb… míg az egység szent.

Az egység tényleg nagyon fontos… de vajon mindenek feletti, abszolút érték? Valóban, konfliktushelyzetben a legjobb a megoldást házon belül megtalálni... de van az úgy, hogy nem megy. És olyankor jobb őszintén élni az embernek a hitét... akár a szervezeten kívül – megbontva az egységet… a szervezettel, de nem megbontva az egységet az általa megértett dharmával.
Nehéz, embert próbáló helyzet az ilyen... főleg, ha közben kiátkozzák, a hatalom birtokában megpróbálják tönkretenni – lásd Luther példáját.

A puránák történetei közt is találunk efféle történetet: amikor Bali király áldozatán megjelenik Vámana, és háromlépésnyi földadományt kér tőle. Bali király guruja, Sukrácsárja arra bíztatja tanítványát, hogy tagadja meg a kérést. Éles szemmel felismeri az előtte álló fiúcskában Visnut – ezt a tényt is feltárja a király előtt. Ám Bali a dharma elveire alapozva szembeszegül Sukrácsárja tanácsával: nem vonhatom vissza ígéretem (Sukra kiskaput mutatott az ígéret teljesítésének megtagadására). Felsorolja azokat a kiválóságokat, akik hajdan akár az életüket is feláldozták az emberek javára. Ha pedig valóban Visnu e fiúcska, akkor vagy áldásban részesít, vagy ellenségeként megbüntet – mindegy, megadom néki, amire vágyik. A király szavait hallván mestere megátkozta őt – hiszen szembeszegült az utasítással. Ám Bali hajthatatlan maradt – s így vált a tizenkét mahádzsana, a dharma legkiválóbb ismerőinek egyikévé.

A Gaudīya-kaṇṭhahāra (Gaudíja vaisnavák gyöngysora) című versgyűjtemény a Mahábháratából (Udjóga-parva 179.25.) idézi Bhísma nagyatya idevágó szavait:

guror apy avaliptasya
kāryākāryam ajānataḥ |
utpatha-pratipannasya
parityāgo vidhīyate ||


Akár ha guru is: az öntelt,
a jó és rossz (közti különbséget) nem ismerő,
rossz utat követő
(elöljáró) elhagyása javasolt.

A Gaudīya-kaṇṭhahāra értelmező fordítása a fenti verset így interpretálja: „El kell utasítani azt a gurut, aki az érzéki örömök rabja, a bűn által szennyezett, aki tudatlan mert nem képes különbséget tenni a helyes és helytelen viselkedés között, vagy aki nem a suddha-bhakti, a makulátlan istenszeretet ösvényét járja.”

Bhísma tanítójával, Parasurámmal került szembe. Féltestvéreinek feleséget keresve Kásiból elragadta Ambá és testvérei kezét, ám Ambá Sálva királyába volt szerelmes. Bhísma elengedte őt Sálvához, de Sálva királya visszautasította Ambát: láttam, hogy Bhísma elragadott, vegyen hát feleségül ő! Bhísma azonban nőtlenséget fogadott – Ambá ezért haragosan az erdőbe vonult vezekelni. Ott találkozott Parasurámmal, s az ő oltalmát kérte. Parasurám felelősségre is vonta Bhísmát: megöllek téged, ha ellentmondasz nekem! Bhísma a bölcs király Marutta, szavait idézte a fenti versben – mondván, tanítója téved: „Nem ismered a guru kötelességét” (vagy erényét, helyes viselkedését, guruvṛttaṁ na jānīṣe), ezért inkább harcba szállok veled – felelte. A küzdelem végül elégedetté tette Parasurámát, így nem ölték meg egymást, hanem Parasurám megáldotta Bhísmát, hogy a világ legnagyobb harcosa legyen belőle.

A slóka a Sánti-parvában is felbukkan, ott Bhísma Judhisthir királyt oktatja az uralkodás művészetére, s szintén Marutta királyra való hivatkozással idézi a verset (Mbh. 12.57.7.)

A vaisnava hagyomány szerint a tanító elhagyása csupán a legeslegutolsó lépés egy efféle feloldhatatlan konfliktusban. Naróttam dász Thákur dalában a mester szava mellett a szádhukat, és a szentírást jelöli meg, mint olyan alapot, melyre az oltalmat kereső szív támaszkodhat:

sādhu-śāstra-guru-bākya cittete kariyā aikya
satata bhāsiba prema-mājhe


A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.
(Srí préma-bhakti-csandriká, 1.10.)

S az igazi feladat ennek a harmóniának a fellelése.

2018. június 2., szombat

engedelmesség


A Mahábhárata Sánti-parvájában (a 258. fejezetben) a győzedelmes Judhisthir király a halálára várakozó Bhísmához járul, s a dharmával kapcsolatos kérdéseket tesz fel neki. Miképpen vizsgálja meg az ember a teendőit – szól az egyik kérdése – gyorsan, vagy inkább hosszasan?
A kérdésben szereplő kārya szó elvégzendőt, teendőt, kötelességet jelent… ami lehet személyes utasítás, a szentírás utasítása, vagy belső késztetés következménye egyaránt. Adódna a válasz: az ember ne hezitáljon sokat, védakövető tanítványként engedelmesen kövesse a kapott utasításokat.


Bhísma azonban feleletképpen egy régi történetet beszél el. Úgy esett, hogy Indra elcsábította Gautama feleségét, Ahalját. Az alaptörténet egyébként többféle változatban ismert, Bhísma most csupán azt a mozzanatot eleveníti fel, mikor a haragos Gautama ráparancsolt fiára: öld meg ezt az asszonyt! – majd távozott. Gautama fia, név szerint Csirakárí (a név beszédes: lassan cselekvőt, késlekedőt jelent) töprengeni kezdett: „Nem akarom megölni édesanyámat, ám mégis teljesítenem kell apám parancsát. A legfőbb dharma az apa utasítása (ājñā), ám éppígy a dharmám anyám oltalmazása is. Miként kerülhető el hát a bűn?”

Csirakárí alaposan fontolóra vette, miért is elsődleges az apa akarata: „ő az, aki felnevel, aki tanít, ő az első feljebbvaló,
ezért az apa szava megfontolás nélkül végrehajtandó kötelesség,
semmivé válik a bűne annak, aki az apa utasítását teljesíti.
tasmāt pitur vacaḥ kāryaṁ na vicāryaṁ kathañcana |
pātakānyapi pūyante pitur vacana-kāriṇaḥ ||18||


(Hiszen) az apa a menny, az apa a dharma, az apa a legfőbb vezeklés,
az apa elégedettségét elérve örvendeznek mind az istenek!
pitā svargaḥ pitā dharmaḥ pitā paramakaṁ tapaḥ |
pitari prītim āpanne sarvāḥ prīyanti devatāḥ ||20||


Ám a másik oldalon ott az anya: aki az oltalom, a gyógyír minden bajban. Egészséges vagy nem, sovány vagy nem, az anya mindig védi a fiát. Az elrendelés szerint a fiúnak nincs más védelmezője. A fiú akkor öregszik meg, akkor sújtja a bánat, akkor tűnik a szemében üresnek a világ, amikor elveszti az anyját. Nincs még egy olyan menedék, mint az anya. Nincs olyan védelem, mint az anya. Senki sem olyan kedves, mint az anya. Ő a fiú fenntartója (dhátri), mivel a méhében hordozta. Dzsanani, mert a születésének fő oka. Ambá, mert fölnevelte. Viraszu, mert bátor gyermeket szült. Szurá, mert etette és törődött vele.”

Hosszasan töprengett a lehetetlen feladaton, s mert nem jutott olyan döntésre, mellyel tiszta lelkiismerettel cselekedhetett volna, inkább nem tett semmit. Gautama napokig feldúltan barangolt az erdőben. Ráébredt, hogy valójában nem Ahaljá az igazi vétkes, és marcangolta a bűnbánat, hogy meggondolatlanul megölette a feleségét. Mikor hazatért, fia a lába elé vetette magát, és megpróbálta kiengesztelni apját, aki azonban megkönnyebbülten, boldogan ölelte magához késlekedő fiát. Megáldotta őt, s Bhísma is e szavakat vonja le tanulságként:
Mindig alaposan fontolja meg az ember, amit tesz,
ki hosszasan jut bizonyosságra, azt sokáig elkerüli a szenvedés.
evaṁ sarveṣu kāryeṣu vimṛśya puruṣas tataḥ |
cireṇa niścayaṁ kṛtvā ciraṁ na paritapyate ||70||


A történet az utasítás alapos megfontolására tanít. De hol van itt az engedelmesség? merülhet fel a kérdés. Adott a hierarchia – amivel a fiú tépelődése közben egyet is ért, apám szava nem mellőzhető –, ám mégsem hajlítja saját akaratát a felsőbb akarathoz*.

A történet kulcsa az, hogy a helyes engedelmesség nem a vak követés, hanem az azonos meggyőződésre jutás: niścayam – a bizonyosság, a határozott, szilárd elszántság megérlelése. Persze: nincs minden helyzetben lehetőség erre. Háborúban, vészhelyzetben fontos a gyors reagálás… egyébként pedig az, hogy az ember összhangban cselekedjék önmagával, a saját megértésével. És ez a megértés legyen összhangban az Abszolút Igazsággal, a Szépséggel és Szeretettel. Naróttam dász így énekel sādhu-śāṣtra-guru-vākya cittete kariyā aikya – „eggyé téve szívemben a szádhuk, a szentírás és a mester szavát”**. Ideális esetben három tényező formálja hát a meggyőződést, ami az értelem legmélyén, a szívben*** kerül harmóniába a gyakorló lelkiismeretével. Ekkor helyes cselekedni – véli Bhísma.

Engedelmesség ez? Mindenesetre törekvés az összhang megtalálására. A guru, a szádhuk pedig ezen összhang meglelésében, megformálásában segítik a törekvőt. Gyermek esetében az esetleges gyermeki dacot kell áttörni – az adott helyzethez illő módon, szigorúan, vagy éppen kedves játékossággal. Jó mintát adni, nevelni… ám a nevelés végső célja éppen az, hogy a gyerek felnőtté, felelősségteljes, gondolkodni és egymaga is helyes döntést hozó emberré váljék. Aki maga is képessé válik „a szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé tenni szívében”, félelem, vagy az elvárásoknak való megfelelés szándéka nélkül, pusztán azért, mert azt látja helyesnek. Nem azért, mert sikeresen szorították sarokba, nem azért, mert ügyesen manipulálták, vagy vették rá valamire, hanem mert a szíve azt diktálja, mert valóban azonosult az adott gondolattal. Ám felnőtt ember esetében parancsszóval megtörni a belső meggyőződést, szembefordítani az embert önmagával visszahelyezés, visszaerőszakolás volna a gyermeki létbe. Parancs, szankció, kikényszerített engedelmesség – nem a felnőttek közti szeretet útja, ezek erőltetése nem a tanítvány, hanem a tanító csődje.

Láthatjuk az óind tradíció klasszikus példáját, a Bhagavad-gítá történetét. Ardzsuna meghátrál, és Krsna, mint afféle ksatrija jóbarát tréfálkozik vele, böllenkedik, gyávának nevezi (ami egyébként a legdurvább sértés volna egy ksatrija számára, ám itt a barátságba ez is belefér), s amikor Ardzsuna komolyan, tanítványként fordul hozzá, megváltozik a hozzáállása, szelíd mosollyal az arcán, végtelen türelemmel válaszolja meg Ardzsuna minden kérdését, s végül, mikor már elfogytak a kérdések így szól: fontold meg ezt, s tégy kedved szerint. Nyilvánvaló a törekvés, hogy kialakuljon a szilárd meggyőződés a tanítványban.


-----------
* Engedelmesség: szófogadás; a parancsnak, intésnek meghallgatása s teljesítése; akaratunknak egy felsőbb akarathoz alkalmazkodása. (Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.])

** sādhu-śāstra-guru-bākya cittete kariyā aikya
satata bhāsiba prema-majhe

(Śrī prema-bhakti-candrikā, 1.10.)
A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.

*** Az ind tradíció számára az értelem nem csupán agyműködés, forrása a lélek, melynek lakhelye a szív.