2009. február 22., vasárnap

a lelki élet szépség és szeretet


Krsna mindenkinek a vágya, elképzelése, kívánsága, illetve az ebből fakadó tettei szerint ad. Ez is bizonyítéka annak, hogy a lelki életben nincs és nem is lehet erőszak. Mindenkinek a saját akarata, döntése, belátása számít, ezért mindenki maga felelős saját sorsáért, s Istent sem lehet okolni semmi rosszért, amit mi magunk kreálunk. A személyes döntéshez mindenkinek joga van, s a lelki életben csakis így lehet haladni. Amennyire valaki önszántából, önként akarja, csak olyan mértékben tud haladni, annál gyorsabban nem. S bár a segítséget mindenkinek fel kell kínálni s igyekezni kell mindenkin segíteni, mégsem szabad a segítőkészséget ráerőszakolni másra. Ha valaki nem igényli, sőt elutasítja a segítséget, azt semmiképpen sem szabad kényszeríteni. Ha Krsna szabad akaratot adott a lelkeknek s ezt tiszteletben tartja, akkor az a leghelyesebb, ha mi is így teszünk. Nincs erőszak, nincs kényszer, mert a lelki élet szépség és szeretet. A szeretet, szerelem fogalma pedig kizárja a kényszert. A szeretetnek csak úgy van értelme, ha az a szívünkből jön, tehát a saját döntésünk. Ezért a bhakti folyamata, az odaadó szolgálat is saját döntésünk kell, hogy legyen. A vallást, Isten szolgálatát nem lehet, nem szabad rákényszeríteni senkire. Krsna mindenkit vonzó, mindenkit elbűvölő s ha valaki vonzódik Hozzá, szeretne közeledni Őfelé, akkor Ő megvilágítja lépteinket.
(Bhakti Abhay Narayan)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése