2014. augusztus 2., szombat

az illúziót szétzúzó pöröly


Śaṅkara: Moha-mudgara

bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ
govindaṁ bhaja mūḍhamate |
saṁprāpte sannihite kāle
nahi nahi rakṣati ḍu-kṛñ-karaṇe || 1||

Imádd Góvindát! Imádd Góvindát! Ó, te bolond, csak Góvindát imádd!
Időd hamarosan lejár, s a nyelvtanod akkor nem véd meg majd téged!


A hagyomány szerint Sankarácsárja híres versét Kásiban írta. Tanítványai kíséretében haladt éppen, mikor egy idős emberre lett figyelmes, aki buzgón tanulmányozta a szanszkrt nyelvtant, Pánini Astadhjájí című művét memorizálva. S mert az illúzióban élő ember nem éber, olyan mint aki alszik, és az idő is sürget, nagyon határozott felütéssel szólította meg őt: ó, te ostoba, hiábavalóságokra fecsérled el az életed!
A nyelvtant a műveltség kapujának tekintik, sőt, a védatanulmányozás egyik fontos segédtudományának tartják… ám csupán eszközről van szó, s nem a célról. S mit mondjunk akkor más elfoglaltságokról?
A történet szerint Sankara egy idős emberhez szól így, de vajon tudjuk-e, mennyi időnk van még vissza jelen születésünkből? „Időd hamarosan lejár” – e szavakat mindannyian magunkra vehetjük, hiszen csak azt mérhetjük fel teljes bizonyossággal, hogy mennyi időt töltöttünk el jelen születésünkből. S ha végiggondoltuk, vajon nem sóhajtunk-e fel mi is ekképp: „halt 36 évig, élt néhány napot”.

mūḍha jahīhi dhanāgamatṛṣṇāṁ
kuru sadbuddhiṁ manasi vitṛṣṇām |
yallabhase nijakarmopāttaṁ
vittaṁ tena vinodaya cittam || 2||

Ó, te ostoba, hagyj fel a vagyonszerzés utáni sóvárgással, értelmed fűzd a Létezőhöz, s légy vágytalan!
Szíved elégedjen meg mindazzal a gazdagsággal, amit saját (korábbi) tetteiddel kiérdemeltél.


A rákövetkező versek a világi lét hiábavalóságát ecsetelik. Szólnak a kéjvágyról, mint a legszembeszökőbb tünetről, majd rámutatnak az illúzió okára s az anyagi lét múlandóságára. Ezután két strófa következik a testtel való önazonosítás tévfelfogásáról, majd a ragaszkodásról olvashatunk. A nyolcadik vers a keresés kezdete… nem kész recepttel szolgál, hanem megfontolásra alkalmas egyszerű kérdéseket ajánl végiggondolásra. A kilencedik vers a kiútra mutat rá, majd három strófában összegzi a tanítást.

nārī-stanabhara-nābhīdeśaṁ
dṛṣṭvā māgāmohāveśam |
etan māṁsavasādi vikāraṁ
manasi vicintaya vāraṁ vāram || 3||

Szép nők telt keblei vagy köldöke láttán ne ess illúzióba!
Mindez csak hús és zsír – fontold meg ezt alaposan, újra és újra.


„nézz a dolgok mélyére!”

nalinī-dala-gata-jalam atitaralaṁ
tadvaj-jīvitam atiśaya-capalam |
viddhi vyādhyabhimāna-grastaṁ
lokaṁ śokahataṁ ca samastam || 4||

A lótusz leveléről lepergő vízcsepp illékony és múlandó, ilyen átmeneti az élet is.
Tudd, az egész világot felfalta az önteltség kórja, s legyűrte a szomorúság.


A harmadik páda vyādhyabhimāna (betegség-önteltség) szóösszetételt gyakran mellérendelő értelemben fordítják: lenyelte (elpusztította) a „betegség és az önteltség”. Mert az elsődleges ok az önteltség, a hamis ego, ezért jobbnak láttam az összetételt magyarázó értelemben fordítani: az „önteltség kórja”.
A legtöbb ember sírva jön a világra, panaszkodva él, majd csalódottan távozik – nem túlzás hát az állítás, hogy az egész világot maga alá gyűrte a szomorúság.

yāvad vittopārjana-saktas
tāvan nija parivāro raktaḥ |
paścāj jīvati jarjara dehe
vārtāṁ ko'pi na pṛcchati gehe || 5||

Ameddig jól keresel, körbevesz a ragaszkodó rokonság,
ám ha már öreg és erőtlen testben élsz, senkit sem érdekelsz.

yāvat pavano nivasati dehe
tāva tpṛcchati kuśalaṁ gehe |
gatavati vāyau dehāpāye
bhāryā bibhyati tasminkāye || 6||

Ameddig az életerő a testedben lakozik, addig érdeklődnek a hogyléted felől,
ám ha elhagy a prána, a feleséged is retteg ugyanattól a testtől.


Vajon mi értelme a testi önazonosításnak? A test ugyanaz, ám ha elhagyja a lélek, a családtagok is rettegve, undorral fordulnak el a tetemtől.

bālas-tāvat krīḍā-saktaḥ
taruṇas-tāvat taruṇī-saktaḥ |
vṛddhas-tāvaccintā-saktaḥ
pare brahmaṇi ko'pi na saktaḥ || 7||
 

Az ember gyermekként a játékokhoz ragaszkodik, ifjúként a széplányokhoz,
vénkorában pedig az emlékeihez. Csak a Legfőbb Brahmanhhoz nem ragaszkodik senki.


de…

kāte kāntā kaste putraḥ
saṁsāro'yamatīva vicitraḥ |
kasya tvaṁ kaḥ kuta āyātaḥ
tattvaṁ cintaya tadiha bhrātaḥ || 8||

Ki a feleséged? Ki a fiad? A létforgatag nagyon különös hely!
Kié vagy, s ki vagy te? Honnan jöttél? Ó, testvér, vedd fontolóra az Igazságot!

satsaṅgatve nissaṅgatvaṁ
nissaṅgatve nirmohatvam |
nirmohatve niścalatattvaṁ
niścalatattve jīvanmuktiḥ || 9||

A szent társulásból fakad a ragaszkodásmentesség, s a ragaszkodások elengedése megszabadít az illúziótól.
Az illúziótól való mentesség megszilárdít az igazságban, s az igazságban való elmélyedés vezet az üdvösséghez.


A világi lét hiábavalósága után Sankara az üdvösséghez vezető út állomásait veszi sorra. A saṅga („össze-menés”, találkozás) társulást és ragaszkodást is jelent egyszerre, innen adódik az első páda szójátéka: a sat-saṅga a szent társulás nis-saṅgához, ragaszkodásmentességhez vezet. Az elérendő célt a jīvan-mukti állapotában jelöli meg, ami megszabadulást, függetlenséget jelent a világi léttől, itt és most, a jelen születésben.

vayasigate kaḥ kāmavikāraḥ
śuṣke nīre kaḥ kāsāraḥ |
kṣīṇevitte kaḥ parivāraḥ
jñāte tattve kaḥ saṁsāraḥ || 10||

Az ifjúság elmúltával mire az érzéki vágyak? Mire a tó, ha rég kiszáradt?
Hol vannak a rokonok, ha elveszett a vagyon? S hol a létforgatag, az igazság felismerése után?

mā kuru dhana-jana-yauvana-garvaṁ
harati nimeṣātkālaḥ sarvam |
māyāmayamidamakhilaṁ hitvā
brahmapadaṁ tvaṁ praviśa viditvā || 11||

Ne törődj a vagyon, követők s ifjúság képében mutatkozó hamis egoval, elvesz tőled mindent egy szempillantás alatt,
Add fel hát az illúzió-természetű világot, s lépj értőn a Brahman-létbe!

dinayāminyau sāyaṁ prātaḥ
śiśiravasantau punarāyātaḥ |
kālaḥ krīḍati gacchatyāyuḥ
tadapi na muñcatyāśāvāyuḥ || 12||

A nappal és az éjszaka, az alkonyat és a hajnal, a tél és a tavasz újra meg újra megérkezik –
az Idő játsza játékát, miközben eltelik az egész életed… s a vágyak vihara nem ereszt.

Így végződik Sankarácsárja költeménye, az Illúziót szétzúzó pöröly. Tanítványai további versekkel egészítették ki a költeményt, így annak teljes hossza harminckét versszak.

3 megjegyzés: