virágnézés

Láttam egyszer egy XII. századi festményt. A császár a palota kertjébe virágnézésre vezényelte ki az udvari előkelőségeket. Az uralkodó, az Ég Fia és a magas rangú előkelőségek álltak szépen a kertben, és félrebillentett fejjel bámulták a virágokat. A virágok is épp ilyen áhítatosan félrebillentett „fejjel" csendben néztek vissza rájuk. Az ember és a természet viszonyának talán legszebb példája ez a szelíd, egymást tisztelő, bámuló viszony.
A régi keleten úgy gondolták, hogy ez a csendes szemlélődés a legméltóbb emberi életforma.

(Sári László)