a tökéletesek

Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, a jñāna-siddhák. Róluk szól az alábbi vers:

dehaṁ ca naśvaram avasthitam utthitaṁ vā
siddho na paśyati yato’dhyagamat svarūpam |
daivād apetam atha daiva-vaśād upetaṁ
vāso yathā parikṛtaṁ madirā-madāndhaḥ ||

A tökéletességre jutott személy (sziddha) többé már nem észleli mulandó testét sem – pedig ennek révén ismerte fel igaz önvalóját –, amikor (ültéből) felkel vagy (ismét) leül, a sors elrendezése folytán valahová elmegy vagy visszatér, mint ahogy a részeg ember sem tudja, rajta van-e ruhája vagy sem.

(Bhág. 11.13.36., Hansza oktatja a Kumárákat)

A másik csoportba az odaadásuk révén tökéletessé váltak tartoznak, a bhakta-siddhák. Ezeknek is három kategóriájáról beszélnek: az elsőbe azok tartoznak, akik Bhagaván társaivá váltak (prāpta-bhagavat-pārṣada-deha), mint Nárada:

prayujyamāne mayi tāṁ śuddhāṁ bhāgavatīṁ tanum |
ārabdha-karma-nirvāṇo nyapatat pāñca-bhautikaḥ ||

Miután megkaptam ezt a tiszta, Bhagavánhoz tartozó testet,
a karma szétfoszlott, s az öt elemből álló (testem) is levettem.

(Bhág. 1.6.28.)

Az odaadásuk révén tökéletessé váltak második csoportjába azok tartoznak, akik bár anyagi testben élnek, elhagytak minden ragaszkodást (nirdhūta-kaṣāya), miként Suka:

sva-sukha-nibhṛta-cetās tad-vyudastānya-bhāvo
'py ajita-rucira-līlākṛṣṭa-sāras tadīyam |
vyatanuta kṛpayā yas tattva-dīpaṁ purāṇaṁ
tam akhila-vṛjina-ghnaṁ vyāsa-sūnuṁ nato’smi ||

Szíve eltelt a legfőbb boldogsággal, ezért minden mást feladott –
csak a legyőzhetetlen Úr zamatos kedvtelései vonzották.
Könyörületesen megalkotta hát az igazság mécsesét, e (Bhágavata-)puránát,
néki, Vjásza fiának, a minden bánatot eloszlató (mesternek) hódolok.

(Bhág. 12.12.69)

legfőbb boldogságban: a sva-sukha szó szerinti jelentése: önnön öröme. Suka egyedül az önvalóból meríti örömét.

A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik még nem menetesek az anyagi ragaszkodástól (mūrcchita-kaṣāya), mint Nárada is, még korábbi születésében. Kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva kivirágzott szívében az istenszeretet, majd meditációjában megpillantotta Harit, aki így szólt hozzá:

hantāsmin janmani bhavān mā māṁ draṣṭum ihārhati |
avipakva-kaṣāyāṇāṁ durdarśo’haṁ kuyoginām ||

Sajnos jelen születésedben nem láthatsz engem, méltatlan vagy rá.
Nem pillanthatnak meg engem azok, kiknek bűneik még nem hamvadtak el, a jógík, kik nem érték el céljukat.

(Bhág. 1.6.21.)

PDF