prabhu

Sríla Szaraszvatí Thákur is elkezdte tanítványait prabhunak szólítani. Korábban voltak ennek ellenzői. Rádhákunda Bábádzsí például azt mondta: „Nem, nem. Van Maháprabhu, Nitjánanda Prabhu, Advaita Prabhu, meg talán Gadádhar Prabhu. Nekik nem tetszene ez az ötlet! A prabhu szóval nekünk a guru-vargát kell tisztelnünk!” De a prabhu megszólítással Szaraszvatí Thákur azt nyilvánította ki, hogy a tanítványaiban saját gurujának, Gaurakisór Dász Bábádzsí Mahárádzsnak a kiterjedését látta. Nem azt gondolta, hogy „én vagyok a Mester és ők a szolgáim.”

Sokan azt gondolják, a guru helyzete olyan, mint a királyé, királyi személyiség, akinek számos szolgálója van. De „igazából - mondja Guru Mahárádzs -, a guru a tanítványai szolgája”. Mint amikor a múrtiknak felajánlunk: fogjuk a gyümölcsöt, megtisztítjuk, meghámozzuk, elkészítjük a felajánlásra Nitáj-Gauracsandrának. A guru szévája ebben az értelemben az, hogy a tanítványt az útmutatásával megtisztítsa, alkalmassá tegye arra, hogy felajánlhassa Rádhá-Góvinda szolgálatára. Ilyen értelemben, bár Ő mindennek az ura, valójában a tanítványát szolgálja.

Szaraszvatí Thákur tehát azért hívta a tanítványait prabhunak, mert emlékezni akart arra, hogy imádandók a számára. Másképp az ácsárja ácsárja abhimán. Amikor úgy gondolkozik: „én vagyok az úr, én mondom meg, mit kell tenned és mi áldásos a számodra,” az ácsárja ego szólal meg benne. Szaraszvatí Thákur szerint ez delírium, elmebajos állapot. „Normál körülmények közt a szolgátok vagyok - mondja -, de vannak pillanatok, amikor úrrá lesz rajtam az elmebaj.”

Bhakti Szudhír Gószvámí Mahárádzs 2011.december 7-én elhangzott előadására a Rejtett kincs blogon bukkantam, az előadás egésze ott olvasható: http://rejtettkincs.blogspot.com/2011/01/krisna-ugynokei.html