a jó pásztor

Mikor Brahmá, az univerzum teremtője felismeri, hogy a vradzsabéli pásztorfiú nem más, mint imádott Istene, így hódol előtte:

naumīḍya te’bhra-vapuṣe taḍid-ambarāya
guñjāvataṁsa-paripiccha-lasan-mukhāya |
vanya-sraje kavala-vetra-viṣāṇa-veṇu-
lakṣma-śriye mṛdu-pade paśupāṅgajāya ||

naumi – hódolok; īḍya – imádandó!; te – néked; abhra-vapuṣe – felhő-testűnek; taḍid-ambarāya – villám-ruhájúnak; guñjā-avataṁsa-paripiccha-lasan-mukhāya – gunydzsá-fülbevalós, pávatollas ragyogó arcúnak; vanya-sraje – erdei virágfüzérben; kavala-vetra-viṣāṇa-veṇu-lakṣma-śriye – falat-bot-szarv-fuvola-jellemezte-szépségnek; mṛdu-pade – lágy lábon; paśupa-aṅgajāya – pásztor fiának;

Kedves Uram, te vagy az imádatra méltó (Isten), hódolatom néked! Pásztor fia, tested akár a (frissen gyülekező vihar)felleg, ruhád akár a villám (fénye), s orcád szépségét csak fokozza gunydzsá-bogyós fülbevalód s pávatollas fejéked. Erdei virágfüzért viselsz, pásztorbot, fuvola és bivalykürt van nálad, s ahogy állsz kecsesen, egy falat ennivalót tartasz a kezedben.

(Bhág. 10.14.1.)

a versmérték vasantatilakā (a tavasz ékessége).

PDF