2012. október 6., szombat

a kárpit meghasadt



Már szóltunk a kárpit széthasadásának nagyon fontos szimbolikus jelentőségéről, tudniillik arról, hogy a hit-titkok megszűntek, már nincs szükség közvetítőkre – beavatókra, gurukra, ezoterikus mesterekre, lelki tanácsadókra, csakra-vezetőkre stb. –, hanem a transzcendenciával, az Istennel való kapcsolat mindenkinek a legegyénibb, legzártabb személyes ügye.
A Mester és a tanítványa viszony egyre gyakrabban hatalmi és üzleti kérdéssé változik. Az értékrend is megfordult: a tanítványtól követelnek hűséget, függésben tartják a lelki vezetőtől, megfosztják a szellemi kalandozás, másfajta iskolák megismerésének szabadságától. Holott éppen fordítva: a Mesternek kell hűségesnek lenni tanítványához, meg kell hagyni szellemi-lelki szabadságát, s ha kalandozásából visszatér, szeretettel kell fogadni. Jeromos kommentárjaiban például ez áll:
Az Úr ugyanis Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott van a szabadság... (288)

Popper Péter fogalmaz így „Az Írás (Az újszövetség)” című könyvében azzal kapcsolatban, hogy Jézus keresztre feszítésekor a jeruzsálemi templom szentélyének kárpitja meghasadt. Hadd fűzzek soraihoz két megjegyzést!
A korábbi világkorszakokkal szemben kali-kort az emberi képességek csökkenése jellemzi, elsorvad a tisztelet, az együttérzés, a szellemi-lelki tisztaság, az őszinteség, becsületesség… ugyanakkor kiárad az isteni könyörület, a titkok nem maradnak rejtve többé. A tendencia a kali-kor áldása – igen, ilyen is van! –, így nem meglepő, hogy sokféleképp találkozunk vele, például a Padma-puránában.
A purána Bhágavata-máhátmja részében a testet öltött odaadás, Bhakti-déví kérdezi Náradát: miképpen történhetett, hogy Kali megvethette a lábát a Föld oltalmazója, Paríksit király birodalmában – miért engedte meg ezt az uralkodó? S miképpen lehetséges, hogy a legkönyörületesebb Úr is jóváhagyta mindezt? Nárada így felel: „Kali, a lelki gyakorlatok akadályozója attól a naptól fogva jelent meg a Földön, amikor Mukunda, az Istenség Legfelsőbb Személyisége eltávozott (az emberek köréből) és visszatért saját (lelki) birodalmába. Paríksit király világhódító körútja során találkozott (a megszemélyesített) Kalival, s miután az nyomorult ember módjára kegyelemért folyamodott hozzá, a dongóhoz hasonlatos, vagyis a dolgok lényegét felismerő király ekképpen döntött: »Őt nem szabad megölnöm, (mivel) az ember Késava neveinek és dicsőségének zengésével egyedül a Kali korszakában képes megkapni azt a (csodálatos) gyümölcsöt, ami (különben) elérhetetlen az aszkézis és a jóga által.« Paríksit, Visnu védence egyedül emiatt hasznosnak ítélte a különben lényeges tulajdonságokat nélkülöző Kalit, s ezért – boldogságot kívánván biztosítani a jövő korszak szülöttei számára – engedélyt adott neki a maradásra.”
Krsnadász Kavirádzs nem csupán a titkok feltárulkozásáról beszél – Csaitanja Maháprabhuról szóló művében arról ír, hogy Csaitanja Maháprabhu és társai bőkezűen szórják a rajongó szeretetet (préma), mindenkinek, feltétel nélkül:

„Az Úr és társai (a panycsa-tattva) együtt alászállva e világba
feltörik a préma kincsesházának pecsétjét,
elrabolják a rajongó szeretetet, s azt ízlelik.
Ám ahogy kortyolják, szomjúságuk csak fokozódik.
Ezért egyre többet isznak, mámorossá válnak,
megrészegülten táncolnak, sírnak, nevetnek és énekelnek.
Nem fontolgatják, ki méltó s ki nem, alkalmas-e a hely vagy sem,
ha alkalmuk nyílik, mindenkinek, mindenütt a prémát osztogatják.”
(Csaitanja-csaritámrta 1.7.20-23.)

A másik gondolat a mester-tanítvány kapcsolattal foglalkozik. A bevezetőben idézett mondatok látszólagos ellentmondást hordoznak: az első bekezdés szerint nincs szükség közvetítőkre, a második mégis a mester és tanítvány függéséről és/vagy szabadságáról szól… ha nincs szükség közvetítőre, vajon szükség van-e még a mesterre?
A közvetítő olyan pap, olyan beavatott volna, aki kapcsolatban áll Istennel… és rajta, rajtuk kívül senki más… így aki Istennel kapcsolatba szeretne kerülni, közvetítőhöz fordul. Nos, a mester nem ilyen közvetítő.
Hogy világossá váljon szerepe, fontoljuk meg, mi a cél… oly szépen beszél erről Bhaktivinód Thákur!: „Neked magadnak kell kopogtatnod az igazság kimeríthetetlen tárházának ajtaján, azon, amelyből a korábbi bölcsek is merítették a maguk lelki gazdagságát. Eredj az igazság kútfejéhez, ahol egy zarándokot sem ér semminemű csalódás!” Ezt az utat senki sem teheti meg helyettünk… ám a vándorúton nem vagyunk egyedül. Társak vesznek körül, köztük olyanok, akik biztonsággal kiismerik magukat a számunkra még ismeretlen környezetben. Kezüket nyújtják, s átsegítenek a nehézségeken. A mester ilyen segítő: tapasztalt látó ott, ahol csak vaksin botorkálunk.
Persze, tekinthetjük a mestert közvetítőnek is, hiszen egyfelől ismeri azt a Valóságot, amit mi még nem, másfelől ismer bennünket… igen, ebben az értelemben közvetítő, ám ez a szerepe ideiglenes, nem elválaszt, hanem összeköt.
A hűség vagy szellemi kalandozás kérdésével kapcsolatban azt gondolom, a lelki élet legalább három szakaszra tagolható. Az első szakasz a keresés: az ember tapogatózik, válogat, megismerkedik különféle szellemi irányzatokkal, iskolákkal, informálódik, keresi a helyét. A keresgélés iránya horizontális. A második szakasz a kutatás: ez olyan amikor az ember kutat ás… azaz elmélyül. A keresés horizontális, a kutatás vertikális. A keresés informálódás, a kutatás transzformálódás: közvetlen, személyes tapasztalaton alapuló megértés, átalakító felismerések sora. Ha kellően mélyre hatolt, s a kútásás közben vizet is talált – ez a harmadik szakasz –, akkor látja, ízleli, tapasztalja, hogy más kútban is van víz. Kicsit más a zamata, de a tiszta víz mindenhol üdítő.
Az első szakaszban természetes a keresgélés szabadsága, ez ott éppen a folyamat lényege. A másodikban azonban a szellemi kalandozás a kutatás gátjává válna, ezért nem ajánlott. Nem jutunk előrébb, ha a félig kiásott kutat otthagyjuk, és máshol próbálkozunk ásni. Ám a harmadik szakaszban megint csak segít mások vizének megízlelése, a látókört szélesíti.
A tanítványi lét ideje nem az első, a helykereső, hanem a második, az elmélyülő szakasz. Persze segítőkre számíthatunk az első időktől, de az ember legyen megfontolt: akkor szegődjön tanítványnak mestere mellé, ha valóban megtalálta helyét, mesterét. A mester-tanítvány kapcsolatot a beavatás szentesíti, amikor is mindketten fogadalmat tesznek… tulajdonképpen szövetséget kötnek… s ezzel önként korlátozzák saját szabadságukat (*) a közös eredmény elérésének reményében. A tanítvány kész elfogadni a tanítást, a mester pedig odaadó figyelemmel, útmutatással gondosodik a tanítvány lelki fejlődéséről… hogy közösen szolgálják az isteni párt, s hogy a tanítvány (is) eljusson „az igazság kútfejéhez”. A mester-tanítvány kapcsolat persze nem egyenrangú… kicsit olyan, mint a szülő-gyermek kapcsolat: amikor ideje van, a szülő bátorítja gyermekét az önállósodási törekvéseiben, repülni tanítja, hogy valóban szárnyalhasson. Ám az önállóság nem önfejűség, s a tanítvány hűségének forrása nem külső kényszer, hanem szeretete, a hűség e szeretet természetes következménye . (Azon túl persze, hogy az értelmes ember hálás minden tanításért, hiszen tudja: több lesz általa.)
Ugyanakkor mégis helytálló Popper Péter gondolata: e szövetségkötéskor a mester az, aki lát, aki valóban tudja mit vállal, a növendék látása még homályos. Nem kívánatos, bizony mégis előfordul, hogy a tanítvány később úgy érzi, másra van szüksége. Azt gondolom, ilyen helyzetekben Ferenc testvér levele ad útmutatást: menj, ha jobbat tudsz, de ne feledd, bármikor visszajöhetsz, én várlak... csak jöjj Leóm! Nem bontja fel a szövetséget... ám szabadságot és bizalmat ad a növendéknek.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
* nagyon szépen ír erről Sríla Prabhupád, a Bhágavata-purána 1.6.37. versét kommentálva: „…az odaadó szolgálat minden területén a szabadság a fő pillér. Szabadság nélkül nem lehet odaadó szolgálatot végezni. Az Úr kedvéért feladott szabadság nem azt jelenti, hogy a bhakta minden tekintetben függővé válik. Ha átadjuk magunkat az Úrnak a lelki tanítómester átlátszó médiumán keresztül, az élet tökéletes szabadságát nyerjük el.”
Az üdvösség szanszkrt nyelven móksa, ami szó szerint megszabadulást jelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése