Siksástaka 6. – mikor tölt el a rajongás?

Az első öt vers az Istenhez fűződő kapcsolat, valamint a teendők tudományát tárgyalja, az utolsó három pedig a végső célt tisztázza. Emellett az első öt vers a szabályozott odaadó szolgálatról (szádhana-bhakti) tanít, a további három az istenszeretet bevezető fokával és kiteljesedésével (bháva-, illetve préma-bhakti) foglalkozik.

A bháva ebben az értelemben kezdeti érzelmi hangulatot jelent, a bimbózó isteni érzelmeket. Mikor a szabályozott lelki gyakorlatokat isteni öröm itatja át, s az istenélmény megtapasztalása lesz az ember legfőbb vágya, amitől szíve is ellágyul – ez a bimbózó istenszeretet, a bháva. Ez a tiszta transzcendencia első megnyilvánulása, mikor az emberen a rajongó eksztázis első testi tünetei is mutatkozni kezdenek. Kezdetben szégyenlősen, mégis határozottan nyilvánulnak meg a rajongás eksztatikus tünetei, majd a kibontakozó istenszeretet síkján teljes pompájukban ragyognak.

A lelki fejlődés eme stádiumát több vonás jellemzi. (1) A gyakorló türelmessé válik és nehéz helyzetekben is képes megőrizni higgadtságát, (2) nem vesztegeti idejét, (3) mindig készen áll a lelki gyakorlatokra, (4) mentes az önteltségtől, (5) bizakodik lelki céljainak elérésében, (6) következetesen törekszik a tökéletességre, (7) töretlenül ragaszkodik az Úr dicsőítéséhez, (8) teljes közömbösséget tanúsít a lelki szempontból haszontalan dolgok iránt és (9) vonzódik az isteni kedvtelések szent helyeihez.

Az istenélmény hatalmas buzdítás a hívő embernek, egy csekély viszonzás is vég nélkülivé fokozza ambícióját.

Srídhara szvámí, a közelmúlt jeles vaisnava tanítója az alábbiakban interpretálja e változást:
„Csak egy porszem akartam lenni lótuszvirág lábaidnál, s most mégis furcsa érzések támadtak bennem! Én a föld pora vagyok, Te pedig a legfelsőbb Abszolút Igazság. Csakhogy lótuszvirág lábaidnak varázsérintése nyomán a por páratlanul értékes, felfoghatatlan szubsztanciává lett. Előbb csak szolgálni akartalak, de lótusz lábaid varázsérintésére ez a készségem spontán vonzódássá változott át. Már nemcsak távolról szeretnélek szolgálni, a spontán szeretetre vágyódom. Kérlek, emelj engem isteni szereteted és gyöngédséged magaslatára!”

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā |
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||6||

nayanam – szem (vezetés, irányítás); galat – csöpögött, ömlött; -aśru – könny; dhārayā – patakja által; vadanam – száj; gadgada – akadozó, dadogó, elcsukló; ruddhayā – gátolt, akadályozott, elszorult által; girā – beszéd, hang, nyelv, szó; pulakaiḥ – lúdbőrzéssel, borzongással; nicitam – burkolt, takart, beborított; vapuḥ – a test; kadā – mikor; tava – tiéd; nāma – név; grahaṇe – elfogadás, kiejtés; bhaviṣyati – lesz

Mikor patakzanak könnyeim, dadog a szám, akad el a szavam,
fut végig testemen a borzongás neved kiejtésekor?

A hatodik vers a lelki gyakorlatok során tapasztalható eksztatikus élmények iránti vágyódásról szól. Túlcsorduló emberi érzelmeket találunk itt: zokogás, beszédzavar, borzongás… Csaitanja számára Isten megszólítása ilyen katartikus élménnyel jár. Úgy tűnik, mintha a hívő teste a mennyei és a földi szféra metszéspontjává válna, parányi személyében találkozna egymással az örökkévalóság és a mulandóság. Az istenélmény elsöprő ereje szokatlan tüneteket vált ki – gondoljunk csak Krisztus színeváltozására. Az istenélmény kiváltó oka jelen esetben a szent nevek zengése, Isten néven nevezése. A vaisnava teológia azonban különbséget tesz Isten elsődleges és másodlagos neveinek hatásai közt. A másodlagos nevek – mint Teremtő, Atya, Úr stb. – zengése nem szül rajongó istenszeretetet, az elsődleges nevek – Hari (akadályhárító), Góvinda (pásztor), Krsna (mindenkit vonzó) – azonban igen. Ebben ragadható meg a Csaitanja-féle bhakti sajátsága a többi vallásos folyamathoz képest.

A vallást többnyire kulturális tradícióként, szabályozott lelki gyakorlatok követéseként, vagy egy bizonyos felekezethez való tartozás gyanánt értelmezik az emberek. Csaitanja számára azonban a vallásosság nem más, mint a gátját szakító lelki érzelmek megélése, a szív szerelemes szárnyalása az imádott Isten, Krsna felé. Mindez a Csaitanja-féle bhakti érzelmi többletére utal, mikor a rajongó emóció győz a félelemmel vegyes fenség tudatán, az előírásokon és szabályokon

Az isteni érzelmek rezdüléseit finom érzékkel elemző tudós szerzetesek nyolcféle testi tünetről beszélnek: (1) bénultság, (2) verejtékezés, (3) borzongás, (4) sápadtság, (5) beszédzavar, (6) reszketés, (7) zokogás és (8) ájulás.

A szív e gyöngéd érzelmei vagy a rajongás egyéb testi-lelki jelei csakis a nemkívánatos vonásoktól, hibáktól teljességgel mentes, makulátlanul tiszta emberben mutatkoznak meg. S az imitáció nem segít, aki mások vagy önmaga áltatása végett a mesterkélt eksztázis tüneteit igyekszik produkálni, csak akadályokat gördít lelki fejlődése útjába. A megtisztult lélekben állandósul a szerető rajongás, testét és gondolatait is hatalmába keríti a finom lelki érzésvilág, így olykor elveszti önuralmát. Vélhetnénk, a katartikus istenélmény kontrollálhatatlan kitöréseit érzelmi pauza követi, békés lecsillapodás, örömteli eufória. Ám a transzcendens csúcsélményt spirituális csüggedés követi.
Ezen a szinten a bháva másik értelme érvényesül, ami az isteni rajongás felsőfokára utal, aminek tünetei közé a megsemmisülés érzése is beletartozik.

(B.K.Tírtha kommentárja, forrás: Kagylókürt folyóirat)
PDF

~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán