2012. december 29., szombat

a hentes és a dharma


Márkandéja folytatta a történetet:
A bráhmana, mielőtt útjára indult volna, még kapott egy tanácsot az asszonytól: menjen el Mithilába, s ott keressen fel egy hentest… tanuljon tőle a dharmáról! (A Mahábhárata szövegében a vyādha szó szerepel, ami olyan embert jelent, akinek az ölés a mestersége: vadász, vagy madarász… a történet fordítói gyakran madarászként utalnak rá. A szövegből azonban az derül ki, hogy emberünk vad-, sertés- és bivalyhúst árul… bár nem ő vágja le a jószágot, a hússal kereskedik. A történet – csupán utalásszerűen – szóba kerül az Uddhava-gítában is: „A szentek társaságának köszönhetően a különböző korszakokban számosan eljutottak hozzám” – mondja Krsna, s a felsorolás jónéhány ilyen személyt, köztük Dharma-vjádhát, a dharmáról tanító hentest is megemlíti. Bhág. 11.12.3-6.)
 

 Mikor a bráhmana megérkezett a városba, felkereste a hentest, aki már várt rá. Újabb csodás jel – gondolta a bráhmana, s így kérdezett:
– Mondd, atyám, miért folytatsz ilyen alantas mesterséget?
– Ez a családunk foglalkozása időtlen idők óta – felelte a hentes –, ezzel biztosítom a fennmaradásunkat magam is, miközben nagy figyelemmel szolgálom a feljebbvalókat s az időseket, igazmondó vagyok, nem irigykedem, adományt adok, ahogy csak erőmből telik, s abból élek, ami az istenek, a vendégek, s más támaszra szoruló személyek után megmarad. Nem mondok soha rosszat senkire, nem szidalmazom az elöljárókat sem.
 

 Majd e szavakkal tanította a bráhmanát a dharmáról:
– A bölcs hagyjon fel a hamissággal, kéretlenül is csak jót tegyen. Se kéjvágy, se harag, se gyűlölet ne tántorítsa el a dharma útjáról. Ne ragadtassa el magát a jóban, és viselje türelemmel a csapásokat is. Nehéz helyzetben se zavarodjon meg, s ne hagyja el a dharmát sosem! Ha valahogy mégis letérne a dharma ösvényéről, úgy ne tegye azt többé soha. Ösztönözze önmagát a kedvező tettek végzésére. Ne fizessen rosszal a rosszért, hanem viselkedjék mindig erényes ember módjára, hiszen önmagát pusztítja a hitvány, aki mindig aljas-mód cselekszik. Romba dől minden erénye annak, aki „nincs dharma” felkiáltással kigúnyolja a jámborokat, vagy aki hit nélkül él, efelől semmi kétség.
Hiába dicséri fel önmagát, az ostoba akkor sem tündököl, míg a bölcs akkor is ragyog, ha éppen nem mosakodott meg. Sohasem szól rosszat másról, s nem is ünnepelteti önmagát, hiszen senki sincs e földön, kiben valamennyi jótulajdonság egyszerre volna jelen. A bűneit megbánó megszabadul bűnös tetteitől. „Ezt nem teszem többé!” mondja, s nem követi el vétkét. „Az erény útját járom!” mondja, s úgy lesz. Ó, bráhmana, a kötelesség végzése így megszabadít a bűneinktől, erről beszél a szentírás.
Ha az erény követője tudatlansága folytán netán vétkezne, jóváteheti hibáját. Ha vétkezett, gondolja azt, hogy immáron megszűnt embernek lenni, hiszen az istenek is látják, s a belső vezérlő, a Felsőlélek is. (E felfogás szerint embernek az tekinthető, aki a dharma szerint él. A vétkező talán szemmel látható jegyekben nem különbözik az embertől, de a dévák s a Felsőlélek tanúi tetteinek, így semmiképp sem takargathatja őket… nézzen hát szembe tettei következményével, lássa be hibáit, és igyekezzék jóvátenni azokat.) Vágyakozzék a jóra hittel és békével. Ha a vétkező tettét megbánva a jót gyakorolja, megszabadul minden vétkétől, akár a Hold, mikor előbújik a felhők mögül.
– Miképpen ismerhető meg az erényes tett? – tudakozódott a bráhmana.
– Áldozat, adományozás, önfegyelmezés, a Szentírás tanulmányozása és az igazmondás jellemzi – hangzott a válasz –, de a bölcs uralkodik a vágyain és haragján, ellenáll az önteltségnek, a kapzsiságnak és a kétszínűségnek is. A feljebbvalók szolgálata, az őszinteség, mentesség a haragtól és bőkezűség jellemzi. (A dānam – adományozás vagy bőkezűség – kétszer ismétlődik a szövegben, kiemelve annak jelentőségét.)
Nem-ártás, igazmondás – e kettő minden lény javára válik. A nem-ártás a legmagasabb dharma (ahiṁsā paramo dharmaḥ), s a nem-ártás az igazságon alapul.
Hosszasan beszélgettek tovább, a hentes és a bráhmana, érintve a karma, a varnásram szerint végzendő kötelességek, és a dharma más aspektusainak kérdéseit. Kiderült, az is, hogy miként tett szert bölcsességére: előző életében bráhmana volt, egy király jóbarátja, aki egy vadászat során íjat ragadva lövésével egy szentéletű remetét talált el… s a remete átka következtében született meg később vadász-családban. Ő persze azonnal belátta hibáját, s oly odaadással gondozta a remetét, hogy az végül felgyógyult sebéből. Az átkot visszavonni már nem lehetett, de látván erényeit áldásában is részesítette: bár alacsony sorban születik majd meg, a szüleiről való gondoskodás révén erényessé válik, s üdvözül.
A dharmáról tanító hentes végezetül e szavakkal zárta tanítását:

ānṛśaṁsyaṁ paro dharmaḥ kṣamā ca paramaṁ balam |
ātmajñānaṁ paraṁ jñānaṁ paraṁ satyavrataṁ vratam ||41||
satyasya vacanaṁ śreyaḥ satyajñānaṁ hitaṁ bhavet |
yad bhūtahitam atyantaṁ tad vai satyaṁ paraṁ matam ||42||
yasya sarve samārambhāḥ nirāśīrbandhanāḥ sadā |
tyāge yasya hutaṁ sarvaṁ sa tyāgī sa ca buddhimān ||43||
yato na gurur apy enaṁ cyāvayed upapādayan |
taṁ vidyād brahmaṇo yogaṁ viyogaṁ yogasaṁjñitam ||44||
na hiṁsyāt sarvabhūtāni maitrāyaṇagataś caret |
nedaṁ jīvitam āsādya vairaṁ kurvīta kena cit ||45||
ākiṁcanyaṁ susaṁtoṣo nirāśitvam acāpalam |
etad eva paraṁ jñānaṁ sadātmajñānam uttamam ||46||

A gondoskodás a legfőbb dharma, a türelem a legfőbb erő,
a lélek felismerése a legfőbb tudás és az igaz beszéd a legfőbb fogadalom.
Az igazság kimondása kívánatos, az igazság tudása jóra vezet,
ám a legfőbb igazság az, ami minden teremtmény javát szolgálja.
Kinek tettei mindig mentesek az önös vágyaktól,
ki a lemondásban áldoz, ő a lemondás gyakorlója, ő a bölcs.
Senki, még a mester sem hozza ezt el (ezt a tudást, hiszen ő is csak a kulcsot adja tanítványa kezébe).
A brahmannal való összekapcsolódást, (s a világtól való) különállást nevezik jógának.
Ne bántalmazzon egyetlen élőlényt sem, ám legyen barátságos mindenkivel,
és ne közeledjék rosszindulattal senkihez sem.
(Éljen az ember) anyagi vágyak nélkül, elégedettségben, minden önzéstől mentesen, állhatatosan –
ez a legfőbb tudás, a transzcendentális lélek felismerése.

(3.203.41-46.)

A Mahábhárata e fejezeteit (3.196-206.) Vjádha-gítának a hentes dalának, vagy a hentes tanításának is szokás nevezni, mely a karma-mímámsza útjára oktat: miképpen élhet az ember helyesen, hogyan imádja Istent világi kötelessége teljesítésével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése