a lélekgyilkos

Levelet kaptam:
A héten a Sri Isopanisadot olvastam, és nem értek valamit. A könyv 30. oldalán ezt olvastam:
„Ha valaki az adott lehetőségek ellenére nem szenteli életét teljes mértékben az önmegvalósításnak, átma-hának, a lélek gyilkosának kell tekintenünk... a lélekgyilkos arra ítéltetik, hogy a tudatlanság legsötétebb régiójában szenvedjen az idők végezetéig."
Hogyan értsük ezt? Mit jelent a szövegben a „teljes mértékben” kifejezés? „Az idők végezetéig” szó szerint értendő? De akkor hol itt a kegy?


A kérdésben idézett mondat az Ísópanisad 3. versének kommentárjából való... javaslom, először vizsgáljuk meg a verset és a szövegösszefüggést, s utána próbáljunk választ keresni a kérdésekre.
Az Ísópanisad első három verse szorosan összefügg... mit is mond az első? Isten hat át mindent e világban (īśāvāsyam-idaṁ sarvaṁ) ezért az ember használja azt, amit ő tesz félre számára, ne kívánjon mást. Aki így él – folytatódik a második vers – azt nem köti a karma, nem szennyezik be tettei. Ám – mutatja meg az ellenpontot a harmadik vers – a lélek gyilkosa (ātma-han) a sötétséggel és tudatlansággal fedett istentelen (asuryā) világokban születik majd meg.
Hogyan? A Gítából megértettük, hogy a lélek halhatatlan, nem lehet elpusztítani semmilyen fegyverrel (na jāyate mṛyate vā kadācin – nem születik, és nem hal meg soha Bg. 2.20., nainaṁ chindanti śastrāṇi – ezt nem vágják fegyverek Bg. 2.23.). Vajon mit jelent akkor e versben, hogy a lélek gyilkosa? A han szó nem csak gyilkost, hanem pusztítót, kínzót is jelent... ātma-han az, aki a lélek eredeti természetével ellentétben cselekszik... aki nem az első vers értelmében, hanem vágyaitól vezérelve cselekszik. Az első és harmadik vers tehát két végletről szól... az egyik felismeri, hogy Isten hat át mindent, így mentes az anyagi vágyaktól, annyit vesz el a világból, amennyi az övé, míg a másikat vágyai cibálják ide-oda. S milyen sorsra jut a vágyak játékszere? A szanszárához, a születések és halál végtelen körforgásához láncolja magát, szánt szándékkal tartja magát távol a lelki tudás világosságától, így a (lelki) tudatlanság istentelen világában születik meg újra és újra.

A kérdés immáron az, hogy ez a két véglet létezik csak, vagy vannak átmenetek e két végpont között. Forduljunk megint csak Krsnához, hiszen a Bhagavad-gítá 12. fejezetében éppen erről beszél: Kedves Ardzsunám – mondja –, a legjobb az, aki minden gondolatát nékem szenteli, engem lát mindenhol, eltérés nélkül engem imád. Ám ha képtelen vagy ezt tenni, sebaj, van ilyen, akkor fogj a jóga gyakorlásába... így idővel majd sikerül összpontosítani figyelmedet... gyakorold a bhakti-jógát, hogy megtanulj rám figyelni. Erre is képtelen vagy? nem gond, akkor szenteld nekem minden tetted eredményét. Ha értem cselekszel, akkor közel kerülhetsz hozzám. Ezt sem tudod megtenni? akkor legalább próbálj függetlenné válni a tetteid eredményétől... mondj le munkád gyümölcséről, adakozz nemes célokra, így támogasd a többi élőlényt... s eközben próbáld megérteni, mi a különbség a lélek és az anyag között... s ha ezt sem tudod megtenni, akkor folytass elmélyült tanulmányokat e tárgyban... értsd meg, mi az, ami a szanszára világához köt, s mi az, ami nem.

Összefoglalva az eddigieket: azt gondolom, hogy messziről nézve kétféle élőlény van. Krsna a Gítá 15. fejezetében beszél erről: dvāv imau puruṣau loke kṣaraś cākṣara eva ca – ez a két(féle) személy van a világban: a gyarló, és a tévedhetetlen. (Bg. 15.16.) Az élőlények egyik csoportja az anyagi világban él, gyarló, a másik a lelki világban (ennek megfelelő látásmóddal) és tévedhetetlen – értsd: mentesen az illúziótól.
Ám ha közelebb lépünk, akkor látjuk az átmeneteket, a folyamatot, ahogyan a gyarló lény megtisztul... miként a Gítá 12. fejezetében olvashattuk.

S az a szituációtól függ, hogy a prédikátor, a mester, a tanító „milyen messziről" láttatja a világot. Ha azt mondja, hogy vagy tiszta valaki, vagy nem... akkor bizony igaza van, hiszen nincs félmegoldás. Félszívvel nem kerülhetünk Isten közelébe. Ha pedig a továbblépésre szeretné ösztönözni a hallgatókat, akkor is igaza van, hiszen a következő lépcsőfokra hívja fel a figyelmet.

Sríla Prabhupád idézett kommentárja határozottan kétféle lényről beszél, az istenesről (sura) és az istentelenről (asura). S ha valaki nem változtat mentalitásán, valóban örök időkig az istentelenek közé tartozhat, az istentelen világokban élhet.

PDF