Siksástaka: a tanítás nyolc verse – bevezető

Egy kedves barátom a minap rámutatott a Slókamálá egyik nagy hiányosságára: hiába kerestem a Siksástakát! – mondta. Igaza van, a Csaitanja-követő vaisnavák számára mi lehetne fontosabb vers, mint Csaitanja Maháprabhu költeménye! A most következő bejegyzések témája így a Siksástaka lesz. Az első kommentársorozat Bhakti Kamala Tírtha tollából való, megjelent a Kagylókürt című folyóirat Orientáció mellékletében.

Siksá jelentése tanítás, oktatás, képzés, ismeretszerzés, tudásvágy, tudomány, kiejtéstan, valamint szerénység, alázat; astaka jelentése pedig nyolc részből álló, nyolcrétű. Az astaka a vaisnava vallásos irodalom sajátságos, nyolc szakaszú verses műfaja, a gurut, szenteket, zarándokhelyeket vagy Istent dicsőítő himnuszok megszokott formája.

A nyolcas szám misztikája nem elhanyagolható. Míg a négy a teljesség, befejezettség, illetve a tudati előrehaladás, önmegismerés szimbóluma, addig a kétszer négy, azaz nyolc a kozmikus rend és egyensúly, a boldogság és harmónia jele, a végtelenség, a szellemi tökéletesedés, továbbá a misztikum és az események mögötti sorsszerűség szimbóluma.

A nyolc versszak az egyén lelki fejlődésének nyolc stádiumát vázolja fel az istenélmény eufóriájától a teljes önátadás feltétel nélküli meghódolásáig.

Az első vers a legösszetettebb, ez átfogja a vaisnavák sajátos gyakorlatának, a Csaitanja hirdette szent név meditációnak a fokozatait, hatásait. E meditáció elnevezése szankírtan, vagyis Isten neveinek együttes éneklése, magasztalása, illetve rejtettebb értelmezés szerint az imádat tökéletessége. E gyakorlat során egyéni meditációban, vagy közösen, énekkel, hangszerekkel kísérve éneklik Isten neveit. A vers a szankírtan hét hatásáról beszél: i) megtisztítja a lelket az anyagi vágyaktól, ii) felszabadít az anyag rabságából, iii) megáld az élet legfőbb céljával, feltárja a lélek kincseskamráját, iv) felkészít az Isten előtti teljes meghódolásra, v) elvezet a transzcendentális örömóceánhoz, vi) eljuttat a szeretői odaadáshoz és vii) élvezhetővé teszi Isten örömteli társaságát.

A második versszak az önmegvalósítás folyamatának kegyes jellegét, valamint a hívő ember szubjektív elesettség-érzetét tükrözi. A szent név meditáció egyetemes és feltételektől mentes, bármiféle előképzettség nélkül gyakorolható, társadalmi, születési és felekezeti különbségektől függetlenül. Ezért is nevezik a korszak egyetemes lelki folyamatának.

A harmadik vers a törekvő lelki ember viselkedési normáját határozza meg, a béketűrésben és az alázatban jelölve meg a belső fejlődés kulcsát.

A negyedik a legfontosabb buktatókra, a világ hívságaira hívja fel a figyelmet, melyektől elfordulva az istenélmény, a teljes spirituális önátadás marad egyedül fontos az ember számára.

Az ötödik vers az eszményi vágyódás magaslatáról visszazökken a világi lét nyomorult, elidegenedett realitásába. A mindenség szerető harmóniájából az egoista létkörforgatagba szakadt ember karmikus determináltságából a meghódolás, lelki önátadás a kiút, amikor – vágya szerint – porszemmé vélik az Úr szent lábainál.

A hatodik vers a transzállapot vágyáról szól. A Csaitanja-féle bhakti az érzelmi rezdülések rendkívül árnyalt sokaságát vonultatja fel az eksztázis előzményeitől a rajongás külsőleg megnyilvánuló számos jeléig, illetve a szerető transz okozta tényleges testi elváltozásoktól a mindent elsöprő érzelmi hullámok természetéig.

A hetedik vers a beteljesületlenségről szól, a lelki szárazság állapotáról, amikor a hívő számára üressé válik a világ Isten nélkül. A korábban aspirációként említett porszemnyi helyzet is elérhetetlennek tűnik, s marad az elszakítottság, kisemmizettség érzése. Ezt tekinthetjük a beteljesülés határzónájának is, ahonnan már nagyon kis lépésre van csupán szükség a teljes eksztázis állapotáig.

Ezt az utolsó lépést tükrözi az utolsó szakasz, a belenyugvás, a feltétel nélküli önmegadás szózata. Az isteni vonzerő táplálja az ember rajongását és egyedül ez a magasabb ízt képviselő vonzerő képes elvezetni a hívőt a beteljesüléshez, s hogy milyen intim, fesztelen istenkép alakult ki Csaitanjában, azt az általa használt jelzők (csalfa, buja, élvhajhász) is híven tükrözik. Ez a belenyugvás az a misztikus sorsszerűség, amit a Siksástaka nyolcassága sejtet.

(B.K.Tírtha)

~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán