Siksástaka 8.

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||

Átkarol vagy eltipor engem, a lábaihoz vonzódót, vagy megszakad a szívem, mert nem láthatom,
bárhogy cselekedjék ez a hűtlen, akkor is ő a szemem fénye, senki más!

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

Csaitanja utolsó versét az alábbiak szerint is átfogalmazhatjuk: „Én a pásztorlánykák hitvány szolgálója vagyok, ők viszont nagy odaadással imádják az én Uram lótuszvirág lábait. Lehet, hogy átkarol vagy kihasznál, s lehet, hogy megszakítja szívemet mert nem jelenik meg előttem. Milyen nagy hódító! Sóvár vágyaival bűvöli el a pásztorlánykákat! De legyen meg az Ő akarata. Mindezek ellenére Ő akkor is a szívem imádott Ura, sem több, sem kevesebb. Az Úr Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, tökéletesen szabad és független. Az én vallásom az, ha az Ő akaratának engedelmeskedhetem. A rabja vagyok, s képtelen volnék szembeszegülni akaratával vagy visszalépni szolgálatától.”

Rádhiká szolgálatának tökéletessége
A tökéletességre jutott lélek már mentes minden evilági korláttól, legyen az akár testi vagy mentális. Eljut Krsna kedvteléseinek örök színhelyére, Vrndávan isteni vidékére, s egy gópí segítőjeként, eredeti lelki szerepében szolgálja Krsnát. Érzékei spirituálisak, s egyetlen gondja Krsna örömének szolgálata. Ez a makulátlan odaadás vagy tiszta istenszeretet.
Egyetlen lélek se gondolja magát az Úr közvetlen társának (ásraja-vigraha) az istenszeretetben, mert a puszta gondolat is önzővé tenné. Az ilyen megtisztult lelkek az isteni birodalomban az igazi szerető, Rádhárání szolgálói lehetnek. Mert bár az Úr Krsna fölöttébb kedveli az egyéni lelkeket, természetük s az Úr óhaja szerint is csak elkülönült energiái a Legfelsőbbnek.

A Siksástaka nyolc verse egybehangzóan hirdeti az Istenhez fűződő kapcsolat, a módszer és a lelki távlat hármas elvét. Az első vers a szent név együttes magasztalásáról szól, a második arra tanít, miként győzheti le az ember a mantrázás iránti ellenkezését. A harmadik a mantrázás folyamatáról, a negyedik az őszinteségről s az anyagi vágyak legyőzéséről tanít, az ötödik pedig föltárja a lélek eredeti lelki helyzetét. A hatodik vers leírja, mit tapasztal a lélek, amint egyre közelebb kerül Istenhez. A hetedik a kellő lelki fejlettség elnyerése után az elválás érzéséről szól, a nyolcadik pedig a végső tökéletesség, a célbaérés mikéntjéről tanít.
A versek mindegyike foglalkozik az önmegvalósítás módszerével (abhidhéja) is. Ezen belül az első öt vers az Istenhez fűződő kapcsolat tudományát tárgyalja, az utolsó három pedig a végső célt tisztázza. Emellett az első öt vers a szabályozott odaadó szolgálatról, a szádhana-bhaktiról tanít, a további három az istenszeretet bevezető fokával, illetve kiteljesedésével (bháva-, illetve préma-bhakti) foglalkozik.

Végül Visvanáth Csakravartí Thákur szavait idézve szeretném kifejezni hódolatomat e rövid értekezés olvasóinak: „Nanda király fiacskája, Srí Krsna, valamint isteni hajléka egy és ugyanazon lelki lényegűek, imádatom feléjük fordul. A vrndávani gópík szolgálata a legkiválóbb szolgálat, a Bhágavata-purána pedig a legfőbb tekintélyű szentírás, minden lelki következtetés és gondolat alapja. A Krsna iránti rajongó szeretet a Védák négy témáján túl az ötödik s legfőbb életcél. Ez az Úr Csaitanja tanítása, ezért az Ő véleménye mérvadó számunkra, ami mellett más nézet sem nem fontos, sem nem érdekes.”

(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a nyolcadik vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán