2009. július 7., kedd

a négy tudatállapot


Az upanisadok négy tudatállapotról beszélnek. Éber (jāgrat) a tudat, amikor az érzékek a külvilágban csaponganak. Az álom állapotában (svapna) a külvilág helyett a belső világára fókuszál a tudat. Ez a mentális működés világa. A mélyálomban (suṣupta) elnyugszik a belső érzékelés is, a mentális működést mélyebb, a mindenséggel együtt létező megismerés váltja fel. A negyedik tudatállapot (a szanszkrt neve egyszerűen turiya, azaz „negyedik”) maga a szamádhi állapota.

E négy tudatállapotot elemzi a Cshándógja-upanisadban olvasható történet is. Pradzsápati Brahmá így szól a lélekről (ātman): A bűntelen (apahatapāpmā), nem vénülő (vijara), halhatatlan (vimṛtyu), szenvedéstől (viśoka), éhségtől (vijighatsa) és szomjúságtól (pipāsa) mentes Léleknek igaz a vágya (satyakāma, azaz vágyai a végső valóságra irányulnak), igaz a döntése (satyasaṅkalpa, vagyis szándéka mindig valóra válik, minden külön erőfeszítés nélkül teljesül, amit elhatároz).
Meghallják e tanítást a dévák és az aszurák is, s elhatározzák, hogy megszerzik maguknak. A dévák Indrát, az aszurák Virócsanát küldik Brahmához: tanítványként ismerjék meg a lelket.
Harminckét esztendeig élnek hű tanítványként mesterük mellett, mikor is megkérdi Brahmá: miért jöttetek, fiaim? Elmondják vágyukat: a lelket szeretnék megismerni!
– A lélek a szemben látható lény – tanítja őket Brahmá. – Nézzetek csak egy tál vízbe, mit láttok ott?
S a tanítványok meglátták magukat, sokéves vezeklő életmód után, gubancos hajjal, piszkosan, gyűrötten.
– Nosza, fürödjetek meg szépen, öltsétek fel legjobb ruhátokat, s nézzetek bele úgy a tál vízbe!
A tanítványok így tettek, s elámultak önnön szépségükön.
– Nos, ez a halhatatlan, rettenthetlen lélek! – szólt Brahmá, s a tanítványok elégedetten hazaindultak. Virócsana boldogan tanította az aszuráknak a tant: a testet kell megörvendeztetni, a testért kell élni! Bizony, így gondolkodnak az aszurák ma is…

Indra azonban elgondolkodott hazafelé menet: igaz, szép volt a kép a vízben, ám ha a test nyomorék, a tükörkép is nyomorék… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? E gondolatokat forgatva fejében visszament Brahmához, s mestere elé tárta kételyeit.
– Jól van – szólt Brahmá, – tanítalak tovább.
Eltelt újabb harminckét esztendő, majd Brahmá így oktatta Indrát:
– Álmában boldog a lélek! Ha a test nyomorék is, álmában ismét új, és egész.

Indra boldogan hazaindult, ám útközben ismét csak elgondolkodott: igaz, hogy a nyomorék is ép álmában, ám olykor mégis rémálmokat lát az ember, álmában valóságosnak éli meg a szenvedést is… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? Megint csak visszament mesteréhez, s feltárta kételyeit.
Újabb harminckét esztendő telt el majd Brahmá e szavakkal tanította:
– Az álomtalan alvásban leled meg a lelket!
Indra éppen csak kitette a lábát az ásram ajtaján, mikor megértette: ebben az állapotban az ember még önmagáról sem tudatos, olyan, mintha megsemmisült volna! Vissza is fordult nyomban.
– Tovább tanítalak téged – szólt Brahmá, – élj még egy kicsit mellettem!
Öt év múltán mestere így tanította:
– A test múlandó, mégis otthona a halhatatlan testetlen léleknek. A testetöltött lelket a gyönyör és szenvedés kettőssége tartja rabságban, ám ezek nem érintik a testetlen lelket. Mikor az üdvösségre jutott lélek kiszáll a testből a legfőbb fénybe jut, eredeti helyzetét nyeri el, s ott játszadozik nők, járművek, és más rokonlelkek társaságában.
Ezt tanulta Indra Brahmától. (a Cshándógja-upanisad 8.7-8.12. szakaszai alapján)

Ez utóbbi gondolat nyilván nem a csajok, haverok, kocsik mélymaterialista „szentháromságát” dicséri. Felhívja a figyelmet, hogy e negyedik legmagasztosabb állapotra nem a mindenségben való feloldódásként kell gondoljunk. A lélek a Legfelsőbbhöz válik hasonlatossá, az ő társaságát nyeri el, s a lelki ízek kibontakozása és megélése lesz a kenyere.
Tanulságos az is, ahogyan a mester lépésről lépésre, a tanítvány megértéséhez igazodva fedi fel a lélekről szóló tant. Nem vezeti félre a tanítványait: a lélek jelen van testközpontú világi életben is… ám ez nem a végső igazság. S ha a felületes kereső megelégszik ennyivel, legyen boldog így. Ám a komoly kereső előtt nincs titok… a valóság újabb és újabb szintjeit ismerheti meg.

6 megjegyzés:

  1. Hariból! Ezek szerint a tudatállapot határozza meg, hogy hogyan látjuk a lelket?

    VálaszTörlés
  2. Hari ból!
    A lélek olyan, amilyen. Az valóban a tudatállapottól függ, hogy mit látunk, mit értünk meg belőle. Brahmá annyit mondott el, a tudás annyi szeletét világította meg, amennyit akkor és ott a tanítványok megérhettek, felismerhettek. S még azt sem mondta, hogy van még... ezt is a tanítványnak kellett felismernie, rákérdeznie. Megvizsgálni a kapott tanítást, rátalálni annak nem-teljességére, és tudakozódni felőle.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a választ. Ha jól értem, aķkor mindennemű vizsgálódás csak szubjektív lehet.

    VálaszTörlés
  4. Mikor Szatjakáma megtanulta a déváktól a Brahmant, s újra találkozott a mesterével, akkor a mestere így köszöntötte: ragyogsz, látom, tudod a Brahmant! Igen - hangzott a válasz -, de szeretném a te szádból is hallani. Nekem ez arról szól, hogy még a teljes megértés esetén is beszélhetünk szubjektív elemről: ez a rasza. Hétköznapi módon pedig nyilván: a korlátaink és lehetőségeink szabják meg a szűrőt, amin keresztül befogadunk bármit is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tisztázást. Nagy segítséget jelentett az utóbbi napokban Kecskeméttől Debrecenig.

      Törlés