a bölcsek köve

nāma cintāmaṇiḥ kṛṣṇaś-caitanya-rasa-vigrahaḥ |
pūrnaḥ śuddho nitya-mukto’bhinnatvān nāma-nāminoḥ ||

A Szent Név a bölcsek köve. Krsna maga, a testet öltött lelki íz.
Teljes, makulátlan, s örökkön mentes a világi léttől, mert a név és a megnevezett nem különböznek egymástól.

A csintámani olyan mesés drágakő, mely gazdája minden kívánságát teljesíti. A vers ehhez az ékkőhöz hasonlítja a Szent Nevet – minden áldást megad az őt zengőnek. Az alkimisták szerint a bölcsek köve bármely anyagot arannyá változtat, míg a Szent Név az őt zengő rozsdás vas-szívét változtatja olvadt arannyá. A bölcsek köve örök fiatalságot ad a tulajdonosának, a Szent Név imádata – mellékhatásként – a lelki létezés felismerésével is megáld, így a lélek öröklétére ébreszt rá.
A folytatásban ez áll: „A Szent Név … Krsna” (nāma … kṛṣṇaḥ). A megfogalmazás fontos: nem tulajdonos és tulajdon, Krsna és az ő neve, hanem a Szent Név maga Krsna, azaz Krsna a hangok világában a Szent Névként van jelen. A csaitanja szó gyöke a csit (érzékel, felfog, tud, ismer) ige, így a csaitanja jelenthet lelket, mint a tudatost, az érzékelőt, illetve általában tudatosságot. A rasza lehet íz, hangulat, de lényeg, esszencia is, így a csaitanja-rasza vonatkozhat lelki ízekre, vagy lélek (vagy a tudatosság) leglényegére, vagy a tudatosságra és az ízekre együtt. Első megközelítésben tehát a Szent Név a tudatosság leglényege, s a vers folytatását is számba véve: a teljesség (pūrna), a makulátlan tisztaság (śuddha), melyet nem érint az anyagi világ zűrzavara (nitya-mukta, mindig megszabadult), míg a mélyebb értelmezés a lelki ízek megtestesüléseként tekint a Szent Névre. Bhaktivinód Thákur is ezt emeli ki, mikor így énekel A Szent Név dicsősége című dalában: „Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője.”
Majd a vers mindezen azonosságok okát tárja fel: a név, és megnevezett nem különböznek egymástól. Az anyagvilágban ez nincs így. A dolgokra neveket aggatunk, de a nevek nem hordozzák magukban a megnevezett dolog jellemzőit. A sivatagban hiába kiáltunk: víz!, víz!, szomjúságunk nem csillapszik. A Szent Név azonban isteni, Isten egy megjelenési formája, ezért az anyagvilág sivatagában ha egy bhakta tiszta szívvel így kiált: Krsna! ott maga Krsna jelenik meg. Nem megidézésről, vagy ideparancsolásról van szó, hanem az isteni kegy alászállásáról. Srídhar Mahárádzs így ír erről: „Úgy mondják, Krsna nevének egyszeri kiejtése több bűnt semlegesít, mint amennyit egy ember képes elkövetni. De milyen legyen az az egy név? Oly sokszor elmondjuk Krsna nevének szótagjait anélkül, hogy a szent név igazi eredményét elnyernénk! Micsoda különbség van a szent név hangalakja és valódi tartalma között! A makulátlan szent név teljességgel azonos Krsnával, aki csak saját kegyessége folytán száll alá hozzánk. A makulátlan szent név zengéséhez nem elegendő a nyelv s az ajkak mozgása. Krsna makulátlan szent neve nem az ember ajkán zeng, hanem a szívében csendül fel. Aztán túlnő az ember szívén és eljut egészen Krsna birodalmába. Mikor pedig Krsna alászáll, ő az ember szívén keresztül jelenik meg, s akkor már ő mozgatja ajkunkat és nyelvünket. Ez Krsna tiszta makulátlan neve.” (B.R.Srídhar: Kutatás)