a Bhagavad-gítá esszenciája 3. rész

Jamunácsárja a Gítártha szangraha (a Bhagavad-gítá jelentésének összefoglalása) című művéből a második hat fejezet témáit tárgyaló versek:

sva-yāthātmyaṁ prakṛtyāsya tirodhiḥ śaraṇāgatiḥ |
bhakta-bhedaḥ prabuddhasya śraiṣṭhyaṁ saptama ucyate ||11||

Az önmagáról szóló igazságról, az anyagi természeten való felülkerekedésről, a meghódolásról,
a bhakták különféle csoportjairól, és a bölcsek kiválóságáról szól a hetedik fejezet.

Az önmagáról szóló igazság: „Halld most, óh, Prthá fia, hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétségtelenül, a Rólam való teljes tudat által, a jóga gyakorlásával, az elmét Rám irányítva!” (Bg. 7.1.)
Az anyagi természeten való felülkerekedés eszköze a meghódolás, erről így ír a Gítá: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.” (Bg. 7.14.) Az istenhez fordulók indítékaik szerint lehetnek i) szenvedők, ii) kíváncsiak, iii) vagyonvágyók és iv) bölcsek. (Bg. 7.16.), „közülük a hűséges odaadással örökre hozzám kötődő bölcs a legkiválóbb, mert fölöttébb kedves vagyok neki, s ő is kedves nekem.” (Bg. 7.17.)

aiśvaryākṣarayāthātmya-bhagavac-caraṇārthinām |
vedyopādeya-bhāvānām aṣṭame bheda ucyate ||12||

Az isteni fenség, a múlhatatlan, s a Magasztos Úr lábai után vágyakozók
által megismerendő, és elfogadandó (dolgokat) veszi számba a nyolcadik fejezet.

A nyolcadik fejezet elején Ardzsuna az előző vers szavainak hátteréről kérdez. Krsna válaszában Jamunácsárja a különféle istenképeket fedezi fel: adhibhúta („létfölötti”) a dévák fenséges, ám múlandó világát idézi, a gazdagság, hatalom, stb. okán keresők világát. A dévák világán túli a múlhatatan Brahman, míg az áldozat Ura Isten személyes formája. (vö. Bg. 8.4.)

sva-māhātmyaṁ manuṣyatve paratvaṁ ca mahātmanām |
viśeṣo navame yogo bhakti-rūpaḥ prakīrtitaḥ ||13||

Önnön dicsőségét, emberi alakban is transzcendentális természetét, a nagy lelkek
jellemvonásait, és az istenszeretet jógáját fejti ki a kilencedik fejezet.

Önnön dicsősége: „Megnyilvánulatlan formámban én töltöm be ezt az egész mindenséget. Minden lény bennem van, de én nem vagyok bennük, és mégsem bennem lakoznak a lények – lásd fenséges hatalmam! A lények fenntartója, s nem a lényekben lakozó: én magam vagyok a lények teremtője.” (Bg. 9.4-5.)Emberi alakban is transzcendentális természete: „Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban. Nem ismerik transzcendentális természetem és mindenek felett álló, páratlan uralmam. (Bg. 9.11.)”
A nagy lelkek jellemvonásai: „Ám az isteni természet védelmében álló nagy lelkek rendületlen elmével imádnak engem, mert a világ eredetének, s múlhatatlannak ismernek engem. Állandóan engem dicsőítenek, fogadalmaikban eltökéltek, állhatatosan törekszenek, odaadással hódolnak előttem, s (így) örök kapcsolatban engem imádnak.” (Bg. 9.13-14.)

sva-kalyāṇa-guṇānantya-kṛtsna-svādhīnatā-matiḥ |
bhaktyutpatti-vivṛddhyarthā vistīrṇā daśamoditā ||14||

Saját áldásos tulajdonságainak határtalan teljességéről, s hogy minden tőle függ –
e tudást beszéli el (Krsna) a tizedik fejezetben, az istenszeretet kibontakozásának és elmélyítésének érdekében.

Minden tőle függ: „Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad. Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.” (Bg. 10.8.)

ekādaśe sva-yāthātmya-sākṣāt-kārāva-lokanam |
dattamuktaṁ vidiprāptyor bhaktyekopāyatā tathā ||15||

A tizenegyedik fejezetben megadta (Ardzsunának), hogy saját szemével pillanthassa meg (Krsna) valós formáját,
és kifejtette, hogy a bhakti az egyetlen módszer, amivel az ember megismerheti és elérheti Őt.

A bhakti az egyetlen módszer: „Sem a védán keresztül, sem vezekléssel, sem adományozással vagy áldozattal nem lehetséges olyasféleképp meglátni engem, ahogyan te láttál. Ardzsuna! Csakis színtiszta odaadással lehet engem ilyesféleképp megismerni, ténylegesen megpillantani és elmélyülni bennem.” (Bg. 11.53-54.)

bhakteḥ śraiṣṭhyam upāyoktir aśaktasyātmaniṣṭhatā |
tat-prakārās tv-atiprītir bhakte dvādaśa ucyate ||16||

A bhakti kiválósága, elérésének módjai, s az arra képtelen számára az átman kutatása,
a bhakták jellemvonásai, és Krsna hívei iránt érzett forró szeretete – ezek a tizenkettedik fejezet témái.

A tizenkettedik fejezet a szívbéli spontán rajongás eszményét mutatja fel: „Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed, így velem élsz majd ezután, semmi kétség.” (Bg. 12.8.) Ám felmutatja az ide vezető utat is (Bg. 12.9-11. versek). S utat mutat azok számára is, akik nem a bhakti útját járják: „Ám akik a múlhatatlant, a meghatározhatatlant, megnyilvánulatlant, mindent áthatót, felfoghatatlant, változatlant, mozdulatlant és szilárdat tisztelik érzékeiket szabályozva, mindig elfogulatlanul, és minden lény jólétéért cselekedve, ők is engem érnek el.” (Bg. 12.3-4.)